Arthenior - Wegtoreni Kalmár
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 226 (4501. - 4520. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
4520. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-13 04:18:14
Üzenet elküldve: 2020-06-13 04:18:14
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kufárok a toronyból//
-Kovácsműhely, mi? ~Persze, hol máshol székelne egy efféle wegtoreni?~
-Enni? Nos igen... Egy étkezés rám férne. A táplálkozás sosem lehet csupán formalitás, ezt jól jegyezze meg, fiatal barátom! Csomagoljon kérem el néhány pogácsát útravaló gyanánt, leányom. * Azzal a pultra helyez 18 aranyat a két Hamuban sült tepertős pogácsaért cserébe.
Utolsó szavait természetesen már Balkócza Xavylari felé intézi.*
-Nem pocsékolhatjuk az időt, fiatalúr. *Azt már rég észrevette, hogy a fél-elf igen csak kényelmessé tud válni, ha hagyja neki az ember.*
-Ki tudja, mennyi idő lesz felkutatni Taitos mestert? Ha van mágus, aki képes elrejtőzni, az ő lesz... Nekünk pedig még dolgunk van itt. Méghozzá a Kovácsműhelyben. *Sosem gondolta volna, hogy ilyen körülményes üzletet kötni Artheniorban. Pedig nem akármilyen tárgyakat kínál eladásra.
A rendelt ételt természetesen megvárja, de ezt követően azonnal a kijárat felé veszi az irányt. Nem mulasztja el alaposan hátba bökni Cerberumot, ha amaz vonakodna elindulni. Sok-sok mérföld áll még előttük, s ha mindenhol ennyi időt elvesztegetnek, hát sosem érnek küldetésük végére. Neki pedig, mint a Torony felvigyázójának, a Toronyban a helye.*
-Kovácsműhely, mi? ~Persze, hol máshol székelne egy efféle wegtoreni?~
-Enni? Nos igen... Egy étkezés rám férne. A táplálkozás sosem lehet csupán formalitás, ezt jól jegyezze meg, fiatal barátom! Csomagoljon kérem el néhány pogácsát útravaló gyanánt, leányom. * Azzal a pultra helyez 18 aranyat a két Hamuban sült tepertős pogácsaért cserébe.
Utolsó szavait természetesen már Balkócza Xavylari felé intézi.*-Nem pocsékolhatjuk az időt, fiatalúr. *Azt már rég észrevette, hogy a fél-elf igen csak kényelmessé tud válni, ha hagyja neki az ember.*
-Ki tudja, mennyi idő lesz felkutatni Taitos mestert? Ha van mágus, aki képes elrejtőzni, az ő lesz... Nekünk pedig még dolgunk van itt. Méghozzá a Kovácsműhelyben. *Sosem gondolta volna, hogy ilyen körülményes üzletet kötni Artheniorban. Pedig nem akármilyen tárgyakat kínál eladásra.
A rendelt ételt természetesen megvárja, de ezt követően azonnal a kijárat felé veszi az irányt. Nem mulasztja el alaposan hátba bökni Cerberumot, ha amaz vonakodna elindulni. Sok-sok mérföld áll még előttük, s ha mindenhol ennyi időt elvesztegetnek, hát sosem érnek küldetésük végére. Neki pedig, mint a Torony felvigyázójának, a Toronyban a helye.*
4519. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-12 23:37:45
Üzenet elküldve: 2020-06-12 23:37:45
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
//közben felszolgálónak jelezve//
*A szigorú tekintet talán testet lelket átjáró, a férfi vadállatias formáit egyébként is csak az őt leplező bőr, s vászon együttese takarja el. Talán nem merészség azt állítani, hogy a mélyföldiek nem egyszerű népség, bár az is igaz, hogy a wegtoreniek egyikére sem lehet ezt mondani. D'orban kétségkívül fékevesztett vad is meghúzódhat, sokkal nagyobb eséllyel, mint a kegyes és borba mártogatott kenyérhéj romantikája. Tekintete ehhez hasonlatos, ahogyan az ajkak mozdulását, arcizmok játékát, s a kecsesen szabadon hagyott vállgödörben játszó erek táncát kíséri figyelemmel, míg válaszra vár. Az alázatra szembetűnően húzódik összébb a szemöldök, mint, ki nem örül annak, amit lát, talán utolsó kérdése is erre utalhat, azonban nem szól, mára már eleget szólt erről. Részéről a némaság nem kegy, nem alázat és nem szívesség, csupán egy tett, ami rá jellemző.*
- Bor. *Ismétli meg, miközben elhelyezkedik.* Legyen hát bor, ha már erjesztett, savanyú kancatej nincs... bár D'or nem szokta erősségét. *Talán némi csalódottság felhangja is hallatszik, valójában D'or semmilyen más italt nem ivott még azon kívül. Akad persze szőlő, még tán gabonából főtt ser is, azonban vidékén ez nem volt szokás, a vándorló életmód nem tette lehetővé a termesztést, a sivatag pedig az üzletet nem.*
- Megértem. Hiszen csak most találkoztunk, s máris idődet kérem. *Bólint, jelezvén, hogy nem sértő számára, s maga sem annak szánta korábbi mondatát.*
- Értékes a társaságod. *Emeli fel kezét.* Wegtoren erős, nem annyira, mint a sivatag, de erős. Erősebb, mint Arthenior, ki csak fél, s nem egész. A Ház, a család fontos, s első, mindenek felett az Ihs mellett. Yeza jól teszi, ha hűséges, a hűség fontos, nem ítélkezem emiatt. *Sóhajt fel, majd a pult felé pillant.*
- D'or ingyen evett, s még szállása sincs, engedd meg, hogy aranyammal adózzam. Szoba is kell éjszakára. *Felszolgálót keres, majd oldalán függő tarisznyájában keresgél, miközben Yezára figyel. A kézmozdulatokra elismerőn és köszönettel tekintetében biccent.*
- Meg kell tanulnom a közös nyelvet, talán ebben segíthetsz, ha már velem nem jössz utamra. Hogy mondják, hogy bor? Vagy szőlő, dió, közös nyelven? D'ornak megfelel, csak ma húst nem ehet. *Rázza meg fejét egy pillanatra, majd feltekint.*
- D'or céljához ért, s küldetése most kezdődik. Az út hosszú volt nekem, éhségem háromnegyede Ihs'Maillon tulajdona, nem csillapíthatja hús, csak az ő étkét. *Próbálja elmagyarázni. Majd inkább néhány mozdulattal később egy kis lapokból álló könyvecskét tesz az asztalra, melyet felnyitva tol közelebb Yezához, kissé maga is közelebb hajol, s ujjával mutatja, mit tagoltan, kissé szaggatottan felolvas.*
- Ihs vagy, s egy igaz urad az Első, Ihs'maillon, kinek létezésed köszönheted, így minden háromnegyed rész az egészből őt illeti. *Az írás jelnyelv, ez látszik, számos rajz alkot betűt, bonyolult és összetett, mégis próbálja megmutatni.*
- Ez a Tkht'ter. *Érinti meg a kis bőrkötéses könyvet tisztelettel.* Ihs'Maillon tudása. Hitem eszerint határozza meg életem. Háromnegyed rész. *Pillant fel nyomatékosítva.*
- Ha asszonyom volnál, Ihs'Maillont illetné a háromnegyed, enyém csak negyed belőled. *Rándul meg szájának sarka, vélhetően ismét viccelni próbált, aztán folytatja.*
- Tkh'ter fontos. Életem része. Mindenkinek fontos, de nem tudják. *Sóhajt fel.*
- Neked van... életed része? Ami fontos? Ami számít? Yezának mi számít? Mi a legfontosabb, még Yeza életénél is? *Szalad fel szemöldöke, majd a pult felé pillant ismét.*
//közben felszolgálónak jelezve//
*A szigorú tekintet talán testet lelket átjáró, a férfi vadállatias formáit egyébként is csak az őt leplező bőr, s vászon együttese takarja el. Talán nem merészség azt állítani, hogy a mélyföldiek nem egyszerű népség, bár az is igaz, hogy a wegtoreniek egyikére sem lehet ezt mondani. D'orban kétségkívül fékevesztett vad is meghúzódhat, sokkal nagyobb eséllyel, mint a kegyes és borba mártogatott kenyérhéj romantikája. Tekintete ehhez hasonlatos, ahogyan az ajkak mozdulását, arcizmok játékát, s a kecsesen szabadon hagyott vállgödörben játszó erek táncát kíséri figyelemmel, míg válaszra vár. Az alázatra szembetűnően húzódik összébb a szemöldök, mint, ki nem örül annak, amit lát, talán utolsó kérdése is erre utalhat, azonban nem szól, mára már eleget szólt erről. Részéről a némaság nem kegy, nem alázat és nem szívesség, csupán egy tett, ami rá jellemző.*
