Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 27 (521. - 540. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
540. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-21 22:23:44
Üzenet elküldve: 2018-11-21 22:23:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Wagzal//
*Az időjárás idilli, hiszen tiszta, enyhe, száraz, csak kicsit szeles. Az időpont tökéletes, épp elmerülnek az utolsó napsugarak a végtelen horizont vonalán, s az első csillagok hamarosan felderengenek majd. A helyszín gyönyörű, éppúgy megvan benne az ég végtelenje, a szirtek vadsága, a tenger szilajsága, mint a rendezett terep civilizált szépsége. A szél épp annyira fúj, hogy meg-meglebbentse Zam holdfényszínű hajtincseit, s a köpönyegét redőzze, mintha csak szerelmét várná egy titkos találkozóra. Tán valamelyik felsőbb hatalom tereli a képre a lovagot is, hogy ne sugalljon a festmény magányosságot. A látszat azonban néha laza kapcsolatban áll a valósággal.
Zam épp terepszemlém van, s bár elmélázónak tűnik, bizonyos szinten ő is figyel a környezetére egy ilyen helyen, ahol még csak azt sem tudja, mire számíthat. Nem olyan egyszerű a hátába kerülni nyílt terepen, főképp egy nem igazán könnyű léptéről vagy észrevétlenségéről híres faj képviselőjének, még ha oly képzett is, mint Wagzal. Ha felmerülne benne a kérdés, akkor egy igazán nagyképű, hiú és önző gondolatként úgy fogalmazódna meg Zam fejében a válasz, hogy abban a pillanatban levetné magát a szikláról, amint így meg tudja lepni a testőr hasonló körülmények között. Persze nem biztos, hogy teljesen igaza van. Elbambulhat, és bizonyos tényezők segíthetik a lopózást, ám a siker következménye egy ilyen váratlan helyzetben úgyis kicsi eséllyel maradna tisztán romantikus keretek között, így mindenképpen jobb, hogy Zam idejében észreveszi a közeledőt, kinek kedves szándéka félrecsúszhatna.
Terveit nem teljesen húzza keresztül a nőstény ébersége, mert csak a válla fölött les felé, derékból kissé felé fordulva nézi, arcán a felismerés mosolyával. Bár a zsoldos megígérte, hogy nem fog eltűnni, megnyugtató látnia, hogy valóban a közelben van.*
- Nicsak, kit fújt erre a szél…
*Fogadja a már megismert lágy hangján és somolygásával. Wagzal dönthet úgy még mindig, hogy mögéje lép és a nyakába csókol, vagy akár szemből teszi ugyanezt, netán igazi csókot akar. Zamnak volt ideje átgondolni, hogy miként reagáljon, s úgy döntött, eléggé egyedül vannak ahhoz, hogy ne most akarja meghúzni a határokat. Általában nem biztos, hogy örülne az efféle azonnali érzelemnyilvánításnak, de most engedi. Ha hátulról ölelte meg a zsoldos, akkor, ha tud, szembe fordul vele, ezzel együtt talán a karjaiból is kilép. El azért nem távolodik tőle nagyon, semmi oka rá. Ha szemből ölelte meg, és ott is tartja, akkor egyelőre karjait a mellkasára teszi. Mindkét esetben a férfi szemeibe néz kutatón.*
- Mondhatjuk így is.
*Elmosolyodik.*
- Örülök, hogy látlak.
*Szélesedik a mosolya, tekintete végigfut rajta.*
- Szóval… akkor most nem üzleti ügyben jársz itt.
*Ugyan a férfi kérdéséből is sejthető lenne a célja, valójában egyezségükre gondol, amelyben éppen a zsoldos húzta meg a határvonalat munka és magánélet között. Üdvözlése határozottan nem üzleties volt.*
*Az időjárás idilli, hiszen tiszta, enyhe, száraz, csak kicsit szeles. Az időpont tökéletes, épp elmerülnek az utolsó napsugarak a végtelen horizont vonalán, s az első csillagok hamarosan felderengenek majd. A helyszín gyönyörű, éppúgy megvan benne az ég végtelenje, a szirtek vadsága, a tenger szilajsága, mint a rendezett terep civilizált szépsége. A szél épp annyira fúj, hogy meg-meglebbentse Zam holdfényszínű hajtincseit, s a köpönyegét redőzze, mintha csak szerelmét várná egy titkos találkozóra. Tán valamelyik felsőbb hatalom tereli a képre a lovagot is, hogy ne sugalljon a festmény magányosságot. A látszat azonban néha laza kapcsolatban áll a valósággal.
Zam épp terepszemlém van, s bár elmélázónak tűnik, bizonyos szinten ő is figyel a környezetére egy ilyen helyen, ahol még csak azt sem tudja, mire számíthat. Nem olyan egyszerű a hátába kerülni nyílt terepen, főképp egy nem igazán könnyű léptéről vagy észrevétlenségéről híres faj képviselőjének, még ha oly képzett is, mint Wagzal. Ha felmerülne benne a kérdés, akkor egy igazán nagyképű, hiú és önző gondolatként úgy fogalmazódna meg Zam fejében a válasz, hogy abban a pillanatban levetné magát a szikláról, amint így meg tudja lepni a testőr hasonló körülmények között. Persze nem biztos, hogy teljesen igaza van. Elbambulhat, és bizonyos tényezők segíthetik a lopózást, ám a siker következménye egy ilyen váratlan helyzetben úgyis kicsi eséllyel maradna tisztán romantikus keretek között, így mindenképpen jobb, hogy Zam idejében észreveszi a közeledőt, kinek kedves szándéka félrecsúszhatna.
Terveit nem teljesen húzza keresztül a nőstény ébersége, mert csak a válla fölött les felé, derékból kissé felé fordulva nézi, arcán a felismerés mosolyával. Bár a zsoldos megígérte, hogy nem fog eltűnni, megnyugtató látnia, hogy valóban a közelben van.*
- Nicsak, kit fújt erre a szél…
*Fogadja a már megismert lágy hangján és somolygásával. Wagzal dönthet úgy még mindig, hogy mögéje lép és a nyakába csókol, vagy akár szemből teszi ugyanezt, netán igazi csókot akar. Zamnak volt ideje átgondolni, hogy miként reagáljon, s úgy döntött, eléggé egyedül vannak ahhoz, hogy ne most akarja meghúzni a határokat. Általában nem biztos, hogy örülne az efféle azonnali érzelemnyilvánításnak, de most engedi. Ha hátulról ölelte meg a zsoldos, akkor, ha tud, szembe fordul vele, ezzel együtt talán a karjaiból is kilép. El azért nem távolodik tőle nagyon, semmi oka rá. Ha szemből ölelte meg, és ott is tartja, akkor egyelőre karjait a mellkasára teszi. Mindkét esetben a férfi szemeibe néz kutatón.*
- Mondhatjuk így is.
*Elmosolyodik.*
- Örülök, hogy látlak.
*Szélesedik a mosolya, tekintete végigfut rajta.*
- Szóval… akkor most nem üzleti ügyben jársz itt.
*Ugyan a férfi kérdéséből is sejthető lenne a célja, valójában egyezségükre gondol, amelyben éppen a zsoldos húzta meg a határvonalat munka és magánélet között. Üdvözlése határozottan nem üzleties volt.*
539. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-21 12:29:30
Üzenet elküldve: 2018-11-21 12:29:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 114
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Zammiria//
* A Sellőházban töltött éjszaka után agyaras barátunkat nem hagyja nyugodni az elmulasztott tengerparti séta a két hölgy társaságában. Mondhatni gyötri az elszalasztott lehetőség, mint megannyi férfi társát valamely nőügye. És egyszer csak eszébe ötlik valami.*
~ Miért ne pótolhatnám be? Ha nem is a hercegnővel és a játékos szabóval, de egy új csajjal? Elég romantikusan hangzik, talán még lesz is valami belőle. Ha meg nem, akkor is járkál arra épp elég fehérnép!~
* Gyors léptekkel indul meg a Dokkok felé. Szemét nyitva tartja, éberen figyel a gyanús járókelőkre. Nem véletlen jött ide annak idején. Kevés a szabály, de az épp annyira lehet az óvatlannak hátrány, mint a figyelmesnek előny. Ha valaki el akarná lopni az erszényét, akkor még jól helyben is hagyhatná. Egy kis testmozgás igazán nem lenne ellenére.
Efféle gondolatokkal lépked a tengerparton, mikor meglátja ismét a világítótornyot. Már egyszer látta, legalább egy hónapja, mikor megérkezett a hajóval. De az csak a távolból, a tengerről. Egészen felvillanyozza a lehetőség valamiért, hogy közelebbről is megnézheti. Bár ezt az eszével nem tudná megmagyarázni. Talán csak úgy véli, hogy a romantikus lelkű lányok is a legtöbbször a környékén sétálnak.
Ahogy majdnem ott van már, észreveszi az ismerős mélységit. Egy távoli hajót néz éppen, és orkunk is megnézi magának a bárkát. Nem lát olyan sok mindent meg, mint élesebb szemű éjszakai partnere. Gyenge lélektükrei csupán annyit állapítanak meg, hogy fából, kötélből és vászonból összerakott tárgyról van szó, mely lassan közlekedik a vízen. Távolba, Wegtoren partjaiig nem jut el tekintete.
Hibáját nézzük el neki, csak ez az oka annak, hogy a széles hajó helyett tekintete a karcsú testre siklik vissza és mosolyogva közeledik felé. Igyekszik hátulról megkerülni és váratlanul átölelni.*
-Szia Édesem! *csókolja meg a nyakát* Úgy hiányoztál. Te is a tengerre voltál kíváncsi?
* A Sellőházban töltött éjszaka után agyaras barátunkat nem hagyja nyugodni az elmulasztott tengerparti séta a két hölgy társaságában. Mondhatni gyötri az elszalasztott lehetőség, mint megannyi férfi társát valamely nőügye. És egyszer csak eszébe ötlik valami.*
~ Miért ne pótolhatnám be? Ha nem is a hercegnővel és a játékos szabóval, de egy új csajjal? Elég romantikusan hangzik, talán még lesz is valami belőle. Ha meg nem, akkor is járkál arra épp elég fehérnép!~
* Gyors léptekkel indul meg a Dokkok felé. Szemét nyitva tartja, éberen figyel a gyanús járókelőkre. Nem véletlen jött ide annak idején. Kevés a szabály, de az épp annyira lehet az óvatlannak hátrány, mint a figyelmesnek előny. Ha valaki el akarná lopni az erszényét, akkor még jól helyben is hagyhatná. Egy kis testmozgás igazán nem lenne ellenére.
Efféle gondolatokkal lépked a tengerparton, mikor meglátja ismét a világítótornyot. Már egyszer látta, legalább egy hónapja, mikor megérkezett a hajóval. De az csak a távolból, a tengerről. Egészen felvillanyozza a lehetőség valamiért, hogy közelebbről is megnézheti. Bár ezt az eszével nem tudná megmagyarázni. Talán csak úgy véli, hogy a romantikus lelkű lányok is a legtöbbször a környékén sétálnak.
Ahogy majdnem ott van már, észreveszi az ismerős mélységit. Egy távoli hajót néz éppen, és orkunk is megnézi magának a bárkát. Nem lát olyan sok mindent meg, mint élesebb szemű éjszakai partnere. Gyenge lélektükrei csupán annyit állapítanak meg, hogy fából, kötélből és vászonból összerakott tárgyról van szó, mely lassan közlekedik a vízen. Távolba, Wegtoren partjaiig nem jut el tekintete.
Hibáját nézzük el neki, csak ez az oka annak, hogy a széles hajó helyett tekintete a karcsú testre siklik vissza és mosolyogva közeledik felé. Igyekszik hátulról megkerülni és váratlanul átölelni.*
-Szia Édesem! *csókolja meg a nyakát* Úgy hiányoztál. Te is a tengerre voltál kíváncsi?
538. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-18 11:00:57
Üzenet elküldve: 2018-11-18 11:00:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakadt//
//Zárás//
*Míg a rákot elengedi Nella messzire halad Pepitával. Furcsa módon szaporázza lépteit, így Ralas nem tud másra gondolni, csak arra, hogy talán ráijesztett valamivel a lányra. ~ Megijedt volna tőlem? Pedig nem vagyok az az ijesztő alkat. ~ Sóhajt fel magában, de köszönés nélkül nem akar távozni. Úgy látszik ez a nap ennyire tellett, de nem bánja mert hasznos volt. A sorsnak úgy látszik, hogy van még vele célja, máskülönben nem küldte volna elé a lányt. Illetve fölé. A szirthez közelítve heves érzések ragadják magukkal, mélán bambulja a meredélyt, hol korábban véget akart vetni az életének. Még éppen látja Nella ruhájának szegélyét, amint eltűnik szirt szélén, ki tudja merre.*
- Egyszer majd! Jó utat! *Kiáltja utána, hátha még meghallja, de ha nem, hát akkor a sors akarta így. Mosolyogva gondol a kis rákra, az sincs kizárva, hogy visszatér gyűjtögetni néhányat, a ráklakoma vacsorára kiválóan megfelelő lehet, de akár még ebédre is. Úgy sincs túlságosan eleresztve élelemmel, kamrája, ahogyan gyomra is üres. ~ Induljak most? ~ Teszi fel a kérdést. ~ Miért ne? ~ Válaszol magának ismét csak egy kérdéssel. Majd kósza léptei immár a város felé fordulnak. Tűnődve tekint fel a világítótorony tetejére, de a lányt nem látja, így már biztos benne, hogy ő is hazafelé tart.*
- Jó kis beszélgetés volt. *Nyugtázza magában, de a város helyett még először kiballag a szirt szélére. Körbenéz, hogy nincs-e a környéken senki, esze ágában sincs hagyni, hogy valaki lelökje, majd a mélységbe nézve nyel egyet.*
- Szép kilátások. *Nevet fel, aztán csak legyintve fordul immár a dokkok felé.* Arthenior, Ralas Drayte közeledik. Készítsd magad. *Mondja ki hangosan és önbizalommal telve, új reményeket táplálva.*
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakadt//
//Zárás//
*Míg a rákot elengedi Nella messzire halad Pepitával. Furcsa módon szaporázza lépteit, így Ralas nem tud másra gondolni, csak arra, hogy talán ráijesztett valamivel a lányra. ~ Megijedt volna tőlem? Pedig nem vagyok az az ijesztő alkat. ~ Sóhajt fel magában, de köszönés nélkül nem akar távozni. Úgy látszik ez a nap ennyire tellett, de nem bánja mert hasznos volt. A sorsnak úgy látszik, hogy van még vele célja, máskülönben nem küldte volna elé a lányt. Illetve fölé. A szirthez közelítve heves érzések ragadják magukkal, mélán bambulja a meredélyt, hol korábban véget akart vetni az életének. Még éppen látja Nella ruhájának szegélyét, amint eltűnik szirt szélén, ki tudja merre.*
- Egyszer majd! Jó utat! *Kiáltja utána, hátha még meghallja, de ha nem, hát akkor a sors akarta így. Mosolyogva gondol a kis rákra, az sincs kizárva, hogy visszatér gyűjtögetni néhányat, a ráklakoma vacsorára kiválóan megfelelő lehet, de akár még ebédre is. Úgy sincs túlságosan eleresztve élelemmel, kamrája, ahogyan gyomra is üres. ~ Induljak most? ~ Teszi fel a kérdést. ~ Miért ne? ~ Válaszol magának ismét csak egy kérdéssel. Majd kósza léptei immár a város felé fordulnak. Tűnődve tekint fel a világítótorony tetejére, de a lányt nem látja, így már biztos benne, hogy ő is hazafelé tart.*
- Jó kis beszélgetés volt. *Nyugtázza magában, de a város helyett még először kiballag a szirt szélére. Körbenéz, hogy nincs-e a környéken senki, esze ágában sincs hagyni, hogy valaki lelökje, majd a mélységbe nézve nyel egyet.*
- Szép kilátások. *Nevet fel, aztán csak legyintve fordul immár a dokkok felé.* Arthenior, Ralas Drayte közeledik. Készítsd magad. *Mondja ki hangosan és önbizalommal telve, új reményeket táplálva.*
537. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-18 08:58:04
Üzenet elküldve: 2018-11-18 08:58:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
*Alkonyati fények ringanak még a horizonton, mikor a puha csizmatalpak elérik a Világítótorony körüli kertet. A kutató pillantásba némi meglepettség vegyül, nem ilyennek képzelte ezt a helyet. A düledező, igénytelen lakónegyedhez képest itt éles ellentétben áll a rend és tisztaság. Zammiria köpönyegébe burkolózva az épülettől távolabb áll meg. Nem szándéka rögtön közelebbi ismeretségbe kerülni az őrökkel, szívesebben tart előbb terepszemlét.
