*Pénz beszél, hal tátog, és minden hasonló badarság, de a természet törvényei ismét érvényesülnek.
Az arany szemet gyönyörködtető gyorsasággal tűnik el a pultról, és majdnem olyan sebességgel érkezik a megváltás útját alkotó kövek (a szesz) első szakasza.
Hősünk vigyorogva biccent az elfnek, neki van már némi tapasztalata a helyiekkel. Ha azt mondják „pofa be”, akkor azt igazából úgy gondolják, hogy „ne ugass bele a mondanivalómba”. Ez a „fogathajtó és a sas” mentalitásukból fakad, lévén a sas magasan van, a fogathajtó meg ívesen tesz a madárra, így kellemesen élik életüket.
Cápavigyor árad szét Halax arcán, ahogy alig remegő kezeit a piák köré fonja. Egy pillanatig csak kéjeleg a jóleső érzésben, ahogy a tudatát tisztító löttyök szagát beszívja, utána viszont ramaty állapotára tekintettel csak kisasszonyosan lát elpusztításuknak.
Két nagy korty sör, ami megágyaz a töménynek, amely lélegzetvételnyi időnél is kevesebbel követi az alapot, végül újabb két korty, ami biztosítja, hogy a keményebb anyag nem azonnal akarjon felszínre törni.
Lamansék éke a gyakorlott szerzeteseket is megszégyenítően lép át a meditáció fázisába. Szinte már látja is maga előtt, ahogy gyomra és annak tartalma bukfencezik, szaltózik és egyéb akrobatamutatványokkal mutat be, emlékeztetve arra, hogy nem érzi magát éppen kicsattanóan. Ám a cirkusz szinte rögtön alábbhagy, szervezete lemondóan jelzi, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Ha az első marad, a többi is marad, tartja a régi mondás, és Halaxnál ékesebb példa nem is él ezen a világon ennek bizonyítására.
Tekintve, hogy a saját magával vívott küzdelem miatt pár apró mozzanat kimaradt a való világ érzékeléséből, ezért csalódottan veszi észre, hogy a két hegyesfülű nem kapargatja még egymás torkát. Pedig az lenne csak a móka! Ezen ötlettől vezérelve emeli a plafon felé korsóját, és kezd szónoklatba.*
- Jajj, söröcském! Látod te ezt?! Egy fakófejű pitypangfaló fattyú így, és ilyen hangon beszélhet egy mélységi hölggyel, akinek minden bizonnyal hordószámra folyik ereiben a nemesi vér! Hova fajul ez a világ?!
*Lemondó sóhajjal rázza meg fejét, és ereszti le a kupát, hogy annak tartalmát pár emberes korttyal tüntesse el.*
~Örüljön, hogy benne és nem belőle folyik az a vér.~
~Hordónyi? Az nagyon sok! Biztos van benne annyi?~
*Az utolsó cseppeket félrenyeli hősünk, köhög párat, és megállapítja, hogy nem elég részeg ahhoz, hogy a kis fattyak végre befogják a lepénylesőjüket. De ami késik, az még jöhet!
Pultra vágja az üres korsót, hozzákocogtatja a felespoharat, és kézzel jeleli le a férfi felé, hogy jöhet a következő karika. Bízik abban, hogy ha a másik nem is látja egyértelmű némajátékát, az üres bögréket már csak észreveszi, és tudja, hogy mi a dolga. De a pofáját, azt bizony befogja, lévén roppantul szereti belsőségeit a helyükön tudni.
Már-már vidáman fordul vissza az eddig vakon hagyott világ felé, és egyből megdöbben. Elmúlt a varázspia hatása! Immár látható! Égiek, most segítsetek! Kétségbeesetten koppant három rövidet, három hosszút, majd még három rövidet a pulton.*
- Elégedetlen? Én? *Mutat magára, majd a biztonság kedvéért körbenéz, és megállapítja, hogy itt bizony őt kérdezték, és a kérdést felfogva felkuncog.* Hölgyike, ha engem még bárhol kiszolgálnak, akkor egy szavam se lehet. *Vállat von.* Ha attól jobb nekik, hogy oda-oda szúrnak, legyen meg az örömük! Elvégre ki vagyok én, hogy ezt megvonjam tőlük?
*Amíg a sötételf az elffel cseréli a magasröptű eszméket, addig hősünk gyorsan kiértékeli a helyzetet. A végeredmény egyből kirángatja a meghökkenés mocsarából. Az elvek azért vannak, hogy legyen miket megszegni, ellentétben a szabályokkal, amik viszont sose érdekelték Halaxot. Vagy valami hasonló.
Mikor a nő felé fordul, legszebbnek vélt mosolyát ölti magára, ami semmiképp sem emlékeztethet senkit egy véreres szemű, leharcolt, ápolatlan, remegő kezű, jobb napokat is látott hajléktalan szesztestvér vigyorára. Egyáltalán nem. Kicsit sem.
Mivel a meghajlás biztonságos kivitelezéséhez még nem ivott eleget, így csak nem létező kalapját pöccinti meg egy biccentés keretében.*
- Enyém a megtiszteltetés Cazna Nadzyr!
*Megembereli magát, legalább addig koncentrál arra, hogy keze ne remegjen, míg kézcsókot hint (a lehelés senkinek sem lenne jó) a füstös kacsójára. Felegyenesedik, majd a harmadik tétel szerinti szabadkozásba fog.*
- Csöppet sem szerény személyen kiléte kegyed fényében teljesen elhalványul, szót sem érdemel, még törődni is felesleges lenne vele! Inkább magáról hallanák minél többet, ha nem tart ért túl tolakodóknak. Mit keres egy ilyen napfény nélkül is bimbózó virágszál ezen a hozzá teljesen méltatlan helyen? *Látványosan körbenéz még egyszer.* Hol vannak a marcona testőrök, kik védenék erényeit, merre kószálnak az óvó rokonok, akik vérét vennék a kellemetlenkedőknek?