Amon Ruadh - Thargarod
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 337 (6721. - 6740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
6740. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-31 10:15:32
Üzenet elküldve: 2016-10-31 10:15:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 774
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 774
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Laor//
*A lehető legrosszabb pillanatban érkezik, mint mikor a mesékben a szerelmes pár első csókjánál betoppan valaki, aki elrontja a meghitt pillanatot.
Laor szavaira csak bólogat. Nem szándékozik követni a Szellemjárót, így nem szükséges elállni az útját. Sőt, kijjebb is sétál, hogy ne is hallja, amit ők ketten odabent beszélnek. Egyrészről nem rá tartozik, másrészről így is kellemetlenül érzi magát.
Végül minden a helyére kerül, hála a másik kettő jó helyzetkezelésének...
Laor végül csak megjelenik mögötte, mire az íjász megfordul, hogy szembe kerüljenek egymással.*
-Bocs a rossz időzítésért. *húzza el száját.* -Hallottam futólag egy-két dolgot, de még nem teljes előttem a kép, mivel házon kívül voltam. Akiket érint... Dharren, Hrothgaar, Ewangel, Aletai, Turrog, Morwon, Ethea, Achim. Azt hiszem ennyi. Kétlem, hogy mindenkit tudok ma értesíteni, de igyekszem. Majd megyek egy kört Amonon meg a Vaskorsónál. És Kagan? Mi van vele?
*Laor további kérdésére szomorúan sóhajt egyet.*
-Igen, úgy láttam, hogy pakolásznak, legalábbis Aoneer nagyon serénykedik. Felderítő körútra mentem Risztin és Aoneer őrmester társaságában, majd belefutottunk egy csapat élőholtba, meg egy dögbe, ami majdnem megölt. Összeszedtük a holmijaikat, amiket magunkkal hoztunk. Viszonylag képzetlen harcosok voltak, nagyobb ellenállást nem tanúsítottak, de a tatu kemény volt. Elhoztuk azt, ami megmaradt belőle, hátha páncélhoz vagy pajzshoz fel lehet használni a kőkemény pikkelyeket. Ezzel kapcsolatban majd Hrothgaarral kell értekeznem. Ötszörös túlerőt sikerült visszaszorítanunk és legyőznünk, rajtuk kívül másokat nem láttunk a környéken. De tényleg bárhol lehetnek még belőlük. Itt a Vashegyen mik történtek?
*A lehető legrosszabb pillanatban érkezik, mint mikor a mesékben a szerelmes pár első csókjánál betoppan valaki, aki elrontja a meghitt pillanatot.
Laor szavaira csak bólogat. Nem szándékozik követni a Szellemjárót, így nem szükséges elállni az útját. Sőt, kijjebb is sétál, hogy ne is hallja, amit ők ketten odabent beszélnek. Egyrészről nem rá tartozik, másrészről így is kellemetlenül érzi magát.
Végül minden a helyére kerül, hála a másik kettő jó helyzetkezelésének...
Laor végül csak megjelenik mögötte, mire az íjász megfordul, hogy szembe kerüljenek egymással.*
-Bocs a rossz időzítésért. *húzza el száját.* -Hallottam futólag egy-két dolgot, de még nem teljes előttem a kép, mivel házon kívül voltam. Akiket érint... Dharren, Hrothgaar, Ewangel, Aletai, Turrog, Morwon, Ethea, Achim. Azt hiszem ennyi. Kétlem, hogy mindenkit tudok ma értesíteni, de igyekszem. Majd megyek egy kört Amonon meg a Vaskorsónál. És Kagan? Mi van vele?
*Laor további kérdésére szomorúan sóhajt egyet.*
-Igen, úgy láttam, hogy pakolásznak, legalábbis Aoneer nagyon serénykedik. Felderítő körútra mentem Risztin és Aoneer őrmester társaságában, majd belefutottunk egy csapat élőholtba, meg egy dögbe, ami majdnem megölt. Összeszedtük a holmijaikat, amiket magunkkal hoztunk. Viszonylag képzetlen harcosok voltak, nagyobb ellenállást nem tanúsítottak, de a tatu kemény volt. Elhoztuk azt, ami megmaradt belőle, hátha páncélhoz vagy pajzshoz fel lehet használni a kőkemény pikkelyeket. Ezzel kapcsolatban majd Hrothgaarral kell értekeznem. Ötszörös túlerőt sikerült visszaszorítanunk és legyőznünk, rajtuk kívül másokat nem láttunk a környéken. De tényleg bárhol lehetnek még belőlük. Itt a Vashegyen mik történtek?
6739. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-30 20:43:37
Üzenet elküldve: 2016-10-30 20:43:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Hrallh//
//Lea, Daranel//
*Lefelé sokkal rosszabb. Látja maga előtt a mélységet, most nem tudja megtenni, hogy az orra előtt lévő lépcsőfokokat bámulja, hiszen azok most a lába alatt vannak. Nagyon jó lenne beletörölni az ingébe izzadt tenyerét, amivel a korlátot markolja, de ez lehetetlen. Ehhez el kéne engednie a kapaszkodót, és erre semmi szín alatt nem hajlandó. Vad dübörgésként hallja fülében az erekben veszettül rohanó vérét, így a lépéseket is csak az utolsó pillanataban hallja meg a háta mögött. Most csak egy vérszegény mosolyra futja üdvözlésként, de mivel már nem egyedül van, valamilyen szinten muszáj lesz megemberelnie magát. Legalább annyira, hogy ne Leának kelljen letámogatnia a toronyból.*
- Tudom. *feleli rekedten, mert noha nem azzal a céllal kapaszkodott fel, hogy hallgatózzon, most egy kicsit mégis úgy érzi, hogy – ha akaratlanul is – kileste a Szellemjárót.* Eltűntél, mint szürke szamár a ködben, aggódtam. És örülök, hogy már tornyokba is fel tudsz mászni, de legközelebb valami alacsonyabbat válassz, légy szíves!
*Mindenkinek van valami halálos félelme. Van aki a vízbe fúlástól retteg, és bokáig érő patakba sem hajlandó begázolni. Más a csúszómászókkal van így, legyenek azok láb nélküliek vagy két lábon járók. Neki a magasság ilyen. Akkor inkább hordákban masírozó élőhalottak. De még így sem tud kibújni a bőréből, ennyi élcet muszáj megeresztenie. A felajánlott kart azért elfogadja, de úgy intézi, hogy végül Lea karoljon belé. És amíg leérnek a torony aljába, arra is van ideje, hogy miért érzi azt, hogy majd' egy vadidegen az, aki mellette lépdel. Kagan csak egy részlete ennek, hiszen ez a rész eddig is ismert volt előtte. De sok mindent megváltoztathat, hogy a boszi egy élő isten játszmájában nem alárendelt szereplő, nem eszköz volt, hanem egyenlő partner, és a Vashegy urának önfeláldozása kevés lett volna a sikerhez nélküle. Talán furcsa, de mindezt a lány karján vibráló borostyánszín rajzolatok erősítik meg benne.*
- Sovány pótlék. *ismétli meg a szavakat hitetlenkedve, és megcsóválja a fejét* Ostobaság! Fáradt vagy, ami történt, rengeteget kivett belőled. De élsz. Nem vagyok jártas az ilyen praktikákban, de hányan élnék egyáltalán túl, ha egy istennel paktálnának le? Azt hiszem, nagyon kevesen. Te pedig élsz, élnek a thargok él Arthenior és a többi város. Ha odavesztél volna, ők sem állnának meg. Őszintén szólva, számos olyan történetet hallottam, amiben a hős ha nem is a világot, de városát, urát megmenti. Legtöbbje túl szép hozzá, hogy igaz legyen. De hogy valaki egy világot mentsen meg... és utána sovány pótléknak nevezze magát... eh, fogd be a szád!
*Minő tiszteletlenségnek tűnhet ez, pedig pont azért érzi idegennek azt, akit egyébként imád, mert a szeretet mellé most már szinte a halhatatlanoknak kijáró tisztelet is párosul. Nagyon zavarba ejtő érzés, ezt nem lesz egyszerű feldolgoznia. A közben csatlakozó íjász kérdésére csak megrázza a fejét.*
- Most nem alkalmas. Várj egy kicsit, kérlek, mindjárt tudunk beszélni.
*Miután Lea bement a szobába, megáll a küszöbön úgy, hogy Daranel ne férhessen el mellette, ha esetleg követni akarná a göndör hajút.*
- Pihenj le, amúgy is esteledik. Ha Chirai jön, beengedem, de más nem fog zavarni napkeltéig. Reggelre pedig itt lesznek mindazok, akiknek itt kell lenniük.
*Legszívesebben persze odarohanna, saját kezűleg dugná ágyba a lányt, és ülne a szalmazsák szélén, cirógatva az arcát amíg el nem alszik, de ezt most Daranel miatt sem teheti. És egyébként is, talán helyes sem lenne. Csak nézi mosolyogva, szinte igyekszik magába szívni a bájos arc látványát, hunyorít egyet bátorítóan. Valahogy Leaában is érez egy kis bizonytalanságot, hátha a gesztusok is segíthetnek.*
- Jó éjt! Szeretlek. *az utolsó szót csak némán formálják az ajkai, aztán sarkon fordul, és behúzza maga mögött az ajtót és ott marad előtte, és Daranel előtt. Olyan mint egy élő tilalomfa, a csak a testemen keresztül frázist róla is mintázhatták volna.*
- A Szellemjáró beszélni szeretne a thargokkal, gondolom te is tudod, hogy nagy változások történtek és biztosan fognak is még. Megtennéd, hogy szólsz azoknak, akiket érint, hogy reggelre legyenek a Hrallh-ban? Többeket ismersz, mint én.
*Pillanatnyi habozás után rákérdez Aoneerre és a városőrökre is.*
- Igaz, hogy az arthenoriak tábort bontanak? És mi történt a szántóföldeken?
//Lea, Daranel//
*Lefelé sokkal rosszabb. Látja maga előtt a mélységet, most nem tudja megtenni, hogy az orra előtt lévő lépcsőfokokat bámulja, hiszen azok most a lába alatt vannak. Nagyon jó lenne beletörölni az ingébe izzadt tenyerét, amivel a korlátot markolja, de ez lehetetlen. Ehhez el kéne engednie a kapaszkodót, és erre semmi szín alatt nem hajlandó. Vad dübörgésként hallja fülében az erekben veszettül rohanó vérét, így a lépéseket is csak az utolsó pillanataban hallja meg a háta mögött. Most csak egy vérszegény mosolyra futja üdvözlésként, de mivel már nem egyedül van, valamilyen szinten muszáj lesz megemberelnie magát. Legalább annyira, hogy ne Leának kelljen letámogatnia a toronyból.*
- Tudom. *feleli rekedten, mert noha nem azzal a céllal kapaszkodott fel, hogy hallgatózzon, most egy kicsit mégis úgy érzi, hogy – ha akaratlanul is – kileste a Szellemjárót.* Eltűntél, mint szürke szamár a ködben, aggódtam. És örülök, hogy már tornyokba is fel tudsz mászni, de legközelebb valami alacsonyabbat válassz, légy szíves!
*Mindenkinek van valami halálos félelme. Van aki a vízbe fúlástól retteg, és bokáig érő patakba sem hajlandó begázolni. Más a csúszómászókkal van így, legyenek azok láb nélküliek vagy két lábon járók. Neki a magasság ilyen. Akkor inkább hordákban masírozó élőhalottak. De még így sem tud kibújni a bőréből, ennyi élcet muszáj megeresztenie. A felajánlott kart azért elfogadja, de úgy intézi, hogy végül Lea karoljon belé. És amíg leérnek a torony aljába, arra is van ideje, hogy miért érzi azt, hogy majd' egy vadidegen az, aki mellette lépdel. Kagan csak egy részlete ennek, hiszen ez a rész eddig is ismert volt előtte. De sok mindent megváltoztathat, hogy a boszi egy élő isten játszmájában nem alárendelt szereplő, nem eszköz volt, hanem egyenlő partner, és a Vashegy urának önfeláldozása kevés lett volna a sikerhez nélküle. Talán furcsa, de mindezt a lány karján vibráló borostyánszín rajzolatok erősítik meg benne.*
- Sovány pótlék. *ismétli meg a szavakat hitetlenkedve, és megcsóválja a fejét* Ostobaság! Fáradt vagy, ami történt, rengeteget kivett belőled. De élsz. Nem vagyok jártas az ilyen praktikákban, de hányan élnék egyáltalán túl, ha egy istennel paktálnának le? Azt hiszem, nagyon kevesen. Te pedig élsz, élnek a thargok él Arthenior és a többi város. Ha odavesztél volna, ők sem állnának meg. Őszintén szólva, számos olyan történetet hallottam, amiben a hős ha nem is a világot, de városát, urát megmenti. Legtöbbje túl szép hozzá, hogy igaz legyen. De hogy valaki egy világot mentsen meg... és utána sovány pótléknak nevezze magát... eh, fogd be a szád!
*Minő tiszteletlenségnek tűnhet ez, pedig pont azért érzi idegennek azt, akit egyébként imád, mert a szeretet mellé most már szinte a halhatatlanoknak kijáró tisztelet is párosul. Nagyon zavarba ejtő érzés, ezt nem lesz egyszerű feldolgoznia. A közben csatlakozó íjász kérdésére csak megrázza a fejét.*
- Most nem alkalmas. Várj egy kicsit, kérlek, mindjárt tudunk beszélni.
*Miután Lea bement a szobába, megáll a küszöbön úgy, hogy Daranel ne férhessen el mellette, ha esetleg követni akarná a göndör hajút.*
- Pihenj le, amúgy is esteledik. Ha Chirai jön, beengedem, de más nem fog zavarni napkeltéig. Reggelre pedig itt lesznek mindazok, akiknek itt kell lenniük.
*Legszívesebben persze odarohanna, saját kezűleg dugná ágyba a lányt, és ülne a szalmazsák szélén, cirógatva az arcát amíg el nem alszik, de ezt most Daranel miatt sem teheti. És egyébként is, talán helyes sem lenne. Csak nézi mosolyogva, szinte igyekszik magába szívni a bájos arc látványát, hunyorít egyet bátorítóan. Valahogy Leaában is érez egy kis bizonytalanságot, hátha a gesztusok is segíthetnek.*
- Jó éjt! Szeretlek. *az utolsó szót csak némán formálják az ajkai, aztán sarkon fordul, és behúzza maga mögött az ajtót és ott marad előtte, és Daranel előtt. Olyan mint egy élő tilalomfa, a csak a testemen keresztül frázist róla is mintázhatták volna.*
- A Szellemjáró beszélni szeretne a thargokkal, gondolom te is tudod, hogy nagy változások történtek és biztosan fognak is még. Megtennéd, hogy szólsz azoknak, akiket érint, hogy reggelre legyenek a Hrallh-ban? Többeket ismersz, mint én.
*Pillanatnyi habozás után rákérdez Aoneerre és a városőrökre is.*
- Igaz, hogy az arthenoriak tábort bontanak? És mi történt a szántóföldeken?
6738. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-30 17:51:55
Üzenet elküldve: 2016-10-30 17:51:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 774
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 774
OOC üzenetek: 21
Játékstílus: Vakmerő
//Torony//
*Karba tett kézzel ücsörög és feje is néha lebukik. Ha így megy tovább még a végén elalszik itt egy ültő helyében. Éppen ezért úgy dönt, hogy magához veszi holmiját és lemászik.
Mielőtt elindulna meglátja, hogy Laor egy másik torony tetejére készül felkapaszkodni. Sokkalta lassabban halad, mint mondjuk Daranel, aki úgy rohangál, mint pók a falon. Azért odaint neki, hátha észreveszi, majd valamivel Laor előtt kezd el lemászni. Mire Laor leérne, az íjász már ott fogja várni az aljában, a fal tetején.*
-Helló Laor!
*Nem akarja a frászt hozni rá, így csak akkor szólítja meg a harcost, amikor már majdnem leér.*
-Gyorsan meggondoltad magad úgy látom. Mi a helyzet, merre mész? Szerinted tudok Leandanaval értekezni? Nem tudom, hogy értesítette e őt Aoneer, hogy mi történt a szántóföldeken.
*Karba tett kézzel ücsörög és feje is néha lebukik. Ha így megy tovább még a végén elalszik itt egy ültő helyében. Éppen ezért úgy dönt, hogy magához veszi holmiját és lemászik.
Mielőtt elindulna meglátja, hogy Laor egy másik torony tetejére készül felkapaszkodni. Sokkalta lassabban halad, mint mondjuk Daranel, aki úgy rohangál, mint pók a falon. Azért odaint neki, hátha észreveszi, majd valamivel Laor előtt kezd el lemászni. Mire Laor leérne, az íjász már ott fogja várni az aljában, a fal tetején.*
-Helló Laor!
*Nem akarja a frászt hozni rá, így csak akkor szólítja meg a harcost, amikor már majdnem leér.*
-Gyorsan meggondoltad magad úgy látom. Mi a helyzet, merre mész? Szerinted tudok Leandanaval értekezni? Nem tudom, hogy értesítette e őt Aoneer, hogy mi történt a szántóföldeken.
6737. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-30 17:37:18
Üzenet elküldve: 2016-10-30 17:37:18
ÚJ
![>Leandana Thargodar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10216_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Torony - Hrallh//
*Maga sem tudja, hogy vajon mennyi időt üldögélhet a szobor lábánál. Valószínűleg jóval többet, mint az egészséges, merthogy ruha továbbra sincsen rajta nagyon és a kő is hideg, még úgy is, hogy azért a prémet a feneke alá gyűrte. Mikorra eléggé átfázott, és mikorra eléggé megcsömörlött az egyoldalú beszélgetéstől - beszámolt a raplizó városőrről is többek között -, akkor feltápászkodik. Egy pillanatig hezitál, majd megcsókolja a hideg, borostyánajkakat.
Mivel ő nem tériszonyos, ezért elég lendületes léptekkel halad lefelé, mármint persze ahhoz mérten, hogy még mindig iszonyú gyenge. Annak dacára is, hogy sűrűn megáll pihenni is beéri lefelé botorkáló Laort. Tudja róla, hogy komoly baja van a magassággal, márpedig a torony azért nem egy első emeleti ablak. Talán ezért is lepődik meg azon, hogy itt találja a férfit, természetesen meglepődik, de tulajdonképpen a válasz egyértelmű: őt kereste. Nem feltételez Lea olyat, hogy hallgatózni akart volna a másik, inkább azt hiszi, hogy elindult ugyan fel, de félúton meggondolta magát és inkább visszafordult.*
- Nem kellene itt lenned.
*hangja annyira színtelen, hogy nehéz eldönteni, hogy azért szúrja-e éppen le Laort, mert feltételezi róla, hogy hallgatózott, vagy pedig azért, mert, mivel tud a magasságiszonyáról, így aggódik érte. Mivel a hallgatózást nem feltételezi, ezért az utóbbi, de ezt persze Laor nem tudhatja. Mindenesetre készségesen ajánlja fel a karját, hogy Laornak legyen valami támasza. Ami ugye nyilvánvalóan inkább lelki, semmint fizikai, mert Leában amúgy sincsen annyi erő, hogy megtarthassa ha elszédültében legurul, de jelen állapotában pedig még arra is gyenge, hogy erre kísérletet tegyen. Szóval remélhetőleg nem történik semmi baleset, mert akkor aztán meg sem állnak a csigalépcső aljáig. Lea egyébként nem beszél már addig amíg le nem érnek.*
- Össze kell hívni a thargokat. Tudniuk kell, hogy mi történt, és hogy miért. A vezérüket veszítették el, és elég sovány pótlékot kaptak helyette.
*mondja halkan, mikor visszakanyarodtak már afelé a kis szoba felé, ahova a kapuból hozták, és ahol Chiari is keresni kezdi majd őket azzal a beígért erőlevessel. Hirtelen jött ez az egész, hiszen a minap azért gyűltek össze, hogy megbeszéljék a háború részleteit, ehhez képest Kagan még ott, abban a pillanatban Leára bízta a törzs további sorsát. Lea pedig már akkor sem volt felkészülve ilyesmire, és még most sincs, nem is érzi magát különösebben alkalmasnak a dologra.*
- A városőrök szedik a sátorfájukat? Remélem, hogy eltakarodnak végre. Nincs most humorom még egy ilyen parttalan vitához valamelyikükkel.
*Aoneerre céloz, aki pár órája úgy pattogott a kapuban, mint a kecskeszar a deszkán. Már akkor sem volt kedve ehhez, mostanra sem lett sokkal több, sőt.
Most úgy csinál, mint egy jó beteg, ugyanis visszafekszik a szalmazsákra, még be is takarózik. Rosszul alszik, ha nem a saját ágyában van, de a sajátja annyira messze van, hogy neki most nincs kedve elmenni odáig. Hangjában továbbra sincsen nyoma az életnek, pláne nem a szokott játékosságnak. Nem is nagyon néz Laorra, de végül is, mivel legtöbbször az látszik az arcán, hogy elgondolkodott, ezért talán a férfi nem is veszi észre, hogy Lea tudatosan kerüli a pillantását. Pedig nagyon is tudatos, és erről a Leában tomboló ambivalens érzések tehetnek. Egyfelől még mindig ott az elképesztő bűntudat, másfelől viszont a vágy, hogy hozzábújjon, hogy átölelje.*
A hozzászólás írója (Leandana Kagantal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.30 19:52:54
*Maga sem tudja, hogy vajon mennyi időt üldögélhet a szobor lábánál. Valószínűleg jóval többet, mint az egészséges, merthogy ruha továbbra sincsen rajta nagyon és a kő is hideg, még úgy is, hogy azért a prémet a feneke alá gyűrte. Mikorra eléggé átfázott, és mikorra eléggé megcsömörlött az egyoldalú beszélgetéstől - beszámolt a raplizó városőrről is többek között -, akkor feltápászkodik. Egy pillanatig hezitál, majd megcsókolja a hideg, borostyánajkakat.
