Kikötő - Vérkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 41 (801. - 820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
820. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-09 07:38:14
Üzenet elküldve: 2020-04-09 07:38:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 18
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Dsavlo Atvidrov//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Goon elvigyorodik a kis (bár nálánál magadabb) hölgyemény hirtelen elugrásán.*
-Nyugi van, csak meg akartam nézni, hogy mennyire hitvány acél.
*A törpének talán mondania sem kell, hogy kalapácsa bizony a legjobbak egyikéből készült. A lány további kérdéseit már sétálva válaszolja meg.*
-Elátkozott, nem elátkozott. Részletkérdés.
*Legyint rá.*
-Van ott valami hatalmas, ami lenyomatot hagy a világunkon, és én ezt látom. Amit láttam azok alapján pedig hatalmasak. A hatalom pedig az élet egyik célja, kedves!
*Megemeli övére csatolt kupáját.*
-Az ivás meg a másik!
*Teszi hozzá, aztán ráterelődik a szó a tébolyra és társaira.*
-Szarok a tébolyra, meg arra, hogy szerencsétlenek óvatlanul, a mellüket verve rontanak be oda. Ez olyan mintha a kedves mamád fákat kezdene ültetni valamelyik Tróntárnában.
*Nem állhatja meg egy kis elfócsárlás nélkül.*
-Szóval nem kell csalánosba hátrahúzott fitymával besétálni, és nem lesz baj!
*Végtelen bölcsességében leakasztja övéről kalapácsát, és egyre jobban kezdi a környéket szemlélni, ahogy az zordul és borul be a Vérkerthez menet. A lakónegyed házait már jó rég elhagyták eddigre, itt pedig az ég is mintha kevésbé engedné át a napot. Az első ködfoszlányok is megjelennek.*
-Pont mint a révület!
*Suttogja elképedve. Megáll, mert érzi, hogy nemsokára tényleg kiszakadnak az ismert világból. A lányhoz fordul, és mélyen a szemébe néz.*
-Ha találkozunk bármivel, ami jobban kilóg ebből a világból, mint lófasz az istállóból.
*Utal itt boszorkányokra, szörnyetegekre, elfajzott kutyákra, netán magára a Sötétség Urára.*
-Akkor azt csinálod, amit mond, mert még mindig az a kisebbik rossz, értem?
*Nem akarja, hogy egy cserfes kislány rontsa el élete esélyét, amikor talán végre ki fog tudni tűnni a tömegből.*
-És ha miattad nem érek haza mire leforr a pia te fogod eladni mindet!
*Hangzik fel a fenyegetés a Vérkert kapuja előtt pár lépésre.*
A hozzászólás írója (Temeredec Goontia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.09 07:44:19
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Goon elvigyorodik a kis (bár nálánál magadabb) hölgyemény hirtelen elugrásán.*
-Nyugi van, csak meg akartam nézni, hogy mennyire hitvány acél.
*A törpének talán mondania sem kell, hogy kalapácsa bizony a legjobbak egyikéből készült. A lány további kérdéseit már sétálva válaszolja meg.*
-Elátkozott, nem elátkozott. Részletkérdés.
*Legyint rá.*
-Van ott valami hatalmas, ami lenyomatot hagy a világunkon, és én ezt látom. Amit láttam azok alapján pedig hatalmasak. A hatalom pedig az élet egyik célja, kedves!
*Megemeli övére csatolt kupáját.*
-Az ivás meg a másik!
*Teszi hozzá, aztán ráterelődik a szó a tébolyra és társaira.*
-Szarok a tébolyra, meg arra, hogy szerencsétlenek óvatlanul, a mellüket verve rontanak be oda. Ez olyan mintha a kedves mamád fákat kezdene ültetni valamelyik Tróntárnában.
*Nem állhatja meg egy kis elfócsárlás nélkül.*
-Szóval nem kell csalánosba hátrahúzott fitymával besétálni, és nem lesz baj!
*Végtelen bölcsességében leakasztja övéről kalapácsát, és egyre jobban kezdi a környéket szemlélni, ahogy az zordul és borul be a Vérkerthez menet. A lakónegyed házait már jó rég elhagyták eddigre, itt pedig az ég is mintha kevésbé engedné át a napot. Az első ködfoszlányok is megjelennek.*
-Pont mint a révület!
*Suttogja elképedve. Megáll, mert érzi, hogy nemsokára tényleg kiszakadnak az ismert világból. A lányhoz fordul, és mélyen a szemébe néz.*
-Ha találkozunk bármivel, ami jobban kilóg ebből a világból, mint lófasz az istállóból.
*Utal itt boszorkányokra, szörnyetegekre, elfajzott kutyákra, netán magára a Sötétség Urára.*
-Akkor azt csinálod, amit mond, mert még mindig az a kisebbik rossz, értem?
*Nem akarja, hogy egy cserfes kislány rontsa el élete esélyét, amikor talán végre ki fog tudni tűnni a tömegből.*
-És ha miattad nem érek haza mire leforr a pia te fogod eladni mindet!
*Hangzik fel a fenyegetés a Vérkert kapuja előtt pár lépésre.*
A hozzászólás írója (Temeredec Goontia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.09 07:44:19
819. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-08 23:49:58
Üzenet elküldve: 2020-04-08 23:49:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Sajnos nem tudja elfogadni az elf segítségét, miképp nincs eszméleténél, bár az is igaz, hogy tiszta fejjel sem engedné konok büszkesége, hogy a felé nyújtott segítő kezet örömmel vegye.
Lassan kezd oszlani az elméjét borító köd, a fátyol immáron áttetsző, de még mindig úgy hat, mintha valahonnan távolról szemlélné az eseményeket maga körül, a hangok is oly' messzinek hangzanak. Egyelőre tudomást sem vesz az új jövevényről, a harmadik elfről, nem azért, mert nem akarja, csupán tompa érzékelése egyelőre eszmélete visszanyerésére koncentrál, így ameddig a nőtől nem jön erősebb inger, egyszerűen észre sem veszi.
Annál inkább a furcsa alakot, kinek tapsolására résnyire nyitja a szemét. Amaz elkezd beszélni, a többiek pedig szemtanúi lehetnek, ahogy a büszke ősi démon esetlenül tápászkodik fel fektéből ülésbe, erősen zihálva, fájdalomtól megtörten. Tartása nem túl szilárd, törzse apró körökben mantrázik, látszik, hogy küzd ébersége megtartásáért. Ahogy a magát Szolgának nevező alak egyre csak fecseg, úgy nyeri vissza teljes lélekjelenlétét, holott még mindig szédül, gondolatai tisztulni tetszenek, ahogy a fájdalom egyre távolabbi emlékképpé válik.
~ Úgy érzem, innen nem szabadulok hamar. ~
Néz a vértócsára maga előtt, majd a Szolgára, pont mikor amaz befejezi mondandóját.
Ahogy az utolsó szó is elhagyja a rejtélyes lény ajkait, Leilith újfent megszédül.*
- Undorító... Porhüvely...
*Sziszegi két fogai között mély sóhajokkal, majd ismét elterül a földön. Mindhiába, egy ilyen törékeny testbe bezárva rendkívül frusztráló az élet.
Ha a varázsló a vértócsából vagy a kezén ejtett vágásból vesz vért, lényegtelen az eredar számára, valószínűleg meg sem érzi eszméletlenül, akármi is történjék vele.
Azért valahol elméje hátsó szegletében, pont ugyanúgy, mint mikor a másik az istene felé való bocsánatkérést szorgalmazta, újfent meghall egy távoli hangot, miképp az életét ontaná. Az elméjébe zárt eredart elönti a tehetetlen düh.*
- Takarodj... Halandó...
*Motyogja maga elé, szemei továbbra is csukva, teste is mozdulatlan.*
*Sajnos nem tudja elfogadni az elf segítségét, miképp nincs eszméleténél, bár az is igaz, hogy tiszta fejjel sem engedné konok büszkesége, hogy a felé nyújtott segítő kezet örömmel vegye.
Lassan kezd oszlani az elméjét borító köd, a fátyol immáron áttetsző, de még mindig úgy hat, mintha valahonnan távolról szemlélné az eseményeket maga körül, a hangok is oly' messzinek hangzanak. Egyelőre tudomást sem vesz az új jövevényről, a harmadik elfről, nem azért, mert nem akarja, csupán tompa érzékelése egyelőre eszmélete visszanyerésére koncentrál, így ameddig a nőtől nem jön erősebb inger, egyszerűen észre sem veszi.
Annál inkább a furcsa alakot, kinek tapsolására résnyire nyitja a szemét. Amaz elkezd beszélni, a többiek pedig szemtanúi lehetnek, ahogy a büszke ősi démon esetlenül tápászkodik fel fektéből ülésbe, erősen zihálva, fájdalomtól megtörten. Tartása nem túl szilárd, törzse apró körökben mantrázik, látszik, hogy küzd ébersége megtartásáért. Ahogy a magát Szolgának nevező alak egyre csak fecseg, úgy nyeri vissza teljes lélekjelenlétét, holott még mindig szédül, gondolatai tisztulni tetszenek, ahogy a fájdalom egyre távolabbi emlékképpé válik.
~ Úgy érzem, innen nem szabadulok hamar. ~
Néz a vértócsára maga előtt, majd a Szolgára, pont mikor amaz befejezi mondandóját.
Ahogy az utolsó szó is elhagyja a rejtélyes lény ajkait, Leilith újfent megszédül.*
- Undorító... Porhüvely...
*Sziszegi két fogai között mély sóhajokkal, majd ismét elterül a földön. Mindhiába, egy ilyen törékeny testbe bezárva rendkívül frusztráló az élet.
Ha a varázsló a vértócsából vagy a kezén ejtett vágásból vesz vért, lényegtelen az eredar számára, valószínűleg meg sem érzi eszméletlenül, akármi is történjék vele.
Azért valahol elméje hátsó szegletében, pont ugyanúgy, mint mikor a másik az istene felé való bocsánatkérést szorgalmazta, újfent meghall egy távoli hangot, miképp az életét ontaná. Az elméjébe zárt eredart elönti a tehetetlen düh.*
- Takarodj... Halandó...
*Motyogja maga elé, szemei továbbra is csukva, teste is mozdulatlan.*
818. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-07 21:26:32
Üzenet elküldve: 2020-04-07 21:26:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Nem rémíti az alak, épp eleget volt szerencséje már halálhoz és sötétséghez, hogy ne kerülgesse a borzongás. Olybá tűnik, a lény szemgödrei ugyan feketén ásítanak, de világosabban lát velük, mint bárki élő. Csak gyomra ugrik egy kellemetlent, mikor a Szolga a múltját említi. Alighanem ezt sosem moshatja le magáról, legyen bármilyen hosszú ideje is a sötétség papnője. a Fény Úrnője tett róla, hogy jobbján örökké viselhesse múltjának nyomát. Tekintete ugyan kifejezéstelen marad, de botját szorító kezén elfehérednek az ujjak. Méltatlan e fogadtatás, ám egy pisszenés, annyi sem hagyja el ajkait.
Meglepő dolgok derülnek ki a társaságról rövid időn belül, a Szolga nem rejti véka alá lapjaikat. A következők azonban meglepik.* ~Játék?!~ *Játéknak nevezi, azonban inkább próba ez. Számos hasonlót kiált már a Csatornában a Sötétséget keresve, undorítóbbnál undorítóbbat, s noha a Szolga céljai még nem tiszták előtte, talán nem fog meglepődni.
Fajtársa feltette helyette is a kérdést, így nem szól egy árva szót sem, ő készen áll. Csak akkor téved el a Szolgáról tekintete, mikor mozgást érzékel maga mellett. Pontosan tudja, mit csinál Gorden, ajkai pedig halovány mosolyra húzódnak a jelenetre.*
-Öld meg a lányt. Erősebb a mágia, ha élettel is hódolsz. *Szólal meg halkan, majd a haloványzöld szempár rebbenve tér vissza az aszott alakhoz.*
*Nem rémíti az alak, épp eleget volt szerencséje már halálhoz és sötétséghez, hogy ne kerülgesse a borzongás. Olybá tűnik, a lény szemgödrei ugyan feketén ásítanak, de világosabban lát velük, mint bárki élő. Csak gyomra ugrik egy kellemetlent, mikor a Szolga a múltját említi. Alighanem ezt sosem moshatja le magáról, legyen bármilyen hosszú ideje is a sötétség papnője. a Fény Úrnője tett róla, hogy jobbján örökké viselhesse múltjának nyomát. Tekintete ugyan kifejezéstelen marad, de botját szorító kezén elfehérednek az ujjak. Méltatlan e fogadtatás, ám egy pisszenés, annyi sem hagyja el ajkait.
Meglepő dolgok derülnek ki a társaságról rövid időn belül, a Szolga nem rejti véka alá lapjaikat. A következők azonban meglepik.* ~Játék?!~ *Játéknak nevezi, azonban inkább próba ez. Számos hasonlót kiált már a Csatornában a Sötétséget keresve, undorítóbbnál undorítóbbat, s noha a Szolga céljai még nem tiszták előtte, talán nem fog meglepődni.
Fajtársa feltette helyette is a kérdést, így nem szól egy árva szót sem, ő készen áll. Csak akkor téved el a Szolgáról tekintete, mikor mozgást érzékel maga mellett. Pontosan tudja, mit csinál Gorden, ajkai pedig halovány mosolyra húzódnak a jelenetre.*
-Öld meg a lányt. Erősebb a mágia, ha élettel is hódolsz. *Szólal meg halkan, majd a haloványzöld szempár rebbenve tér vissza az aszott alakhoz.*
817. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-06 21:24:52
Üzenet elküldve: 2020-04-06 21:24:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A vért okádó nő nem fogadja el Mara segítségét, a szerzetes ezen persze egy cseppet sem lepődik meg.*
-Akkor hát tapasztald hatalmát Hitetlen.
