//Az új kovácsműhely – Két levél//
//Mindenki//
*Kemény munka volt, lebontani mindent, szekérre rakni, felhordani, majd újra felépíteni. Az építés vezetője természetesen Hrothi volt, amit Mae a maga részéről egyszer sem kérdőjelezett meg.
Ő maga inkább a sártaposás és kenés nemes művészetében gyakorolta magát, meg persze Morwonnak segített, no nem emelgetni a nehéz köveket, meg gerendákat, hanem inkább abban, hogy jó irányba helyezze őket.
Hiszen az óriás testi ereje nélkül sehova sem haladtak volna.
Ettől függetlenül, és persze attól is, hogy a Thán jól bánik vele, hiszen a szekérre is felsegítette, estére holtfáradt a kis törpelány, és csak eldől az új kis kamrájában.*
*Hajnalban ébred, az első dolga, hogy ellássa Nagyonmagast. A vörös szobája felől nem hall horkolást, de ez még nem jelent semmit, talán csak az oldalára fordult Hrothi, gondolja magában, majd körbejárja a műhelyt és kicsit talán az erődöt is, azt keresi, merre vannak a víztározók, mert időszerű lenne nem csak mosakodni, de lecsutakolódni is egy dézsában, és így ősz lévén a folyók már hidegebbek.
Visszafelé tart, egy teli vödörrel, mikor mintha Ewat látná távozni a műhelytől.
Utána kiáltani már késő, hiszen már a kapuhoz ért, túl is jutott rajta.
Mae fázósan öleli át magát a hűvös reggelen, majd a műhelybe lép, ahol rögtön feltűnik neki egy levélke, ami a munkaasztalán fekszik. Felveszi és beleolvas.*
~Medálok. Ez rendben is lenne, meg a rajz is, de azért előbb jobb lenne a vezérrel egyeztetni. Szólok Hrothinak, hogy…~
*Szól, kiált, kopog, dörömböl, de válasz nincs, így végül benyit, de a Thán szobácskája üres, az ágy bevetve. A takarón levél.
A kis törpelány felveszi, az ő neve szerepel rajta, hát kibontja és olvasni kezd, majd beharapja a szája szélét.
Egy dologba kapaszkodik, egy sorba, egy mondatba.*
- Visszatérek mindenképp. *olvassa fel hangosan is a szavakat, az utolsó mondatot, majd a levelet újra összehajtja, gondosan, aztán a mellénye alá dugja, el ne vesszen.*
~Nincs más hátra, megkeresem Kagant.~
*El is indul, és minden szembejövőt, már aki felfigyel apró termetére, megkérdez:*
– Láttad Kagan vezért valahol?