Lanyha hullámok csapdosnak most a szirtfalra, viszonylag kellemesnek, szelídnek mondható az időjárás. A szél ugyan borzongató, de ez már az évszak elkerülhetetlen velejárója. A levegő viszont tiszta, az évszakhoz és a vízparthoz képest száraznak mondható. A távolban hajóvitorlát vél megpillantani, azt azonban nem tudná megmondani, hogy közeledik vagy távolodik. Tán épp élelmiszert szállít a Wegtoren alatti kikötőbe, s néhány szerencsevadászt, akik szabadabb életre vágynak a forró város puha szabályai között. Balga népség. Az új nem feltétlenül jobb, csak más. Van, akinek beválik, van, akinek nem. Persze önmagában az ismeretlenség egy ideig kellemes védőburok, ha már sok van valaki rovásán, de csak idő kérdése, hogy új ellenségeket termeljen maga körül, ha nem változtat a taktikáján.
Elmélázik a Tűz Városáról szerzett élményein. Kis idő múltán mégis azon kapja magát, hogy az esze egészen máshol jár. Keze a zsebébe csúszik, ahol kitapogatja az Érmét. Nem veszi elő, csupán forgatja ujjai között, számolva az időt, melyet megengedhet magának, hogy haszontalan emlékezéssel töltsön.*
*Alkonyati fények ringanak még a horizonton, mikor a puha csizmatalpak elérik a Világítótorony körüli kertet. A kutató pillantásba némi meglepettség vegyül, nem ilyennek képzelte ezt a helyet. A düledező, igénytelen lakónegyedhez képest itt éles ellentétben áll a rend és tisztaság. Zammiria köpönyegébe burkolózva az épülettől távolabb áll meg. Nem szándéka rögtön közelebbi ismeretségbe kerülni az őrökkel, szívesebben tart előbb terepszemlét.
Lanyha hullámok csapdosnak most a szirtfalra, viszonylag kellemesnek, szelídnek mondható az időjárás. A szél ugyan borzongató, de ez már az évszak elkerülhetetlen velejárója. A levegő viszont tiszta, az évszakhoz és a vízparthoz képest száraznak mondható. A távolban hajóvitorlát vél megpillantani, azt azonban nem tudná megmondani, hogy közeledik vagy távolodik. Tán épp élelmiszert szállít a Wegtoren alatti kikötőbe, s néhány szerencsevadászt, akik szabadabb életre vágynak a forró város puha szabályai között. Balga népség. Az új nem feltétlenül jobb, csak más. Van, akinek beválik, van, akinek nem. Persze önmagában az ismeretlenség egy ideig kellemes védőburok, ha már sok van valaki rovásán, de csak idő kérdése, hogy új ellenségeket termeljen maga körül, ha nem változtat a taktikáján.
Elmélázik a Tűz Városáról szerzett élményein. Kis idő múltán mégis azon kapja magát, hogy az esze egészen máshol jár. Keze a zsebébe csúszik, ahol kitapogatja az Érmét. Nem veszi elő, csupán forgatja ujjai között, számolva az időt, melyet megengedhet magának, hogy haszontalan emlékezéssel töltsön.*
536. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-17 23:46:08
Üzenet elküldve: 2018-11-17 23:46:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakadt//
//Zárás//
*Nella karjaiban fekete-tarka macskájával tovább sétál. Hamar felér a szirt tetejére, a kacskaringós út végére, amit oda-vissza megtettek ma Ralassal, de a toronylakó teremtés nem érzi magát se többnek, se kevesebbnek, mint mielőtt lejött a toronyból, csak egyfajta megerősítést érez magában. Megállva visszapillant, mert a kanyargós és beláthatatlan ösvényen elveszett szemei elől a férfiú személye. Nyilván lemaradt a rábízott tarisznyarák sorsáról dönteni, de azért furcsállja a dolgot, persze annyira nem. Látott ő már karón varjút. Ahogy önmaga, úgy az egész élete egy merő furcsaság. A lány a szirt tetején állva merengve végigpillant a tájon. A nap már a fodrozódó tengeri láthatárt súrolja, mintha bármelyik pillanatban legurulhatna a világ peremén. Időközben erőre kap a szél is, mely kuszán pusmog. Nella lehunyja szemeit, hogy megértse, miről beszél a szél, és nem tetszik neki, amit hall, mert nem érti szavát. Különös talány ez, mert mégis nagyon ismerős kusza, kósza hangon szól hozzá az éteri légnyomás, mintha már hallott volna ilyet, és nem is csak egyszer, sőt könyveiben maga is írt így, szintén nem egyszer. Szemöldökeit összevonva próbálja kisilabizálni a hangfoszlányokat. Zavaros az egész, és azt az érzületet keltik benne, amit gyakran érez, a meg nem értettséget, amit el is fogadott kiismerhetetlen bonyolultságaként.*
~ Rendben, így is lehet értelmezni. Ám, akkor legyen így. Mi csonka volt ím egész lett. ~
*Nella megsimítja egyik szemöldökét, majd kinyitja szemeit. Oldalra pillant, de Ralast még mindig nem látja sehol.*
~ Hát, jól van… itt fent úgy is elváltak volna útjaink. Amúgy sem tűnt, annak a sértődős alkatnak. Engem vár a tornyom, őt meg a saját élete. ~
*Megsimogatja Pepitát, majd elsétál a szirt pereméről. Ahonnan az út elejéről egy apró kő hull alá a mélybe, immáron semmit sem remélve, melynek talán a címe, rímtelenül ez volna; _Kő az úton_, és ezzel a zárszóval elhallgatna.*
//Elefántcsonttorony//
//Ahol a part szakadt//
//Zárás//
*Nella karjaiban fekete-tarka macskájával tovább sétál. Hamar felér a szirt tetejére, a kacskaringós út végére, amit oda-vissza megtettek ma Ralassal, de a toronylakó teremtés nem érzi magát se többnek, se kevesebbnek, mint mielőtt lejött a toronyból, csak egyfajta megerősítést érez magában. Megállva visszapillant, mert a kanyargós és beláthatatlan ösvényen elveszett szemei elől a férfiú személye. Nyilván lemaradt a rábízott tarisznyarák sorsáról dönteni, de azért furcsállja a dolgot, persze annyira nem. Látott ő már karón varjút. Ahogy önmaga, úgy az egész élete egy merő furcsaság. A lány a szirt tetején állva merengve végigpillant a tájon. A nap már a fodrozódó tengeri láthatárt súrolja, mintha bármelyik pillanatban legurulhatna a világ peremén. Időközben erőre kap a szél is, mely kuszán pusmog. Nella lehunyja szemeit, hogy megértse, miről beszél a szél, és nem tetszik neki, amit hall, mert nem érti szavát. Különös talány ez, mert mégis nagyon ismerős kusza, kósza hangon szól hozzá az éteri légnyomás, mintha már hallott volna ilyet, és nem is csak egyszer, sőt könyveiben maga is írt így, szintén nem egyszer. Szemöldökeit összevonva próbálja kisilabizálni a hangfoszlányokat. Zavaros az egész, és azt az érzületet keltik benne, amit gyakran érez, a meg nem értettséget, amit el is fogadott kiismerhetetlen bonyolultságaként.*
~ Rendben, így is lehet értelmezni. Ám, akkor legyen így. Mi csonka volt ím egész lett. ~
*Nella megsimítja egyik szemöldökét, majd kinyitja szemeit. Oldalra pillant, de Ralast még mindig nem látja sehol.*
~ Hát, jól van… itt fent úgy is elváltak volna útjaink. Amúgy sem tűnt, annak a sértődős alkatnak. Engem vár a tornyom, őt meg a saját élete. ~
*Megsimogatja Pepitát, majd elsétál a szirt pereméről. Ahonnan az út elejéről egy apró kő hull alá a mélybe, immáron semmit sem remélve, melynek talán a címe, rímtelenül ez volna; _Kő az úton_, és ezzel a zárszóval elhallgatna.*
535. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-06 17:24:32
Üzenet elküldve: 2018-11-06 17:24:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Most már azt is tudja, hogy a lány kíváncsisága kimeríthetetlen, gyakorlatilag minden érdekli. Sőt, az is kiderül számára, hogy egy nap több alkalommal tud nevetni, ami nem egy hátrány, főleg Ralas jelenlegi állapotában.*
- Ó, sok minden. Általában különböző érdekes történeteket, vagy romantikus regényeket olvasom. Olykor verseket. Persze a tudomány megfoghatatlan dolga is foglalkoztat, amit mások nem tudnak megmagyarázni. Például, hogy hogyan fordulhat elő, hogy valaki a követ élelemmé változtatja, vagy, hogy a semmiből tüzet csihol. Amúgy a meséket is szeretem, kiragadnak ebből a világból. Ami nem hátrány.
*Húzza el a száját, de mosolya immár ott ragad, a lány nevetése őt is jobb kedvre deríti, sőt már-már ő is felnevet arra, hogy esetleg bagoly képében elragadhatják.*
- Alattomos?! Te perszóna! *Kiát fel tettetett dühvel, persze nevet, nem veszi komolyan az iróniát, még ha komoly volt, akkor sem.* Egy percig sem kételkedtem benne. *Bólint vigyorogva, bár a lány szende képe nyilván csak a látszat, ezt nem is rejti véka alá.*
- Az ilyen szende archoz általában sötét titkok társulnak. *Ejti markába az állát bölcselkedve.* Tapasztalatból tudom. *Mosolyog.*
- Tán ki kéne takarítani a házadat, hogy szimbiózisról beszélsz?! *Látványosan tetteti a felháborodást, még mellkasához is kap, hisz az előbb még a lány volt a bagoly, ezek szerint ő volna a kígyó, aki a fészket rakja rendbe? Ezúttal nem egészíti ki semmivel, jóllehet ő is érdeklődik az állatvilág iránt, ámde most megmarad a humor egy bizonyos szintjén, nem bölcselkedik. Lassan feláll, mikor a cica kiszalad öléből, s maga is odasétál.*
-Okos vagy, Pepita! *Dicséri meg a macskát. Majd ismét felnevet a lány szavaira.*
- Nem, nem megyek _le_. *Vonja meg a vállát.* Talán majd máskor! Most nem érek rá. *Vigyorog.* Különben is más programom van. *Nevet fel, megvárva míg Nella megteszi az ajánlatát.* A partra kell mennem. Veled. *Bólint, jóváhagyva az ötletet, majd teátrális mozdulattal int maga elé.* Csak utánad. *Mosolyog.*
//Elefántcsonttorony//
*Most már azt is tudja, hogy a lány kíváncsisága kimeríthetetlen, gyakorlatilag minden érdekli. Sőt, az is kiderül számára, hogy egy nap több alkalommal tud nevetni, ami nem egy hátrány, főleg Ralas jelenlegi állapotában.*
- Ó, sok minden. Általában különböző érdekes történeteket, vagy romantikus regényeket olvasom. Olykor verseket. Persze a tudomány megfoghatatlan dolga is foglalkoztat, amit mások nem tudnak megmagyarázni. Például, hogy hogyan fordulhat elő, hogy valaki a követ élelemmé változtatja, vagy, hogy a semmiből tüzet csihol. Amúgy a meséket is szeretem, kiragadnak ebből a világból. Ami nem hátrány.
*Húzza el a száját, de mosolya immár ott ragad, a lány nevetése őt is jobb kedvre deríti, sőt már-már ő is felnevet arra, hogy esetleg bagoly képében elragadhatják.*
- Alattomos?! Te perszóna! *Kiát fel tettetett dühvel, persze nevet, nem veszi komolyan az iróniát, még ha komoly volt, akkor sem.* Egy percig sem kételkedtem benne. *Bólint vigyorogva, bár a lány szende képe nyilván csak a látszat, ezt nem is rejti véka alá.*
- Az ilyen szende archoz általában sötét titkok társulnak. *Ejti markába az állát bölcselkedve.* Tapasztalatból tudom. *Mosolyog.*
- Tán ki kéne takarítani a házadat, hogy szimbiózisról beszélsz?! *Látványosan tetteti a felháborodást, még mellkasához is kap, hisz az előbb még a lány volt a bagoly, ezek szerint ő volna a kígyó, aki a fészket rakja rendbe? Ezúttal nem egészíti ki semmivel, jóllehet ő is érdeklődik az állatvilág iránt, ámde most megmarad a humor egy bizonyos szintjén, nem bölcselkedik. Lassan feláll, mikor a cica kiszalad öléből, s maga is odasétál.*
-Okos vagy, Pepita! *Dicséri meg a macskát. Majd ismét felnevet a lány szavaira.*
- Nem, nem megyek _le_. *Vonja meg a vállát.* Talán majd máskor! Most nem érek rá. *Vigyorog.* Különben is más programom van. *Nevet fel, megvárva míg Nella megteszi az ajánlatát.* A partra kell mennem. Veled. *Bólint, jóváhagyva az ötletet, majd teátrális mozdulattal int maga elé.* Csak utánad. *Mosolyog.*
534. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-06 04:18:24
Üzenet elküldve: 2018-11-06 04:18:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Nella a kezébe nevet, ahogy a neves jöttment alak ölében pajkoskodó cicáját nézi, de láthatóan nem bosszantja Ralast az állat viselkedése, sőt még meg is kacagtatja a kajtár macska ügyködése. Ez persze, hogy imponál a félvér leányzónak.
A férfiú üdvözletére és újabb hátdögönyözésére, Pepita halkan dorombolva tovább forgolódik a sehonnai alak ölében. Nella és Ralas közben tovább csevegnek. A fél-elf teremtés, így válaszol a műveltségét ért megjegyzésre.*
- Igen, mert sok dolgot érdekesnek tartok. Persze ezt nagyon sokan szokták mondani, és teljes közhelyesen hangzik.
*Még jócskán szét tudná bontani a témát, de inkább kérdez.*
- Téged, mik érdekelnek?
*A toronylakó leánynak is meg van a maga sajátos humora, amit főleg az eddig is mutatott pikírten maró gúnyosság jellemez, de ennek is meg vannak a maga árnyalatai, amiket nagyon szívesen alkalmaz, írásban és szóban is.
A baglyos átváltozás témájára, Ralas félmosollyal szúr vissza.
- Elragadni… téged? Én sosem tennék olyat, különben sem látszol egy kisegérnek, attól sokkal alattomosabb képed van. Pedig, nagyon elragadó tudok lenni.
*Közli a fél-elf nőszemély erősen maró gúnnyal fűszerezetten felnevetve, a férfiú szürkés ingére lepillantva, majd ismét ismereterjesztően szólal fel.*
- Tudtad? Van egy vakkígyó fajta, amit a baglyok előszeretettel hurcolnak a fészkükbe. A baglyok nem bántják az ilyen kígyókat, a hüllők cserébe megtisztítják a zsákmányállatok tetemmaradványaitól elnyüvesedett fészket. Mind a két állatfaj jól jár, ez egy fajta szimbiózis.
*Az árvaház szóba kerülésére, talán egy kicsit mindketten magukba szállnak, és valamiért úgy hallgatnak egy ideig.
Mind e közben különös hangokat hord fel Nellához a szél, melynek szavával maga is szívesen él írogatás közben. Sok mindenről szokott neki pusmogni, ha odafigyel rá, ezért nőszemély sok mindenről tud, de eme tudások nagy részét általában megtartja magának, vagy inspirációként a történeteibe foglalja. Most az éteri légnyomás a kikötő egy nívósabb helye felől fúj hozzá valamilyen hangot, mely egészen sértetten panaszosnak hangzik, amitől a gyakran félreértett teremtésben sajnálat érzése rezdül meg. Egy másik hang, egészen távolról a messzi légből száll hozzá, mely talán túlságosan is dicsfényes idillt sugalmaz. Nellának valamiért erről, egy mondás jut az eszébe, mely szerint ajándék lónak ne nézd a fogát. Elmosolyodva meglepődik ezen a gondolatán, mintha ezzel pont egy meglepetést rontott volna el, nem illően.
