//Második szál//
*Hubit sok mindennel lehet vádolni, speciel az, hogy egyenes ember lenne, nem tartozik közéjük. Erre az aprócska tévedésre persze nem fogja felhívni a mélységi figyelmét, inkább egy szívélyes mosollyal fogadja a bókot, amit ilyenkor viszonozni is kell.*
- Biztosíthatom, kisasszony, hogy a Dwirinthalen-házról mindenkor az elismerés és megbecsülés hangján emlékeznek meg a Vashegyen. Hiszen a család régi, kipróbált és megbízható szövetségese a Hadúrnak.
*A probléma csak az, hogy mindössze két Dwirinthalennel találkozott. Azzal a nősténnyel, akinek a neve sehogy sem jut eszébe, pedig ilyesmi igazán ritkán fordul elő vele, meg az a komor alkimista. Szerencsére van egy kis ideje amíg megtálalnak nekik, és beugrik a név is.*
- Hogy szolgál Moonxylwery nagyasszony kedves egészsége?
*Maga is nekilát a vacsorának és elégedetten kell megállapítania, hogy a Pinty konyhájában kitettek magukért. Hubi szerint kétség nem fér hozzá, hogy ebben nem csekély szerepe volt annak, hogy a személyzet tisztában volt vele, hogy milyen fontos személyiség és vendége számára készítették a vacsorát. Sora szavai után pedig az is nyilvánvalóvá válik, hogy a hallal sem vallottak kudarcot.*
- Nem veszi rossz néven, ha megkérdezem, hogy milyen rokonsági viszonyban állnak egymással?
*A hajszín alapján ez persze le sem tagadható, de hát szinte az összes mélységinek fehér színű a haja. Ez egy embert alaposan megkavarhat. Annak idején Pirtianes-ben neki magának is alaposan oda kellett figyelnie néha, hogy nehogy tévesszen. Ott az ilyesmit meglehetősen rosszul tűrték volna. Ismételten meg kell állapítania, hogy mindazon negatív sztereotípiák, melyek a sötételfekhez kötődnek, ottani élményekből fakadhatnak, hiszen a világ más tájain sokkal elviselhetőbbek a kormos bőrűek.
Kis mosollyal konstatálja, hogy Sorának kedvére való az étel, bár ez a mosoly nemcsak az elégedettség jele.*
- Remélem marad kedve és ereje a desszerthez is!
*Ami azt illeti, Hubi már régen szeretne torkoskodni. Akár a vacsorát is kihagyta volna. Csak éppen nem édes felfújtakra vagy mézes süteményekre fáj a foga, sokkal inkább arra két fokhagymagerezdre, melyeket Sora hozott magával a lakomára és amelyeket Hubi már alaposan megbámult valahányszor a mélységi hátat fordított neki.*