//Lángoló erőd//
*Elkésett. Végzetes pillanatnak bizonyul a tündér számára a mostani. A fellobbanó tűz lángja lassan emészti fel a törékeny kis szervezetet, legalábbis kívülről nagyon így fest a helyzet. Ryrin kétségbeesetten figyeli az eseményeket, majd térdre rogy.*
~Ez nem lehet!~
*A sokkos állapotnak van egy kétségtelenül nagy előnye. A delikvens nem érez fájdalmat, nem érzi a körülötte álló világot.*
~De hisz Kagan!~
*Valószínűleg nem csak a tündérke halálhörgése váltotta ki belőle az adrenalin löket hiányában életveszélyes állapotot, hanem az is, hogy összeomlott a fejében lévő vár, amit Kagan köré épített.*
~Elárult engem, és a népét is!~
*Bőre falfehérré változik, a homlokára pedig kiül a hideg verejték. Légzése szapora, s bőrén a nagy meleg ellenére is libabőrök táncolnak.*
~Hazudott mindenkinek!~
*Gyakorlatilag ebben az állapotban csodára lenne, vagy legalábbis orvosi segítségre szükség, hogy újra beinduljon a szervezete védekezőképessége, és menekülőre fogja.*
~Mindennek vége!~
*Természetesen nem gondolkozik józanul, így meg sem fordul a fejében, hogy Kagan még a környezetében van és él. Tombolni akar, ó, igen, a megborult elme enni kér!*
~Egy ártatlan élet csupán!~
*Mégis mit tehetne akkor, ha az eszénél lenne? Megtámadná a beteg hűbérurát? Ugyan! Soha nem tenne ilyet!*
~Átvert!~
*Kagan kifogásként keresi magában a vádat, amivel illetheti a lovagot, de arra, amit tesz, nem magyarázat a katona parancsmegtagadása. Azért nem jár halál, csak börtön! Persze, a tudatát vesztett barbár férfi valós szándékai kiolvashatók lennének egy szakember által: Olyan súlyos dolgot tett Eriel megégetésével, hogy arra semmiféle magyarázat nem lehet, s ezt látta Ryrin! A tekintélyén csorba esne, ha kiszivárogna az, ami eme pokoli infernóban történik! Ó, nagyon is logikus az aljas tett, a másodrendbeli gyilkossági kísérlet!*
-Miért!?
*A zavart lovagnak fogalma sincs, hogy mire vonatkozott a kérdése, de beleüvölti a lángok közé. Távolabb van egyébként tőle, így Kagan opciói közül a legjárhatóbb út a nyaktörés lesz. Már el is indult az összeomlott harcos felé, de ő mit sem tud az egészről.*
-Miért!?
*Újra felcsattan a bujdosónak elviselhetetlenül hangzó kérdés. Talán még maga a Vezér sem tudja a választ. Ő, vezér ő még? Képes lehet valaki elvezetni egy népet, mikor elméje megtörni látszik? Képes lehet arra, hogy életben tartsa azokat, akik tagját önnön kezével taszít a halálba? Mert ezt teszi épp!*
-Miért!?
*Utoljára harsan fel a lovag hangja, és egy gyakorlott harcosnak ismerős hang követi: Reccs! A világ elsötétül Ryrin előtt, méghozzá örökre!
Miután a tűzbe dobta a testét, a lovag lényegében tisztes temetést is kap, bár nem valószínű, hogy akkora hő lenne, hogy csontig elhamvadna.
És így múlik el Ryrin, Cristopher Bessin fia. Vagy, mit is nevezünk elmúlásnak? A halált, vagy a dicsőség végét? Mert ha az utóbbit, akkor bizony éppen felemelkedik! Ryrinnak nem volt szégyenfolt az életében, mindvégig az elveihez hűen cselekedett. Tett olyan dolgokat, ami néhány évtized múlva a legendák alapjait fogja képezni, és anyák mesélik majd a gyermekeknek, tanítók és mesterek az inasaiknak!
De mi lesz ezzel szemben Kagan Thargodar sorsa? Meddig rejtheti majd a súlyos bűnét a népe elől, meddig tudja a kitalált történeteket és a misztikus bizalmatlanságot elnyomni, meghazudtolni? Meddig bírja majd a rossz szájakat befogni, s hű katonáit megtartani, ha kilép innen?
A jóságos Meselovagot sokan ismerték közelről, így nagyon ízes hazugságot kell majd kitalálni ahhoz, hogy magyarázatot adjon arra, hogy mitől maradt az erődben a páncélos. De vajon meddig fedheti el a valóságot? A saját lelkiismerete gátolja majd ebben, vagy egyé válik a fejében lévő káosszal, mígnem sok-sok idő múltán az elmebaja kihozza a mélyben lakozó állatot?
Meg fogjuk tudni, de ez már egy másik könyv lapjaira tartozik. Mindenesetre, Ryrin nyugodtan fog megtérni az ősei mellé: Nyugodj békében világ Cimborája!*