//Az eltűnt idő nyomában//
*Ahogy a „családi” kúria ügyeit fejtegetik, látszik rajta, ő sem igazán érzi sajátjának a dolgot, annyira elidegenedett, mindig, mint a vendégek, úgy járkáltak a házban. Voltak tiltva helyek, dolgok, mint minden nemesi családban, itt is voltak elvárások, szabályok, előjogok és, ami a legfontosabb hierarchia. Aminek ők szinte a legalján helyezkedtek el. Nem volt titok előttük, hogy amint kitették a lábukat, a főághoz közelebb helyezkedik azonnal pletykálkodni kezdtek, meg ócsárolni az ajándékaikat, amiket hoztak esetleg a ruháikat, amiket viseltek. ~Most igazán megnézném az arcukat és sok másukat is. Talán már a fele alulról szagolja az ibolyát. ~ A gondolat igazán édes mosolyt csal az arcára, ahogy odakerül elé a tömény. A koccintás, csak amolyan megszokás már, azt mindenki érti, az ital meg az, ami ahogy folyik lefelé a torokban, elsimítja az asztal körül ülők közötti fizikai különbségeket. Nem igazán tűnt neki fel a hirtelen ridegebbé vált hangneme, amelyet főleg a magázódás újbóli megjelenése tükröz a legjobban. Mindig is különös fenntartásokkal kezelte a férfi nemet, más volt náluk a szokás, de idővel bele kellett szoknia a fenitek hozzáállásához is. Ha nem tudott volna beilleszkedni, már régen bottal üthetnék a nyomát, vagy a fülét, ami kiállna a földből, miután elásták volna. Most nem a nemesi családoknak áll a világ, ezt már megállapította, valami furcsa átrendeződés folyik, ami nincs igazán ínyére.*
-Arra! A szerencsénkre! *Emeli a poharát, majd gurítja le az italt egy jóleső kilégzéssel megtisztelve az erős pálinkát.*
-A könyvtárba? *Először úgy érzi rosszul hallotta azt, amit a férfi mondott, talán a pálinka lecsípett egy- két másodpercet az életéből.*
-Milyen dolgod visz arra? Kutakodni jöttél? *Ha a régi idők történeteihez és szerzetesek által írt intelmekhez, esetleg családi feljegyzésekhez kell fordulni, ott talán valami nagyobb probléma lapul a mélyben. A Templom szó hallatán még a karján is feláll a szőr, de ez már csak a megszokás.*
-Jól sejted, nem kísérteném a sorsot. Mit szólnának ahhoz, ha én belépnék arra a helyre? Talán oda be se engednének. *Szalad ki a száján, hiszen Artheniorról van szó, ahol az ő nemesi családja élt, itt mindenki tisztában van vele mifélék. Majd, mintha a férfi oldana a derékszíján, olyan természetességgel dől hátra és jelenti ki, hogy akkor itt most beszélgetés lesz. Mint utóbb kiderül ez alatt információ csere értendő, amit egyből levesz, szélesen meg is mosolyogja.*
-Igen, van egy bátyám. Bár már néhány éve nem láttam, mióta anyám beházasította egy Wegtoreni ághoz. *Ad meg annyi információt, amennyit egyelőre jónak lát, bár a mondat, némi emlékáradatot eredményez, félre is pillant, mikor megjelenik a szemei előtt a sötételf férfi. Ebből az állapotból, csak az apa mibenlétére irányuló kérdés zökkenti ki.*
-Persze, hogy él! *Csapja arrébb az asztalon az üres felespoharat.*
-Mi haszna lenne holtan? Minek nézel te minket? *Ráncolja össze a homlokát, miközben próbálja a tekintetét belefúrni a másik szemeibe, mintha csak belelátna a gondolatai sűrűjébe ettől.*