Mivel ő nem tériszonyos, ezért elég lendületes léptekkel halad lefelé, mármint persze ahhoz mérten, hogy még mindig iszonyú gyenge. Annak dacára is, hogy sűrűn megáll pihenni is beéri lefelé botorkáló Laort. Tudja róla, hogy komoly baja van a magassággal, márpedig a torony azért nem egy első emeleti ablak. Talán ezért is lepődik meg azon, hogy itt találja a férfit, természetesen meglepődik, de tulajdonképpen a válasz egyértelmű: őt kereste. Nem feltételez Lea olyat, hogy hallgatózni akart volna a másik, inkább azt hiszi, hogy elindult ugyan fel, de félúton meggondolta magát és inkább visszafordult.*
- Nem kellene itt lenned.
*hangja annyira színtelen, hogy nehéz eldönteni, hogy azért szúrja-e éppen le Laort, mert feltételezi róla, hogy hallgatózott, vagy pedig azért, mert, mivel tud a magasságiszonyáról, így aggódik érte. Mivel a hallgatózást nem feltételezi, ezért az utóbbi, de ezt persze Laor nem tudhatja. Mindenesetre készségesen ajánlja fel a karját, hogy Laornak legyen valami támasza. Ami ugye nyilvánvalóan inkább lelki, semmint fizikai, mert Leában amúgy sincsen annyi erő, hogy megtarthassa ha elszédültében legurul, de jelen állapotában pedig még arra is gyenge, hogy erre kísérletet tegyen. Szóval remélhetőleg nem történik semmi baleset, mert akkor aztán meg sem állnak a csigalépcső aljáig. Lea egyébként nem beszél már addig amíg le nem érnek.*
- Össze kell hívni a thargokat. Tudniuk kell, hogy mi történt, és hogy miért. A vezérüket veszítették el, és elég sovány pótlékot kaptak helyette.
*mondja halkan, mikor visszakanyarodtak már afelé a kis szoba felé, ahova a kapuból hozták, és ahol Chiari is keresni kezdi majd őket azzal a beígért erőlevessel. Hirtelen jött ez az egész, hiszen a minap azért gyűltek össze, hogy megbeszéljék a háború részleteit, ehhez képest Kagan még ott, abban a pillanatban Leára bízta a törzs további sorsát. Lea pedig már akkor sem volt felkészülve ilyesmire, és még most sincs, nem is érzi magát különösebben alkalmasnak a dologra.*
- A városőrök szedik a sátorfájukat? Remélem, hogy eltakarodnak végre. Nincs most humorom még egy ilyen parttalan vitához valamelyikükkel.
*Aoneerre céloz, aki pár órája úgy pattogott a kapuban, mint a kecskeszar a deszkán. Már akkor sem volt kedve ehhez, mostanra sem lett sokkal több, sőt.
Most úgy csinál, mint egy jó beteg, ugyanis visszafekszik a szalmazsákra, még be is takarózik. Rosszul alszik, ha nem a saját ágyában van, de a sajátja annyira messze van, hogy neki most nincs kedve elmenni odáig. Hangjában továbbra sincsen nyoma az életnek, pláne nem a szokott játékosságnak. Nem is nagyon néz Laorra, de végül is, mivel legtöbbször az látszik az arcán, hogy elgondolkodott, ezért talán a férfi nem is veszi észre, hogy Lea tudatosan kerüli a pillantását. Pedig nagyon is tudatos, és erről a Leában tomboló ambivalens érzések tehetnek. Egyfelől még mindig ott az elképesztő bűntudat, másfelől viszont a vágy, hogy hozzábújjon, hogy átölelje.*
A hozzászólás írója (Leandana Kagantal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.30 19:52:54
6736. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-30 15:44:46
Üzenet elküldve: 2016-10-30 15:44:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Torony//
*Sietve tér vissza az alkalmi betegszobába, ahol nem talál senkit. Meghökkenve áll meg az ajtóban, és néhány pillanatra a legrosszabbra gondol. De tényleg csak pár pillanatig. Ha úgy lenne, akkor mégsem egy üres ágyból tudná meg, ráadásul úgy, hogy az ágy látványosan rendetlen, mintha csak kiugrott volna belőle valaki. Ez kicsi megnyugvás, de bizonyosságot nem ad. Ehhez meg kell találnia Leát, ami legfeljebb akkor számít viszonylag egyszerű feladatnak, ha még az erődben van. Laor így okoskodik, hiszen ha kiment volna a városba, esetleg a Vaskorsóba, akkor csak összefutottak volna, és jól leteremti, hogy mit ugrál? Ebből kiindulva futja végig Thargarod számba jöhető helyszíneit, helyiségeit. A vége felé egyre biztosabban érzi, hogy az első ötlet lesz a jó, de ezt eddig igyekezett számba sem venni. Mert ha Lea tényleg ott van, akkor talán jobb lenne nem zavarni. És az a torony átkozottul magas, már a gondolatattól is émelyeg, hogy onnan kéne letekintenie. De persze tudja, hogy ha sehol máshol nem találja, megnézi ott is. Muszáj.
A lépcső alján aztán elbizonytalanodik még egyszer. Szinte tudat alatt próbál kifogásokat találni arra, hogy miért kéne kihagynia ezt: elsősorban azt, hogy Lea bizonyára egyedül akar maradni. Vagy kettesben Kagannal, még ha már nem eleven emberről is beszélünk. Végül egy nagy sóhajjal vág neki a lépcsőfokoknak. Úgysem tudna nem felmenni. Az első pár lépéssel nincs gond, sőt, kicsit meg is nyugszik. Menni fog ez. De elég csak arra gondolnia, hogy hová tart, és hideg veríték ütközik ki a homlokán. Egy szűk torony legtetejére, ahol szinte arra is alig van hely, hogy az ember megvesse a lábát. Olyan magasságba, ahonnan a város házai apró skatulyáknak látszanak és tiszta időben talán még a távoli Arthenior vonalai is felsejlenének. Félúton már görcsösen kapaszkodik az ácsolt korlátba, kétségbeesetten néz maga elé. Se le, se fel nem mer tekinteni, mindig csak a következő lépcsőfokra. Így aztán lassan is ér fel, de az óvatos megfontolt haladásnak köszönhetően csendben is. Amikor végül csak felér és erősen küzd a tériszonnyal, a szobor lábánál kuporgó boszi talán észre sem veszi. Levegőt is alog mer venni, nehogy megzavarja, bár valószínű, hogy Lea jobban el van foglalva ennél, ráadásul az ebben a magasságban kavargó szél susogása is hangosabb lehet. Csendben nézi a Szellemjárót, aztán a borostyánba fagyott vezért és úgy érzi, hogy neki nagyon nincs itt keresnivalója. Nem holmi önsajnálat vagy tragikus, önfeláldozó lemondásról van szó, egyszerűen csak a pillanatot nem érzi megfelelőnek. És legalább tudja, hogy a göndör hajú, legalábbis a körülményekhez képest, jól van.
Viszont most lefelé is meg kell tennie ugyanezt az utat és ettől a gondolattól majdnem összecsuklik. Falfehér arccal néz vissza a lépcsőre, és legszívesebben egy lépést sem tenne. Összeszorítja a fogát, és igyekszik csendben megfordulni, hogy elinduljon lefelé. Amúgy is fél napos programnak ígérkezik.*
*Sietve tér vissza az alkalmi betegszobába, ahol nem talál senkit. Meghökkenve áll meg az ajtóban, és néhány pillanatra a legrosszabbra gondol. De tényleg csak pár pillanatig. Ha úgy lenne, akkor mégsem egy üres ágyból tudná meg, ráadásul úgy, hogy az ágy látványosan rendetlen, mintha csak kiugrott volna belőle valaki. Ez kicsi megnyugvás, de bizonyosságot nem ad. Ehhez meg kell találnia Leát, ami legfeljebb akkor számít viszonylag egyszerű feladatnak, ha még az erődben van. Laor így okoskodik, hiszen ha kiment volna a városba, esetleg a Vaskorsóba, akkor csak összefutottak volna, és jól leteremti, hogy mit ugrál? Ebből kiindulva futja végig Thargarod számba jöhető helyszíneit, helyiségeit. A vége felé egyre biztosabban érzi, hogy az első ötlet lesz a jó, de ezt eddig igyekezett számba sem venni. Mert ha Lea tényleg ott van, akkor talán jobb lenne nem zavarni. És az a torony átkozottul magas, már a gondolatattól is émelyeg, hogy onnan kéne letekintenie. De persze tudja, hogy ha sehol máshol nem találja, megnézi ott is. Muszáj.
A lépcső alján aztán elbizonytalanodik még egyszer. Szinte tudat alatt próbál kifogásokat találni arra, hogy miért kéne kihagynia ezt: elsősorban azt, hogy Lea bizonyára egyedül akar maradni. Vagy kettesben Kagannal, még ha már nem eleven emberről is beszélünk. Végül egy nagy sóhajjal vág neki a lépcsőfokoknak. Úgysem tudna nem felmenni. Az első pár lépéssel nincs gond, sőt, kicsit meg is nyugszik. Menni fog ez. De elég csak arra gondolnia, hogy hová tart, és hideg veríték ütközik ki a homlokán. Egy szűk torony legtetejére, ahol szinte arra is alig van hely, hogy az ember megvesse a lábát. Olyan magasságba, ahonnan a város házai apró skatulyáknak látszanak és tiszta időben talán még a távoli Arthenior vonalai is felsejlenének. Félúton már görcsösen kapaszkodik az ácsolt korlátba, kétségbeesetten néz maga elé. Se le, se fel nem mer tekinteni, mindig csak a következő lépcsőfokra. Így aztán lassan is ér fel, de az óvatos megfontolt haladásnak köszönhetően csendben is. Amikor végül csak felér és erősen küzd a tériszonnyal, a szobor lábánál kuporgó boszi talán észre sem veszi. Levegőt is alog mer venni, nehogy megzavarja, bár valószínű, hogy Lea jobban el van foglalva ennél, ráadásul az ebben a magasságban kavargó szél susogása is hangosabb lehet. Csendben nézi a Szellemjárót, aztán a borostyánba fagyott vezért és úgy érzi, hogy neki nagyon nincs itt keresnivalója. Nem holmi önsajnálat vagy tragikus, önfeláldozó lemondásról van szó, egyszerűen csak a pillanatot nem érzi megfelelőnek. És legalább tudja, hogy a göndör hajú, legalábbis a körülményekhez képest, jól van.
Viszont most lefelé is meg kell tennie ugyanezt az utat és ettől a gondolattól majdnem összecsuklik. Falfehér arccal néz vissza a lépcsőre, és legszívesebben egy lépést sem tenne. Összeszorítja a fogát, és igyekszik csendben megfordulni, hogy elinduljon lefelé. Amúgy is fél napos programnak ígérkezik.*
6735. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-28 21:17:53
Üzenet elküldve: 2016-10-28 21:17:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Hrallh//
//Chiari, Dharren, Laor//
- Fiú volt.
*Ismétli halkan Chiari szavait. Egy hosszú percig nézi az elf arcát, de nem szól. Ahogyan ezt az inkriminált kérdést nem tette fel, úgy köszönetet sem mondott soha. Pedig nem kevesebbet, mint az életét köszönheti Chiari szakértelmének.*
- Köszönöm.
*mondja most, de igazán nem derül ki, hogy mit is köszön: az életmentést annak idején, vagy a mostani választ? Ezt nem konkretizálja, csak elengedi a nő kezét, és bólintva fogadja el a felkínált varázsitalt. Bár valószínűleg anélkül is hamar el tudna aludni, de az ital segít abban, hogy ne lidércesek legyenek az álmai, hanem hogy egyáltalán ne álmodjon semmit. Nincs most szüksége az elméjének arra, hogy újra átélje a nap eseményeit. Szinte egyik pillanatról a másikra üti ki a főzet, még morran egyet Chiari szavaira, de az már nem derül ki, hogy vajon az erőleves, vagy amiatt, hogy gyógyítói utasításra Laor itt marad mellette. Laposakat pislog mikor a férfi a kezét kezdi cirógatni, aztán győz a főzet.
//órákkal később - egyedül//
Mikor felébred egyedül van, nem kezd azon agyalni, hogy miért is van így, mikor Chiari megígérte, hogy Laor itt marad. Valószínűleg szólította a természet, vagy ilyesmi, ő sem tudna folyvást a beteg mellett ülni, és őrizni az álmát, szóval tökéletesen megérti. Tulajdonképpen jó is, hogy egyedül van, mert momentán úgy érzi, hogy nem bír tovább feküdni. Kényelmetlen ez a szalmazsák, ő meg amúgy is rossz beteg és ritkán tartja be az utasításokat. Nehezen kel fel, mert továbbra sincsen valami sok ereje, de összehasonlíthatatlanul több, mint az alvás előtt. Először felül, a gyertya halvány fényénél tanulmányozza az alkarján borostyánszínben derengő rúnákat. Viszket. Levakarni pedig nem tudja, pedig hosszú percekig próbálkozik vele, de csak annyit ér el, hogy bőre kivörösödik. A prémbe burkolózva végül feláll, megfogja a gyertyát és így indul el. A léptei egyenesen Kagan termeibe viszi. Az előző éjszakát itt töltötte Kagannal, olyan gyengéden feküdtek egymás karjaiban, mint még soha, akkor nem volt egy csepp bűntudata sem Laor miatt, de most ez egyszerre feltámad. Mintha úgy istenesen gyomorszájon vágnák, muszáj leülnie az első székre, ami az útjába kerül, meredt szemmel nézi a hálóhelyet, ami pont ugyanolyan állapotban van, ahogyan reggel kikeltek onnan. Szemét elfutják a könnyek, de az ajkába harap. Percekig csak bámul maga elé, aztán nekilát, hogy keressen valami ruhát. Kagan egy ingét húzza fel végül, tiszta mosószappanillata van és nagyjából a combja közepéig ér. Felveszi a földről az előző éjszaka levetett inget, az orrához emeli, mélyen leszívja az illatot.
Már újra a prémbe burkolózva megy fel a toronyba vezető lépcsőn. Sokkoló a borostyánba fagyott Kagan, újra vissza kell fogja a kibukkanni készülő zokogást. Pedig azt hitte, hogy tegnap már elsírta valamennyi könnyét, pont itt, ezen a helyen. Végül most sem sír. Csak leül a szobor mellé, nekidőlve a borostyánlábnak. Régen mindig a lábánál ült a trónteremben, szeret itt ülni. Illetve meglehetősen ki is merült a lépcsőzésben.*
- Biztos jó döntést hoztunk?
*arca a hűvös kőhöz simul, és tulajdonképp totál idiótának érzi magát, hogy egy szoborhoz beszél, de főleg azért, hogy választ is vár.*
- Fiú volt, te tudtad? Biztos tudtad, mindent tudsz. Sosem bántam azelőtt. Most valahogy mégis bánom. Sajnálom.
*Nagyon sóhajt és csak bámul bele a semmibe. Sok mindenről tudna most beszélni, sok olyanról, amit az éjjel nem volt bátorsága elmondani. Így a halott gyermekükről és Laorról.*
- Róla is tudtál, igaz? Nem hittem, hogy rajtad kívül másnak is helye van a szívemben. Remélem, hogy megbocsátasz emiatt.
*Valóban bűntudata van, de mindkettejük miatt. Ez a nap pedig érzelgőssé tette.*
//Chiari, Dharren, Laor//
- Fiú volt.
*Ismétli halkan Chiari szavait. Egy hosszú percig nézi az elf arcát, de nem szól. Ahogyan ezt az inkriminált kérdést nem tette fel, úgy köszönetet sem mondott soha. Pedig nem kevesebbet, mint az életét köszönheti Chiari szakértelmének.*
- Köszönöm.
*mondja most, de igazán nem derül ki, hogy mit is köszön: az életmentést annak idején, vagy a mostani választ? Ezt nem konkretizálja, csak elengedi a nő kezét, és bólintva fogadja el a felkínált varázsitalt. Bár valószínűleg anélkül is hamar el tudna aludni, de az ital segít abban, hogy ne lidércesek legyenek az álmai, hanem hogy egyáltalán ne álmodjon semmit. Nincs most szüksége az elméjének arra, hogy újra átélje a nap eseményeit. Szinte egyik pillanatról a másikra üti ki a főzet, még morran egyet Chiari szavaira, de az már nem derül ki, hogy vajon az erőleves, vagy amiatt, hogy gyógyítói utasításra Laor itt marad mellette. Laposakat pislog mikor a férfi a kezét kezdi cirógatni, aztán győz a főzet.
//órákkal később - egyedül//
Mikor felébred egyedül van, nem kezd azon agyalni, hogy miért is van így, mikor Chiari megígérte, hogy Laor itt marad. Valószínűleg szólította a természet, vagy ilyesmi, ő sem tudna folyvást a beteg mellett ülni, és őrizni az álmát, szóval tökéletesen megérti. Tulajdonképpen jó is, hogy egyedül van, mert momentán úgy érzi, hogy nem bír tovább feküdni. Kényelmetlen ez a szalmazsák, ő meg amúgy is rossz beteg és ritkán tartja be az utasításokat. Nehezen kel fel, mert továbbra sincsen valami sok ereje, de összehasonlíthatatlanul több, mint az alvás előtt. Először felül, a gyertya halvány fényénél tanulmányozza az alkarján borostyánszínben derengő rúnákat. Viszket. Levakarni pedig nem tudja, pedig hosszú percekig próbálkozik vele, de csak annyit ér el, hogy bőre kivörösödik. A prémbe burkolózva végül feláll, megfogja a gyertyát és így indul el. A léptei egyenesen Kagan termeibe viszi. Az előző éjszakát itt töltötte Kagannal, olyan gyengéden feküdtek egymás karjaiban, mint még soha, akkor nem volt egy csepp bűntudata sem Laor miatt, de most ez egyszerre feltámad. Mintha úgy istenesen gyomorszájon vágnák, muszáj leülnie az első székre, ami az útjába kerül, meredt szemmel nézi a hálóhelyet, ami pont ugyanolyan állapotban van, ahogyan reggel kikeltek onnan. Szemét elfutják a könnyek, de az ajkába harap. Percekig csak bámul maga elé, aztán nekilát, hogy keressen valami ruhát. Kagan egy ingét húzza fel végül, tiszta mosószappanillata van és nagyjából a combja közepéig ér. Felveszi a földről az előző éjszaka levetett inget, az orrához emeli, mélyen leszívja az illatot.
Már újra a prémbe burkolózva megy fel a toronyba vezető lépcsőn. Sokkoló a borostyánba fagyott Kagan, újra vissza kell fogja a kibukkanni készülő zokogást. Pedig azt hitte, hogy tegnap már elsírta valamennyi könnyét, pont itt, ezen a helyen. Végül most sem sír. Csak leül a szobor mellé, nekidőlve a borostyánlábnak. Régen mindig a lábánál ült a trónteremben, szeret itt ülni. Illetve meglehetősen ki is merült a lépcsőzésben.*
- Biztos jó döntést hoztunk?
*arca a hűvös kőhöz simul, és tulajdonképp totál idiótának érzi magát, hogy egy szoborhoz beszél, de főleg azért, hogy választ is vár.*
- Fiú volt, te tudtad? Biztos tudtad, mindent tudsz. Sosem bántam azelőtt. Most valahogy mégis bánom. Sajnálom.
*Nagyon sóhajt és csak bámul bele a semmibe. Sok mindenről tudna most beszélni, sok olyanról, amit az éjjel nem volt bátorsága elmondani. Így a halott gyermekükről és Laorról.*
- Róla is tudtál, igaz? Nem hittem, hogy rajtad kívül másnak is helye van a szívemben. Remélem, hogy megbocsátasz emiatt.
*Valóban bűntudata van, de mindkettejük miatt. Ez a nap pedig érzelgőssé tette.*
6734. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-28 16:21:12
Üzenet elküldve: 2016-10-28 16:21:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 494
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 494
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Hrallh//
//Chiari, Lea, Laor//
* Ő lát is valamit, nem csak érez. Leandana mellett, egy kis porszerű felhőcskét, mintha régen lett volna már itt takarítva. Egy nagyon vékony fonal köti ezt a kis porfelhőt Lea testéhez, s mire elkészül a főzettel, a fonál már nem feszül olyan erősen, s a kis porfelhő is eltűnik. *
- Jól van, már nincs gond.
* Mondja, leginkább csak úgy magának, bár Laor is hallhatja, ha nem ment annyira messze. Leandana bőre még nedves, de már nem véres és a főzet gőze is úgy tűnik, már hatni kezdett. Az igen váratlan kérdés meglepi, bár tudja jól, hogy mire, vagyis kire gondol. *
- Fiú volt.
* Brennus mellé került a máglyára, rajta és Kaganon kívül nem is tudott róla senki. Bebugyolálta és az áldozati kecskébe rejtette. Így legalább a végtisztességet is meg tudta adni neki anélkül, hogy bárki rájött volna. *
- Most pihenned kell, aludjál. Ez a főzet majd segít és későbbre készítek neked erőlevest. Laor pedig itt marad melletted, ha bármire szükséged lenne. Jó lesz így?
* Ez a legjobb most, amit tud tenni. Risztint is meg kell néznie. *
//Chiari, Lea, Laor//
* Ő lát is valamit, nem csak érez. Leandana mellett, egy kis porszerű felhőcskét, mintha régen lett volna már itt takarítva. Egy nagyon vékony fonal köti ezt a kis porfelhőt Lea testéhez, s mire elkészül a főzettel, a fonál már nem feszül olyan erősen, s a kis porfelhő is eltűnik. *
- Jól van, már nincs gond.
* Mondja, leginkább csak úgy magának, bár Laor is hallhatja, ha nem ment annyira messze. Leandana bőre még nedves, de már nem véres és a főzet gőze is úgy tűnik, már hatni kezdett. Az igen váratlan kérdés meglepi, bár tudja jól, hogy mire, vagyis kire gondol. *
- Fiú volt.
* Brennus mellé került a máglyára, rajta és Kaganon kívül nem is tudott róla senki. Bebugyolálta és az áldozati kecskébe rejtette. Így legalább a végtisztességet is meg tudta adni neki anélkül, hogy bárki rájött volna. *
- Most pihenned kell, aludjál. Ez a főzet majd segít és későbbre készítek neked erőlevest. Laor pedig itt marad melletted, ha bármire szükséged lenne. Jó lesz így?