A társalgás tovább zajlik, amikor Ralas az írásról kérdezi. A toronylakó leány az ihletet illetően helyeslően bólint és örül, hogy a neves jöttment alak valamennyire megérti, hogy miről beszél. Bár Nella egy kicsit nevet magában, mert amikor a férfiú megjegyzi, hogy lehet megjelenésével elvette az írástól az ihletét, valahogy úgy érzi Ralas túlkomplikálta szavait, de bizonyára csak imponálós igyekezetében.*
- Nem veted el, csak elvesztettem. Most csak szünetelve, várok. Nem árt néha, mert erőltetni sem szabad az írást. Olyankor van ez, amikor fáradtabb vagyok a torony kívüli világ miatt, mert nem ülök ám itt egész nap.
*Erre nem sokra rá pottyan le a könyvecske az öléből. A lehulló kötet látványára, Pepita is odakapja fejét, melynek lapjai csak úgy verdesnek esés közben, mint egy földre huppanó kis veréb szárnyai. Nella erre nem sokra rá lép ki a világítótoronyból. Ralas köszöntésnek beillő gúnyolódására, csak mosolyog, és úgy tűnik fel sem veszi a férfi szavait, de a cica miatti mentegetőző megjegyzésre, azért megnyugtatóan fele, valamiért némi visszamaró gúnyos felhanggal.*
- Pepita nem veszi rossz néven, ha felállsz.
A cica, mintha csak gazdasszonya szavai miatt venné észre magát, megvillantva sárgászöld szemeit leugrik Ralas öléből. Persze a tarka jószág csak a leesett könyvhöz suhan oda, ami kinyílva, lapokkal lefelé fordulva hever a földön, nem messze mellette az elgurult irónnal.*
- Nyik!
*Szól Pepita, hogy itt a könyv, amerre Ralas is intett a fejével. Nella odasétálva lehajol, hogy megsimogassa macskáját.*
- Jó cica!
*Aztán felveszi a könyvet, pár mozdulattal leporolja, majd a lapok közé beteszi az irónt is. A félvér teremtés könyvvel a kezében, mellette somfordáló Pepitával sétál vissza a nyújtózkodó Ralashoz, aki elébük is lép.*
- Nem. Tényleg nincs baja.
*A férfiú kérdéseire Nella is felvonja szemöldökeit.*
- Én tudjam? Te hívtál le a toronyból. Én se tudom mindenre a választ, jóllehet olyannak tűnök, de csak törekszem rá.
*Pepita kezd tekergődzni a lábaik körül.*
- Aj, te macska!
*A neves jöttment alak pedig rákérdez, hogy visszamegy-e, de leány ekkor elteszi a könyvecskét bő ruhája egyik zsebébe, és felveszi a fekete-tarka jószágot.*
- Mármint most fel a toronyba? De akkor gondolom te meg le… mész?
*Pillant Nella a szirtperem felé.*
- Áh, akkor egy ember tragédiájában érezném magam.
*Feleli a toronylakó teremtés már megint némi maró gúnnyal, miközben egerész-társa fejét simogatja.*
- A drámát se kell mindig túlzásba vinni. A könyvemet meg tudom folytatni, melyben most leginkább a vér folyik.
*Nella elhallgat, először úgy gondolja, hogy megvárja, hogy vajon milyen ötlettel áll elő Ralas, de valahogy úgy véli, már éppen eleget szívta a férfiú vérét. Szóval, somolyogva, így szól: *
- Hmm. Tudod mit, menjünk le, együtt… a partra. Amúgy is rendkívül meleg őszi időnk van. Talán, nem fog megenni minket egy tengeri szörny se.
//Elefántcsonttorony//
*Nella a kezébe nevet, ahogy a neves jöttment alak ölében pajkoskodó cicáját nézi, de láthatóan nem bosszantja Ralast az állat viselkedése, sőt még meg is kacagtatja a kajtár macska ügyködése. Ez persze, hogy imponál a félvér leányzónak.
A férfiú üdvözletére és újabb hátdögönyözésére, Pepita halkan dorombolva tovább forgolódik a sehonnai alak ölében. Nella és Ralas közben tovább csevegnek. A fél-elf teremtés, így válaszol a műveltségét ért megjegyzésre.*
- Igen, mert sok dolgot érdekesnek tartok. Persze ezt nagyon sokan szokták mondani, és teljes közhelyesen hangzik.
*Még jócskán szét tudná bontani a témát, de inkább kérdez.*
- Téged, mik érdekelnek?
*A toronylakó leánynak is meg van a maga sajátos humora, amit főleg az eddig is mutatott pikírten maró gúnyosság jellemez, de ennek is meg vannak a maga árnyalatai, amiket nagyon szívesen alkalmaz, írásban és szóban is.
A baglyos átváltozás témájára, Ralas félmosollyal szúr vissza.
- Elragadni… téged? Én sosem tennék olyat, különben sem látszol egy kisegérnek, attól sokkal alattomosabb képed van. Pedig, nagyon elragadó tudok lenni.
*Közli a fél-elf nőszemély erősen maró gúnnyal fűszerezetten felnevetve, a férfiú szürkés ingére lepillantva, majd ismét ismereterjesztően szólal fel.*
- Tudtad? Van egy vakkígyó fajta, amit a baglyok előszeretettel hurcolnak a fészkükbe. A baglyok nem bántják az ilyen kígyókat, a hüllők cserébe megtisztítják a zsákmányállatok tetemmaradványaitól elnyüvesedett fészket. Mind a két állatfaj jól jár, ez egy fajta szimbiózis.
*Az árvaház szóba kerülésére, talán egy kicsit mindketten magukba szállnak, és valamiért úgy hallgatnak egy ideig.
Mind e közben különös hangokat hord fel Nellához a szél, melynek szavával maga is szívesen él írogatás közben. Sok mindenről szokott neki pusmogni, ha odafigyel rá, ezért nőszemély sok mindenről tud, de eme tudások nagy részét általában megtartja magának, vagy inspirációként a történeteibe foglalja. Most az éteri légnyomás a kikötő egy nívósabb helye felől fúj hozzá valamilyen hangot, mely egészen sértetten panaszosnak hangzik, amitől a gyakran félreértett teremtésben sajnálat érzése rezdül meg. Egy másik hang, egészen távolról a messzi légből száll hozzá, mely talán túlságosan is dicsfényes idillt sugalmaz. Nellának valamiért erről, egy mondás jut az eszébe, mely szerint ajándék lónak ne nézd a fogát. Elmosolyodva meglepődik ezen a gondolatán, mintha ezzel pont egy meglepetést rontott volna el, nem illően.
A társalgás tovább zajlik, amikor Ralas az írásról kérdezi. A toronylakó leány az ihletet illetően helyeslően bólint és örül, hogy a neves jöttment alak valamennyire megérti, hogy miről beszél. Bár Nella egy kicsit nevet magában, mert amikor a férfiú megjegyzi, hogy lehet megjelenésével elvette az írástól az ihletét, valahogy úgy érzi Ralas túlkomplikálta szavait, de bizonyára csak imponálós igyekezetében.*
- Nem veted el, csak elvesztettem. Most csak szünetelve, várok. Nem árt néha, mert erőltetni sem szabad az írást. Olyankor van ez, amikor fáradtabb vagyok a torony kívüli világ miatt, mert nem ülök ám itt egész nap.
*Erre nem sokra rá pottyan le a könyvecske az öléből. A lehulló kötet látványára, Pepita is odakapja fejét, melynek lapjai csak úgy verdesnek esés közben, mint egy földre huppanó kis veréb szárnyai. Nella erre nem sokra rá lép ki a világítótoronyból. Ralas köszöntésnek beillő gúnyolódására, csak mosolyog, és úgy tűnik fel sem veszi a férfi szavait, de a cica miatti mentegetőző megjegyzésre, azért megnyugtatóan fele, valamiért némi visszamaró gúnyos felhanggal.*
- Pepita nem veszi rossz néven, ha felállsz.
A cica, mintha csak gazdasszonya szavai miatt venné észre magát, megvillantva sárgászöld szemeit leugrik Ralas öléből. Persze a tarka jószág csak a leesett könyvhöz suhan oda, ami kinyílva, lapokkal lefelé fordulva hever a földön, nem messze mellette az elgurult irónnal.*
- Nyik!
*Szól Pepita, hogy itt a könyv, amerre Ralas is intett a fejével. Nella odasétálva lehajol, hogy megsimogassa macskáját.*
- Jó cica!
*Aztán felveszi a könyvet, pár mozdulattal leporolja, majd a lapok közé beteszi az irónt is. A félvér teremtés könyvvel a kezében, mellette somfordáló Pepitával sétál vissza a nyújtózkodó Ralashoz, aki elébük is lép.*
- Nem. Tényleg nincs baja.
*A férfiú kérdéseire Nella is felvonja szemöldökeit.*
- Én tudjam? Te hívtál le a toronyból. Én se tudom mindenre a választ, jóllehet olyannak tűnök, de csak törekszem rá.
*Pepita kezd tekergődzni a lábaik körül.*
- Aj, te macska!
*A neves jöttment alak pedig rákérdez, hogy visszamegy-e, de leány ekkor elteszi a könyvecskét bő ruhája egyik zsebébe, és felveszi a fekete-tarka jószágot.*
- Mármint most fel a toronyba? De akkor gondolom te meg le… mész?
*Pillant Nella a szirtperem felé.*
- Áh, akkor egy ember tragédiájában érezném magam.
*Feleli a toronylakó teremtés már megint némi maró gúnnyal, miközben egerész-társa fejét simogatja.*
- A drámát se kell mindig túlzásba vinni. A könyvemet meg tudom folytatni, melyben most leginkább a vér folyik.
*Nella elhallgat, először úgy gondolja, hogy megvárja, hogy vajon milyen ötlettel áll elő Ralas, de valahogy úgy véli, már éppen eleget szívta a férfiú vérét. Szóval, somolyogva, így szól: *
- Hmm. Tudod mit, menjünk le, együtt… a partra. Amúgy is rendkívül meleg őszi időnk van. Talán, nem fog megenni minket egy tengeri szörny se.
533. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-04 20:35:22
Üzenet elküldve: 2018-11-04 20:35:22
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Miközben az ölében forgolódó cicát simogatja, nem győzi elkapkodni fejét a táncoló faroktól. Persze nem veszi rossz néven, inkább csak fel-felkacag rajta.*
- Ó, hát akkor szervusz Pepita, örülök, hogy megismerhettelek! *Dögönyözi meg a hátát, de csak óvatosan persze. Ahogyan illik.*
- Sok mindenről tanulsz. *Állapítja meg bólintva. Mert a lány tanúbizonyságot tett már kultúráról, az írásról, az állatokról. Művelt nő benyomását kelti. *Hirtelen felkacag, mert Pepita kezdi birtokba venni a férfi nadrágját, ám Ralas hagyja, úgyis régi nadrág már, nem számít egy kis karmolásnyom. Ha a cica kedvére tesz ezzel, akkor csinálja csak. *A társalgás további részében már sikerül nevetést kicsikarnia a lányból. Ez valójában kissé feltett szándéka is volt, ezidáig a cinikus és ironikus oldalát ismerhette meg, most legalább kiderül, hogy a humoros oldala mennyiben hasonlatos a férfiéhoz. Ralasnak egyébiránt kiváló humora van, legalábbis egyesek szerint. A szakmájában ugyan olyan sokat nem kell viccelni, de ha valakinek igénye van rá, szívesen alkalmazza. Jobb kedvre deríti.*
- Bagollyá? Hmmm... az egy fokkal már jobb. Szerencsére nem egér, vagy patkány vagyok, hogy elragadhass. *Húzódik félmosolyra a szája, aztán egy kissé elkomorul. Sok pletykát hallott már árvaházakban nevelkedett gyermekekről. A magány az osztályrészük. Jóllehet Ralasnak sem volt soha senkije, de nem is volt szüksége senkire. Ezidáig. De a változás szele talán már lassan erőre kap. Persze a lány nem úgy néz ki, mint akinek bárkire szüksége lenne, inkább olyan, mint aki egy naplóval és egy irónnal el van.*
- Már miért lenne hülyeség? Az írás művészet, ihlet kell hozzá, anélkül nem megy. Lehet elvettem az ihletedet. *Tekint fel egy pillanatra, miközben ismét megdögönyözi a macskát, kitartó fajta, szereti a simogatást. Felkapja a fejét a toronyból kizuhanó tárgyra, de nem tud hirtelen mozdulni, hiszen Pepita az ölében forgolódik, megijedne. Ezért bár nem illik, de ülve fogadja a lányt, onnan pillant rá mosolyogva:*
- Nahát! Tényleg egész vagy, pedig innen lentről nem látszott, már attól tartottam, hogy csak félig vagy meg. *Nevet fel, majd fejével a torony tövébe int.* Felállnék, de a cicádat minden bizonnyal megbántanám. Oda esett, ahogy elnézem nincs baja. *Ha a lány esetleg odamegy a könyvhöz, letessékeli Pepitát az öléből és lassan feláll, elgémberedett tagjait kinyújtóztatva.*
- És most? *Áll a lány elé.* Hogyan tovább? Visszamész? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel.*
//Elefántcsonttorony//
*Miközben az ölében forgolódó cicát simogatja, nem győzi elkapkodni fejét a táncoló faroktól. Persze nem veszi rossz néven, inkább csak fel-felkacag rajta.*
- Ó, hát akkor szervusz Pepita, örülök, hogy megismerhettelek! *Dögönyözi meg a hátát, de csak óvatosan persze. Ahogyan illik.*
- Sok mindenről tanulsz. *Állapítja meg bólintva. Mert a lány tanúbizonyságot tett már kultúráról, az írásról, az állatokról. Művelt nő benyomását kelti. *Hirtelen felkacag, mert Pepita kezdi birtokba venni a férfi nadrágját, ám Ralas hagyja, úgyis régi nadrág már, nem számít egy kis karmolásnyom. Ha a cica kedvére tesz ezzel, akkor csinálja csak. *A társalgás további részében már sikerül nevetést kicsikarnia a lányból. Ez valójában kissé feltett szándéka is volt, ezidáig a cinikus és ironikus oldalát ismerhette meg, most legalább kiderül, hogy a humoros oldala mennyiben hasonlatos a férfiéhoz. Ralasnak egyébiránt kiváló humora van, legalábbis egyesek szerint. A szakmájában ugyan olyan sokat nem kell viccelni, de ha valakinek igénye van rá, szívesen alkalmazza. Jobb kedvre deríti.*
- Bagollyá? Hmmm... az egy fokkal már jobb. Szerencsére nem egér, vagy patkány vagyok, hogy elragadhass. *Húzódik félmosolyra a szája, aztán egy kissé elkomorul. Sok pletykát hallott már árvaházakban nevelkedett gyermekekről. A magány az osztályrészük. Jóllehet Ralasnak sem volt soha senkije, de nem is volt szüksége senkire. Ezidáig. De a változás szele talán már lassan erőre kap. Persze a lány nem úgy néz ki, mint akinek bárkire szüksége lenne, inkább olyan, mint aki egy naplóval és egy irónnal el van.*
- Már miért lenne hülyeség? Az írás művészet, ihlet kell hozzá, anélkül nem megy. Lehet elvettem az ihletedet. *Tekint fel egy pillanatra, miközben ismét megdögönyözi a macskát, kitartó fajta, szereti a simogatást. Felkapja a fejét a toronyból kizuhanó tárgyra, de nem tud hirtelen mozdulni, hiszen Pepita az ölében forgolódik, megijedne. Ezért bár nem illik, de ülve fogadja a lányt, onnan pillant rá mosolyogva:*
- Nahát! Tényleg egész vagy, pedig innen lentről nem látszott, már attól tartottam, hogy csak félig vagy meg. *Nevet fel, majd fejével a torony tövébe int.* Felállnék, de a cicádat minden bizonnyal megbántanám. Oda esett, ahogy elnézem nincs baja. *Ha a lány esetleg odamegy a könyvhöz, letessékeli Pepitát az öléből és lassan feláll, elgémberedett tagjait kinyújtóztatva.*
- És most? *Áll a lány elé.* Hogyan tovább? Visszamész? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel.*
532. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-04 04:52:10
Üzenet elküldve: 2018-11-04 04:52:10
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Ralas csendesen őrli magában gondolatait, amikről Nellának sejtelme sem lehet. Csak a neves idegen merengő ábrázatát látja. A nőszemély ki sem nézné belőle, hogy mennyire képes neki keseredni a világnak. Ralas sokkal inkább úgy fest, mint egy olyan alak, aki egyik napról a másikra él, nem érdekli igazán senki és semmi, úgy viselkedik, úgy tesz, ahogy a kedve tartja, és ha bármi kellemetlenség éri, kisebb vagy nagyobb, igyekszik könnyedén tovább lépni, de azért belül mégis csak rágja magát. Nella éppen azon tűnődik, hogy vajon jól vonja-e le a következtetéseit Ralas külleme alapján. Nem szívesen ítél meg a külseje alapján senkit, de most, még azon is elgondolkodik, hogy emiatt az életvitel miatt éghetet-e ki ennyire a férfiú? Persze nem kérdez rá, így ilyen konkrétan, mert az durva személyeskedésnek minősülne, egy ilyen búskomor ismeretlennel szemben. Csak Ralas kijelentésére felel, ami közléstartalmával szemben, valamiért kedélyesebben hagyja el a férfi száját.*
- Nehéz, bizony.