*Sziszegi fogai között, igyekezve visszafogni undorát, s eközben zsebkendőjét és kulacsát gondosan visszahelyezi oda, ahonnan elővette.
Szeme sarkából ekkor veszi észre az érkezőt. Némi aggodalomra ad okot, hogy nem hallotta közeledtét, de ez betudható a történteknek, hisz az Arctalan nem mutatja meg magát akármikor, s akárkinek.*
-Valóban.
*Ért egyet fajtársával, tekintete pedig lenézően siklik végig a földön összekuporodott lényre. Szörnyű alakja immáron eltűnt, s egy röpke pillanatra felmerül benne, hogy csak a képzelete játszott vele az imént.
A neki szánt kérdésre azonban már nem tud válaszolni. A homályból tapsolva lép elő meglehetősen színpadiasan egy alak. Egy csont sovány idegen, szemek nélküli, hosszú orrú, ki fekete köpenyt viselve érkezik közéjük, látványától pedig lúdbőrözni kezd a háta. Találó neveket aggatva a jelenlévőkre hordozza körbe tekintetét. Az első kettőt hallva a kopasz elf szája sarka valamelyest kárörvendő mosolyra görbül, ám a neki szánt megnevezés hamar eltünteti ezt a kifejezést az arcáról. Sőt, grimaszba fordul, tudatva az idegennel nemtetszését. Hasonló képpel méri végig az újonnan érkezett lányt, miután Eeyrrel kapcsolatban emlegeti őt a Szolga.*
~Sa'Terethre, mégis mi folyik itt?~
*Teszi fel a kérdést magában, s akkor sem lesz teljesen érthető számára, mikor elhangoznak a furcsa játékszabályok. Mégis mit akarhat ezzel Uruk? Ezért hívta el őt ily messziről?
Mielőtt azonban kétkedésbe süllyedne, tenyerébe mélyeszti körmeit. Bíznia kell az Egyetlenben, a Dicső Halál elhozójában, még ha tervét egyelőre nem is sikerül kifürkésznie, tudja, hamarosan világosan fog látszani szent akarata. Úgy gondolja, büntetésük nem lesz halál, Uruk bölcsebb annál, mintsem hű szolgáit, kik segítségére vannak, megölje.*
-Mit jelent az, hogy ki kell találni a játékot?
*Szegezi tekintetét az Idegenre, választ várva. Közben a pálcás bepótolja a kimaradt véráldozatot, látván rítusát ismét imát mormol, istenéhez szól, s reménykedik benne, kegyét nem veszti el a negyedik nap végére.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A vért okádó nő nem fogadja el Mara segítségét, a szerzetes ezen persze egy cseppet sem lepődik meg.*
-Akkor hát tapasztald hatalmát Hitetlen.
*Sziszegi fogai között, igyekezve visszafogni undorát, s eközben zsebkendőjét és kulacsát gondosan visszahelyezi oda, ahonnan elővette.
Szeme sarkából ekkor veszi észre az érkezőt. Némi aggodalomra ad okot, hogy nem hallotta közeledtét, de ez betudható a történteknek, hisz az Arctalan nem mutatja meg magát akármikor, s akárkinek.*
-Valóban.
*Ért egyet fajtársával, tekintete pedig lenézően siklik végig a földön összekuporodott lényre. Szörnyű alakja immáron eltűnt, s egy röpke pillanatra felmerül benne, hogy csak a képzelete játszott vele az imént.
A neki szánt kérdésre azonban már nem tud válaszolni. A homályból tapsolva lép elő meglehetősen színpadiasan egy alak. Egy csont sovány idegen, szemek nélküli, hosszú orrú, ki fekete köpenyt viselve érkezik közéjük, látványától pedig lúdbőrözni kezd a háta. Találó neveket aggatva a jelenlévőkre hordozza körbe tekintetét. Az első kettőt hallva a kopasz elf szája sarka valamelyest kárörvendő mosolyra görbül, ám a neki szánt megnevezés hamar eltünteti ezt a kifejezést az arcáról. Sőt, grimaszba fordul, tudatva az idegennel nemtetszését. Hasonló képpel méri végig az újonnan érkezett lányt, miután Eeyrrel kapcsolatban emlegeti őt a Szolga.*
~Sa'Terethre, mégis mi folyik itt?~
*Teszi fel a kérdést magában, s akkor sem lesz teljesen érthető számára, mikor elhangoznak a furcsa játékszabályok. Mégis mit akarhat ezzel Uruk? Ezért hívta el őt ily messziről?
Mielőtt azonban kétkedésbe süllyedne, tenyerébe mélyeszti körmeit. Bíznia kell az Egyetlenben, a Dicső Halál elhozójában, még ha tervét egyelőre nem is sikerül kifürkésznie, tudja, hamarosan világosan fog látszani szent akarata. Úgy gondolja, büntetésük nem lesz halál, Uruk bölcsebb annál, mintsem hű szolgáit, kik segítségére vannak, megölje.*
-Mit jelent az, hogy ki kell találni a játékot?
*Szegezi tekintetét az Idegenre, választ várva. Közben a pálcás bepótolja a kimaradt véráldozatot, látván rítusát ismét imát mormol, istenéhez szól, s reménykedik benne, kegyét nem veszti el a negyedik nap végére.*
816. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-06 05:35:43
Üzenet elküldve: 2020-04-06 05:35:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Miután konstatálta, hogy a pálcát továbbra sem tudja használni, felsóhajt. Lassan ülő pozícióba emeli magát. Arcán megigazítja orrszarvúbogarat mintázó maszkját, nem mintha szükség lenne rá. Egyetlen kezével belenyúl a kis vértócsába amit az eredar hagyott maga mögött, ujjai között hálót sző a ragacsos folyadékból. ~Nem tudtam, hogy tudnak vérezni.~ Lassan két lábra áll, ám ekkor olyan érzés fogja el amit felettébb rendellenesnek érez. Érzi a köteléket. ~Mi a fasz?~ Tesz két lépést és tapasztalja, hogy mint egy póráz, visszafogja az oltár. ~Lehet megérdemlem.~
A Szolga megjelenése nem lepi meg, ahogy az sem, hogy tudja ők kicsodák. Sok furcsa teremtéssel dolgozott együtt mióta a sötétség szolgálatába lépett. Az már inkább meglepi, hogy öten vannak. Az eredart már észrevette, de a másik két nőt még nem. Segít neki ebben a témába az öreg jellemzése. A kopasz lány nem kelti fel az érdeklődését. ~Istenfélő Sa'Theret hívő, csakúgy mint én.~ Hanloren már annál inkább. ~Egy hitét vesztett. Ez érdekes.~
A játék hallatán csak sóhajt. Hozzá van szokva, hogy ilyenek történjenek vele. Kicsit nosztalgikus is, Árnybábos is hasonló alak volt. Egy lény akiknek mások csak játékok voltak.*
- Szóval addig nem mehetünk el ameddig valaki meg nem hal? Egy kérdésem lenne: megnyerhetjük ezt a játékot? Teljesíthetjük úgy, hogy ne haljon meg senki? *Amint száját elhagyják a szavak már vissza is szívná őket. Nem szimpátia miatt tette fel a kérdést, ha tudná megölné egyikőjüket és véget vetne ennek itt és most. De őt nem a harcra teremtették.
Ha megkapja a választ ha nem, újra lehahol az eredar által teremtett vértócsához s mintát vesz belőle. Célja egyszerű. ~Remélem még elég friss.~ Ha nem megfelelő a vér frissessége, akkor egy kis vágást ejt a legyengült eredar karján, így kinyerve a szükséges mennyiséget.*
- Ha már voltál olyan pofátlan, hogy megtagadd urunk...
A varázsló egy oltáron véráldozatot mutat be, melynek hatására, ha elég erős lélek vérét áldozta fel, az oltár 1. szintű sötétség oltárnak számít, vagy ha már az volt, eggyel növekszik a szintje. A vérnek értelmes élőlényből kell származzon (JK, vagy azt kiváltó, mesélő által mozgatott NJK), frissen, helyben kinyerve, továbbá szintenként egyre erősebb élőlény vérének a feláldozása szükséges (8 + 2*[az oltár jelenlegi szintje] értéknyi tulajdonsággal kell minimum rendelkezzen, ahol a nagyon rossz 0, a legendás pedig 6). Ha a lény, akiből a vér származik, a folyamatban meghal, a varázsló annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű lett az oltár. Ha túléli, akkor a lény kapja ezeket a sötétség pontokat, és a lelke hozzákötődik az oltárhoz. A varázsló a saját vérét is feláldozhatja. Csak olyan lény vére áldozható, aminek a lelke nincs oltárhoz kötve.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Miután konstatálta, hogy a pálcát továbbra sem tudja használni, felsóhajt. Lassan ülő pozícióba emeli magát. Arcán megigazítja orrszarvúbogarat mintázó maszkját, nem mintha szükség lenne rá. Egyetlen kezével belenyúl a kis vértócsába amit az eredar hagyott maga mögött, ujjai között hálót sző a ragacsos folyadékból. ~Nem tudtam, hogy tudnak vérezni.~ Lassan két lábra áll, ám ekkor olyan érzés fogja el amit felettébb rendellenesnek érez. Érzi a köteléket. ~Mi a fasz?~ Tesz két lépést és tapasztalja, hogy mint egy póráz, visszafogja az oltár. ~Lehet megérdemlem.~
A Szolga megjelenése nem lepi meg, ahogy az sem, hogy tudja ők kicsodák. Sok furcsa teremtéssel dolgozott együtt mióta a sötétség szolgálatába lépett. Az már inkább meglepi, hogy öten vannak. Az eredart már észrevette, de a másik két nőt még nem. Segít neki ebben a témába az öreg jellemzése. A kopasz lány nem kelti fel az érdeklődését. ~Istenfélő Sa'Theret hívő, csakúgy mint én.~ Hanloren már annál inkább. ~Egy hitét vesztett. Ez érdekes.~
A játék hallatán csak sóhajt. Hozzá van szokva, hogy ilyenek történjenek vele. Kicsit nosztalgikus is, Árnybábos is hasonló alak volt. Egy lény akiknek mások csak játékok voltak.*
- Szóval addig nem mehetünk el ameddig valaki meg nem hal? Egy kérdésem lenne: megnyerhetjük ezt a játékot? Teljesíthetjük úgy, hogy ne haljon meg senki? *Amint száját elhagyják a szavak már vissza is szívná őket. Nem szimpátia miatt tette fel a kérdést, ha tudná megölné egyikőjüket és véget vetne ennek itt és most. De őt nem a harcra teremtették.
Ha megkapja a választ ha nem, újra lehahol az eredar által teremtett vértócsához s mintát vesz belőle. Célja egyszerű. ~Remélem még elég friss.~ Ha nem megfelelő a vér frissessége, akkor egy kis vágást ejt a legyengült eredar karján, így kinyerve a szükséges mennyiséget.*
- Ha már voltál olyan pofátlan, hogy megtagadd urunk...
A varázsló egy oltáron véráldozatot mutat be, melynek hatására, ha elég erős lélek vérét áldozta fel, az oltár 1. szintű sötétség oltárnak számít, vagy ha már az volt, eggyel növekszik a szintje. A vérnek értelmes élőlényből kell származzon (JK, vagy azt kiváltó, mesélő által mozgatott NJK), frissen, helyben kinyerve, továbbá szintenként egyre erősebb élőlény vérének a feláldozása szükséges (8 + 2*[az oltár jelenlegi szintje] értéknyi tulajdonsággal kell minimum rendelkezzen, ahol a nagyon rossz 0, a legendás pedig 6). Ha a lény, akiből a vér származik, a folyamatban meghal, a varázsló annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű lett az oltár. Ha túléli, akkor a lény kapja ezeket a sötétség pontokat, és a lelke hozzákötődik az oltárhoz. A varázsló a saját vérét is feláldozhatja. Csak olyan lény vére áldozható, aminek a lelke nincs oltárhoz kötve.
815. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-06 04:08:11
Üzenet elküldve: 2020-04-06 04:08:11
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Gordennek még a lélegzés is fájdalmat okoz ugyan, de nagy nehezen elő tudja kaparni a pálcát. Valamicskét suhint is vele, és körülbelül célra tudja tartani. Nem változik semmi. Még egy icipici villanás sem, csak mint a rémképekben a fejében. Leilith, továbbra is próbálja magát összeszedni, miközben kezd elapadni a belőle ömlő vérpatak. A férfi más terve nincsen, nehézkesen talpra is tud állni, de erősen szédül. A kiszakadt lelke az oltárhoz köti. Ezt érzi, pedig nem kéne éreznie. Amint egy lépést tesz az oltár mellől, olyan mintha valaki kihúzná a levegőt a tüdejéből. Nem nagyon, de érezhetően. Ha próbálkozik, akkor minden megtett centiméterrel fokozza ezt a hatást. Ha elhagyná a vérkertet, bizonyára megfulladna. Apropó fulladás. Az eredar szerencsére nem nyeli félre a saját vérét, így a tüdeje tiszta marad. A lány is oda megy hozzá segíteni, ahogy Ura sugallta felé. Közben egy újabb vendég is érkezik. Méghozzá egy igen érdes, vendég. Beszélgetést kezdeményezne Maraennel, ha nem szakítaná meg valami. Taps szó. Egyetlen lény tapsolásának zaja hasít bele a ködbe. Gorden, és Hanloren, akiknek a lelke az oltárhoz van kötve, egy különös érzést kezdenek tapasztalni. Megmagyarázhatatlan. Mintha bogarak akarnának felúszni valaki gerincvelőjén. A ködfátyol szinte megdermed. A dögszagú mocsárban szinte megáll az idő. A ködből, mint szürke lepelből kezd kitűnni a tapsoló alak sziluettje. Magas, köpenyes. Csuklya nincs rajta, és ahogy egyre közelebb ér, egy gégehangon megrekedt kuncogást lehet hallani. Karcos, és vékony. A lassanként feltűnő arc sápadt, kemény bőrt visel. Ráncos, és csont sovány. Kopasz fején hegek vannak, csak úgy mint az arcán. Orra jó hosszan kilóg a fejéből. Szeme színe nincs. Ahogy maga a golyó is hiányszik az üregéből. A helyén azonban az átlag anatómiai ismeretekkel ellentétben nem egy véres üreget látnak, hanem egy fekete semmit, gyakorlatilag mintha az egész fej üreges lenne. A fekete posztó ami rá van dobva, csontos testén leng össze vissza. Első ránézésre egy mozgó csontváz is lehetne. Mikor megbizonyosodott, hogy mindenki rá figyel, csak akkor kezd neki.*
-Csodálatos.