- Bor. *Ismétli meg, miközben elhelyezkedik.* Legyen hát bor, ha már erjesztett, savanyú kancatej nincs... bár D'or nem szokta erősségét. *Talán némi csalódottság felhangja is hallatszik, valójában D'or semmilyen más italt nem ivott még azon kívül. Akad persze szőlő, még tán gabonából főtt ser is, azonban vidékén ez nem volt szokás, a vándorló életmód nem tette lehetővé a termesztést, a sivatag pedig az üzletet nem.*
- Megértem. Hiszen csak most találkoztunk, s máris idődet kérem. *Bólint, jelezvén, hogy nem sértő számára, s maga sem annak szánta korábbi mondatát.*
- Értékes a társaságod. *Emeli fel kezét.* Wegtoren erős, nem annyira, mint a sivatag, de erős. Erősebb, mint Arthenior, ki csak fél, s nem egész. A Ház, a család fontos, s első, mindenek felett az Ihs mellett. Yeza jól teszi, ha hűséges, a hűség fontos, nem ítélkezem emiatt. *Sóhajt fel, majd a pult felé pillant.*
- D'or ingyen evett, s még szállása sincs, engedd meg, hogy aranyammal adózzam. Szoba is kell éjszakára. *Felszolgálót keres, majd oldalán függő tarisznyájában keresgél, miközben Yezára figyel. A kézmozdulatokra elismerőn és köszönettel tekintetében biccent.*
- Meg kell tanulnom a közös nyelvet, talán ebben segíthetsz, ha már velem nem jössz utamra. Hogy mondják, hogy bor? Vagy szőlő, dió, közös nyelven? D'ornak megfelel, csak ma húst nem ehet. *Rázza meg fejét egy pillanatra, majd feltekint.*
- D'or céljához ért, s küldetése most kezdődik. Az út hosszú volt nekem, éhségem háromnegyede Ihs'Maillon tulajdona, nem csillapíthatja hús, csak az ő étkét. *Próbálja elmagyarázni. Majd inkább néhány mozdulattal később egy kis lapokból álló könyvecskét tesz az asztalra, melyet felnyitva tol közelebb Yezához, kissé maga is közelebb hajol, s ujjával mutatja, mit tagoltan, kissé szaggatottan felolvas.*
- Ihs vagy, s egy igaz urad az Első, Ihs'maillon, kinek létezésed köszönheted, így minden háromnegyed rész az egészből őt illeti. *Az írás jelnyelv, ez látszik, számos rajz alkot betűt, bonyolult és összetett, mégis próbálja megmutatni.*
- Ez a Tkht'ter. *Érinti meg a kis bőrkötéses könyvet tisztelettel.* Ihs'Maillon tudása. Hitem eszerint határozza meg életem. Háromnegyed rész. *Pillant fel nyomatékosítva.*
- Ha asszonyom volnál, Ihs'Maillont illetné a háromnegyed, enyém csak negyed belőled. *Rándul meg szájának sarka, vélhetően ismét viccelni próbált, aztán folytatja.*
- Tkh'ter fontos. Életem része. Mindenkinek fontos, de nem tudják. *Sóhajt fel.*
- Neked van... életed része? Ami fontos? Ami számít? Yezának mi számít? Mi a legfontosabb, még Yeza életénél is? *Szalad fel szemöldöke, majd a pult felé pillant ismét.*
4518. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-12 22:31:44
Üzenet elküldve: 2020-06-12 22:31:44
Rang: Játékos
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Különös, de azzal, hogy meghúzta a maga számára a határokat, egy kicsit meg is nyugszik. Egy olyannak, mint Yeza, idegen a nyugalom, de mint a földre szorított kutya, most ő is enged. Zaklatottból kimerültté simul a lélek tavának tükre. D'or szavait nem szövi át érzelem, de a csend is beszédes. A fogalmazással karöltve hangulatot festenek. A visszautasítás a porszemeket is megcsikorgatja egymáson, legalábbis Yeza efféle karcot érez a neki szánt mondatból. Általában az ilyesmi felpiszkálná parazsát, de most tartja magát a határként kijelölt fojtóhurok korlátaihoz. Nem védi meg magát, csak lesüti a pillantását, mint ahogy az alázattal elfogadott penitenciára szokás hajlani. Korholásnak hallik, amit a sivatag fia a fejére olvas, de Yeza ajkára mégis hálás kis mosoly árnya ül ki. Az, hogy a férfi felrója ezeket a dolgokat, figyelmet leplez le, ami így vagy úgy, de jóleső kegy. Az imént olyan érzése volt, mintha D'or a napot befejezvén visszavonulást helyezett volna kilátásba. De most egyértelmű óhajként ragaszkodni látszik a társaságához; még a "borzasztóan szörnyű dialektus" ellenére is. Yeza követi a férfit a kiválasztott asztalhoz, ha már ilyen gesztust tesz és helyet foglal.*
- Talán D'or megkóstolhatná a bort inkább. Én is szívesen innék egy pohárral mellé az én vacsorám *mondja.* - Ha te nehéz ételt nem kíván, a wegtoreni nedű mellé jó szőlő, dió és sajt. De finom pogácsa is. *Ezen Yeza is elgondolkodik, mert bár kedvére volna a fűszeres vadkan, ilyenkor lehet, hogy jobban esne neki is valami könnyebb vacsora.
Most, hogy kissé leülepedtek a dolgok a lelkében, érez némi bűntudatot az iménti fordulat miatt.*
- Nem arról van szó, hogy ne lenne rád időm *szedi össze nem túl fényes dialektusa minden fellelhető cizelláltságát.* - Az én időm felett a Ház dönt, nem Yeza. *Aztán csak megvonja a vállát egy fanyar kis mosollyal.* - És én kevésbé jól ismer várost, mint beszél sivatag nyelve. D'or mással jobban jár. *Nem erőlködik tovább, hogy a fogalmazás szabályaiba törje a szavait. Tudna ennél ékesebben is szólni, de az egyszerűbb út esetlen bája valahogy jobban tetszik neki, ha tökéletesen amúgy se tudná kiejteni a feledésbe kopott dialektust.*
- Yeza elesett, mert hegyen innen is beszélnek más nyelv *mondja, bár nem igazán akaródzik. Igaz, korábban már megszólták a próbálkozást, most önkéntelenül kíséri mondandóját néhány kézmozdulattal. Ezek a jelek is elütnek, de sejthető, hogy nem hiba miatt, hanem akaratlagosan.* - Szavak ugyanazok, mégis más. *A "nyelv" és a "szavak" kísérő mozdulatai sokkal inkább az élni és az érezni kifejezésekre feleltethetők meg.* - Emberek mások. Yeza még nem ért teljesen, nem beszél itteni... dialektus jól. Idő kell, míg tanul. Addig Yeza nem ügyes. Bizonytalan tűz csak imbolyog sötétben.
*Különös, de azzal, hogy meghúzta a maga számára a határokat, egy kicsit meg is nyugszik. Egy olyannak, mint Yeza, idegen a nyugalom, de mint a földre szorított kutya, most ő is enged. Zaklatottból kimerültté simul a lélek tavának tükre. D'or szavait nem szövi át érzelem, de a csend is beszédes. A fogalmazással karöltve hangulatot festenek. A visszautasítás a porszemeket is megcsikorgatja egymáson, legalábbis Yeza efféle karcot érez a neki szánt mondatból. Általában az ilyesmi felpiszkálná parazsát, de most tartja magát a határként kijelölt fojtóhurok korlátaihoz. Nem védi meg magát, csak lesüti a pillantását, mint ahogy az alázattal elfogadott penitenciára szokás hajlani. Korholásnak hallik, amit a sivatag fia a fejére olvas, de Yeza ajkára mégis hálás kis mosoly árnya ül ki. Az, hogy a férfi felrója ezeket a dolgokat, figyelmet leplez le, ami így vagy úgy, de jóleső kegy. Az imént olyan érzése volt, mintha D'or a napot befejezvén visszavonulást helyezett volna kilátásba. De most egyértelmű óhajként ragaszkodni látszik a társaságához; még a "borzasztóan szörnyű dialektus" ellenére is. Yeza követi a férfit a kiválasztott asztalhoz, ha már ilyen gesztust tesz és helyet foglal.*
- Talán D'or megkóstolhatná a bort inkább. Én is szívesen innék egy pohárral mellé az én vacsorám *mondja.* - Ha te nehéz ételt nem kíván, a wegtoreni nedű mellé jó szőlő, dió és sajt. De finom pogácsa is. *Ezen Yeza is elgondolkodik, mert bár kedvére volna a fűszeres vadkan, ilyenkor lehet, hogy jobban esne neki is valami könnyebb vacsora.
