//Zaxdor//
- Puszta kézzel? *dacára iménti dühének, és a nem túl vidám estének, most felnevet* Legyen eszed, óriás! Puszta kézzel összemorzsolsz.
*Egyesek szerint az óriásoknak sem humoruk, sem eszük nincs. Laor ezzel nem ért egyet. Lehet ugyan, hogy az elméjük nagy általánosságban nem pallérozott, de hát ez igaz megannyi emberre, törpére, pláne orkra is. Humorérzékük pedig igenis van. Meglehetősen sajátságos, de van. Amint ennek most Zaxdor jelét is adta. Mert nehéz lenne másként értelmezni, mint viccnek, hogy egy barátságos ökölpárbajra álljon ki ezzel a hús- és izomheggyel. Egyelőre viszont erre a küzdelemre kell koncentrálnia, ami el is kezdődik. Az óriás hasonló fegyvert választott, szerencsére. Egy szálfegyverrel – még ha az kevésbé fürgén forgatható alkalmatosság – előnyben lehetne, már csak testalkatuk különbözősége miatt is. Zaxdor támadásba is lendül és minden jel szerint az elsöprő erőre fekteti a hangsúlyt. Ami az ő esetében logikus is. Laor kardját még mindig jobb oldala mellett tartva vár ki, és talán kettővel az utolsó pillanat előtt szökken oldalra. Nem jobbra, ahogy az talán várható lenne, hogy a csapást könnyebben elkerülje, hanem balra. Ebben van némi rizikó, hiszen ha rosszul időzít, akkor a bal vállának irányzott suhintás pont fejtetőn találja. Viszont ha jól számolt és a csapás elzúg mellette, akkor ideális helyzetben van egy ellentámadáshoz. Ez esetben a sasszé után bal sarkát megveti, felső testével egy negyed fordulatot tesz jobbra, majd a kéz kézre fogott fakarddal vág vízszintesen nagyjából mellmagasságban, az vágás ívére rásegítve azzal, hogy testével is visszafordul. Így a csapás az óriás fegyvert tartó karjának könyök alatti részén csattanhat. Akár sikerül a riposzt, akár nem, hátrál egy kicsit. Nem jó egy ekkora ellenfelet túl közel engedni magához.*
- Próbálj egy lépessel előre gondolkodni!
*Nem oktató a hangja, tárgyilagos.*
- Egy ilyen széles ívű vágásban rengeteg erő van, és ha talál, valószínűleg nincs több gondod az ellenfeleddel. De ha nem, akkor nagy rést hagyhatsz a védelmeden. Meg aztán szép, erős marhának látszol, *egy vigyor* de ha több ellenfél akad, nem tudhatod előre, hogy meddig kell küzdened. Nem szerencsés, ha idő előtt kifulladsz.
*Zaxdorral szembe fordul, és önkéntelenül is felveszi a klasszikus vívóállást. Jobb lábát tolja előre, térdben kissé behajlítva, hogy a térde majdnem a lábujjakkal essen egy vonalba. A bal sarok a jobb mögé kerül, csak a bal lábfejét fordítja kifelé majdnem derékszögben. Jobb csípővel és derékkal fordul az óriás felé, a kardot most csak egy kézzel, a jobbal fogja. Könyökét leengedi majdnem a csípőcsontig, a rézsútosan felfelé emelt fapenge Zaxdor bal szemére mutat. Egy kicsit el is mosolyodik. Harcmezőn ennek az eleganciának semmi helye, sőt, ostobaság. Mint egy kézzel fogni a hosszúkardot. De ez most csak gyakorlás, és a kard is könnyebb, fából van. Eszébe jut az az ősz hajú, nagy, pödört bajszú kiképző, aki suhanc korában ilyesmit is megtanított neki. Valami rangját vesztett nemesi ház sarja volt, adott ilyen külsőségekre.
~ Hogy is hívták?~
Nem emlékszik. Rég elmúltak azok a Wegtoren melletti napok. Két gyors lépes előre, a kezében tartott penge felfelé lendül, hogy a a kardot maga előtt tartva egy kurta csuklómozdulattal fordíthassa közel vízszintes helyzetbe, és csaphasson az óriás mellkasa felé. Egyszerű vágás, aránylag könnyen védhető. Egyelőre csak próbálgatja Zaxdor reflexeit, tudását.*