*Válaszolja egyetértően mosolyogva a félvér hölgyemény, a toronylábánál ücsörgő fekete hercegnek. Pepita ténykedéseit a leányzó is somolyogva figyeli, ahogy lesuhan Ralashoz. Nella be nem vallaná, de valahogy most úgy tekint egerész-társára, mint egy felderítő követre, egyfajta macska-egér játékban. Hibátlan női logika.
A fekete-tarka jószág, Ralas nevetős köszöntésére, pamacsos mancsain odasompolyog hozzá, akinek a testbeszédét a macska ugyan nem értheti, de egyet kurrog, ami a laikus etológusoknak, akár nevetésnek is tűnhet, majd felugrik a kövön ücsörgő férfiú ölébe. Pepita a simogatásra púposítja a hátát, majd még a farkát is felcsapja, talán egy kicsit bosszantóan, mert Ralas orrát illeti kunkorodó farok hegye. Pont akkor, amikor a férfi megjegyzi, hogy milyen aranyos, majd megkérdezi Nellától, hogy mit nyávogott az előbb.*
- Ugye, mondtam. Szerencséd van, mert tetszel neki. Valami olyasmit nyávogott, hogy 'szia, hát te ki vagy és mit akarsz? '. De láthatóan úgy van vele, hogy majd ő kideríti.
*Feleli a toronylakó nőszemély, még mindig somolyogva. Ralas dicséretét, hogy láthatóan jól kommunikál az állatokkal, Nella nem érti félre, csak hálás mosollyal fogadja, és a valót mondja.*
- Köszi. Hát tudod, olvastam néhány állatok viselkedéstanával foglakozó könyvet is. Érdekkel az etológia.
*Mind e közben a tarka cicus se tétlenkedik, mert leül a jöttment alak ölébe és kegyesen hagyja, hogy simogassák, de élelmes macska lévén nem sokáig ül ott nyugton, mert nekiáll játszadozni a férfi sok zsebes nadrágján, az egyik zseb fülével. Pepita mancsaival pofozgatja, néha még az egyik karma is beleakad az anyagba.
A társalgás is tovább folyik. A szörnyé változásra, Nella már felkuncog.*
- Na, jó. Bagollyá szoktam változni éjjelenete, még hozzá fülessé. Innen szállok ki a toronyból és csapok le. Egerekre és patkányokra vadászom.
*Füllenti nagyzolva, de lehet hogy nem. Ki tudja?
A nevek jelentésének kitárgyalására, a félvér leány elmélázva felel.*
- Érdekes. Mondom, nem tudtam. Nomen est omen. Köszönöm, okosabb lettem.
*Feleli széles mosollyal, de Ralas nevének értelmezésére csak legyint.*
- Áh, biztos félre olvastad. Bár az istállótrágya nem haszontalan. A több hatig a napon érlelve, kiváló tápanyagforrás a szántóföldekre kiszórva. Persze, érleletlenül csak kiégeti a növényzetet.
*Mosolyog maga elé Nella, mérhetetlenül tudálékosan. Lábait lóbálva, karjait hátra támasztva hátra dől. Ekkor kérdez rá a férfiú, hogy mit ír.*
- Nem vagyok árulkodós fajta. Tudod, kislánykoromban többször megszidtak érte az árvaházban, szokásom volt. Amúgy most semmit. Valahogy nem jönnek a sorok, ezért is csuktam össze a könyvem, mintha váratnának magukra. Pedig, én írnám tovább. Biztos, hülyeségnek tartod, amiket itt locsogok.
*Nella lelkesen lóbálja meg lábait, mire a könyv lecsúszik az öléből. A kötet utána kap, de csak bőrborító gerincét súrolják ujjai. A könyvecske leesik a magasból, le a földre.*
- A macska rúgja meg!
*Szólal meg élesebben a toronylakó teremtés, és rögvest feláll láblógatós ültéből.*
- Na, várjál… most mehetek le!
*Azzal, Nella eltűnik a magasból, barna, bő szabású ruhájában lelobog a lépcsőn, majd kilibben a világítótorony ajtaján.*
//Elefántcsonttorony//
*Ralas csendesen őrli magában gondolatait, amikről Nellának sejtelme sem lehet. Csak a neves idegen merengő ábrázatát látja. A nőszemély ki sem nézné belőle, hogy mennyire képes neki keseredni a világnak. Ralas sokkal inkább úgy fest, mint egy olyan alak, aki egyik napról a másikra él, nem érdekli igazán senki és semmi, úgy viselkedik, úgy tesz, ahogy a kedve tartja, és ha bármi kellemetlenség éri, kisebb vagy nagyobb, igyekszik könnyedén tovább lépni, de azért belül mégis csak rágja magát. Nella éppen azon tűnődik, hogy vajon jól vonja-e le a következtetéseit Ralas külleme alapján. Nem szívesen ítél meg a külseje alapján senkit, de most, még azon is elgondolkodik, hogy emiatt az életvitel miatt éghetet-e ki ennyire a férfiú? Persze nem kérdez rá, így ilyen konkrétan, mert az durva személyeskedésnek minősülne, egy ilyen búskomor ismeretlennel szemben. Csak Ralas kijelentésére felel, ami közléstartalmával szemben, valamiért kedélyesebben hagyja el a férfi száját.*
- Nehéz, bizony.
*Válaszolja egyetértően mosolyogva a félvér hölgyemény, a toronylábánál ücsörgő fekete hercegnek. Pepita ténykedéseit a leányzó is somolyogva figyeli, ahogy lesuhan Ralashoz. Nella be nem vallaná, de valahogy most úgy tekint egerész-társára, mint egy felderítő követre, egyfajta macska-egér játékban. Hibátlan női logika.
A fekete-tarka jószág, Ralas nevetős köszöntésére, pamacsos mancsain odasompolyog hozzá, akinek a testbeszédét a macska ugyan nem értheti, de egyet kurrog, ami a laikus etológusoknak, akár nevetésnek is tűnhet, majd felugrik a kövön ücsörgő férfiú ölébe. Pepita a simogatásra púposítja a hátát, majd még a farkát is felcsapja, talán egy kicsit bosszantóan, mert Ralas orrát illeti kunkorodó farok hegye. Pont akkor, amikor a férfi megjegyzi, hogy milyen aranyos, majd megkérdezi Nellától, hogy mit nyávogott az előbb.*
- Ugye, mondtam. Szerencséd van, mert tetszel neki. Valami olyasmit nyávogott, hogy 'szia, hát te ki vagy és mit akarsz? '. De láthatóan úgy van vele, hogy majd ő kideríti.
*Feleli a toronylakó nőszemély, még mindig somolyogva. Ralas dicséretét, hogy láthatóan jól kommunikál az állatokkal, Nella nem érti félre, csak hálás mosollyal fogadja, és a valót mondja.*
- Köszi. Hát tudod, olvastam néhány állatok viselkedéstanával foglakozó könyvet is. Érdekkel az etológia.
*Mind e közben a tarka cicus se tétlenkedik, mert leül a jöttment alak ölébe és kegyesen hagyja, hogy simogassák, de élelmes macska lévén nem sokáig ül ott nyugton, mert nekiáll játszadozni a férfi sok zsebes nadrágján, az egyik zseb fülével. Pepita mancsaival pofozgatja, néha még az egyik karma is beleakad az anyagba.
A társalgás is tovább folyik. A szörnyé változásra, Nella már felkuncog.*
- Na, jó. Bagollyá szoktam változni éjjelenete, még hozzá fülessé. Innen szállok ki a toronyból és csapok le. Egerekre és patkányokra vadászom.
*Füllenti nagyzolva, de lehet hogy nem. Ki tudja?
A nevek jelentésének kitárgyalására, a félvér leány elmélázva felel.*
- Érdekes. Mondom, nem tudtam. Nomen est omen. Köszönöm, okosabb lettem.
*Feleli széles mosollyal, de Ralas nevének értelmezésére csak legyint.*
- Áh, biztos félre olvastad. Bár az istállótrágya nem haszontalan. A több hatig a napon érlelve, kiváló tápanyagforrás a szántóföldekre kiszórva. Persze, érleletlenül csak kiégeti a növényzetet.
*Mosolyog maga elé Nella, mérhetetlenül tudálékosan. Lábait lóbálva, karjait hátra támasztva hátra dől. Ekkor kérdez rá a férfiú, hogy mit ír.*
- Nem vagyok árulkodós fajta. Tudod, kislánykoromban többször megszidtak érte az árvaházban, szokásom volt. Amúgy most semmit. Valahogy nem jönnek a sorok, ezért is csuktam össze a könyvem, mintha váratnának magukra. Pedig, én írnám tovább. Biztos, hülyeségnek tartod, amiket itt locsogok.
*Nella lelkesen lóbálja meg lábait, mire a könyv lecsúszik az öléből. A kötet utána kap, de csak bőrborító gerincét súrolják ujjai. A könyvecske leesik a magasból, le a földre.*
- A macska rúgja meg!
*Szólal meg élesebben a toronylakó teremtés, és rögvest feláll láblógatós ültéből.*
- Na, várjál… most mehetek le!
*Azzal, Nella eltűnik a magasból, barna, bő szabású ruhájában lelobog a lépcsőn, majd kilibben a világítótorony ajtaján.*
531. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-03 08:35:34
Üzenet elküldve: 2018-11-03 08:35:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Korábbi vallomása beillik önostorozásnak és világgyűlöletnek is, bár gyűlölet valójában nem lakozik benne. Ha megkérdeznék róla, valószínűleg inkább elkeseredésnek írná le az érzést, ami az utóbbi hónapokban egyre inkább rányomta a bélyegét. Nella nem mond butaságokat, Ralas nem veszi szavait kioktatásnak, sőt. Inkább már érdeklődni kezd, mert az első, aki valamire való módon foglalkozik jelenlegi helyzetével, életével. Szimpatikus, ez nem kérdéses, persze még mindig nem akar korán következtetéseket levonni.*
- Egyedül nehéz. *Szól fel a torony hercegnőjének, ugyan hangjában nincs már kesergés, vagy csalódottság, sőt, mintha némi optimizmus, vagy remény is rejtezne a szaka mögött, amit jelenleg nem tud hová tenni.* A kimozdulás már megvan. *Mosolyodik el fejét felfelé fordítva, hogy a lány is lássa. Időközben Pepita is akcióba lendül. Ralas ugyan kevésbé jól olvas a jelekből, mint Nella, azonban azt látja, hogy a macska gondolkodik. Mintha számot vetne arról, vajon süttesse tovább magát a napon, vagy bízzon meg egy idegenben, aki magához hívja. A férfi mosolya szélesedik, mert egy kissé Nellához hasonlítja a teremtményt. Az emberek is hasonlóan reagálnak, hasonlóan mérlegelnek, persze az állatok bizalma, jelen esetben a macskáké erőteljesebb lehet, mert meg is indul lefelé.*
- Oh! Sziaaa! *Nevet fel, amint a cica leér, s megáll előtte. Két kezének nyitott tenyerét fordítja felé az ölében, de engedi, hogy a macska kezdeményezzen, nem akarja lerohanni.*
- Nagyon aranyos! *Néz fel ismét, ha végül Pepita elhelyezkedne az ölében, s hátát simogatva kérdezi meg a lányt.*
- Te, érted mit mondott igaz? *Mert van egy olyan sejtése, hogy bár Nella kóbor macskának titulálja a teremtményt, valójában van közöttük egy közös hang, amit megtaláltak.* Nagyon jól kommunikálsz más teremtményekkel. *Fogalmaz szándékosan félreérthetően.* Megérted, amit mondani akarnak. *Jegyzi meg, miközben reményei szerint a doromboló Pepita melegíti lábait. Ismét visszatérnek a meséhez, de Ralas ismét csak nevet, magában pedig megint csak arra gondol, hogy néhány hónapja mindent megadott volna egy őszinte kacagásért, vagy egy-két szebb szóért.*
- Tudod... én nem hiszem, hogy te szörnnyé változnál, persze a világért sem akarnám érdemeidet kisebbíteni. *Formál ellenzőt kezéből, egy kissé elfárad már a nyaka a felfelé tekintgetésben.*
- Valóban így van, igazat mondok. *Jelenti ki komolyan.* Bár értelmezését tekintve másképp: az Eleanor becézése, ami szintén szép név. *A saját nevét is megnézte már, persze semmi különlegeset nem talált, mindenesetre, ami információja van, megosztja a lánnyal.*
- Több jelentést is találtam, néhány értelmezése alapján kószálást, csatangolást jelent. Megint más nézőpontban, a föld ápolását jelentheti. *Egy pillanatnyi csend után inkább legyint.* Na jó, nem szépítem. Szóval az állatok alóli kitakarítással kapcsolatos. *Vörösödik el egy pillanatra, bár saját nevéről nem tehet. Aztán megpróbálkozik egy újabb kérdéssel:*
- Elárulod miről írsz, Ragyogó Fény? *Kérdi mosolyogva.* Te, csak nyugodtan hívj engem, Trágyának. *Kuncog fel, aztán várja a reakciót.*
//Elefántcsonttorony//
*Korábbi vallomása beillik önostorozásnak és világgyűlöletnek is, bár gyűlölet valójában nem lakozik benne. Ha megkérdeznék róla, valószínűleg inkább elkeseredésnek írná le az érzést, ami az utóbbi hónapokban egyre inkább rányomta a bélyegét. Nella nem mond butaságokat, Ralas nem veszi szavait kioktatásnak, sőt. Inkább már érdeklődni kezd, mert az első, aki valamire való módon foglalkozik jelenlegi helyzetével, életével. Szimpatikus, ez nem kérdéses, persze még mindig nem akar korán következtetéseket levonni.*
- Egyedül nehéz. *Szól fel a torony hercegnőjének, ugyan hangjában nincs már kesergés, vagy csalódottság, sőt, mintha némi optimizmus, vagy remény is rejtezne a szaka mögött, amit jelenleg nem tud hová tenni.* A kimozdulás már megvan. *Mosolyodik el fejét felfelé fordítva, hogy a lány is lássa. Időközben Pepita is akcióba lendül. Ralas ugyan kevésbé jól olvas a jelekből, mint Nella, azonban azt látja, hogy a macska gondolkodik. Mintha számot vetne arról, vajon süttesse tovább magát a napon, vagy bízzon meg egy idegenben, aki magához hívja. A férfi mosolya szélesedik, mert egy kissé Nellához hasonlítja a teremtményt. Az emberek is hasonlóan reagálnak, hasonlóan mérlegelnek, persze az állatok bizalma, jelen esetben a macskáké erőteljesebb lehet, mert meg is indul lefelé.*
- Oh! Sziaaa! *Nevet fel, amint a cica leér, s megáll előtte. Két kezének nyitott tenyerét fordítja felé az ölében, de engedi, hogy a macska kezdeményezzen, nem akarja lerohanni.*
- Nagyon aranyos! *Néz fel ismét, ha végül Pepita elhelyezkedne az ölében, s hátát simogatva kérdezi meg a lányt.*
- Te, érted mit mondott igaz? *Mert van egy olyan sejtése, hogy bár Nella kóbor macskának titulálja a teremtményt, valójában van közöttük egy közös hang, amit megtaláltak.* Nagyon jól kommunikálsz más teremtményekkel. *Fogalmaz szándékosan félreérthetően.* Megérted, amit mondani akarnak. *Jegyzi meg, miközben reményei szerint a doromboló Pepita melegíti lábait. Ismét visszatérnek a meséhez, de Ralas ismét csak nevet, magában pedig megint csak arra gondol, hogy néhány hónapja mindent megadott volna egy őszinte kacagásért, vagy egy-két szebb szóért.*
- Tudod... én nem hiszem, hogy te szörnnyé változnál, persze a világért sem akarnám érdemeidet kisebbíteni. *Formál ellenzőt kezéből, egy kissé elfárad már a nyaka a felfelé tekintgetésben.*
- Valóban így van, igazat mondok. *Jelenti ki komolyan.* Bár értelmezését tekintve másképp: az Eleanor becézése, ami szintén szép név. *A saját nevét is megnézte már, persze semmi különlegeset nem talált, mindenesetre, ami információja van, megosztja a lánnyal.*
- Több jelentést is találtam, néhány értelmezése alapján kószálást, csatangolást jelent. Megint más nézőpontban, a föld ápolását jelentheti. *Egy pillanatnyi csend után inkább legyint.* Na jó, nem szépítem. Szóval az állatok alóli kitakarítással kapcsolatos. *Vörösödik el egy pillanatra, bár saját nevéről nem tehet. Aztán megpróbálkozik egy újabb kérdéssel:*
- Elárulod miről írsz, Ragyogó Fény? *Kérdi mosolyogva.* Te, csak nyugodtan hívj engem, Trágyának. *Kuncog fel, aztán várja a reakciót.*
530. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-03 02:33:28
Üzenet elküldve: 2018-11-03 02:33:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Helyeslőn bólint az idézet befejezésére.*
- Igen, pontosan így van.