Most, hogy kissé leülepedtek a dolgok a lelkében, érez némi bűntudatot az iménti fordulat miatt.*
- Nem arról van szó, hogy ne lenne rád időm *szedi össze nem túl fényes dialektusa minden fellelhető cizelláltságát.* - Az én időm felett a Ház dönt, nem Yeza. *Aztán csak megvonja a vállát egy fanyar kis mosollyal.* - És én kevésbé jól ismer várost, mint beszél sivatag nyelve. D'or mással jobban jár. *Nem erőlködik tovább, hogy a fogalmazás szabályaiba törje a szavait. Tudna ennél ékesebben is szólni, de az egyszerűbb út esetlen bája valahogy jobban tetszik neki, ha tökéletesen amúgy se tudná kiejteni a feledésbe kopott dialektust.*
- Yeza elesett, mert hegyen innen is beszélnek más nyelv *mondja, bár nem igazán akaródzik. Igaz, korábban már megszólták a próbálkozást, most önkéntelenül kíséri mondandóját néhány kézmozdulattal. Ezek a jelek is elütnek, de sejthető, hogy nem hiba miatt, hanem akaratlagosan.* - Szavak ugyanazok, mégis más. *A "nyelv" és a "szavak" kísérő mozdulatai sokkal inkább az élni és az érezni kifejezésekre feleltethetők meg.* - Emberek mások. Yeza még nem ért teljesen, nem beszél itteni... dialektus jól. Idő kell, míg tanul. Addig Yeza nem ügyes. Bizonytalan tűz csak imbolyog sötétben.
4517. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-12 17:37:57
Üzenet elküldve: 2020-06-12 17:37:57
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Mintha érdeklődés csillanna az érzéketlen, fekete, apró ráncok redői között meghúzódó tekintetben. Mintha reagálna a lány megváltozott hangszínére. Megvárja, míg Sergretor távozik, de nem szól, a Csend hangján beszél. A szinte alig látszódó feketéllő szemöldök egy pillanatra összefut homloktájt, mintha gondolkodna, s továbbra is szótlan hallgatja a lányt, tekintete nem keres kiutat, s nem menekül a párbeszéd elől.
Sivatag. Mily nemes és mily végtelen, tisztelettel adózik iránta mind, ki benne él, s ez a tisztelet olykor számos áldozattal jár. A forróság nem csak kívülről viseli meg az embert, belülről is égeti, sok esetben véglegesen. Aki látott már csuklyás rablóbandát, az egyébként is emésztő forróság ellenére gyújtogatni, aki látott már sudár, ében szín tiszta vérű nőt, kit hajánál fogva vonszolnak a homokban, míg oldala ki nem vérzik, vagy férfit mandulafa törzséhez kötözve, míg kígyó, vagy skorpió martalékává válik, az nem szenvedi az érzelmeket, hasonlatossá kell válnia e világhoz. D'orban sok minden játszódik le, persze sajnos Yeza ebből sok mindent nem észlel, a sivatagi férfi ezzel nagyon is tisztában van. Nem tud megváltozni, s vélhetően már nem is fog. Érzelmet kimutatni gyengeség, a könnyek szégyen, a jajveszékelés a gyermekek kiváltsága, s Ihs'Maillon megveti a gyengéket. De D'or ember is, ami azt illeti, pont hallgatásából és életmódjából adódóan elég jó megfigyelő.*
- Úgy. *Bólint egy kis idő után.* Hát még arra sincs időd, hogy a várost megmutasd nekem? *Emelkedik meg a szemöldök, a hanghordozás változatlanul csendes, s mit ajka kínál, csupán néhány szó... de színtiszta igaz, az a néhány szó. A földre pillant, majd az ajtó felé.*
- Szóval... nekem kell maradnom ahhoz, hogy ismét láthassalak, s a borzasztóan szörnyű dialektusod hallgathassam? *Emeli meg ismét arcát, hogy tekintetük találkozhasson. Vállát vonja, mosolytalan, rezzenéstelen arccal.*
- Úgy hát akkor itt verek tanyát, ha akad hely egy magamfajtának a fogadóban. Te tűz, én homok... Es' ahrobal, te mahtiak ves ges! A homok tánca kiszámíthatatlan a szélben. *Aprót rándul a széjszél.* Nem kevésbé, mint a tűzé. *Szól aztán, s a pult felé tekint, még mindig állva.*
- Milyen gyümölcsöt adnak még itt? Egy kis erjesztett kancatej is jól esne. *Végtére is semmi nem tiltja, hogy alkoholt fogyasszon, ahogyan valójában húst sem tiltja semmi.*
- Közben elmeséled, mi végre a fájdalom, s annak láttatása, mely elesettnek mutat. *D'or egyenes és őszinte, sokszor talán kíméletlenül. Maga nem rendelkezik az érzelmek széles palettájával, bár valaha lehet rendelkezett vele. Hogy most mégis miért tesz kivételt? Maga sem tudná megmondani, bár egy wegtoreni rokon ismeretsége sosem jöhet rosszul céljaihoz, főként, ha az vörös, mint a tűz, s az illata a messzi fűszerek édes világára emlékeztet. Az egyik asztal felé indul, ideje beilleszkedni, az első lépéseket már megtette.*
*Mintha érdeklődés csillanna az érzéketlen, fekete, apró ráncok redői között meghúzódó tekintetben. Mintha reagálna a lány megváltozott hangszínére. Megvárja, míg Sergretor távozik, de nem szól, a Csend hangján beszél. A szinte alig látszódó feketéllő szemöldök egy pillanatra összefut homloktájt, mintha gondolkodna, s továbbra is szótlan hallgatja a lányt, tekintete nem keres kiutat, s nem menekül a párbeszéd elől.
Sivatag. Mily nemes és mily végtelen, tisztelettel adózik iránta mind, ki benne él, s ez a tisztelet olykor számos áldozattal jár. A forróság nem csak kívülről viseli meg az embert, belülről is égeti, sok esetben véglegesen. Aki látott már csuklyás rablóbandát, az egyébként is emésztő forróság ellenére gyújtogatni, aki látott már sudár, ében szín tiszta vérű nőt, kit hajánál fogva vonszolnak a homokban, míg oldala ki nem vérzik, vagy férfit mandulafa törzséhez kötözve, míg kígyó, vagy skorpió martalékává válik, az nem szenvedi az érzelmeket, hasonlatossá kell válnia e világhoz. D'orban sok minden játszódik le, persze sajnos Yeza ebből sok mindent nem észlel, a sivatagi férfi ezzel nagyon is tisztában van. Nem tud megváltozni, s vélhetően már nem is fog. Érzelmet kimutatni gyengeség, a könnyek szégyen, a jajveszékelés a gyermekek kiváltsága, s Ihs'Maillon megveti a gyengéket. De D'or ember is, ami azt illeti, pont hallgatásából és életmódjából adódóan elég jó megfigyelő.*
- Úgy. *Bólint egy kis idő után.* Hát még arra sincs időd, hogy a várost megmutasd nekem? *Emelkedik meg a szemöldök, a hanghordozás változatlanul csendes, s mit ajka kínál, csupán néhány szó... de színtiszta igaz, az a néhány szó. A földre pillant, majd az ajtó felé.*
- Szóval... nekem kell maradnom ahhoz, hogy ismét láthassalak, s a borzasztóan szörnyű dialektusod hallgathassam? *Emeli meg ismét arcát, hogy tekintetük találkozhasson. Vállát vonja, mosolytalan, rezzenéstelen arccal.*
- Úgy hát akkor itt verek tanyát, ha akad hely egy magamfajtának a fogadóban. Te tűz, én homok... Es' ahrobal, te mahtiak ves ges! A homok tánca kiszámíthatatlan a szélben. *Aprót rándul a széjszél.* Nem kevésbé, mint a tűzé. *Szól aztán, s a pult felé tekint, még mindig állva.*
- Milyen gyümölcsöt adnak még itt? Egy kis erjesztett kancatej is jól esne. *Végtére is semmi nem tiltja, hogy alkoholt fogyasszon, ahogyan valójában húst sem tiltja semmi.*
- Közben elmeséled, mi végre a fájdalom, s annak láttatása, mely elesettnek mutat. *D'or egyenes és őszinte, sokszor talán kíméletlenül. Maga nem rendelkezik az érzelmek széles palettájával, bár valaha lehet rendelkezett vele. Hogy most mégis miért tesz kivételt? Maga sem tudná megmondani, bár egy wegtoreni rokon ismeretsége sosem jöhet rosszul céljaihoz, főként, ha az vörös, mint a tűz, s az illata a messzi fűszerek édes világára emlékeztet. Az egyik asztal felé indul, ideje beilleszkedni, az első lépéseket már megtette.*
4516. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-12 10:21:12
Üzenet elküldve: 2020-06-12 10:21:12
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Dokik//
//Részben Mik//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Vyl mindenből csak egy incselkedést érzékel, ami az idő teltével inkább kezd húspiacra hasonlítani. Mintha a fiú megkaparintásának gondolata és a tálcán kínálkozó Shan között kéne választania. Előbbire is szívesen licitálna, de a mandulaszemű szépséghez még a karját sem kell nyújtania, a sült galamb a szájába készül repülni. Persze benne lenne egy hármasban, de a hiú ábrándokat el kell kergetni, mert több, mint valószínű, hogy Miket el kell engednie. A csinos arc nem rezdül, a kellemes mosoly kitart, mélyen belenéz a mézbarna szempárba, elveszik bennük. Lassan azért szóra kéne már méltatnia a zsoldost, hiába is tetszik meg neki egyre jobban a stílusa.*
- Hát akkor engedjük elrepülni azt a madárkát, ami nem lehet a miénk. *Közben pedig a következő korsóért nyúl, hogy legurítsa azt is. Egy húzásra.*