*Mondja, és üres szemgödreit végigviszi a többieken.*
-Az Úr mondta, hogy ma dolgom lesz, de nem hittem hogy ekkora parádéval.
*Hangja szinte sérti a fület.*
-Lássuk csak mit kaptam az Arctalantól.
*Mondja, és mintha megpróbálna felülni az oltárra, de hirtelen meggondolja magát. Gyorsan körbenéz, hátha még itt van az istene, de aztán megrántja a vállát, és fejét egyenesen Gordenre emeli.*
-Van egy kóbor eb, aki elhagyta istenét, mikor szüksége lett volna rá.
*Közben illegeti fejét rosszallóan.*
-És te!
*Rikolt, és az Leilithre mutat görcsös ujjával.*
-A démon, aki megkérdőjelezed az Úr hatalmát.
*Ezen valamiért nagyon jól szórakozik. Sőt. Mintha az egész mulatságos lenne számára.*
-És itt van még a szamaritánus.
*Maraennt szemelte ki ezzel.*
-Aki rosszkor volt, rossz helyen.
*Mondja a legundorítóbb műsajnálattal.*
-És!
*Emeli fel az ujját az égbe, és lassan elmosolyodik, ezzel széles száját szinte a füléig húzva, hogy szürke bőre felráncosodjon szinte a tarkójáig.*
-Van egy vendégünk.
*Úgy beszél, mintha róla nem szólt volna az úr, és ezért a sötét lyukakat most fürkészőn mereszti előre.*
-A lány, aki nem is oly rég, még Eeyr templomát védte, és most ide van kötve a lelke.
*Csapkodja meg az obszidiánoltárt. Úgy néz ki mint aki egyre jobban szórakozik. Jobb kezét felemeli, és tesz vele egy kört. A köd, egy szélesebb körben elhalványul a jelenlévők között, míg máshol megerősödik, ezzel egy burkot hozva köréjük.*
-Én pedig a Szolga vagyok.
*Rekedt hangjából kiszűrődik, hogy ez egy nemes név lehet és meg is hajol hozzá.*
-Engem küldött az Úr, hogy szórakozzam veletek.
*Egyre jobban élvezi a szituációt.*
-És nekem nagyon sok játékom van, amiben a szabályok nagyon fontosak. Tessék figyelni!
*Ujján mutogatja, hol tart.*
-Mindenkinek van egy feladata, amit egyedül nem tud megoldani. Ha valaki nem tudja megoldani a feladatát, azt megbünteti a Sötétség Ura. Akinek meg sikerül... azt én nem tudom. A lényeg, hogy ki kell találni a játékokat. Én, csak kicsit segíthetek, mert én találtam ki, és amúgy sem akarok nagyon könnyíteni a dolgon. Nem hagyhatjátok el egymást, kivéve ha valaki meghal. Meg volt még valami...
*Gondolkozik el röviden, majd megrázza a fejét. Ördögi vigyorral folytatja.*
-És a legutolsó! Figyeljetek, mert nagyon fontos. Négy napotok van, és ne akarjatok csalni, mert azt én nem szeretem, és én! Én! ÉÉNN! Én az Úrt képviselem.
*Mondja pokolian önelégült arccal.*
-Van kérdés?
*Gordennek még a lélegzés is fájdalmat okoz ugyan, de nagy nehezen elő tudja kaparni a pálcát. Valamicskét suhint is vele, és körülbelül célra tudja tartani. Nem változik semmi. Még egy icipici villanás sem, csak mint a rémképekben a fejében. Leilith, továbbra is próbálja magát összeszedni, miközben kezd elapadni a belőle ömlő vérpatak. A férfi más terve nincsen, nehézkesen talpra is tud állni, de erősen szédül. A kiszakadt lelke az oltárhoz köti. Ezt érzi, pedig nem kéne éreznie. Amint egy lépést tesz az oltár mellől, olyan mintha valaki kihúzná a levegőt a tüdejéből. Nem nagyon, de érezhetően. Ha próbálkozik, akkor minden megtett centiméterrel fokozza ezt a hatást. Ha elhagyná a vérkertet, bizonyára megfulladna. Apropó fulladás. Az eredar szerencsére nem nyeli félre a saját vérét, így a tüdeje tiszta marad. A lány is oda megy hozzá segíteni, ahogy Ura sugallta felé. Közben egy újabb vendég is érkezik. Méghozzá egy igen érdes, vendég. Beszélgetést kezdeményezne Maraennel, ha nem szakítaná meg valami. Taps szó. Egyetlen lény tapsolásának zaja hasít bele a ködbe. Gorden, és Hanloren, akiknek a lelke az oltárhoz van kötve, egy különös érzést kezdenek tapasztalni. Megmagyarázhatatlan. Mintha bogarak akarnának felúszni valaki gerincvelőjén. A ködfátyol szinte megdermed. A dögszagú mocsárban szinte megáll az idő. A ködből, mint szürke lepelből kezd kitűnni a tapsoló alak sziluettje. Magas, köpenyes. Csuklya nincs rajta, és ahogy egyre közelebb ér, egy gégehangon megrekedt kuncogást lehet hallani. Karcos, és vékony. A lassanként feltűnő arc sápadt, kemény bőrt visel. Ráncos, és csont sovány. Kopasz fején hegek vannak, csak úgy mint az arcán. Orra jó hosszan kilóg a fejéből. Szeme színe nincs. Ahogy maga a golyó is hiányszik az üregéből. A helyén azonban az átlag anatómiai ismeretekkel ellentétben nem egy véres üreget látnak, hanem egy fekete semmit, gyakorlatilag mintha az egész fej üreges lenne. A fekete posztó ami rá van dobva, csontos testén leng össze vissza. Első ránézésre egy mozgó csontváz is lehetne. Mikor megbizonyosodott, hogy mindenki rá figyel, csak akkor kezd neki.*
-Csodálatos.
*Mondja, és üres szemgödreit végigviszi a többieken.*
-Az Úr mondta, hogy ma dolgom lesz, de nem hittem hogy ekkora parádéval.
*Hangja szinte sérti a fület.*
-Lássuk csak mit kaptam az Arctalantól.
*Mondja, és mintha megpróbálna felülni az oltárra, de hirtelen meggondolja magát. Gyorsan körbenéz, hátha még itt van az istene, de aztán megrántja a vállát, és fejét egyenesen Gordenre emeli.*
-Van egy kóbor eb, aki elhagyta istenét, mikor szüksége lett volna rá.
*Közben illegeti fejét rosszallóan.*
-És te!
*Rikolt, és az Leilithre mutat görcsös ujjával.*
-A démon, aki megkérdőjelezed az Úr hatalmát.
*Ezen valamiért nagyon jól szórakozik. Sőt. Mintha az egész mulatságos lenne számára.*
-És itt van még a szamaritánus.
*Maraennt szemelte ki ezzel.*
-Aki rosszkor volt, rossz helyen.
*Mondja a legundorítóbb műsajnálattal.*
-És!
*Emeli fel az ujját az égbe, és lassan elmosolyodik, ezzel széles száját szinte a füléig húzva, hogy szürke bőre felráncosodjon szinte a tarkójáig.*
-Van egy vendégünk.
*Úgy beszél, mintha róla nem szólt volna az úr, és ezért a sötét lyukakat most fürkészőn mereszti előre.*
-A lány, aki nem is oly rég, még Eeyr templomát védte, és most ide van kötve a lelke.
*Csapkodja meg az obszidiánoltárt. Úgy néz ki mint aki egyre jobban szórakozik. Jobb kezét felemeli, és tesz vele egy kört. A köd, egy szélesebb körben elhalványul a jelenlévők között, míg máshol megerősödik, ezzel egy burkot hozva köréjük.*
-Én pedig a Szolga vagyok.
*Rekedt hangjából kiszűrődik, hogy ez egy nemes név lehet és meg is hajol hozzá.*
-Engem küldött az Úr, hogy szórakozzam veletek.
*Egyre jobban élvezi a szituációt.*
-És nekem nagyon sok játékom van, amiben a szabályok nagyon fontosak. Tessék figyelni!
*Ujján mutogatja, hol tart.*
-Mindenkinek van egy feladata, amit egyedül nem tud megoldani. Ha valaki nem tudja megoldani a feladatát, azt megbünteti a Sötétség Ura. Akinek meg sikerül... azt én nem tudom. A lényeg, hogy ki kell találni a játékokat. Én, csak kicsit segíthetek, mert én találtam ki, és amúgy sem akarok nagyon könnyíteni a dolgon. Nem hagyhatjátok el egymást, kivéve ha valaki meghal. Meg volt még valami...
*Gondolkozik el röviden, majd megrázza a fejét. Ördögi vigyorral folytatja.*
-És a legutolsó! Figyeljetek, mert nagyon fontos. Négy napotok van, és ne akarjatok csalni, mert azt én nem szeretem, és én! Én! ÉÉNN! Én az Úrt képviselem.
*Mondja pokolian önelégült arccal.*
-Van kérdés?
814. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-04 20:01:28
Üzenet elküldve: 2020-04-04 20:01:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*A fájdalom majd szétveti a fejét. Először csak jelzésképp, ekkor két ujjával érinti meg halántékát, majd mondanivalója befejeztével szemei újfent vörösen felvillannak, teste, mint egy lüktető szív, momentumnyi görcsbe rándul a fájdalom érintésére. Ez egy olyan dolog, amihez századok alatt is képtelen volt hozzászokni. Azelőtt soha nem ismerte ezt a fogalmat, s életének csupán apró szegmensét teszi ki lénye e világi tartózkodása, mely csupán csepp a tengerben. Úgy létezett eddig, hogy a fájdalmat hírből sem ismerte. Aztán idecsöppent, ő vált a cseppé a tengerben, rákényszerítve, hogy a fájdalomból táplálkozzon, midőn ő maga sem képes azt elviselni.
Térdre rogy. Fejében megszólal a hang. Tudja hát, ki ő, ámbátor jelen pillanatban ez a tény érdekli a legkevésbé. Mintha saját karmaival szaggatná szét teste belsejét, a kín egy hegyomlás súlyával és vehemenciájával vetődik a túlvilági entitásra, s ő nem tehet mást, csorbult büszkeségét helyreállítandó igyekszik némán tűrni azt, miközben legbelül üvölt.
Aztán megérkezik a vér. Tenyerét szája elé tartja, ujjai közt buggyan ki a gyenge halandók éltető nedűje. Igyekszik nyugodtan, orrán venni a levegőt, majd ettől köhögőrohamot kap. Valami folyadék indult meg orrában is, melyet tüdejébe szívott vissza, s kisvártatva ez tényként kezelendő, nem felvetésként, hiszen vörös patakokban ömlik a vér orrán keresztül is. Meglepetten forgatja a szemét, nem tudja hova tenni a dolgot, s ama szemforgatás közepette látómezeje sötétül.
~ Ilyen lenne a halál? ~
Kérdezi magában, majd erőset pislog, ekkor pedig látása újra kitisztul. Még tiszta bal kezével megtörli szemeit, hófehér alkarjára erős kontrasztot rajzolnak a vörös foltok. Ekkor realizálódik benne, hogy ez talán valami átok. Talán sorra robbannak fel belső szervei. Talán valami sötét erő munkálkodik benne. Talán...
~ Talán hazaküld... ~
Néz maga elé bágyadtan, majd vértől vörös ajkaira mosoly húzódik, szája két oldalán apró vérpatak csordogál alá, groteszk karikatúráját adva szépséges lényének.
Fáj. Kegyetlenül fájdalmas. Annyira fájdalmas, hogy az eredar már a véröklendezés ideje óta révületbe van esve, melyből nemhogy kikandikálódna, egyre mélyebben beleesik. Egy darabon lehetett hallani még halk, elfojtott nyögéseit, midőn a fájdalom ellen küzdött, azonban most, hogy teste minden részét ez a vasszagú, ragacsos nedv teríti be, és szivárog onnan, merev háttal térdel, némán mosolyogva. Egyedül vérrel körvonalazott szemei sugallják, hogy fejben valamilyen más helyen jár. A morphia lassan visszahúzódni látszik, Leilith emberi alakot vesz fel.
Valahol, mélyen az elméjében, az eredar hallani vél egy hangot.
~ Kérd bocsánatát! ~ A hang erőtlen, hangzásra mintha valahonnan a távolból küldték volna ide a visszhangok.
~ Soha! Soha!! ~ Üvölti vissza Leilith tudata mélyére bújva, hangja megremeg, és elkapja a velőtrázó, görcsös nevetés.