*Nella nem gondolatolvasó, ahogy senki sem az, de látja Ralason, hogy mélyen elgondolkodik a színházas idézeten. Hatodik érzéke és fejlett empatikus képessége súg a félvér teremtésnek. Az a körülmény, hogy a férfi az imént még véget akart vetni életének, és most így elréved magában, elégé beszédes, hogy Nella, kioktató felhang nélkül, lágyan, de mégis filozofikusan így szóljon: *
- Mint mondtam korábban is. Ha elégedetlen vagy az életeddel, hát tegyél érte, hogy változzon. Persze, amíg te magad sem tudod, hogy mit akarsz, vagy mi a jó és a rossz számodra, addig értelemszerűen ne tegyél semmit. Neked kell tudnod, hogy milyen utat, és miért választasz. Például, amit eddig te rossznak ítéltél, hogy nincs senkid, ebből a szempontból nézve most jó, mert akkor csak a magad sorsáról döntesz. Ha nincsenek barátaid, családod, szeretteid, akkor nem kell amiatt aggódnod, hogy mások életét is befolyásolod. Változz úgy, hogy olyan valakivé válj, akit szeretni tudsz, mert amíg önmagad nem vagy képes szeretni, másoknak sem tudsz szeretetet adni.
*Nella arcvonásait a komolyság teszi rezzenéstelenné, ahogy a felfelé tűnődve néző Ralassal találkozik tekintetük.*
~ Furcsa. Biztos, csak a torony magassága teszi, de nem tudom eldönteni, hogy milyen a szemszíne. ~
*Tűnődik el Nella is magában, ahogy a neves idegent figyeli. A férfi ekkor formál maga is véleményt az emberiségről, amiből a fél-elf teremtés kihall némi önostorozást is, a puszta tudományos hozzáállás mellett. Nem tud Ralas életéről semmit, nem tudhatja milyen érzések, tapasztalatok mozgatják. Nella csak a több ismeretlenes egyenlet végén, az egyenlőség jel után érkezett, aminek eredményébe, maga is, mint egy újabb ismeretlen szólt bele. A számítást Ralasnak kell elvégeznie, és majd kiderül mi lesz az eredmény. Tehát, az okos teremtés, csak egy bólintással jelzi, hogy hallotta a férfiú csendes szavait, de a korábbiaknál többet nem fűz a dologhoz és nem formál véleményt se Ralas szavai mellett, se ellen. Csak hallgat, még az irónja se rója most a sorokat. Egy ideig így merengenek mindketten csendesen magukban, amit kedélyesebb hangon férfi tör meg. Ralas széles mosolya is erről tanúskodik. A macskára vonatkozó tanácsát megfogadva, az idegen ciccegve próbálja magához hívni Pepitát. A félvér teremtést is megmosolyogtatja a helyzet, különösen az, ahogy a jöttment alak a macskához beszél. Nella nem szól egerész-társára, ahogy korábban is mondta, a kóbor cica odamegy, ahova akar. Érdeklődve figyeli maga is az eseményeket, még a könyvét is összecsukja, persze írószerszámát a lapok között hagyja, és úgy teszi ölébe a könyvecskét.
A ciccegésre Pepita sárgászöld szemei élénken villannak, hegyes fülei Ralas felé irányulnak. A fekete-tarka jószág ültéből feláll és egy pár pamacsos lépést tesz előre, úgy néz le a mélyben a ciccegőre. Farkát felcsapja, ez már jó jel, mert ez a macskáknál az üdvözlés jele. A farka vége járni kezd, de nem olyan mérgesen, idegesen, hanem olyan lassan, ráérősen, ami lentről, talán bosszantónak is tűnhet, mintha a cica csak azon töprengene, hogy ez a jöttment alak, miért cicceg neki itt. Ha kutya lenne, már gazdájára pillantana tanácsért, vagy megerősítésért, de egy kóbor macska soha nem tesz ilyet, így Pepita sem néz Nellára. Hirtelen, mintha csak bolha csípte volna meg, suhanva leüget a lépcsőn, kibújik az ajtórésen és felcsapott farokkal, kunkorodó farok heggyel, tipegve vonul Ralashoz, majd ilyen hangot ad: *
- Prrh-nyahu!
*Amit majd, talán a fél-elf leányzó tolmácsol Ralasnak, hogy mit is jelent, ha esetleg nem értené.
Amikor a férfiú jóízűen felnevet a hasonló tornyos meséjén, és talán némi riadalommal kérdezi, hogy szerény személye, ugye nem változik szörnyeteggé, Nella csak sejtelmesen elmosolyodik. Nem kívánja egy vadidegen orrára kötni éjszakai viselt dolgait, de azért egy leheletnyit csak odaszúr.*
- Ha úgy van, nem csak éjjel.
*Ekkor Ralas, ismét meglepi, méghozzá a nevének a jelentésével, mert bizony Nella ezt nem tudta. A félvér nőszemély először nem is tudja eldönteni, hogy a jöttment alak komolyan beszél, vagy csak dicsérve csapja neki a szelet. Akárhogy is a félvér leány, ha valamit nem tud, akkor nem szégyell kérdezni, hiszen azzal küszöbölheti ki leghamarabb tudatlanságát.*
- Tényleg? Vagy csak bókolsz? A te neved mit jelent?
*Nellának sose jutott eszébe elgondolkozni nevének esetleges jelentésén, amit még csak nem is szüleitől kapott, hanem a lelencházban, ahova kisbaba korában kitették. A nevelőnők adták neki ezt a nevet, ahogy minden más elárvult babát is ők neveztek el. Persze, ebben nincs semmi különös, hiszen a hozzá hasonló fattyú gyermekek gyakran jutnak erre a sorsra.*
A hozzászólás írója (Bar'Nella Terkida) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.03 02:53:33
//Elefántcsonttorony//
*Helyeslőn bólint az idézet befejezésére.*
- Igen, pontosan így van.
*Nella nem gondolatolvasó, ahogy senki sem az, de látja Ralason, hogy mélyen elgondolkodik a színházas idézeten. Hatodik érzéke és fejlett empatikus képessége súg a félvér teremtésnek. Az a körülmény, hogy a férfi az imént még véget akart vetni életének, és most így elréved magában, elégé beszédes, hogy Nella, kioktató felhang nélkül, lágyan, de mégis filozofikusan így szóljon: *
- Mint mondtam korábban is. Ha elégedetlen vagy az életeddel, hát tegyél érte, hogy változzon. Persze, amíg te magad sem tudod, hogy mit akarsz, vagy mi a jó és a rossz számodra, addig értelemszerűen ne tegyél semmit. Neked kell tudnod, hogy milyen utat, és miért választasz. Például, amit eddig te rossznak ítéltél, hogy nincs senkid, ebből a szempontból nézve most jó, mert akkor csak a magad sorsáról döntesz. Ha nincsenek barátaid, családod, szeretteid, akkor nem kell amiatt aggódnod, hogy mások életét is befolyásolod. Változz úgy, hogy olyan valakivé válj, akit szeretni tudsz, mert amíg önmagad nem vagy képes szeretni, másoknak sem tudsz szeretetet adni.
*Nella arcvonásait a komolyság teszi rezzenéstelenné, ahogy a felfelé tűnődve néző Ralassal találkozik tekintetük.*
~ Furcsa. Biztos, csak a torony magassága teszi, de nem tudom eldönteni, hogy milyen a szemszíne. ~
*Tűnődik el Nella is magában, ahogy a neves idegent figyeli. A férfi ekkor formál maga is véleményt az emberiségről, amiből a fél-elf teremtés kihall némi önostorozást is, a puszta tudományos hozzáállás mellett. Nem tud Ralas életéről semmit, nem tudhatja milyen érzések, tapasztalatok mozgatják. Nella csak a több ismeretlenes egyenlet végén, az egyenlőség jel után érkezett, aminek eredményébe, maga is, mint egy újabb ismeretlen szólt bele. A számítást Ralasnak kell elvégeznie, és majd kiderül mi lesz az eredmény. Tehát, az okos teremtés, csak egy bólintással jelzi, hogy hallotta a férfiú csendes szavait, de a korábbiaknál többet nem fűz a dologhoz és nem formál véleményt se Ralas szavai mellett, se ellen. Csak hallgat, még az irónja se rója most a sorokat. Egy ideig így merengenek mindketten csendesen magukban, amit kedélyesebb hangon férfi tör meg. Ralas széles mosolya is erről tanúskodik. A macskára vonatkozó tanácsát megfogadva, az idegen ciccegve próbálja magához hívni Pepitát. A félvér teremtést is megmosolyogtatja a helyzet, különösen az, ahogy a jöttment alak a macskához beszél. Nella nem szól egerész-társára, ahogy korábban is mondta, a kóbor cica odamegy, ahova akar. Érdeklődve figyeli maga is az eseményeket, még a könyvét is összecsukja, persze írószerszámát a lapok között hagyja, és úgy teszi ölébe a könyvecskét.
A ciccegésre Pepita sárgászöld szemei élénken villannak, hegyes fülei Ralas felé irányulnak. A fekete-tarka jószág ültéből feláll és egy pár pamacsos lépést tesz előre, úgy néz le a mélyben a ciccegőre. Farkát felcsapja, ez már jó jel, mert ez a macskáknál az üdvözlés jele. A farka vége járni kezd, de nem olyan mérgesen, idegesen, hanem olyan lassan, ráérősen, ami lentről, talán bosszantónak is tűnhet, mintha a cica csak azon töprengene, hogy ez a jöttment alak, miért cicceg neki itt. Ha kutya lenne, már gazdájára pillantana tanácsért, vagy megerősítésért, de egy kóbor macska soha nem tesz ilyet, így Pepita sem néz Nellára. Hirtelen, mintha csak bolha csípte volna meg, suhanva leüget a lépcsőn, kibújik az ajtórésen és felcsapott farokkal, kunkorodó farok heggyel, tipegve vonul Ralashoz, majd ilyen hangot ad: *
- Prrh-nyahu!
*Amit majd, talán a fél-elf leányzó tolmácsol Ralasnak, hogy mit is jelent, ha esetleg nem értené.
Amikor a férfiú jóízűen felnevet a hasonló tornyos meséjén, és talán némi riadalommal kérdezi, hogy szerény személye, ugye nem változik szörnyeteggé, Nella csak sejtelmesen elmosolyodik. Nem kívánja egy vadidegen orrára kötni éjszakai viselt dolgait, de azért egy leheletnyit csak odaszúr.*
- Ha úgy van, nem csak éjjel.
*Ekkor Ralas, ismét meglepi, méghozzá a nevének a jelentésével, mert bizony Nella ezt nem tudta. A félvér nőszemély először nem is tudja eldönteni, hogy a jöttment alak komolyan beszél, vagy csak dicsérve csapja neki a szelet. Akárhogy is a félvér leány, ha valamit nem tud, akkor nem szégyell kérdezni, hiszen azzal küszöbölheti ki leghamarabb tudatlanságát.*
- Tényleg? Vagy csak bókolsz? A te neved mit jelent?
*Nellának sose jutott eszébe elgondolkozni nevének esetleges jelentésén, amit még csak nem is szüleitől kapott, hanem a lelencházban, ahova kisbaba korában kitették. A nevelőnők adták neki ezt a nevet, ahogy minden más elárvult babát is ők neveztek el. Persze, ebben nincs semmi különös, hiszen a hozzá hasonló fattyú gyermekek gyakran jutnak erre a sorsra.*
A hozzászólás írója (Bar'Nella Terkida) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.11.03 02:53:33
529. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-02 16:36:23
Üzenet elküldve: 2018-11-02 16:36:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
- "És színész benne minden férfi és nő: Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében." *Mondja fennhangon, s tűnődve tekint felfelé, a lány egészen barátságos a maga cinikus módján is. Bár, ha Ralas belegondol, végül is annyira nem is cinikus, valószínűleg ilyen a természete, illetve a férfi viselkedésének köszönhető, korábbi céltudatos fogalmazásmódja. Vajon szándékosan említette pont ezt a néhány mondatot? Ideje változni, s új szerepbe lépni? Nella nem tudhatja, de Ralas előtt két út áll, illetve talán most már csak egy. Az egyik a biztos pusztulás, melyet a lány megakadályozott. A másik a változás, kilépés a jelenlegi körből, mely ugyan zárt, de felette át lehet lépni. Nem mondja ki hangosan gondolatait, inkább tovább figyel.*
- Az ember a leggonoszabb állat. *Hagyja helyben, s egyetértően bólogat.* És tud is annyira csípni mint a szúnyog, bár ez utóbbi legalább az életben maradása miatt teszi, amit tesz. Viszont élősködő életmódjában kiválóan tükrözi le az embert. Az embernél nincs nagyobb élősködő és zsarnok. *Mondja csendesen, de még épp annyira, hogy Nella is hallhassa.*
- Áááá, szóval ciccegjek? Végül mit is gondoltam, hiszen egy cicáról van szó, hogy is hívják? Pepita? *Széles mosolyra húzódik a szája, viccesnek tartja a helyzetet.*
- Pepita! Cic-cic, gyere ide, ha egy kis kényeztetésre vágysz! Ha a társad nem bánja. *Mosolyogva hívja a cicát, hátha lemerészkedik, s az ölébe is befészkeli magát. Időközben egy halk kis párbeszédnek lehet fültanúja, miben Nella a macskával beszélget. ~ Kedves hangja van. ~ Persze a világért sem vallaná be.*
- Ők már csak ilyenek. *Bólint.* Csupa rejtély és csupa báj. De ha kedves velük az ember, ők is azok tudnak lenni. *Fogalmazza meg, mert valóban kedveli az állatokat, igazság szerint az összeset. Ők még nem bántották meg soha.*
- Ork és szamár? Az istenekre, de te ugye nem változol szörnyé? *Nevet fel jóízűen, immár nem palástolja magát. Ahhoz képest, hogy jóval korábban még lehunyt szemmel rohant neki a szirtnek, egészen jól alakul a napja. Bár a fenekének már elég kényelmetlen. Amíg a cica esetleg lejön, addig előveszi egy másik tudását, mely szintén kedvelt hobbija esténként, lepusztult kis lakásában:*
- Ammm... azt tudod, hogy a neved bizonyos értelmezésben ragyogó fényt jelent? Hangzatos és szép. *Dicséri meg, miért ne? A lány végeredményben megmentette, a kezdeti nehézségeket követve már-már hosszan beszélgetnek. Okos, ami azt illeti nagyon is. Kevés manapság a művelt és intelligens lány, persze Ralas csak bizonyos körökben mozog, ott pedig ki akarna vele beszélgetni, vagy általában véve megismerni őt? Egy gond van csak, hajlamos hamar következtetéseket levonni, talán most is téved, de nem érdekli. Azt a cicát csak megvárja. Hosszú még a nap, miért ne tölthetné kedves csevejjel? Titkon persze reménykedik benne, hogy közelebbről is láthatja a lányt, de türelmes, végtelenül türelmes, ez Ralas egyik legfőbb erénye.*
//Elefántcsonttorony//
- "És színész benne minden férfi és nő: Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében." *Mondja fennhangon, s tűnődve tekint felfelé, a lány egészen barátságos a maga cinikus módján is. Bár, ha Ralas belegondol, végül is annyira nem is cinikus, valószínűleg ilyen a természete, illetve a férfi viselkedésének köszönhető, korábbi céltudatos fogalmazásmódja. Vajon szándékosan említette pont ezt a néhány mondatot? Ideje változni, s új szerepbe lépni? Nella nem tudhatja, de Ralas előtt két út áll, illetve talán most már csak egy. Az egyik a biztos pusztulás, melyet a lány megakadályozott. A másik a változás, kilépés a jelenlegi körből, mely ugyan zárt, de felette át lehet lépni. Nem mondja ki hangosan gondolatait, inkább tovább figyel.*
- Az ember a leggonoszabb állat. *Hagyja helyben, s egyetértően bólogat.* És tud is annyira csípni mint a szúnyog, bár ez utóbbi legalább az életben maradása miatt teszi, amit tesz. Viszont élősködő életmódjában kiválóan tükrözi le az embert. Az embernél nincs nagyobb élősködő és zsarnok. *Mondja csendesen, de még épp annyira, hogy Nella is hallhassa.*
- Áááá, szóval ciccegjek? Végül mit is gondoltam, hiszen egy cicáról van szó, hogy is hívják? Pepita? *Széles mosolyra húzódik a szája, viccesnek tartja a helyzetet.*
- Pepita! Cic-cic, gyere ide, ha egy kis kényeztetésre vágysz! Ha a társad nem bánja. *Mosolyogva hívja a cicát, hátha lemerészkedik, s az ölébe is befészkeli magát. Időközben egy halk kis párbeszédnek lehet fültanúja, miben Nella a macskával beszélget. ~ Kedves hangja van. ~ Persze a világért sem vallaná be.*
- Ők már csak ilyenek. *Bólint.* Csupa rejtély és csupa báj. De ha kedves velük az ember, ők is azok tudnak lenni. *Fogalmazza meg, mert valóban kedveli az állatokat, igazság szerint az összeset. Ők még nem bántották meg soha.*
- Ork és szamár? Az istenekre, de te ugye nem változol szörnyé? *Nevet fel jóízűen, immár nem palástolja magát. Ahhoz képest, hogy jóval korábban még lehunyt szemmel rohant neki a szirtnek, egészen jól alakul a napja. Bár a fenekének már elég kényelmetlen. Amíg a cica esetleg lejön, addig előveszi egy másik tudását, mely szintén kedvelt hobbija esténként, lepusztult kis lakásában:*
- Ammm... azt tudod, hogy a neved bizonyos értelmezésben ragyogó fényt jelent? Hangzatos és szép. *Dicséri meg, miért ne? A lány végeredményben megmentette, a kezdeti nehézségeket követve már-már hosszan beszélgetnek. Okos, ami azt illeti nagyon is. Kevés manapság a művelt és intelligens lány, persze Ralas csak bizonyos körökben mozog, ott pedig ki akarna vele beszélgetni, vagy általában véve megismerni őt? Egy gond van csak, hajlamos hamar következtetéseket levonni, talán most is téved, de nem érdekli. Azt a cicát csak megvárja. Hosszú még a nap, miért ne tölthetné kedves csevejjel? Titkon persze reménykedik benne, hogy közelebbről is láthatja a lányt, de türelmes, végtelenül türelmes, ez Ralas egyik legfőbb erénye.*
528. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-02 13:18:40
Üzenet elküldve: 2018-11-02 13:18:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*A férfiú színpadias meghajlással egybekötött illő üdvözletére és elnéző engedelmére, hogy nem várja el tőle, hogy pukedlizzen, Nella hetyke mosolya szélesebbre húzódik. Kis híján fel is nevet, de hogy ezt leküzdje, kezét a szájához kapja, és úgy simítja végig hibátlan ajkait, mert tudja, ha most nevetne, az már megint úgy tűnne, mintha az öngyilkos jelölt bonvivánt nevetné ki. Visszanyerve teljes komolyságát, így szól: *
- Fogadd köszönetem, de te se fáradj! A színészeket, én csak a színpadon szeretem. Bár azt mondják, színház az egész világ… a folytatást lehet, te is ismered.