* Ez a legjobb most, amit tud tenni. Risztint is meg kell néznie. *
6733. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-27 22:26:47
Üzenet elküldve: 2016-10-27 22:26:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Hrallh//
//Chiari, Lea, Dharren//
*A víz sajnos nem csodaszer, és még senki sem lett jobban attól, hogy lemosták az arcát. De hát mit tudna tenni? A gyógyításhoz mit sem ért, az imához nincs kedve. Nem vitatja az istenek létezését, az elmúlt rövid időszak élményei után ez felettébb nagy ostobaság is lenne, de abban nem biztos, hogy magukon kívül a halandók felé is kitüntetett figyelemmel lennének. Így csak az jut neki, hogy lehető legnagyobb óvatossággal tisztogatja a szeplős arcot, ami a végén inkább csak egyfajta szeretetteljes cirógatás és forrón reméli, hogy Dharren hamar visszatér a gyógyítóval.
Sosem értett a mágiához hasonló elvont dolgokhoz és nincs érzéke a természetfölöttihez sem. Most viszont valahogy úgy érzi, hogy figyelik. Megmagyarázhatatlan, bizonytalan érzés, önkéntelenül is körbepillant. Természetesen senkit nem lát rajtuk kívül a kis szobában és már épp napirendre is térne a dolog felett, amikor mintha érintést érezne a nyakán és vállán. Összerándul, gyorsan perdül meg, egyenesen az ajtó felé, amin ekkor lép be az elf. Hiába tartják könnyű léptűnek a népét, talán az érkezte kavart annyi kis szellőt, amit a mostani, zaklatott állapotában érintésnek vélhetett.*
- Örülök, hogy látlak! *mosolyodik el halványan Chiari érkeztére és bólint az utasítására. Hogy Lea pont ekkor nyög fel, azt nem tekinti jelnek, épp ellenkezőleg. Ha ennyire rosszul van, akkor nagyon is itt az ideje, hogy átadja a terepet annak, aki ért az ilyesmihez. Egy lépést tesz az ajtó felé, és megtorpan, mint akit arcul ütöttek. Ismét rátört az a furcsa érzés, erősebben, mint az imént. A láthatatlanul figyelő szemek szinte perzselik, az érintést a mellkasán véli felfedezni, erősebben, mint amikor a vállára nehezedett. A keze önkéntelenül is a derekára szíjazott tőr markolatára csúszik, összeszűkülő szemmel mered maga elé, mintha valakit látnia kéne. Aztán elengedi a tőrt. Most sem tudja, csak érzi, hogy nincs mitől tartania, de mivel ismét valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan dologról van szó, legalábbis számára, inkább kellemetlen, mint furcsa az élmény. Ha Chiari eddig nem sürgette, hogy távozzon, mert a gyógykezelésre figyelt jobban, akkor már marad addig, míg Lea lassan magához tér. Ezt csak a halk kérdésből veszi észre, amit persze nem ért. A jelentésével sem lenne tisztában, de olyan halk a hang, hogy a szavak is összemosódnak a fülében. De ez pont elég hozzá, hogy Chiari mellé csusszanjon, és arcán a megkönnyebbülés és a rajongás keverékével nézzen az ágyban fekvőre.*
- Minden rendben lesz. *furcsa a hangsúly, Lea éppúgy érezheti megnyugtató gesztusnak, ahogy Chiari is aggódó kérdésnek. Ebben a pillanatban pedig mindenkinek hálás. Az elfnek is a tudományáért, Dharrennek is, amiért segítséget hozott.*
//Chiari, Lea, Dharren//
*A víz sajnos nem csodaszer, és még senki sem lett jobban attól, hogy lemosták az arcát. De hát mit tudna tenni? A gyógyításhoz mit sem ért, az imához nincs kedve. Nem vitatja az istenek létezését, az elmúlt rövid időszak élményei után ez felettébb nagy ostobaság is lenne, de abban nem biztos, hogy magukon kívül a halandók felé is kitüntetett figyelemmel lennének. Így csak az jut neki, hogy lehető legnagyobb óvatossággal tisztogatja a szeplős arcot, ami a végén inkább csak egyfajta szeretetteljes cirógatás és forrón reméli, hogy Dharren hamar visszatér a gyógyítóval.
Sosem értett a mágiához hasonló elvont dolgokhoz és nincs érzéke a természetfölöttihez sem. Most viszont valahogy úgy érzi, hogy figyelik. Megmagyarázhatatlan, bizonytalan érzés, önkéntelenül is körbepillant. Természetesen senkit nem lát rajtuk kívül a kis szobában és már épp napirendre is térne a dolog felett, amikor mintha érintést érezne a nyakán és vállán. Összerándul, gyorsan perdül meg, egyenesen az ajtó felé, amin ekkor lép be az elf. Hiába tartják könnyű léptűnek a népét, talán az érkezte kavart annyi kis szellőt, amit a mostani, zaklatott állapotában érintésnek vélhetett.*
- Örülök, hogy látlak! *mosolyodik el halványan Chiari érkeztére és bólint az utasítására. Hogy Lea pont ekkor nyög fel, azt nem tekinti jelnek, épp ellenkezőleg. Ha ennyire rosszul van, akkor nagyon is itt az ideje, hogy átadja a terepet annak, aki ért az ilyesmihez. Egy lépést tesz az ajtó felé, és megtorpan, mint akit arcul ütöttek. Ismét rátört az a furcsa érzés, erősebben, mint az imént. A láthatatlanul figyelő szemek szinte perzselik, az érintést a mellkasán véli felfedezni, erősebben, mint amikor a vállára nehezedett. A keze önkéntelenül is a derekára szíjazott tőr markolatára csúszik, összeszűkülő szemmel mered maga elé, mintha valakit látnia kéne. Aztán elengedi a tőrt. Most sem tudja, csak érzi, hogy nincs mitől tartania, de mivel ismét valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan dologról van szó, legalábbis számára, inkább kellemetlen, mint furcsa az élmény. Ha Chiari eddig nem sürgette, hogy távozzon, mert a gyógykezelésre figyelt jobban, akkor már marad addig, míg Lea lassan magához tér. Ezt csak a halk kérdésből veszi észre, amit persze nem ért. A jelentésével sem lenne tisztában, de olyan halk a hang, hogy a szavak is összemosódnak a fülében. De ez pont elég hozzá, hogy Chiari mellé csusszanjon, és arcán a megkönnyebbülés és a rajongás keverékével nézzen az ágyban fekvőre.*
- Minden rendben lesz. *furcsa a hangsúly, Lea éppúgy érezheti megnyugtató gesztusnak, ahogy Chiari is aggódó kérdésnek. Ebben a pillanatban pedig mindenkinek hálás. Az elfnek is a tudományáért, Dharrennek is, amiért segítséget hozott.*
6732. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-27 22:03:58
Üzenet elküldve: 2016-10-27 22:03:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//szoba - Chiari, Dharren, Laor//
*Nem kell sokáig várni a gyógyítóra, mert Chiari nemsokára érkezik, így ő félreáll, hogy az elf odaférhessen. Mármint, hogy úgy érzi, hogy odébb kell álljon, ami teljes képtelenség, hiszen valójában az ágyban fekszik, nem pedig mellette áll. Paradox az egész, de mindenesetre helyt ad Chiarinak, mert még a végén észlelné az elf is, mikor esetleg nekimegy.
Amikor kiküldené Laort, akkor nyög egyet, de nem csak az ágy mellett álló Lea, hanem az ágyon fekvő is. Nem akarja, hogy kimenjen, maga sem tudja, hogy miért nem, de ha tudná tartóztatná. Ha amaz hajlana az elf szavára, és a távozás mezejére lépne, akkor tartóztatni próbálja, megérinti úgy, mint az előbb is, elé áll, tartóztatni nyilván nem fogja tudni, de amaz talán érez valamit. Azonban még nem tér a teste eszméletére, csak a fővő vízből felszabaduló aromáktól rándul meg néha, halkan nyöszörög is.
Hogy szelleme mit él át eközben? Szinte látja magát halványulni, ami az egész furcsa szituációt még furcsábbá teszi. Nézi ahogyan Chiari lemosdatja - kétségkívül nem találta Laor munkáját elég alaposnak, de ugye a férfiaktól ez nem is elvárható -, és ahogy visszatér a szín valamennyire az arcába, úgy húzódik egyre közelebb, mintha valami láthatatlan mágnes húzná.
A következő pillanatban megrebbennek a pillái, résnyire nyílnak a szemei. Pupillája egyből olyan apróra húzódik, mint a gombostű feje, pedig nincs túl sok fény a szobában. Aztán elkapja Chiari kezét.*
- Leány volt, vagy fiú?
*a kérdést valószínűleg csak az elf értheti. Talán még furcsállja is, hiszen Lea sosem tette fel még ezt a kérdést, pedig már évekkel ezelőtt időszerű lett volna. Nagyjából az után, hogy amaz megmentette az életét, és örökül hagyta a picit ferde, de halvány sebhelyet a hasa alján. Lea azelőtt sosem akarta tudni a választ - sőt a kérdést sem tette fel -, de most valahogy időszerűnek érzi, maga sem tudja, hogy miért. Talán a mai nap történései hozzák ezt ki belőle.*
*Nem kell sokáig várni a gyógyítóra, mert Chiari nemsokára érkezik, így ő félreáll, hogy az elf odaférhessen. Mármint, hogy úgy érzi, hogy odébb kell álljon, ami teljes képtelenség, hiszen valójában az ágyban fekszik, nem pedig mellette áll. Paradox az egész, de mindenesetre helyt ad Chiarinak, mert még a végén észlelné az elf is, mikor esetleg nekimegy.
Amikor kiküldené Laort, akkor nyög egyet, de nem csak az ágy mellett álló Lea, hanem az ágyon fekvő is. Nem akarja, hogy kimenjen, maga sem tudja, hogy miért nem, de ha tudná tartóztatná. Ha amaz hajlana az elf szavára, és a távozás mezejére lépne, akkor tartóztatni próbálja, megérinti úgy, mint az előbb is, elé áll, tartóztatni nyilván nem fogja tudni, de amaz talán érez valamit. Azonban még nem tér a teste eszméletére, csak a fővő vízből felszabaduló aromáktól rándul meg néha, halkan nyöszörög is.
Hogy szelleme mit él át eközben? Szinte látja magát halványulni, ami az egész furcsa szituációt még furcsábbá teszi. Nézi ahogyan Chiari lemosdatja - kétségkívül nem találta Laor munkáját elég alaposnak, de ugye a férfiaktól ez nem is elvárható -, és ahogy visszatér a szín valamennyire az arcába, úgy húzódik egyre közelebb, mintha valami láthatatlan mágnes húzná.
A következő pillanatban megrebbennek a pillái, résnyire nyílnak a szemei. Pupillája egyből olyan apróra húzódik, mint a gombostű feje, pedig nincs túl sok fény a szobában. Aztán elkapja Chiari kezét.*
- Leány volt, vagy fiú?
*a kérdést valószínűleg csak az elf értheti. Talán még furcsállja is, hiszen Lea sosem tette fel még ezt a kérdést, pedig már évekkel ezelőtt időszerű lett volna. Nagyjából az után, hogy amaz megmentette az életét, és örökül hagyta a picit ferde, de halvány sebhelyet a hasa alján. Lea azelőtt sosem akarta tudni a választ - sőt a kérdést sem tette fel -, de most valahogy időszerűnek érzi, maga sem tudja, hogy miért. Talán a mai nap történései hozzák ezt ki belőle.*
6731. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-27 19:31:52
Üzenet elküldve: 2016-10-27 19:31:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 494
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 494
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Dharren - Hrallh, Leandana és Laor//
//A hozzászólás 16+-os elemeket tartalmazhat//
* Épp csak magára hagyja Risztint pihenni, aludni kicsit, mikor Dharren kezd el integetni felé, s nagy tempóban rohanni. Ez már nem jelent semmi jót, tudja ő. Dharren nem olyan, aki egy jó hír miatt rohangálna. Bevárja, viszonylag türelmesen és nyugodtan. Idegeskedni ráér később is. S a hír, amit a harcos közöl, nem jó. *
- Értem, megyek már.
* Tudja, nagyjából, hogy mit jelenthet náluk egy ilyen szertartás és mi mindennel járhat. Visszasiet hát és egy táskába pakol szárított gyógyfüveket és kenőcsöket, ezt meg azt. Egy kis üsttel és egy kisebb, egy nagyobb tálkával. Utóbbiakat Dharren kezébe nyomja, cipelje. Kezében szorongatva a csomagot fut Dharren után, hogy minél előbb Leandana segítségére lehessen. Így hát trappol Dharren után és csak azért nem hagyja le nagyon, hogy tudjon neki dirigálni. *
- Az üstben és a nagyobb tálban hozzál be friss vizet!
* S ő már be is vágtat a Hrallhba és megkeresi az ápolandót. Nem nehéz megtalálni amúgy. Aggódó férfihang vezeti célba, mert hát ugye, hegyes elf fülek. Meg aztán lehet neki a fejében valami spéci dolog, mert akárhol is jár, a betegeket, sérülteket mindig megleli. *
- Itt vagyok már, Laor, menj ki egy kicsit kérlek.
* Bár az sem zavar sokat, ha bent marad sóhajtozni és aggódni, csak ez épp lószart sem segít egy betegen, sérülten és gyengén sem. Megnézi elsőnek is, mennyire szaporán, avagy lassacskán verdes Lea szíve, elájult-e, vagy csak valóban nagyon ki van merülve. Leginkább az utóbbi. Így mikor Dharren behozza a kis üstben a vizet, azt valahol felteszi főni, benne a szárított füvekkel. A nagy tálka vízben pedig megmeregeti a magával hozott ruhadarabot és alaposan letörölgeti vele a Szellemjárót. Megpróbálja magához téríteni, és a főzetből egy kisebb edénybe szed, s próbálja vele megitatni.*
- Kortyolgasd lassan, nem valami jó az íze, de erőre kapsz tőle. Úgy látom más gondod nincs, kimerültél. Már ha a többit nem vesszük úgy, mindegy. Iszogasd ezt, ha éhes lennél, készítek egy erőlevest, az felmelegít és jót tesz. Egy-két óra alvás, kicsivel több mondjuk, ahogy jól esik. Majd Laor itt marad és nem hagyja, hogy zargassanak.
//A hozzászólás 16+-os elemeket tartalmazhat//
* Épp csak magára hagyja Risztint pihenni, aludni kicsit, mikor Dharren kezd el integetni felé, s nagy tempóban rohanni. Ez már nem jelent semmi jót, tudja ő. Dharren nem olyan, aki egy jó hír miatt rohangálna. Bevárja, viszonylag türelmesen és nyugodtan. Idegeskedni ráér később is. S a hír, amit a harcos közöl, nem jó. *
- Értem, megyek már.
* Tudja, nagyjából, hogy mit jelenthet náluk egy ilyen szertartás és mi mindennel járhat. Visszasiet hát és egy táskába pakol szárított gyógyfüveket és kenőcsöket, ezt meg azt. Egy kis üsttel és egy kisebb, egy nagyobb tálkával. Utóbbiakat Dharren kezébe nyomja, cipelje. Kezében szorongatva a csomagot fut Dharren után, hogy minél előbb Leandana segítségére lehessen. Így hát trappol Dharren után és csak azért nem hagyja le nagyon, hogy tudjon neki dirigálni. *
- Az üstben és a nagyobb tálban hozzál be friss vizet!
* S ő már be is vágtat a Hrallhba és megkeresi az ápolandót. Nem nehéz megtalálni amúgy. Aggódó férfihang vezeti célba, mert hát ugye, hegyes elf fülek. Meg aztán lehet neki a fejében valami spéci dolog, mert akárhol is jár, a betegeket, sérülteket mindig megleli. *
- Itt vagyok már, Laor, menj ki egy kicsit kérlek.
* Bár az sem zavar sokat, ha bent marad sóhajtozni és aggódni, csak ez épp lószart sem segít egy betegen, sérülten és gyengén sem. Megnézi elsőnek is, mennyire szaporán, avagy lassacskán verdes Lea szíve, elájult-e, vagy csak valóban nagyon ki van merülve. Leginkább az utóbbi. Így mikor Dharren behozza a kis üstben a vizet, azt valahol felteszi főni, benne a szárított füvekkel. A nagy tálka vízben pedig megmeregeti a magával hozott ruhadarabot és alaposan letörölgeti vele a Szellemjárót. Megpróbálja magához téríteni, és a főzetből egy kisebb edénybe szed, s próbálja vele megitatni.*
- Kortyolgasd lassan, nem valami jó az íze, de erőre kapsz tőle. Úgy látom más gondod nincs, kimerültél. Már ha a többit nem vesszük úgy, mindegy. Iszogasd ezt, ha éhes lennél, készítek egy erőlevest, az felmelegít és jót tesz. Egy-két óra alvás, kicsivel több mondjuk, ahogy jól esik. Majd Laor itt marad és nem hagyja, hogy zargassanak.
6730. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-27 16:01:49
Üzenet elküldve: 2016-10-27 16:01:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2255
OOC üzenetek: 782
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2255
OOC üzenetek: 782
Játékstílus: Vakmerő
//Soniord//
*Ahányszor csak lehunyja a szemét, eltűnik körülötte az új világ és felvillan Amon Ruadh - úgy, ahogy a torony oldalpillérére karcolt mágikus szem látja. Tulajdonképpen sosem tűnik el, hiszen Kagan szeme csukva van végig, mindössze mikor az Álomvilágot járja, annak képe elfedi a varázsos valót.*
*Csendesen, némileg elfogódottan lép a tűz mellé, rövid biccentéssel üdvözölve az ismeretlen ismerősöket. Az első egy idősödő, acélszürke hajú, kegyetlen vonású lator, a másik egy vidám mosolyú, de kíméletlen pillantású ifjú, a harmadik egy vérmes kalandor, a negyedik egy megtört tekintetű, mégis tiszteletre méltó középkorú fickó, afféle szent ember. Az utolsó kettő talán a legérdekesebb: egy legendákból ébredt dicsőséges hadvezér és egy vénséges vén, de egyenes derékkal ülő, aranyfogú aggastyán. Ő szólal meg először.*
- Megjöttél hát, fiam. Későbbre vártunk... de talán nem hiába. Ülj csak le. Az öcsköspapi majd hoz egy kis fát a tűzre. *a másodikként említett ifjú képe vörösre azonnal vörösre változik.*
- Már mondtam, hogy ne hívj így, Tatapubi! És nem fogok folyton én járkálni fáért, csak mert ilyenek vagytok! Apa mondd meg nekik! *a középen ülő acélos hajú lator halványan elmosolyodik.*
- Húzzál fáért, Aidan. Te meg ülj le, Fiú. Rég beszéltünk. *a Másik, hát persze. Mi más, ki más. Kagan letelepszik hát a tűz mellé, majd egy darabig a puffogva távozó ifjú hátát nézi.*
- Ez valóság? Vagy csak álom, képzelgés? *a választ a szerzetesforma szent embertől kapja, nem is várja mástól.*
- Drenule álma a benne élőknek valóságos, bár nem minden van úgy, mint abban, amit való világnak hiszel. Amúgy is, a világok úgy épülnek egymásra, mint a hagyma levelei: a rétegek alatt újabb rétegek, azok alatt újabbak. Ki mondhatná meg, melyik réteg az első, és melyik az utolsó? Számodra, számunkra mindez valóság... meg amúgy sincs más helyette.
*Nagyot hallgatnak erre az igazságra, aztán Kagan újra felveti a fejét.*
- Csak ennyien? Azt hittem? *a vénség sziszegve felnevet.*
- Hogy többen leszünk? Hogy bárkit a tüzünkhöz engedünk? Nem, öcskös, nem! Még a nagyapád sem méltó... bár az ő egyetlen bűne, hogy nem purgálta meg elfajzott kölykeit kellőképpen! *beleköp a tűzbe, majd állkapcsa mozgatásával helyes irányba tereli az aranyfogsort.*
- Szégyen. És ráadásul az enyém, ahogy azt jeles elődeid nem mulasztanak el minden adandó alkalommal megjegyezni. De azért tőled se vagyok elájulva! *lapos, öregemberesen rideg békapillantás.*
- Hagyd a fiút, csak most jött. Ráadásul, velünk ellentétben, magától... ez azért valami. *mordul fel a harmadik helyen ülő, kalandor kinézetű figura. Az ifjú titán is ekkor tér vissza egy halom fával, helyet szorít neki, csak aztán folytatja.*
- Talán ő töri meg a kört. Ideje volna már. *helyeslő dörmögés, csak a hadvezér nem szól semmit, a tüzet bámulja. Ezzel elvannak egy darabig, más dolguk sincs.*
*Ki tudja, mennyi idő telik el, de a tüzet kétszer is táplálják ez alatt; ez mégsem jelent semmit. Itt nem.*
- És az asszonyok? Vagy ez amolyan férfias gyülekezés? *óvatos kérdés, és Kagan hite szerint rendkívül diplomatikus is, mégis legalább három vigyort zsebelhet be.*
- Odaát vannak a domb mögött, a házban. Szerinted minek vonultunk így külön, he? *böki oldalba az aggastyán.*
- Még akinek csak egy vagy kettő jutott, az megmaradna valahogy, de én? Legalább tíz érdemes feleségem és ágyasom volt, és mind tolakodna a második helyért! Hehe... *vihog fel öregesen.*
- Persze Amélie helyre teszi őket. *szörtyögés köhögésbe fullad, ahogy az ifjú kaján vigyorral közbeszól.*
- Meg téged is, ehehe. Khrugghal a hörcsög, ha rálépnek, szörcsög! *ezen általános vidámodás kerekedik, kivétel ez alól az öreg, kinek szeme villámot szór.*
- Eláshatod magad, kis csikasz! *mérgelődik, de nem sokáig, mert a hadvezér felemeli tekintetét, és végignéz a csapaton.*
- És most? Most mi lesz? *mindannyian elhallgatnak, aztán hat pár várakozás-teljes pillantás fordul Kagan Thargodar felé.*
- Mit rám néztek? Honnan tudja? *méltatlankodik utóbbi, mire savanyúvá váló pillantás a válasz.*
- Minek jöttél, ha nem tudod? *újra a hadvezér a kérdező, ki eddig hallgatott, de most láthatóan átvette az irányítást.*
- Mi azt hittük, azt vártuk, hogy megtaláltad a kulcsot és azért jöttél, hogy megtörd a kört. Erre kiderül, hogy az vagy, aminek látszol: egy ostoba, szőrös barbár, amivé véreim ezen az istenektől elrugaszkodott, primitív vidéken váltak. *nem mérgelődik, megállapít.*
- Gyenge, elfajzott, degenerált és dekadens csürhe csak. *csend telepszik a tűz köré, aztán az első szólal meg.*
- Szerintem túl szigorúan ítéled meg a dolgot, Noumar. Mindig elfelejted, hogy honnan is indultunk, kik is voltunk valójában. Ne hagyd, hogy a bánat és a csalódás elhomályosítsa az ítélőképességed... én beszéltem a Fiúval, van benne spiritusz és van benne... lehetőség. Csak még tanulnia kell... és tanulni itt is lehet! *villantja mosolyát Kaganra, majd folytatja.*
- Szerintem időnk annyi, mint a tenger, sőt, mint az ég csillagai. De talán kezdjük az elején... gyere velem!
