//Eldac, Daranel, Syvyan, Zekd//
//A Párbaj Köre//
*Mofi igazán nagyon igyekszik úgy csinálni, mintha élvezné a helyzetet, és mivel egyelőre még egyik fél sem ugrik egymás torkának, így nem is esik nehezére a dolog. Jó kereskedőként az egyik első dolga volt a városban való eligazodás után, hogy utánanézzen a törvényeknek. Olyasmiről is hallott a mesterétől még otthon, hogy egyes városokban bizonyos luxuscikkek árusítási jogát kisajátítják, vagy egyenesen tiltják a kereskedelmet azokkal, így ezekről nem árt tudni, ha a tündér nem akar bajba kerülni. Egyetlen egy törvényen akadt meg a tekintete akkor, amit azóta meg is jegyzett magának: Ki másokat tévedésbe ejt, becsap, vagy tévedésében megtartja, hogy galádul és álnokul vagyonhoz vagy más előnyhöz jusson... és utána következik a megtorlás. Amióta elolvasta, nagyon szeretné megtudni, hogy mennyire is veszik komolyan ezt a törvényt, és az ittenieknek mit jelent valakit tévedésbe ejteni, és mit jelent előnyhöz jutni. Most is ez jár a fejében, ahogyan picit megszeppenve fordul Syvyan felé a kérdés hallatán. Nem elég, hogy néznie kell a verekedést, az elf még vélhetően a legapróbb részletekre is kitérve szeretné a fülébe is duruzsolni, hogy pontosan hogyan is ölik egymást a gyakorló felek. Eleve nem szeretne odafigyelni, és bár elfordítani a tekintetét bizonyos pillanatokban nem tűnik nehéznek, Syvyant is ignorálni közben már sokkal bonyolultabb. Itt jön a képbe a törvény. Vajon tévedésbe ejti-e az elfet, amikor kedvesen elfogadja a felajánlását? Vajon tévedésbe ejtette-e Daranelt, amikor azt hazudta, hogy örömmel tart velük gyakorlást nézni? Vajon álnok előnyjutásnak minősül-e az, ha azért csapja be őket, hogy jobb színben tűnjön fel, hogy ne bántsa meg a másikat, hogy barátokat szerezzen az új környezetében? Úgy véli, hogy ilyen dolgokért valószínűleg senki nem büntetné meg, ám ami talán ennél is fontosabb, hogy hazudni sem szeretne, miközben mégis, hiszen látja, hogy Syvyan csak segíteni akar, és bizonyára ő is örülne, ha fontosnak érezhetné magát, ha megvillogtathatná a tehetségét. Végül rövidke tépelődés után úgy dönt, hogy a legjobb az lesz, ha az igazat mondja, vagy legalább az igazság felét, így suttogva, de még ekkor is bocsánatkérő hangon szólal meg végül.*
– Sajnálom Syvyan Úrfi, de én nem szeretem a verekedést. Az olyan... túl erőszakos. De ha el szeretnéd mesélni, akkor meghallgatom. Talán még szebben és finomabban is meséled, mintha néznem kellene...