Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 41 (801. - 820. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
820. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-07-20 16:43:37
Üzenet elküldve: 2021-07-20 16:43:37
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
*Théor felébred egy hordóhalom alól.*
~A fejem... Nagyon fáj.~
*Lelöki magáról a sok korhadt hordót, amik kisebb zajjal szétgurulnak a földön némelyikből kifolyik valami ismeretlen folyadék, amire egy Wyward figyel fel és egyből odafut inni a nedűt. Reggel van, csend, nem hallatszik a kikötő nyüzsgése, csak a Wyward léptei a nedűben.*
~Hm, milyen érdekes lény, hogy élvezi az egyszerű életet, nem úgy, mint mi, akik mindennél többre vágynak.~
*Gondolatát befejezve Théor felkel megigazítja koszos ruháját, és a távolba merengve dúdol magában egy vidám dallamot, amit gyerekkorában hallott az egyik bálon. Eszébe jut a tegnap este és ezzel együtt megszűnik a vidám dúdolása és egyből a zsebeihez nyúl, és szerencséjére semmi nem hiányzik. Théor felnevet miután mindene megvan és kezdi úgy érezni, hogy kitisztul, ezért nyújtózkodni kezd a reggeli edzéséhez.*
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2021.07.20 19:28:24, a következő indokkal:
Írásjelek pótlása
*Théor felébred egy hordóhalom alól.*
~A fejem... Nagyon fáj.~
*Lelöki magáról a sok korhadt hordót, amik kisebb zajjal szétgurulnak a földön némelyikből kifolyik valami ismeretlen folyadék, amire egy Wyward figyel fel és egyből odafut inni a nedűt. Reggel van, csend, nem hallatszik a kikötő nyüzsgése, csak a Wyward léptei a nedűben.*
~Hm, milyen érdekes lény, hogy élvezi az egyszerű életet, nem úgy, mint mi, akik mindennél többre vágynak.~
*Gondolatát befejezve Théor felkel megigazítja koszos ruháját, és a távolba merengve dúdol magában egy vidám dallamot, amit gyerekkorában hallott az egyik bálon. Eszébe jut a tegnap este és ezzel együtt megszűnik a vidám dúdolása és egyből a zsebeihez nyúl, és szerencséjére semmi nem hiányzik. Théor felnevet miután mindene megvan és kezdi úgy érezni, hogy kitisztul, ezért nyújtózkodni kezd a reggeli edzéséhez.*
A hozzászólást Mátrix (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2021.07.20 19:28:24, a következő indokkal:
Írásjelek pótlása
819. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-06-05 17:54:20
Üzenet elküldve: 2021-06-05 17:54:20
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
*Dayaneer igyekszik óvatosan szedni a nyirkos fokokat. Egészen apró, megfontolt lépésekkel halad, lassúsága talán bosszantó lehet a másik számára, de ez őt nem zavarja különösebben. Túlságosan el van foglalva azzal, hogy ne zuhanjon le a meredek sziklafalon, de még így sem tud annyira koncentrálni, mint amennyire azt a művelet megkívánná. Gondolatai néha-néha elkalandoznak, ahogy maga elé képzeli a rendkívül kellemetlennek ígérkező beszélgetést az öreggel. Pedig már, mikor útnak indult, tudta, hogy a dolog gyakorlatilag elkerülhetetlen, pár napig talán tudta volna halogatni, de Antorac előbb vagy utóbb úgyis magához hívatta volna. Akárhogy is alakul az újra találkozás, abban egészen biztos, hogy annyira szörnyű nem lehet, mint Nolent viszont látni. Rá ugyanis nem számított, azt beszélték nincs a Kikötőben, ezért is mert idejönni. Lám, mégis itt araszol mögötte, a lány pedig kénytelen lelkiismeretfurdalástól, szégyenérzettől és haragtól fuldokolva úgy tenni, mintha ez a tény nem is érdekelné. Hogy mennyire sikerül elrejteni érzéseit a férfi elől, az persze kérdéses.*
- Néhányuk azért egészen ügyesen színleli az érettséget. Te valóban nem tartozol közéjük.
*Jegyzi meg epésen, amint azonban váratlanul elhangzik a már-már atyai figyelmeztetés, csizmája megcsúszik a nedves kövön. Csak egy pillanatra veszti el egyensúlyát, ijedtségében elkapja a fattyú karját maga mögött, de szerencsére nem akkora erővel, hogy lerántsa szegényt. Szíve ki is hagy egy ütemet, száján kicsúszik pár szitokszó a régi wegtoreni nyelven, amit általában még azok is értenek, akik nem beszélik. Elereszti a segítő tagot, amint mély levegőt véve sikerül összeszednie magát.*
- Sajnos nem teljesült a kívánságod.
*Biztosra veszi, hogy Nolen valahol reménykedett benne, hogy leesik, ezen a kósza feltételezésen kicsit fel is bosszantja magát. Igazán mérges azonban csak az elkövetkező utasítástól lesz. Ahogy helyet foglal a partnál hullámzó csónakban, az idegesítő tengerész máris hatalmas úrnak képzelve magát parancsolja Dayát az evezőkhöz, aki a bátorságán egészen megilletődött tekintettel pillant vissza rá. Először nem szól, mintha egy kis egérutat akarna adni a másiknak, megadja neki a lehetőséget, hogy visszaszívja a viccelődését. Merthogy ez szerinte csakis tréfa lehet... vagy mégsem az?*
- Arra ugyan várhatsz, hogy evezzek, szépfiú *fonja össze karjait maga előtt* - Nem én akarok a ladikhoz menni. Tőlem aztán itt ringatózhatunk hajnalig.
*A kikötői ismerheti már annyira, hogy tudja, elég makacs ahhoz, hogy valóban a csónakban ücsörögjön órákon keresztül. Legfeljebb még abba megy bele, hogy mind a ketten lapátot ragadjanak, s ha ezt fel is veti a férfi, szemforgatva és duzzogva ugyan, de belemegy.*
*Dayaneer igyekszik óvatosan szedni a nyirkos fokokat. Egészen apró, megfontolt lépésekkel halad, lassúsága talán bosszantó lehet a másik számára, de ez őt nem zavarja különösebben. Túlságosan el van foglalva azzal, hogy ne zuhanjon le a meredek sziklafalon, de még így sem tud annyira koncentrálni, mint amennyire azt a művelet megkívánná. Gondolatai néha-néha elkalandoznak, ahogy maga elé képzeli a rendkívül kellemetlennek ígérkező beszélgetést az öreggel. Pedig már, mikor útnak indult, tudta, hogy a dolog gyakorlatilag elkerülhetetlen, pár napig talán tudta volna halogatni, de Antorac előbb vagy utóbb úgyis magához hívatta volna. Akárhogy is alakul az újra találkozás, abban egészen biztos, hogy annyira szörnyű nem lehet, mint Nolent viszont látni. Rá ugyanis nem számított, azt beszélték nincs a Kikötőben, ezért is mert idejönni. Lám, mégis itt araszol mögötte, a lány pedig kénytelen lelkiismeretfurdalástól, szégyenérzettől és haragtól fuldokolva úgy tenni, mintha ez a tény nem is érdekelné. Hogy mennyire sikerül elrejteni érzéseit a férfi elől, az persze kérdéses.*
- Néhányuk azért egészen ügyesen színleli az érettséget. Te valóban nem tartozol közéjük.
*Jegyzi meg epésen, amint azonban váratlanul elhangzik a már-már atyai figyelmeztetés, csizmája megcsúszik a nedves kövön. Csak egy pillanatra veszti el egyensúlyát, ijedtségében elkapja a fattyú karját maga mögött, de szerencsére nem akkora erővel, hogy lerántsa szegényt. Szíve ki is hagy egy ütemet, száján kicsúszik pár szitokszó a régi wegtoreni nyelven, amit általában még azok is értenek, akik nem beszélik. Elereszti a segítő tagot, amint mély levegőt véve sikerül összeszednie magát.*
- Sajnos nem teljesült a kívánságod.
*Biztosra veszi, hogy Nolen valahol reménykedett benne, hogy leesik, ezen a kósza feltételezésen kicsit fel is bosszantja magát. Igazán mérges azonban csak az elkövetkező utasítástól lesz. Ahogy helyet foglal a partnál hullámzó csónakban, az idegesítő tengerész máris hatalmas úrnak képzelve magát parancsolja Dayát az evezőkhöz, aki a bátorságán egészen megilletődött tekintettel pillant vissza rá. Először nem szól, mintha egy kis egérutat akarna adni a másiknak, megadja neki a lehetőséget, hogy visszaszívja a viccelődését. Merthogy ez szerinte csakis tréfa lehet... vagy mégsem az?*
- Arra ugyan várhatsz, hogy evezzek, szépfiú *fonja össze karjait maga előtt* - Nem én akarok a ladikhoz menni. Tőlem aztán itt ringatózhatunk hajnalig.
*A kikötői ismerheti már annyira, hogy tudja, elég makacs ahhoz, hogy valóban a csónakban ücsörögjön órákon keresztül. Legfeljebb még abba megy bele, hogy mind a ketten lapátot ragadjanak, s ha ezt fel is veti a férfi, szemforgatva és duzzogva ugyan, de belemegy.*
818. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-06-04 07:04:51
Üzenet elküldve: 2021-06-04 07:04:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
*A parázs kis évődés akár még a régi időket is idézhetné, de a Velasco'rra nem hagyja magát becsapni az emlékek szebbik oldalának bűvkörében sem. Ha nem is látszik, közel tartja magához azt az érzést, amikor ráébredt a lány árulására. Az érzést, ami megölte, épp csak annyi életet hagyva benne, hogy gúnyolódva kacaghasson összetört tántorgásán. Nem, nem felejtette el. És nem fogja hagyni Dayaneernek sem. Soha.
Nem vág vissza a megjegyzésekre, csak kajánul mosolyog, mint akinek sokkal nagyobb ütőkártya lapul a zsebe mélyén, mint holmi élre fent szócskák.
Lefelé menet azért figyel. Ő már megszokta a meredek, esőtől és hullámveréstől csúszós lépcsőkön való közlekedést, de a wegtoreninek még meggyűlhet vele a baja.*
- Én meg mindig azt hittem, hogy a fehérnépek hitvallásként állítják: a férfiak sosem nőnek fel igazán *válaszolja. A hangjából kiérződik, hogy nem feltétlenül állna bele ennek a feltételezésnek a cáfolatába.* - Előre nézz! *figyelmezteti a lányt közben. Ez a józanság be is zárja a kölyök-férfi dilemma kiismerhetetlen metszetét. Amikor leérnek, Nolen megragadja a pányvát és közelebb húzza a csónakot. Megfogja, hogy Dayaneer biztonságosan be tudjon szállni az ingatag kis lélekvesztőbe.*
- Az evezőkhöz! *utasítja a lányt, ha esetleg tétovázna vagy máshová akarna leülni.* - Én majd navigálok. *Azzal ő is beugrik a csónakba és kényelmesen helyet foglal a csónak farában, mintha sétahajókázásra befizetett uracska lenne a Lihanechi nagy tavon. Az összetekert pányvát ledobja a fenékre maga mellé, aztán a lábát hanyagul megtámasztva a sziklafalon taszít egyet rajta, hogy a csónakot ellökje az apró, védett öblöcske peremétől.*
*A parázs kis évődés akár még a régi időket is idézhetné, de a Velasco'rra nem hagyja magát becsapni az emlékek szebbik oldalának bűvkörében sem. Ha nem is látszik, közel tartja magához azt az érzést, amikor ráébredt a lány árulására. Az érzést, ami megölte, épp csak annyi életet hagyva benne, hogy gúnyolódva kacaghasson összetört tántorgásán. Nem, nem felejtette el. És nem fogja hagyni Dayaneernek sem. Soha.