A hang még mond valami, de mintha a víz mélyéről szólna, a szavak mélyek és sűrűek, üres pacaként hullámoznak az elme éterében.
A külvilág számára látható, ahogy a lány arcáról a mosoly lelohad, szemei fennakadnak, majd magzatpózban terül oldalára, eszméletét vesztve.*
A hozzászólás írója (Leilith Eredonys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.04 20:03:20
*A fájdalom majd szétveti a fejét. Először csak jelzésképp, ekkor két ujjával érinti meg halántékát, majd mondanivalója befejeztével szemei újfent vörösen felvillannak, teste, mint egy lüktető szív, momentumnyi görcsbe rándul a fájdalom érintésére. Ez egy olyan dolog, amihez századok alatt is képtelen volt hozzászokni. Azelőtt soha nem ismerte ezt a fogalmat, s életének csupán apró szegmensét teszi ki lénye e világi tartózkodása, mely csupán csepp a tengerben. Úgy létezett eddig, hogy a fájdalmat hírből sem ismerte. Aztán idecsöppent, ő vált a cseppé a tengerben, rákényszerítve, hogy a fájdalomból táplálkozzon, midőn ő maga sem képes azt elviselni.
Térdre rogy. Fejében megszólal a hang. Tudja hát, ki ő, ámbátor jelen pillanatban ez a tény érdekli a legkevésbé. Mintha saját karmaival szaggatná szét teste belsejét, a kín egy hegyomlás súlyával és vehemenciájával vetődik a túlvilági entitásra, s ő nem tehet mást, csorbult büszkeségét helyreállítandó igyekszik némán tűrni azt, miközben legbelül üvölt.
Aztán megérkezik a vér. Tenyerét szája elé tartja, ujjai közt buggyan ki a gyenge halandók éltető nedűje. Igyekszik nyugodtan, orrán venni a levegőt, majd ettől köhögőrohamot kap. Valami folyadék indult meg orrában is, melyet tüdejébe szívott vissza, s kisvártatva ez tényként kezelendő, nem felvetésként, hiszen vörös patakokban ömlik a vér orrán keresztül is. Meglepetten forgatja a szemét, nem tudja hova tenni a dolgot, s ama szemforgatás közepette látómezeje sötétül.
~ Ilyen lenne a halál? ~
Kérdezi magában, majd erőset pislog, ekkor pedig látása újra kitisztul. Még tiszta bal kezével megtörli szemeit, hófehér alkarjára erős kontrasztot rajzolnak a vörös foltok. Ekkor realizálódik benne, hogy ez talán valami átok. Talán sorra robbannak fel belső szervei. Talán valami sötét erő munkálkodik benne. Talán...
~ Talán hazaküld... ~
Néz maga elé bágyadtan, majd vértől vörös ajkaira mosoly húzódik, szája két oldalán apró vérpatak csordogál alá, groteszk karikatúráját adva szépséges lényének.
Fáj. Kegyetlenül fájdalmas. Annyira fájdalmas, hogy az eredar már a véröklendezés ideje óta révületbe van esve, melyből nemhogy kikandikálódna, egyre mélyebben beleesik. Egy darabon lehetett hallani még halk, elfojtott nyögéseit, midőn a fájdalom ellen küzdött, azonban most, hogy teste minden részét ez a vasszagú, ragacsos nedv teríti be, és szivárog onnan, merev háttal térdel, némán mosolyogva. Egyedül vérrel körvonalazott szemei sugallják, hogy fejben valamilyen más helyen jár. A morphia lassan visszahúzódni látszik, Leilith emberi alakot vesz fel.
Valahol, mélyen az elméjében, az eredar hallani vél egy hangot.
~ Kérd bocsánatát! ~ A hang erőtlen, hangzásra mintha valahonnan a távolból küldték volna ide a visszhangok.
~ Soha! Soha!! ~ Üvölti vissza Leilith tudata mélyére bújva, hangja megremeg, és elkapja a velőtrázó, görcsös nevetés.
A hang még mond valami, de mintha a víz mélyéről szólna, a szavak mélyek és sűrűek, üres pacaként hullámoznak az elme éterében.
A külvilág számára látható, ahogy a lány arcáról a mosoly lelohad, szemei fennakadnak, majd magzatpózban terül oldalára, eszméletét vesztve.*
A hozzászólás írója (Leilith Eredonys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.04 20:03:20
813. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-03 21:18:08
Üzenet elküldve: 2020-04-03 21:18:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*A Sötétség Ingoványa alighanem népesebb most, mint valaha. Élők hangjai szűrődnek át a sűrű ködön keresztül, s az amúgy halálos némaságba burkolódzó Vérkert a lármából ítélve nincs megelégedve e szokatlan tényállással.
Magabiztosan lépdel keresztül az undokul cuppogó talajon, a csuklya alól villanó, zöld szempár egy pillantással sem méltatja a földön fekvőket. Az ork holttestét keresi meg először, s csak azután kúszik tekintete az egyetlen talpon maradtra, Maraennre. Nem szól egy árva szót sem, térdre rogy az oltár előtt, s lehajtja fejét.*
~Uram, visszatértem hozzád. Rendelkezz velem.~
-Van, akin nem lehet segíteni. Ti mit kerestek itt?
*Csak arcát fordítja oldalra, jelezvén, hogy szavait Maraennhez szegezi. Nem próbálja összerakni fejében a képet, hamarosan úgy is kiderül, mi történt pontosan. A legjobb tippje az lenne, hogy talán uruk valamelyik félistene töltötte ki dühét joggal a szolgáin. Egy biztos, nem látta még az idegeneket erre, pedig az utóbbi időben ideje legnagyobb részét a Vérkertben töltötte.
Végül csak felkel a földről, hogy szembeforduljon a jövevényekkel. Tekintete a legtöbb időt Maraennen időzik, s igyekszik a hideg, acélszürke szempárba mélyeszteni a sajátját. Zavartan húzza fel jobb vállán a szövetet, mi a tetoválást fedi, miközben elkapja tekintetét a lányéról. A félkarú férfit veszi most szemügyre, s a maszkos mozdulatára rebbennek zöldjei. Érdeklődve figyeli, vajon ebből mi sül majd ki, s vaj mily szerep jut neki e történetből.*
*A Sötétség Ingoványa alighanem népesebb most, mint valaha. Élők hangjai szűrődnek át a sűrű ködön keresztül, s az amúgy halálos némaságba burkolódzó Vérkert a lármából ítélve nincs megelégedve e szokatlan tényállással.
Magabiztosan lépdel keresztül az undokul cuppogó talajon, a csuklya alól villanó, zöld szempár egy pillantással sem méltatja a földön fekvőket. Az ork holttestét keresi meg először, s csak azután kúszik tekintete az egyetlen talpon maradtra, Maraennre. Nem szól egy árva szót sem, térdre rogy az oltár előtt, s lehajtja fejét.*
~Uram, visszatértem hozzád. Rendelkezz velem.~
-Van, akin nem lehet segíteni. Ti mit kerestek itt?
*Csak arcát fordítja oldalra, jelezvén, hogy szavait Maraennhez szegezi. Nem próbálja összerakni fejében a képet, hamarosan úgy is kiderül, mi történt pontosan. A legjobb tippje az lenne, hogy talán uruk valamelyik félistene töltötte ki dühét joggal a szolgáin. Egy biztos, nem látta még az idegeneket erre, pedig az utóbbi időben ideje legnagyobb részét a Vérkertben töltötte.
Végül csak felkel a földről, hogy szembeforduljon a jövevényekkel. Tekintete a legtöbb időt Maraennen időzik, s igyekszik a hideg, acélszürke szempárba mélyeszteni a sajátját. Zavartan húzza fel jobb vállán a szövetet, mi a tetoválást fedi, miközben elkapja tekintetét a lányéról. A félkarú férfit veszi most szemügyre, s a maszkos mozdulatára rebbennek zöldjei. Érdeklődve figyeli, vajon ebből mi sül majd ki, s vaj mily szerep jut neki e történetből.*
812. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-02 12:18:58
Üzenet elküldve: 2020-04-02 12:18:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Úgy érzi az elf megsértette Urát, ezt pedig valahogyan helyre kell hoznia. Keze lassan kúszik tőre felé, arra gondol, talán a hitetlen szajha vérének látványa enyhülést hoz majd Neki. Ha a nő szavait meghallja, szemei méreggel telve villannak, ám nem rántja ki dühödten fegyverét. Ujjai a nyél köré fonódnak épp, mikor a vörös átalakul, s a látványtól egy pillanatra lefagy.*
~Sa'Terethre, ez meg miféle szörnyeteg?~
*Szívébe nem költözik félelem, ennek egyedüli oka a Sötétség jelenléte, a tudat, hogy akármiféle lény legyen is ez a torzszülött, az Arctalan ereje hatalmas, s játszi könnyedséggel végez bármikor a hitetlennel.
Tekintetét hirtelen kapja az imént rítust végző irányába, aki immáron görcsösen rángatózik a földön. Nem tudja pontosan mi történhetett, de abban biztos, hogy kínját megérdemli, hisz Sa'Tereth kíméletlen ugyan, de igazságos, akik ellene vétkeznek nem kerülhetik el büntetésüket. Ennek okán a vörös szörnyeteg sem kerülheti el sorsát, Ura vele sem bánik kesztyűs kézzel, még úgysem, hogy sötét jelenléte halványodni látszik.
Nincs már köztük, Mara fejében különös érzést elültetve távozik. Tudja, hogy nem a sajátja a gondolat, hiszen majdhogynem teljesen ellentétes azzal, amit cselekedni tervezett.*
-De hogyan?
*Pillant a semmibe majd egy mély sóhaj után a nő felé fordul, csak ekkor veszi észre, hogy az vért könnyezik, s hány. Csuklyáját lehúzza fejéről, vízzel teli kulacsát leakasztja övéről, kezeivel öltözetében kutat, mígnem egy régi, hímzett zsebkendőre nem lel. Ezeket nyújtja a vérző felé, túl közel azonban nem lép.*
-Kérd bocsánatát!
*Javasolja lágy hangon*
-Kérd és megszabadít a szenvedéstől.
*Úgy érzi az elf megsértette Urát, ezt pedig valahogyan helyre kell hoznia. Keze lassan kúszik tőre felé, arra gondol, talán a hitetlen szajha vérének látványa enyhülést hoz majd Neki. Ha a nő szavait meghallja, szemei méreggel telve villannak, ám nem rántja ki dühödten fegyverét. Ujjai a nyél köré fonódnak épp, mikor a vörös átalakul, s a látványtól egy pillanatra lefagy.*
~Sa'Terethre, ez meg miféle szörnyeteg?~
*Szívébe nem költözik félelem, ennek egyedüli oka a Sötétség jelenléte, a tudat, hogy akármiféle lény legyen is ez a torzszülött, az Arctalan ereje hatalmas, s játszi könnyedséggel végez bármikor a hitetlennel.
Tekintetét hirtelen kapja az imént rítust végző irányába, aki immáron görcsösen rángatózik a földön. Nem tudja pontosan mi történhetett, de abban biztos, hogy kínját megérdemli, hisz Sa'Tereth kíméletlen ugyan, de igazságos, akik ellene vétkeznek nem kerülhetik el büntetésüket. Ennek okán a vörös szörnyeteg sem kerülheti el sorsát, Ura vele sem bánik kesztyűs kézzel, még úgysem, hogy sötét jelenléte halványodni látszik.
Nincs már köztük, Mara fejében különös érzést elültetve távozik. Tudja, hogy nem a sajátja a gondolat, hiszen majdhogynem teljesen ellentétes azzal, amit cselekedni tervezett.*
-De hogyan?
*Pillant a semmibe majd egy mély sóhaj után a nő felé fordul, csak ekkor veszi észre, hogy az vért könnyezik, s hány. Csuklyáját lehúzza fejéről, vízzel teli kulacsát leakasztja övéről, kezeivel öltözetében kutat, mígnem egy régi, hímzett zsebkendőre nem lel. Ezeket nyújtja a vérző felé, túl közel azonban nem lép.*
-Kérd bocsánatát!
*Javasolja lágy hangon*
-Kérd és megszabadít a szenvedéstől.
811. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-01 16:55:39
Üzenet elküldve: 2020-04-01 16:55:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Zihálva fekszik a földön. Fejébe valaki baltát állított, ez biztos. Legalább is ez a kósza gondolat futja át majd tűnik el amilyen gyorsan jött. Nevetésben tör ki,őrült kacajban ahogy csonkját szorongatva minden egyes érzelmet megpróbál megragadni. Talán egy perc is eltelhet amíg a vihorászás befejeződik. Utána már csak a káosz marad. A káosz a fejében. ~Ez nem álom volt, látomás.~ Próbálja összeszedni magát de képtelen rá. A gondolatai is csak egysoros novellák a fejében teljes összeköttetés nélkül. Az egyetlen dolog ami megmarad a káoszban az a hiány. Az ürességérzet amit uruk távozása kelt.
