//Második szál//
//Fehérnépek napja//
- Nem ismered Lihanechet és én vagyok a tudatlan?
*Szinte összekunkorodik nagy felháborodásában. Az alkalomhoz nem illő módon eszébe jut apja, és annak véleménye. Mivel egyértelmű, hogy Zaras felvette a kesztyűt és piszkálódásért neki sem kell a szomszédba mennie, ezt meg is osztja a helyi elfek legtökéletesebbikével.*
- Hát, apám szerint az az elf aki nem az ottani házak valamelyikében jött világra, az alig különbözik a félvérektől.
*Szélesen mosolyog hozzá, tudván, hogy Zarasnak egy félelffel elég komoly vitái szoktak lenni, így valószínűnek látszik, hogy ez a megjegyzés az elevenébe fog találni.
Fészkelődik egy kicsit, amúgy jólesően, mert tetszik neki, hogy milyen fizikai változásokat vált ki a másikból. Az már kevésbé, hogy nagyon úgy látszik, itt kizárólag a másiknak lehet igaza. Hiába hoz fel megdönthetetlen érveket, Zaras csak ágál, hogy a mágus több, mint az alkimista. Pedig a vak is látja, hogy ez nem így van. Különben is, neki kell, hogy igaza legyen. Ebben is hasonlíthatnak.*
- Nem kell olyan italokat keverni, amelyekkel kárt lehet okozni, akkor nincs nagy baj, ha egyiket-másikat meglovasítják. Vagy nagyon kell vigyázni, hét lakat alatt tartani a készleteket. Jó is, hogy figyelmeztetsz, hogy ne engedjelek a közelükbe.
*Nem érzi úgy, hogy probléma lenne abból, hogy kvázi letolvajozta Synmira legkiválóbb kardforgatóját, elvégre éppen cukkolják egymást.*
- És mi van akkor, ha a mester téved, és olyannal osztja meg tudását, aki érdemtelen rá? Az ellopott üvegcséket vissza lehet szerezni, de hogyan teszed semmissé a tudást?
*Ebben a pillanatban pedig bebizonyosodik, hogy a többet ésszel, mint erővel mondásnak néha épp az ellenkezője igaz. Hiszen Zaras pont akkor enged, amikor fizikai kényszert alkalmaz, bár úgy látszik, hogy ez nincs annyira ellenére, amivel ismét sikerül zavarba hoznia. Mert Daewe, hiába engedett fel a szürke hajú mellett, alapvetően egy szende leányzó, aki ugyan hallott már olyasmiről, hogy egyesek azt élvezik ha bántják őket, de eddig eszébe sem jutott volna ilyesmit művelni. Talán ezért gondol valami effélére, amikor Zaras azt mondja, hogy tehet amit akar. Megáll a mocorgásban, fürkészőn néz a másik arcába. Még a szíve is hevesebben kezd verni, mert kicsit fél a választól, de azért kellően kivörösödő arccal megkérdezi.*
- Mégis mit vár uraságod, mit tegyek kegyelmeddel?