Nem vág vissza a megjegyzésekre, csak kajánul mosolyog, mint akinek sokkal nagyobb ütőkártya lapul a zsebe mélyén, mint holmi élre fent szócskák.
Lefelé menet azért figyel. Ő már megszokta a meredek, esőtől és hullámveréstől csúszós lépcsőkön való közlekedést, de a wegtoreninek még meggyűlhet vele a baja.*
- Én meg mindig azt hittem, hogy a fehérnépek hitvallásként állítják: a férfiak sosem nőnek fel igazán *válaszolja. A hangjából kiérződik, hogy nem feltétlenül állna bele ennek a feltételezésnek a cáfolatába.* - Előre nézz! *figyelmezteti a lányt közben. Ez a józanság be is zárja a kölyök-férfi dilemma kiismerhetetlen metszetét. Amikor leérnek, Nolen megragadja a pányvát és közelebb húzza a csónakot. Megfogja, hogy Dayaneer biztonságosan be tudjon szállni az ingatag kis lélekvesztőbe.*
- Az evezőkhöz! *utasítja a lányt, ha esetleg tétovázna vagy máshová akarna leülni.* - Én majd navigálok. *Azzal ő is beugrik a csónakba és kényelmesen helyet foglal a csónak farában, mintha sétahajókázásra befizetett uracska lenne a Lihanechi nagy tavon. Az összetekert pányvát ledobja a fenékre maga mellé, aztán a lábát hanyagul megtámasztva a sziklafalon taszít egyet rajta, hogy a csónakot ellökje az apró, védett öblöcske peremétől.*
817. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-06-01 21:37:40
Üzenet elküldve: 2021-06-01 21:37:40
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
*A megnyugvó mosolyra csupán lopva pillant, éppen csak feltűnés nélkül siklik át rajta a tekintete, azonban ez is elég ahhoz, hogy egy kis időre úrrá legyen rajta valami régen nem tapasztalt, bosszantó érzés. Kapkodva hessegeti el a becsmérlő gondolatokat, amelyek alattomosan, keselyűk módjára keringenek ingatag higgadtsága felett, várva az alkalmat, hogy lecsaphassanak. Vesz egy mély levegőt észrevétlenül, sikeresen leküzdi a késztetést, hogy tegyen még egy megjegyzést.
Szerencsére régen látott cimborája, ha csak egy rövid időre is, de feledteti vele, mennyire idegesíti a Velasco'rra jelenléte. Tekintete cseverészésük közben akaratlanul is a őrmester nyakán éktelenkedő nyomokra kúszik, de sietve talál vissza a megfáradt szemekhez. Az az átkozott kikötői hát mégsem hazudott, vagy legalább is részben igazat beszélt. Szíve szerint rákérdezne. Elrángatná magával valamelyik lepukkant ivóba a régi idők emlékére, hogy a férfi elmesélhesse, mégis mi történt, de a lány úgy érzi, nem szívesen beszélne róla neki.*
- Azért, ha már nagyon már unnád a kikötői rumokat meg a lányokat, keress meg! Jól jönne egy magadfajta odaát, még ha ilyen vén szamár is.
*Húzódik széles vigyorra a szája, de Almar érezheti, hogy nem tréfálkozik. Bizonyára nem szívesen szegődne a volt őrmester épp az ő szolgálatába, de a kreol bizony boldog lenne, ha ezután a kellemetlen kirándulás után mégiscsak vele tartana. Bár csupán az istenek a megmondhatói, mikor szabadul majd el innen, ha egyáltalán elszabadul még valaha.
A finom fenyegetésén derülő bajszos mosoly bizony egyáltalán nem teszik neki. Egyik szemöldöke hirtelen emelkedik meg, ugrik homloka közepére, de a pimasz megjegyzésre már az ő szájának sarka is akaratlanul kunkorodik felfelé. Azonban inkább gúnyosan, mint derűsen.*
- Ez valamiféle új képesség? *zöldjeiben álnok módon dereng a malícia, miközben feltűnően végig méri a fattyút* - Bárcsak szert tettél volna rá hamarabb.
*Fejét szomorúan ingatja meg, de vélt fölénye máris semmivé lesz, ahogy grabancon ragadják és visszahúzzák. Már megint. Ezt még csak-csak lenyelné, elvégre nem akar jelenetet rendezni Almar előtt, de ahogy Nolen undok módon beszámol a lakónegyedben történtekről és még át is karolja, érzi, hogy egy pillanat alatt az összes vér az arcába szökik. Hegyes könyöke kíméletlenül igyekszik eltalálni a faragatlan matrózt, hogy minél hamarabb szabadulhasson a közeléből.*
- Legfeljebb a képzeletedben
*Morran orra alatt a visszacsókolás dolgára, aztán többet nem is szól, hagyja, hadd szórakozza csak ki magát a kikötői. Belül persze veszettül tombol, ha csak ketten lennének, bizonyosan megajándékozná még egy józanító pofonnal azt a bosszantó, önelégült képét. Régi cimborájától persze mosolyogva búcsúzik, ha az nem tart már velük, de amint megindul a lépcsőn, máris fenyegető vipera módjára sziszeg halkan a fattyúnak.*
- Ha ennyire arra vágysz Velasco'rra, hogy tőrhüvelynek használjam combod, elég, ha szépen kéred.
*Azzal már lépdel is tovább. Szeretne visszakozni, legszívesebben gyáva nyúl módjára megfutamodva rohanna vissza a toronyhoz, minden lehetséges eszközt megragadna azért, hogy elkerülje a rá váró találkozást. Nem akar visszamenni a Szhyllára és a legkevésbé sem akarja látni az öreget. Antorac jó volt hozzá, mikor önfejű kamaszként itt töltött egy évet a Kikötőben, még közvetlenül az incidens előtt is melegszívvel fogadta őt, Daya pedig kíméletlenül, csalárdul hátba szúrta. Talán ma sem cselekedne másképp, hisz Cressyshez hűséges, de hazugság lenne azt állítani, hogy egy kicsit sem bánja tettét.*
- Azt hittem már elég nagyfiú vagy ahhoz, hogy magad intézd az ilyesmit. *Szól még hátra dörmögve, majd végül visszafogott sóhajjal veszi végül tudomásul sorsát.*
*A megnyugvó mosolyra csupán lopva pillant, éppen csak feltűnés nélkül siklik át rajta a tekintete, azonban ez is elég ahhoz, hogy egy kis időre úrrá legyen rajta valami régen nem tapasztalt, bosszantó érzés. Kapkodva hessegeti el a becsmérlő gondolatokat, amelyek alattomosan, keselyűk módjára keringenek ingatag higgadtsága felett, várva az alkalmat, hogy lecsaphassanak. Vesz egy mély levegőt észrevétlenül, sikeresen leküzdi a késztetést, hogy tegyen még egy megjegyzést.
Szerencsére régen látott cimborája, ha csak egy rövid időre is, de feledteti vele, mennyire idegesíti a Velasco'rra jelenléte. Tekintete cseverészésük közben akaratlanul is a őrmester nyakán éktelenkedő nyomokra kúszik, de sietve talál vissza a megfáradt szemekhez. Az az átkozott kikötői hát mégsem hazudott, vagy legalább is részben igazat beszélt. Szíve szerint rákérdezne. Elrángatná magával valamelyik lepukkant ivóba a régi idők emlékére, hogy a férfi elmesélhesse, mégis mi történt, de a lány úgy érzi, nem szívesen beszélne róla neki.*
- Azért, ha már nagyon már unnád a kikötői rumokat meg a lányokat, keress meg! Jól jönne egy magadfajta odaát, még ha ilyen vén szamár is.
*Húzódik széles vigyorra a szája, de Almar érezheti, hogy nem tréfálkozik. Bizonyára nem szívesen szegődne a volt őrmester épp az ő szolgálatába, de a kreol bizony boldog lenne, ha ezután a kellemetlen kirándulás után mégiscsak vele tartana. Bár csupán az istenek a megmondhatói, mikor szabadul majd el innen, ha egyáltalán elszabadul még valaha.
A finom fenyegetésén derülő bajszos mosoly bizony egyáltalán nem teszik neki. Egyik szemöldöke hirtelen emelkedik meg, ugrik homloka közepére, de a pimasz megjegyzésre már az ő szájának sarka is akaratlanul kunkorodik felfelé. Azonban inkább gúnyosan, mint derűsen.*
- Ez valamiféle új képesség? *zöldjeiben álnok módon dereng a malícia, miközben feltűnően végig méri a fattyút* - Bárcsak szert tettél volna rá hamarabb.
*Fejét szomorúan ingatja meg, de vélt fölénye máris semmivé lesz, ahogy grabancon ragadják és visszahúzzák. Már megint. Ezt még csak-csak lenyelné, elvégre nem akar jelenetet rendezni Almar előtt, de ahogy Nolen undok módon beszámol a lakónegyedben történtekről és még át is karolja, érzi, hogy egy pillanat alatt az összes vér az arcába szökik. Hegyes könyöke kíméletlenül igyekszik eltalálni a faragatlan matrózt, hogy minél hamarabb szabadulhasson a közeléből.*
- Legfeljebb a képzeletedben
*Morran orra alatt a visszacsókolás dolgára, aztán többet nem is szól, hagyja, hadd szórakozza csak ki magát a kikötői. Belül persze veszettül tombol, ha csak ketten lennének, bizonyosan megajándékozná még egy józanító pofonnal azt a bosszantó, önelégült képét. Régi cimborájától persze mosolyogva búcsúzik, ha az nem tart már velük, de amint megindul a lépcsőn, máris fenyegető vipera módjára sziszeg halkan a fattyúnak.*
- Ha ennyire arra vágysz Velasco'rra, hogy tőrhüvelynek használjam combod, elég, ha szépen kéred.