- És fogjunk inkább vadmacskákat. *Na ennél már egyértelműbb jelet nem is tudna adni, főként, hogy kacér mosollyal is megspékeli. Persze ezek mellett a rakoncátlan csipkeváll még mindig nem akarja elfedni a csupasz bőrt ott, ahol kéne, de ez Vylt nem érdekli. A hangulat fokozódik, miközben Shan mesélni kezd neki, izgatott tekintettel kíséri végig és szívja magába a mandulaszemű minden egyes mondatát.*
- Valóban? Hát, én még nyáron érkeztem, igazság szerint Khul karolt fel. Őrjáratoztak Reyjel, meg Milhennel, de... nem is tudom. *Kicsit maga elé mered, ugyanis sem a nagyszájú testőrt, sem a tolvajt, sem pedig Ralast nem látta jó ideje.*
- Te találkoztál velük? Már hónapok óta semmi hír Ralasról és érdekes módon Khult sem láttam. *De ennél csak rosszabb lesz minden, Shanneira visszakérdez, amit elkerekedő szemekkel és meglepett tekintettel fogad. Most hazudjon? Vagy mondjon igazat, kivételesen? De ha igen, mennyit titkoljon el? Ehhez inkább megissza az utolsó korsó sörét is, fenékig, az utolsó cseppet is, hátha az segít - és azt is teszi.*
- Én... elszöktem otthonról. Apám a Vaelsyrrine örökös volt, anyám szegénynegyedi ember kurva. Én lettem a végtermék, eredetileg anyámnál éltem, de az kidobott még pár éves koromban az utcára. Eleinte nehéz volt, de találtam barátokat. Loptunk, macskát nyúztunk, a szőrméjét az orvosok és varrónők maradék cérnájából takaróvá és rongyokká ügyeskedtük, a húsukat megettük. A patkányoknál már nehezebb volt, ott csak a húsával lehet mit kezdeni. *Elmosolyodik a keserédes régi emlékeken, közben pedig észre sem veszi, hogy nem innen kérte a mesét a másik. talán egy kissé az ital miatt is, de inkább Arthenior válthatja ki ezt Vylből, a zsoldos meg az első, aki meghallhatja a félvér történetét.*
- Volt egy jó barátnőm, Shildra. Egyszer nagyon legyengültem, a fiúk mindig elvették a kajámat. Elindult nekem lopni a Piacra, de elkapták. Valami nemes birtokáról volt való az étel. Levágták a kezét, ő pedig belehalt a fertőződésbe, hiába próbáltam ápolni. Végül megelégeltem ezt és felkerestem apámat, aki valamiért befogadott. Talán úgy lehetett vele, hogy jobb szem előtt lennie a titoknak. *Felkacag. Még mindig puhapöcsnek és púderesképű fasznak tartja azt az elfet. Hányinger kerülgeti, ha csak arra a húzott, fanyali pofájára gondol.*
- Hát, nem éheztem legalább, de nem hagyhattam el a szobámat sokáig, a cselédek folyton megaláztak, apám vert, leszaggatták a ruhámat, csak nagyon ksőn léphettem ki a kertbe is. Persze a jómodort azért igyekeztek megtanítani, eléggé sikerült olyan elkényeztetett picsává nevelniük, mintha tényleg valami nemesi luvnya lennék. Aztán elszöktem, a Kikötőbe, úgy hat évvel ezelőtt. Ott találkoztam a dokival, akit most keresünk fel. *A mostani kuncogás különbözik is az előzőtől, Int kedves emlékeket hagyott benne, de hamar lelohad, mikor elkezd a történet folytatására is emlékezni.*
- Marasztalt, de hazamentem. Apám mérgében nekem esett a tőrével, a csuklómon és a combomon talált el. Végül feladtam, megint csak a szobámban raboskodhattam, amíg a részeg komorna el nem felejtette bezárni az ajtót. Elszöktem és a Sellőbe igyekeztem, az úton találtak rám. Azóta itt vagyok. *Most nehéz erre bármit is mondani, megölte a hangulatot, kegyetlenül leszúrta és ez idegesíti. Marad inkább a klasszikus megoldásnál.*
- Szépfiú, hozz nekem és a barátnőmnek két Törpe sört. Itt a pénzed! *És előveszi a 30 aranyat Miknek.*
A hozzászólás írója (Aranyfattyú Vyliassa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.12 10:22:30
//Részben Mik//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Vyl mindenből csak egy incselkedést érzékel, ami az idő teltével inkább kezd húspiacra hasonlítani. Mintha a fiú megkaparintásának gondolata és a tálcán kínálkozó Shan között kéne választania. Előbbire is szívesen licitálna, de a mandulaszemű szépséghez még a karját sem kell nyújtania, a sült galamb a szájába készül repülni. Persze benne lenne egy hármasban, de a hiú ábrándokat el kell kergetni, mert több, mint valószínű, hogy Miket el kell engednie. A csinos arc nem rezdül, a kellemes mosoly kitart, mélyen belenéz a mézbarna szempárba, elveszik bennük. Lassan azért szóra kéne már méltatnia a zsoldost, hiába is tetszik meg neki egyre jobban a stílusa.*
- Hát akkor engedjük elrepülni azt a madárkát, ami nem lehet a miénk. *Közben pedig a következő korsóért nyúl, hogy legurítsa azt is. Egy húzásra.*
- És fogjunk inkább vadmacskákat. *Na ennél már egyértelműbb jelet nem is tudna adni, főként, hogy kacér mosollyal is megspékeli. Persze ezek mellett a rakoncátlan csipkeváll még mindig nem akarja elfedni a csupasz bőrt ott, ahol kéne, de ez Vylt nem érdekli. A hangulat fokozódik, miközben Shan mesélni kezd neki, izgatott tekintettel kíséri végig és szívja magába a mandulaszemű minden egyes mondatát.*
- Valóban? Hát, én még nyáron érkeztem, igazság szerint Khul karolt fel. Őrjáratoztak Reyjel, meg Milhennel, de... nem is tudom. *Kicsit maga elé mered, ugyanis sem a nagyszájú testőrt, sem a tolvajt, sem pedig Ralast nem látta jó ideje.*
- Te találkoztál velük? Már hónapok óta semmi hír Ralasról és érdekes módon Khult sem láttam. *De ennél csak rosszabb lesz minden, Shanneira visszakérdez, amit elkerekedő szemekkel és meglepett tekintettel fogad. Most hazudjon? Vagy mondjon igazat, kivételesen? De ha igen, mennyit titkoljon el? Ehhez inkább megissza az utolsó korsó sörét is, fenékig, az utolsó cseppet is, hátha az segít - és azt is teszi.*
- Én... elszöktem otthonról. Apám a Vaelsyrrine örökös volt, anyám szegénynegyedi ember kurva. Én lettem a végtermék, eredetileg anyámnál éltem, de az kidobott még pár éves koromban az utcára. Eleinte nehéz volt, de találtam barátokat. Loptunk, macskát nyúztunk, a szőrméjét az orvosok és varrónők maradék cérnájából takaróvá és rongyokká ügyeskedtük, a húsukat megettük. A patkányoknál már nehezebb volt, ott csak a húsával lehet mit kezdeni. *Elmosolyodik a keserédes régi emlékeken, közben pedig észre sem veszi, hogy nem innen kérte a mesét a másik. talán egy kissé az ital miatt is, de inkább Arthenior válthatja ki ezt Vylből, a zsoldos meg az első, aki meghallhatja a félvér történetét.*
- Volt egy jó barátnőm, Shildra. Egyszer nagyon legyengültem, a fiúk mindig elvették a kajámat. Elindult nekem lopni a Piacra, de elkapták. Valami nemes birtokáról volt való az étel. Levágták a kezét, ő pedig belehalt a fertőződésbe, hiába próbáltam ápolni. Végül megelégeltem ezt és felkerestem apámat, aki valamiért befogadott. Talán úgy lehetett vele, hogy jobb szem előtt lennie a titoknak. *Felkacag. Még mindig puhapöcsnek és púderesképű fasznak tartja azt az elfet. Hányinger kerülgeti, ha csak arra a húzott, fanyali pofájára gondol.*
- Hát, nem éheztem legalább, de nem hagyhattam el a szobámat sokáig, a cselédek folyton megaláztak, apám vert, leszaggatták a ruhámat, csak nagyon ksőn léphettem ki a kertbe is. Persze a jómodort azért igyekeztek megtanítani, eléggé sikerült olyan elkényeztetett picsává nevelniük, mintha tényleg valami nemesi luvnya lennék. Aztán elszöktem, a Kikötőbe, úgy hat évvel ezelőtt. Ott találkoztam a dokival, akit most keresünk fel. *A mostani kuncogás különbözik is az előzőtől, Int kedves emlékeket hagyott benne, de hamar lelohad, mikor elkezd a történet folytatására is emlékezni.*
- Marasztalt, de hazamentem. Apám mérgében nekem esett a tőrével, a csuklómon és a combomon talált el. Végül feladtam, megint csak a szobámban raboskodhattam, amíg a részeg komorna el nem felejtette bezárni az ajtót. Elszöktem és a Sellőbe igyekeztem, az úton találtak rám. Azóta itt vagyok. *Most nehéz erre bármit is mondani, megölte a hangulatot, kegyetlenül leszúrta és ez idegesíti. Marad inkább a klasszikus megoldásnál.*
- Szépfiú, hozz nekem és a barátnőmnek két Törpe sört. Itt a pénzed! *És előveszi a 30 aranyat Miknek.*
A hozzászólás írója (Aranyfattyú Vyliassa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.12 10:22:30
4515. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-11 21:14:05
Üzenet elküldve: 2020-06-11 21:14:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 115
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 115
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Dokik//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
-Beledöfsz egy villát a lábába? Akkor már biztosan nem fog fájni az arca.