*A táj hirtelen változik meg, és Kagan meg a lator kinézetű haramia egy egész más vidéken találják magukat. Csak ők ketten, hiszen nem kell több, most nem. Egy város az, annak is a széle, ostrom alatt álló fal egy folyami erőddel. Az erődben elvakult és ostoba fejvadászok egy csoportja küzd a puszta túlélésért, míg kinn a síkon a megmentésükre és a város megvédésére érkezett harcosok egy csoportja gyülekezik.*
- Kicsit előreszaladtunk... na várj... *újra változik a kép.*
*A hajó, melynek oldalára a Phantom nevet vésték, nyugtalanul rángatózott az öböl vizén, mint egy megkínzott test. Árbocait rojtosra tépte a hideg szél, fedélzeti korlátján jég tapadt meg, s a hajópadló csúszós volt a frissen leesett hótól. A fekete fellegek közül csak ritkán bukkant elő a hold kövérkés korongja, s csak ilyenkor lehetett látni a legmagasabb árbocrúd tetején a baljóslatú zászlót, melyen egy ezüstkoponya sikolyra nyitja nyelv nélküli száját.*
- Ismerős? *kérdezi az agg lator Kagant, aki némán, enyhe megdöbbenéssel bólint. Nem ugyanaz, nem azonos, mégis tagadhatatlan a hasonlóság. Igen, a thargok sigulja, mely ősi, mint a Thargodar vérvonal.*
*A Phantomon rendezte be főhadiszállását a város ostromának idejére a véderő legerősebb csapata, melyet ott és akkoriban Falka néven gyűlölt vagy rettegett mindenki, kit botorsága vagy balszerencséje a GEF útjába sodort. A szeles időben senkinek sem lehetett nyugta a kabinokban, pedig az elmúlt napok megpróbáltatásai után mindenkire ráfért volna a pihenő. Ám attól még, hogy sok szempár nem tudott lecsukódni az éjszaka folyamán, csupán az egyik ablakból szűrődött ki fény a hideg éjszakába. A parancsnoki szoba széles íróasztala mögött egy robosztus férfi ült, a lámpás imbolygó fényében.*
- Látod... én vagyok. *böki oldalba a haramia Kagant.*
- Nagyjából így néztem ki, de sokkal energikusabb, és sokkal kevésbé bölcs voltam.
*A férfi keze alatt már jó néhány irat átment ezen az éjen, de csak most jutott el a jelentésekig, amik az elmúlt nap eseményeit taglalják. A vértes fejvadászoknak is nevezett Sesquadjai nemrég értek haza az Ötbányai faltól, ahol a sötétedés után támadtak a dögök. Sajnálatos módon az egyik harcosa súlyosan megsebesült, így ő már biztos nem fog tudni részt venni a védekezésben, csak akkor ha az ostrom nagyon elhúzódik. Márpedig ezt nem akarhatja egyetlen védő sem. Hatalmas lapátkezének vaskos ujjai között tartotta a pergamen lapot, amire a betűket valaki sietve vetette, így igen girbe-gurbák lettek.*
"A délután folyamán a Déli védmű vonalán komoly és szervezett troll előrenyomulás történt. A károk: a falak menti árok jelentős részét betemették, a Híderőd és a falszakasz egy pontja javarészt megsemmisült, de a Déli Kapunál sikerült csak megállítani a támadást. Ennek eredményeként Ár-határ kerület házainak jelentős része megsemmisült vagy leégett. Az éjszaka folyamán az Ötbányai falaknál is próbálkoztak az orkok, ám a védők hősiesen helytálltak. Aláírás, pecsét.*
*Rossz hírek. Nagyon rossz hírek. A holnapi nap, az orkok serege valószínűleg hatalmas erőkkel fog támadni a meggyengült Híderődre. A vereség közelsége és elkerülhetetlensége megülte az elméjét és lehúzta a fejét. A komor arc vonásai összetorlódtak, s a vezér homlokán, kit hívei Tersiornak neveztek az árkok ha lehet még mélyebbé váltak. Előrehajolt, és a térdéhez nyomta a homlokát. Holnap a Falkának a Híderődhöz kell vonulnia, a harc közepébe a mészárlás legjavába. Nincs a városban olyan erő ami nélkülük megállíthatná az áradatot. Összekulcsolta ölében az ujjait és a fapadlót bámulta. Vajon mi lesz a Pusztítók sorsa a holnapi ütközetben?*
- Teátrális, mi? *gúnyolódik szomorúan az agg lator. Kagan nem is válaszol, ezt a jelenetet, ezt a nyomást ismeri jól. A felelősség, az aggodalom lélekre nehezedő sziklatömbje.*
*A Tersior végül elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy nem is hisz igazán a sorsszerűségben. Norvikoum. Kedvenc törpe kifejezése utat tört magának az elméjében.*
- Ja, nincs végzet. Hehh. *érkezik a halk kommentár.*
*A törpék nem hittek a sorsban. Ők a Norvikoumban hittek: választások és következmények. A sors és a Norvikoum egymás ellentétei, ahogy a gyilkos is ellentéte a jó embernek, aki gyilkolt. A Tersior felemelte az asztalon lévő boroskupát, és ivott belőle. Vörösdomb öt éves, dús vörösbora felidézte azt az estét, amikor egy régi barátjával egymással szemben ültek, sakkoztak és borozgattak. Ez a barátja hitt a sorsban, és azt mondta neki: az ember vagy belekarol a sorsába, és egymás mellett haladnak, vagy lerázza magáról, és sodródik utána. Aznap csak biccentett, de nem felelt semmit. Most azonban elgondolkozott rajta, hogy barátjának talán igaza volt - hiszen hitte, hogy az emberek választásai és döntései nem értelmetlenek. Az ember életútja talán előre elrendezett, talán nem. Talán a választásaink és döntéseink segítségével, magunk alakíthatjuk a sorsunkat, de az is lehet, hogy egy felsőbb hatalom mindig, újra és újra beleszól. A sors csak a kereteket szabja meg, de a választásaink alakítják a részleteket. A sors talán valóban földművesnek szánja az embert, de azt már magunk választjuk meg, hogy milyen növényt termesztünk. A sors talán valóban harcosnak szánja a férfit, de azt mi döntjük el, hogy elmegyünk-e a csatába.*
- Hogy talpon, férfiként, vagy térden állva, saját hugyunkban... ismerős, hmm? *Kagan fejében úgy visszhangoznak a szavak és gondolatok, mint a sajátjai. Nehéz így figyelni, nehéz így tanulni - észrevenni azt, amit olyannyira hiányolt a tűz mellett ülő hadvezér.*
*A Tersior már döntött: Holnap a Falka legjobbjai a Híderődhöz vonulnak, hogy rendet vágjanak az ellenség soraiban, és visszaszorítsák őket a városon kívülre. A kabinban mély csend honolt, így szinte fájdalmas volt a hátracsúszó szék lábainak csikorgása a hajópadlón. Szemeire nehezen jött álom azon az éjszakán, s mikor jött, az is csupán múló villanásnak tűnt számára.*
- Gyere... előrébb megyünk. Ezt csak azért akartam, hogy lásd... nem vagy egyedül. Nem csak te - mi mind meghoztuk a magunk döntéseit. És persze vállaltuk a következményeket is!
Meglódul a világ: Jegesen szikrázó reggel köszönti a várost a hónap huszonnyolcadik napján. A Falka nehézvértes gyalogsága, megannyi csata győztesei: a vastatorok is felsorakoztak a mólón, ami mellett a Phantom horgonyozott. Kéttucatnyian voltak, arcukon valami földöntúli kifejezés ült, mint akik már most érzik a közelgő csata illatát, a halál leheletét… Pedig még nem tudhatták akkor biztosan, mit tartogat nekik a mai nap. Fegyvereiket zsírozták, – hisz a fagymarta penge könnyen beragad a tokba -, páncéljaikat fényesítették, és lobogójukat vonták fel egy hosszú rúdra. A maró hideg ellenére egyikük sem remegett, akik már készen voltak teendőikkel úgy álltak ott, mint a húsvér szobrok, teljes fegyelemben. Sem előtte, sem utána nem volt még ilyen hadigépezet, mint az övék: mindig csapatban, mindig elsöprő erővel, utolsó vérig harcoltak. Sose adták meg magukat, és nem hátráltak meg, hiszen erejüket és összetartásukat legendájuk és győzhetetlenségükbe vetett hitük adta.*
*Az égből lomha hópelyhek hullottak alá, mint az őszi falevelek. A fedélzetre lépő Tersiornak ebben a látványban lehetett része, s ez, még e fagyos órában is felmelegítette a szívét. Az ő legjobb fiai, akiknek az oldalán legszívesebben harcolt. Ma ismét olyan nap virradt, amikor együtt menetelnek majd a csatába, fegyvertársakká vállnak; A Falka eggyé forr, a tomboló ütközettel majd, részei lesznek a háború gépezetének. Ők lesznek a fogaskerekek mik előrelendítik a győzelmet. A Királyi Város hadvezére, a sokak által rettegett Kulgar con Scorpione olyan méltóságteljesen sétált végig a mólót a hajóval összekötő pallón, mintha győztes hadjáratból tért volna haza. A vastatorok sorain halk morajlás futott végig, majd a Tersior láttán hangos üdvrivalgásban törtek ki. A hangzavart egy páncélkesztyűs kéz intése vágta félbe, mint egy lecsapó kard a feldobott almát. A kéz a leghatalmasabb emberhez tartozott, akit csak el lehet képzelni. Throdar On-Echyn a pusztítók trancepse, a legidősebb, és leghatalmasabb mind közül, sodronyinget viselt, fölötte pedig egy ősrégi, tompa zöld fényű csatapáncélt. Sárkányok, gyíkszörnyek tekergőznek cirádás díszein, láb és karvasain fémtüskék sarjadtak Taréjsisakja a teljes fejét, nyakszirtjét és a nyakát védte, elől gyíkszörnypofát mímelő álarcot viselt. Másfélkezes kardja markolatán háromfejű kígyó, keresztvasa angyalszárny. Övén kedvenc buzogánya. Felszerelése mindenkié közül a legdíszesebb volt, még Kulgaré is távol állt az övétől, mert a Tersior az egyszerűséget kedvelte. Ő ősei ütött-kopott mellvértjét viselte mihez acéllemezekkel megerősített csataszoknyát húzott, fejét jellegzetes szárnyas sisakja védte. Felleghajtójára a GEF sikoltó koponyáját hímezték ezüst szálakkal. Oldalán pedig az elmaradhatatlan ércbuzogánya, és fejvadászkardja lógott. Egy öregedő kikötői orgyilkos a fanatikus, de még pogány nehézvértesek között.*
*A pusztítók sorai között a legifjabb volt még Busher Gromp is a legtehetségesebb újonc, akit Throdar, a klánba csatlakozása után rövid időn belül megkedvelt. Igazi elmebeteg volt.*
- Kedveltem én is. *mereng a lator, ajkán halvány mosollyal.*
- De nem adhattam neki több... időt.
*A Vastator Tranceps intése nyomán csend támadt, s hirtelenjében mindnyájan befejezték a készülődést. Az Tersior fel-alá járkált a csapat előtt, majd így szólt, kemény, bátorító hangon:
– Az ellenséges sereg tegnap szeretett városunk földjére lépett. Betörtek a Híderődnél, s állásokat alakítottak ki, ahonnan ma tovább akarnak nyomulni. Itt az ideje visszaszorítani a dögöket! Előre hát, gazfickók! A Híderődhöz, zengjen a Falka csatadala! Tépjétek őket darabokra! Egy se maradjon! *a rövid beszéd a végére harsogásba csapott át, mi tovább tüzelte a mindenre elszánt pusztítókat. Csatakiáltások hangzottak fel, és pár perc múlva az egész csapat teljes fegyverzetben, masírozott a város északi része felé ajkukon a magasztos dallal. Az utolsó percben még az öreg veterán Korgan, a Végső Menedék csaposa is csatlakozott hozzájuk, hogy együtt vonulhasson fiatalságát idéző küzdelembe a vastatorokkal. Senki nem zavarta el, hiszen tudták mind, mire vállalkoznak.*
- Nézd az ostobákat. Pedig tudták. Mind tudták... *szomorú belenyugvás, amolyan "rég volt, tán igaz se volt" sóhaj a latortól.*
*Mire a csapat az ostromlott területhez ért, az ellenség már nagy erőkkel támadta a városfalon belül sebtében felhúzott sáncokat. Szörnyű látvány fogadta a megérkező erősítést. Kardok, és pikák tengere amerre a szem ellátott, a Híderődhöz közeli házak egytől egyig romokban, s lángokban. A leégett épületek sűrű füstöt okádtak a borult ég alja felé, olyan sötétséget idézve így elő, mintha már este lenne. Mindenhonnan csatazaj hallatszott, a barikádokon ismerős zászlók lobogtak a felerősödő szélben. Ott a Mor-bainek hollós lobogója, arra száll a Sivatag Árnyainak kaszása, a Fénylovagok zászlaját amott tépi a szél. A sáncokról a de Lauron íjászok adtak le épp egy újabb sorozatot az egyre közelebb hullámzó szörnyhadakra. Nincs idő hát késlekedésre. A támadók látóterébe immár bekúszott az üvöltő koponya is, mi semmi jót nem ígért a kiéhezett hordának.*
– Irány a barikád! Kettős ék, dupla fedezet! *adta ki a parancsot Throdar, mire a Tersior csak komoran bólintott. Pár percen belül a kéttucatnyi vastator elérte a sáncot, de addigra már mindegyikük kezében ott volt a duplavájatú számszeríj, szemükben fanatikus láng lobogott, szívükben még a sokszoros túlerő sem keltett félelmet. Ezek az őrültek akkor érezték jól magukat, amikor körbefonta őket a halál, amikor a csata legjavába vethetik magukat, egyenest az ellenfél zsigereibe. Most minden megvolt ahhoz, hogy a mennyekben érezhessék magukat. A személyes mennyországukban. De a Tersiort nem ragadta el ez a vad vérvágy, még nem - hiszen ő volt az egész védelem főparancsnoka is.*
*A Lord Templar által vezetett városi lovasság gyors kitörése lekaszálta a támadók első hullámait, oldalról támadva rájuk, majd az akció után visszamenekültek a sáncok mögé rendezni soraikat. Nem kockáztathatták meg, hogy lendületüket vesztve bekerítsék őket. A Tersior tekintete követte a kaszás lobogót, mi jelezte, merre járnak a lovasok, merre jár szövetségese és harcostársa.*
~ Nemsokára ideérnek. ~ *A parancs elhangzott, várni kell. Ez még jobban feltüzeli a már amúgy is tűkön ülő egységet, szinte érezni, ahogy a merev arvonásokat alatt a láncukat tépik a fenevadak. Nem kell sokáig várni, míg a lovasság páncélos csataménjei odaérnek hozzájuk, Templar kapitánnyal az élen. A lovasok vezetője megállítja csapatát a Tersior csapata mellett, s vezetőjük sisakját levéve nézett rájuk. Régi barátok voltak már, a másik tekintetéből is megértették egymást, Templar most mégis megszólal, jó hangosan, hogy hangját ne nyomja el a nem messze dúló csata zaja.*
– A Tersior megérkezett a GEF csapatával! Elkél a segítség.
– Akkor jövünk, amikor igazán dúl a vész! – *válaszol a vezér köpönyegét szorosan összehúzva maga előtt a fagyos szél, metsző karmainak ostroma alatt.*
- Akkoriban nagyon komolyan vettem már maga, Fiú! Ne vess meg érte. Különben is, ez az utolsó szereplésem... ez nem volt vitás akkor sem. *kajánkodik finom öngúnnyal a lator.*
– Az orkok nagy erőkkel nyomulnak át a Híderődön, sok troll is van velük, de csapataik egyáltalán nem szervezettek. *közli a tényeket Templar a Tersiorral.*
– Ha így folytatják, nem tudjuk megtartani a várost. Olyanok mintha nem éreznék ezt a pokoli hideget. Hatalmasak a veszteségeik, de így sem adják fel. Hullám hullám után érkezik, és hiába lökjük őket vissza, egyre többen jönnek, és méterről méterre jutnak előre.
– Cöhh. *szortyinta Tersior.*
– Majd mi megállásra késztetjük őket! *mögötte a Pusztítók sorain helyeslő moraj futott végig.*
- Egy-két zúzódást be kell vállalni, ha sikert akarunk. *Eközben a csatazaj egyre közelebbről hallatszik, valószínűleg az ellenség új erőre kapva közeledett a barikádokhoz. Rövid tanácskozás után, Lord Templar tovaüget lovasaival, hogy teljesítse a neki kiosztott feladatokat. Amikor majd a GEF éke megindul, akkor kell majd a lovasrohammal megtisztítsa a széleket.*
- Legalábbis ez volt a terv. Nem rajta múlott, hogy nem így lett. *dörmög a lator.*
- Gyere, ugorjunk!
*A sánc túloldalán már dombokban állak a holttestek, és a csapatot megérintette a Halál bűzös lehelete.*
- Sosem láttam még ekkora mészárlást. *suttogja Kagan maga elé.*
- Más se, akit ismertem. Ez volt a legnagyobb vérfürdő és százötven évnek kellett eltelnie a következőig.
*A számszeríjak célra tartanak, majd az első kattanás után, fütyülés következett, és több tucat ork esik el az ellenség első soraiból. Volt olyan vessző, ami kettőt is átütött. A második kattanás, mi az elsütő billentyűk kioldását jelezte, ugyanezt a következményt vonja maga után. A Vastatorok még oda sem értek az ellenséghez, de máris vagy félszázat leterítettek közülük. Mint valami acélos gépezet, úgy mozdul szinte egyszerre a dupla vonal, hogy teljesítse feladatát. Egy lövés sem téveszt célt, mindegyik halált hoz arra, aki útjába áll. Szárnyas halált… A csapatnak így volt ideje felfejlődni ék alakzatba minek hegyét Throdar alkotja, s tőle rögtön jobbra Kulgar menetel, kezében immár a Falka kürtje, mit teli tüdőből fúj. Ez volt a jelzés a mellékutcában várakozó lovasok számára, kik Templar vezetésével hamarost előözönlöttek, és a GEF éke mellett aprították az ellenséges sorokat. Rövid időn belül olyan irtózatos mészárlás alakult ki, amilyet még emeddig a világ ege alatt, a város népe sosem láthatott. A Falka támadóalakzata úgy vágott utat az ellenség között, mint forró kés a vajon, akik mégis túlélték az ő kardjaikat, azokat pedig levágták a hátvédek, vagy a lovasság.*
*De az orkok sorai folyamatosan kapják az utánpótlást, amit a folyó túloldalán várakozó ork és egyéb szörny századok alkotnak. Mindenféle taktika nélkül harcolnak, de a túlerő így is szinte biztos győzelmet jelent. A nehézgyalogos ék lendülete egy idő után lelassul, majd megtörik, és minden egyes előre megtett lépésért komoly harcot kell folytatni. Már alig-alig érvényesül a jobb kiképzés, a mágikus képességekkel felruház elit csapatok nagyobb harcértéke: most már csak két tucat halálra szánt férfi a szörnyek gyűrűjében. A furcsa szél eközben folytatja tombolását, és immár viharos erejűvé növekedve csap le a városra teljes haragjával. A vastatorok serege már több százzal is végzett mire ők az első emberüket elvesztették, de a megjelnő trollok koncentrált támadás feltörte az alakzatot. A hatalmas bunkó csapása a magasba emeli az öreg Korgant, kinek már szinte megszakadtak izmai, és egy másik troll lába elé dobja. Ott leli halálát a veterán, a hatalmas bestia talpa alatt, ami maradt belőle az egy vörös sündisznóra emlékeztetett, minek tüskéi fehérek. Véres pép csupán. Az ék a szélein betörik, majd felbomlik, és a pusztítók alakzatot bontva közrefogják a trollokat, hogy egyesével végezzenek velük. Bár minden szörnyet levágtak, ennek nagy ára volt: a vértesek és az őket támogatók is komoly veszteségeket szenvedtek.*
- Itt kellett volna visszavonulnom. De konok voltam, büszke és nagyképű. Hajajj, de mennyire! "Nem győzni jöttünk, hanem pusztítani!" Fenét. A halálba vittem őket, és örömmel jöttek!