Próbál emlékek után kutatni. Próbálja összeszedni amit látott. ~Fekete világ, szarvas, lány, kehely, vér, én.~ Felidézi önmagát a látomásban. Volt keze. Oldalra pillant. Nem, jobb keze nem nőtt vissza. Viszont ott megvolt. És használta a pálcát. ~De kin?~ Összeszorítja fogát ahogy mélyebbre ássa magát az emlékeiben. A vöröshajú. De mit keresett a fejében? Mágia? Nem, azt érezte volna. Ez más. ~Eredar.~
A gondolat undort kelt benne. ~Ez megpróbált beszélni az Úrral? Rajtam keresztül?~ Az egyik pálcáját megkísérli kezébe venni. A Vérfakasztót. Kezével megpróbál ugyanúgy a mellette lévő nőre suhintani mint azt a látomásban tette a mása, bár annak sem használt semennyit.*
*Zihálva fekszik a földön. Fejébe valaki baltát állított, ez biztos. Legalább is ez a kósza gondolat futja át majd tűnik el amilyen gyorsan jött. Nevetésben tör ki,őrült kacajban ahogy csonkját szorongatva minden egyes érzelmet megpróbál megragadni. Talán egy perc is eltelhet amíg a vihorászás befejeződik. Utána már csak a káosz marad. A káosz a fejében. ~Ez nem álom volt, látomás.~ Próbálja összeszedni magát de képtelen rá. A gondolatai is csak egysoros novellák a fejében teljes összeköttetés nélkül. Az egyetlen dolog ami megmarad a káoszban az a hiány. Az ürességérzet amit uruk távozása kelt.
Próbál emlékek után kutatni. Próbálja összeszedni amit látott. ~Fekete világ, szarvas, lány, kehely, vér, én.~ Felidézi önmagát a látomásban. Volt keze. Oldalra pillant. Nem, jobb keze nem nőtt vissza. Viszont ott megvolt. És használta a pálcát. ~De kin?~ Összeszorítja fogát ahogy mélyebbre ássa magát az emlékeiben. A vöröshajú. De mit keresett a fejében? Mágia? Nem, azt érezte volna. Ez más. ~Eredar.~
A gondolat undort kelt benne. ~Ez megpróbált beszélni az Úrral? Rajtam keresztül?~ Az egyik pálcáját megkísérli kezébe venni. A Vérfakasztót. Kezével megpróbál ugyanúgy a mellette lévő nőre suhintani mint azt a látomásban tette a mása, bár annak sem használt semennyit.*
810. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-04-01 15:52:24
Üzenet elküldve: 2020-04-01 15:52:24
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Sírfelirat hamis isteneknek//
//Gorden fejében//
*Mintha a köd apró részecskéit, belélegezve eltorzítaná a valóságot. A fájdalom nem múlik el. A tárgyak anyaga folyékony lesz szeme előtt, a köd sűrűsödik, és sötétedik. Pillanatok leforgása alatt szemei előtt, egy elfolyt, fekete világ terül, tele nem létező képekkel. Mintha a szél hordaná össze a színeket úgy teremnek szemei elé ezek az örült képsorok, és épp úgy tűnnek el. Ez az elméje világa. Jobbra tőle, egy fekete csuhás alak görnyed hirtelen egy állat holtteste felett. A barnás szőr a tetemes állaton, és az agancs szarvasra utal. Az alak egy lány. Hosszú, sötétbarna, szinte fekete haja kilóg a csuklya alól, ahogy arany kupába csapolja a szarvas vérét. Lassan a szájához emeli a kupát. Mire a szájához érne a vér, a képzeletképp egyszerre mintha füstté válna. Elfújja a szél. Előtte önmaga terem. Úgy ahogy most van épp, egy apró kivétellel. A két pálcát, két külön kezében tartja, ami igencsak érdekes. Hiányzó keze helyén, egy éjfekete végtag látható. Egyenesen önmaga szemébe néz. A képzeletbeli szellem alak elemeli az egyik pálcát, és hirtelen elsuhint vele a valódi Gorden feje felett. Ha az maga mögé pillant, akkor egy arctalan démont lát. Női. Alakjáról, és vörös hajáról megkülönböztethetetlen. Bőre szürke, és kemény. Csontos teste a föld fölött lebeg, és karmai a térdéig érnek, ám nem történik semmi. Hiába mutat rá a pálca. A kétkezű, elmekép-Gordenre néz a démon, és ráveti magát. Újabb szél fújja el a képet. A történések, olyan gyorsan követik egymást, hogy a halucináló varázsló lassan teljesen beleőrül. Újabb kép. Tőle balra. A Sötét Úr jelképe, egészen sajátos ábrázolás móddal. Nem nézheti sokáig, hogy ki a karóra húzott ember. Csak annyit lát, hogy szőke, és lány. Fehér ruhában. Újabb szél fúj. A kép eltűnik. A képzeletbeli önmaga feküdve zihál. A már előbb hallott isteni hang, csak az ő fejében visszhangzik.*
-A lelked az oltáramhoz van kötve halandó.
*Minden szó, mintha harang lenne a fejében. Fájdalmas, és tömör.*
-Nyerd vissza kegyemet amiért elhagytál.
*Amint a mondat véget ér Gorden a földön fekszik, és kinyitja a szemét. A köd eltűnt, és a vérkertet látja. Vérszag árad. Feje széthasadna ha tudna.*
//Mindeközben//
*A dolgok rohamvást történnek egymás után. A Rituálé vége felé megkezdődik az érdekes párbeszéd, amibe maga az arctalan is megszólal. Gorden dadogva elrebegett szavai után, egy kisebb csönd áll be, amit az eredar tör meg. Az telepatikus próbálkozása mintha szellő lenne egy hegy ellen. Fejébe hasít a fájdalom, amitől tervezett szavait nem tudja rögvest elmondani hangosan is. Valószínűleg így is igyekszik pótolni. Amint elhallgat a vörös, Gorden elterül a földön. Hirtelen mind a ketten oda kell kapniuk a fejüket. A fájdalomtól a földön fetrengő, tehetetlen testű férfi, görcsös rángatózása nem ignorálható, miközben szeme láthatólag üres helyekre bámul, egyre nagyobb félelmet mutatva a szemeiben. A várttal ellentétben az eredárnak nincs ideje táplálkozni ebből az érzelemből. A környezet megváltozik. Elsőnek apróságokban. A keselyűk inkább elszállnak. A köd oszlani kezd. A Sötét Úrnak jobb dolga is van mint egy hűtlen szolgát, egy hitetlen eredart, és egy néma kutyát szórakoztatni. A hívők érezhetik azt, hogy magukra lettek hagyva. A szem, a figyelem elfordult róluk. Csak a már felriadt Gorden emlékképeit hagyja maga után, és Leilitht, akit ezzel egy időben szétfeszít a fájdalom. Feje mintha felrobbanna, egyetlen hangot hall benne.*
-Eredar.
*Sa'Tereth megvető hangja mintha berepesztené a koponyáját. A fájdalomtól, kénytelen összegörnyedni. Amint visszatér a vérkert átlagos látványa, és az Uruk távozása biztos, valami megmozdul Leilithben. Mintha valaki gyomron vágta volna, óriásit öklendezik. Vér ömlik száján, és orrán. Vért könnyezik. Mintha valaki belülről szabdalta volna fel. Ugyan valódi seb nincsen benne, bár ő ezt nem tudhatja. Az viszont biztos, hogy veszélyes vérmennyiség távozott a testéből az arcán keresztül. Egy átlag ember már talán a saját halálát kívánná a feájdalomtól. Gorden rémképei is megterhelték a szervezetét. Közel volt ahhoz, hogy a mágiától leterhelt agya szélütést kapjon. Mindenesetre lihegve tér magához, iszonyú fejfájással. Keze helye is sajog. Csak Maraenn maradt az egyetlen sértetlen. Aki nem tett még semmi rosszat. Nem hagyta el istene szolgálatát egy időre, mikor az ajándékkal látta el, és nem kérdőjelezte meg hatalmát. Ő benne egy gondolat fogan. Idegen gondolat. Mintha parancs lenne, bár nem hallja istene távolodó hangját. Mintha ki is mondaná magának.*
-Segítenem kell rajtuk.
//Gorden fájdalma - 3-as erősségű sebnek felel meg, //
//Leilith fájdalma - 4-as erősségű sebnek felel meg, és a következő reagban nem tud megszólalni.//
//Gorden fejében//
*Mintha a köd apró részecskéit, belélegezve eltorzítaná a valóságot. A fájdalom nem múlik el. A tárgyak anyaga folyékony lesz szeme előtt, a köd sűrűsödik, és sötétedik. Pillanatok leforgása alatt szemei előtt, egy elfolyt, fekete világ terül, tele nem létező képekkel. Mintha a szél hordaná össze a színeket úgy teremnek szemei elé ezek az örült képsorok, és épp úgy tűnnek el. Ez az elméje világa. Jobbra tőle, egy fekete csuhás alak görnyed hirtelen egy állat holtteste felett. A barnás szőr a tetemes állaton, és az agancs szarvasra utal. Az alak egy lány. Hosszú, sötétbarna, szinte fekete haja kilóg a csuklya alól, ahogy arany kupába csapolja a szarvas vérét. Lassan a szájához emeli a kupát. Mire a szájához érne a vér, a képzeletképp egyszerre mintha füstté válna. Elfújja a szél. Előtte önmaga terem. Úgy ahogy most van épp, egy apró kivétellel. A két pálcát, két külön kezében tartja, ami igencsak érdekes. Hiányzó keze helyén, egy éjfekete végtag látható. Egyenesen önmaga szemébe néz. A képzeletbeli szellem alak elemeli az egyik pálcát, és hirtelen elsuhint vele a valódi Gorden feje felett. Ha az maga mögé pillant, akkor egy arctalan démont lát. Női. Alakjáról, és vörös hajáról megkülönböztethetetlen. Bőre szürke, és kemény. Csontos teste a föld fölött lebeg, és karmai a térdéig érnek, ám nem történik semmi. Hiába mutat rá a pálca. A kétkezű, elmekép-Gordenre néz a démon, és ráveti magát. Újabb szél fújja el a képet. A történések, olyan gyorsan követik egymást, hogy a halucináló varázsló lassan teljesen beleőrül. Újabb kép. Tőle balra. A Sötét Úr jelképe, egészen sajátos ábrázolás móddal. Nem nézheti sokáig, hogy ki a karóra húzott ember. Csak annyit lát, hogy szőke, és lány. Fehér ruhában. Újabb szél fúj. A kép eltűnik. A képzeletbeli önmaga feküdve zihál. A már előbb hallott isteni hang, csak az ő fejében visszhangzik.*
-A lelked az oltáramhoz van kötve halandó.
*Minden szó, mintha harang lenne a fejében. Fájdalmas, és tömör.*
-Nyerd vissza kegyemet amiért elhagytál.
*Amint a mondat véget ér Gorden a földön fekszik, és kinyitja a szemét. A köd eltűnt, és a vérkertet látja. Vérszag árad. Feje széthasadna ha tudna.*
//Mindeközben//
*A dolgok rohamvást történnek egymás után. A Rituálé vége felé megkezdődik az érdekes párbeszéd, amibe maga az arctalan is megszólal. Gorden dadogva elrebegett szavai után, egy kisebb csönd áll be, amit az eredar tör meg. Az telepatikus próbálkozása mintha szellő lenne egy hegy ellen. Fejébe hasít a fájdalom, amitől tervezett szavait nem tudja rögvest elmondani hangosan is. Valószínűleg így is igyekszik pótolni. Amint elhallgat a vörös, Gorden elterül a földön. Hirtelen mind a ketten oda kell kapniuk a fejüket. A fájdalomtól a földön fetrengő, tehetetlen testű férfi, görcsös rángatózása nem ignorálható, miközben szeme láthatólag üres helyekre bámul, egyre nagyobb félelmet mutatva a szemeiben. A várttal ellentétben az eredárnak nincs ideje táplálkozni ebből az érzelemből. A környezet megváltozik. Elsőnek apróságokban. A keselyűk inkább elszállnak. A köd oszlani kezd. A Sötét Úrnak jobb dolga is van mint egy hűtlen szolgát, egy hitetlen eredart, és egy néma kutyát szórakoztatni. A hívők érezhetik azt, hogy magukra lettek hagyva. A szem, a figyelem elfordult róluk. Csak a már felriadt Gorden emlékképeit hagyja maga után, és Leilitht, akit ezzel egy időben szétfeszít a fájdalom. Feje mintha felrobbanna, egyetlen hangot hall benne.*
-Eredar.
*Sa'Tereth megvető hangja mintha berepesztené a koponyáját. A fájdalomtól, kénytelen összegörnyedni. Amint visszatér a vérkert átlagos látványa, és az Uruk távozása biztos, valami megmozdul Leilithben. Mintha valaki gyomron vágta volna, óriásit öklendezik. Vér ömlik száján, és orrán. Vért könnyezik. Mintha valaki belülről szabdalta volna fel. Ugyan valódi seb nincsen benne, bár ő ezt nem tudhatja. Az viszont biztos, hogy veszélyes vérmennyiség távozott a testéből az arcán keresztül. Egy átlag ember már talán a saját halálát kívánná a feájdalomtól. Gorden rémképei is megterhelték a szervezetét. Közel volt ahhoz, hogy a mágiától leterhelt agya szélütést kapjon. Mindenesetre lihegve tér magához, iszonyú fejfájással. Keze helye is sajog. Csak Maraenn maradt az egyetlen sértetlen. Aki nem tett még semmi rosszat. Nem hagyta el istene szolgálatát egy időre, mikor az ajándékkal látta el, és nem kérdőjelezte meg hatalmát. Ő benne egy gondolat fogan. Idegen gondolat. Mintha parancs lenne, bár nem hallja istene távolodó hangját. Mintha ki is mondaná magának.*
-Segítenem kell rajtuk.
//Gorden fájdalma - 3-as erősségű sebnek felel meg, //
//Leilith fájdalma - 4-as erősségű sebnek felel meg, és a következő reagban nem tud megszólalni.//
809. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-31 23:06:06
Üzenet elküldve: 2020-03-31 23:06:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Megszólalna, de nem jön ki hang a torkán. Az a rohadt mágia, szó nem létezik rá a világokban, hogy mennyire utálja Leilith ezt a jelenséget... Szinte az egyetlen gyengéje.