*Jegyzi meg két rágás között viccelődve, kicsit talán féltékenyen, utóbbi érzelmét azonban széles vigyorral igyekszik leplezni. Na persze semmi baja azzal, ha Vyl ágyba akar bújni a fiúval, de egyelőre neki is tervei vannak a lánnyal, már persze ha azt ő is így akarja. Egyelőre pedig egészen úgy tűnt a sellő is vevő egy kis mókára, a zsoldos azonban kezd kicsit elbizonytalanodni, ahogy a másik sóvárgását hallgatja a pincér után.*
-Attól, hogy csinos még lehet, hogy olyan az ágyban, mint egy döglött hal.
*Emeli mézszín tekintetét Vylre, sajnos a tapasztalat beszél belőle. Egyszer még jó pár évvel ezelőtt sikerült nagy nehezen ledumálnia az alsóneműt egy vörös szépségről még Wegtorenben, az volt talán az egyik legkellemetlenebb és nyomasztóbb éjszakája.
A lakomázást befejezve simít végig jóllakottan teli bendőjén, s bár eléggé erős ingert érez egy öblös böfögés elengedésére, most mégsem teszi. Egész puccosnak tűnik a hely, nem érzi magát elég komfortosan ahhoz, hogy megtisztelje csodás hangjával. Ő is a korsó után nyúl hát és legurít pár nagy kortyot majd összehúzott szemöldökkel gondolkodik a feltett kérdésen.*
-Mikor először jelentkezem még nem dolgoztál ott...
*Próbál visszaemlékezni arra a rövid kis időre, amit akkor a Sellőben töltött.*
-Beszélték a dokkoknál a vének, hogy keresnek testőröket a bordélyba, aztán gondoltam jobb, mint karavánokat kísérgetni.
*Közben előhalászva csibukját és maradék dohányát lát neki pipája megtöltéséhez*
-Nem valami izgalmas történet.
*Ismeri be, s többet nem is mond, nem szívesen beszél arról, miért kellett elhagynia rövid időre a kuplerájt.*
-És te?
A hozzászólás írója (Shanneira Dalnareon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 21:15:28
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
-Beledöfsz egy villát a lábába? Akkor már biztosan nem fog fájni az arca.
*Jegyzi meg két rágás között viccelődve, kicsit talán féltékenyen, utóbbi érzelmét azonban széles vigyorral igyekszik leplezni. Na persze semmi baja azzal, ha Vyl ágyba akar bújni a fiúval, de egyelőre neki is tervei vannak a lánnyal, már persze ha azt ő is így akarja. Egyelőre pedig egészen úgy tűnt a sellő is vevő egy kis mókára, a zsoldos azonban kezd kicsit elbizonytalanodni, ahogy a másik sóvárgását hallgatja a pincér után.*
-Attól, hogy csinos még lehet, hogy olyan az ágyban, mint egy döglött hal.
*Emeli mézszín tekintetét Vylre, sajnos a tapasztalat beszél belőle. Egyszer még jó pár évvel ezelőtt sikerült nagy nehezen ledumálnia az alsóneműt egy vörös szépségről még Wegtorenben, az volt talán az egyik legkellemetlenebb és nyomasztóbb éjszakája.
A lakomázást befejezve simít végig jóllakottan teli bendőjén, s bár eléggé erős ingert érez egy öblös böfögés elengedésére, most mégsem teszi. Egész puccosnak tűnik a hely, nem érzi magát elég komfortosan ahhoz, hogy megtisztelje csodás hangjával. Ő is a korsó után nyúl hát és legurít pár nagy kortyot majd összehúzott szemöldökkel gondolkodik a feltett kérdésen.*
-Mikor először jelentkezem még nem dolgoztál ott...
*Próbál visszaemlékezni arra a rövid kis időre, amit akkor a Sellőben töltött.*
-Beszélték a dokkoknál a vének, hogy keresnek testőröket a bordélyba, aztán gondoltam jobb, mint karavánokat kísérgetni.
*Közben előhalászva csibukját és maradék dohányát lát neki pipája megtöltéséhez*
-Nem valami izgalmas történet.
*Ismeri be, s többet nem is mond, nem szívesen beszél arról, miért kellett elhagynia rövid időre a kuplerájt.*
-És te?
A hozzászólás írója (Shanneira Dalnareon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 21:15:28
4514. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-11 20:00:48
Üzenet elküldve: 2020-06-11 20:00:48
Rang: Játékos
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Úri törpe társaságuk egy horkanással bukkan fel az álmok söröslavórjának felszíne fölé. Yeza rámosolyog, aztán csak helyeslően bólint. Egy kis séta valóban jó ilyenkor. Átfut a fején, hogy szóljon, csípős az idő odakint, de a sziklák köpcös-szakállas népe nem olyan fázós fajta, mint a rőt teremtés.
Amikor látja, hogy Selgretornak kissé meggyűlik a gondja a padlóról való felkeléssel, mozdul is, hogy felsegítse, már amennyire tőle telik.*
- Úgy lesz, mester *mondja. A korosodó törpe őszinte nyíltsága szeretetteljes zöngéket csal Yeza hangjába. Végigsimít a karján, ahogy útjára engedi, s csak aztán ül vissza.
Niyss. A wegtoreni tűzliliom neve oly üresen hangzik a sivatag fiának ajkáról, hogy Yeza kimondás nélkül is biztos lenne, valóban nem tudja, miféle virág az a Tűz Városának ölén. Most az ő pillantása mereng el. Messze a múltba. Szeméből elillan az élénk csillogás, a lélek lángjának huncut tánca. Mélyet sóhajt, ahogy hallgatja a férfit, de a távolság közöttük mintha most egy szakadék végtelenjével nyúlna meg. Yeza kihátrál a kihívásból, ami rendszerint egyre közelebb és közelebb vinné ilyenkor. Talán csak megszokás ez a kísértés. Túl régről. Egy másik életből. A tűz természete, hogy magához vonzza a figyelmet. A kíváncsiságot. A csodálatot. A vágyat a birtoklására. Régen így volt. Egy másik életben. Gyermekek közt is vannak vadabbak, akik lelke vihánc kergetőzésben csapongva igazán teljes. Nehezebb őket asztal mellé törni. Faragott figurákkal csendben játszva egy részük odavész. Jó ideje már, hogy senki nem iramodik meg Yezával és maga sem érti, mi változhatott. Valami megváltozott, ez biztos. Túl sok volt már az apró sebekből, amit emiatt elszenvedett. Most még talán időben torpant meg, mielőtt játékában ismét csak csalódás gáncsa lesz a társasága.
Talán egy kicsit irigyli a sivatag fiát, hogy ily biztosan látja a célját, az utat maga előtt. D'ornak küldetése van.*
- Itt leszek reggel *mondja. Érezhetően más a Rőt hanghordozása. Szelíd, meleg és kedves, pont úgy, ahogy a serfőző mesterhez is szólt.* - De nem mehetek veled. Yeza helye itt van. Szolgálata itt van.
*Szorosabbra húzza magán a vállára borított szőrmét. Nehezen melegszik át. Majd idővel ezt is megszokja.*
- Talán Selgretor mester segíthetne D'ornak. Ő biztos jobban ismeri a várost. Yeza pedig marad itt és ha D'or jön vissza, mesél nekem. Ha akar.
