//Adószedés//
*Syvyan viselkedése egyszerűen tökéletes. Tökéletesen megnyerő, tökéletesen hozza mindig azt a stílust, amire a kis tündérkének éppen szüksége van, és ezzel csak még inkább belopja magát Mofeta szívébe. Ha kell, boldog és barátságos, ha kell atyai biztatással áll a dolgokhoz, ha pedig az kell, akkor magabiztosan utasítgat a lány védelme érdekében, ahogyan a szekéren is tette. Egy tökéletes testőr, akinél jobbat el sem tud képzelni. Persze Mofi sem akar lemaradni, és már elő is rukkol az ötletével.*
– Szerintem az lenne az okosabb, ha nem adószedők lennénk. Beszednénk azt is, hiszen ez is a feladatunk, de főleg érdeklődjünk, kérdezzük meg, hogy miben segíthetünk, és ha elmondjuk, hogy az adó arra is kell, hogy mindenki biztonságban lehessen, akkor biztosan sokkal könnyebben fogadják majd. Ők is tudják, hogy valamelyik falut jobban megviselték a dolgok, és akkor majd szívesen segítenek, és onnan, ahol tényleg nem tudnak mit adni, pedig mi sem fogunk beszedni semmit.
*Egy pillanatra elgondolkodik azon, hogy hozzá biggyesszen-e egy ugye kérdést, ám inkább marad a kijelentésnél, és biztosra veszi, hogy az éhező falvaktól a klán nem fogja behajtani az utolsó falatot is. Ezek után viszont a félelmeire terelődik a téma, ahol már sokkal kevésbé magabiztos, bár szerencsére Syvyan megértő, és eloszlathat pár félreértést.*
– A sötétben csak akkor félek, ha teljes sötétség van, vagy nem vagyok biztos abban, hogy biztonságban vagyok. Én is elfújom a gyertyát, mielőtt lefekszem, de a sötét erdőben, vagy a sötét sikátorokban nem szívesen bolyonganék. A magasság pedig...
*Kicsit belepirul, majd hátra is pillant a szárnyacskáira, amik most fedve vannak ugyan a hideg elől, így Syvyan nem láthatja, de a tündérke picit megrezegteti őket.*
– A szárnyaimmal nem lehet nagyon magasra felrepülni, és inkább csak arra használom őket, ha nagyobbat kell ugrani. Tudom, hogy bután hangzik, hogy egy tündér féljen a magasban, de szédülni kezdek, és... szóval érted.
*A barátságos tündérke azonban egy pillanat alatt vált át kissé durcás aprósággá, ahogyan az elf kiejti a szavait a száján, ámbár Zekd szavai sem kellemesek a fülének, így a karba font kezek, és a durcás pofi mellé egy szemforgatás is társul következményképpen.*
– Ha összevesztek, akkor egyikőtöket sem viszem magammal! Én sem vagyok sokkal idősebb, mint Zekd, Syvyan Úrfi...
~Csak én jártam iskolába, és szerintem ügyesebben is beszélek, mint te, Zekd.~
– És három fő mindig jobb, mint kettő, és...
*Folytatni nem tudná ugyan, ám szeme sarkából észreveszi a feléjük tartó hírhozót, így úgy szakítja félbe a mondatát, mintha még számtalan érve lenne. Van is, csak éppen azt nem mondhatja, hogy megsajnálta a fiúcskát, és tudja jól, hogy ha nem tündér lenne, akkor rajta is jobban látszana, hogy éppen csak kilépett a gyermekkorból, és ő is ugyanezeket az előítéleteket kapná. Nem mondhatja azt sem, hogy szívesen van Zekd társaságában, ahol nem kell komoly kereskedőtanoncot alakítania, ahogyan azt sem, hogy túlságosan is szívesen maradna kettesben Syvyan Úrfival is, ami miatt jobb, ha van mellettük egy kotnyeleskedő harmadik fél. Így tehát marad a csel, és a helyzetet megmentő küldönc, aki Achim Mesterhez kéreti az adószedőket eligazításra.*
– Mi hárman vagyunk, Uram, már indulunk is!
*Vágja rá magabiztosan Mofi, Syvyan pedig tanúja lehet annak, hogy bár a tündérke rengeteg dologtól fél ugyan, ám makacsságban néha versenyre kellhet az istállóban pihenő hátasával. Persze azért restelli magát egy picit, de hisz abban, hogy jól döntött, így a bocsánatkérést kihagyja ugyan, ám szótlan nem marad, ahogyan ismét közelebb húzódik az elfhez.*
– Bízz bennem, Syvyan Úrfi, és... te meg érdemeld ki, ha már én megbízok benned!
*Ingatja meg párszor mutatóujját Zekd irányába, dorgáló játékossággal, majd magabiztosan indul el Achim Mester irodája felé, feltehetően a másik kettő társaságában.*