*A gondolat, hogy nyomorult orkok kezétől fog veszni, olyan haragból táplálkozó erőt kölcsönöz a Tersiornak és csapatának, hogy a "Roham!" üvöltést követő kitörés a sűrű sorok ellenére is eredményes. Ahogy menetelnek előre, egyre vaskosabb sorokba ütköznek, a szárnyaikon harcoló lovasság és nemesi bandériumok nem tudják követni őket.*
~ Az ellenség tartalékai kimeríthetetlenek. ~ *ismeri fel a helyzetet a vezér keserű arckifejezéssel, mit a sisakja elrejt társai elől. Vissza kellene vonulni, de... de hajtja őt a Falka szellemébe vetett hite, a legyőzhetetlenség illúziója. A mítosz, amit már egy ideje ő is elhisz: Ők sosem futamodnak meg, sosem vonulnak vissza, és ez így is lesz, amíg világ a világ!*
*Ismét meglendül a nehéz ércbuzogány, aminek már markolata is a legyőzöttek vérétől volt sikamlós. Egy fejet szétzúz, a visszakezes csapás letépi egy másik ork kezét, s ez így megy tovább, mígnem átverekedik magukat az ellenség eddigi legsűrűbb sorain. Alig maradtak már tízen, de szusszanásnyi szünethez jutnak. Ahogy körbepillant szárnyas sisakjának résein keresztül, rájön, hogy már nincs támogató erő, és a hátvédjük is felmorzsolódott. Nem messze tőlük a lovasok egy apró csapata fújtatott ugyanilyen körülmények között - lovagok, könnyűlovasok véres masszába keveredve a szörnyek tengerével. A paripák lehelete kövér pamacsokban száll fel orrlyukaikon keresztül.*
– Kulgar! Vissza kell vonulnunk! *hallatszik Templar kiáltása a szél üvöltésén át, miközben a lovasok kapitánya kardjával előre mutogat. És igen. A homályból három újabb troll alakja bontakozik ki, mögöttük gyülevész horda orkokból és goblinokból.*
– Sohaaa! – hördül fel Throdar tiltakozóan, ki már több sebből vérzik. A Tranceps százegy fonatba rendezett hófehér haja vértől ragadósan lóg ki sisakja alól, de a wyvern maszk elfojtja a hangját, ami így nem juthat messze.*
– Szedd össze az embereidet és vonulj vissza! * üvölt vissza a vezér Lord Templarnak.*
– Mi maradunk! Fedezzük a visszavonulásotok! *ejti ki a szavakat, melyek a vastatorok halálos ítéletét hordozzák. És ezt ő is jól tudja.*
- Naná, hogy tudtam. Meg azt is, hogy több eszem is lehetett volna. De mindegy, csak figyelj és tanulj!
*Nem néz már vissza feléjük, nem akarja hallgatni a szövetségesek kérlelését, akik arra csábítanák, hogy mondjon ellent a saját maga által felállított elveknek. A vastatorok fáradt, megfogyatkozott, de fanatizmusában töretlen lelkesedésű csapata tehát szembenéz a halállal, mi egyre sebesebben közelít feléjük. Immár nem rendezik a sorokat, csak a csatakiáltásukat harsogva rohannak a végzet elébe. Nem akarnak várakozni rá, mégis perceket nyernek a visszavonuló bandériumoknak.*
– NEM GYŐZNI JÖTTÜNK, HANEM PUSZTÍTANI! *tör elő az utolsó kiáltás a torkokból, mielőtt még találkoztak az előrenyomuló trollokkal, kik kaszáló mozdulatokkal kezdték a harcot. Két vastator szétzúzott teste a híderőd kőkorlátja felett röppen a folyóba, áttörve a rátelepedett jégpáncélt. De az utolsó kis ék áttör a sorok között, s a vezér fejvadászkardját az egyik troll szívébe vágja, örök nyugalomra kárhoztatva azt. Mélyről jövő morajlások biztosítják afelől, hogy társai is győzedelmeskedtek az ellenfél legveszedelmesebb szörnyetegei felett, de amikor hátrapillant, már csak két harcosát látja talpon.*
– Három… phöhh! A hatalom száma… három… *suttogja maga elé, aztán előre lendül. A szokásos, évtizedek alatt beleivódott kombinációt használja… rövid sasszé… csapásra emelkedő buzogány… de az csak trükk… a csel mögött újabb cselek, a halál szimfóniájának dallamára… aztán lendül a horpadt pajzs, és teljes erővel loccsantja ki az ork agyát. Hátratáncol, öreg és fáradt, de mozgása még mindig gördülékeny és rutinos… nem tartalékol. Minek? Hová? Ez az utolsó tánc.*
- Sosem ment jobban a harc, Fiú, elhiszed? *pillant fel a lator Kaganra, pedig nagyjából egymagasak.*
- Akkor sem, mikor háromszor megnyertem a Viadal gyalogos számait. Ihletetten harcoltunk... megszállottan... áldottan.
*A vezér jobbra pillantva Throdart látja, ahogy a szörnyek gyűrűjében harcol, és hallja még kiáltását is aztán testét nyolc dárda járja át, ezekből párnak a forgatóját még le is vágja, de aztán a hóhajú vastator a földre csuklik, tetőtől talpig vérben ázva.*
*Balra pillant és a pogány isten ifjú szolgáját Busher Grompot látja elesni, körötte goblinok, és orkok vérétől vöröslik a hó.*
*Egyedül marad, és ezt az orkok is tudják, de felismerik benne az ellenség egyik vezérét. Talán élve akarják majd, váltságnak, vagy szórakozásul a kínzócölöpre. A hátuk mögött a hóviharral sem érdekli már őket más, csak hogy felszámolják az ellenállás utolsó makacs kis pontját. Egy pillanatra kivárnak. A Tersior egyedül marad, újra, mint egykor. Szemből, nyugatról jégfuvallat hűti láztól égő arcát, kezében azonban nem remeg meg a fegyver, arca nem rezdül. Nem fél, most már nem. Mennyivel könnyebb… évek sora múlt el, hol üldözöttként, hol üldözőként, és mindig félt. Sosem a haláltól: a vereség, a szégyen volt, mi küzdésbe, harcba hajszolta ma reggel is.*
~ Mindegy már… ~ *nyakát megroppantja kissé, és kihúzza magát. Már nincsenek cselek, nincsenek intrikák. Leveti magáról a vezérség minden nyűgét, azzá válik, ami mindig is volt. Harcos. Se több se kevesebb. Az utolsó pillanatokban lejátszódik előtte élete. Hosszú, még egy fényes léptű mércéjével is; megannyi trükk, praktika és varázs tartotta életben. A régi barátok, az ellenségek, a meneküléssel s bujkálással töltött időszak, az első ostrom, új otthona, a Falka, melyben lecsapódott minden gondolat, minden eszme, mit vallott… amiben hitt… a csapat ő maga volt.*
– Mi lesz velük…? *szinte nem is érzi az ork pallost, mi hátulról érkezik. Nem fáj… de rá jellemző módon még most sem hajlandó elfogadni a halált. A buzogány még lesújt, pedig már halott.*
- Végül egy jeges varázsvihar fagyasztotta meg a harcolókat, és Lord Templar meg a megmaradt embereim hozták el testünket a harctérről. Ne mondj még semmit, mert úgysem értesz semmit. Visszamegyünk a tűzhöz... gyere.
*Újabb villanás, majd ismét ott állnak az álomtábor közepén. Érdeklődő pillantások kísérik Kagan lépteit, amíg leül.*
- Tehát? Ez a lényeg? Önfeláldozás? Konokság? Vérvágy? Mit akartál mutatni? *nem érti, tényleg nem. Felföldi léptékeit tekintve felfoghatatlan ütközet volt, egész világában nem látott annyi harcost, mint amennyi csak ezen a falszakoson hadba szállt. Még mindig az események hatása alatt van, komoran piszkálgatja a tüzet.*
- Hogy végső soron mindig vereség és halál az osztályrészünk?
*Ahányszor csak lehunyja a szemét, eltűnik körülötte az új világ és felvillan Amon Ruadh - úgy, ahogy a torony oldalpillérére karcolt mágikus szem látja. Tulajdonképpen sosem tűnik el, hiszen Kagan szeme csukva van végig, mindössze mikor az Álomvilágot járja, annak képe elfedi a varázsos valót.*
*Csendesen, némileg elfogódottan lép a tűz mellé, rövid biccentéssel üdvözölve az ismeretlen ismerősöket. Az első egy idősödő, acélszürke hajú, kegyetlen vonású lator, a másik egy vidám mosolyú, de kíméletlen pillantású ifjú, a harmadik egy vérmes kalandor, a negyedik egy megtört tekintetű, mégis tiszteletre méltó középkorú fickó, afféle szent ember. Az utolsó kettő talán a legérdekesebb: egy legendákból ébredt dicsőséges hadvezér és egy vénséges vén, de egyenes derékkal ülő, aranyfogú aggastyán. Ő szólal meg először.*
- Megjöttél hát, fiam. Későbbre vártunk... de talán nem hiába. Ülj csak le. Az öcsköspapi majd hoz egy kis fát a tűzre. *a másodikként említett ifjú képe vörösre azonnal vörösre változik.*
- Már mondtam, hogy ne hívj így, Tatapubi! És nem fogok folyton én járkálni fáért, csak mert ilyenek vagytok! Apa mondd meg nekik! *a középen ülő acélos hajú lator halványan elmosolyodik.*
- Húzzál fáért, Aidan. Te meg ülj le, Fiú. Rég beszéltünk. *a Másik, hát persze. Mi más, ki más. Kagan letelepszik hát a tűz mellé, majd egy darabig a puffogva távozó ifjú hátát nézi.*
- Ez valóság? Vagy csak álom, képzelgés? *a választ a szerzetesforma szent embertől kapja, nem is várja mástól.*
- Drenule álma a benne élőknek valóságos, bár nem minden van úgy, mint abban, amit való világnak hiszel. Amúgy is, a világok úgy épülnek egymásra, mint a hagyma levelei: a rétegek alatt újabb rétegek, azok alatt újabbak. Ki mondhatná meg, melyik réteg az első, és melyik az utolsó? Számodra, számunkra mindez valóság... meg amúgy sincs más helyette.
*Nagyot hallgatnak erre az igazságra, aztán Kagan újra felveti a fejét.*
- Csak ennyien? Azt hittem? *a vénség sziszegve felnevet.*
- Hogy többen leszünk? Hogy bárkit a tüzünkhöz engedünk? Nem, öcskös, nem! Még a nagyapád sem méltó... bár az ő egyetlen bűne, hogy nem purgálta meg elfajzott kölykeit kellőképpen! *beleköp a tűzbe, majd állkapcsa mozgatásával helyes irányba tereli az aranyfogsort.*
- Szégyen. És ráadásul az enyém, ahogy azt jeles elődeid nem mulasztanak el minden adandó alkalommal megjegyezni. De azért tőled se vagyok elájulva! *lapos, öregemberesen rideg békapillantás.*
- Hagyd a fiút, csak most jött. Ráadásul, velünk ellentétben, magától... ez azért valami. *mordul fel a harmadik helyen ülő, kalandor kinézetű figura. Az ifjú titán is ekkor tér vissza egy halom fával, helyet szorít neki, csak aztán folytatja.*
- Talán ő töri meg a kört. Ideje volna már. *helyeslő dörmögés, csak a hadvezér nem szól semmit, a tüzet bámulja. Ezzel elvannak egy darabig, más dolguk sincs.*
*Ki tudja, mennyi idő telik el, de a tüzet kétszer is táplálják ez alatt; ez mégsem jelent semmit. Itt nem.*
- És az asszonyok? Vagy ez amolyan férfias gyülekezés? *óvatos kérdés, és Kagan hite szerint rendkívül diplomatikus is, mégis legalább három vigyort zsebelhet be.*
- Odaát vannak a domb mögött, a házban. Szerinted minek vonultunk így külön, he? *böki oldalba az aggastyán.*
- Még akinek csak egy vagy kettő jutott, az megmaradna valahogy, de én? Legalább tíz érdemes feleségem és ágyasom volt, és mind tolakodna a második helyért! Hehe... *vihog fel öregesen.*
- Persze Amélie helyre teszi őket. *szörtyögés köhögésbe fullad, ahogy az ifjú kaján vigyorral közbeszól.*
- Meg téged is, ehehe. Khrugghal a hörcsög, ha rálépnek, szörcsög! *ezen általános vidámodás kerekedik, kivétel ez alól az öreg, kinek szeme villámot szór.*
- Eláshatod magad, kis csikasz! *mérgelődik, de nem sokáig, mert a hadvezér felemeli tekintetét, és végignéz a csapaton.*
- És most? Most mi lesz? *mindannyian elhallgatnak, aztán hat pár várakozás-teljes pillantás fordul Kagan Thargodar felé.*
- Mit rám néztek? Honnan tudja? *méltatlankodik utóbbi, mire savanyúvá váló pillantás a válasz.*
- Minek jöttél, ha nem tudod? *újra a hadvezér a kérdező, ki eddig hallgatott, de most láthatóan átvette az irányítást.*
- Mi azt hittük, azt vártuk, hogy megtaláltad a kulcsot és azért jöttél, hogy megtörd a kört. Erre kiderül, hogy az vagy, aminek látszol: egy ostoba, szőrös barbár, amivé véreim ezen az istenektől elrugaszkodott, primitív vidéken váltak. *nem mérgelődik, megállapít.*
- Gyenge, elfajzott, degenerált és dekadens csürhe csak. *csend telepszik a tűz köré, aztán az első szólal meg.*
- Szerintem túl szigorúan ítéled meg a dolgot, Noumar. Mindig elfelejted, hogy honnan is indultunk, kik is voltunk valójában. Ne hagyd, hogy a bánat és a csalódás elhomályosítsa az ítélőképességed... én beszéltem a Fiúval, van benne spiritusz és van benne... lehetőség. Csak még tanulnia kell... és tanulni itt is lehet! *villantja mosolyát Kaganra, majd folytatja.*
- Szerintem időnk annyi, mint a tenger, sőt, mint az ég csillagai. De talán kezdjük az elején... gyere velem!
*A táj hirtelen változik meg, és Kagan meg a lator kinézetű haramia egy egész más vidéken találják magukat. Csak ők ketten, hiszen nem kell több, most nem. Egy város az, annak is a széle, ostrom alatt álló fal egy folyami erőddel. Az erődben elvakult és ostoba fejvadászok egy csoportja küzd a puszta túlélésért, míg kinn a síkon a megmentésükre és a város megvédésére érkezett harcosok egy csoportja gyülekezik.*
- Kicsit előreszaladtunk... na várj... *újra változik a kép.*
*A hajó, melynek oldalára a Phantom nevet vésték, nyugtalanul rángatózott az öböl vizén, mint egy megkínzott test. Árbocait rojtosra tépte a hideg szél, fedélzeti korlátján jég tapadt meg, s a hajópadló csúszós volt a frissen leesett hótól. A fekete fellegek közül csak ritkán bukkant elő a hold kövérkés korongja, s csak ilyenkor lehetett látni a legmagasabb árbocrúd tetején a baljóslatú zászlót, melyen egy ezüstkoponya sikolyra nyitja nyelv nélküli száját.*
- Ismerős? *kérdezi az agg lator Kagant, aki némán, enyhe megdöbbenéssel bólint. Nem ugyanaz, nem azonos, mégis tagadhatatlan a hasonlóság. Igen, a thargok sigulja, mely ősi, mint a Thargodar vérvonal.*
*A Phantomon rendezte be főhadiszállását a város ostromának idejére a véderő legerősebb csapata, melyet ott és akkoriban Falka néven gyűlölt vagy rettegett mindenki, kit botorsága vagy balszerencséje a GEF útjába sodort. A szeles időben senkinek sem lehetett nyugta a kabinokban, pedig az elmúlt napok megpróbáltatásai után mindenkire ráfért volna a pihenő. Ám attól még, hogy sok szempár nem tudott lecsukódni az éjszaka folyamán, csupán az egyik ablakból szűrődött ki fény a hideg éjszakába. A parancsnoki szoba széles íróasztala mögött egy robosztus férfi ült, a lámpás imbolygó fényében.*
- Látod... én vagyok. *böki oldalba a haramia Kagant.*
- Nagyjából így néztem ki, de sokkal energikusabb, és sokkal kevésbé bölcs voltam.
*A férfi keze alatt már jó néhány irat átment ezen az éjen, de csak most jutott el a jelentésekig, amik az elmúlt nap eseményeit taglalják. A vértes fejvadászoknak is nevezett Sesquadjai nemrég értek haza az Ötbányai faltól, ahol a sötétedés után támadtak a dögök. Sajnálatos módon az egyik harcosa súlyosan megsebesült, így ő már biztos nem fog tudni részt venni a védekezésben, csak akkor ha az ostrom nagyon elhúzódik. Márpedig ezt nem akarhatja egyetlen védő sem. Hatalmas lapátkezének vaskos ujjai között tartotta a pergamen lapot, amire a betűket valaki sietve vetette, így igen girbe-gurbák lettek.*
"A délután folyamán a Déli védmű vonalán komoly és szervezett troll előrenyomulás történt. A károk: a falak menti árok jelentős részét betemették, a Híderőd és a falszakasz egy pontja javarészt megsemmisült, de a Déli Kapunál sikerült csak megállítani a támadást. Ennek eredményeként Ár-határ kerület házainak jelentős része megsemmisült vagy leégett. Az éjszaka folyamán az Ötbányai falaknál is próbálkoztak az orkok, ám a védők hősiesen helytálltak. Aláírás, pecsét.*
*Rossz hírek. Nagyon rossz hírek. A holnapi nap, az orkok serege valószínűleg hatalmas erőkkel fog támadni a meggyengült Híderődre. A vereség közelsége és elkerülhetetlensége megülte az elméjét és lehúzta a fejét. A komor arc vonásai összetorlódtak, s a vezér homlokán, kit hívei Tersiornak neveztek az árkok ha lehet még mélyebbé váltak. Előrehajolt, és a térdéhez nyomta a homlokát. Holnap a Falkának a Híderődhöz kell vonulnia, a harc közepébe a mészárlás legjavába. Nincs a városban olyan erő ami nélkülük megállíthatná az áradatot. Összekulcsolta ölében az ujjait és a fapadlót bámulta. Vajon mi lesz a Pusztítók sorsa a holnapi ütközetben?*
- Teátrális, mi? *gúnyolódik szomorúan az agg lator. Kagan nem is válaszol, ezt a jelenetet, ezt a nyomást ismeri jól. A felelősség, az aggodalom lélekre nehezedő sziklatömbje.*
*A Tersior végül elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy nem is hisz igazán a sorsszerűségben. Norvikoum. Kedvenc törpe kifejezése utat tört magának az elméjében.*
- Ja, nincs végzet. Hehh. *érkezik a halk kommentár.*
*A törpék nem hittek a sorsban. Ők a Norvikoumban hittek: választások és következmények. A sors és a Norvikoum egymás ellentétei, ahogy a gyilkos is ellentéte a jó embernek, aki gyilkolt. A Tersior felemelte az asztalon lévő boroskupát, és ivott belőle. Vörösdomb öt éves, dús vörösbora felidézte azt az estét, amikor egy régi barátjával egymással szemben ültek, sakkoztak és borozgattak. Ez a barátja hitt a sorsban, és azt mondta neki: az ember vagy belekarol a sorsába, és egymás mellett haladnak, vagy lerázza magáról, és sodródik utána. Aznap csak biccentett, de nem felelt semmit. Most azonban elgondolkozott rajta, hogy barátjának talán igaza volt - hiszen hitte, hogy az emberek választásai és döntései nem értelmetlenek. Az ember életútja talán előre elrendezett, talán nem. Talán a választásaink és döntéseink segítségével, magunk alakíthatjuk a sorsunkat, de az is lehet, hogy egy felsőbb hatalom mindig, újra és újra beleszól. A sors csak a kereteket szabja meg, de a választásaink alakítják a részleteket. A sors talán valóban földművesnek szánja az embert, de azt már magunk választjuk meg, hogy milyen növényt termesztünk. A sors talán valóban harcosnak szánja a férfit, de azt mi döntjük el, hogy elmegyünk-e a csatába.*
- Hogy talpon, férfiként, vagy térden állva, saját hugyunkban... ismerős, hmm? *Kagan fejében úgy visszhangoznak a szavak és gondolatok, mint a sajátjai. Nehéz így figyelni, nehéz így tanulni - észrevenni azt, amit olyannyira hiányolt a tűz mellett ülő hadvezér.*
*A Tersior már döntött: Holnap a Falka legjobbjai a Híderődhöz vonulnak, hogy rendet vágjanak az ellenség soraiban, és visszaszorítsák őket a városon kívülre. A kabinban mély csend honolt, így szinte fájdalmas volt a hátracsúszó szék lábainak csikorgása a hajópadlón. Szemeire nehezen jött álom azon az éjszakán, s mikor jött, az is csupán múló villanásnak tűnt számára.*
- Gyere... előrébb megyünk. Ezt csak azért akartam, hogy lásd... nem vagy egyedül. Nem csak te - mi mind meghoztuk a magunk döntéseit. És persze vállaltuk a következményeket is!
Meglódul a világ: Jegesen szikrázó reggel köszönti a várost a hónap huszonnyolcadik napján. A Falka nehézvértes gyalogsága, megannyi csata győztesei: a vastatorok is felsorakoztak a mólón, ami mellett a Phantom horgonyozott. Kéttucatnyian voltak, arcukon valami földöntúli kifejezés ült, mint akik már most érzik a közelgő csata illatát, a halál leheletét… Pedig még nem tudhatták akkor biztosan, mit tartogat nekik a mai nap. Fegyvereiket zsírozták, – hisz a fagymarta penge könnyen beragad a tokba -, páncéljaikat fényesítették, és lobogójukat vonták fel egy hosszú rúdra. A maró hideg ellenére egyikük sem remegett, akik már készen voltak teendőikkel úgy álltak ott, mint a húsvér szobrok, teljes fegyelemben. Sem előtte, sem utána nem volt még ilyen hadigépezet, mint az övék: mindig csapatban, mindig elsöprő erővel, utolsó vérig harcoltak. Sose adták meg magukat, és nem hátráltak meg, hiszen erejüket és összetartásukat legendájuk és győzhetetlenségükbe vetett hitük adta.*
*Az égből lomha hópelyhek hullottak alá, mint az őszi falevelek. A fedélzetre lépő Tersiornak ebben a látványban lehetett része, s ez, még e fagyos órában is felmelegítette a szívét. Az ő legjobb fiai, akiknek az oldalán legszívesebben harcolt. Ma ismét olyan nap virradt, amikor együtt menetelnek majd a csatába, fegyvertársakká vállnak; A Falka eggyé forr, a tomboló ütközettel majd, részei lesznek a háború gépezetének. Ők lesznek a fogaskerekek mik előrelendítik a győzelmet. A Királyi Város hadvezére, a sokak által rettegett Kulgar con Scorpione olyan méltóságteljesen sétált végig a mólót a hajóval összekötő pallón, mintha győztes hadjáratból tért volna haza. A vastatorok sorain halk morajlás futott végig, majd a Tersior láttán hangos üdvrivalgásban törtek ki. A hangzavart egy páncélkesztyűs kéz intése vágta félbe, mint egy lecsapó kard a feldobott almát. A kéz a leghatalmasabb emberhez tartozott, akit csak el lehet képzelni. Throdar On-Echyn a pusztítók trancepse, a legidősebb, és leghatalmasabb mind közül, sodronyinget viselt, fölötte pedig egy ősrégi, tompa zöld fényű csatapáncélt. Sárkányok, gyíkszörnyek tekergőznek cirádás díszein, láb és karvasain fémtüskék sarjadtak Taréjsisakja a teljes fejét, nyakszirtjét és a nyakát védte, elől gyíkszörnypofát mímelő álarcot viselt. Másfélkezes kardja markolatán háromfejű kígyó, keresztvasa angyalszárny. Övén kedvenc buzogánya. Felszerelése mindenkié közül a legdíszesebb volt, még Kulgaré is távol állt az övétől, mert a Tersior az egyszerűséget kedvelte. Ő ősei ütött-kopott mellvértjét viselte mihez acéllemezekkel megerősített csataszoknyát húzott, fejét jellegzetes szárnyas sisakja védte. Felleghajtójára a GEF sikoltó koponyáját hímezték ezüst szálakkal. Oldalán pedig az elmaradhatatlan ércbuzogánya, és fejvadászkardja lógott. Egy öregedő kikötői orgyilkos a fanatikus, de még pogány nehézvértesek között.*
*A pusztítók sorai között a legifjabb volt még Busher Gromp is a legtehetségesebb újonc, akit Throdar, a klánba csatlakozása után rövid időn belül megkedvelt. Igazi elmebeteg volt.*
- Kedveltem én is. *mereng a lator, ajkán halvány mosollyal.*
- De nem adhattam neki több... időt.
