//Őrség//
*Azzal persze tisztában van, hogy övé az erőfölény, de mégis meglepi kissé, hogy milyen könnyen sikerült kibillentenie egyensúlyából ellenfelét. Ha jóindulatú akar lenni, akkor a fáradság számlájára írja, és nem a kétségbeejtő gyakorlatlanságéra. A kölyök is az előbbire hivatkozik, és a lovag is belátja, hogy ennek így nem sok értelme lenne.*
- Sem gyáva élet, sem dicső halál nem lenne hasznunkra. *vonja meg a vállát* Pláne, hogy egy gyilkos kezétől veszel el, azt aligha lehet dicsőségesnek nevezni. Eredj aludni, holnap folytatjuk. De akkor már nem akarok kifogásokat hallani.
*Kinyújtja a kezét Pash kardja felé, jelezve, hogy ő majd helyére teszi, a fiúnak ne legyen gondja vele. Amúgy is, ha valóban olyan fáradt, akkor bizonyára kapva kap a lehetőségen. Ekkor érkeznek meg a kisasszonyok, akiket már befelé is megcsodált, és egyikük még egy tálcát is hoz magával.*
- Ó, hálásan köszönöm! Nektek is jó éjt! *hajtja meg magát egy kicsit esetlenül, és valóban hálásan pislog a leányok után. Aztán visszafordul Pash-hoz, kicsit elhúzza a száját. A tálcát a kapu mellett ülőfülke padjára helyezi és egy akkora pengéjű zsebkést kotor elő, hogy idegesebb lelkek akár tőrnek is nézhetik. Vág egy emberesebb karéjt a kenyérből, a kanállal (kanállal eszi a ragut, nem villával, hiszen nem artista) jól megpúpozza a raguból és a kölyök felé nyújtja.*
- Nesze! Nem jó, ha üres hassal térsz nyugovóra. Úgy semmit nem ér a pihenés.
*Ha a fiú elfogadja úgy is jó, ha nem, az sem baj. Amikor aztán magára maradt, leül a kőből készült padra és nekilát a vacsorának. Úgy képzeli, hogy az az aranyhajú tündér maga főzte, aminek köszönhetően még ízletesebbnek érzi. Ennek megfelelően a tálat a maradék kenyérrel jól kitunkolja, majd a sört is legurítja, hogy utána jólesően böföghessen.
Már benne jár az éjszakában, amikor úgy érzi, hogy valami nem stimmel. Először csak a gyomra kordul néhányat. Aztán valami kellemetlen, tompa nyomás is kél odabent, hogy a derék lovag a kezét gyomorszájára nyomva járkál fel és alá. Nem tudja elképzelni, hogy mi lehet a baj. Talán túl gyorsan evett. Más nem lehet, elvégre az ő gyomra akár a vasszöget is beveszi. Nem sokkal később aggasztóvá válik a helyzet, mert úgy érzi, mintha... nem is mintha! Gyorsan még ellenőrzi, hogy a reteszek a helyükön vannak-e, aztán meglepő fürgeséggel iramodik meg a latrina felé. Félúttól tulajdonképpen rohan, elkínzott arccal, bár a mozgása fura. Mintha farpofáit összeszorítva próbálna szaladni. Szinte páros lábbal rúgja be a latrina ajtaját, és tépkedni kezdi magáról a ruhát. Sohasem érezte még ennyire bonyolult jószágnak az övcsatot, úgy érzi, hogy órák telnek el, mire boldogul vele.*
- A démonokra!... *nyögi kétségbeesetten, ahogy végre a nadrágot cibálja magáról, és tulajdonképpen az utolsó pillanatban huppan le a trónusra. Két kezével megtámasztja magát a nemes helyiség falain, és még a lábait is kinyújtja maga elé, ahogy végtelenül megkönnyebbült képpel könnyebbül meg. Sajnos arra nem volt ideje, hogy az ajtóval is bíbelődjön, így a hangok és az illat elérhet olyanokat is, akik e nyugodt éjjelen kisebb megrázkódtatástól is sikoltva ébredtek volna.*