*Nella szája sarka mosolyra kunkorodik, mint a macska farka. Aztán Ralas egy kövön ülve nagyjából kényelembe helyezi magát.*
- Természetesen, ne zavartasd magad.
*A szúnyogos témára már csak enyhe bosszúsággal, de ismét ismeretterjesztőn felel.*
- Borzalmasak ezek a szúnyogok. Tudtad? Minden állat közül ezek ölik meg a legtöbb embert a világon, a betegségekkel, amiket terjesztenek. Mondjuk nézőpont kérdése, mert szerintem az emberek is állatok, biológia értelemben mindenképpen, így még mindig az emberiség viszi öldöklésbe a prímet.
*Nella tudálékos fecsegése közben észre sem veszi, hogy az előbb félreértette Ralast, mert mint megtudja, a férfiú nem szerény személyét, hanem Pepitát invitálta, le.*
- Oh, bocsánat. Teljesen megértem. Pedig, onnan lentről nem is láthatod, jól.
*A fél-elf lány figyelmen kívül és szó nélkül hagyja, hogy a férfiú rájött, hogy mivel üti el fent a toronyban az idejét, hiszen nem volt nehéz kitalálni, ha valaki figyel a részletekre. Nella egy röviden firkant a könyvébe, majd így folytatja: *
- Pepita nagyon aranyos cica, ha kedve tartja képes elvarázsolni szinte akárkit, de macska lévén, mondhatni, elég szeszélyes természet, és olyankor egy utálatos dög, aki fúj mindenkire. Amúgy, ha le akarod hívni, mint mondtam ciccegj neki. Arra talán hallgat.
*A fekete-tarka macska, mintha csak értené, hogy éppen róla folyik a diskurzus, abbahagyja a mosakodást, gazdasszonyára villantja sárgászöld szemeit, és felháborodva jártatni kezdi farka hegyét. Nella magán érzi a szőrös jószág szemrehányó pillantását, mire ismét szóba elegyedik egerész-társával.*
- Most, miért nézel, így rám? Nem mondtam semmi rosszat.
*Nella halkan felnevet, majd megsimogatja Pepitát, amit a jószág szívesen fogad, és csodával határos módon nem veszi sértésnek, hogy gazdasszonya az imént kinevette. Csak tovább ücsörög Nella mellett. Aztán a félvér teremtés lepillant Ralasra.*
- Látod, sokszor én se értem mi baja van.
*A neves jöttment alak ekkor említi meg, hogy milyen toronyba zárt leányzóról olvasott, ami valamiért, nem éri annyira váratlanul Nellát, mint ahogy Ralas talán gondolná, merthogy azt a mesét ő is nagyon jól ismeri. Persze, ez csak merő véletlen, de attól még elég magas labda, hogy a barna hajú leányzó pimaszul elmosolyodjon.*
- Azt én is olvastam. Jó kis mese. Ami, pedig a hajamat illeti, nem növesztem… nő az magától is.
*Nella társalgás közben látványos kacérsággal kezd játszani barna hajfonatával.*
- Olvastam egy másikat, de ahhoz nagyon hasonlót, ami szerintem sokkal jobb mese. A lány ott is toronyba van zárva, éjjel pedig egy szörnyetegé változik, és egy vörös sárkány őrzi. Van benne ork is, meg egy szamár is. Na, de mindegy, még jó, hogy ilyenek csak a mesékben vannak, nekem nincs se aranyhajam, se vörös sárkányom.
~ Hmm. Nem is rossz ötlet… lehet írnom kéne egy ilyen történetet. ~
*Mosolyogva mélázik el magában Nella, mire újabb sorokat vet papírra.*
//Elefántcsonttorony//
*A férfiú színpadias meghajlással egybekötött illő üdvözletére és elnéző engedelmére, hogy nem várja el tőle, hogy pukedlizzen, Nella hetyke mosolya szélesebbre húzódik. Kis híján fel is nevet, de hogy ezt leküzdje, kezét a szájához kapja, és úgy simítja végig hibátlan ajkait, mert tudja, ha most nevetne, az már megint úgy tűnne, mintha az öngyilkos jelölt bonvivánt nevetné ki. Visszanyerve teljes komolyságát, így szól: *
- Fogadd köszönetem, de te se fáradj! A színészeket, én csak a színpadon szeretem. Bár azt mondják, színház az egész világ… a folytatást lehet, te is ismered.
*Nella szája sarka mosolyra kunkorodik, mint a macska farka. Aztán Ralas egy kövön ülve nagyjából kényelembe helyezi magát.*
- Természetesen, ne zavartasd magad.
*A szúnyogos témára már csak enyhe bosszúsággal, de ismét ismeretterjesztőn felel.*
- Borzalmasak ezek a szúnyogok. Tudtad? Minden állat közül ezek ölik meg a legtöbb embert a világon, a betegségekkel, amiket terjesztenek. Mondjuk nézőpont kérdése, mert szerintem az emberek is állatok, biológia értelemben mindenképpen, így még mindig az emberiség viszi öldöklésbe a prímet.
*Nella tudálékos fecsegése közben észre sem veszi, hogy az előbb félreértette Ralast, mert mint megtudja, a férfiú nem szerény személyét, hanem Pepitát invitálta, le.*
- Oh, bocsánat. Teljesen megértem. Pedig, onnan lentről nem is láthatod, jól.
*A fél-elf lány figyelmen kívül és szó nélkül hagyja, hogy a férfiú rájött, hogy mivel üti el fent a toronyban az idejét, hiszen nem volt nehéz kitalálni, ha valaki figyel a részletekre. Nella egy röviden firkant a könyvébe, majd így folytatja: *
- Pepita nagyon aranyos cica, ha kedve tartja képes elvarázsolni szinte akárkit, de macska lévén, mondhatni, elég szeszélyes természet, és olyankor egy utálatos dög, aki fúj mindenkire. Amúgy, ha le akarod hívni, mint mondtam ciccegj neki. Arra talán hallgat.
*A fekete-tarka macska, mintha csak értené, hogy éppen róla folyik a diskurzus, abbahagyja a mosakodást, gazdasszonyára villantja sárgászöld szemeit, és felháborodva jártatni kezdi farka hegyét. Nella magán érzi a szőrös jószág szemrehányó pillantását, mire ismét szóba elegyedik egerész-társával.*
- Most, miért nézel, így rám? Nem mondtam semmi rosszat.
*Nella halkan felnevet, majd megsimogatja Pepitát, amit a jószág szívesen fogad, és csodával határos módon nem veszi sértésnek, hogy gazdasszonya az imént kinevette. Csak tovább ücsörög Nella mellett. Aztán a félvér teremtés lepillant Ralasra.*
- Látod, sokszor én se értem mi baja van.
*A neves jöttment alak ekkor említi meg, hogy milyen toronyba zárt leányzóról olvasott, ami valamiért, nem éri annyira váratlanul Nellát, mint ahogy Ralas talán gondolná, merthogy azt a mesét ő is nagyon jól ismeri. Persze, ez csak merő véletlen, de attól még elég magas labda, hogy a barna hajú leányzó pimaszul elmosolyodjon.*
- Azt én is olvastam. Jó kis mese. Ami, pedig a hajamat illeti, nem növesztem… nő az magától is.
*Nella társalgás közben látványos kacérsággal kezd játszani barna hajfonatával.*
- Olvastam egy másikat, de ahhoz nagyon hasonlót, ami szerintem sokkal jobb mese. A lány ott is toronyba van zárva, éjjel pedig egy szörnyetegé változik, és egy vörös sárkány őrzi. Van benne ork is, meg egy szamár is. Na, de mindegy, még jó, hogy ilyenek csak a mesékben vannak, nekem nincs se aranyhajam, se vörös sárkányom.
~ Hmm. Nem is rossz ötlet… lehet írnom kéne egy ilyen történetet. ~
*Mosolyogva mélázik el magában Nella, mire újabb sorokat vet papírra.*
527. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-02 08:20:07
Üzenet elküldve: 2018-11-02 08:20:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Meglepő színészi tehetséggel megáldott a leány, szó, mi szó, hisz úgy pukedlizik, mint egy igazi nemes. Immár a nevét is megtudja, így a kulturált vészíváshoz nevet is tud párosítani. ~ Nagyszerű. Miért nem mész haza?! ~ Ehelyett azonban tőle nem szokatlan dolgot művel, van, akinek ez az elvárása. Jobb karját hátracsapja, a balt előrelendíti, s félkörös mozdulattal együtt hajol meg mélyen:*
- Ó a világért se fáradj! *Emeli fel hirtelen színpadiasan kezét.* Ez esetben, mély hódolatom Nella kisasszony, öngyilkosok megmentője és szúnyogok rettegett gyilkosa! *Akár egy lovag, vagy nemes, persze szája sarkában a mosoly továbbra is játszik, ami bárgyú vagy sem, korábban nemigen volt rá jellemző. Eztán inkább csak leül a földre, egy nagy kőre, bokáját a másik térdén nyugtatja. Kedve lenne hátát is megtámasztani valahol, de ez nyilvánvaló okok miatt most nem működik.*
- Akad, akad! *Válaszolja a szúnyogokat érintő kérdésre, jóllehet pontosan tudja a lány mire céloz. Hogy szó ne érje a ház elejét, még tesz is néhány hessegető mozdulatot maga előtt.* És mind nőstény, most képzeld el! *Tódít, s vág rémült pofát, mintha éppen sanyargatás alatt állna. A lány aztán a kérdésre meglepődik. ~ Tusé. ~ Úgy látszik, békésen el van ott fenn, de az igazság, hogy Ralast sem kell félteni a csípős megjegyzések terén, ahogyan bár kívülről ez nemigen látszik, de az intelligenciájával sincsenek problémák:*
- Ó, az előbbi a macskának szólt! Te csak írogass tovább nyugodtan! *Merthogy eldöntötte, hogy Nella valójában írással tölti idejét, ebben szinte teljesen biztos.*
- Hát hogy megsimogassam! Olyan aranyosan tekereg ott! *Füllenti mímelt meglepetéssel, mintha nem is a lánynak szólt volna az imént.* Tudod, nagyon kedvelem az állatokat! *Üldögél továbbra is a kövön. Persze legbelül mulattatja a lány meglepetése, nyilván valójában arra volt kíváncsi, hogy hogyan reagál, de meg is nézni közelebbről.*
- Amúgy... egyszer olvastam egy lányról. Hosszú évekig raboskodott egy toronyban, s várta a megmentőjét, a herceget. Az esztendők során olyannyira megnőtt a haja, hogy az már a földig ért, s a hős herceg, azon mászott fel hozzá. Te növeszted a hajadat? *Kérdezi, belül fojtogatja a kacagás, soha nem vallaná be, de kezdi élvezni ezt a távolsági dialógust. Semmit nem tudnak egymásról, s egy balga késztetés miatt, most mégis lassan már egy órája beszélgetnek.*
//Elefántcsonttorony//
*Meglepő színészi tehetséggel megáldott a leány, szó, mi szó, hisz úgy pukedlizik, mint egy igazi nemes. Immár a nevét is megtudja, így a kulturált vészíváshoz nevet is tud párosítani. ~ Nagyszerű. Miért nem mész haza?! ~ Ehelyett azonban tőle nem szokatlan dolgot művel, van, akinek ez az elvárása. Jobb karját hátracsapja, a balt előrelendíti, s félkörös mozdulattal együtt hajol meg mélyen:*
- Ó a világért se fáradj! *Emeli fel hirtelen színpadiasan kezét.* Ez esetben, mély hódolatom Nella kisasszony, öngyilkosok megmentője és szúnyogok rettegett gyilkosa! *Akár egy lovag, vagy nemes, persze szája sarkában a mosoly továbbra is játszik, ami bárgyú vagy sem, korábban nemigen volt rá jellemző. Eztán inkább csak leül a földre, egy nagy kőre, bokáját a másik térdén nyugtatja. Kedve lenne hátát is megtámasztani valahol, de ez nyilvánvaló okok miatt most nem működik.*
- Akad, akad! *Válaszolja a szúnyogokat érintő kérdésre, jóllehet pontosan tudja a lány mire céloz. Hogy szó ne érje a ház elejét, még tesz is néhány hessegető mozdulatot maga előtt.* És mind nőstény, most képzeld el! *Tódít, s vág rémült pofát, mintha éppen sanyargatás alatt állna. A lány aztán a kérdésre meglepődik. ~ Tusé. ~ Úgy látszik, békésen el van ott fenn, de az igazság, hogy Ralast sem kell félteni a csípős megjegyzések terén, ahogyan bár kívülről ez nemigen látszik, de az intelligenciájával sincsenek problémák:*
- Ó, az előbbi a macskának szólt! Te csak írogass tovább nyugodtan! *Merthogy eldöntötte, hogy Nella valójában írással tölti idejét, ebben szinte teljesen biztos.*
- Hát hogy megsimogassam! Olyan aranyosan tekereg ott! *Füllenti mímelt meglepetéssel, mintha nem is a lánynak szólt volna az imént.* Tudod, nagyon kedvelem az állatokat! *Üldögél továbbra is a kövön. Persze legbelül mulattatja a lány meglepetése, nyilván valójában arra volt kíváncsi, hogy hogyan reagál, de meg is nézni közelebbről.*
- Amúgy... egyszer olvastam egy lányról. Hosszú évekig raboskodott egy toronyban, s várta a megmentőjét, a herceget. Az esztendők során olyannyira megnőtt a haja, hogy az már a földig ért, s a hős herceg, azon mászott fel hozzá. Te növeszted a hajadat? *Kérdezi, belül fojtogatja a kacagás, soha nem vallaná be, de kezdi élvezni ezt a távolsági dialógust. Semmit nem tudnak egymásról, s egy balga késztetés miatt, most mégis lassan már egy órája beszélgetnek.*
526. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-01 23:01:32
Üzenet elküldve: 2018-11-01 23:01:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Nella figyelmét nem kerüli el, hogy a férfiú milyen sűrűn legyint.*
- Lent is ilyen sok a szúnyog?