*A Vastator Tranceps intése nyomán csend támadt, s hirtelenjében mindnyájan befejezték a készülődést. Az Tersior fel-alá járkált a csapat előtt, majd így szólt, kemény, bátorító hangon:
– Az ellenséges sereg tegnap szeretett városunk földjére lépett. Betörtek a Híderődnél, s állásokat alakítottak ki, ahonnan ma tovább akarnak nyomulni. Itt az ideje visszaszorítani a dögöket! Előre hát, gazfickók! A Híderődhöz, zengjen a Falka csatadala! Tépjétek őket darabokra! Egy se maradjon! *a rövid beszéd a végére harsogásba csapott át, mi tovább tüzelte a mindenre elszánt pusztítókat. Csatakiáltások hangzottak fel, és pár perc múlva az egész csapat teljes fegyverzetben, masírozott a város északi része felé ajkukon a magasztos dallal. Az utolsó percben még az öreg veterán Korgan, a Végső Menedék csaposa is csatlakozott hozzájuk, hogy együtt vonulhasson fiatalságát idéző küzdelembe a vastatorokkal. Senki nem zavarta el, hiszen tudták mind, mire vállalkoznak.*
- Nézd az ostobákat. Pedig tudták. Mind tudták... *szomorú belenyugvás, amolyan "rég volt, tán igaz se volt" sóhaj a latortól.*
*Mire a csapat az ostromlott területhez ért, az ellenség már nagy erőkkel támadta a városfalon belül sebtében felhúzott sáncokat. Szörnyű látvány fogadta a megérkező erősítést. Kardok, és pikák tengere amerre a szem ellátott, a Híderődhöz közeli házak egytől egyig romokban, s lángokban. A leégett épületek sűrű füstöt okádtak a borult ég alja felé, olyan sötétséget idézve így elő, mintha már este lenne. Mindenhonnan csatazaj hallatszott, a barikádokon ismerős zászlók lobogtak a felerősödő szélben. Ott a Mor-bainek hollós lobogója, arra száll a Sivatag Árnyainak kaszása, a Fénylovagok zászlaját amott tépi a szél. A sáncokról a de Lauron íjászok adtak le épp egy újabb sorozatot az egyre közelebb hullámzó szörnyhadakra. Nincs idő hát késlekedésre. A támadók látóterébe immár bekúszott az üvöltő koponya is, mi semmi jót nem ígért a kiéhezett hordának.*
– Irány a barikád! Kettős ék, dupla fedezet! *adta ki a parancsot Throdar, mire a Tersior csak komoran bólintott. Pár percen belül a kéttucatnyi vastator elérte a sáncot, de addigra már mindegyikük kezében ott volt a duplavájatú számszeríj, szemükben fanatikus láng lobogott, szívükben még a sokszoros túlerő sem keltett félelmet. Ezek az őrültek akkor érezték jól magukat, amikor körbefonta őket a halál, amikor a csata legjavába vethetik magukat, egyenest az ellenfél zsigereibe. Most minden megvolt ahhoz, hogy a mennyekben érezhessék magukat. A személyes mennyországukban. De a Tersiort nem ragadta el ez a vad vérvágy, még nem - hiszen ő volt az egész védelem főparancsnoka is.*
*A Lord Templar által vezetett városi lovasság gyors kitörése lekaszálta a támadók első hullámait, oldalról támadva rájuk, majd az akció után visszamenekültek a sáncok mögé rendezni soraikat. Nem kockáztathatták meg, hogy lendületüket vesztve bekerítsék őket. A Tersior tekintete követte a kaszás lobogót, mi jelezte, merre járnak a lovasok, merre jár szövetségese és harcostársa.*
~ Nemsokára ideérnek. ~ *A parancs elhangzott, várni kell. Ez még jobban feltüzeli a már amúgy is tűkön ülő egységet, szinte érezni, ahogy a merev arvonásokat alatt a láncukat tépik a fenevadak. Nem kell sokáig várni, míg a lovasság páncélos csataménjei odaérnek hozzájuk, Templar kapitánnyal az élen. A lovasok vezetője megállítja csapatát a Tersior csapata mellett, s vezetőjük sisakját levéve nézett rájuk. Régi barátok voltak már, a másik tekintetéből is megértették egymást, Templar most mégis megszólal, jó hangosan, hogy hangját ne nyomja el a nem messze dúló csata zaja.*
– A Tersior megérkezett a GEF csapatával! Elkél a segítség.
– Akkor jövünk, amikor igazán dúl a vész! – *válaszol a vezér köpönyegét szorosan összehúzva maga előtt a fagyos szél, metsző karmainak ostroma alatt.*
- Akkoriban nagyon komolyan vettem már maga, Fiú! Ne vess meg érte. Különben is, ez az utolsó szereplésem... ez nem volt vitás akkor sem. *kajánkodik finom öngúnnyal a lator.*
– Az orkok nagy erőkkel nyomulnak át a Híderődön, sok troll is van velük, de csapataik egyáltalán nem szervezettek. *közli a tényeket Templar a Tersiorral.*
– Ha így folytatják, nem tudjuk megtartani a várost. Olyanok mintha nem éreznék ezt a pokoli hideget. Hatalmasak a veszteségeik, de így sem adják fel. Hullám hullám után érkezik, és hiába lökjük őket vissza, egyre többen jönnek, és méterről méterre jutnak előre.
– Cöhh. *szortyinta Tersior.*
– Majd mi megállásra késztetjük őket! *mögötte a Pusztítók sorain helyeslő moraj futott végig.*
- Egy-két zúzódást be kell vállalni, ha sikert akarunk. *Eközben a csatazaj egyre közelebbről hallatszik, valószínűleg az ellenség új erőre kapva közeledett a barikádokhoz. Rövid tanácskozás után, Lord Templar tovaüget lovasaival, hogy teljesítse a neki kiosztott feladatokat. Amikor majd a GEF éke megindul, akkor kell majd a lovasrohammal megtisztítsa a széleket.*
- Legalábbis ez volt a terv. Nem rajta múlott, hogy nem így lett. *dörmög a lator.*
- Gyere, ugorjunk!
*A sánc túloldalán már dombokban állak a holttestek, és a csapatot megérintette a Halál bűzös lehelete.*
- Sosem láttam még ekkora mészárlást. *suttogja Kagan maga elé.*
- Más se, akit ismertem. Ez volt a legnagyobb vérfürdő és százötven évnek kellett eltelnie a következőig.
*A számszeríjak célra tartanak, majd az első kattanás után, fütyülés következett, és több tucat ork esik el az ellenség első soraiból. Volt olyan vessző, ami kettőt is átütött. A második kattanás, mi az elsütő billentyűk kioldását jelezte, ugyanezt a következményt vonja maga után. A Vastatorok még oda sem értek az ellenséghez, de máris vagy félszázat leterítettek közülük. Mint valami acélos gépezet, úgy mozdul szinte egyszerre a dupla vonal, hogy teljesítse feladatát. Egy lövés sem téveszt célt, mindegyik halált hoz arra, aki útjába áll. Szárnyas halált… A csapatnak így volt ideje felfejlődni ék alakzatba minek hegyét Throdar alkotja, s tőle rögtön jobbra Kulgar menetel, kezében immár a Falka kürtje, mit teli tüdőből fúj. Ez volt a jelzés a mellékutcában várakozó lovasok számára, kik Templar vezetésével hamarost előözönlöttek, és a GEF éke mellett aprították az ellenséges sorokat. Rövid időn belül olyan irtózatos mészárlás alakult ki, amilyet még emeddig a világ ege alatt, a város népe sosem láthatott. A Falka támadóalakzata úgy vágott utat az ellenség között, mint forró kés a vajon, akik mégis túlélték az ő kardjaikat, azokat pedig levágták a hátvédek, vagy a lovasság.*
*De az orkok sorai folyamatosan kapják az utánpótlást, amit a folyó túloldalán várakozó ork és egyéb szörny századok alkotnak. Mindenféle taktika nélkül harcolnak, de a túlerő így is szinte biztos győzelmet jelent. A nehézgyalogos ék lendülete egy idő után lelassul, majd megtörik, és minden egyes előre megtett lépésért komoly harcot kell folytatni. Már alig-alig érvényesül a jobb kiképzés, a mágikus képességekkel felruház elit csapatok nagyobb harcértéke: most már csak két tucat halálra szánt férfi a szörnyek gyűrűjében. A furcsa szél eközben folytatja tombolását, és immár viharos erejűvé növekedve csap le a városra teljes haragjával. A vastatorok serege már több százzal is végzett mire ők az első emberüket elvesztették, de a megjelnő trollok koncentrált támadás feltörte az alakzatot. A hatalmas bunkó csapása a magasba emeli az öreg Korgant, kinek már szinte megszakadtak izmai, és egy másik troll lába elé dobja. Ott leli halálát a veterán, a hatalmas bestia talpa alatt, ami maradt belőle az egy vörös sündisznóra emlékeztetett, minek tüskéi fehérek. Véres pép csupán. Az ék a szélein betörik, majd felbomlik, és a pusztítók alakzatot bontva közrefogják a trollokat, hogy egyesével végezzenek velük. Bár minden szörnyet levágtak, ennek nagy ára volt: a vértesek és az őket támogatók is komoly veszteségeket szenvedtek.*
- Itt kellett volna visszavonulnom. De konok voltam, büszke és nagyképű. Hajajj, de mennyire! "Nem győzni jöttünk, hanem pusztítani!" Fenét. A halálba vittem őket, és örömmel jöttek!
*A gondolat, hogy nyomorult orkok kezétől fog veszni, olyan haragból táplálkozó erőt kölcsönöz a Tersiornak és csapatának, hogy a "Roham!" üvöltést követő kitörés a sűrű sorok ellenére is eredményes. Ahogy menetelnek előre, egyre vaskosabb sorokba ütköznek, a szárnyaikon harcoló lovasság és nemesi bandériumok nem tudják követni őket.*
~ Az ellenség tartalékai kimeríthetetlenek. ~ *ismeri fel a helyzetet a vezér keserű arckifejezéssel, mit a sisakja elrejt társai elől. Vissza kellene vonulni, de... de hajtja őt a Falka szellemébe vetett hite, a legyőzhetetlenség illúziója. A mítosz, amit már egy ideje ő is elhisz: Ők sosem futamodnak meg, sosem vonulnak vissza, és ez így is lesz, amíg világ a világ!*
*Ismét meglendül a nehéz ércbuzogány, aminek már markolata is a legyőzöttek vérétől volt sikamlós. Egy fejet szétzúz, a visszakezes csapás letépi egy másik ork kezét, s ez így megy tovább, mígnem átverekedik magukat az ellenség eddigi legsűrűbb sorain. Alig maradtak már tízen, de szusszanásnyi szünethez jutnak. Ahogy körbepillant szárnyas sisakjának résein keresztül, rájön, hogy már nincs támogató erő, és a hátvédjük is felmorzsolódott. Nem messze tőlük a lovasok egy apró csapata fújtatott ugyanilyen körülmények között - lovagok, könnyűlovasok véres masszába keveredve a szörnyek tengerével. A paripák lehelete kövér pamacsokban száll fel orrlyukaikon keresztül.*
– Kulgar! Vissza kell vonulnunk! *hallatszik Templar kiáltása a szél üvöltésén át, miközben a lovasok kapitánya kardjával előre mutogat. És igen. A homályból három újabb troll alakja bontakozik ki, mögöttük gyülevész horda orkokból és goblinokból.*
– Sohaaa! – hördül fel Throdar tiltakozóan, ki már több sebből vérzik. A Tranceps százegy fonatba rendezett hófehér haja vértől ragadósan lóg ki sisakja alól, de a wyvern maszk elfojtja a hangját, ami így nem juthat messze.*
– Szedd össze az embereidet és vonulj vissza! * üvölt vissza a vezér Lord Templarnak.*
– Mi maradunk! Fedezzük a visszavonulásotok! *ejti ki a szavakat, melyek a vastatorok halálos ítéletét hordozzák. És ezt ő is jól tudja.*
- Naná, hogy tudtam. Meg azt is, hogy több eszem is lehetett volna. De mindegy, csak figyelj és tanulj!
*Nem néz már vissza feléjük, nem akarja hallgatni a szövetségesek kérlelését, akik arra csábítanák, hogy mondjon ellent a saját maga által felállított elveknek. A vastatorok fáradt, megfogyatkozott, de fanatizmusában töretlen lelkesedésű csapata tehát szembenéz a halállal, mi egyre sebesebben közelít feléjük. Immár nem rendezik a sorokat, csak a csatakiáltásukat harsogva rohannak a végzet elébe. Nem akarnak várakozni rá, mégis perceket nyernek a visszavonuló bandériumoknak.*
– NEM GYŐZNI JÖTTÜNK, HANEM PUSZTÍTANI! *tör elő az utolsó kiáltás a torkokból, mielőtt még találkoztak az előrenyomuló trollokkal, kik kaszáló mozdulatokkal kezdték a harcot. Két vastator szétzúzott teste a híderőd kőkorlátja felett röppen a folyóba, áttörve a rátelepedett jégpáncélt. De az utolsó kis ék áttör a sorok között, s a vezér fejvadászkardját az egyik troll szívébe vágja, örök nyugalomra kárhoztatva azt. Mélyről jövő morajlások biztosítják afelől, hogy társai is győzedelmeskedtek az ellenfél legveszedelmesebb szörnyetegei felett, de amikor hátrapillant, már csak két harcosát látja talpon.*
– Három… phöhh! A hatalom száma… három… *suttogja maga elé, aztán előre lendül. A szokásos, évtizedek alatt beleivódott kombinációt használja… rövid sasszé… csapásra emelkedő buzogány… de az csak trükk… a csel mögött újabb cselek, a halál szimfóniájának dallamára… aztán lendül a horpadt pajzs, és teljes erővel loccsantja ki az ork agyát. Hátratáncol, öreg és fáradt, de mozgása még mindig gördülékeny és rutinos… nem tartalékol. Minek? Hová? Ez az utolsó tánc.*
- Sosem ment jobban a harc, Fiú, elhiszed? *pillant fel a lator Kaganra, pedig nagyjából egymagasak.*
- Akkor sem, mikor háromszor megnyertem a Viadal gyalogos számait. Ihletetten harcoltunk... megszállottan... áldottan.
*A vezér jobbra pillantva Throdart látja, ahogy a szörnyek gyűrűjében harcol, és hallja még kiáltását is aztán testét nyolc dárda járja át, ezekből párnak a forgatóját még le is vágja, de aztán a hóhajú vastator a földre csuklik, tetőtől talpig vérben ázva.*
*Balra pillant és a pogány isten ifjú szolgáját Busher Grompot látja elesni, körötte goblinok, és orkok vérétől vöröslik a hó.*
*Egyedül marad, és ezt az orkok is tudják, de felismerik benne az ellenség egyik vezérét. Talán élve akarják majd, váltságnak, vagy szórakozásul a kínzócölöpre. A hátuk mögött a hóviharral sem érdekli már őket más, csak hogy felszámolják az ellenállás utolsó makacs kis pontját. Egy pillanatra kivárnak. A Tersior egyedül marad, újra, mint egykor. Szemből, nyugatról jégfuvallat hűti láztól égő arcát, kezében azonban nem remeg meg a fegyver, arca nem rezdül. Nem fél, most már nem. Mennyivel könnyebb… évek sora múlt el, hol üldözöttként, hol üldözőként, és mindig félt. Sosem a haláltól: a vereség, a szégyen volt, mi küzdésbe, harcba hajszolta ma reggel is.*
~ Mindegy már… ~ *nyakát megroppantja kissé, és kihúzza magát. Már nincsenek cselek, nincsenek intrikák. Leveti magáról a vezérség minden nyűgét, azzá válik, ami mindig is volt. Harcos. Se több se kevesebb. Az utolsó pillanatokban lejátszódik előtte élete. Hosszú, még egy fényes léptű mércéjével is; megannyi trükk, praktika és varázs tartotta életben. A régi barátok, az ellenségek, a meneküléssel s bujkálással töltött időszak, az első ostrom, új otthona, a Falka, melyben lecsapódott minden gondolat, minden eszme, mit vallott… amiben hitt… a csapat ő maga volt.*
– Mi lesz velük…? *szinte nem is érzi az ork pallost, mi hátulról érkezik. Nem fáj… de rá jellemző módon még most sem hajlandó elfogadni a halált. A buzogány még lesújt, pedig már halott.*
- Végül egy jeges varázsvihar fagyasztotta meg a harcolókat, és Lord Templar meg a megmaradt embereim hozták el testünket a harctérről. Ne mondj még semmit, mert úgysem értesz semmit. Visszamegyünk a tűzhöz... gyere.
*Újabb villanás, majd ismét ott állnak az álomtábor közepén. Érdeklődő pillantások kísérik Kagan lépteit, amíg leül.*
- Tehát? Ez a lényeg? Önfeláldozás? Konokság? Vérvágy? Mit akartál mutatni? *nem érti, tényleg nem. Felföldi léptékeit tekintve felfoghatatlan ütközet volt, egész világában nem látott annyi harcost, mint amennyi csak ezen a falszakoson hadba szállt. Még mindig az események hatása alatt van, komoran piszkálgatja a tüzet.*
- Hogy végső soron mindig vereség és halál az osztályrészünk?
6729. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-27 11:46:54
Üzenet elküldve: 2016-10-27 11:46:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//szoba//
*Valószínűleg ez egy ilyen nap, ugyanis újra a testén kívül találja önmagát. Még mindig nem túl nagy élmény önmagát nézni, úgy érzi magát, mint valami kukkoló. Nem lát nagy fényt, ami felé úgy érzi, hogy el kellene indulnia, csupán önmagát tudja figyelemmel kísérni - illetve mással nem próbálkozik. Néz egy darabig az elrohanó Dharren után, majd inkább Laor után siet. Megtorpan egy pillanatra és végignéz önmagán, nem tudja, hogy ez miféle állapot, szellem lenne? A szellemeket egyáltalán nem ilyennek képzeli, azokról úgy gondolja, hogy áttetsző testük halványan ragyog, és úsznak a levegőben. Ehhez képest ő most nagyon is két lábbal áll a földön és nem is tűnik sem áttetszőnek, sem pedig ragyogónak. Viszont pont olyan csupasz, mint a teste, ha tükörbe tudna nézni, akkor ugyanolyan ramatyul nézne ki, mint a teste, de tükörbe nézni nem tud, de még a tükröződő felületekben sem látszik. Az egész valószínűleg csak egy delíriumos álom, bár ki tudja? Amikor már abbahagyja az azon való csodálkozást, hogy a szellemalakja nem felel meg a saját elvárásainak, már rohan is Laor után. Pozitív, hogy egyáltalán nem fázik, és a talpát sem vágják a kövek.
Továbbra is bizarr az érzés, ahogyan azt nézi, hogy Laor mit is csinál, mármint azonkívül, hogy nyilvánvalóan hatalmas pánikban van. Jobban belegondolva a gyógyítókon kívül általában mindenki pánikban van, pláne ha a karjaik között fekvőhöz gyengéd érzelmek fűzik. Lea nem tudja igazán, hogy ő maga hogy reagálna egy hasonló szituációra, de valószínűleg a szokott higgadtságával, amit gyógyítóként szerzett rutinjának köszönhet. De mindent összevetve igen megható az egész jelenet, ami lejátszódik a kukkoló szeme előtt, szomorúan mosolyodik el. Sajnálja ugyanis, hogy rosszkor találkoztak, nem abban az életben, amiben kellett volna, máskülönben még akár boldogok is lehettek volna. Keze kinyúl, és jobbjának ujjbegyei végigsimítanak a férfi halántékán, aztán a vállát szorítja meg, mintha csak biztatná, hogy tényleg nem lesz semmi baj. Most megint nem az történik, mint amit egy szellemtől joggal elvárhat, ugyanis keze nem libben át a férfi testén, hanem teljesen simán meg tudja érinteni, még a teste melegét is érzi, még az is lehet, hogy ebből Laor is érzékel valamit, úgyhogy gyorsan visszahúzza a kezét.
