//Hrallh - újabb tanácskozás//
*Nem ura annyira érzelmeinek, mint szeretné, de talán nem is baj. Egy harcos legyen érzelmekkel teli. Harag, düh, mámor, jókedv, bosszú, mind-mind olyan érzelmek, melyek jobbá tehetnek egy harcost, de a félelem is ilyen. Nincs olyan harcos, aki nem fél. Talán az, amelyik halott. Ám nem szabad hagyni, hogy bármelyik érzelem messzire ragadja, erőt kell meríteni belőle, nem alámerülni, hogy belefulladjon.
Hiába fékezi már érzelmeit, hiába vonja ellenőrzés alá arcának izmait, már kimondta azt a szót, naparany tekintetében ott lobognak az ideges lángok. Többen észlelik megdöbbenését, mert megdöbben és az, nem harag, vagy düh, de a kolosszus nemigen törődik velük. Szórakozzanak csak rajta, bár Harath vigyora felszítja haragja tüzét. De hol érdekli az oroszlánt, hogy mit ugatnak a kutyák? Az emberóriás nehéz sóhajjal nyeli vissza dühét, eljön majd az idő, amikor törleszthet a felderítők félvér vezetőjének. S nála ezt a törlesztést páncélkesztyűvel mérik.
Bár nem kedveli Harathot, érdemeit nem vitatja el tőle, nem hiába került abba a pozícióba, melyben van. Ha egy seggfej is, szakmailag nem lehet kifogása ellene. Jane a legjobbtól tanulhat. Bár egy kiadós verés ráférne a félvérre.
Gondolataiból Kagan szavai rángatják vissza, amikor a vezér mégis rábízza a lovagok vezetését, sőt, még többet is. A törzs minden fegyverforgatóját. Elképedés és fellengzés nélkül, komor tekintettel fogadja a terhet, kurta biccentéssel véve tudomásul feladatát.*
- Amíg meg nem halok, vagy jobbat nem találsz.
*A vezér elengedi őket, de előtte megkapja a beígért hűbért a kikötői bevetésért, melyet átvéve fegyverövére erősít, később szétosztja majd a lovagok között. A helyettes kérdését máskorra halasztja, hisz valóban jól át kell gondolnia.
A lovagok közül választ, ez biztos, de hogy kit, az a nagy kérdés. Letrion túl finnyás, Moranshe esetében büszkeségi gondok adódhatnak, ha a férfiaknak egy nőnek kell engedelmeskedni, pedig ő az egyik legfegyelmezettebb. Ryrinnel pont ez a baj, ő túlságosan ad a lovagi értékekre, ami nem baj, de később gond lehet. Marad Khan, akit előélete kétségessé tesz a pozícióra, annak ellenére, hogy a kolosszus tudja, hogy sokkal több van a férfiben, mint amit mások látnak. Valahol mélyen benne ott él még a tenni akarás, a fegyelmezettség és a vezetésre való hajlam. A kérdés túl nehéz egyelőre, úgyhogy máskorra halasztja a megválaszolását.*
- Khan, szedj össze minden fegyverforgatót az erődben és hívd őket holnap hajnalra a Párbaj Köréhez, eligazításra. Látni akarom, mennyien vagyunk.
*Kéri meg a rókaképűt.
Ha a vezér nem mond mást, katonás biccentéssel elbúcsúzik és elindul kifelé Janemita mellett, egy ideig némán, gondolataiba merülve, úgysem mindenki előtt akarja ezt megbeszélni a kócos félvérrel.
Jane láthatóan örül, hogy másképpen is a törzs hasznára lehet, nem is ez zavarja a kolosszust. Nem közömbös számára a lány, sőt, elég szoros érzelmek fűzik hozzá és elég felderítőt látott már szörnyű sebekkel visszatérni, hogy tudja, mennyire veszélyes a ténykedésük. Ám Janemita tudja, mit csinál, mit akar és tesz is érte, s a hósörényű nem állhat az útjába.
//Kint – Janemita//
Odakint Jane szembefordul vele és felteszi a nagy kérdést. A kolosszus pár percig csak az ég kékjével feleselő szemeket fürkészi, mintha szavait gyűjtögetné, majd lassan, halkan kezd bele.*
- Nem tudtam, hogy ilyen ambícióid vannak. Ne érts féle, nem azt akarom mondani, hogy nem állod meg a helyed a felderítők között, csak…
*Harapja el a mondat végét, hisz maga sem tudja, mit akar mondani.*
- Féltelek, ennyi.
*Böki ki a földbe fúrva aranyba olvadt tekintetét. Szakálla alatt idegesen ugrál egy izom az állkapcsán.*
- Harath jó felderítő, profi és tőle megtanulhatsz mindent, amit kell. De nem mondd el neki, hogy ezt mondtam. Utálom a fickót.
*Mosolyodik el haloványan, ahogy felpillant a kócos lány szemeibe.*
- Egyszerűen nem szeretném, ha bajod esne. Tudom, hogy jó felderítő leszel, hogy vigyázol magadra. De ettől még nem foglak kevésbé félteni. Nem szeretnélek elveszíteni.
*Utolsó szavait mintha csak magának mondaná, szinte alig érteni. Korábban sosem voltak ilyen érzelmei, ismeretlen és homályos vidékre érkezett, ahol nem mozog magabiztosan, ezáltal nem is szereti. Sokkal könnyebb volt elcsábítani a kocsmáros lányait és aztán tovább állni, amikor a sereg sátrat bontott. Most meg itt áll, mint egy rakás szerencsétlenség és hebeg-habog. Szerencse, hogy csak Jane hallja.*