Gondolataiból a csuklyás mágus ébreszti fel, pontosabban az a valami, ami rajta keresztül beszél. Felvonja jobb szemöldökét, úgy tanulmányozza az eseményt. Az előbb fájdalmat érzett a férfiból, de már megint ott volt az a fránya öröm.
~ Mégis mi teszi ezeket a mocskokat ekkora mániákussá? ~
Kérdi magában, majd az a valami megszólal a varázslón keresztül.
Most még egyszer felteszi a kérdést a mellette állónak, ezúttal sikerrel.
Ahogy a másik foghíjról válaszol neki, sértődötten konyítja le szája sarkát. Elképzeli, milyen lenne széttépni, és hogy vajh akkor ilyen hangvételben beszélne-e vele, midőn bőrét hámozza le húsáról, vagy hangjában feltűnne az oly' jellegzetes nőies visítás?
Ekkor kérdezi meg a mennydörgő hang, hogy mit is akarnak.
Csak ennyi kellett Leilithnek. Máris büszkén, peckesen ellép a nem túl beszédes partnere mellől, és egyenest a varázslatot végbevivő alak felé tart.*
- Nos, elég sok mindent akarok, ámbár azt erősen kétlem, hogy Te azt teljesíteni tudnád... *Hangja határozott, enyhén gunyoros éllel, süt belőle az arrogancia, és az, hogy nem veszi komolyan azt a lényt, aki előtt most áll.* - Viszont egyvalamit tudni szeretnék.
*Egy minutumra lehunyja a szemeit, megpróbál telepatikus kapcsolatot létesíteni ezzel a lénnyel. Az eredarok elméletileg értenek ehhez, ámbár ő soha nem konyított a láthatatlanná váláshoz, sem az ilyen elmepárbajokhoz, egyedül testének manipulálásában ügyeskedik, de abban nagyon.
Ha a telepatikus kapcsolat netán valami csoda folytán létrejön, esetleg az "isten" érzékelte ezt, s vette fel a kapcsolatot, akkor immár gondolatban folytatja.*
- Mondd, tényleg isten lennél? Én bárhol is voltam ebben a világban, az istenek, kiket ezek az alantas lények imádnak, mind halhatatlanok voltak. Viszont biztos vagyok benne, hogy Te nem vagy az.
*Ha a telepatikus kapcsolat nem jött létre, akkor ezen szavakat mind hangosan mondja ki, valójában nem számít neki, melyik fog a kettő közül megtörténni, előbbi csupán diszkréció volt.
Kíváncsian várja, mit válaszol az istenség, arcára kiül a kíváncsiság, és mégis van benne egy aprócska szorongás.
~ Kell. ~ Karmai meghosszabbodnak, foga is megnő, szemei felvillannak, s bőre körül gőzölög a hűs levegő. Így, igazi alakjában, kicsit magabiztosabban tekint az ismeretlen szemébe, legalábbis abba, amin keresztül jelenleg lát.
Amaz talán érzékeli is, hogy nem erről a világról való, ami a lehető legjobb forgatókönyv, hisz az máris előkészítené a második kívánságát.*
A hozzászólás írója (Leilith Eredonys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.31 23:28:52
*Megszólalna, de nem jön ki hang a torkán. Az a rohadt mágia, szó nem létezik rá a világokban, hogy mennyire utálja Leilith ezt a jelenséget... Szinte az egyetlen gyengéje.
Gondolataiból a csuklyás mágus ébreszti fel, pontosabban az a valami, ami rajta keresztül beszél. Felvonja jobb szemöldökét, úgy tanulmányozza az eseményt. Az előbb fájdalmat érzett a férfiból, de már megint ott volt az a fránya öröm.
~ Mégis mi teszi ezeket a mocskokat ekkora mániákussá? ~
Kérdi magában, majd az a valami megszólal a varázslón keresztül.
Most még egyszer felteszi a kérdést a mellette állónak, ezúttal sikerrel.
Ahogy a másik foghíjról válaszol neki, sértődötten konyítja le szája sarkát. Elképzeli, milyen lenne széttépni, és hogy vajh akkor ilyen hangvételben beszélne-e vele, midőn bőrét hámozza le húsáról, vagy hangjában feltűnne az oly' jellegzetes nőies visítás?
Ekkor kérdezi meg a mennydörgő hang, hogy mit is akarnak.
Csak ennyi kellett Leilithnek. Máris büszkén, peckesen ellép a nem túl beszédes partnere mellől, és egyenest a varázslatot végbevivő alak felé tart.*
- Nos, elég sok mindent akarok, ámbár azt erősen kétlem, hogy Te azt teljesíteni tudnád... *Hangja határozott, enyhén gunyoros éllel, süt belőle az arrogancia, és az, hogy nem veszi komolyan azt a lényt, aki előtt most áll.* - Viszont egyvalamit tudni szeretnék.
*Egy minutumra lehunyja a szemeit, megpróbál telepatikus kapcsolatot létesíteni ezzel a lénnyel. Az eredarok elméletileg értenek ehhez, ámbár ő soha nem konyított a láthatatlanná váláshoz, sem az ilyen elmepárbajokhoz, egyedül testének manipulálásában ügyeskedik, de abban nagyon.
Ha a telepatikus kapcsolat netán valami csoda folytán létrejön, esetleg az "isten" érzékelte ezt, s vette fel a kapcsolatot, akkor immár gondolatban folytatja.*
- Mondd, tényleg isten lennél? Én bárhol is voltam ebben a világban, az istenek, kiket ezek az alantas lények imádnak, mind halhatatlanok voltak. Viszont biztos vagyok benne, hogy Te nem vagy az.
*Ha a telepatikus kapcsolat nem jött létre, akkor ezen szavakat mind hangosan mondja ki, valójában nem számít neki, melyik fog a kettő közül megtörténni, előbbi csupán diszkréció volt.
Kíváncsian várja, mit válaszol az istenség, arcára kiül a kíváncsiság, és mégis van benne egy aprócska szorongás.
~ Kell. ~ Karmai meghosszabbodnak, foga is megnő, szemei felvillannak, s bőre körül gőzölög a hűs levegő. Így, igazi alakjában, kicsit magabiztosabban tekint az ismeretlen szemébe, legalábbis abba, amin keresztül jelenleg lát.
Amaz talán érzékeli is, hogy nem erről a világról való, ami a lehető legjobb forgatókönyv, hisz az máris előkészítené a második kívánságát.*
A hozzászólás írója (Leilith Eredonys) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.03.31 23:28:52
808. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-31 17:18:23
Üzenet elküldve: 2020-03-31 17:18:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Szinte elbűvölve figyeli a rituálét, szíve pedig gyermeki izgalommal telve ver hevesebben. Érzi, valami hatalmas készül, nem csupán valamiféle egyszerű áldozatbemutatásról vagy buzgó áhítatról van szó. Pár pillanatra lehunyja szemeit, s elismétli halkan imádságát, amit az idefelé úton mormolt.
Egy női hang zavarja meg az egyetlen igaz istenéhez intézett fohászában, aminek egy cseppet sem örül. Nem fordul az idegen felé, csupán szeme sarkából pillant rajta végig majd tekintete visszasiklik csonka fajtására, s az imént feltett kérdésre halványan bólint.*
-Hívei itt rálelhetnek.
*Hangsúlyozza ki az első szót, csak hogy világossá váljék a másik számára, a Magasztos nem mutatja meg magát akárkinek.
Épphogy kiejti feleletét, valami történik. Ahogy hűvös szellő támad, bár testét mindenütt ruha fedi, bőre libabőrös lesz. A borzongás, ami átjárja ám a legkevésbé sem kellemetlen, érzi Ura jelenlétét, s ez végtelenül boldoggá teszi, eufóriáját pedig csak tetézi, hogy az Igaz megszólítja őket a hosszúfülűn keresztül, még ha hangja számonkérő is. Érez rá némi késztetést, hogy térdre boruljon, de tudja a Dicső Sötétség nem akarná, hogy érzelgőssé váljon, így legyűri magában az ingert. Pontosan még mindig nem tudja, mi is az oka ittlétének, így választ sem tud adni az Arctalannak, megteszi ezt azonban más helyette. A rítust elvégzett férfi dadogását szánalmasnak találja, minden oka megvan persze félni, hisz elhívta a Hatalmas Sa'Terethet, s még csak áldozatot se mutat be neki üdvözletképp, ettől függetlenül lehetne benne annyi tartás, hogy érzelmeit nem mutatja ki. Mara nem retteg attól, hogy az Egyetlen életét veszi, bár csalódott lenne, ha nem szolgálhatná őt tovább, ha ez az Ő akarata, így kell lennie. Némán figyeli hát tovább az eseményeket, s próbálja kihámozni, mi szerepe lehet majd az elkövetkezőekben.*
*Szinte elbűvölve figyeli a rituálét, szíve pedig gyermeki izgalommal telve ver hevesebben. Érzi, valami hatalmas készül, nem csupán valamiféle egyszerű áldozatbemutatásról vagy buzgó áhítatról van szó. Pár pillanatra lehunyja szemeit, s elismétli halkan imádságát, amit az idefelé úton mormolt.
Egy női hang zavarja meg az egyetlen igaz istenéhez intézett fohászában, aminek egy cseppet sem örül. Nem fordul az idegen felé, csupán szeme sarkából pillant rajta végig majd tekintete visszasiklik csonka fajtására, s az imént feltett kérdésre halványan bólint.*
-Hívei itt rálelhetnek.
*Hangsúlyozza ki az első szót, csak hogy világossá váljék a másik számára, a Magasztos nem mutatja meg magát akárkinek.
Épphogy kiejti feleletét, valami történik. Ahogy hűvös szellő támad, bár testét mindenütt ruha fedi, bőre libabőrös lesz. A borzongás, ami átjárja ám a legkevésbé sem kellemetlen, érzi Ura jelenlétét, s ez végtelenül boldoggá teszi, eufóriáját pedig csak tetézi, hogy az Igaz megszólítja őket a hosszúfülűn keresztül, még ha hangja számonkérő is. Érez rá némi késztetést, hogy térdre boruljon, de tudja a Dicső Sötétség nem akarná, hogy érzelgőssé váljon, így legyűri magában az ingert. Pontosan még mindig nem tudja, mi is az oka ittlétének, így választ sem tud adni az Arctalannak, megteszi ezt azonban más helyette. A rítust elvégzett férfi dadogását szánalmasnak találja, minden oka megvan persze félni, hisz elhívta a Hatalmas Sa'Terethet, s még csak áldozatot se mutat be neki üdvözletképp, ettől függetlenül lehetne benne annyi tartás, hogy érzelmeit nem mutatja ki. Mara nem retteg attól, hogy az Egyetlen életét veszi, bár csalódott lenne, ha nem szolgálhatná őt tovább, ha ez az Ő akarata, így kell lennie. Némán figyeli hát tovább az eseményeket, s próbálja kihámozni, mi szerepe lehet majd az elkövetkezőekben.*
807. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-30 22:21:59
Üzenet elküldve: 2020-03-30 22:21:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*A fájdalom ami egy fertályórával ezelőtt beléhasított semmi ahhoz képest amit most érez. Mintha minden szervébe egyenként kést állítottak volna. Majd csend. Egy pillanatnyi csend. Az Úr megérkezett. A vérmágus testje megadja magát a nála felfoghatatlanul nagyobb hatalomnak. Elméje nyitott könyvvé válik. Valahol mélyen gyanítja, hogyha a Semmi olvasni akarna az elméjében, megtehetné. Amint megszűnik a kontroll Gorden felett az összeesik. Egyszer azért mert a tudat, hogy a számára egyetlen igaz isten, ha csak egy pillanatra is, a testét használta kommunikációra, perverz izgalmakat indít meg benne. Vonzódik ő a női test szépségéhez is, de ehhez az érzeshez hasonlót még a tőle nem messze álló eredar szépség se tudna kiváltani. Ha valaki figyel még egy halk kacagást is hallhat felőle, de gyorsan uralmat vesz magán. A második ok, amiért így a földre került az nem más mint a szégyen. A szégyen, hogy az Úr haragját kivívta szánalmas tevékenységével. Az öröm és a bánat groteszk elegyévé válik. Ám a Semminek válaszolni kell, parancsa halandó számára megtagadhatatlan.*
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig távol maradtam! *rebegi. Igaz, miután Sa'Tereth megölte a sokat fecsegő Sa'argathotot az elf is eltűnt a színről, bár a kettőnek egymáshoz nem volt sok köze. Az ok elméjének ingatag állapotat, mely sokszor viszi olyan útra amely mások számára érthetetlen. Mesterével, Sa'argathottal, való találkozása csak ráerősített erre.*
- A-azért jöttem, ó egyetlen isten, hogy kérdéssel forduljak hozzád. Útmutatást sz-szeretnék kérni a jövőbeli cselekedeteimhez s s-segítséget ezekkel a pálcákkal. *veszi elő a két eszközt. Keze is remeg, nem csak hangja, ahogy az oltár felé nyújta őket. Elméje elfogadta a lehetőséget: lehet bűnéért az életével fizet.*
*A fájdalom ami egy fertályórával ezelőtt beléhasított semmi ahhoz képest amit most érez. Mintha minden szervébe egyenként kést állítottak volna. Majd csend. Egy pillanatnyi csend. Az Úr megérkezett. A vérmágus testje megadja magát a nála felfoghatatlanul nagyobb hatalomnak. Elméje nyitott könyvvé válik. Valahol mélyen gyanítja, hogyha a Semmi olvasni akarna az elméjében, megtehetné. Amint megszűnik a kontroll Gorden felett az összeesik. Egyszer azért mert a tudat, hogy a számára egyetlen igaz isten, ha csak egy pillanatra is, a testét használta kommunikációra, perverz izgalmakat indít meg benne. Vonzódik ő a női test szépségéhez is, de ehhez az érzeshez hasonlót még a tőle nem messze álló eredar szépség se tudna kiváltani. Ha valaki figyel még egy halk kacagást is hallhat felőle, de gyorsan uralmat vesz magán. A második ok, amiért így a földre került az nem más mint a szégyen. A szégyen, hogy az Úr haragját kivívta szánalmas tevékenységével. Az öröm és a bánat groteszk elegyévé válik. Ám a Semminek válaszolni kell, parancsa halandó számára megtagadhatatlan.*
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig távol maradtam! *rebegi. Igaz, miután Sa'Tereth megölte a sokat fecsegő Sa'argathotot az elf is eltűnt a színről, bár a kettőnek egymáshoz nem volt sok köze. Az ok elméjének ingatag állapotat, mely sokszor viszi olyan útra amely mások számára érthetetlen. Mesterével, Sa'argathottal, való találkozása csak ráerősített erre.*
- A-azért jöttem, ó egyetlen isten, hogy kérdéssel forduljak hozzád. Útmutatást sz-szeretnék kérni a jövőbeli cselekedeteimhez s s-segítséget ezekkel a pálcákkal. *veszi elő a két eszközt. Keze is remeg, nem csak hangja, ahogy az oltár felé nyújta őket. Elméje elfogadta a lehetőséget: lehet bűnéért az életével fizet.*
806. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-30 21:56:04
Üzenet elküldve: 2020-03-30 21:56:04
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*A Vérkert halott. A mocsár dögszagot áraszt. Az obszidián oltáron, mintha valakit kizsigereltek volna, vértócsa terül el, akár a köd a tájon. A Sötétség Urának leple lehet, ami eltakarja, és egyszerre szétoszlatja a fényt. A madarak a vándor üvöltésére nem repülnek föl, ahogyan azt várná. Az óriás keselyűk, mintha a vacsorát néznék, tekintenek le az imádkozóra. A Rituálé kezdetét veszi. A közben érkezők, csak nehezen pillanthatják meg Gorden alakját, a mindent takaró köd miatt. Az, hogy rituálé folyik az bizonyos, akár avatatlan szem számára is. A mágia átverhetetlen. Szinte üvölt a csend, egészen a lélekkötés végéig. Az elf lelke, mintha testéből szakadna ki, óriási fájdalommal karöltve végzi be a varázslatot. A lány szóra nyitná a száját közben, de nem jön ki hang a torkán, csak mikor már a varázslat véget ért. A hívők érzik. Egy olyan szervvel, ami nem nő a lényben, csak bennük van. Az Uruk itt van. A Semmi fekete tekintete a Vérkertre, és a három alakra tekint. A meg-meg induló hideg szellő a csontokig hatolva jelzi a hamis isten jelenlétét, szem mégsem látja. A vérmágus szája megremeg. Elméje érzi, hogy nem ő irányítja a testét egy pillanatra. Az ő szája mozog, mégis mintha valaki más fülével hallaná a szavakat.*
-Hol voltál?