Egyébként igyekszik ő is szemrevételezni a sérüléseket Laor válla fölött átnézve. Bár ha végignéz magán - illetve szellemalakján -, akkor láthatja, hogy tényleg nincsen rajta semmi seb, csak az, amit még bőven a szertartás kezdete előtt ejtett a saját bal tenyerén. A mutatóujja tövétől fut végig keresztbe, hosszú de nem túl mély, már szinte nem is vérzik. Bal alkarján továbbá ott vannak még a borostyánosan derengő rúnák. Viszont ahogy Laor letörli arcáról a vért, úgy egyből kiderül, hogy az bizony a saját vére, mert orrából most is mintha folydogálna. Persze nem olyan mennyiségben, hogy kivérezzen tőle, de azért le kell néha törölni az orra alól. Egyébként ha Laor beles a testét takaró prém alá - miért is ne tenné, hiszen már látta Leát máskor is pucéran -, akkor meggyőződhet arról, hogy egyéb sérülés tényleg nincsen rajta, csak pár karcolás a térdén, meg a talpain. Meg némi kosz, ahogyan még a Párbaj körében elájult.*
*Valószínűleg ez egy ilyen nap, ugyanis újra a testén kívül találja önmagát. Még mindig nem túl nagy élmény önmagát nézni, úgy érzi magát, mint valami kukkoló. Nem lát nagy fényt, ami felé úgy érzi, hogy el kellene indulnia, csupán önmagát tudja figyelemmel kísérni - illetve mással nem próbálkozik. Néz egy darabig az elrohanó Dharren után, majd inkább Laor után siet. Megtorpan egy pillanatra és végignéz önmagán, nem tudja, hogy ez miféle állapot, szellem lenne? A szellemeket egyáltalán nem ilyennek képzeli, azokról úgy gondolja, hogy áttetsző testük halványan ragyog, és úsznak a levegőben. Ehhez képest ő most nagyon is két lábbal áll a földön és nem is tűnik sem áttetszőnek, sem pedig ragyogónak. Viszont pont olyan csupasz, mint a teste, ha tükörbe tudna nézni, akkor ugyanolyan ramatyul nézne ki, mint a teste, de tükörbe nézni nem tud, de még a tükröződő felületekben sem látszik. Az egész valószínűleg csak egy delíriumos álom, bár ki tudja? Amikor már abbahagyja az azon való csodálkozást, hogy a szellemalakja nem felel meg a saját elvárásainak, már rohan is Laor után. Pozitív, hogy egyáltalán nem fázik, és a talpát sem vágják a kövek.
Továbbra is bizarr az érzés, ahogyan azt nézi, hogy Laor mit is csinál, mármint azonkívül, hogy nyilvánvalóan hatalmas pánikban van. Jobban belegondolva a gyógyítókon kívül általában mindenki pánikban van, pláne ha a karjaik között fekvőhöz gyengéd érzelmek fűzik. Lea nem tudja igazán, hogy ő maga hogy reagálna egy hasonló szituációra, de valószínűleg a szokott higgadtságával, amit gyógyítóként szerzett rutinjának köszönhet. De mindent összevetve igen megható az egész jelenet, ami lejátszódik a kukkoló szeme előtt, szomorúan mosolyodik el. Sajnálja ugyanis, hogy rosszkor találkoztak, nem abban az életben, amiben kellett volna, máskülönben még akár boldogok is lehettek volna. Keze kinyúl, és jobbjának ujjbegyei végigsimítanak a férfi halántékán, aztán a vállát szorítja meg, mintha csak biztatná, hogy tényleg nem lesz semmi baj. Most megint nem az történik, mint amit egy szellemtől joggal elvárhat, ugyanis keze nem libben át a férfi testén, hanem teljesen simán meg tudja érinteni, még a teste melegét is érzi, még az is lehet, hogy ebből Laor is érzékel valamit, úgyhogy gyorsan visszahúzza a kezét.
Egyébként igyekszik ő is szemrevételezni a sérüléseket Laor válla fölött átnézve. Bár ha végignéz magán - illetve szellemalakján -, akkor láthatja, hogy tényleg nincsen rajta semmi seb, csak az, amit még bőven a szertartás kezdete előtt ejtett a saját bal tenyerén. A mutatóujja tövétől fut végig keresztbe, hosszú de nem túl mély, már szinte nem is vérzik. Bal alkarján továbbá ott vannak még a borostyánosan derengő rúnák. Viszont ahogy Laor letörli arcáról a vért, úgy egyből kiderül, hogy az bizony a saját vére, mert orrából most is mintha folydogálna. Persze nem olyan mennyiségben, hogy kivérezzen tőle, de azért le kell néha törölni az orra alól. Egyébként ha Laor beles a testét takaró prém alá - miért is ne tenné, hiszen már látta Leát máskor is pucéran -, akkor meggyőződhet arról, hogy egyéb sérülés tényleg nincsen rajta, csak pár karcolás a térdén, meg a talpain. Meg némi kosz, ahogyan még a Párbaj körében elájult.*
6728. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-26 21:15:05
Üzenet elküldve: 2016-10-26 21:15:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Kapuőrség, aztán a testőrség egyik szobája//
*Persze, hogy ostoba kérdés volt. Lea remeg, amit betudhatna annak is, hogy nem öltözött fel rétegesen a hűvös, vashegyi őszben, ami egyenes út egy kiadós tüdőgyulladás felé, de most mégis más lehet ennek az oka. Hogy a szópárbajba azért nem kapcsolódik be, mert értelmetlennek találja vagy ereje sem lenne hozzá, nem tudja biztosan, de kézmozdulata után a városőr őrmester végre bölcs döntést hoz: sarkon fordul és elindul vissza a város felé.
Dharren egy árnyalattal előbb mondja ki azt, amire Laor meg akarta kérni a magas harcost. Kerítsen egy gyógyítót.*
- Azt hiszem a városőröknél találod, mintha egy mélységit ápolgatott volna. Felőlem az a nőstény fel is fordulhat, csak hozd!
*Persze nem vitatná el a jogot Risztintől, hogy a gyógyító segítségére lehessen, elvégre biztos nem attól sérült meg, hogy leesett a fáról. Lea pedig pont addig tartotta magát, ameddig kellett. Most roskad össze, egyszerre ketten is kapnak utána, így nem zuhan a földre. Végül Laor az, aki megtartja, mert Dharren azonnal nekiindul, hogy rohanvást kerítsen segítséget.*
- Nem, nem, nem, nem... *kapja ölbe az eszméletlen Szellemjárót, és indul el futólépésben az erőd belseje felé, de még Dharren után üvölt*
- A Hrallh-ba viszem! *utána már jóval halkabban, Leának* Eszedbe ne jusson, hallod?
*Az udvaron aztán megtorpan, zavartan néz először a kút, aztán a Hrallh épülete felé: lehet, hogy jót tenne, ha a rászáradt vért, legalább valamennyire, lemosná és megnedvesítené a cserepes ajkakat, de ugyanilyen hasznosnak érezné azt is, ha fedett helyre vihetné Leát, ahol a trónterem mellett a testőrség szobáiban kényelmes derékaljra fektethetné, nem csupán a rideg földre. Végül az erőd mellett dönt, úgyis ott fogják keresni őket. És ha most jó hideg kútvízzel mosdatná le Leát, talán többet ártana, mint használna. Berúgja az egyik kis szoba ajtaját, ahol most épp nincs senki. Persze, miért is lenne? Hiszen az uruk most már nem szorul e világi acél védelmére. Féltő gonddal fekteti végig a Szellemjárót a szalmazsákon, egy kis asztalkán még egy kancsót is talál. Beleszagol. Víz, még ha kicsit állottnak is tűnik. Jobb híján saját ingét kapja le, azt vizezi be és kezdi vigyázva letörölgetni a meggyötörten is elbűvölő arcot.*
- Mindjárt jön a gyógyító, mindjárt itt van. Mindjárt. Csak egy picit kell még kibírni. Utána már nem lesz semmi baj.
*Fogalma sincs, hogy Lea hallja-e amit mond, de talán nem is fontos ez. Lehet, hogy ugyanannyira szól ez saját magának, mint a göndör hajúnak. Ami azt illeti, neki is szüksége van valami nyugtatgatásara, főleg azután, hogy végigtörli a lány homlokát, óvatosan félre simít egy rakoncátlan tincset, és gondolat, amit majdnem hangosan is kimond, őszintén megrémíti.
~Mihez is kezdenék nélküled?~ *
*Persze, hogy ostoba kérdés volt. Lea remeg, amit betudhatna annak is, hogy nem öltözött fel rétegesen a hűvös, vashegyi őszben, ami egyenes út egy kiadós tüdőgyulladás felé, de most mégis más lehet ennek az oka. Hogy a szópárbajba azért nem kapcsolódik be, mert értelmetlennek találja vagy ereje sem lenne hozzá, nem tudja biztosan, de kézmozdulata után a városőr őrmester végre bölcs döntést hoz: sarkon fordul és elindul vissza a város felé.
Dharren egy árnyalattal előbb mondja ki azt, amire Laor meg akarta kérni a magas harcost. Kerítsen egy gyógyítót.*
- Azt hiszem a városőröknél találod, mintha egy mélységit ápolgatott volna. Felőlem az a nőstény fel is fordulhat, csak hozd!
*Persze nem vitatná el a jogot Risztintől, hogy a gyógyító segítségére lehessen, elvégre biztos nem attól sérült meg, hogy leesett a fáról. Lea pedig pont addig tartotta magát, ameddig kellett. Most roskad össze, egyszerre ketten is kapnak utána, így nem zuhan a földre. Végül Laor az, aki megtartja, mert Dharren azonnal nekiindul, hogy rohanvást kerítsen segítséget.*
- Nem, nem, nem, nem... *kapja ölbe az eszméletlen Szellemjárót, és indul el futólépésben az erőd belseje felé, de még Dharren után üvölt*
- A Hrallh-ba viszem! *utána már jóval halkabban, Leának* Eszedbe ne jusson, hallod?
*Az udvaron aztán megtorpan, zavartan néz először a kút, aztán a Hrallh épülete felé: lehet, hogy jót tenne, ha a rászáradt vért, legalább valamennyire, lemosná és megnedvesítené a cserepes ajkakat, de ugyanilyen hasznosnak érezné azt is, ha fedett helyre vihetné Leát, ahol a trónterem mellett a testőrség szobáiban kényelmes derékaljra fektethetné, nem csupán a rideg földre. Végül az erőd mellett dönt, úgyis ott fogják keresni őket. És ha most jó hideg kútvízzel mosdatná le Leát, talán többet ártana, mint használna. Berúgja az egyik kis szoba ajtaját, ahol most épp nincs senki. Persze, miért is lenne? Hiszen az uruk most már nem szorul e világi acél védelmére. Féltő gonddal fekteti végig a Szellemjárót a szalmazsákon, egy kis asztalkán még egy kancsót is talál. Beleszagol. Víz, még ha kicsit állottnak is tűnik. Jobb híján saját ingét kapja le, azt vizezi be és kezdi vigyázva letörölgetni a meggyötörten is elbűvölő arcot.*
- Mindjárt jön a gyógyító, mindjárt itt van. Mindjárt. Csak egy picit kell még kibírni. Utána már nem lesz semmi baj.
*Fogalma sincs, hogy Lea hallja-e amit mond, de talán nem is fontos ez. Lehet, hogy ugyanannyira szól ez saját magának, mint a göndör hajúnak. Ami azt illeti, neki is szüksége van valami nyugtatgatásara, főleg azután, hogy végigtörli a lány homlokát, óvatosan félre simít egy rakoncátlan tincset, és gondolat, amit majdnem hangosan is kimond, őszintén megrémíti.
~Mihez is kezdenék nélküled?~ *
6727. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-26 18:59:44
Üzenet elküldve: 2016-10-26 18:59:44
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kapuőrség//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* A heves és eszetlen fickó tőle oda rakosgatja a lábát, ahová akarja. Alap fegyverzetei közzé majd felvesz valami páncéllyuggató szerszámot is. Sokat beszél, a kis kölyök meg elunja magát és leül a földre, mint aki már nagyon fáradt állni, élni. Leandana beszél, aztán Laor is hozzáteszi a magáét. Ő meg majd csak a legvégén, mikor már a zizi trió indulni készül.*
- A becsületbeli ügyekkel ne foglalkozz. Hátra arc és húzzál kifelé.
* Nagy örömmel lelövetni, de momentán még jobb a békesség. Leandana szarul néz ki. Kagan meg ottan áll fen és borostyán. A francba. *
- Laor, segíts neki lemosakodni. Én láttam az elébb Chiarit, szólok neki. Jó Leandana? Talán van valami teája, amitől, nem is tudom. Alszol kicsit, erőre kapsz, vagy lenyugszol, amit szeretnél.
* Nem akarja a gyógyítót ráerőltetni, de úgy gondolja, hogy az elf most jól jönne a Szellemjáró mellé. Egy bólintás is elég, és a lökött csoportosulás után indulva megkeresi a gyógyítót. De erre meg Leandana elájul. Felé kap ő is, de Laor esélyesebb az elkapásban. *
- Hozom rögtön Chiarit.
* Nem ballag, rohan. Mert hát Kagan után Leandana az, akinek a szavára sokat ad. *
A hozzászólás írója (Dharren Tinshyth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.26 19:01:07
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
* A heves és eszetlen fickó tőle oda rakosgatja a lábát, ahová akarja. Alap fegyverzetei közzé majd felvesz valami páncéllyuggató szerszámot is. Sokat beszél, a kis kölyök meg elunja magát és leül a földre, mint aki már nagyon fáradt állni, élni. Leandana beszél, aztán Laor is hozzáteszi a magáét. Ő meg majd csak a legvégén, mikor már a zizi trió indulni készül.*
- A becsületbeli ügyekkel ne foglalkozz. Hátra arc és húzzál kifelé.
* Nagy örömmel lelövetni, de momentán még jobb a békesség. Leandana szarul néz ki. Kagan meg ottan áll fen és borostyán. A francba. *
- Laor, segíts neki lemosakodni. Én láttam az elébb Chiarit, szólok neki. Jó Leandana? Talán van valami teája, amitől, nem is tudom. Alszol kicsit, erőre kapsz, vagy lenyugszol, amit szeretnél.
* Nem akarja a gyógyítót ráerőltetni, de úgy gondolja, hogy az elf most jól jönne a Szellemjáró mellé. Egy bólintás is elég, és a lökött csoportosulás után indulva megkeresi a gyógyítót. De erre meg Leandana elájul. Felé kap ő is, de Laor esélyesebb az elkapásban. *
- Hozom rögtön Chiarit.
* Nem ballag, rohan. Mert hát Kagan után Leandana az, akinek a szavára sokat ad. *
A hozzászólás írója (Dharren Tinshyth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.26 19:01:07
6726. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-26 13:50:53
Üzenet elküldve: 2016-10-26 13:50:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Kapuőrség//
*Más esetben valószínűleg kikérné magának azt is, hogy átkarolják a vállát, azt meg aztán pláne, hogy gyengének nevezzék. Lerázná magáról az ölelő kart és hangos szóval tiltakozna az ellen, hogy gyengének nevezték. Más esetben. De ez nem egy "más" eset, most igenis jól esik neki a támogatás, neki is dől Laornak, aki érezheti, hogy Lea egész teste reszket. De nem csak azért, mert fázik, hanem azért is, mert végtelenül kimerült és mert alig áll a lábán. Ha nem lenne támasztéka, akkor valószínűleg úgy eldőlne, mint az ólajtó.
Aoneer pattogására csak egy fáradt mozdulattal reagál, ami körülbelül arra hasonlít, mint mikor egy király véget vet az audienciának. Tény és való, hogy Lea nem király, de momentán a Vashegy első embere. Akinek nagyon nincsen most sem kedve, sem pedig ereje arra, hogy Aoneer kakaskodását hallgassa. Őt különösebben nem érdekli, hogy ha a városőr valami elmarasztalót kíván mesélni, hiszen már eleve eléggé rossz a hírük, mert hiába lett Kagan nemes úr, hiába képviselt meglehetősen nagy katonai erőt, mégis mindig egy koszos barbár maradt. Most ha ezt megspékelik azzal, hogy gyilkos isteneket hívtak életre, akkor vajon mennyiben változik akár bármelyik irányba is a megítélésük? A nép tesz arra, hogy mi is történik körülötte, legalábbis addig a pontig, amíg a világ történései nem zavarják jelentősen a köreiket. Akiknek eddig az élőholtak nem zavarták, annak Drenule sem fogja. Akik meg eddig nem zárták a szívükbe a Thargokat, azok eztán sem fogják.
Laor szerencsére nem veszi fel a kesztyűt, de ha felvenné Lea akkor is igyekezne visszafogni. Semmi szükség arra, hogy ezek itt ketten egymásnak essenek holmi farokméregetésből. Meg ugye ha itt csihipuhi lesz, akkor az a Párbaj körében fog megesni, nem pedig a városőrök tábora - és túlereje - mellett.
Amennyiben Aoneer és a sleppje végre eltakarodik, akkor Lea már nem kommentálja az eseményeket. Mármint ezt a kakaskodást, amit ezek itt lerendeztek. A gyereknek látszólag amúgy is mehetnékje van, nemkülönben a páncélos vitéznek.
Laor kérdésére először nem válaszol, mert bár tükörbe nem volt lehetősége nézni, de azért úgy érzi magát, mint aki megrágott valami nagy és vad jószág, majd pedig ki is köpött. Valószínűleg a kinézete tükrözi azt ahogy most van. Ha tükörbe nézne, akkor halántékán felfedezne egy ősz tincset, arca nem elég, hogy csupa vér, de kellőképpen beesett is. Mintha egy beteg, vagy egy éhező arca lenne. Más esetben valószínűleg kikérné magának a kérdést, hiszen miért is lenne rosszul? Viszont ez nem másik eset és tulajdonképpen vannak Laorral olyan nexusban, hogy bevallja neki azt, hogy nincs jól. Ez vallomás viszont csupán egy fejrázás lesz. Vacakul van. Nem csak fizikailag, de lelkileg is. Az utóbbi legalább annyira megviseli, mint az előbbi. Laor első találkozásukkor engedélyt kért az ájulásra. Na Lea nem fog engedélyt kérni, egyszerűen csak kiszáll az erő a tagjaiból, és ha Laor nem kapja el, akkor elnyúlik a földön.*
*Más esetben valószínűleg kikérné magának azt is, hogy átkarolják a vállát, azt meg aztán pláne, hogy gyengének nevezzék. Lerázná magáról az ölelő kart és hangos szóval tiltakozna az ellen, hogy gyengének nevezték. Más esetben. De ez nem egy "más" eset, most igenis jól esik neki a támogatás, neki is dől Laornak, aki érezheti, hogy Lea egész teste reszket. De nem csak azért, mert fázik, hanem azért is, mert végtelenül kimerült és mert alig áll a lábán. Ha nem lenne támasztéka, akkor valószínűleg úgy eldőlne, mint az ólajtó.
Aoneer pattogására csak egy fáradt mozdulattal reagál, ami körülbelül arra hasonlít, mint mikor egy király véget vet az audienciának. Tény és való, hogy Lea nem király, de momentán a Vashegy első embere. Akinek nagyon nincsen most sem kedve, sem pedig ereje arra, hogy Aoneer kakaskodását hallgassa. Őt különösebben nem érdekli, hogy ha a városőr valami elmarasztalót kíván mesélni, hiszen már eleve eléggé rossz a hírük, mert hiába lett Kagan nemes úr, hiába képviselt meglehetősen nagy katonai erőt, mégis mindig egy koszos barbár maradt. Most ha ezt megspékelik azzal, hogy gyilkos isteneket hívtak életre, akkor vajon mennyiben változik akár bármelyik irányba is a megítélésük? A nép tesz arra, hogy mi is történik körülötte, legalábbis addig a pontig, amíg a világ történései nem zavarják jelentősen a köreiket. Akiknek eddig az élőholtak nem zavarták, annak Drenule sem fogja. Akik meg eddig nem zárták a szívükbe a Thargokat, azok eztán sem fogják.
Laor szerencsére nem veszi fel a kesztyűt, de ha felvenné Lea akkor is igyekezne visszafogni. Semmi szükség arra, hogy ezek itt ketten egymásnak essenek holmi farokméregetésből. Meg ugye ha itt csihipuhi lesz, akkor az a Párbaj körében fog megesni, nem pedig a városőrök tábora - és túlereje - mellett.
Amennyiben Aoneer és a sleppje végre eltakarodik, akkor Lea már nem kommentálja az eseményeket. Mármint ezt a kakaskodást, amit ezek itt lerendeztek. A gyereknek látszólag amúgy is mehetnékje van, nemkülönben a páncélos vitéznek.
Laor kérdésére először nem válaszol, mert bár tükörbe nem volt lehetősége nézni, de azért úgy érzi magát, mint aki megrágott valami nagy és vad jószág, majd pedig ki is köpött. Valószínűleg a kinézete tükrözi azt ahogy most van. Ha tükörbe nézne, akkor halántékán felfedezne egy ősz tincset, arca nem elég, hogy csupa vér, de kellőképpen beesett is. Mintha egy beteg, vagy egy éhező arca lenne. Más esetben valószínűleg kikérné magának a kérdést, hiszen miért is lenne rosszul? Viszont ez nem másik eset és tulajdonképpen vannak Laorral olyan nexusban, hogy bevallja neki azt, hogy nincs jól. Ez vallomás viszont csupán egy fejrázás lesz. Vacakul van. Nem csak fizikailag, de lelkileg is. Az utóbbi legalább annyira megviseli, mint az előbbi. Laor első találkozásukkor engedélyt kért az ájulásra. Na Lea nem fog engedélyt kérni, egyszerűen csak kiszáll az erő a tagjaiból, és ha Laor nem kapja el, akkor elnyúlik a földön.*
6725. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-25 22:48:28
Üzenet elküldve: 2016-10-25 22:48:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Vakmerő
//Kapuőrség//
*Ő is hátrál a kaputól, felesleges már kopognia, ha egyszer úgy is nyitva van. És igencsak úgy látszik, hogy mégse bmnnek be.* ~Sok hűhó a semmiért. És ezek ketten pedig majdnem egymásnak estek.~ *Gondol itt Laorra és Aoneerra. Közben megjelenik egy öregasszony is véresen és tőrrel a kezében. Még Aoneert is megfenyegeti, igaz csak viccből, de Rotar mostanában már mindent komolyan vesz. Felmerül a távozás lehetősége, aminek Rotar nagyon örül, már unja a felesleges álldogálást a kapunál. Úgy látszik a fiú is hasonlóan érez, mert felállt a földről, ő is indulásra kész.*
-Őrmester, szerintem indulhatunk, mielőtt még gond lenne.
*Ő is hátrál a kaputól, felesleges már kopognia, ha egyszer úgy is nyitva van. És igencsak úgy látszik, hogy mégse bmnnek be.* ~Sok hűhó a semmiért. És ezek ketten pedig majdnem egymásnak estek.~ *Gondol itt Laorra és Aoneerra. Közben megjelenik egy öregasszony is véresen és tőrrel a kezében. Még Aoneert is megfenyegeti, igaz csak viccből, de Rotar mostanában már mindent komolyan vesz. Felmerül a távozás lehetősége, aminek Rotar nagyon örül, már unja a felesleges álldogálást a kapunál. Úgy látszik a fiú is hasonlóan érez, mert felállt a földről, ő is indulásra kész.*
-Őrmester, szerintem indulhatunk, mielőtt még gond lenne.