*Azzal már lépdel is tovább. Szeretne visszakozni, legszívesebben gyáva nyúl módjára megfutamodva rohanna vissza a toronyhoz, minden lehetséges eszközt megragadna azért, hogy elkerülje a rá váró találkozást. Nem akar visszamenni a Szhyllára és a legkevésbé sem akarja látni az öreget. Antorac jó volt hozzá, mikor önfejű kamaszként itt töltött egy évet a Kikötőben, még közvetlenül az incidens előtt is melegszívvel fogadta őt, Daya pedig kíméletlenül, csalárdul hátba szúrta. Talán ma sem cselekedne másképp, hisz Cressyshez hűséges, de hazugság lenne azt állítani, hogy egy kicsit sem bánja tettét.*
- Azt hittem már elég nagyfiú vagy ahhoz, hogy magad intézd az ilyesmit. *Szól még hátra dörmögve, majd végül visszafogott sóhajjal veszi végül tudomásul sorsát.*
816. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-05-31 05:50:32
Üzenet elküldve: 2021-05-31 05:50:32
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
*Jót tesz a hűvös levegő meg a szél rohamaiban az arcába csapó hideg esőpermet. Lehűti a fejét. Egy füstös kocsmában ez sokkal kevésbé menne, hiszen a wegtoreni minden alkalmat kihasznál, hogy szítsa a tüzet.*
- Igazad lehet *biccent egy megnyugvó mosollyal Jyzellie kapcsán. Egy kicsit magát is meglepi, ezúttal milyen profizmussal rázza le magáról a provokációt. Az igazság viszont az, hogy nagyon is aggódik a lány miatt. Annyira, hogy még Dayaneer szavaiba is örömmel kapaszkodik bele. ~Nem lesz baja~ mantrázza, de igyekszik most inkább a jelen feladatokra koncentrálni. De mint mindent, természetesen ezt is megnehezíti a tovább pimaszkodó némber. A célozgatás kezdi dühíteni, mert tényleg nem tudja, mi is az a titok, amit Daya úgy lenget előtte, mint valami vörös posztót. A tűnődést egy kicsit háttérbe szorítja az elébük érkező Almar, aki kedélyesen fogadja a rég nem látott ismerőst. Annak idején is próbálta mentegetni a lányt, vagy legalábbis elkenni a dologban a felelősségét, pedig nagyobb vonalakban tudta, mi történt. Ő már csak ilyen. Megtanulta, hogy jobb az egymásnak feszülő frakcióktól egy lépéssel hátrébb szemlélni mindent és nem törni lándzsát egyetlen ügy vagy eszme érdekében sem. A nyakán lévő hegek egy idő óta még nagyobb hangsúllyal figyelmeztetik erre. A viharkabát gallérjánál kikandikáló nyomok beszédesen mutatnak rá, hogy Nolenar valószínűleg nem hazudott, amikor azt mondta, az egykori őrmestert felkötötték. Valószínűleg nem sokon múlt, hogy lógva is maradjon.
Nolen nem háborog a mellőzöttség miatt. Pár lépéssel lemaradva a kettős mögött, tartja a gyertyát a baráti édelgéshez, bár inkább Almar miatt, mint a lány kedvéért.*
- Hát tudod *rántja meg a vállát a városőri mundért toronyőrire cserélt férfi* - a kikötői rum nem a legjobb, viszont legalább erős, mint az öszvérrúgás. A lányok nyelve éles, de ha egyszer a combjuk közé kerülsz... És a fizetség se rossz, főleg ha jön hozzá egy kis mellékes *kacsint.
Amikor Dayaneer magához húzza a bizalmas sugdolózásra, a Velasco'rra nem ágál. Csak a bajsza alatt húzódik a mosolya egyre szélesebbre.*
- Egy óra alatt csodákra vagyok képes *pimaszkodik kajánul. Már-már úgy tűnhet, a feltételek megállnak a lábukon, ám Nolen egy pillanattal később Dayaneer után nyúl és a grabancánál fogva húzza vissza, mint egy elkanászodott kölyköt.* - De csak veled, drágám!
*Ő nem suttog.* - A csónak? *pillant ki Almarra, aki csak biccentve jelzi, hogy a helyén van. Nolenar háttal egészen maga elé húzza a lányt és átkarolja (bár valószínűleg ez csak az elgondolásban lesz ilyen egyszerű).*
- Mindig csak fúj rám, pedig odalent a Rumos előtt majdnem visszacsókolt *mondja, mintha csak két cimbora diskurálna, Daya meg ott sem volna.*
- Lepofozott? *húzódik vigyorra Almar képe.*
- De le ám. *Nolen elneveti magát, aztán a szirt felé billenti a fejét, ahol meredek lépcső vezet lefelé a sziklák lábához.* - Gyere! Nem érünk rá egész nap.
815. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-05-16 23:13:06
Üzenet elküldve: 2021-05-16 23:13:06
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
*Ahogy kiül a férfi arcára a mosoly a szajha emlegetésére, Daya képén majdnem átszalad egy árulkodó fintor. Hogy pontosan mit árulna el, azt maga sem tudja, mindenesetre még éppen időben fojtja el az ingert, szerencsésen elkerülve ezzel, hogy a kikötői mindenféle elméleteket gyártson magában a reakcióját látva. *
- A helyedben nem aggódnék, a fajtájuk a jég hátán is megél. *Szavai már-már kedvesnek is hathatnak, azonban még mielőtt azt képzelné a másik, hogy nyugtatni próbálja, gyorsan folytatja is* - Bizonyára valami rusnya matróz ágyát melegíti valahol.
*Nem különösebben zavarja, ha Nolen véletlenül magára veszi a kijelentést, bár biztos benne, hogy az efféle gyenge sértések gond nélkül leperegnek róla. Sok mindent el lehet mondani a fattyúról, de csúfnak nehezen lehetne nevezni, és ezt bizonyosan tudja is magáról.
A szemerkélő esőt a wegtoreni érthető módon nem tűri olyan hideg higgadtsággal. Hiába húzta össze kabátját magán, a hűvös esőcseppek kalap híján bizony alattomosan kúsznak végig nyakán, a kellemetlen érzésre meg is rázza magát. Szívesen káromkodna hangosan, de csak magában szórja tovább a szitkokat miközben kendőjét leveszi fejéről, hogy aztán bosszúsan hátra simítsa átnedvesedett tincseit. A közömbös kérdéssel azonban nem sikerül felhúzni őt. Pimasz mosoly nyúlik el szeplős arcán, zöldjei a mandulavágású szemek után kutatnak, amint pedig összeakad tekintetük már nyitja is a száját, hogy ismét kötéltáncot lejthessen a férfi ideigein. *
- Ó, ne aggódj szépfiú, a kis titkod biztonságban van nálam.
*Szándékosan fogalmaz ködösen, hadd egye a fene a tapló tengerészt. Nem tudja, vajon Nolen ráébredt-e már arra, hogy a kapualjas jelenettel mekkora fegyvert adott a kreol kezébe, de előbb-utóbb úgyis tudatosul majd benne, főleg, ha valóban sokáig lesznek kénytelenek élvezni egymás társaságát.
A hirtelen füttyszóra megemeli szemöldökét, a férfi tekintetét követve figyeli a ködből hamarosan előbukkanó alakot, akinek még ennyi idő elteltével is egyből felismeri hangját. Még a karcosság ellenére is. Egy pillanatra le is fagy a meglepetéstől, elvégre pár perccel ezelőtt még halottnak hitte a volt őrmestert. Legszívesebben puszta kézzel segítené most a másvilágra azt a kikötői fattyat...*
- Almar! *Hangjában őszinte öröm csendül ahogy vigyorogva végigméri régen látott ismerősét, akin kicsit már nyomot hagytak az évek.* - Ahogy látom te is. *bök állával a férfi kerekedő pocakja felé, ami még bizony a legutóbb nem volt ott, de még mielőtt cseverészésbe kezdhetne, Nolen természetesen megragadja az alkalmat, hogy kellemetlen helyzetbe hozza. Jutalma azonban nem marad el, míg régi cimborája nem figyel alaposan belecsíp a tengerész combjába, mint valami neveletlen kisgyerek majd persze úgy tesz, mintha mi sem történt volna.*
- És hogy megy sorod te vénség?
*Mit sem törődik azzal, hogy a szépfiú is kérdezett, már röppen is Almar mellé, hogy belékarkolva, maguk mögött hagyva a másik férfit folytassák útjukat a cél felé. Semmi kedve tovább ácsorogni az esőben. Amint azonban elérik a világítótornyot, egy pillanat türelmet kérve lép hátra Nolenarhoz. Fejével biccentve invitálja közelebb, ám ha ellenállna, gyengéden ruhájába markolva húzza le magához, hogy halkan szólhasson. A kettejük kis harca nem tartozik a volt őrmesterre.
- Egy órát kapsz Velasco'rra. *suttogja bizalmasan a fülébe bosszantóan közel hajolva - Ha addigra nem vagy itt te, vagy apád valamelyik embere, bizony elkószálok és nagyon-nagyon csúnya dolgokat fogok csinálni. *Persze csak viccel, de tudja, hogy a férfi valóban azt képzeli, hogy rosszalkodna, amint szem elől tévesztené. * - Antorac meg kerestethet napokig. Azt meg ugye nem szeretnénk, nem igaz?
*Fúrja ármányosan villanó szemeit ismét a fattyú tekintetébe. Egy röpke pillanatra egész kellemes emlékek sejlenek fel benne az arcot fürkészve, aztán szinte meg sem várva a választ ereszti el és lépdel tovább. Persze nem lenne okos dolog kíséret nélkül mászkálni a Kikötőben, na nem azért mert esetleg a testi épségét félti, egyszerűen csak könnyebben, és nem mellesleg jóval olcsóbban szóra tudná bírni a helyieket, ha egy Velasco'rra lenne mellette.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.05.16 23:17:00
*Ahogy kiül a férfi arcára a mosoly a szajha emlegetésére, Daya képén majdnem átszalad egy árulkodó fintor. Hogy pontosan mit árulna el, azt maga sem tudja, mindenesetre még éppen időben fojtja el az ingert, szerencsésen elkerülve ezzel, hogy a kikötői mindenféle elméleteket gyártson magában a reakcióját látva. *
- A helyedben nem aggódnék, a fajtájuk a jég hátán is megél. *Szavai már-már kedvesnek is hathatnak, azonban még mielőtt azt képzelné a másik, hogy nyugtatni próbálja, gyorsan folytatja is* - Bizonyára valami rusnya matróz ágyát melegíti valahol.
*Nem különösebben zavarja, ha Nolen véletlenül magára veszi a kijelentést, bár biztos benne, hogy az efféle gyenge sértések gond nélkül leperegnek róla. Sok mindent el lehet mondani a fattyúról, de csúfnak nehezen lehetne nevezni, és ezt bizonyosan tudja is magáról.
