//Egy kicsit még Dora//
*Ha Hubi meg is hallotta Dora mormogását, nem mutatja jelét, hogy észrevette volna. Pedig hallotta. A hallásával egyelőre nincs semmi baj. Szerencsére más szerveivel sem. Igaz, a dereka már piszkosul tud hasogatni hideg téli reggeleken, és a szeme sem az igazi. Jól jönne egy okuláré, csak hát a kancellár hiú szerzet. Inkább hunyorít amikor arra van szükség, és úgy próbál silabizálgatni. Szóval mégis vannak bajok, de nem ez most a lényeg. Valószínűleg jól érzi, hogy a lány nem boldog a rálőcsölt feladattól, de Hubit ez kevéssé érdekli. Egyrészt mégis ez lenne a dolga a kis elégedetlennek, másrészt azt teszi, amit a kancellár mond. Sajnos csak bizonyos keretek között, és ezek a keretek nem terjednek túl a hivatali munkán. Még. Legalábbis reményei szerint még. A feladat kiosztása után lépne is tovább, de Dora megragadja a kezét és úgy szorítja, mintha az élete függne attól, hogy hálát mondhasson a kancellárnak nagy jóságáért. Ez fölöttébb hízelgő lehetne, és Hubi szereti ha hízelegnek neki. Csak hát hallotta a lány előző szavait is, mit csináljunk? Így ezt arcpirító sértésként értékeli. Ez már nem az a finom színjáték, amit egyébként értékel, hanem a kancellár komplett hülyének nézése. Szabad kezével megpaskolja Dora belé csimpaszkodó kezét, és mivel nem oda figyel, azt sem veszi észre, hogy nemcsak a ruhája, de most már a keze is tintás lett. Barátságos mosollyal hajol le Dora füléhez, és akkora hangerővel suttog, hogy azt jó eséllyel más nem hallhatja meg.*
- Kedvesem, ha nem itt lennénk, és nem azok vennének körül minket akik, úgy ezért most kivágnám a nyelved. De hát erre később is sort keríthetünk, nem igaz?
*Amikor kiegyenesedik még mindig olyan ártatlanul mosolyog, mintha csupán atyai jó tanácsokkal látta volna el magáról megfeledkezett írnokát. És talán most már annak sincs további akadálya, hogy dolga után nézhessen.*
//Learon, Kilvard, Grotg, Nestar//
*Ahogy ez megtörténik, hamar meg is tudja az óriás nevét és azt, hogy miért érkezett a Vashegyre. Nyájasan bólogat. Ha valaki, akkor ő aztán tudja értékelni és megbecsülni a föld napszámosait. Ugyan ő maga egy percig sem végzett kétkezi munkát, de azt azért tudja, hogy valakinek meg kell termelnie mindazt amit megeszik, megiszik. Persze képmutatás ez, de szeret úgy gondolni magára, mint aki közel áll a néphez.*
- Nagyon örülök, Grotg, Gratg fia. Én Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr vagyok, a Vashegy kancellárja.
*Utóbbit csak a formaság kedvéért teszi hozz, hiszen biztosan mindenki ismeri már a nevét a thargok földjén. Szegény meláknak nehezen megy az etikett szerinti meghajlás, de Hubinak szerencsére eszébe jut, hogy a pórok között a kézfogás számít bevett üdvözlési formának. Kissé primitív, semmi elegancia nincs benne, de legalább ismét közel állhat a néphez, ugye. Tehát először a jobb, majd bal kezéről is lehúzza a kesztyűt, amit a fene tudja miért vett fel ebben a kellemes melegben, és kinyújtja jobbját az óriás felé. Ez az a pillanat amikor észreveszi, hogy a kesztyűjéről a tinta a kezére került, és gyönyörű ibolyaszínben pompázik jobbjának jelentős része. Azt pedig nem nehéz kitalálnia, hogy a kesztyű mitől, pontosabban kitől lett tintás. Lehet, hogy puszta véletlen volt, de jelenlegi lelkiállapotában a jó kancellár ezt is magas személye elleni merényletnek tekinti. Amit, illetve akit nem tekint most az Dora, inkább nem fordul felé, csak előhúz egy keszkenőt, amit történetesen csipkével is kivertek ügyes kezek, és megpróbálja megtisztogatni magát a kék matériától.*
- Elnézésed kérem. *dünnyögi közben az óriásnak* Csak egy aprócska baleset.
*Most már jó eséllyel nem fogja összekenni az óriást, akár parolázhatnak is.*
- Tehát örülök neki, hogy megérkeztél, minden dolgos kéznek nagy hasznát vesszük. Az pedig külön öröm, ha valaki ért is ahhoz amit csinál.
*Kilvard esetében nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni a férfit azzal, hogy megemlítette a Vasbankot. Ez még igazán nem jelent semmit. Ha arról beszél, hogy adósságai vannak, az már más lett volna. De hát ilyet nem tenne. Arról ismét meggyőződik, hogy Kilvard ismeri az illemet, ami értékelendő dolog. Sőt, jut eszébe, ez a Grotg is tudja. Érik még meglepetések. Főleg amikor Kilvard Lorew és Worenth felől érdeklődik.
~Mit akar ez attól a két bajkeverőtől?~
Nyájasan bólogat, ami persze az udvarias köntösnek szól, nem magának a kérdésnek.*
- Őszintén bízom benne, Kilvard uram, hogy nem becsüli túl sem a képességeim, sem a befolyásom. És azt is remélem, hogy csalódást sem kell okozzak kegyelmednek. Mindazonáltal Worenth mesterről már igen rég hallottam bármit is, látni pedig talán még ennél is régebben láttam.
*Ez történetesen igaz.*
- Mazoral úr nemrég járt a Vashegyen, ekkor szerencsém volt pár szót váltani vele.
*Ez is megfelel a valóságnak.*
- Miután túlestünk a kötelező formaságokon, melyeket már magad is jól ismersz, a dolga után nézett, én pedig azóta nem találkoztam vele. Talán már végzett is, és elhagyta a Vashegyet.
*Ez pedig részben igaz. Tulajdonképpen még az sem hazugság, hogy azt nem említi meg Kilvardnak, hogy Lorewet személyesen kísérte a Gödörhöz. Csupán elhallgat valamit, amiről - véleménye szerint - egy kívülállónak nem kell tudnia. Az viszont már koholmány, hogy Lorew távozott volna Amon Ruadh-ról. De egy ilyen kis füllentést biztosan el fognak nézni neki az égiek.*
- Sajnálom, hogy ezúttal nem segíthettem többet.
*Mert úgy akarja, valódi sajnálkozás jelenik meg az arcán, és ahhoz is elég ügyes opportunista, hogy jó eséllyel őszintének tűnjön mindaz amit előadott.*
- Nos, uraim... *vágja zsebre kis bosszúsággal a kesztyűket, és megrándul az arca a gondolatra, hogy ez butaság volt. Most a zsebe is tintás lett.*
- Indulhatunk?
A hozzászólás írója (Habrertus Vachaoz Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.31 22:01:48