//Thargodar erődépítés - este//
* Miközben, utolsó falatokat csámcsogja le a hatalmas csontról, egy jóízű, ámde elfojtott böfögés hallatszik felőle. A csont gyengébb részeit, is leszopogatja, mivel nem szeret pazarolni. Amint végzett elkezdi kihúzogatni, fogai közül az inakat, és nagyobb húsdarabokat, mivel sok foga van meg és eléggé kicsi a hely köztük, épp ezért sok időbe telik, míg megtisztítja száját nyelvével, és körmeivel. De minden fáradtságot megért az a finom vacsora, amit az elmúlt percekben habzsolt be. Ezután, még ültő helyzetben marad, és elmélyed a tűz pattogzásában, és a füst formálódásában a tiszta égen. * ~ Vajon a mi életünk is csak ennyi? Mint ezek a füstcsíkok az égen? Elindul a nagy melegségből, hogy aztán egyé váljon az éggel miközben repülő parazsak édesítik meg azt a rövid életüket amelyet arra használnak, hogy jobbra, balra tekergőzzenek az ember szeme előtt? Ilyenek vagyunk mi is, próbáljuk minél hosszabbra húzni az utunkat a tekergőzéssel és a parazsak halmozásával ami a pénz, de nézzünk körül itt. Itt nincs parázs, nincs pénz vagy ha van is, a közösségre nincs hatással. ~ * Ahogy tűnődik, és érleli magában a gondolatot, mint a jófajta borokat, úgy néz körbe a táboron, és a varázslón, a madárijesztő nagy hatással van rá, nem mintha nem látott volna már ilyet, utcaszélén mezőközepén, sokszor ugyan úgy néztek ki , rongyos mellény, fekete kalap, kitömve szalmával, és mérges arcú zsák a fejük. Karjuk ölelésre nyújtva, de sokszor, gereblye, vagy kapa volt a kezükbe. De azok nem tudtak beszélni, még ha szél fútta őket akkor sem. Ennek pedig külön véleménye van. Lehet igaz hogy a varázsló irányítja bábként elméjével, de ki tudja? Nem ért a varázslatokhoz, és a varázslókhoz, feltéve ha az a kis gnóm, aki szállást kap estére. Nem valószínű, hogy bárki más többet tudna a mágia használókról mint ő a táborban, talán a Szellemjáró, lehet okosabb. Sőt biztos, ahogy gondolkodik, a tűz mellet elalszik, és sűrű vörös hajról álmodik amely az arcába omlik, és tejfehér bőrről. Ki másról, mint Lyrianáról. A maga kis kardjával, és önfejűségével. No meg persze rabszolga titulusával. Álmában, csak az ő ágyát melegíti. Addig tart ez a szép álom, amíg valaki fel nem kelti, mert ő bizony már hortyog a jó meleg tűz mellett, és nincs mi kizökkenti. *