//Thargodar erődépítés Akheel//
* Reggel, a parázsló tűz, mellet, ébred remek érzés, ahogy a finom meleg, a fehéres, pirosas szénről az arcába csap, és szakállát, is enyhén remegteti a felfelé szálló meleg levegő kavalkádja. Szeme, lassan nyílik ki, és meglátja az arany, piros, és fekete minden árnyalatában, bimbódzó tábortüzet, amibe véletlenül valaki bele rúgta ( feltehetőleg ) véletlenül a saját nyársát, mivel fából van, ezért ahogy Kramlaf felül, és nyújtózkodik egyet, előre hajolva pont eléri, és kihúzza a maradék parázsló fát, a hőforrásból. A vége erősen elszenesedett, és a közepe, is vörössé égett, lerakja a tűz mellé. Ha bárkinek lenne vele még dolga, akkor nyugodtan bíbelődhet vele, a saját nyársait is lerakja, és úgy ül lótuszülésben, még három - öt percet, mivel nem siet sehova. A tábor ugyan felébredt már körülötte, de mivel parancsszót nem hallott még ezért a tegnapi ukászt hajtja végre, Beszél Leandanával, hogy kellenek a Lyrianával a munka folytatásához, és amennyiben nélkülözhetőek, úgy felkeresik Akheelt, a vadászt akinek a haja olyan mint egy kovács rézzel telt üstje, és a parancs tolmácsolás után, elindulnak fát keresni, a döngölt földhöz. *
* A reggeli feltápászkodást, egybe köti egy finom izommelegítéssel, amelyet a csuklójával kezd. Megfeszítve elkezdi forgatni, harmincat erre az oldalra, harmincat arra. Ennek végeztével könyöke jön, ugyan ezzel a sémával. Majd válla, és ujjpercei. Nyakáról sem felejtkezik meg. Miközben, odaér a kúthoz, bemelegíti többi testrészét, és felrakja fél lábát a kávára, majd leguggol. Térde beleremeg, és roppan egy hatalmasat, látszik a feje vörösödéséből, nem kis munka amelyet most végez, de hát valamit valamiért. Megismétli a másikkal is, miközben, iszik a reggeli frissítő vízből. Ezután, felhajt valami ételt a kedves elf nőnél, lehetőleg, minél húsosabbat, és laktatóbbat. *
* A sátrak közt sétálva, keresi a vörös hajú szépséget, de sehogy sem találja, szerencséjére, eközben meglátja az önfejű kis sikeres vadászt, Akheelt, úgy dönt odalép hozzá, és vázolja a helyzetet. *
- Jó reggelt kívánok, neked ki este vigyáztad álmunkat, szeretnék szólni, hogy Kagantól, azt az utasítást kaptuk, hogy keressünk, Lyrianával megfelelő fát, az újfajta fal felhúzásához. De előtt még el kell kérnem magam Leandanától, de úgy éreztem hamarabb kell szóljak neked, hogy fel tudj készülni.