*A konyha felé pillant. Lehet, hogy mégis kellene valami vacsorát szereznie, mielőtt teljesen elenyészik az erő belőle. Egy tányérkával abból a fűszeres vadkanból, talán egy pohárka skarlátvörös wegtoreni nedűvel jólesne most.*
*Úri törpe társaságuk egy horkanással bukkan fel az álmok söröslavórjának felszíne fölé. Yeza rámosolyog, aztán csak helyeslően bólint. Egy kis séta valóban jó ilyenkor. Átfut a fején, hogy szóljon, csípős az idő odakint, de a sziklák köpcös-szakállas népe nem olyan fázós fajta, mint a rőt teremtés.
Amikor látja, hogy Selgretornak kissé meggyűlik a gondja a padlóról való felkeléssel, mozdul is, hogy felsegítse, már amennyire tőle telik.*
- Úgy lesz, mester *mondja. A korosodó törpe őszinte nyíltsága szeretetteljes zöngéket csal Yeza hangjába. Végigsimít a karján, ahogy útjára engedi, s csak aztán ül vissza.
Niyss. A wegtoreni tűzliliom neve oly üresen hangzik a sivatag fiának ajkáról, hogy Yeza kimondás nélkül is biztos lenne, valóban nem tudja, miféle virág az a Tűz Városának ölén. Most az ő pillantása mereng el. Messze a múltba. Szeméből elillan az élénk csillogás, a lélek lángjának huncut tánca. Mélyet sóhajt, ahogy hallgatja a férfit, de a távolság közöttük mintha most egy szakadék végtelenjével nyúlna meg. Yeza kihátrál a kihívásból, ami rendszerint egyre közelebb és közelebb vinné ilyenkor. Talán csak megszokás ez a kísértés. Túl régről. Egy másik életből. A tűz természete, hogy magához vonzza a figyelmet. A kíváncsiságot. A csodálatot. A vágyat a birtoklására. Régen így volt. Egy másik életben. Gyermekek közt is vannak vadabbak, akik lelke vihánc kergetőzésben csapongva igazán teljes. Nehezebb őket asztal mellé törni. Faragott figurákkal csendben játszva egy részük odavész. Jó ideje már, hogy senki nem iramodik meg Yezával és maga sem érti, mi változhatott. Valami megváltozott, ez biztos. Túl sok volt már az apró sebekből, amit emiatt elszenvedett. Most még talán időben torpant meg, mielőtt játékában ismét csak csalódás gáncsa lesz a társasága.
Talán egy kicsit irigyli a sivatag fiát, hogy ily biztosan látja a célját, az utat maga előtt. D'ornak küldetése van.*
- Itt leszek reggel *mondja. Érezhetően más a Rőt hanghordozása. Szelíd, meleg és kedves, pont úgy, ahogy a serfőző mesterhez is szólt.* - De nem mehetek veled. Yeza helye itt van. Szolgálata itt van.
*Szorosabbra húzza magán a vállára borított szőrmét. Nehezen melegszik át. Majd idővel ezt is megszokja.*
- Talán Selgretor mester segíthetne D'ornak. Ő biztos jobban ismeri a várost. Yeza pedig marad itt és ha D'or jön vissza, mesél nekem. Ha akar.
*A konyha felé pillant. Lehet, hogy mégis kellene valami vacsorát szereznie, mielőtt teljesen elenyészik az erő belőle. Egy tányérkával abból a fűszeres vadkanból, talán egy pohárka skarlátvörös wegtoreni nedűvel jólesne most.*
4513. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-11 01:03:00
Üzenet elküldve: 2020-06-11 01:03:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kufárok a toronyból//
*Cerberum maga elé húzza az étlapot, és szemlélni kezdi. Habár erszényét nem húzza túl sok fém, egy, a megszokottnál táplálóbb étkezés mindenképpen jól esne neki.*
-Azt hiszem, nekem ez a Vándorok eledele tökéletesen megfelel majd. *Feleli a nőnek, miközben az étlapra bök. Érzi, hogy mutatóujjával valami ragacsos, mostanra már szilárdabb állapotú anyagba nyúl, ezért a felismerést követő rövid késlekedés után finnyás gyermek módjára rántja vissza kezét, és lassú, sunyi mozdulatokkal próbálja azt kissé koszos inge szélébe törölni.*
-Ön parancsol valamit, Kilvard úr? *Kérdi a felvigyázót, az étlapot óvatoskodva közelebb húzva magukhoz.*
-Ezt az étkezést én állom. *Mondja Kilvardnak csillogó szemekkel, és arcára derűs, ártatlan mosoly ül.* ~Remélem nem bánom meg.~ *Gondolja az ifjú, és csendben nekilát felidézni az utazás eddigi minden költségét, csak hogy nagyjából ki tudja számolni, mennyi pénze maradhatott erre a kis baráti felajánlásra. A zérushoz egyre csak közeledve egyszerre érez zavart és kétségbeesést.*
-Persze ha Ön azt mondja, hogy most nincs időnk ilyesféle formális dolgokra, mint asztal mellett enni, vagy élvezni egy kicsit a hely hangulatát, én teljesen meg tudom érteni, és alárendelem magamat az Ön ítélőképességének. *Hadarja Cerberum idegesen, majd összecsukja az étlapot és visszacsúsztatja azt a gnóm elé.*
*Cerberum maga elé húzza az étlapot, és szemlélni kezdi. Habár erszényét nem húzza túl sok fém, egy, a megszokottnál táplálóbb étkezés mindenképpen jól esne neki.*
-Azt hiszem, nekem ez a Vándorok eledele tökéletesen megfelel majd. *Feleli a nőnek, miközben az étlapra bök. Érzi, hogy mutatóujjával valami ragacsos, mostanra már szilárdabb állapotú anyagba nyúl, ezért a felismerést követő rövid késlekedés után finnyás gyermek módjára rántja vissza kezét, és lassú, sunyi mozdulatokkal próbálja azt kissé koszos inge szélébe törölni.*
-Ön parancsol valamit, Kilvard úr? *Kérdi a felvigyázót, az étlapot óvatoskodva közelebb húzva magukhoz.*
-Ezt az étkezést én állom. *Mondja Kilvardnak csillogó szemekkel, és arcára derűs, ártatlan mosoly ül.* ~Remélem nem bánom meg.~ *Gondolja az ifjú, és csendben nekilát felidézni az utazás eddigi minden költségét, csak hogy nagyjából ki tudja számolni, mennyi pénze maradhatott erre a kis baráti felajánlásra. A zérushoz egyre csak közeledve egyszerre érez zavart és kétségbeesést.*
-Persze ha Ön azt mondja, hogy most nincs időnk ilyesféle formális dolgokra, mint asztal mellett enni, vagy élvezni egy kicsit a hely hangulatát, én teljesen meg tudom érteni, és alárendelem magamat az Ön ítélőképességének. *Hadarja Cerberum idegesen, majd összecsukja az étlapot és visszacsúsztatja azt a gnóm elé.*
4512. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-10 21:16:30
Üzenet elküldve: 2020-06-10 21:16:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 256
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Nosztalgiátlanítva//
*Forró víz érintését érzi bőrén szerteszét, minden porcikáját kellemesen melengeti a megtévesztően valóhű fikció, mely gondolattal szórakoztatja magát, célként kitűzve komor hangulatának magától távol tartását. Sikeresen borzongató a képzet, orcái egészen ki is pirulnak, még a verejték is leveri, ahogy a dézsát képzeli teste köré. Bár meglehet, hogy a legkedvencebb pultosa távozása óta szopogatott wegtoreni nedű hatása mindez, nem tudná most megmondani.
Nem is igazán keresi a választ, ha keres valamit, akkor az egy péppé vert üstök, mi kedves kékeket rejt. Hiányában viszont megszemlél bárki bent tevékenykedőt, kin tekintete megakad. Közben, iménti kimelegedése okán, vállán kissé lejjebb igazítja pokrócát, baljában poharával lötyögteti a pár csepp maradék rumot, míg székében hátradőlve jobb tenyerével bal könyökét dörzsölgeti. E kényelmesnek ítélt pozícióban fürkészi a népes társaságot, szinte állandó, ám halvány mosollyal ajkain. A Pintyben, bár jó ideig fűződtek hozzá érdekei, nem töltött sok időt, pláne nem így, beolvadva a vendégek közé. Ott mindig ismerte valaki, mindig megszólították, kérdeztek, vagy meséltek, meghívták, vagy magukat invitáltatták egy italra. Ritkán élvezhette a csendes megfigyelő szerepét. Na meg persze a szolgáltatások köre is jóval határozottabb volt, mit az egykori bordély kínált, így a vendégek sem voltak annyira sokszínűek, mint a társaság, kik ez alkalommal a Kalmárban összegyűltek.
