//Draenon//
- Ugyan már! - *Csattan fel a lány végül ingerülten: tőle aztán huzakodhatnak is, édes mindegy, már nagyon elege van belőle, hogy az utóbbi időben mindenki úgy kezeli, mint valami marokba illő, pelyhes kölyökállatot, akire folyvást ügyelni kell, hogy a fejére ne ejtsék, annak ellenére, hogy úgy ismeri az utat Artheniorba, és magát a várost is, mint a tulajdon tenyerét, és számolatlanul sokszor tette már meg az utat egyedül oda és vissza a Vashegy megbízásából, arról nem is beszélve, hogy eddigi élete során komolyabb kihívásokkal is szembesült, mint egy üres krimó felmérése, meg hogy meg kell kedveltetnie magát valami zsémbes, vén csaplárossal, akit a hellyel együtt megörökölt.*
- Miért bántanának? Az ég szerelmére ez üzlet, nekik is, nekünk is! Gondolod, magamtól nem boldogulnék a Kósza Pinttyel, csak ha mindenáron ott szobroztok mögöttem, a nagy és erős férfiak, szerinted a szavaimnak önmagában nincs nyomatéka, csak ha késsel, karddal vésik mások fejébe? - *Szerencsére a lány is oltári jól tud dühös lenni, amikor meg aztán pláne, ha úgy kezelik, mintha fogalmatlan bakfis lenne, akinek szótagolva kéne elmagyarázni dolgokat, meg elnéző mosollyal járni a nyomában, hogy hadd higgye magáról, hogy fontos és ügyes, miközben az önkéntes felvigyázók a feje fölött majd szépen elintéznek mindent a saját módszereikkel.*
- Kíséretnek kaptalak mindkettőtöket magam mellé. Kíséretnek. És nagyon szeretném, ha nem tennétek úgy, mintha valami nemes-kisasszony testőrgárdája vagy gardedámja lennétek. Fogok szólni, ha valamivel nem boldogulok, de igazán semmi szükség arra, hogy ezt a szokott, lánctalpas Tharg módszerrel intézzétek, szerinted miért van olyan híre a Vashegynek, amilyen? - *Bár valószínűleg nincs nagyon alkalma, hogy eltáncoljon a kutyaszorítóból, ahova beleékelődött, mármint a berendezési tárgyak és Draenon dühe közé, esze ágában sincs meghátrálni, sőt, maroknyiságában is igen elszántnak látszik. A kalóz is városi, tudhatja ugyanolyan jól, mint ahogyan Rilai, hogy a kalmárok és kufárok világában a puszta izmozás halottnak a csók, és ha úgy állítanak be az artheniori kereskedelmi életbe, hogy helyből mások nyakára lépnek, megbecsülésre, tiszteletre aligha számíthatnak, ugyanis másban mérik a rátermettséget, élelmességet, és a folytonos babusgatás többet árt, mint használ.* - Ez már nem valami barbár csürhe vagy kikötői verőlegények játszmája, azért vagyok a Vashegyen az, aki, mert koponyából, nem izomból válaszolgatok a tárgyalások során. Nincs szükség arra, hogy félelemből vagy muszájból cselekedjen az akaratunk szerint bárki, és szeretném, ha látnád, hogy ez az én terepem, és jó okom van úgy intézni a dolgokat, ahogyan!
*Levegő fogytán ránt egyet a csuklóján.*
- Eressz. Fáj.