*Érkezik a mély, nemtelen hörgésnek a hangja.*
-Mit akartok?
*Zárja le a Sötétség Ura a maga részét a beszélgetésből, egyértelműen számon kérve szolgáit. A mágikus hang dühös, mint a méreg, és hideg mint a halál.*
*A Vérkert halott. A mocsár dögszagot áraszt. Az obszidián oltáron, mintha valakit kizsigereltek volna, vértócsa terül el, akár a köd a tájon. A Sötétség Urának leple lehet, ami eltakarja, és egyszerre szétoszlatja a fényt. A madarak a vándor üvöltésére nem repülnek föl, ahogyan azt várná. Az óriás keselyűk, mintha a vacsorát néznék, tekintenek le az imádkozóra. A Rituálé kezdetét veszi. A közben érkezők, csak nehezen pillanthatják meg Gorden alakját, a mindent takaró köd miatt. Az, hogy rituálé folyik az bizonyos, akár avatatlan szem számára is. A mágia átverhetetlen. Szinte üvölt a csend, egészen a lélekkötés végéig. Az elf lelke, mintha testéből szakadna ki, óriási fájdalommal karöltve végzi be a varázslatot. A lány szóra nyitná a száját közben, de nem jön ki hang a torkán, csak mikor már a varázslat véget ért. A hívők érzik. Egy olyan szervvel, ami nem nő a lényben, csak bennük van. Az Uruk itt van. A Semmi fekete tekintete a Vérkertre, és a három alakra tekint. A meg-meg induló hideg szellő a csontokig hatolva jelzi a hamis isten jelenlétét, szem mégsem látja. A vérmágus szája megremeg. Elméje érzi, hogy nem ő irányítja a testét egy pillanatra. Az ő szája mozog, mégis mintha valaki más fülével hallaná a szavakat.*
-Hol voltál?
*Érkezik a mély, nemtelen hörgésnek a hangja.*
-Mit akartok?
*Zárja le a Sötétség Ura a maga részét a beszélgetésből, egyértelműen számon kérve szolgáit. A mágikus hang dühös, mint a méreg, és hideg mint a halál.*
805. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-30 01:16:09
Üzenet elküldve: 2020-03-30 01:16:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat hamis isteneknek//
*Itt van hát. Végre szemben állhat vele, és megbizonyosodhat igazáról.
Kecses, immár ráérős léptekkel kanyarodik be a múltbéli szépséges kertbe. Az, amire emlékszik, nincs többé, csupán ez a mohos, ködös, bűzös rejteke annak, akiért idejött. Rezzenéstelen arccal figyel körbe, minden léptével a táj újabb szegmensét felmérve. Nem taglózza le a látvány, viszont meg sem rémíti, mondhatni, teljesen közömbösen fogadja. Az nem félhet, akitől félni kell. Helyesebben fogalmazva, ő nem tud félni, hiszen úgy hiszi, tőle kell félni.
Lassan kirajzolódik a szeme előtt valami sötét tömb, és két alak. Az egyik a tömbnél, a másik nem messze tőle. Lelki gyomra hirtelen megkordul, és késztetést érez arra, hogy lakmározzon az ő félelmükből, de amikor elmerül az érzelmek kavalkádjában, csalódottan tér onnan vissza; csupán örömöt, imádatot, és nyűgözöttséget érzett. Értetlenül néz a két alak irányába, léptei ritmusából is kirázódik egy pillanatra.
Csupán egy pillanatra. Hirtelen lelkébe hasít a fájdalom okozta szenvedés érzése, mely kellemesen csiklandozza őt. Erre várt, ez kellett neki. Ez még a félelemnél is jobb, viszont még mindig keserédes; továbbra is úgy érzi, ez a fájdalom még mindig örömmel viseltetik. Mindenesetre, jobb, mint a semmi, így halovány mosollyal fürdőzik az érzelmekben, midőn lépteit a két ismeretlen felé irányítja. Talán tudnak valamit erről a valakiről, akit felkutatni jött ide.
A fájdalom forrása, étke, ha úgy tetszik, annál a sötét kőtömbnél csinál valamit, a másik pedig jó néhány lépésnyire figyeli őt. Hagyja, hadd csinálja az étke, amit csinál, talán éppen a keresendő felet hívja magához, így még hasznára is lehet.
Figyelme most inkább a másik alak felé terelődik, aki magányosan ácsorog. Kecses, már-már földöntúlian elegáns, kimért léptekkel suhan mellé, mígnem közvetlenül mellette megáll, s rátekint.*
- Itt tanyázik hát az a bizonyos isten, akit a Sötétség Urának is neveznek?
*Kérdezi a rituálét figyelő alakot negédes mosollyal, s egy pillanatra sárgán villannak fel mohó macskaszemei.*
*Itt van hát. Végre szemben állhat vele, és megbizonyosodhat igazáról.
Kecses, immár ráérős léptekkel kanyarodik be a múltbéli szépséges kertbe. Az, amire emlékszik, nincs többé, csupán ez a mohos, ködös, bűzös rejteke annak, akiért idejött. Rezzenéstelen arccal figyel körbe, minden léptével a táj újabb szegmensét felmérve. Nem taglózza le a látvány, viszont meg sem rémíti, mondhatni, teljesen közömbösen fogadja. Az nem félhet, akitől félni kell. Helyesebben fogalmazva, ő nem tud félni, hiszen úgy hiszi, tőle kell félni.
Lassan kirajzolódik a szeme előtt valami sötét tömb, és két alak. Az egyik a tömbnél, a másik nem messze tőle. Lelki gyomra hirtelen megkordul, és késztetést érez arra, hogy lakmározzon az ő félelmükből, de amikor elmerül az érzelmek kavalkádjában, csalódottan tér onnan vissza; csupán örömöt, imádatot, és nyűgözöttséget érzett. Értetlenül néz a két alak irányába, léptei ritmusából is kirázódik egy pillanatra.
Csupán egy pillanatra. Hirtelen lelkébe hasít a fájdalom okozta szenvedés érzése, mely kellemesen csiklandozza őt. Erre várt, ez kellett neki. Ez még a félelemnél is jobb, viszont még mindig keserédes; továbbra is úgy érzi, ez a fájdalom még mindig örömmel viseltetik. Mindenesetre, jobb, mint a semmi, így halovány mosollyal fürdőzik az érzelmekben, midőn lépteit a két ismeretlen felé irányítja. Talán tudnak valamit erről a valakiről, akit felkutatni jött ide.
A fájdalom forrása, étke, ha úgy tetszik, annál a sötét kőtömbnél csinál valamit, a másik pedig jó néhány lépésnyire figyeli őt. Hagyja, hadd csinálja az étke, amit csinál, talán éppen a keresendő felet hívja magához, így még hasznára is lehet.
Figyelme most inkább a másik alak felé terelődik, aki magányosan ácsorog. Kecses, már-már földöntúlian elegáns, kimért léptekkel suhan mellé, mígnem közvetlenül mellette megáll, s rátekint.*
- Itt tanyázik hát az a bizonyos isten, akit a Sötétség Urának is neveznek?
*Kérdezi a rituálét figyelő alakot negédes mosollyal, s egy pillanatra sárgán villannak fel mohó macskaszemei.*
804. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-29 12:44:48
Üzenet elküldve: 2020-03-29 12:44:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat a hamis isteneknek//
*Csuklyás alak érkezik az egykori Tündérkert dágványos földjére. Széléhez érkezvén egy pillanatra megáll, ezen rövid idő alatt mély levegőt véve szívja magába a láp jellegzetes bűzét, s közben elégedetten szemléli az elé táruló látványt. Épp olyan, mint amilyennek elképzelte.
Lassú, ráérős léptekkel folytatja útját az ingoványos talajon, immáron feleslegesnek érzi sietni, hisz végre több napnyi fárasztó utazás után megérkezett. Sőt, talán már egy hata is meg van annak, hogy álmában ide szólította őt Ura, s hívását meghallva indult útnak éjnek évadján. A Magasztos tervét ugyan nem közölte vele, de tudta, nem kételkedhet szent akaratában, bizonyára jó oka van arra, hogy őt a Sötétség Oltárának áldott helyszínére küldte.
A legszentebb hely felé igyekezvén kellemes borzongás járja át, orra alatt halkan, ismeretlen nyelven mormolja imáit. Tekintete néha megakad pár kósza csonton, sajnálja, hogy az itt nyugvóknak talán fogalma sincs micsoda megtiszteltetés érte őket, elvégre testük ezen az áldott helyen várhatja a Sötétség Harmadik Eljövetelét.
Apránként ugyan, de eléri hát az obszidián tömböt. Megpillantva a félkarú alakot tisztes távolságban áll meg, s kíváncsi szemekkel figyeli a rituálét. Talán éppen miatta kellett idezarándokolnia?
A mágiában nem jártas ugyan, de nyilvánvaló számára, hogy az idegen az ő Urának sötét varázslatát gyakorolja. Nem áll szándékában megzavarni a férfit, így nem szólítja meg vagy lép közelebb, csak csendben, türelmesen várja, hogy befejezze. Érzi, hamarosan fény derül ittlétének okára.*
*Csuklyás alak érkezik az egykori Tündérkert dágványos földjére. Széléhez érkezvén egy pillanatra megáll, ezen rövid idő alatt mély levegőt véve szívja magába a láp jellegzetes bűzét, s közben elégedetten szemléli az elé táruló látványt. Épp olyan, mint amilyennek elképzelte.
Lassú, ráérős léptekkel folytatja útját az ingoványos talajon, immáron feleslegesnek érzi sietni, hisz végre több napnyi fárasztó utazás után megérkezett. Sőt, talán már egy hata is meg van annak, hogy álmában ide szólította őt Ura, s hívását meghallva indult útnak éjnek évadján. A Magasztos tervét ugyan nem közölte vele, de tudta, nem kételkedhet szent akaratában, bizonyára jó oka van arra, hogy őt a Sötétség Oltárának áldott helyszínére küldte.
A legszentebb hely felé igyekezvén kellemes borzongás járja át, orra alatt halkan, ismeretlen nyelven mormolja imáit. Tekintete néha megakad pár kósza csonton, sajnálja, hogy az itt nyugvóknak talán fogalma sincs micsoda megtiszteltetés érte őket, elvégre testük ezen az áldott helyen várhatja a Sötétség Harmadik Eljövetelét.
Apránként ugyan, de eléri hát az obszidián tömböt. Megpillantva a félkarú alakot tisztes távolságban áll meg, s kíváncsi szemekkel figyeli a rituálét. Talán éppen miatta kellett idezarándokolnia?