*Ekkor a jöttment alak váratlanul fennkölten bemutatkozik. A leányzó felvont szemöldökkel pillant le, hetykén elmosolyodva.*
- Nagyon örvendek, kedves Ralas úr!
*Fogadja mímelt úrhölgyes illedelemmel a bemutatkozást, amit jó udvari etikett szerint, hasonló ildomossággal viszonoz.*
- Engem pedig, uraságod csak szólítson Nellának.
*Aztán a félvér teremtés visszavált természetes hangnemére.*
- Ha nem bánod, nem állok fel pukedlizni.
*A jöttment alak, akinek most már Nella a nevét is tudja, ekkor elmélyedve kérdez vissza a szúnyogos témában, amit széles mosollyal fogad.*
- Képzeld, tudtam. Igen, a nőstény szúnyogok a vérszívók. És azt Te tudtad, hogy a hím szúnyogok pedig növényi nedveket és nektárt szívogatnak? Bár a tudomány szerint, nem ezért élnek tovább a nőstények a hímeknél.
*Oszt meg ismeretterjesztőn egy csipetnyit, természettudományi ismereteiből. Ralas ekkor egészen elcsendesedik, és csak bambán mosolyog, legalább is Nella számára úgy tűnik a toronyból. A neves idegen, aztán egy újabb kérdéssel áll elő, de kétséget kizáróan eddig ez a legérdekesebb kérdés, amit feltesz. A fél-elf leányzó arcára van írva a meglepettség. Ez az eshetőség neki egyáltalán nem jutott eszébe, nem csak azért, mert Ralas egy vadidegen, hanem azért is, mert Nella már teljesen megszokta, hogy ideje nagy részében itt van. Csak olyan biológiai szükségletek miatt szokta elhagyni a tornyot, mint az alvás, táplálkozás stb. A félvér nőszemély hangján hallható is a meglepett értetlenség, amikor visszakérdez.*
- Minek?
//Elefántcsonttorony//
*Nella figyelmét nem kerüli el, hogy a férfiú milyen sűrűn legyint.*
- Lent is ilyen sok a szúnyog?
*Ekkor a jöttment alak váratlanul fennkölten bemutatkozik. A leányzó felvont szemöldökkel pillant le, hetykén elmosolyodva.*
- Nagyon örvendek, kedves Ralas úr!
*Fogadja mímelt úrhölgyes illedelemmel a bemutatkozást, amit jó udvari etikett szerint, hasonló ildomossággal viszonoz.*
- Engem pedig, uraságod csak szólítson Nellának.
*Aztán a félvér teremtés visszavált természetes hangnemére.*
- Ha nem bánod, nem állok fel pukedlizni.
*A jöttment alak, akinek most már Nella a nevét is tudja, ekkor elmélyedve kérdez vissza a szúnyogos témában, amit széles mosollyal fogad.*
- Képzeld, tudtam. Igen, a nőstény szúnyogok a vérszívók. És azt Te tudtad, hogy a hím szúnyogok pedig növényi nedveket és nektárt szívogatnak? Bár a tudomány szerint, nem ezért élnek tovább a nőstények a hímeknél.
*Oszt meg ismeretterjesztőn egy csipetnyit, természettudományi ismereteiből. Ralas ekkor egészen elcsendesedik, és csak bambán mosolyog, legalább is Nella számára úgy tűnik a toronyból. A neves idegen, aztán egy újabb kérdéssel áll elő, de kétséget kizáróan eddig ez a legérdekesebb kérdés, amit feltesz. A fél-elf leányzó arcára van írva a meglepettség. Ez az eshetőség neki egyáltalán nem jutott eszébe, nem csak azért, mert Ralas egy vadidegen, hanem azért is, mert Nella már teljesen megszokta, hogy ideje nagy részében itt van. Csak olyan biológiai szükségletek miatt szokta elhagyni a tornyot, mint az alvás, táplálkozás stb. A félvér nőszemély hangján hallható is a meglepett értetlenség, amikor visszakérdez.*
- Minek?
525. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-01 19:43:34
Üzenet elküldve: 2018-11-01 19:43:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Ismét csak legyint, aztán inkább csak halványan elmosolyodik magában, ami azt illeti kissé kezdi is megkedvelni ezt a csipkelődőt. Okos, ez messziről látszik, jól meggondolja mi az amire válaszol és mi az amire nem. ~ Vérszívóval, mi?! ~ Egy pillanatig nem tudja eldönteni, vajon rá gondolt-e a lány a vérszívó kapcsán, aztán úgy dönt magában, hogy nem. Innen lentről érdekes módon minden gesztus más és más. A távolság sok mindent másképp értelmez, a férfi most ebben a cipőben jár. Rövid gondolkodás után ismét felpillant, s hátrateszi a kezét, immár kissé felszegett állal vesz föl méltóságteljesebb tartást. Először csak köhint egyet, de aztán mindent bele alapon mégis kimondja, jöjjön, aminek jönnie kell.*
- Ralas vagyok. *~ Bár nem kérdezted. ~ Nem is tudja igazán miért mutatkozik be, a jelenlegi álláspontja alapján a lány inkább elfenekelést érdemelne, persze, aztán eszébe jut, hogy egy légynek sem tudna ártani, nemhogy egy lánynak.*
- Tudtad, hogy csak a nőstényszúnyogok csípnek? A hímek általában csak döngicsélnek a füled körül. *Húzódik egy pillanatra pimasz, széles mosolyra a szája, biztos benne, hogy a lány érteni fogja a célzást. ~ Nagyszájú. ~ Persze magában azért még fortyog egy kicsit, de ez igazán elenyésző érzelem, a helyét átveszi a kíváncsiság. Egy pillanatig figyel, illetve meghallgatja az esetleges választ, aztán tovább érdeklődik. A lány felkelti az érdeklődését, így nem tágít, végül is nem siet sehová. Egy pillanatra az a gondolata támad, hogy a lány bizonyára írhat. A mozdulatai, ahogy az ölébe hajol, mind erről árulkodik. Ismét halvány mosolyra húzódik a szája. ~ Minek mosolyogsz?! Szedd össze magad! ~ De hiába.*
- Nem jössz le? *Kérdezi hirtelen.*
//Elefántcsonttorony//
*Ismét csak legyint, aztán inkább csak halványan elmosolyodik magában, ami azt illeti kissé kezdi is megkedvelni ezt a csipkelődőt. Okos, ez messziről látszik, jól meggondolja mi az amire válaszol és mi az amire nem. ~ Vérszívóval, mi?! ~ Egy pillanatig nem tudja eldönteni, vajon rá gondolt-e a lány a vérszívó kapcsán, aztán úgy dönt magában, hogy nem. Innen lentről érdekes módon minden gesztus más és más. A távolság sok mindent másképp értelmez, a férfi most ebben a cipőben jár. Rövid gondolkodás után ismét felpillant, s hátrateszi a kezét, immár kissé felszegett állal vesz föl méltóságteljesebb tartást. Először csak köhint egyet, de aztán mindent bele alapon mégis kimondja, jöjjön, aminek jönnie kell.*
- Ralas vagyok. *~ Bár nem kérdezted. ~ Nem is tudja igazán miért mutatkozik be, a jelenlegi álláspontja alapján a lány inkább elfenekelést érdemelne, persze, aztán eszébe jut, hogy egy légynek sem tudna ártani, nemhogy egy lánynak.*
- Tudtad, hogy csak a nőstényszúnyogok csípnek? A hímek általában csak döngicsélnek a füled körül. *Húzódik egy pillanatra pimasz, széles mosolyra a szája, biztos benne, hogy a lány érteni fogja a célzást. ~ Nagyszájú. ~ Persze magában azért még fortyog egy kicsit, de ez igazán elenyésző érzelem, a helyét átveszi a kíváncsiság. Egy pillanatig figyel, illetve meghallgatja az esetleges választ, aztán tovább érdeklődik. A lány felkelti az érdeklődését, így nem tágít, végül is nem siet sehová. Egy pillanatra az a gondolata támad, hogy a lány bizonyára írhat. A mozdulatai, ahogy az ölébe hajol, mind erről árulkodik. Ismét halvány mosolyra húzódik a szája. ~ Minek mosolyogsz?! Szedd össze magad! ~ De hiába.*
- Nem jössz le? *Kérdezi hirtelen.*
524. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-01 19:21:37
Üzenet elküldve: 2018-11-01 19:21:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*A nőszemély sejti, hogy kiszólásaival bosszantja az idegent, de ez természetesen szórakoztatja. Ha úgy van, szeret másokat bosszantani, különösen a férfiakat, hiszen általában az erősebbik nem tagjai nem kedvelik az okos nőket. Nella pedig szívesen kutakodik ezen a téren, és feszegeti a téma határait. Különben is, ezzel a sehonnai szerzettel nincs semmi oka, hogy kedves legyen. Persze, sokáig nem szívesen vált olyanokkal ilyen élcelődő szócsatákat, akik nem képesek, vagy akarnak visszavágni. Abban nincs semmi élvezet, ha úgy mond, a kisebbet lehet bántani. A félvér teremtés nem egy könyörtelen hárpia. Az, pedig eszébe se jut, hogy a jöttment alak éppen azon töpreng, hogy szerény személye, vajon mit kereshet itt egyedül, pontosabban macskástul, a világítótoronyban. Pedig, lehet érdekes választ adna.
A férfiú társkereső hirdetéses válaszára, a fél-elf leányzó sejtelmes mosollyal válaszol, ami hathat gúnyosnak, elégedettnek, lekezelőnek, vagy akár ezek együttes elegyének, de aztán csak nem bírja megállni, hogy egy kicsit oda ne szúrjon, megint.*
- Nem tesz semmit. Csak egy javaslat volt. Nem óhajtok segélyszolgálatot nyitni.
*Felemeli egyik kezét, maga felé fordított tenyérrel, égnek meredő, összezárt ujjakkal.*
- Nem folyik mentőangyal vér az ereimben.
*A félvér nőszemély csendesen írogat tovább, amikor idegesítő, éles zümmögés után, kis csípést érez a nyakán, mire azonnal odacsap. Bosszúsan tenyerébe pillant.*
~ Az áldóját az átkozott szúnyogjának! ~
*Erre, nem sokra rá kiált fel az idegen, morogva kérdezve, hogy mivel foglalatoskodik éppen. Nella a legtermészetesebben válaszol.*
- Egy vérszívóval viaskodtam.
~ Sajna, itt a vízpart mellett sok szúnyog akad. ~
*A sehonnai férfi tovább érdeklődik, éppen a macska hovatartozását illetően. A kérdésre elmosolyodva Pepitára néz, aki még mindig gondosan tisztálkodik, ahogy egy egyszerű cica. Nella megsimogatja a macska fejét, mire az élesen kurrog egyet, a gazdasszony pedig abbahagyja a simogatást, és így szól Pepitához.*
- Jól van, na! Nem zargatlak.
*A fél-elf leány az egerész-társával lefolytatott rövid szóváltás után válaszol csak a férfiúnak.*
- Nem az enyém. Ő egy kóbor macska. Odamegy, ahova akar. Pár éve szegődött önszántából mellém. Pepitának hívom, de leginkább csak a ciccegésre hallgat, ha kedve tartja.
*Ennyivel ismét elcsendesedik, és ismét az írogatásba temetkezik. Nellának betűvetés közben eszébe jut egy kérdés, amin eltűnődik, hogy fel tegye-e, de aztán elveti, mert az jelen körülmények között megint csak csúfolódásnak tűnne, vagy inkább az is lenne.*
~ Áh, biztos nem tervezett mára más programot az öngyilkosságon kívül. ~
//Elefántcsonttorony//
*A nőszemély sejti, hogy kiszólásaival bosszantja az idegent, de ez természetesen szórakoztatja. Ha úgy van, szeret másokat bosszantani, különösen a férfiakat, hiszen általában az erősebbik nem tagjai nem kedvelik az okos nőket. Nella pedig szívesen kutakodik ezen a téren, és feszegeti a téma határait. Különben is, ezzel a sehonnai szerzettel nincs semmi oka, hogy kedves legyen. Persze, sokáig nem szívesen vált olyanokkal ilyen élcelődő szócsatákat, akik nem képesek, vagy akarnak visszavágni. Abban nincs semmi élvezet, ha úgy mond, a kisebbet lehet bántani. A félvér teremtés nem egy könyörtelen hárpia. Az, pedig eszébe se jut, hogy a jöttment alak éppen azon töpreng, hogy szerény személye, vajon mit kereshet itt egyedül, pontosabban macskástul, a világítótoronyban. Pedig, lehet érdekes választ adna.
A férfiú társkereső hirdetéses válaszára, a fél-elf leányzó sejtelmes mosollyal válaszol, ami hathat gúnyosnak, elégedettnek, lekezelőnek, vagy akár ezek együttes elegyének, de aztán csak nem bírja megállni, hogy egy kicsit oda ne szúrjon, megint.*
- Nem tesz semmit. Csak egy javaslat volt. Nem óhajtok segélyszolgálatot nyitni.
*Felemeli egyik kezét, maga felé fordított tenyérrel, égnek meredő, összezárt ujjakkal.*
- Nem folyik mentőangyal vér az ereimben.
*A félvér nőszemély csendesen írogat tovább, amikor idegesítő, éles zümmögés után, kis csípést érez a nyakán, mire azonnal odacsap. Bosszúsan tenyerébe pillant.*
~ Az áldóját az átkozott szúnyogjának! ~
*Erre, nem sokra rá kiált fel az idegen, morogva kérdezve, hogy mivel foglalatoskodik éppen. Nella a legtermészetesebben válaszol.*
- Egy vérszívóval viaskodtam.
~ Sajna, itt a vízpart mellett sok szúnyog akad. ~
*A sehonnai férfi tovább érdeklődik, éppen a macska hovatartozását illetően. A kérdésre elmosolyodva Pepitára néz, aki még mindig gondosan tisztálkodik, ahogy egy egyszerű cica. Nella megsimogatja a macska fejét, mire az élesen kurrog egyet, a gazdasszony pedig abbahagyja a simogatást, és így szól Pepitához.*
- Jól van, na! Nem zargatlak.
*A fél-elf leány az egerész-társával lefolytatott rövid szóváltás után válaszol csak a férfiúnak.*
- Nem az enyém. Ő egy kóbor macska. Odamegy, ahova akar. Pár éve szegődött önszántából mellém. Pepitának hívom, de leginkább csak a ciccegésre hallgat, ha kedve tartja.