A szemerkélő esőt a wegtoreni érthető módon nem tűri olyan hideg higgadtsággal. Hiába húzta össze kabátját magán, a hűvös esőcseppek kalap híján bizony alattomosan kúsznak végig nyakán, a kellemetlen érzésre meg is rázza magát. Szívesen káromkodna hangosan, de csak magában szórja tovább a szitkokat miközben kendőjét leveszi fejéről, hogy aztán bosszúsan hátra simítsa átnedvesedett tincseit. A közömbös kérdéssel azonban nem sikerül felhúzni őt. Pimasz mosoly nyúlik el szeplős arcán, zöldjei a mandulavágású szemek után kutatnak, amint pedig összeakad tekintetük már nyitja is a száját, hogy ismét kötéltáncot lejthessen a férfi ideigein. *
- Ó, ne aggódj szépfiú, a kis titkod biztonságban van nálam.
*Szándékosan fogalmaz ködösen, hadd egye a fene a tapló tengerészt. Nem tudja, vajon Nolen ráébredt-e már arra, hogy a kapualjas jelenettel mekkora fegyvert adott a kreol kezébe, de előbb-utóbb úgyis tudatosul majd benne, főleg, ha valóban sokáig lesznek kénytelenek élvezni egymás társaságát.
A hirtelen füttyszóra megemeli szemöldökét, a férfi tekintetét követve figyeli a ködből hamarosan előbukkanó alakot, akinek még ennyi idő elteltével is egyből felismeri hangját. Még a karcosság ellenére is. Egy pillanatra le is fagy a meglepetéstől, elvégre pár perccel ezelőtt még halottnak hitte a volt őrmestert. Legszívesebben puszta kézzel segítené most a másvilágra azt a kikötői fattyat...*
- Almar! *Hangjában őszinte öröm csendül ahogy vigyorogva végigméri régen látott ismerősét, akin kicsit már nyomot hagytak az évek.* - Ahogy látom te is. *bök állával a férfi kerekedő pocakja felé, ami még bizony a legutóbb nem volt ott, de még mielőtt cseverészésbe kezdhetne, Nolen természetesen megragadja az alkalmat, hogy kellemetlen helyzetbe hozza. Jutalma azonban nem marad el, míg régi cimborája nem figyel alaposan belecsíp a tengerész combjába, mint valami neveletlen kisgyerek majd persze úgy tesz, mintha mi sem történt volna.*
- És hogy megy sorod te vénség?
*Mit sem törődik azzal, hogy a szépfiú is kérdezett, már röppen is Almar mellé, hogy belékarkolva, maguk mögött hagyva a másik férfit folytassák útjukat a cél felé. Semmi kedve tovább ácsorogni az esőben. Amint azonban elérik a világítótornyot, egy pillanat türelmet kérve lép hátra Nolenarhoz. Fejével biccentve invitálja közelebb, ám ha ellenállna, gyengéden ruhájába markolva húzza le magához, hogy halkan szólhasson. A kettejük kis harca nem tartozik a volt őrmesterre.
- Egy órát kapsz Velasco'rra. *suttogja bizalmasan a fülébe bosszantóan közel hajolva - Ha addigra nem vagy itt te, vagy apád valamelyik embere, bizony elkószálok és nagyon-nagyon csúnya dolgokat fogok csinálni. *Persze csak viccel, de tudja, hogy a férfi valóban azt képzeli, hogy rosszalkodna, amint szem elől tévesztené. * - Antorac meg kerestethet napokig. Azt meg ugye nem szeretnénk, nem igaz?
*Fúrja ármányosan villanó szemeit ismét a fattyú tekintetébe. Egy röpke pillanatra egész kellemes emlékek sejlenek fel benne az arcot fürkészve, aztán szinte meg sem várva a választ ereszti el és lépdel tovább. Persze nem lenne okos dolog kíséret nélkül mászkálni a Kikötőben, na nem azért mert esetleg a testi épségét félti, egyszerűen csak könnyebben, és nem mellesleg jóval olcsóbban szóra tudná bírni a helyieket, ha egy Velasco'rra lenne mellette.*
A hozzászólás írója (Bíborkéz Dayaneer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.05.16 23:17:00
814. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-05-15 22:09:12
Üzenet elküldve: 2021-05-15 22:09:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
*Nolen sosem vetette meg a könnyű nőcskéket, de amikor a wegtoreni fruska célozgatni kezd, mindjárt tudja, kire gondol.*
- Jyzellie *mondja tűnődő mosollyal. Sosem tudta megállni, hogy derű szökjön az arcára, ha Jyzellie szóba kerül. Ám most mindemellett némi felhő árnyékolja a vonásait.* - Különös, hogy említed. Kerestem, mikor visszatértem, de mintha a föld nyelte volna el. *Őszinte aggodalommal ingatja a fejét, mintha fel se merülne benne, hogy ez bárminemű ellenérzést válthat ki a másikból.* - Remélem, nem esett baja.
*Az eső ráérősen áztatja a tájat. Cseppjei szinte párává halványodnak. Hideg, kellemetlen permetté, amit a kikötői népek már úgy megszoktak, hogy fel sem veszik neki a kalapjukat. Nem mintha sokszor előfordulna, hogy amúgy levennék.*
- Milyen botlásra gondolsz? *pillant a flegma, már-már nyegle piszkálódásba burkolózó lányra. Ha nem ismerné, még azt gondolná, hogy zavarban van. De tulajdonképpen fogalma sincs, mennyire ismeri.
A világítótoronyhoz közeledve Nolen a szájához emeli két ujját és rövid, harsány dallamocskát füttyent. Ahogy tovább haladnak, kisvártatva egy alak bontakozik ki a barátságtalan időjárás ködéből.*
- Velasco'rra! *kurjantja el magát és egy pillanat múlva máris bajtársias, vállapogatós üdvözlés bontakozik ki a két férfi között.* - És ez a kis pofika? Neee! Daya? Tényleg te vagy az? *fordul a lány felé az eléjük érkezett alak.* - A mindenedet! Megformásodtál, kislány! *A hangja kicsit karcosabb, mint volt, de ahogy feljebb böki a homlokából a kalapját, a lány is felismerheti Almart.*
- Szörnyen aggódott ám érted *böki oldalba Nolen az egykori városőrt.* - Megvan a csónak?
*Csak most kezd el a tudatába csordogálni a tény, hogy végre újra láthatja az apját, hogy újra a Szhylla fedélzetére léphet. Mintha ezer éve lett volna. Mintha ezer éve félemberként élt volna. Mire a hajóhoz érnek, össze kell szednie a gondolatait. Biztos benne, hogy az öreg tervvel ékezett, és abban is, hogy nem beszélhetnek majd nyíltan. Ő sem örül neki, hogy Dayaneer dámaként a pakliba került, de azokkal a lapokkal kell nyerni, amit a sors játékba oszt... Na meg azokkal, amiket az ember a kabátujjából még meg tud pörgetni.*
*Nolen sosem vetette meg a könnyű nőcskéket, de amikor a wegtoreni fruska célozgatni kezd, mindjárt tudja, kire gondol.*
- Jyzellie *mondja tűnődő mosollyal. Sosem tudta megállni, hogy derű szökjön az arcára, ha Jyzellie szóba kerül. Ám most mindemellett némi felhő árnyékolja a vonásait.* - Különös, hogy említed. Kerestem, mikor visszatértem, de mintha a föld nyelte volna el. *Őszinte aggodalommal ingatja a fejét, mintha fel se merülne benne, hogy ez bárminemű ellenérzést válthat ki a másikból.* - Remélem, nem esett baja.
*Az eső ráérősen áztatja a tájat. Cseppjei szinte párává halványodnak. Hideg, kellemetlen permetté, amit a kikötői népek már úgy megszoktak, hogy fel sem veszik neki a kalapjukat. Nem mintha sokszor előfordulna, hogy amúgy levennék.*
- Milyen botlásra gondolsz? *pillant a flegma, már-már nyegle piszkálódásba burkolózó lányra. Ha nem ismerné, még azt gondolná, hogy zavarban van. De tulajdonképpen fogalma sincs, mennyire ismeri.
A világítótoronyhoz közeledve Nolen a szájához emeli két ujját és rövid, harsány dallamocskát füttyent. Ahogy tovább haladnak, kisvártatva egy alak bontakozik ki a barátságtalan időjárás ködéből.*
- Velasco'rra! *kurjantja el magát és egy pillanat múlva máris bajtársias, vállapogatós üdvözlés bontakozik ki a két férfi között.* - És ez a kis pofika? Neee! Daya? Tényleg te vagy az? *fordul a lány felé az eléjük érkezett alak.* - A mindenedet! Megformásodtál, kislány! *A hangja kicsit karcosabb, mint volt, de ahogy feljebb böki a homlokából a kalapját, a lány is felismerheti Almart.*
- Szörnyen aggódott ám érted *böki oldalba Nolen az egykori városőrt.* - Megvan a csónak?
*Csak most kezd el a tudatába csordogálni a tény, hogy végre újra láthatja az apját, hogy újra a Szhylla fedélzetére léphet. Mintha ezer éve lett volna. Mintha ezer éve félemberként élt volna. Mire a hajóhoz érnek, össze kell szednie a gondolatait. Biztos benne, hogy az öreg tervvel ékezett, és abban is, hogy nem beszélhetnek majd nyíltan. Ő sem örül neki, hogy Dayaneer dámaként a pakliba került, de azokkal a lapokkal kell nyerni, amit a sors játékba oszt... Na meg azokkal, amiket az ember a kabátujjából még meg tud pörgetni.*
813. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-05-02 13:22:20
Üzenet elküldve: 2021-05-02 13:22:20
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érdekek ösvényei//
*A horkanás csal egy apró, szinte alig látható mosolyt az arcára. Nehezen tudja elképzelni, hogy a férfi valaha is megházasodjon, még az is képtelen gondolatnak tűnik, hogy pár hónapnál hosszabb ideig lehorgonyozzon egyetlen nő mellett. Elvégre ki bírná olyan sokáig elviselni Nolenart?*
- Ó, például ott van az a ku... kéjhölgy *javítja ki magát még a becsmérlő szó kimondása előtt egy rövid köhintéssel* - A bordélyból, tudod, akihez mindig jártál. *Nem tudja persze mennyire helyes múltidőt használnia ez esetben, hiszen valószínűleg, ha mostanság tért haza egy hosszabb hajóútról, már felkereshette a nőt. Ezen gondolattal kapcsolatos undorát sietve fojtja el.*
- Hogy is hívták...? Mindegy, ő tökéletes lenne hozzád.
*Arcán egészen komoly kifejezés ül, mint aki, csak úgy, mint egyik régi cimbora a másik régi cimborának -melyek természetesen sose voltak, és sohasem lesznek- szívből jövő jó tanácsot ad. Zöld tekintete azonban árulkodó, mondjuk épp nem is igyekszik leplezni, a már oly sokszor látott aljasság fénye villan fel benne.
Arcáról bosszúsan törli le csuklójával a hideg cseppeket. Az utóbbi másfél évben szinte ki sem mozdult Wegtorenből, elszokott az efféle taknyos, nedves időktől, és persze egy pillanatig sem hiányolta. Épp olyan lehangoló, mint maga a Kikötő, tökéletesen illik hozzá. A gyenge visszavágást hallva csak látványosan megforgatja a szemeit, közben gondosan összébb húzza magán bordó tengerészkabátját, mely alá az imént alattomosan igyekezett kúszni a felkerekedő hűvös szellő. Életében nem vágyott még ennyire arra, hogy végre megpillantsa azt a nyavalyás világítótornyot.
