//Kincsek, kószák//
//Mindenki, Mik//
*Hát Arja ezzel csak egyet érteni tud, neki aztán biztosan, de a hosszú, pestises tél után a városban élőknek is meg a tavasszal ide érkezőknek is biztos jól jön, valóban. Persze ezzel növekszik a konkurencia is számára, ez is átfut az agyán, de most már nem olyan izgatott, inkább kezd kíváncsi lenni a báróra. ~Wegtoreni? Ezért Wegtoren Aranya!~ de nem lepődik meg, hát jól gondolta, amikor először meglátta. Ő maga is élt odaát, ide, Artheniorba is onnan érkezett a múlt esztendőben. Az arany meg: hát persze! Jól cseng.
Azon picit meglepődik, hogy Mik csak úgy lefickózza a bárót, annyit megért belőle, hogy akkor Mik is csak nem régóta ismeri. A "mindennel" pedig elég kecsegtetően hangzik. Ő még mindig kicsit távolságtartó, hozzáfűzni még mindig nem fűz hozzá semmit a hallottakhoz: egyelőre inkább ő próbál ismeretekhez jutni. Mik kérdése elől azonban már nem tud kitérni, a fiúnak nem elég a hirdetés említése, úgy látszik, de Arja nem tudja eldönteni magában, hogy ez neki szóló érdeklődés inkább, vagy Mik a feladatkörének akar csak legjobb tudása szerint eleget tenni, de az az érzése, inkább ez utóbbi!
Ő bizony továbbra sem akar elmesélni mindent, hiszen még maga sem tudja, sikerül-e egyezségre jutnia a báróval, így cseppnyi gondolkodás után inkább azt hangsúlyozza ki, hogy mit nem szeretne.*
- Ó, én nem akarok eladni semmit. Meg venni se! *rázza hát a fejét válaszul, és a fiúnak egyelőre ezzel kell beérnie.
Annál is inkább, mivel Isannte a kemencéhez küldi, Arja meg mosolyogva újra útjára engedi.
A báró eléggé elmélyülten tárgyal, sőt úgy tűnik, egyre inkább belemelegednek a törpével a dologba, és így, hogy Mik is újra otthagyja, mert a dolga után kell nézzen, Arja csak azért nem kezdi el unni magát, mert valaki mindig érkezik, így aztán feltűnés nélkül bámészkodhat onnan, nem messze a pulttól, ahol ül, miközben a báróra vár. A csuklyaszerű lepelrészt már régen hátrahajtotta, az nem zavarja ebben, és a barnásvörös, kicsit kócos és hát nem túlontúl tiszta fürtökkel keretezett, fitos orrú, álmoszöld szemű leányarc most bájosan tekinget szerteszét a Pinty ivóhelyiségében.
Az első érkező odafentről jön, onnan, amerről a báró is érkezett. Nem öreg, egyáltalán, Arja mércéjével mérve, egy fiatal, igazán csinos arcú, ezüst szőke hajú fiú, csak hát nagyon bambának néz ki. Hamar le is ül a pultnál, rákönyökölve, nem messze Arjától. ~Persze lehet hogy csak álmos!~ gondolja Arja, de nem bámulja sokáig, inkább gyorsan elkapja a tekintetét. ~Fogadjunk, hogy mindjárt ásítani fog!~ próbálja elűzni az unalmát, és számolni kezd magában: ha húszig megtörténik a dolog, megnyeri a fogadást, dönti el.
Isannte ráköszön a fiúra ~Ismerik egymást. Itt lakik ő is.~ vonja le a lány a következtetést. Közben a szép hajú lány a beérkező előkelő külsejű hölgyhöz sétál, hogy segítsen az asztalválasztásában, Arja meg kíváncsian figyeli a fiút ásításügyben, persze igyekszik úgy tenni, mintha igazán csak ártatlanul nézelődne.*