*Ennyivel ismét elcsendesedik, és ismét az írogatásba temetkezik. Nellának betűvetés közben eszébe jut egy kérdés, amin eltűnődik, hogy fel tegye-e, de aztán elveti, mert az jelen körülmények között megint csak csúfolódásnak tűnne, vagy inkább az is lenne.*
~ Áh, biztos nem tervezett mára más programot az öngyilkosságon kívül. ~
523. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-01 08:28:57
Üzenet elküldve: 2018-11-01 08:28:57
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Olybá tűnik, mintha a lány a bolondját járatná vele, ami bosszantja a férfi egóját. Persze hangosan nem mondja ki, hogy dúl-fúl odabent, de a visszavágott elmés és epés válaszok miatt szinte fortyog. Persze ez a düh nem a lány ellen irányul, jórészt senki ellen, inkább csak annak szól, hogy valaki a veséjébe lát, ami pedig egy kissé furcsa. ~ Talán vár valakire. ~ Gondolja hirtelen, mert miért is lenne itt egyedül, magányosan.*
- Kösz a tanácsot, magam is boldogulok! *Vágja vissza a társkereső hirdetésre, aztán homlokára csap, mert gyakorlatilag ezzel meg a nyilvánvaló cinikus megjegyzés mellett foglal állást.*
- Mármint nem akarok... eh. *Ismét legyint, nyilván ez a mai napon erőteljesen szokásává vált, aztán hirtelen felnevet a földre nézve. Ráadásul pár pillanat múlva még definiálják neki mi az, amikor valaki elköszön, erre már nem is tud hirtelen mit felelni, csak torkára fagy a szó. Hátratett kézzel kezd rugdosni néhány földön lévő kavicsot, amint fel, s alá mászkál. Elmehetne, hiszen gyakorlatilag elköszöntek tőle, de nem teszi. Az elmúlt percekben többet szóltak hozzá, mint az utóbbi jó néhány hatban együttvéve. Persze az oldalát is furdalja a kíváncsiság, mert a lány látványosan helyezkedik kényelembe, s láthatóan valamire nagyon koncentrál. Még fel is hívja rá a figyelmet, hogy többfelé is tud figyelni. Pillanatnyi töprengés után, amikor már néhány tétova perc is eltelt, amikor már Ralasnak kínosnak is tűnhet a dolog, csak felkiált mormogva:*
- Amúgy... mit csinálsz? *Kérdezi, kezéből megint csak ellenzőt formálva, s nyakát nyújtogatja. Kissé groteszk a helyzet, mert eleddig pusztán szinte vitával töltötték a napot, most meg már érdeklődik. Ugyan előre tart a velős választól, csak nem bírja ki.*
- Az a te macskád? *Mutat oda, mert egy kis szőrös tarkát néha-néha lát feltűnni. ~ Ja. Nem az övé, csak minden jöttment macska odabújik hozzá. Micsoda hülye kérdéseid vannak?! ~ Gondolja magában, miközben már kimondja hangosan az érdeklődő kérdést.*
//Elefántcsonttorony//
*Olybá tűnik, mintha a lány a bolondját járatná vele, ami bosszantja a férfi egóját. Persze hangosan nem mondja ki, hogy dúl-fúl odabent, de a visszavágott elmés és epés válaszok miatt szinte fortyog. Persze ez a düh nem a lány ellen irányul, jórészt senki ellen, inkább csak annak szól, hogy valaki a veséjébe lát, ami pedig egy kissé furcsa. ~ Talán vár valakire. ~ Gondolja hirtelen, mert miért is lenne itt egyedül, magányosan.*
- Kösz a tanácsot, magam is boldogulok! *Vágja vissza a társkereső hirdetésre, aztán homlokára csap, mert gyakorlatilag ezzel meg a nyilvánvaló cinikus megjegyzés mellett foglal állást.*
- Mármint nem akarok... eh. *Ismét legyint, nyilván ez a mai napon erőteljesen szokásává vált, aztán hirtelen felnevet a földre nézve. Ráadásul pár pillanat múlva még definiálják neki mi az, amikor valaki elköszön, erre már nem is tud hirtelen mit felelni, csak torkára fagy a szó. Hátratett kézzel kezd rugdosni néhány földön lévő kavicsot, amint fel, s alá mászkál. Elmehetne, hiszen gyakorlatilag elköszöntek tőle, de nem teszi. Az elmúlt percekben többet szóltak hozzá, mint az utóbbi jó néhány hatban együttvéve. Persze az oldalát is furdalja a kíváncsiság, mert a lány látványosan helyezkedik kényelembe, s láthatóan valamire nagyon koncentrál. Még fel is hívja rá a figyelmet, hogy többfelé is tud figyelni. Pillanatnyi töprengés után, amikor már néhány tétova perc is eltelt, amikor már Ralasnak kínosnak is tűnhet a dolog, csak felkiált mormogva:*
- Amúgy... mit csinálsz? *Kérdezi, kezéből megint csak ellenzőt formálva, s nyakát nyújtogatja. Kissé groteszk a helyzet, mert eleddig pusztán szinte vitával töltötték a napot, most meg már érdeklődik. Ugyan előre tart a velős választól, csak nem bírja ki.*
- Az a te macskád? *Mutat oda, mert egy kis szőrös tarkát néha-néha lát feltűnni. ~ Ja. Nem az övé, csak minden jöttment macska odabújik hozzá. Micsoda hülye kérdéseid vannak?! ~ Gondolja magában, miközben már kimondja hangosan az érdeklődő kérdést.*
522. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-11-01 03:40:34
Üzenet elküldve: 2018-11-01 03:40:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*A jöttment alak elismerő és durcás visszaszólását, Nella szótlanul hagyja helyben, és nem firtatja az okokat, mert tudja semmi köze hozzá, de a pártalálós kijelentésre, szája szarkasztikus mosolyra húzódik, és flegmán szúr oda.*
- Páratlan hír.
*Pár pillanatra, színpadiasan, behajlított ujját a szájához tartva, úgy tesz, mintha segítő szándékkal, nagyon elgondolkozna a következő problémamegoldó javaslaton.*
- Hmm. Feladhatnál társkereső hirdetést.
*A fél-elf teremtés merev vonásokkal tekint le a férfiúra, de aztán előbbi mosolyával folytatja.*
- Ha gondolod, segítek megírni. Értek hozzá… egy kicsit.
*Nella az ajkába harap, hogy ne nevessen fel, mert benne van annyi szociális jóérzés, hogy olyasvalakit, akit még az imént öngyilkos szándékok vezéreltek, ne nevessen ki. Bár tisztában van vele, hogy éppenséggel gúnyolódnia sem volna ildomos. Többek között, ezért is hagyja, inkább egy gyors istenhozzáddal magára az idegent. A félvér nőnek valahogy különösen jólesik a nyelvét köszörülnie rajta. Éppen elfordul, amikor a jöttment alak, ismét élesebben szól vissza, miszerint nem távozik, majd egy kurta, de erélyes köszönömmel toldja meg a mondandója végét. Nella mintha nem is hallaná, egyszerűen eltűnik a férfi szeme elől, aki szemrehányóan veti még utána, hogy neki is joga van itt lenni. Azonban, ez is úgy tűnik válasz nélkül marad. Még Pepita is eltűnik a korlátról, ahogy peckesen felcsapott farokkal gazdasszonya után tipeg. Így telik el némi idő, ami nem lehet valami sok, de persze az idő relatív. Aztán fél-elf nő ismét megjelenik, mintha csak éppen kiszaladt volna valahova egy röpke percre. A korláthoz lépve lepillant.*
- Én nem mondtam egy szóval se, hogy hova menjél. Ez egy közterület. Csak elköszöntem, ami azt szokta jelezni egy társalgásban, hogy az elköszönő fél távozik.
*Szól, kiokítóan. Azonban, ahelyett, hogy Nella ismét elmenne, megkapaszkodik a korlátban, és láblógatva leül a toronyszélénél. Megjelenik a fekete-tarka macska is, aki szintén leül gazdája mellé, és egyik mancsát nyalogatva mosakodni kezd, bajszos pofáját dörgölve. A leányzó pedig, felcsapja az ölében a bőrkötetes könyvecskéjét, és írogatni kezd. Persze, ebből nem láthat sok mindent az idegen férfiú, csak hogy félvér teremtés valamivel az ölében matat. Lehet, rajzol, vagy valami ilyen kézimunkát igénylő dologgal pepecsel. Tűnődő pillantásokat vet a könyv lapjaira, írószerszáma pedig hányja a sorokat. Nella le sem néz a toronylábához, ezért bizonyára lekezelően, bosszantóan hathat, ahogy szól: *
- Ha akarsz még valamit mondani, mondhatod. Nőből vagyok. Tudok egyszerre több dologra is figyelni.
*Aztán elhallgatva, irónja tovább rója a sorokat.*
//Elefántcsonttorony//
*A jöttment alak elismerő és durcás visszaszólását, Nella szótlanul hagyja helyben, és nem firtatja az okokat, mert tudja semmi köze hozzá, de a pártalálós kijelentésre, szája szarkasztikus mosolyra húzódik, és flegmán szúr oda.*
- Páratlan hír.
*Pár pillanatra, színpadiasan, behajlított ujját a szájához tartva, úgy tesz, mintha segítő szándékkal, nagyon elgondolkozna a következő problémamegoldó javaslaton.*
- Hmm. Feladhatnál társkereső hirdetést.
*A fél-elf teremtés merev vonásokkal tekint le a férfiúra, de aztán előbbi mosolyával folytatja.*
- Ha gondolod, segítek megírni. Értek hozzá… egy kicsit.
*Nella az ajkába harap, hogy ne nevessen fel, mert benne van annyi szociális jóérzés, hogy olyasvalakit, akit még az imént öngyilkos szándékok vezéreltek, ne nevessen ki. Bár tisztában van vele, hogy éppenséggel gúnyolódnia sem volna ildomos. Többek között, ezért is hagyja, inkább egy gyors istenhozzáddal magára az idegent. A félvér nőnek valahogy különösen jólesik a nyelvét köszörülnie rajta. Éppen elfordul, amikor a jöttment alak, ismét élesebben szól vissza, miszerint nem távozik, majd egy kurta, de erélyes köszönömmel toldja meg a mondandója végét. Nella mintha nem is hallaná, egyszerűen eltűnik a férfi szeme elől, aki szemrehányóan veti még utána, hogy neki is joga van itt lenni. Azonban, ez is úgy tűnik válasz nélkül marad. Még Pepita is eltűnik a korlátról, ahogy peckesen felcsapott farokkal gazdasszonya után tipeg. Így telik el némi idő, ami nem lehet valami sok, de persze az idő relatív. Aztán fél-elf nő ismét megjelenik, mintha csak éppen kiszaladt volna valahova egy röpke percre. A korláthoz lépve lepillant.*
- Én nem mondtam egy szóval se, hogy hova menjél. Ez egy közterület. Csak elköszöntem, ami azt szokta jelezni egy társalgásban, hogy az elköszönő fél távozik.
*Szól, kiokítóan. Azonban, ahelyett, hogy Nella ismét elmenne, megkapaszkodik a korlátban, és láblógatva leül a toronyszélénél. Megjelenik a fekete-tarka macska is, aki szintén leül gazdája mellé, és egyik mancsát nyalogatva mosakodni kezd, bajszos pofáját dörgölve. A leányzó pedig, felcsapja az ölében a bőrkötetes könyvecskéjét, és írogatni kezd. Persze, ebből nem láthat sok mindent az idegen férfiú, csak hogy félvér teremtés valamivel az ölében matat. Lehet, rajzol, vagy valami ilyen kézimunkát igénylő dologgal pepecsel. Tűnődő pillantásokat vet a könyv lapjaira, írószerszáma pedig hányja a sorokat. Nella le sem néz a toronylábához, ezért bizonyára lekezelően, bosszantóan hathat, ahogy szól: *
- Ha akarsz még valamit mondani, mondhatod. Nőből vagyok. Tudok egyszerre több dologra is figyelni.
*Aztán elhallgatva, irónja tovább rója a sorokat.*
521. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2018-10-31 18:02:47
Üzenet elküldve: 2018-10-31 18:02:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Kiút//
//Elefántcsonttorony//
*Megpillantja a lányt végre, nem sokáig kellett kerülnie, s lentről tekint fel a korlátnak támaszkodóra. Bár messze van ugyan, de látja a tekintetet, mit előbbi hozzáállásának köszönhet. Egyszerű, praktikus, mégis tetsző öltözetet visel, s Ralas végignézve magán, nem látja sem kevesebbnek, sem többnek. Amilyen a ruházat, olyan jelenség a lány, természetes. Pillanatnyi mosoly szalad át az arcán, mely szinte alig észrevehető. ~ Felettem. ~ Ralas cselekedetétől eltérően gyors felfogású és tanult embernek mondható, aki mostanában szinte teljesen elveszítette önmagát és mélyre süllyedt, persze ezt külső szemmel megítélni nem lehet, mert valóban nem elhanyagolt.*
- Nem tudhatom. *Ismeri be halkan, de még érthetően, s egy pillanatra lehajtja a fejét, de a szavakra dacosan néz fel.*
- Igen! Képzeld el, megvan az oka! *Ismétli a szavakat, de kissé megakad a nyelve. Nehezen tud visszavágni, a lány meglepte. Egyébként sem számított itt senki másra, saját magán kívül. De az okokat nem köti az orrára, fogalma sincs ki ő és honnan jött, bár nem érzi, hogy veszélyt jelentene rá nézve, az pedig eszébe sem jut, hogy esetleg a lány ezt gondolja róla. ~ Hogy minden ujjamra... hogy az a... ~ Legszívesebben kifakadna, de nem fogja magát kiadni, ehelyett inkább csendesen válaszol.*
- Nem azért jöttem ide, hogy párt találjak. Éppenséggel, ha tudni akarod nincs senkim. Akik engem keresnek, azok nem társat keresnek.
*Legyint sóhajtva, bár talán ez már nem annyira önsajnálatnak, mintsem puszta ténynek hallható, még akkor is, ha nem tartozik a lányra, de Ralas kifakad. A lány időközben elfordul, sőt el is köszön, de Ralas szinte levegőt kapkodva megy utána, hogy láthassa tekintetét, ismét megkerüli a tornyot, egészen addig, míg nem látja a nőt, de nem megy fel.*
- Nem megyek! *Vágja vissza gyerekesen.* Különben is, KÖSZÖNÖM!
*Persze ez inkább hangzik dühös és felháborodott "köszönömnek", mint őszinte és elismerő kiáltásnak.* - Ugyanannyi jogom van itt lenni, mint neked. Te... te... leány! * Na bumm. Ez aztán a hatalmas visszavágás. Csak még inkább zavarba hozza magát. Immár arcát is elönti idegességében a pír.*
//Elefántcsonttorony//
*Megpillantja a lányt végre, nem sokáig kellett kerülnie, s lentről tekint fel a korlátnak támaszkodóra. Bár messze van ugyan, de látja a tekintetet, mit előbbi hozzáállásának köszönhet. Egyszerű, praktikus, mégis tetsző öltözetet visel, s Ralas végignézve magán, nem látja sem kevesebbnek, sem többnek. Amilyen a ruházat, olyan jelenség a lány, természetes. Pillanatnyi mosoly szalad át az arcán, mely szinte alig észrevehető. ~ Felettem. ~ Ralas cselekedetétől eltérően gyors felfogású és tanult embernek mondható, aki mostanában szinte teljesen elveszítette önmagát és mélyre süllyedt, persze ezt külső szemmel megítélni nem lehet, mert valóban nem elhanyagolt.*
- Nem tudhatom. *Ismeri be halkan, de még érthetően, s egy pillanatra lehajtja a fejét, de a szavakra dacosan néz fel.*
- Igen! Képzeld el, megvan az oka! *Ismétli a szavakat, de kissé megakad a nyelve. Nehezen tud visszavágni, a lány meglepte. Egyébként sem számított itt senki másra, saját magán kívül. De az okokat nem köti az orrára, fogalma sincs ki ő és honnan jött, bár nem érzi, hogy veszélyt jelentene rá nézve, az pedig eszébe sem jut, hogy esetleg a lány ezt gondolja róla. ~ Hogy minden ujjamra... hogy az a... ~ Legszívesebben kifakadna, de nem fogja magát kiadni, ehelyett inkább csendesen válaszol.*
- Nem azért jöttem ide, hogy párt találjak. Éppenséggel, ha tudni akarod nincs senkim. Akik engem keresnek, azok nem társat keresnek.
*Legyint sóhajtva, bár talán ez már nem annyira önsajnálatnak, mintsem puszta ténynek hallható, még akkor is, ha nem tartozik a lányra, de Ralas kifakad. A lány időközben elfordul, sőt el is köszön, de Ralas szinte levegőt kapkodva megy utána, hogy láthassa tekintetét, ismét megkerüli a tornyot, egészen addig, míg nem látja a nőt, de nem megy fel.*
- Nem megyek! *Vágja vissza gyerekesen.* Különben is, KÖSZÖNÖM!
*Persze ez inkább hangzik dühös és felháborodott "köszönömnek", mint őszinte és elismerő kiáltásnak.* - Ugyanannyi jogom van itt lenni, mint neked. Te... te... leány! * Na bumm. Ez aztán a hatalmas visszavágás. Csak még inkább zavarba hozza magát. Immár arcát is elönti idegességében a pír.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 992-1011