Nem is válogat sokat, na meg nem kedvez senkinek, már, ha az, hogy valakit alaposan megszemlél, ennek tekinthető. Minden kiválasztottját hasonlóan hosszasan figyeli, magában hümmögéssel kísérve megállapításait, miket fejben fel is jegyzetel. Semmi komoly nem történik, csupán játszadozik, hogy figyelmét lekösse, különféle történeteket kreálva az egyes idegenekről. Közben pedig észre sem veszi, s már tartalom nélkül emeli kitudja hanyadjára szájához poharát, hogy újból megállapítsa, ez bizony elfogyott.*
*Forró víz érintését érzi bőrén szerteszét, minden porcikáját kellemesen melengeti a megtévesztően valóhű fikció, mely gondolattal szórakoztatja magát, célként kitűzve komor hangulatának magától távol tartását. Sikeresen borzongató a képzet, orcái egészen ki is pirulnak, még a verejték is leveri, ahogy a dézsát képzeli teste köré. Bár meglehet, hogy a legkedvencebb pultosa távozása óta szopogatott wegtoreni nedű hatása mindez, nem tudná most megmondani.
Nem is igazán keresi a választ, ha keres valamit, akkor az egy péppé vert üstök, mi kedves kékeket rejt. Hiányában viszont megszemlél bárki bent tevékenykedőt, kin tekintete megakad. Közben, iménti kimelegedése okán, vállán kissé lejjebb igazítja pokrócát, baljában poharával lötyögteti a pár csepp maradék rumot, míg székében hátradőlve jobb tenyerével bal könyökét dörzsölgeti. E kényelmesnek ítélt pozícióban fürkészi a népes társaságot, szinte állandó, ám halvány mosollyal ajkain. A Pintyben, bár jó ideig fűződtek hozzá érdekei, nem töltött sok időt, pláne nem így, beolvadva a vendégek közé. Ott mindig ismerte valaki, mindig megszólították, kérdeztek, vagy meséltek, meghívták, vagy magukat invitáltatták egy italra. Ritkán élvezhette a csendes megfigyelő szerepét. Na meg persze a szolgáltatások köre is jóval határozottabb volt, mit az egykori bordély kínált, így a vendégek sem voltak annyira sokszínűek, mint a társaság, kik ez alkalommal a Kalmárban összegyűltek.
Nem is válogat sokat, na meg nem kedvez senkinek, már, ha az, hogy valakit alaposan megszemlél, ennek tekinthető. Minden kiválasztottját hasonlóan hosszasan figyeli, magában hümmögéssel kísérve megállapításait, miket fejben fel is jegyzetel. Semmi komoly nem történik, csupán játszadozik, hogy figyelmét lekösse, különféle történeteket kreálva az egyes idegenekről. Közben pedig észre sem veszi, s már tartalom nélkül emeli kitudja hanyadjára szájához poharát, hogy újból megállapítsa, ez bizony elfogyott.*
4511. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-10 21:00:06
Üzenet elküldve: 2020-06-10 21:00:06
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Cseppen az idő. Némelyik perce sebesen iramodik meg a föld felé, némelyik pedig lustán és lassan toccsan szét, beterítve mindent és mindenkit. Történtek történnek, események esnek meg. A rőt wegtoreni és a homokfennsík büszke feketéje nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget, egyiküknek mindez mit sem számít, másikuk tán az ismeretlen rabja. Lényegében az ok csupán a kezdetek kezdetén volt fontos, s az életben sokkal inkább az okozatot élik, ki szenvedője, ki pedig megélője. Nem számít. D'ornak látszólag kedvére szolgál elmerülni, a vörös tincsek övezte tükörvilágban, olvasni belőle, vagy legalább megpróbálni, értelmezni a jeleket, melyek, ha titkoltan, de azért sugároznak... mint például a fájdalom. Nem firtatja, aminek el kell hangozzon, idővel elhangzik, de tán addig még jó néhány lusta csepp kenődik szét a padozaton. Hosszú és mély levegőt vesz, miközben a lányt hallgatja, fegyverekről, sebekről, mik tán mélyebbek, mint, ahogyan az látszik az erek útjából. Szeme kissé tágabbra nyílik, s pupillája szűkül a változásra. ~ Ó, a dac, mily nemes és segítőkész. Emberi érzelmek elsöprője. ~ Biccent. Az út jó, a felfogás is az, gondolja miközben a kéz hirtelen kiszakad sajátjából. Egy ideig még ízlelgeti a hirtelen támadt ürességet, saját, kérges tenyerére tekint, hol az erek játéka nem látszik, hol a pulzus csupán mintaként van jelen. Az élet lassú, sivatagi, hullámzó ritmusaként. Bezzeg a törpe, ki egy nagyobb horkantás után úgy látszik megébred. Apró hideg mosoly jelenik meg szája szegletében, ahogyan rá tekint.*
- Assele nok aikum, Sergretor. *Mondja csendesen, majd biccent ültében, s megvárja, míg a törpe távozik, végigkísérve tekintetével a vén martalócot, aztán fordul Yeza felé, kinek gondolatmenetét követte.*
- A tűzliliom útja... *réved el a távolba egy pillantra* Nem ismerem. *Hagyja rá, s egyet is ért vele.* A tűz útja sohasem eldöntetett, soha nem meghatározott... és sohasem egyirányú. Nehéz kiismerni. *Pillant a lány durcás ajkaira, majd a megdörzsölt csuklóra tekint.*
- A lelkednek nagyobb a béklyója, mint kezednek volt. *Jelenti ki hirtelen, nagyobb határozottsággal és sietve, mint az imént. Térdét, majd homlokát érinti, s lassan feláll.*
- Itt a helyed a Kalmárban, hisz azt gondolod ez jó. Akkor jó. *Derekán igazít. Hogy D'or milyen, az hasonlóképp nem derül ki, s tűzliliom útjához hasonlóan, bár övé kevésbé kacifántos, attól még idegen. Mosolytalan, s komor tekintettel néz a lányra, kezét nem nyújtja segítségül.*
- A sivatagi szél egy irányból fúj, dűnét dönt, vagy épít ha kell. D'or olykor homok, olykor a szél, azt teszi mit kell, ahogyan kell. Maser fo nakh'ter aka nos. Kinek útja előre meghatározott, nem veszik el sohasem. *A pult felé tekint.*
- Ma éjjel itt alszom. Ha Ihs'maillon úgy akarja, reggel itt leszel. Akkor indulhatunk. *A bizalom kérdése nem kerül tisztázásra általa.*
*Cseppen az idő. Némelyik perce sebesen iramodik meg a föld felé, némelyik pedig lustán és lassan toccsan szét, beterítve mindent és mindenkit. Történtek történnek, események esnek meg. A rőt wegtoreni és a homokfennsík büszke feketéje nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget, egyiküknek mindez mit sem számít, másikuk tán az ismeretlen rabja. Lényegében az ok csupán a kezdetek kezdetén volt fontos, s az életben sokkal inkább az okozatot élik, ki szenvedője, ki pedig megélője. Nem számít. D'ornak látszólag kedvére szolgál elmerülni, a vörös tincsek övezte tükörvilágban, olvasni belőle, vagy legalább megpróbálni, értelmezni a jeleket, melyek, ha titkoltan, de azért sugároznak... mint például a fájdalom. Nem firtatja, aminek el kell hangozzon, idővel elhangzik, de tán addig még jó néhány lusta csepp kenődik szét a padozaton. Hosszú és mély levegőt vesz, miközben a lányt hallgatja, fegyverekről, sebekről, mik tán mélyebbek, mint, ahogyan az látszik az erek útjából. Szeme kissé tágabbra nyílik, s pupillája szűkül a változásra. ~ Ó, a dac, mily nemes és segítőkész. Emberi érzelmek elsöprője. ~ Biccent. Az út jó, a felfogás is az, gondolja miközben a kéz hirtelen kiszakad sajátjából. Egy ideig még ízlelgeti a hirtelen támadt ürességet, saját, kérges tenyerére tekint, hol az erek játéka nem látszik, hol a pulzus csupán mintaként van jelen. Az élet lassú, sivatagi, hullámzó ritmusaként. Bezzeg a törpe, ki egy nagyobb horkantás után úgy látszik megébred. Apró hideg mosoly jelenik meg szája szegletében, ahogyan rá tekint.*
- Assele nok aikum, Sergretor. *Mondja csendesen, majd biccent ültében, s megvárja, míg a törpe távozik, végigkísérve tekintetével a vén martalócot, aztán fordul Yeza felé, kinek gondolatmenetét követte.*
- A tűzliliom útja... *réved el a távolba egy pillantra* Nem ismerem. *Hagyja rá, s egyet is ért vele.* A tűz útja sohasem eldöntetett, soha nem meghatározott... és sohasem egyirányú. Nehéz kiismerni. *Pillant a lány durcás ajkaira, majd a megdörzsölt csuklóra tekint.*
- A lelkednek nagyobb a béklyója, mint kezednek volt. *Jelenti ki hirtelen, nagyobb határozottsággal és sietve, mint az imént. Térdét, majd homlokát érinti, s lassan feláll.*
- Itt a helyed a Kalmárban, hisz azt gondolod ez jó. Akkor jó. *Derekán igazít. Hogy D'or milyen, az hasonlóképp nem derül ki, s tűzliliom útjához hasonlóan, bár övé kevésbé kacifántos, attól még idegen. Mosolytalan, s komor tekintettel néz a lányra, kezét nem nyújtja segítségül.*
- A sivatagi szél egy irányból fúj, dűnét dönt, vagy épít ha kell. D'or olykor homok, olykor a szél, azt teszi mit kell, ahogyan kell. Maser fo nakh'ter aka nos. Kinek útja előre meghatározott, nem veszik el sohasem. *A pult felé tekint.*
- Ma éjjel itt alszom. Ha Ihs'maillon úgy akarja, reggel itt leszel. Akkor indulhatunk. *A bizalom kérdése nem kerül tisztázásra általa.*
4510. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-10 15:24:43
Üzenet elküldve: 2020-06-10 15:24:43
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Porral kezdődött minden//
*Az öreg sermester elmélázott kicsit. Fel meg felhorkan időnként. Egyszer csak résnyire nyílik a szeme és nagyot ásít. Valami kvaratty nyelven beszélget a fekete ember meg Yeza. Nem sokat de még annyit se ért belőle a sermester. Látszik, hogy nem született Wegtorenben. Csak látogató volt arrafelé. Tudományos sertovábbképzés miatt időzött ott.*
- Jaj gyerekek nekem egy kicsit le kell járnom a vadkant. Megfekszi a gyomrom ha nem sétálom le. Beszélgessetek csak.
