//Ősök útja//
*Csak ne adják az istenek, hogy Rennának bárkire is céloznia kelljen az összegyűlt asztaltársaságból. Bajtársakat elárulni és megölni... Az nála rettentő nagy bűn, s a Szellemek sem bocsátanák meg. Persze ha őt árulják el, vagy csapják be, netán kiderül, hogy ez a kaland nem ígér semmi zsákmányt, csupán felesleges vérontást és harcot, akkor bizony nem lenne rest átküldeni nyilát akárki szívén, aki ily rútul rászedi. De egyelőre ígéretesnek és csábítónak tűnik a portya, a barbár lány elégedetten és széles mosollyal biccent Yagnar felé. Nem kell tőle tartania senkinek, hacsak nem adnak rá alapos okot, hogy elpáholjon valakit.
A tetovált fickó kíváncsian és kissé szemérmetlenül mustráló tekintetét elkapja, s kacér vigyorral jelzi tetszését, s mutatja egyben végtelen határozottságát és önbizalmát. Neki aztán az sem baj, ha pőrére kell vetkőzni az út közepén, hogy megállítsa azt a szekeret. Sosem volt az a szégyellős fajta.
A további beszélgetésekbe nem szól bele, csak figyel, s igyekszik mélyen magába vésni az összes elhangzó, akár lényegtelennek is tűnő információt. Közben néha akaratlanul is sötét ajkait harapdálja, mintha izgulna, vagy nyugtalanság zaklatná. Valóban, mindkét érzés ott kavarog benne, gyermeki izgalom a harc, kaland, és mesés kincsek után, de mindez bizalmatlansággal és óvatosságra való intéssel viaskodik, hiszen józan esze azért emlékezteti, hogy mégis csak egy csapat idegenhez akar hozzácsapódni.
A maszkos leány szavaira akaratlanul is felemeli a fejét, s keresi az álarc mögé bújt sötét tekintetet. Alig észrevehetően még fél szemöldökét is felhúzza. A többiek bizonyára azt hihetik, látva Renna érdeklődő reakcióját, hogy a különc szerzet szavai megfogták, netán megérintették. Pedig erről most szó sincs, egyszerűen csak nem teljesen érti az elhangzó mondatokat. Annyi koppan neki, hogy a nő hasonlatokban beszél, de értelmezni a rébuszokat sem képessége, sem pedig kedve nincs. Nem haragszik ezért senkire, elvégre mindenki úgy beszél, ahogy akar. Ő csupán az egyszerűség híve, minden téren, a puszta szülötte, akit vadászat és harc edzett, nem pedig könyvtárak, vagy templomok. Szókincse épp ezért nem mondható gazdagnak, de elégedett a maga tudásával.
Mikor Yagnar távozik körükből, kissé értetlenül néz utána, de hamar visszafordul a cifra csapat felé, s ha más eddig nem ragadta magához a szót, hát kezdeményez.*
- Nos, ha már együtt vágunk bele ebbe az egészbe, ismerkedhetnénk. Egymással is, meg a piákkal is.