//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tekintete fürkészi a lányt. S, nem kapja el akkor sem, mikor a smaragd rávillan, sőt, mintha még szórakozna is a dolgon, legalábbis látszólag szemeibe vidámság költözik. Esze ágában sincs megbántani azzal, hogy a gyilkos pockot kineveti, mert körülbelül Zaxdorhoz képest ennyit jelentene, egy csettintés. Más személy, valójában már két nagy pofonnak lenne kis gazdája, s élvezetté figyelné, ahogy a takony menetet vágna nyakába, vagy, ahogy kipotyogott, s elgurult szemgolyóit keresgetné tompa, óvatos tapogatózással az asztalon, melyet térdével enyhén megdönt közben, mielőtt teli tenyérrel rácsap mindkettőre. De nem így történik, s képzeletbeli vicsorra nem fele vicsorral. Biccent a hangzatos és vezetőhöz méltó "helyes" kijelentésre, mintegy tudomásul vételül. Hallgat.*
- Igazad van. *Bólogat hirtelen.* Nem tudom, hol a helyem, ne haragudj, hisz valójában nem is ismerjük egymást, elragadtattam magam és olyasmibe szóltam, melyhez nem lett volna jogom. Örülök, hogy felnőttél Kagaenae. *Dicséri meg hirtelen, még a sört is eltolja maga elől, mint, aki nem érdemli meg. Homlokát törli, s hátradől, kezét lassan ölében nyugtatva, akár a ma született bárány... csak öklömnyi tépőfogakkal és üllőnyi rágókkal.*
- Az én népem törvénye mondatja ezt, s a szokásjog... félreismertelek, hisz már tudsz gondoskodni magadról, s népedről, nincs szükséged egy ilyen vén, elfelejtett, veterán óriás maradi tanácsaira. *Kuncog fel kissé szomorkásan, majd csak az asztal lapját figyeli. Nem tudni, hogy vajon színlel, s csak eztán jön az ordítás, mely kapcsán belek gubancolódnak össze, lábak lesznek kecses masnik fejeken. De nem jön az ordítás, sőt inkább csak hümmentő csend marad a kioktatás, s a kérdőre vonás után. Aztán mégis csendesen megszólal.*
- Hiszem, hogy nép, melyet Kagan rád hagyott, bizonyára kellő tisztelettel és bizalommal tekint feléd, hiszen vélhetően biztosítottad helyettesítésed, távol maradásod idejére. A beteg gyermekek ellátásban részesülnek az ispotályban, s az éhezőknek a kancellár nyújt eleséget, szükség idején. Az omladozó házak felől, karbantartással, s a gyakorlótér újoncok hősies harsogásától hangos, kik felesküdtek a tharg birodalom védelmére. Életüket áldozzák érte, igaz, kisasszony? *Mosolyodik el, s szinte reménykedéssel tekint a lányra, de erről sem tudni, hogy játék, vagy véresen komoly, Zax arca rezdületlen, mint... általában.*
- Emlékszem a gyermekek keserves sírására... talán az legkegyetlenebb, mikor éheznek, mert rablóbandák fosztogatják falvaikat... képzeld, egyszer kivezényeltek bennünket, mert egy hegyvidéki banda fosztogatott... felpuffadt hasak és kidülledő szemek, mégis kilátszó bordák... legyek lepték el őket és már zokogni sem tudtak. Az ottani törzsfőt lefejezték... nem gondoskodott megfelelően a népéről. *Iszik egy kortyot, majd legyint.*
- Bocsáss meg... ismét butaságokat beszélek, hiszen te nem vagy ilyen, minden bizonnyal mindenről gondoskodtál, vagy ha te nem, hát az otthon lévők, hisz vélhetően rábíztad valakire. *Vonja meg a vállát, s bólogat közben, majd ismét szomorkásan mered az asztallapra, serét forgatva kezében.*