//Ősök útja elől menekülve//
-Igen.
*Csak megerősítik Renna szavai Rorkir gondolatait, és ez nem jó hír. Persze annak sem örülne jobban, hogyha bolondnak nézné, mert így legalább nem kell attól félnie, hogy a boszorkány a fejébe piszkált. És annak is külön örül, hogy legalább nem egyedül van a bajban. Nem mintha félne, vagy ilyesmi, pusztán tudja, hogy jobbak így az esélyeik.*
-És a fegyvereink sincsenek nálunk... Legalább ha a kardom itt lenne!
*Szisszen fel, s valóban, csupasznak érzi magát, de nem a ruhái nélkül, inkább a hideg acél hiányzik a forró tenyeréből. ~Még a forró vízben is jéghideg.~ Önkéntelenül is kizökken egy pillanatra, ahogy a mellkasát megérinti ott, ahol a démon nyomott hagyott rajta.*
-Ne félj, nekem sincsenek egyéb terveim. Felőlem itt rohadhat az egész.
*Arca grimaszra húz, és úgy látszik, hogy amit a Thargokról hallott eddig Yagnartól, talán csak üres fecsegés lehet. Persze mind-mind csak feltételezés, hisz egyelőre csak találgatnak.*
-Próbáljanak csak megállítani.
*Szemei rögtön egész máshogy izzanak, szinte annyi is elég, hogy ezt kimondja. Talán nem hiába kapta klánja a nevét. Rorkir maga is kiszáll, persze előbb jól megnézi magának, ahogy Renna teszi meg ezt, ennyi örömöt megenged magának, majd ahogy megtörli nedves testét, hirtelen figyelmes lesz valamire. Fejét szinte azonnal oldalra kapja, mint egy farkas, mikor az ág reccsen a háta mögött, és tudja, hogy nem ő okozza a zajt.*
-Renna!
*Szól halkan a lánynak, s kezével int is felé, hogy még nyomatékosabban felhívja a figyelmét magára, ha esetleg amaz túlzottan elveszne a finom falatokban.*
-Hallok valamit! Kintről. Nem úgy hangzik, mintha a lakomát készítenék elő, ezek... Kiáltások, nem kizárt, hogy talán csata zaját hallom, bár..
*Sajnos ennyire nem tiszták a hangok, de mindenesetre nem tűnnek boldognak a zaj alapján.*
-Azt mondom gyorsan szedelőzködj!
*Ő maga is ezt teszi, hamar felrántja ruháit, s attól tartva, hogy tényleg baj van, ne adják a szellemek, de hogy őértük is eljön valaki bármilyen céllal, járni kezdenek a kerekek a fejében. Szemeivel gyorsan körbenéz, hogy van-e bármi, amit fegyverként használhatnának, és hogy hogy is állnak kijáratok, ablakok terén.*