//Latamie, Aestrel, Chayss, Mik, Ambroggio//
- Nocsak, Mik. Hmmm. *Kóstol bele az elé helyezett borba.* Majdnem, majdnem... de azért köszönöm. *Szemével előbb a poharat, aztán a pultnál álló testes vöröset vizslatja. Hátulról is van mit nézni, de aztán kénytelen Chayssre figyelni.
Ilyen derű régen nem szállta meg, mint mikor az igric rászól, hogy zabolázza nyelvét a leányka társaságában. Garrikhnak már megígérte, hogy odafigyel a gyermekre, teljesen felesleges még Chayssnek is ijedeznie. Szemtelen szórakozott tekintete pedig még véletlenül sem palástolja, hogy szórakozik a dolgon. Azon már annál inkább, hogy a báró azt hiszi, megszabhatja, hogy kivel bújjon ágyba. Tudtával legalábbis nincsenek ilyentén alá, vagy fölé rendelve egymásnak.*
~Kérésednek.~
- Már miért volna gond? ~Meg, azt majd én eldöntöm.~
*Vonja meg a vállát, mint akinek cseppet sem számít az ősz hajú fiú. Amúgy nem nagyon okozott neki soha gondot kidobni valakit, de most miért is tenné, ha maradhat is... Igazán tehetséges fiú, a hozzá hasonlókat kár eltékozolni.*
~Az, az Arja aztán lehet, hogy mégis elcsavarja a fejét.~
*Tulajdonképp nem teljesen nyugodt az ügyet illetően, még ha egy halom ajándékkal is állított elő a fiú. Ami nyilván amiatt volt, mert volt oka engesztelni, csakis vaj lehet a fején.
Mindenesetre nem kezd nyíltan ellent mondani a bárónak, hadd higgye, hogy úgy táncol ahogy szeretné. Távol a kikötőtől, rá kell jönnie, hogy nem árt legalább úgy csinálni, mint aki együttműködik.
Hamarost azonban megzavarják őket, nem más, mint a korábban olyan alaposan megmustrált tollas fickó.*
- Szép kalap. *Jegyzi meg, s szenvtelenül állja a vizslató pillantást. Féloldalra húzódik szája sarka, amitől kissé gunyoros lesz a kifejezés, de le sem tagadhatná, hogy szórakoztatja, mi több úgy lubickol, akárcsak a frissen kifogott apróhal, melyet mégis visszaengednek a habokba.
Csak annyi a szépséghibája a dolognak, hogy az a nyomorult erszény, továbbra is a derékszíját húzza, ahelyett, hogy végre erre is rátérhetnének az igriccel.*
~Ha ez így halad, veszek még egy ruhát, piriantesi madártollal, lyhanechi finom-csipkével, wegtoreni kövekkel kirakva...~
*Megforgatja a kupát a kezében, amikor a lányka még marasztalja a bárót, s azon mereng, milyen válogatott giccsel szerelhetné fel azt a ruhát, amit amúgy nem venne fel, de legalább jól elköltené a báró pénzét rá. Még kortyol is egy jóízűt, lassan nyalva le az ajkaira gördülő kósza cseppeket. Biccentve emeli a kupát Mik felé, elismeréssel kell adóznia, mert a második kóstoló után, azért be kell lássa, ízre egészen kedvére való a nedű.*
- Mondjad, Édes. *Fordul negédesen a lányka felé. Hamis az efféle kedveskedés a szájáról. Mintha egy elf hercegnő szájába adnának válogatott szitkokat. Éppen olyan különösen hat a kedveskedés Latamie-től.* - Hogy ki vagyok?
*Erre csak olyan válasszal tudna élni, amit a kikötőben talán mindennaposnak mondhatnának, de ott sem feltétlen nézik jó szemmel. Kivéve, ha részesednek a javakból. Ámde, ezt a leánnyal nem most, és nem így szeretné megosztani. Egyelőre a sötét valóságot a legjobb volna odázni.*
- Mire vagy kíváncsi? *Vonja fel szemöldökét érdeklődve várva, hogy gyermek pontosítson. Közben a kakaót felé tolja, s a kalácsot is.* Egyél is, mert elfogysz, és beesel a padlódeszka résén, aztán Eir imádsága sem szed ki onnan.