//Nagycsarnokban//
*Nem, semmi kacérkodás nem volt a mosolya mögött. Eszében nincs kikezdeni Waldrannal. Legalább is, most nem. Egyszerűen csak készséges, mert ha a klánnak mélyen szüksége van kovácsra, és senki más alkalmasabb nincs, mint Zhicca, hát akkor, ha muszáj, kitanulja a mesterséget. Nem kis feladat lenne ez a lány számára, hiszen kovács szerszámokat még soha nem fogott a kezében. Na jó, ez így nem teljesen igaz, hiszen még otthon egyszer, miközben egy ló patkolására várt, megfogdosott ezt-azt a műhelyben. Fogókat, kisebb-nagyobb kalapácsokat, hajlító és egyéb eszközöket. De a fém ezen formája soha nem varázsolta el, ellentétben a fegyverek acéljával.
Kényszerű felajánlását ilyen téren a férfi el is utasítja, amit azért nem bán. Jobb lesz az mindenkinek, ha Zhicca nem próbál lemezvértet kalapálni. Inkább a kardok markolása való neki. Megkönnyebbülten sóhajt hát, rábiccent a dolgokra.*
-Rendben Uram.
*Még jobb lehetőségek tárulnak fel előtte. Gyakorlótér is van, meg biztosan akad majd, aki gyakoroljon is vele. Bárki jó lehet, hiszen bárkitől lehet tanulni.
Csendesen nézi végig, ahogy a másik visszaül a méretes székre. Azt is látja, hogy nem annyira szeret ott ülni, de hát nem nagyon van más.*
-Igen Uram... Waldran. Ne haragudj, csak még hozzá kell szoknom.
*Nem olyan könnyű ez, ahány helyen járt eddig, mindig más volt a megszólítás. De azért menni fog ez is. Az intésre közelebb lép, csupán egy bő karnyújtásnyi távolságra, így nem kell olyan hangerőt sem használniuk a beszélgetéshez. A kérdésen pedig elgondolkozik kicsit. A miértek... Annyi újabb kérdést is szülhet. De talán a legegyszerűbb válasszal kezdeni a legkönnyebb.*
-Fiatal voltam, amikor anyám elhalt egy betegségben. Nem sokkal később apám új feleséget hozott a házhoz. Nálunk az a szokás, hogy a fiúk hamar elszakadnak otthonról, hogy a megfelelő kiképzést, mint harcosok megkapják. Két bátyám van, és ők már nem laktak akkor otthon. *Vállat von.* Mit mondhatnék Uram? *Azért csak nehéz még ettől elszakadni.* Nem szívelhettük egymást a mostohámmal. Kértem hát apámat, hadd mehessek a bátyáim után. Mifelénk, ha nem is sűrű, de megszokott a harcosnők léte, s úgy tudom, ti is északról származtok, így hát nektek sem ismeretlen a dolog.
*Inkább kijelentés ez, mint kérdés, de hagy annyi időt szavai közben, hogy Waldran közbe szólhasson, kérdezhessen esetleg. Aztán folytatja még*
-Nem lettem kiváló harcos, ennek okát nem tudom. De egészen tűrhetően forgatom a kardomat. Ám valahogy úgy éreztem útnak kell indulnom, dél felé, hátha erre választ találok a bennem kavargó kérdésekre.