Ártatlan kérdését hallva a kikötői megáll, a magában merengő kreolbőrű pedig még tesz két lépést, mire feltűnik neki. A vonásait fürkésző szemeket figyelve szemöldöke értetlenül ugrik homlokára. ~Na most meg mi a franc lehet a baja?~ Meg sem fordul fejében, hogy talán halvány féltékenység húzódik meg a furcsa viselkedés mögött, ez a Velasco'rra nagy szerencséje. Ha csak egy kicsit is sejtené, az út további részében bizonyára az őrületbe kergetné vele szerencsétlent.
Sokat pletykálnak odaát arról, miféle borzalmak történtek errefelé a holtak háborúja óta. Hallotta, hogyan járt a kikötői őrség tagjainak nagy része, sejtette, hogy talán az őrmester is hasonló sorsa jutott. Mégis, most tekintete a felelet hallatán elkomorodik, a szörnyű jelenetet elképzelve nyel egyet. Almar volt talán az egyetlen barátszerűsége itt, már amennyire barátszerűségnek hívható valaki, akinek az ember néha napján nem kevés aranyat fizet a hűségéért cserébe. Cimborának gondolni az ilyet, talán éppoly ostobaság, mint szeretőnek képzelni az egyszeri örömlányt, mindenesetre egészen kedvelte a férfit, sajnálja, hogy az istenek ily kegyetlen véget szántak neki.*
- Kinek nem tartozott? *hamar visszatérő jókedve megjátszott, nem hajlandó szomorkodni. Főleg nem Nolen előtt. A kérdést egy legyintéssel kerüli ki, kétségek között hagyva ezzel a másikat. Sietve tereli más vizekre a beszélgetést.*
- Amint odaérünk, te bemész, én meg megvárlak odakint. *Nem szeretne találkozni egyelőre az öreggel, ha nem feltétlenül muszáj* - Megkérdezed, amire kíváncsi vagy, könyörögsz egy kicsit apucinak, hogy adjon valaki mást mellém. *Mondjuk épp ez a rész valószínűleg kérés nélkül is megtörténne* - Ha nagyon nem akarja, talán elmesélheted neki az iménti kis botlásod, csak, hogy számára is világos legyen mennyire alkalmatlan vagy a feladatra.
*Bár szavaiból kihallatszik némi gúny, nagyon is komolyan gondolja, amit mond. Szeretne minél előbb megszabadulni a kikötői fattyútól.*
*A horkanás csal egy apró, szinte alig látható mosolyt az arcára. Nehezen tudja elképzelni, hogy a férfi valaha is megházasodjon, még az is képtelen gondolatnak tűnik, hogy pár hónapnál hosszabb ideig lehorgonyozzon egyetlen nő mellett. Elvégre ki bírná olyan sokáig elviselni Nolenart?*
- Ó, például ott van az a ku... kéjhölgy *javítja ki magát még a becsmérlő szó kimondása előtt egy rövid köhintéssel* - A bordélyból, tudod, akihez mindig jártál. *Nem tudja persze mennyire helyes múltidőt használnia ez esetben, hiszen valószínűleg, ha mostanság tért haza egy hosszabb hajóútról, már felkereshette a nőt. Ezen gondolattal kapcsolatos undorát sietve fojtja el.*
- Hogy is hívták...? Mindegy, ő tökéletes lenne hozzád.
*Arcán egészen komoly kifejezés ül, mint aki, csak úgy, mint egyik régi cimbora a másik régi cimborának -melyek természetesen sose voltak, és sohasem lesznek- szívből jövő jó tanácsot ad. Zöld tekintete azonban árulkodó, mondjuk épp nem is igyekszik leplezni, a már oly sokszor látott aljasság fénye villan fel benne.
Arcáról bosszúsan törli le csuklójával a hideg cseppeket. Az utóbbi másfél évben szinte ki sem mozdult Wegtorenből, elszokott az efféle taknyos, nedves időktől, és persze egy pillanatig sem hiányolta. Épp olyan lehangoló, mint maga a Kikötő, tökéletesen illik hozzá. A gyenge visszavágást hallva csak látványosan megforgatja a szemeit, közben gondosan összébb húzza magán bordó tengerészkabátját, mely alá az imént alattomosan igyekezett kúszni a felkerekedő hűvös szellő. Életében nem vágyott még ennyire arra, hogy végre megpillantsa azt a nyavalyás világítótornyot.
Ártatlan kérdését hallva a kikötői megáll, a magában merengő kreolbőrű pedig még tesz két lépést, mire feltűnik neki. A vonásait fürkésző szemeket figyelve szemöldöke értetlenül ugrik homlokára. ~Na most meg mi a franc lehet a baja?~ Meg sem fordul fejében, hogy talán halvány féltékenység húzódik meg a furcsa viselkedés mögött, ez a Velasco'rra nagy szerencséje. Ha csak egy kicsit is sejtené, az út további részében bizonyára az őrületbe kergetné vele szerencsétlent.
Sokat pletykálnak odaát arról, miféle borzalmak történtek errefelé a holtak háborúja óta. Hallotta, hogyan járt a kikötői őrség tagjainak nagy része, sejtette, hogy talán az őrmester is hasonló sorsa jutott. Mégis, most tekintete a felelet hallatán elkomorodik, a szörnyű jelenetet elképzelve nyel egyet. Almar volt talán az egyetlen barátszerűsége itt, már amennyire barátszerűségnek hívható valaki, akinek az ember néha napján nem kevés aranyat fizet a hűségéért cserébe. Cimborának gondolni az ilyet, talán éppoly ostobaság, mint szeretőnek képzelni az egyszeri örömlányt, mindenesetre egészen kedvelte a férfit, sajnálja, hogy az istenek ily kegyetlen véget szántak neki.*
- Kinek nem tartozott? *hamar visszatérő jókedve megjátszott, nem hajlandó szomorkodni. Főleg nem Nolen előtt. A kérdést egy legyintéssel kerüli ki, kétségek között hagyva ezzel a másikat. Sietve tereli más vizekre a beszélgetést.*
- Amint odaérünk, te bemész, én meg megvárlak odakint. *Nem szeretne találkozni egyelőre az öreggel, ha nem feltétlenül muszáj* - Megkérdezed, amire kíváncsi vagy, könyörögsz egy kicsit apucinak, hogy adjon valaki mást mellém. *Mondjuk épp ez a rész valószínűleg kérés nélkül is megtörténne* - Ha nagyon nem akarja, talán elmesélheted neki az iménti kis botlásod, csak, hogy számára is világos legyen mennyire alkalmatlan vagy a feladatra.
*Bár szavaiból kihallatszik némi gúny, nagyon is komolyan gondolja, amit mond. Szeretne minél előbb megszabadulni a kikötői fattyútól.*
812. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-05-01 20:43:17
Üzenet elküldve: 2021-05-01 20:43:17
Rang: Játékos
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 150
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Érdekek ösvényei//
*Csak horkan, amikor a házasodás lehetőségeit lebegteti előtte a lány. Nolenar mondhatni iskolapéldája az olyan alakoknak, akik eme kétes hagyományt, köszönik szépen, inkább meghagyják másoknak. Ami azt illeti, az apja se vette el az anyját. A tengerészek köreiben ez a leggyakrabban így is marad. Ha egy férfi és egy asszony ilyen sok évig elviseli egymást, ott meg már egészen fölösleges papok vagy hivatalnokok kötéseit rábogozni a nyilvánvalóra. De különös, hogy épp Dayaneer célozgat ilyesmire. A Velasco'rra életének csak néhány röpke pillanata volt, amikor ifjonti fejében megfordult ez a gondolat. Megfordult. Megfordult, kényelmetlenül fészkelődött kicsit, aztán mire bármit kezdett volna magával, már csak az abszurd létezés kényszerűsége okán, letarolta a kegyetlen valóság.
Válaszokat persze nem kap. Csak időhúzás ez a nagy titokzatosság, és valószínűleg a wegtoreni is élvezi, hogy legalább ezzel tarthat valamicske irányítást a kezében. Nolen letudja egy beletörődő sóhajjal meg egy vállrándítással. Az ég felé sandít, amikor egy-egy kósza csepp megindul a föld felé. Az öböl karéja felől gomolyognak a szürke fellegek. Ez hamar el fog vonulni. Az igazán nagy viharok, a cudar esők mindig nyugatról jönnek. Felhajtja a gallérját és hezitálás nélkül tartja az irányt meg a tempót is a torony felé. A viaszosvászon viharkabátnál meg a trikordnál több nem is kell ilyen időben egy kikötőinek.*
- Elég messze *mondja, aztán hátrapillant még egy gúnyos fricska erejéig.* - De majd úgyis időben megtudod.
*Az eső lassan rákezd, de csak szemetelve. Kellemetlen és hideg, de mintha nem is igazán akarna eleredni rendesen. Bár, szó se róla, így is tökéletesen el lehet ázni, ha sokáig kénytelen benne állni az ember. Az odébb már meredekebbre váltó ösvény köveit is bizonyára csúszóssá teszi majd a barátságtalan idő.*
- Almarról? *kérdez vissza a Velasco'rra. Meg is áll, hogy alaposan szemügyre vehesse a lány vonásait. Nem tudja hová tenni a dolgot. Egy irritáló kis hang persze mindjárt sustorogni kezd a fülébe, egy apró zöldszemű szörnyeteg hangján.* - Ha jól tudom, felhúzta a vén szilfára a lázongások idején a csőcselék. De sokan jártak nála rosszabbul *mondja. Gyakorlatilag tudomást sem vesz az esőről.*
- Miért kérdezed? Talán tartozott neked? Tény, ami tény, kevés nála pocsékabb zsugást hordott a hátán Lanawin.
*Csak horkan, amikor a házasodás lehetőségeit lebegteti előtte a lány. Nolenar mondhatni iskolapéldája az olyan alakoknak, akik eme kétes hagyományt, köszönik szépen, inkább meghagyják másoknak. Ami azt illeti, az apja se vette el az anyját. A tengerészek köreiben ez a leggyakrabban így is marad. Ha egy férfi és egy asszony ilyen sok évig elviseli egymást, ott meg már egészen fölösleges papok vagy hivatalnokok kötéseit rábogozni a nyilvánvalóra. De különös, hogy épp Dayaneer célozgat ilyesmire. A Velasco'rra életének csak néhány röpke pillanata volt, amikor ifjonti fejében megfordult ez a gondolat. Megfordult. Megfordult, kényelmetlenül fészkelődött kicsit, aztán mire bármit kezdett volna magával, már csak az abszurd létezés kényszerűsége okán, letarolta a kegyetlen valóság.