6724. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-25 22:26:57
Üzenet elküldve: 2016-10-25 22:26:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Kapuőrség//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Megvonja a vállát, most igazán nincs kedve teológiai okfejtésekbe bocsátkozni. Ha Aoneer a saját szemének sem akar hinni, akkor ő mit mondhatna? Szó nincs arról, hogy nagyon örülne a halhatatlanok mesterkedéseinek, de az elmúlt idők eseményei után úgy véli, bolond, aki kételkedik a hatalmukban. Különben sincs ideje sokáig foglalkozni a szép lassan megnyugodni látszó városőrrel és társaival, mert a kapuban Dharren mellett felbukkan Lea, és nagyon nem úgy néz ki, ahogy legutóbb látta. A bundát sem tudja mire vélni, de igazán az a sok rászáradt vér ijesztő, a kezében tartott furcsa tőr és az elkínzott arckifejezés. Szinte csak a szemei élnek a szeplős arcában, de azok szinte földöntúli energiával ragyognak. És a látványnál csak a mondanivalója megrázóbb. Eddigre Aoneer ellép az ajtótól, így pár gyors lépéssel Lea mellett teremhet, hogy a vállát átkarolva próbálja meg támogatni. Arra persze nem is gondol, hogy a lánynak esetleg erre semmi szüksége. A másik keze is megrebben, hogy végigsimítson a vérfoltokkal tarkított arcon, de még idejében visszafogja a mozdulatot. Csak most, ilyen közelről veszi észre, hogy valami nem stimmel. Csak vér van, sebek nincsenek. Nem töpreng ezen sokat, kisebb gondja is nagyobb most ennél, legfeljebb kicsit megnyugtatja, hogy nem fog a karjai között elvérezni.
Aoneer viszont képtelen méltósággal visszavonulni. Hitetlenkedve mered rá, aztán lassan megcsóválja a fejét és elszámol magában háromig, mielőtt megszólalna.*
- Hát még mindig nem érted, hogy milyen szánalmasak vagyunk mindketten? Szájalunk, csak szájalunk, míg egy gyenge nő *a gyenge szó különös hangsúlyt kap* majd' az életét adja, hogy a halottak ne jelentsenek többé fenyegetést. Mert ha így van, és így van, akkor egyedül többet tett, mint megannyi hős dalia, akik néha nem képesek többek lennie egyszerű szájhősöknél. Szégyellem magam, helyetted is. És te most akarsz verekedni? Még mindig nem érted?
*A szánakozó arckifejezés lassan valami gúnyos grimaszba csúszik át.*
- Őszintén sajnálom, hogy szoborrá változott az orkod. Ha meg tudnád hágni, talán levezethetnéd a fölös energiáid.
*Ha pedig a városőrök távozóra fogják, Leához fordul és felteszi azt a kérdést, aminél ostobább most nem juthatott volna eszébe.*
- Jól vagy?
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Megvonja a vállát, most igazán nincs kedve teológiai okfejtésekbe bocsátkozni. Ha Aoneer a saját szemének sem akar hinni, akkor ő mit mondhatna? Szó nincs arról, hogy nagyon örülne a halhatatlanok mesterkedéseinek, de az elmúlt idők eseményei után úgy véli, bolond, aki kételkedik a hatalmukban. Különben sincs ideje sokáig foglalkozni a szép lassan megnyugodni látszó városőrrel és társaival, mert a kapuban Dharren mellett felbukkan Lea, és nagyon nem úgy néz ki, ahogy legutóbb látta. A bundát sem tudja mire vélni, de igazán az a sok rászáradt vér ijesztő, a kezében tartott furcsa tőr és az elkínzott arckifejezés. Szinte csak a szemei élnek a szeplős arcában, de azok szinte földöntúli energiával ragyognak. És a látványnál csak a mondanivalója megrázóbb. Eddigre Aoneer ellép az ajtótól, így pár gyors lépéssel Lea mellett teremhet, hogy a vállát átkarolva próbálja meg támogatni. Arra persze nem is gondol, hogy a lánynak esetleg erre semmi szüksége. A másik keze is megrebben, hogy végigsimítson a vérfoltokkal tarkított arcon, de még idejében visszafogja a mozdulatot. Csak most, ilyen közelről veszi észre, hogy valami nem stimmel. Csak vér van, sebek nincsenek. Nem töpreng ezen sokat, kisebb gondja is nagyobb most ennél, legfeljebb kicsit megnyugtatja, hogy nem fog a karjai között elvérezni.
Aoneer viszont képtelen méltósággal visszavonulni. Hitetlenkedve mered rá, aztán lassan megcsóválja a fejét és elszámol magában háromig, mielőtt megszólalna.*
- Hát még mindig nem érted, hogy milyen szánalmasak vagyunk mindketten? Szájalunk, csak szájalunk, míg egy gyenge nő *a gyenge szó különös hangsúlyt kap* majd' az életét adja, hogy a halottak ne jelentsenek többé fenyegetést. Mert ha így van, és így van, akkor egyedül többet tett, mint megannyi hős dalia, akik néha nem képesek többek lennie egyszerű szájhősöknél. Szégyellem magam, helyetted is. És te most akarsz verekedni? Még mindig nem érted?
*A szánakozó arckifejezés lassan valami gúnyos grimaszba csúszik át.*
- Őszintén sajnálom, hogy szoborrá változott az orkod. Ha meg tudnád hágni, talán levezethetnéd a fölös energiáid.
*Ha pedig a városőrök távozóra fogják, Leához fordul és felteszi azt a kérdést, aminél ostobább most nem juthatott volna eszébe.*
- Jól vagy?
6723. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-25 09:48:41
Üzenet elküldve: 2016-10-25 09:48:41
ÚJ
![>Aoneer Hraefg Glimriorathan [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10718_1474303661_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1087
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1087
OOC üzenetek: 37
Játékstílus: Vakmerő
// Kapuőrség //
-Túlbecsülöd az égieket. *Válaszol vissza. A holtakat is csak valami isten mozgatta, azokat is le lehetett verni, csak nem volt elég bátorság a Thargok szívében, hogy megtegyék, és maguk döngöljék bele a kastélyt a földbe. Nem, helyette a világban randalírozó mocsadék mellé, behoztak még egyet, akiről ugyan nem sokat tudnak, de az égi jelenések alapján talán még erősebb is az előzőnél, és rosszabb a természete. Nagy szerencse, hogy az a három ott fenn sikeresen laposra verte egymást, különben bármelyik is marad az égen, az mindenképpen az ismert világ végét jelenthetné.
A kapuban hamarosan megjelenik egy szakadt nőszemély, ismerős alak, a Thargok szellemjárója, és láthatóan el is szenvedte az idézés sérüléseit. Rettenetes állapotban van, és rettentő fanatizmusról ad tanúbizonyságot. Szavai alapján nem tudja fejéből kizárni a Grombarnál hallott szavakat.* ~Szolgáljatok.~
*Ha a Sa' isteneknek a holtak voltak a szolgái, Drenulének pedig a borostyánszobrok, akkor tényleg sok hasonlóság van a kettő között. Ám a katonát nem a nő szavai nyugtatják meg, hanem egy különös sárga csillogás ami a vár tetejéről fut le, az őszi nap visszatérő fényében. Az őrmester nem teheti meg, hogy ne lépjen hátra az ajtóból, a csodálkozása jóval erősebb annál, és a felismerés, meg az abból levont hamis következtetések sora. Az ember akivel se földi harcosok, se feltámadt holtak, se Arthenior tanácsa nem volt képes elbánni most borostyánszoborként áll belegyökerezve Thargarod erődjének egyik tornyába.*
-Igen. Lesz mit mesélnünk. *Bukik ki a szájából, és úgy néz a nyúzott nőre mint akit máris elkönyvelt gyilkosnak. Lehet a dolgot bármilyen köntösbe csavarni, a számára csak annyi érthető, hogy a törzs egy istenre bízta a háborúját, és hátba döfte a saját vezetőjét. Nincs miért maradnia, nem bírája és hóhéra az ittenieknek, amit tudni akart azt megtudta, mások majd döntenek helyette, többre már nincs szüksége. Egy barbár talán nekirontana az ittenieknek, de az őrmester még mindig a saját kereteinek a rabja marad.*
-És ha valamelyikük meg kívánná védeni Kagan, Drenule, vagy a szellemjáró becsületét attól amit mesélni fogok, azzal szívesen megvívok a tábor mellet. *És talán már ezzel is túl ment a reá kiszabott határokon. Tekintete Laor és Dharren között vándorol. Nem érdekli melyikük veszi magára a dolgot.*
-Gyerünk. *Mondja a fiúnak és a városőröknek, és ha nincs ellenvetésük, és ég ezek után sem próbálja meg senki leszúrni akkor elindul lefelé a kanyargós szerpentinen, vissza a városőrök táborához. Egy háborúnak vége. Most jelentést kell tennie Kelyri hadnagynak, a nő pedig majd eldönti mi legyen a következő lépésük.*
-Túlbecsülöd az égieket. *Válaszol vissza. A holtakat is csak valami isten mozgatta, azokat is le lehetett verni, csak nem volt elég bátorság a Thargok szívében, hogy megtegyék, és maguk döngöljék bele a kastélyt a földbe. Nem, helyette a világban randalírozó mocsadék mellé, behoztak még egyet, akiről ugyan nem sokat tudnak, de az égi jelenések alapján talán még erősebb is az előzőnél, és rosszabb a természete. Nagy szerencse, hogy az a három ott fenn sikeresen laposra verte egymást, különben bármelyik is marad az égen, az mindenképpen az ismert világ végét jelenthetné.
A kapuban hamarosan megjelenik egy szakadt nőszemély, ismerős alak, a Thargok szellemjárója, és láthatóan el is szenvedte az idézés sérüléseit. Rettenetes állapotban van, és rettentő fanatizmusról ad tanúbizonyságot. Szavai alapján nem tudja fejéből kizárni a Grombarnál hallott szavakat.* ~Szolgáljatok.~
*Ha a Sa' isteneknek a holtak voltak a szolgái, Drenulének pedig a borostyánszobrok, akkor tényleg sok hasonlóság van a kettő között. Ám a katonát nem a nő szavai nyugtatják meg, hanem egy különös sárga csillogás ami a vár tetejéről fut le, az őszi nap visszatérő fényében. Az őrmester nem teheti meg, hogy ne lépjen hátra az ajtóból, a csodálkozása jóval erősebb annál, és a felismerés, meg az abból levont hamis következtetések sora. Az ember akivel se földi harcosok, se feltámadt holtak, se Arthenior tanácsa nem volt képes elbánni most borostyánszoborként áll belegyökerezve Thargarod erődjének egyik tornyába.*
-Igen. Lesz mit mesélnünk. *Bukik ki a szájából, és úgy néz a nyúzott nőre mint akit máris elkönyvelt gyilkosnak. Lehet a dolgot bármilyen köntösbe csavarni, a számára csak annyi érthető, hogy a törzs egy istenre bízta a háborúját, és hátba döfte a saját vezetőjét. Nincs miért maradnia, nem bírája és hóhéra az ittenieknek, amit tudni akart azt megtudta, mások majd döntenek helyette, többre már nincs szüksége. Egy barbár talán nekirontana az ittenieknek, de az őrmester még mindig a saját kereteinek a rabja marad.*
-És ha valamelyikük meg kívánná védeni Kagan, Drenule, vagy a szellemjáró becsületét attól amit mesélni fogok, azzal szívesen megvívok a tábor mellet. *És talán már ezzel is túl ment a reá kiszabott határokon. Tekintete Laor és Dharren között vándorol. Nem érdekli melyikük veszi magára a dolgot.*
-Gyerünk. *Mondja a fiúnak és a városőröknek, és ha nincs ellenvetésük, és ég ezek után sem próbálja meg senki leszúrni akkor elindul lefelé a kanyargós szerpentinen, vissza a városőrök táborához. Egy háborúnak vége. Most jelentést kell tennie Kelyri hadnagynak, a nő pedig majd eldönti mi legyen a következő lépésük.*
6722. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-25 00:25:09
Üzenet elküldve: 2016-10-25 00:25:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
// Kapuőrség //
* Egyre több és több személy kerül elő, fene se tudja honnan. A végére egész szép kis társaság gyűlik össze. A fiú megelégeli a folyamatos lármát és a sehová sem vezető locsogást és lehunyt szemmel nagyot sóhajt. A falnak veti hátát és szép lassan lecsúszik guggoló testhelyzetbe. Innen már kényelmesebben szemléki a vitázókat. *
~ Mi nem mehetünk be, bentről senki nem akar kijönni magyarázatot adni. Világos. ~
* Megjelenik az ismerős férfi is, aki utánajött az istállóhoz. Üdvözlő félmosolyt intéz felé, ezzel annyiban is hagyva a dolgot. Nem alkalmas az időpont hosszasabb üdvözlésre. Cifra szavak röpködnek és már csak alig burkolt fenyegetőzések. Erelias jobbnak látja pár mondatnál befogni a füleit. A "be-nem-mutatkozott" fekete hajú férfi rámosolyog. Nem igazán érti, miért, de azért visszamosolyog. Nem is tűnik olyan könnyen utálhatónak. Higgadtsága Ereliast az édesapjára emlékezteti. Végre kijön egy kissé nyúzottnak tűnő hölgy az erődből és valamiféle kurta-furcsa felvilágosítást ad. *
~ Rendben, akkor mehetünk? ~
* Teszi fel gondolatban a kérdést és felkel a földről. Leporolja magát és várakozóan tekintget lefelé. Igazán megnézné azt a megdermedt orkot. *
* Egyre több és több személy kerül elő, fene se tudja honnan. A végére egész szép kis társaság gyűlik össze. A fiú megelégeli a folyamatos lármát és a sehová sem vezető locsogást és lehunyt szemmel nagyot sóhajt. A falnak veti hátát és szép lassan lecsúszik guggoló testhelyzetbe. Innen már kényelmesebben szemléki a vitázókat. *
~ Mi nem mehetünk be, bentről senki nem akar kijönni magyarázatot adni. Világos. ~
* Megjelenik az ismerős férfi is, aki utánajött az istállóhoz. Üdvözlő félmosolyt intéz felé, ezzel annyiban is hagyva a dolgot. Nem alkalmas az időpont hosszasabb üdvözlésre. Cifra szavak röpködnek és már csak alig burkolt fenyegetőzések. Erelias jobbnak látja pár mondatnál befogni a füleit. A "be-nem-mutatkozott" fekete hajú férfi rámosolyog. Nem igazán érti, miért, de azért visszamosolyog. Nem is tűnik olyan könnyen utálhatónak. Higgadtsága Ereliast az édesapjára emlékezteti. Végre kijön egy kissé nyúzottnak tűnő hölgy az erődből és valamiféle kurta-furcsa felvilágosítást ad. *
~ Rendben, akkor mehetünk? ~
* Teszi fel gondolatban a kérdést és felkel a földről. Leporolja magát és várakozóan tekintget lefelé. Igazán megnézné azt a megdermedt orkot. *
6721. hozzászólás ezen a helyszínen: Thargarod
Üzenet elküldve: 2016-10-24 22:58:32
Üzenet elküldve: 2016-10-24 22:58:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1542
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Kapuőrség//
*Érzékel dolgokat a világból, de arra képtelen, hogy felnyissa a szemét. Érzi, hogy valaki megfogja a kezét, majd azt is, hogy valaki felnyalábolja. Hosszú percek telnek el, mire újra eszméletére tér, és tudja, hogy ekkora már kicsúszott abból a határidőből, amit az istenség szabott Kagannak. Valószínűleg ha előző éjjel nem sírta volna el az összes könnyét, akkor most zokogna, megszaggatná a ruháját, haját, véresre karmolná a saját mellkasát. Egyszóval őrjöngene. Mikor pedig újra elhagyja az ereje, akkor szellemként járkálna az erőd folyosóin.
Viszont nem őrjöng, hanem próbálja összeszedni magát, mert végtelenül kimerültnek érzi magát, mint mikor az ember hosszú betegség után lép a gyógyulás útjára, de még jártányi ereje sincsen.
Neki sincsen, de muszáj összeszednie magát, muszáj magyarázattal szolgáljon a Vashegy népének. Kagant elsiratni ráér utána is.
Elég lassan vonszolja magát. De ez ránézve teljesen érthető. Testét valami különleges, e világon sosem látott állat prémjébe burkolja. Kilógnak a mezítelen lábai és a komplett jobb válla és karja, amiben azóta is ott szorongatja az áldozótőrt. A ballal vélhetően belülről fogja össze magán a prémet. Az arca is megér egy tanulmányt, ugyanis keskeny vércsíkok indulnak füleitől, szemzugaitól, orrlikaitól és a szája egyik sarkától is. Ajkai cserepesek.
A kis szóváltást viszont hallja, mivel tényleg nem sokkal az után eszmélt fel, hogy Dharren odébb vitte a Párbaj körétől. Ismerősek a hangok.*
- Az istenség testet öltött.
*néz a raplizó városőr szeme közé, aki annyira szorongatja az erődnek, az imént Dharren nyomán feltárt kapuszárnyát, hogy félő, hogy kitépi a helyéről. Meg aztán bár Lea nem egy túl vaskos jelenség, de mégis nehezen fér ki tőle.*
- Az ork nem meghalt, hanem Drenule szolgálatába lépett. Ahogyan Kagan Thargodar is.
*hangja még ahhoz képest is reszelős, mint amennyire egyébként az.*
- Borostyánba fagyva hirdetik örökre Drenule dicsőségét.
*az egészben valószínűleg az a legbizarrabb, hogy Lea szeme színe éppen olyan, mint a borostyáné, és talán mintha még mindig világítana, mint akkor, mikor az istenség testet öltött, s ehhez a Szellemjáró testét használta kapuként, hogy a saját világából erre a világra léphessen.*
- Drenule pedig leszámolt ellenségünkkel. Térjetek hát haza. Meséljétek el otthon, hogy a Vashegyen csodát láttatok.
*A kapuban áll, rajta keresztül itt bárki csak úgy jut be, ha őt legázolja. Bár kétségtelen, hogy a városőrből kinézi, hogy ezt megteszi.*
- A tőrt is kéred a hátadba?
*gyenge a mosoly, amit megereszt, és a vicc is rossz, de mindenesetre felemeli a kezében tartott, hullámos pengéjű áldozótőrt, aminek pengéjén amúgy ott szárad a saját vére.*
A hozzászólás írója (Leandana Kagantal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.24 23:07:59
*Érzékel dolgokat a világból, de arra képtelen, hogy felnyissa a szemét. Érzi, hogy valaki megfogja a kezét, majd azt is, hogy valaki felnyalábolja. Hosszú percek telnek el, mire újra eszméletére tér, és tudja, hogy ekkora már kicsúszott abból a határidőből, amit az istenség szabott Kagannak. Valószínűleg ha előző éjjel nem sírta volna el az összes könnyét, akkor most zokogna, megszaggatná a ruháját, haját, véresre karmolná a saját mellkasát. Egyszóval őrjöngene. Mikor pedig újra elhagyja az ereje, akkor szellemként járkálna az erőd folyosóin.
Viszont nem őrjöng, hanem próbálja összeszedni magát, mert végtelenül kimerültnek érzi magát, mint mikor az ember hosszú betegség után lép a gyógyulás útjára, de még jártányi ereje sincsen.
Neki sincsen, de muszáj összeszednie magát, muszáj magyarázattal szolgáljon a Vashegy népének. Kagant elsiratni ráér utána is.
Elég lassan vonszolja magát. De ez ránézve teljesen érthető. Testét valami különleges, e világon sosem látott állat prémjébe burkolja. Kilógnak a mezítelen lábai és a komplett jobb válla és karja, amiben azóta is ott szorongatja az áldozótőrt. A ballal vélhetően belülről fogja össze magán a prémet. Az arca is megér egy tanulmányt, ugyanis keskeny vércsíkok indulnak füleitől, szemzugaitól, orrlikaitól és a szája egyik sarkától is. Ajkai cserepesek.
A kis szóváltást viszont hallja, mivel tényleg nem sokkal az után eszmélt fel, hogy Dharren odébb vitte a Párbaj körétől. Ismerősek a hangok.*
- Az istenség testet öltött.
*néz a raplizó városőr szeme közé, aki annyira szorongatja az erődnek, az imént Dharren nyomán feltárt kapuszárnyát, hogy félő, hogy kitépi a helyéről. Meg aztán bár Lea nem egy túl vaskos jelenség, de mégis nehezen fér ki tőle.*
- Az ork nem meghalt, hanem Drenule szolgálatába lépett. Ahogyan Kagan Thargodar is.
*hangja még ahhoz képest is reszelős, mint amennyire egyébként az.*
- Borostyánba fagyva hirdetik örökre Drenule dicsőségét.
*az egészben valószínűleg az a legbizarrabb, hogy Lea szeme színe éppen olyan, mint a borostyáné, és talán mintha még mindig világítana, mint akkor, mikor az istenség testet öltött, s ehhez a Szellemjáró testét használta kapuként, hogy a saját világából erre a világra léphessen.*
- Drenule pedig leszámolt ellenségünkkel. Térjetek hát haza. Meséljétek el otthon, hogy a Vashegyen csodát láttatok.
*A kapuban áll, rajta keresztül itt bárki csak úgy jut be, ha őt legázolja. Bár kétségtelen, hogy a városőrből kinézi, hogy ezt megteszi.*
- A tőrt is kéred a hátadba?
*gyenge a mosoly, amit megereszt, és a vicc is rossz, de mindenesetre felemeli a kezében tartott, hullámos pengéjű áldozótőrt, aminek pengéjén amúgy ott szárad a saját vére.*
A hozzászólás írója (Leandana Kagantal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.24 23:07:59
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9901-9920 , 9921-9940 , 9941-9960 , 9961-9980 , 9981-10000 , 10001-10020 , 10021-10040 , 10041-10060 , 10061-10080 , 10081-10100 , 10101-10120 , 10121-10140 , 10124-10143