A mágiában nem jártas ugyan, de nyilvánvaló számára, hogy az idegen az ő Urának sötét varázslatát gyakorolja. Nem áll szándékában megzavarni a férfit, így nem szólítja meg vagy lép közelebb, csak csendben, türelmesen várja, hogy befejezze. Érzi, hamarosan fény derül ittlétének okára.*
803. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-28 18:07:58
Üzenet elküldve: 2020-03-28 18:07:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sírfelirat a hamis isteneknek//
*A Vérkert ingoványos talajában nem sok fa tudta megverni gyökerét, amelynek mégis sikerült az most csak még borzasztóbbá teszi a helyet. Ugyanúgy mint a környező sziklák, a fák is kicsavarodtak, mintha lebilincselt őrültek lennének. Az egyik ilyen fa törzsénél áll Gorden Eleffeul, Sa'Tereth követője, vérmágus. Fokosával ütemesen bele-belevág a törzsbe. A fegyver pengéje nyomán lassan kialakul egy jól ismert ábra. Egy karóra húzott ember, lábánál saját vére tengerré válik. Ahhoz képest, hogy milyen eszközzel dolgozik, s hogy csak egy kézzel, egész szép lett groteszk alkotása. Végezvén kihúzza a földből szigonyát, ami eddig egy nagyobb fűcsomóba volt állítva.
Lassan elindul a Vérkert közepe felé. Célja az obszidián oltár. Elérvén azt leül mellé, kezébe veszi a két pálcát amellyel mestere megáldotta. A mai napig nem jött rá a használatuk módjára. Ahogy ujjai között forgatja őket hirtelen éles fájdalom fúrja át jobb kezének csonkját s bal világtalan szemét. Ahogy a fájdalom erősödik úgy görnyed össze a varázsló, míg eléri a tűréshatárát s egy iszonyatos üvöltést hallat. Az a kevés madár is, ami eddig a környéket rótta most heves szárnycsapásokkal távozik. Csönd van.
Az elf nagy nehezen talpra áll, bal kezével megérinti az oltárt, majd lassú rituáléba kezd. Ezt már rég meg kellett volna tennie. Most csak reméli, hogy sikerül.*
A varázsló egy fertályórás rituálét hajt végre egy Sötétség Oltár előtt, melynek hatására lelkét hozzáköti ahhoz az oltárhoz. Annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű az oltár. Ha az oltárhoz már hozzá van kötve annyi lélek, ahányadik szintű, akkor közülük a leggyengébb (legkevesebb sötétség ponttal rendelkező) lélekkötése felszakad, ha a varázsló lelke erősebb (több sötétség pontja van). Ha a varázslónak korábban volt oltárhoz kötve lelke, a lélekkötés felszakad, és az új lesz érvényes.
*A Vérkert ingoványos talajában nem sok fa tudta megverni gyökerét, amelynek mégis sikerült az most csak még borzasztóbbá teszi a helyet. Ugyanúgy mint a környező sziklák, a fák is kicsavarodtak, mintha lebilincselt őrültek lennének. Az egyik ilyen fa törzsénél áll Gorden Eleffeul, Sa'Tereth követője, vérmágus. Fokosával ütemesen bele-belevág a törzsbe. A fegyver pengéje nyomán lassan kialakul egy jól ismert ábra. Egy karóra húzott ember, lábánál saját vére tengerré válik. Ahhoz képest, hogy milyen eszközzel dolgozik, s hogy csak egy kézzel, egész szép lett groteszk alkotása. Végezvén kihúzza a földből szigonyát, ami eddig egy nagyobb fűcsomóba volt állítva.
Lassan elindul a Vérkert közepe felé. Célja az obszidián oltár. Elérvén azt leül mellé, kezébe veszi a két pálcát amellyel mestere megáldotta. A mai napig nem jött rá a használatuk módjára. Ahogy ujjai között forgatja őket hirtelen éles fájdalom fúrja át jobb kezének csonkját s bal világtalan szemét. Ahogy a fájdalom erősödik úgy görnyed össze a varázsló, míg eléri a tűréshatárát s egy iszonyatos üvöltést hallat. Az a kevés madár is, ami eddig a környéket rótta most heves szárnycsapásokkal távozik. Csönd van.
Az elf nagy nehezen talpra áll, bal kezével megérinti az oltárt, majd lassú rituáléba kezd. Ezt már rég meg kellett volna tennie. Most csak reméli, hogy sikerül.*
A varázsló egy fertályórás rituálét hajt végre egy Sötétség Oltár előtt, melynek hatására lelkét hozzáköti ahhoz az oltárhoz. Annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű az oltár. Ha az oltárhoz már hozzá van kötve annyi lélek, ahányadik szintű, akkor közülük a leggyengébb (legkevesebb sötétség ponttal rendelkező) lélekkötése felszakad, ha a varázsló lelke erősebb (több sötétség pontja van). Ha a varázslónak korábban volt oltárhoz kötve lelke, a lélekkötés felszakad, és az új lesz érvényes.
802. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-21 08:24:34
Üzenet elküldve: 2020-03-21 08:24:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Hangulatos esti csevej a Vérkertben //
*A bizonygatás, hogy nem részeg igazolja, hogy az. Ez utáni szavaira legszívesebben egy pofont kapna a fiú, de akkor vélhetően megint a sárba esne. Még egyszer pedig nincsen kedve felrángatni.*
- Mégis hány éves vagy? *akad fenn. Szinte biztos, hogy egy kamaszodó suhanc.*
- Megszöktél a szüleidtől? *kérdezgeti, egyelőre nem fenyíti meg. Hiszen a fiú teljesen ártalmatlannak tűnik.*
- Na látod, ebben biztos vagyok. Inkább szájhősnek tűnsz. *erre egyetlen egy erősebb szúrást kap a hegébe. Ezt nem tudja mire vélni, de nagyon fura.
~Jó lenne találni valakit, aki tudhatna felelni pár kérdésemre.~ Sóhajt fel gondolatai között.*
- Örülök Nazron a megismerkedésnek. *mondja, bár az érzéssel most vitába tudna szállni önmagával. A fiú rém idegesítő, és ezt tetézi, hogy ismét a hevesebben reagál. Sőt gyorsabban akar távozni a kertből.*
- Ha minden ketten pofára esünk, nagyon dühös leszek rád. *mondja és megpróbálja kicsit lassítani a lépteiket. Azonban ennek a hatása nagyjából nem az, amit várt. Esés helyett a fiú okádni kezd.*
- Fúj, de gusztustalan vagy. *fintorog, és próbálja az orrát a köpenye prémes szegélyébe nyomni.*
- Erre szintén nem voltam kíváncsi. *Az hogy a fiúnak nem sok pénze van azon nincsen meglepődve. De közösen kiegyeznek a Rumos Rókában. ~Legalább a közös cél megvan.~ gondolja magában. Nagyot sóhajt, ahogy jobban a fiú hóna alá nyúl, mert úgy érezte kicsit mintha össze akarna csuklani. De lehet a hányás miatt, a hányást is kikerülik, aztán már tényleg eléggé közel kerülnek a kertből kivezető ösvényhez. ”Visszaaah” Na, ez a bizarr szó, ami a széllel érkezik, most Lisé szaporázza meg a lépteit. Minél hamarabb a háta mögé akarja tudni a kertet egy időre. Azonban igaza lesz a szélben süvítő hangnak vissza fog jönni. Erre ismét egyetlen egy erős szúrás éri a hegét. Azt pedig már most nem érti, miért történik ez vele.*
- Gonosz ez az isten? Mesélj már róla, én még csak soha nem is hallottam róla. Mit képvisel? *érdeklődik, bár lehet nem egy részeg fiút kéne erről faggatnia, de jelenleg nincsen más lehetősége erre.*
*A bizonygatás, hogy nem részeg igazolja, hogy az. Ez utáni szavaira legszívesebben egy pofont kapna a fiú, de akkor vélhetően megint a sárba esne. Még egyszer pedig nincsen kedve felrángatni.*
- Mégis hány éves vagy? *akad fenn. Szinte biztos, hogy egy kamaszodó suhanc.*
- Megszöktél a szüleidtől? *kérdezgeti, egyelőre nem fenyíti meg. Hiszen a fiú teljesen ártalmatlannak tűnik.*
- Na látod, ebben biztos vagyok. Inkább szájhősnek tűnsz. *erre egyetlen egy erősebb szúrást kap a hegébe. Ezt nem tudja mire vélni, de nagyon fura.
~Jó lenne találni valakit, aki tudhatna felelni pár kérdésemre.~ Sóhajt fel gondolatai között.*
- Örülök Nazron a megismerkedésnek. *mondja, bár az érzéssel most vitába tudna szállni önmagával. A fiú rém idegesítő, és ezt tetézi, hogy ismét a hevesebben reagál. Sőt gyorsabban akar távozni a kertből.*
- Ha minden ketten pofára esünk, nagyon dühös leszek rád. *mondja és megpróbálja kicsit lassítani a lépteiket. Azonban ennek a hatása nagyjából nem az, amit várt. Esés helyett a fiú okádni kezd.*
- Fúj, de gusztustalan vagy. *fintorog, és próbálja az orrát a köpenye prémes szegélyébe nyomni.*
- Erre szintén nem voltam kíváncsi. *Az hogy a fiúnak nem sok pénze van azon nincsen meglepődve. De közösen kiegyeznek a Rumos Rókában. ~Legalább a közös cél megvan.~ gondolja magában. Nagyot sóhajt, ahogy jobban a fiú hóna alá nyúl, mert úgy érezte kicsit mintha össze akarna csuklani. De lehet a hányás miatt, a hányást is kikerülik, aztán már tényleg eléggé közel kerülnek a kertből kivezető ösvényhez. ”Visszaaah” Na, ez a bizarr szó, ami a széllel érkezik, most Lisé szaporázza meg a lépteit. Minél hamarabb a háta mögé akarja tudni a kertet egy időre. Azonban igaza lesz a szélben süvítő hangnak vissza fog jönni. Erre ismét egyetlen egy erős szúrás éri a hegét. Azt pedig már most nem érti, miért történik ez vele.*
- Gonosz ez az isten? Mesélj már róla, én még csak soha nem is hallottam róla. Mit képvisel? *érdeklődik, bár lehet nem egy részeg fiút kéne erről faggatnia, de jelenleg nincsen más lehetősége erre.*
801. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2020-03-20 23:07:46
Üzenet elküldve: 2020-03-20 23:07:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
// Hangulatos esti csevej a Vérkertben //
* Valahogy felhúzzák a földről, bár nem kis munka árán történik ez meg. Aztán egy zöldes kékes szempár belebámul a képébe.*
- Nem vagyok részeg. * Bizonygatja miközben a Lisé letapizza a testét.*
- Oh valaki nagyon beindult. Lentebb is tapizhatsz ám nyugodtan.* Egész jó kedve lett, hogy tapizták a testét, bár ma már élvezte a hús örömeit. Még az se veszi a kedvét, hogy le vigyázták.*
- Én nem vagyok hős, de nem ám.* Egyre álmosabb lesz, ahogy haladnak előre. Ez addig tart, amíg meg nem pillantja az oltárt, akkor rögvest felélénkül.*
- Nazron vagyok!* Nyögi ki mielőtt elkapná a pánikroham az oltár miatt. A lány kapcsol és irányt vált. Aztán megint kiejti azt a nevet, amitől a hideg futkos Naz hátán. Ilyenkor még a ködöt is fojtósabbnak érzi.*
- Mondtam, hogy ne emlegesd!* Mordul rá és összeszedi maradék erejét. Sokkal gyorsabban kezd el botorkálni, mert minél hamarabb szeretne távozni ebből a pokoli kertből. Menet közben szóba kerülnek a szállás lehetőségek.*
- Róka, róka rókáznom kell.* Böki ki, de már jön is a rum ízű áldás kifelé. Gyomra nem örült neki, hogy ilyen sokat mozog, mert ezzel felkavarja kevés tartalmát. Mondjuk már mostanra szinte teljesen üres.*
- Rum íze volt. Van még egy kevés pénzem. Jó lesz a Rumos, mert az közel van.* Nyöszörgi fáradtan*
* Valahogy felhúzzák a földről, bár nem kis munka árán történik ez meg. Aztán egy zöldes kékes szempár belebámul a képébe.*
- Nem vagyok részeg. * Bizonygatja miközben a Lisé letapizza a testét.*
- Oh valaki nagyon beindult. Lentebb is tapizhatsz ám nyugodtan.* Egész jó kedve lett, hogy tapizták a testét, bár ma már élvezte a hús örömeit. Még az se veszi a kedvét, hogy le vigyázták.*
- Én nem vagyok hős, de nem ám.* Egyre álmosabb lesz, ahogy haladnak előre. Ez addig tart, amíg meg nem pillantja az oltárt, akkor rögvest felélénkül.*
- Nazron vagyok!* Nyögi ki mielőtt elkapná a pánikroham az oltár miatt. A lány kapcsol és irányt vált. Aztán megint kiejti azt a nevet, amitől a hideg futkos Naz hátán. Ilyenkor még a ködöt is fojtósabbnak érzi.*
- Mondtam, hogy ne emlegesd!* Mordul rá és összeszedi maradék erejét. Sokkal gyorsabban kezd el botorkálni, mert minél hamarabb szeretne távozni ebből a pokoli kertből. Menet közben szóba kerülnek a szállás lehetőségek.*
- Róka, róka rókáznom kell.* Böki ki, de már jön is a rum ízű áldás kifelé. Gyomra nem örült neki, hogy ilyen sokat mozog, mert ezzel felkavarja kevés tartalmát. Mondjuk már mostanra szinte teljesen üres.*
- Rum íze volt. Van még egy kevés pénzem. Jó lesz a Rumos, mert az közel van.* Nyöszörgi fáradtan*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1049-1068