Válaszokat persze nem kap. Csak időhúzás ez a nagy titokzatosság, és valószínűleg a wegtoreni is élvezi, hogy legalább ezzel tarthat valamicske irányítást a kezében. Nolen letudja egy beletörődő sóhajjal meg egy vállrándítással. Az ég felé sandít, amikor egy-egy kósza csepp megindul a föld felé. Az öböl karéja felől gomolyognak a szürke fellegek. Ez hamar el fog vonulni. Az igazán nagy viharok, a cudar esők mindig nyugatról jönnek. Felhajtja a gallérját és hezitálás nélkül tartja az irányt meg a tempót is a torony felé. A viaszosvászon viharkabátnál meg a trikordnál több nem is kell ilyen időben egy kikötőinek.*
- Elég messze *mondja, aztán hátrapillant még egy gúnyos fricska erejéig.* - De majd úgyis időben megtudod.
*Az eső lassan rákezd, de csak szemetelve. Kellemetlen és hideg, de mintha nem is igazán akarna eleredni rendesen. Bár, szó se róla, így is tökéletesen el lehet ázni, ha sokáig kénytelen benne állni az ember. Az odébb már meredekebbre váltó ösvény köveit is bizonyára csúszóssá teszi majd a barátságtalan idő.*
- Almarról? *kérdez vissza a Velasco'rra. Meg is áll, hogy alaposan szemügyre vehesse a lány vonásait. Nem tudja hová tenni a dolgot. Egy irritáló kis hang persze mindjárt sustorogni kezd a fülébe, egy apró zöldszemű szörnyeteg hangján.* - Ha jól tudom, felhúzta a vén szilfára a lázongások idején a csőcselék. De sokan jártak nála rosszabbul *mondja. Gyakorlatilag tudomást sem vesz az esőről.*
- Miért kérdezed? Talán tartozott neked? Tény, ami tény, kevés nála pocsékabb zsugást hordott a hátán Lanawin.
811. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-03-28 16:57:23
Üzenet elküldve: 2021-03-28 16:57:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek felé//
* Nazron pedig mindig örül, ha sikerül mosolyt csalni a lány arcára. Élvezettel hallgatja a gyöngyöző kacajt. Ő is szeret enyelegni, de a tartós fekvés a hideg földön az csak szúrja az oldalát. Így aztán felállítja a szépséget a földről és ebédelni invitálja. Hist teljesen megfeledkezik magáról, amikor sürgetni kezdi a tolvajt. Nem is bírja ki a fiú, hogy nem kezdjen el kuncogni. Elrohan hát az ennivalóért, hogy mihamarább csillapíthassák éhségüket. Visszaérve nem is hagyja szó nélkül a dolgot.*
- Itt is vagyok édesem a combokkal együtt. Csak az a kérdésem, hogy kiére fáj a fogad?* A csomagot átadja, hogy kedvére rendelkezzen vele, hiszen ő volt az aki meg is vette. Ő csak mohó pillantásokkal kíséri végig a folyamatot.*
- Két jó dolog is itt van előttem. Egy szép lány, és egy finomnak tűnő ebéd. Hát kívánhatnék ennél többet?* Szívesen oda mondaná, hogy egy pohárka borocskát, de inkább ezt a témát nem feszegeti.*
* Nazron pedig mindig örül, ha sikerül mosolyt csalni a lány arcára. Élvezettel hallgatja a gyöngyöző kacajt. Ő is szeret enyelegni, de a tartós fekvés a hideg földön az csak szúrja az oldalát. Így aztán felállítja a szépséget a földről és ebédelni invitálja. Hist teljesen megfeledkezik magáról, amikor sürgetni kezdi a tolvajt. Nem is bírja ki a fiú, hogy nem kezdjen el kuncogni. Elrohan hát az ennivalóért, hogy mihamarább csillapíthassák éhségüket. Visszaérve nem is hagyja szó nélkül a dolgot.*
- Itt is vagyok édesem a combokkal együtt. Csak az a kérdésem, hogy kiére fáj a fogad?* A csomagot átadja, hogy kedvére rendelkezzen vele, hiszen ő volt az aki meg is vette. Ő csak mohó pillantásokkal kíséri végig a folyamatot.*
- Két jó dolog is itt van előttem. Egy szép lány, és egy finomnak tűnő ebéd. Hát kívánhatnék ennél többet?* Szívesen oda mondaná, hogy egy pohárka borocskát, de inkább ezt a témát nem feszegeti.*
810. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-03-25 15:55:53
Üzenet elküldve: 2021-03-25 15:55:53
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek felé//
*Nazron szinte bármilyen pillanatban képes mosolyt csalni Erai arcára. Ezt igazán szereti a nő. Jóízűen nevet a másik pimaszságán, miközben minden más megszűnik fontosnak lenni körülötte. Ezek ketten egyre jobban kezdenek összetartozni, amit egyszerre érez túl soknak és kevésnek. Hist nem igazán szeretne felállni, hiszen szeret a másik karjaiban feküdni, de szerencsére nem csak Nazron szeret enni. Az addig halkan morgó lány szinte felpattan az étel említésére és az egész arca ragyogni kezd. *
- Igen, igen, igen! Ez a beszéd! Rohanj Nazron, mert már nagyon akarom azokat a combokat, amiket kinéztem magamnak! *Mindeközben le sem esik neki milyen félreérthető mondat hagyta el a száját, de legalább vagy legnagyobb bánatra ezeket nem a tolvaj mondta neki. *
*Nazron szinte bármilyen pillanatban képes mosolyt csalni Erai arcára. Ezt igazán szereti a nő. Jóízűen nevet a másik pimaszságán, miközben minden más megszűnik fontosnak lenni körülötte. Ezek ketten egyre jobban kezdenek összetartozni, amit egyszerre érez túl soknak és kevésnek. Hist nem igazán szeretne felállni, hiszen szeret a másik karjaiban feküdni, de szerencsére nem csak Nazron szeret enni. Az addig halkan morgó lány szinte felpattan az étel említésére és az egész arca ragyogni kezd. *
- Igen, igen, igen! Ez a beszéd! Rohanj Nazron, mert már nagyon akarom azokat a combokat, amiket kinéztem magamnak! *Mindeközben le sem esik neki milyen félreérthető mondat hagyta el a száját, de legalább vagy legnagyobb bánatra ezeket nem a tolvaj mondta neki. *
809. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-03-12 21:37:59
Üzenet elküldve: 2021-03-12 21:37:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek felé//
*Nazron éppen annak nem lehet szemtanúja, hogy Erai milyen arcot vág, mivel most az anyjához beszél. Szemei végig a sziklát fürkészik. Kicsit furcsa érzés egy elhunyt személyhez beszélni, akivel soha nem is találkozott korábban. Nem nyúlik hosszúra, mert csak néhány gondolatot oszt meg vele. Ezután a fűre csábítja a lány, aminek azért nem szívesen tesz eleget, de most szó nélkül hagyja.*
- Bizony ám! Én egy őszinte ember vagyok és csak az igazat mondom. És igen, rossz az ízlésed. Mi az, hogy nem szereted a savanyúságot?!* Felesel vissza és még a nyelvét is ráölti egy pillanatra. Ez a kis csipkelődés hamar elhal, mert Hist rajta felejti a kékjeit a férfi arcán. Még lágyan meg is cirógatja. Nemhogy engedi, de még saját kezét is ráteszi a puha kacsóra. Vonásai hamar ellágyulnak, ha ilyet csinálnak vele.*
- Ha ilyeneket mondasz, akkor elpirulok.* Tényleg kissé piros lesz orcája a kéz alatt. Még szemeit is behunyja, úgy élvezi ki a pillanatot. Amikor kinyitja, akkor viszont már határozottak a vonásai.*
- Na jól van ideje felállni! Nem feküdhetünk itt a hideg földön, mert betegek leszünk és akkor azt a fújjos kamilla teát kell innunk.* Nem hagyja tovább feküdni, hanem felhúzza a földről, ha akarja, ha nem.*
- Ott egy kiszáradt fatörzs. Arra ráülhetünk.* Mutat néhány a néhány méterre lévő törzsre.*
- Eszünk egy kicsit?* Néz rá nagy boci szemekkel, mert ő ebben a nagy sétálásban megéhezett már. Azt már tudhatja a szöszi, hogy Naz tipikusan olyan férfi, akit a hasánál fogva is lehet vezetni. Ha rajta múlik, akkor kézen fogva megy el vele a fatörzsig, hogy ott aztán megpaskolja maga mellett a helyet.*
*Nazron éppen annak nem lehet szemtanúja, hogy Erai milyen arcot vág, mivel most az anyjához beszél. Szemei végig a sziklát fürkészik. Kicsit furcsa érzés egy elhunyt személyhez beszélni, akivel soha nem is találkozott korábban. Nem nyúlik hosszúra, mert csak néhány gondolatot oszt meg vele. Ezután a fűre csábítja a lány, aminek azért nem szívesen tesz eleget, de most szó nélkül hagyja.*
- Bizony ám! Én egy őszinte ember vagyok és csak az igazat mondom. És igen, rossz az ízlésed. Mi az, hogy nem szereted a savanyúságot?!* Felesel vissza és még a nyelvét is ráölti egy pillanatra. Ez a kis csipkelődés hamar elhal, mert Hist rajta felejti a kékjeit a férfi arcán. Még lágyan meg is cirógatja. Nemhogy engedi, de még saját kezét is ráteszi a puha kacsóra. Vonásai hamar ellágyulnak, ha ilyet csinálnak vele.*
- Ha ilyeneket mondasz, akkor elpirulok.* Tényleg kissé piros lesz orcája a kéz alatt. Még szemeit is behunyja, úgy élvezi ki a pillanatot. Amikor kinyitja, akkor viszont már határozottak a vonásai.*
- Na jól van ideje felállni! Nem feküdhetünk itt a hideg földön, mert betegek leszünk és akkor azt a fújjos kamilla teát kell innunk.* Nem hagyja tovább feküdni, hanem felhúzza a földről, ha akarja, ha nem.*
- Ott egy kiszáradt fatörzs. Arra ráülhetünk.* Mutat néhány a néhány méterre lévő törzsre.*
- Eszünk egy kicsit?* Néz rá nagy boci szemekkel, mert ő ebben a nagy sétálásban megéhezett már. Azt már tudhatja a szöszi, hogy Naz tipikusan olyan férfi, akit a hasánál fogva is lehet vezetni. Ha rajta múlik, akkor kézen fogva megy el vele a fatörzsig, hogy ott aztán megpaskolja maga mellett a helyet.*
808. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-03-11 21:01:05
Üzenet elküldve: 2021-03-11 21:01:05
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek felé//
*Erai ajkai szétnyílnak a meglepettségtől, amikor a párja őt követve beszélni kezd. Mégis a sokkon túl az arcára lassan széles mosoly festődik. Ez, olyan mintha tényleg bemutatná a párját családjának. Még Nazron is tökéletesen, elbűvölően ideges közben. Az első másodperctől szeretni kezdi ezt a pillanatot. Később, már a másikhoz bújva hangosan nevetni kezd és kissé meg is csapja kedvese mellkasát. *
- Tényleg azt mondtad anyám előtt, hogy van rajtam mit javítani? Nem vagy semmi Nazron Trimlend, meg kell hagyni talán rossz az ízlésem. *szemtelenkedik egy keveset, ám ez nem tart sokáig. A kék szemek egyszer csak végleg megakadnak Naz vonásai között, amik kezdenek ismét teltté válni az élettől. Meg is cirógatná azt, ha engedik neki*
- Olyan babaarcod van... *~És annyira fiatal vagy. Félek, hogy még mindig kiakarod magad élni, ahelyett, hogy engem válassz~*
*Erai ajkai szétnyílnak a meglepettségtől, amikor a párja őt követve beszélni kezd. Mégis a sokkon túl az arcára lassan széles mosoly festődik. Ez, olyan mintha tényleg bemutatná a párját családjának. Még Nazron is tökéletesen, elbűvölően ideges közben. Az első másodperctől szeretni kezdi ezt a pillanatot. Később, már a másikhoz bújva hangosan nevetni kezd és kissé meg is csapja kedvese mellkasát. *
- Tényleg azt mondtad anyám előtt, hogy van rajtam mit javítani? Nem vagy semmi Nazron Trimlend, meg kell hagyni talán rossz az ízlésem. *szemtelenkedik egy keveset, ám ez nem tart sokáig. A kék szemek egyszer csak végleg megakadnak Naz vonásai között, amik kezdenek ismét teltté válni az élettől. Meg is cirógatná azt, ha engedik neki*
- Olyan babaarcod van... *~És annyira fiatal vagy. Félek, hogy még mindig kiakarod magad élni, ahelyett, hogy engem válassz~*
807. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-03-11 19:08:51
Üzenet elküldve: 2021-03-11 19:08:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek felé//
* Nazron is érzi a kettejük mély kapcsolatát. Főleg egy olyan pillanat után, aminek részese volt néhány perce. Neki ugyan senkije nem volt a lány anyja, de ettől függetlenül nem tud közömbös lenni iránta. Olyasvalaki sírját látogatják meg, aki párjának fontos volt. Ő nem tud elmenni saját véreinek sírjához, de mégis valamilyen szinten magáénak tudja érezni Histera anyjának emlékét. Egymás kezét fogva haladnak a sziklák között, mire eljutnak arra a bizonyos helyre. Egy egyszerű ferde szikla jelöli a sírhelyet, ami előtt néhány szál hervadt körömvirág hever. A moha és gyep add egy kis örök zöld színt a helynek. Erai megszorítja a kezét, majd aztán letérdel a fűre. Nazron követi a példáját és csendben figyel. Hist beszélni kezd. Nem meglepő módon még a fiút is megemlíti. Rövid a beszéd és utána már indulna is, de Naz még megfogja a karját, mielőtt felemelkedne.*
- Várj még egy picit!* Szól halkan oda, mielőtt bele kezdene a saját beszédébe.*
- Üdv! Én lennék ööö Nazron! Szeretnék köszönetet mondani, amiért nekem ajándékozta ezt a drága teremtést. Azért van mit még alakítani rajta, de büszke lenne rá, ha itt lenne.* Fejezi be és most már, felállna ő is. Erai leheveredik a fűre, amire Naz kissé összeráncolja a homlokát. Nem igazán tetszik neki az ötlet, hogy a hideg földön ücsörögjenek, de most szó nélkül fekszik le mellé, de sokáig nem tervez ott heverészni. Ha oda oda bújik hozzá, akkor átöleli. Ez egy olyan bensőséges pillanat, ami erősíteni fogja a kapcsolatukat.*
* Nazron is érzi a kettejük mély kapcsolatát. Főleg egy olyan pillanat után, aminek részese volt néhány perce. Neki ugyan senkije nem volt a lány anyja, de ettől függetlenül nem tud közömbös lenni iránta. Olyasvalaki sírját látogatják meg, aki párjának fontos volt. Ő nem tud elmenni saját véreinek sírjához, de mégis valamilyen szinten magáénak tudja érezni Histera anyjának emlékét. Egymás kezét fogva haladnak a sziklák között, mire eljutnak arra a bizonyos helyre. Egy egyszerű ferde szikla jelöli a sírhelyet, ami előtt néhány szál hervadt körömvirág hever. A moha és gyep add egy kis örök zöld színt a helynek. Erai megszorítja a kezét, majd aztán letérdel a fűre. Nazron követi a példáját és csendben figyel. Hist beszélni kezd. Nem meglepő módon még a fiút is megemlíti. Rövid a beszéd és utána már indulna is, de Naz még megfogja a karját, mielőtt felemelkedne.*
- Várj még egy picit!* Szól halkan oda, mielőtt bele kezdene a saját beszédébe.*
- Üdv! Én lennék ööö Nazron! Szeretnék köszönetet mondani, amiért nekem ajándékozta ezt a drága teremtést. Azért van mit még alakítani rajta, de büszke lenne rá, ha itt lenne.* Fejezi be és most már, felállna ő is. Erai leheveredik a fűre, amire Naz kissé összeráncolja a homlokát. Nem igazán tetszik neki az ötlet, hogy a hideg földön ücsörögjenek, de most szó nélkül fekszik le mellé, de sokáig nem tervez ott heverészni. Ha oda oda bújik hozzá, akkor átöleli. Ez egy olyan bensőséges pillanat, ami erősíteni fogja a kapcsolatukat.*
806. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-03-09 18:40:13
Üzenet elküldve: 2021-03-09 18:40:13
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek felé//
*Histerainay egy egyszerű ember, ugyanolyan pulzussal, mint bárki más az egész kikötőből. Ugyanúgy szívja ki a levegőt, majd engedi ki azt, mint kitudja hányan ugyanabban a pillanatban. Egy valamit viszont egyedül ő tudhat magáénak, azt a törődést, amit most maga Nazron Trimlend ajándékoz neki. Összefonódó ujjakkal lépdelnek a sziklák között, a múlt hideg árnyai pedig nem jutnak el a lány szívéig. Egy körülbelül egy méteres ferde szikla lába előtt néhány sárga virág hervadozik, ugyanabból a fajból, mint ami a nő másik kezében virít. ~Apu nem rég járhatott erre~ A sziklát finom moharéteg nőtte be, alatta gyönge, rövid gyep nyugszik. Látszik, hogy a föld egykor felvolt túrva, de valahogy közel sem hátborzongató, Hist anyjának egykori melege egészen eddig elér. Mosolygásra készteti Erait, majd megszorítja kedvese kezét és nemsokára letérdel a puha fű takarójára. Kezét a többi virágra teszi és lassan beszélni kezd. *
- Szia, anyu! Sajnálom, hogy nem szoktalak meglátogatni! Tudom, hogy aggódnál értem, ha itt lennél. Ne aggódj apu helyetted is százszor megteszi, de igazából nagyon jól vagyok. Ő itt Nazron Trimlend, azt hiszem neked köszönhetően ismertem meg. Képzeld Úrnő fia, már gyönyörű madár lett. Imádnád őt is, azt hiszem ebben rád ütöttem *Histerainay, olyan lágyan simogatja a földet, mintha csak az anyját érezhetné a növényzetben. A szavait lágy mosoly fedi, de szívében ott lampag a parányi bánat. *
- Bárcsak itt lennél... Hiányzol, anyu! *Suttogja és feláll a sír mellől. Pár lépéssel arrébb lépdel és végig fekszik a gyepen. Kezével magához hívja a másikat. Szemei az eget kémlelik, a megfoghatatlan kékségbe merül figyelme. Most nem vágyik szavakra. *
- Csak feküdj le! Hagyj bújjak hozzád!
*Histerainay egy egyszerű ember, ugyanolyan pulzussal, mint bárki más az egész kikötőből. Ugyanúgy szívja ki a levegőt, majd engedi ki azt, mint kitudja hányan ugyanabban a pillanatban. Egy valamit viszont egyedül ő tudhat magáénak, azt a törődést, amit most maga Nazron Trimlend ajándékoz neki. Összefonódó ujjakkal lépdelnek a sziklák között, a múlt hideg árnyai pedig nem jutnak el a lány szívéig. Egy körülbelül egy méteres ferde szikla lába előtt néhány sárga virág hervadozik, ugyanabból a fajból, mint ami a nő másik kezében virít. ~Apu nem rég járhatott erre~ A sziklát finom moharéteg nőtte be, alatta gyönge, rövid gyep nyugszik. Látszik, hogy a föld egykor felvolt túrva, de valahogy közel sem hátborzongató, Hist anyjának egykori melege egészen eddig elér. Mosolygásra készteti Erait, majd megszorítja kedvese kezét és nemsokára letérdel a puha fű takarójára. Kezét a többi virágra teszi és lassan beszélni kezd. *
- Szia, anyu! Sajnálom, hogy nem szoktalak meglátogatni! Tudom, hogy aggódnál értem, ha itt lennél. Ne aggódj apu helyetted is százszor megteszi, de igazából nagyon jól vagyok. Ő itt Nazron Trimlend, azt hiszem neked köszönhetően ismertem meg. Képzeld Úrnő fia, már gyönyörű madár lett. Imádnád őt is, azt hiszem ebben rád ütöttem *Histerainay, olyan lágyan simogatja a földet, mintha csak az anyját érezhetné a növényzetben. A szavait lágy mosoly fedi, de szívében ott lampag a parányi bánat. *
- Bárcsak itt lennél... Hiányzol, anyu! *Suttogja és feláll a sír mellől. Pár lépéssel arrébb lépdel és végig fekszik a gyepen. Kezével magához hívja a másikat. Szemei az eget kémlelik, a megfoghatatlan kékségbe merül figyelme. Most nem vágyik szavakra. *
- Csak feküdj le! Hagyj bújjak hozzád!
805. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-02-28 16:30:30
Üzenet elküldve: 2021-02-28 16:30:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek felé//
* Továbbra sem hagy fel a próbálkozással, hogy megvigasztalja az összetört szőke leányt. Egyszerűen nem hagyja, hogy csak úgy lelépjen. Szavaival is alátámasztja ezen cselekedetét. A siker érezhető, hiszen Hist szorosan kezdi el ölelni a férfit, miközben zokogni kezd.*
- Jól van. Semmi baj!* Suttogja neki halkan, miközben finoman simogatni kezdi a hátát. Hagy neki időt bőven, hogy kisírja magából a szomorúságát. Amikor aztán kifogy belőle a könny, akkor már egy sokkal jobb állapotban lévő Erai pillant fel rá. Meg is cirógatja a megviselt könnyektől nedves arcot, majd nyom egy forró csókot a homlokára. Tekintetével követi a biccentő lányt. Most még csak sziklákat lát, de a sír is biztosan ott lehet valahol.*
- Itt leszek mindig, ha kellenék.* Mosolyog vissza rá.*
- Akkor induljunk, mert én meg nem szeretek késni.* Kezeik összekulcsolódnak és így már semmi akadálya sincs annak, hogy meginduljanak a sírhoz. Csak tippelni tud, hogy milyen gondolatok kavaroghatnak Hist fejében, ahogy a sziklák között botladoznak.*
* Továbbra sem hagy fel a próbálkozással, hogy megvigasztalja az összetört szőke leányt. Egyszerűen nem hagyja, hogy csak úgy lelépjen. Szavaival is alátámasztja ezen cselekedetét. A siker érezhető, hiszen Hist szorosan kezdi el ölelni a férfit, miközben zokogni kezd.*
- Jól van. Semmi baj!* Suttogja neki halkan, miközben finoman simogatni kezdi a hátát. Hagy neki időt bőven, hogy kisírja magából a szomorúságát. Amikor aztán kifogy belőle a könny, akkor már egy sokkal jobb állapotban lévő Erai pillant fel rá. Meg is cirógatja a megviselt könnyektől nedves arcot, majd nyom egy forró csókot a homlokára. Tekintetével követi a biccentő lányt. Most még csak sziklákat lát, de a sír is biztosan ott lehet valahol.*
- Itt leszek mindig, ha kellenék.* Mosolyog vissza rá.*
- Akkor induljunk, mert én meg nem szeretek késni.* Kezeik összekulcsolódnak és így már semmi akadálya sincs annak, hogy meginduljanak a sírhoz. Csak tippelni tud, hogy milyen gondolatok kavaroghatnak Hist fejében, ahogy a sziklák között botladoznak.*
804. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-02-24 20:25:06
Üzenet elküldve: 2021-02-24 20:25:06
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek felé//
*Orcáján két puha, meleg tenyeret érez a szőke, ami egyre inkább elgyengíti őt. Menekülni akar, egy része összetört, nem látja teljesen a férfiben a biztos támasz szerepét, ám amikor hirtelen Nazron hangja megüti a fülét, abba az egész teste beleremeg. ~Nem engedlek el~ ismételi magában a sorokat, és olyan szorosan öleli vissza a másikat, mintha az élete múlna rajta. Zokog, közben próbálja mélyen beszívni a másik illatát, ami most a szappannal keveredik. ~Sose, sose engedj el~ suttogja magában, közben a tolvaj ismét erősebbé festődik a támaszok vásznán, Erai szemei előtt. Végül a könnyek megszűnnek folyni a fehér arcon, Hist pedig rámosolyog párjára. A mosoly gyenge, de a szemei gyengédek. Lassan a sziklák irányába néz és biccent. *
- Naz örülök, hogy itt vagy. No de, akkor most már menjünk oda! Anyu utált várni. *Kezeiket, ha teheti összekulcsolja, közben mély levegőt vesz, hiszen oly rég járt erre. Akkor is emlékeztette, már ez a hely arra, hogy a saját édesanyját szinte, csak mesékből ismeri, mégis most ez az érzés erősebb. Mégis ezúttal késznek és erősnek érzi magát a tények szemébe nézni és szimplán szeretni, nem számítva azt, hogy ezen vagy a túlvilágon van e az illető, akinek a virág lett véve. *
*Orcáján két puha, meleg tenyeret érez a szőke, ami egyre inkább elgyengíti őt. Menekülni akar, egy része összetört, nem látja teljesen a férfiben a biztos támasz szerepét, ám amikor hirtelen Nazron hangja megüti a fülét, abba az egész teste beleremeg. ~Nem engedlek el~ ismételi magában a sorokat, és olyan szorosan öleli vissza a másikat, mintha az élete múlna rajta. Zokog, közben próbálja mélyen beszívni a másik illatát, ami most a szappannal keveredik. ~Sose, sose engedj el~ suttogja magában, közben a tolvaj ismét erősebbé festődik a támaszok vásznán, Erai szemei előtt. Végül a könnyek megszűnnek folyni a fehér arcon, Hist pedig rámosolyog párjára. A mosoly gyenge, de a szemei gyengédek. Lassan a sziklák irányába néz és biccent. *
- Naz örülök, hogy itt vagy. No de, akkor most már menjünk oda! Anyu utált várni. *Kezeiket, ha teheti összekulcsolja, közben mély levegőt vesz, hiszen oly rég járt erre. Akkor is emlékeztette, már ez a hely arra, hogy a saját édesanyját szinte, csak mesékből ismeri, mégis most ez az érzés erősebb. Mégis ezúttal késznek és erősnek érzi magát a tények szemébe nézni és szimplán szeretni, nem számítva azt, hogy ezen vagy a túlvilágon van e az illető, akinek a virág lett véve. *
803. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-02-13 20:46:34
Üzenet elküldve: 2021-02-13 20:46:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 244
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek felé//
- Így ám könnyű. Ha lehetett volna, akkor én is hoztam volna neked kétszáz szál rózsát. Ha bele gondolok a kezdetekbe tényleg jól jött volna nekem is egy ilyen pajzs.* Kuncog fel ő is.*
- Így elmondás alapján is nagyon szép nő lehetett.* Hamar rosszra fordul ez a beszélgetés. A nő a férfi karjai közzé menekül. Naz próbálja vigasztalni, de ez nem áll jól neki. Viszonylag új még ez számára, hogy ilyen esetekben legyen támasz.*
- Nem! Nem engedlek el!* Törli a könnycseppeket a szomorú orcáról. Karjai bilincskén fonják körül. Maximum akkor eresztik, ha nagyon el akar menni. Talán rossz, hogy nem hagyja elmenni, de azt nehezen tudná nézni, hogy csak úgy pityereg a Erai.*
- Így ám könnyű. Ha lehetett volna, akkor én is hoztam volna neked kétszáz szál rózsát. Ha bele gondolok a kezdetekbe tényleg jól jött volna nekem is egy ilyen pajzs.* Kuncog fel ő is.*
- Így elmondás alapján is nagyon szép nő lehetett.* Hamar rosszra fordul ez a beszélgetés. A nő a férfi karjai közzé menekül. Naz próbálja vigasztalni, de ez nem áll jól neki. Viszonylag új még ez számára, hogy ilyen esetekben legyen támasz.*
- Nem! Nem engedlek el!* Törli a könnycseppeket a szomorú orcáról. Karjai bilincskén fonják körül. Maximum akkor eresztik, ha nagyon el akar menni. Talán rossz, hogy nem hagyja elmenni, de azt nehezen tudná nézni, hogy csak úgy pityereg a Erai.*
802. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-02-13 08:40:32
Üzenet elküldve: 2021-02-13 08:40:32
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Emlékek felé//
-A nagymamám termesztette azt a növényt. Ha már fizetnie se kellett érte, akkor igazán jó gesztusnak tűnt a szemében, olyan sokat vinni. Na meg azért a történet szerint kellett is neki az a virág pajzs! *Kuncog fel a lány egy rövid időre, közben lágyan figyeli a másik arcát, amikor az kettejüket hozza fel. *
- Inkább belsőleg hasonlítunk. Az arcunk hasonló, de neki sokkal vadabb volt mindig a megjelenése. Hosszú, dús barna haja volt. Sötétebb bőre, az ajkai vörösebbek voltak. Apám szerint nagyon egzotikus volt és igazi előadóművész. *Ezek a szavak után pedig lassan minden szomorúvá válik. A nő a férfi ölelésébe menekül, aki kedvesen próbálja vigasztalni, de nem igazán sikerül neki. Talán pont azért, mert Hist is érzi a másikon a kényelmetlenséget. Hamar meg is próbál kiszabadulni a másik karjai közül. *
- Nem várom el, hogy megvigasztalj. Ez tudom, hogy csak teher. Kellemetlen... Mindjárt jobban leszek *Suttogja a nő, de szavaival ellentétben még a könnyei is elkezdenek folyni. Ha nem állítják meg a sziklák felé kezd el lépkedni is, ahol lassan megpillantja az édesanyja sírján lévő többi virágot is. *
-A nagymamám termesztette azt a növényt. Ha már fizetnie se kellett érte, akkor igazán jó gesztusnak tűnt a szemében, olyan sokat vinni. Na meg azért a történet szerint kellett is neki az a virág pajzs! *Kuncog fel a lány egy rövid időre, közben lágyan figyeli a másik arcát, amikor az kettejüket hozza fel. *
- Inkább belsőleg hasonlítunk. Az arcunk hasonló, de neki sokkal vadabb volt mindig a megjelenése. Hosszú, dús barna haja volt. Sötétebb bőre, az ajkai vörösebbek voltak. Apám szerint nagyon egzotikus volt és igazi előadóművész. *Ezek a szavak után pedig lassan minden szomorúvá válik. A nő a férfi ölelésébe menekül, aki kedvesen próbálja vigasztalni, de nem igazán sikerül neki. Talán pont azért, mert Hist is érzi a másikon a kényelmetlenséget. Hamar meg is próbál kiszabadulni a másik karjai közül. *
- Nem várom el, hogy megvigasztalj. Ez tudom, hogy csak teher. Kellemetlen... Mindjárt jobban leszek *Suttogja a nő, de szavaival ellentétben még a könnyei is elkezdenek folyni. Ha nem állítják meg a sziklák felé kezd el lépkedni is, ahol lassan megpillantja az édesanyja sírján lévő többi virágot is. *
801. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2021-02-01 16:03:18
Üzenet elküldve: 2021-02-01 16:03:18
![>Zraxon Drakh [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11998_1612121130_ork_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
- Hrkkhhkhh phm. * Gyűjti össze a torkán feltapadt slejmet, mielőtt egy magas röptű, kecses röppályát leíró köpés keretében engedné azt útjára. Szemével követi, amíg tudja, mielőtt eltűnne a távolban. A hullámzó, morajló tenger zaja elnyomja a hangot, ahogy a köpet találkozik a vízzel, úgyhogy fülét is hiába hegyezi. Nagyot sóhajt, és fogja felszerelését, majd hátat fordít a dübörgő robajlással fenyegető víz rengetegnek. Mosolyra húzza száját, mert tudja, csak most kezdődnek az igazi kalandok. Megigazítja még egyszer a hátán lévő fegyvereket, ellenőrzi, hogy minden nála van, és a karján lévő kötések szorosságát. Futni kezd, hogy bemelegítsen, és átmozgassa a testét. Utána már csak azért szalad, mert élvezi, ahogy a szél a hajába kap, és szemébe könny szökik tőle. Szabadnak érzi magát, mint a madár, vadásznak érzi magát, egy ragadozónak, aki lecsapni készül az áldozatára. Fut, ahogy a gyermekek futnak, és ezt a gyermeki örömöt is érzi. Reméli, hogy izgalmas élet vár rá, és ősei büszkék lesznek rá. Reméli, hogy talál olyan ellenfelet, akivel dicsőség lesz összemérje erejét és tudását. Futás közben éhesen nyalja meg a száját. Reméli, hogy pengéje hamarosan vért ízlelhet meg. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 992-1011