*A mester feltápászkodik nagy nehezen. Megmondta előre ha leül nehéz felrángatnia magát telehassal.*
- Yeza lányom vigyázzál erre a drága jó emberre.
*Barátságosan megveregeti a fekete ember vállát.*
- Mondjad meg neki lányom, hogy örültem, hogy megösmertem és ha valamire szüksége van ne habozzon keresni engemet.
*Szépet mosolyog a két fiatalra aztán meglódul, hogy lejárja a vadkan táncát. Kifelé megy a kalmárból és ki is megy onnan. Elmegy sétálni. Még nem tudja merre.*
*Az öreg sermester elmélázott kicsit. Fel meg felhorkan időnként. Egyszer csak résnyire nyílik a szeme és nagyot ásít. Valami kvaratty nyelven beszélget a fekete ember meg Yeza. Nem sokat de még annyit se ért belőle a sermester. Látszik, hogy nem született Wegtorenben. Csak látogató volt arrafelé. Tudományos sertovábbképzés miatt időzött ott.*
- Jaj gyerekek nekem egy kicsit le kell járnom a vadkant. Megfekszi a gyomrom ha nem sétálom le. Beszélgessetek csak.
*A mester feltápászkodik nagy nehezen. Megmondta előre ha leül nehéz felrángatnia magát telehassal.*
- Yeza lányom vigyázzál erre a drága jó emberre.
*Barátságosan megveregeti a fekete ember vállát.*
- Mondjad meg neki lányom, hogy örültem, hogy megösmertem és ha valamire szüksége van ne habozzon keresni engemet.
*Szépet mosolyog a két fiatalra aztán meglódul, hogy lejárja a vadkan táncát. Kifelé megy a kalmárból és ki is megy onnan. Elmegy sétálni. Még nem tudja merre.*
4509. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-10 08:26:09
Üzenet elküldve: 2020-06-10 08:26:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*A hasonlatban kibontott filozófia egy ponton olyan irányba kanyarodik, amitől elfacsarodik Yeza szíve. Nem erőlködik túlzottan, hogy elrejtse az érzéseit, de nem is hagyja őket egészen kiülni az arcára. A szeme viszont árulkodik. A tekintettel csalni komoly kihívás. Yeza is képes rá, mint a Niyss minden húgocskája, de neki mindig is kicsit nehezebben ment és nem is próbálkozik vele, hacsak nem muszáj.
Yeza az ág, ami hajlik, mert erre nevelték: alkalmazkodni a lehetőségeihez. Ám a fa, melyről kihajtott, az a Főnix Háza. Ha még létezik is a céh, a Kereskedőház épp most készül e rőt ágacskát lemetszeni róla. Hogy mennyire tiszta vágás lesz, az majd kiderül. Ha a helyén új rügy sarjad, az valaki másé lesz. Valakié, aki betölti a helyét, ha a céh valami csoda folytán mégis megmaradt. Akárhogy is, Yeza mindenképp gyökereit veszti. Az új bujtás eleinte csak esetlenül kapaszkodik, de ha megmarad, lassan megerősödik, s ezúttal is hajolnia kell, méghozzá a Wegtoreni leviatán karját erősíteni.
Yeza bár szúrós teremtés, de mindig virágban van. Buja, rőt szirmai feltűnőek. Fűszeresen édes illattal csalogat. Csak olyan virágot hoz ritkán, ami nektárját mérges kis tüskék veszedelme nélkül kínálja.
A hirtelen mozdulatra, amivel D'or elkapja a csuklóját, összerándul és ösztönösen húzná is vissza a kezét, de a sivatagi férfi marka határozottan tartja a csapdába esett tagot. A helyzet bár pattanásig feszül, mégis lassan csillapodni látszik. Yeza is elernyeszti kése markolatára markoló szabad kezét.*
- Kicsi penge is ölhet *mondja.* - Apró sebek lehetnek alattomosak. *A lány szívének üteme még mindig nagyon szapora. D'or nem téved, a Rőt valóban fél belenézni a sors szemébe. Csenevész reményei szinte szűkölnek a lelke mélyén, mintha élre fent acél lenne a torkukon. Mióta számkivetett, úgy érzi magát, mint egy kóbor kísértet, aki csak addig élhet, míg valaki ki nem mondja, hogy már halott. Valóban félsz feszül a szemében. Ez csak akkor illan el, amikor a dűnék fia rámutat.
~Én NEM félek!~ Az ijedt szikrákat egy pillanat alatt elnyeli az önérzet vadul lobbanó tüze, amire D'or szeszt öntött. De ahogy az ilyen tüzek, ez is hamar lejjebb lohad. A mély zöngéken ejtett, rigmusokat idéző mondat alatt figyelemmé juhászodik a felindulása. A vendégek zsivaja egészen elveszik D'or szavainak mélységében.
~Erős. Kitartó.~ A megállapításra leheletnyit feljebb emeli az állát.
~ ...kívül.~ Villan a tekintet és Yeza visszarántja a kezét. Az igazság apró pengéje valóban kényes helyeken sebez. A szép ívű ajkak most durcásan szorulnak össze, ahogy a csuklóját dörzsöli, mint a frissen szabadult rabok.*
- Nem jobb, nem rosszabb *szúrja oda nem takargatva a sértett sziporkát a hangjában.* - D'or sem ismeri tűzliliom útját. *Ahogy megvonja a vállát, van benne egy csepp pökhendiség, de azért hajlandó kiegyezni egy döntetlenben.*
- Hajlanék rá *mondja, míg gyanakvón szűkülő pillantását a férfiéba fúrja.* - De honnan tudhatom, bízhatok-e benned? Yesza törékeny kismadár, D'or sivatagi szél. Kellemes *futtatja végig rajta szemtelen tekintetét* - de erős és vad, ha úgy D'or úgy akar. *Megdörzsöli a csuklóját, mintha csupán önkéntelen mozdulat lenne, és mintha a férfi szorítása bármi maradandót vagy fájdalmat okozott volna vékonyka kacsóján.*
*A hasonlatban kibontott filozófia egy ponton olyan irányba kanyarodik, amitől elfacsarodik Yeza szíve. Nem erőlködik túlzottan, hogy elrejtse az érzéseit, de nem is hagyja őket egészen kiülni az arcára. A szeme viszont árulkodik. A tekintettel csalni komoly kihívás. Yeza is képes rá, mint a Niyss minden húgocskája, de neki mindig is kicsit nehezebben ment és nem is próbálkozik vele, hacsak nem muszáj.
Yeza az ág, ami hajlik, mert erre nevelték: alkalmazkodni a lehetőségeihez. Ám a fa, melyről kihajtott, az a Főnix Háza. Ha még létezik is a céh, a Kereskedőház épp most készül e rőt ágacskát lemetszeni róla. Hogy mennyire tiszta vágás lesz, az majd kiderül. Ha a helyén új rügy sarjad, az valaki másé lesz. Valakié, aki betölti a helyét, ha a céh valami csoda folytán mégis megmaradt. Akárhogy is, Yeza mindenképp gyökereit veszti. Az új bujtás eleinte csak esetlenül kapaszkodik, de ha megmarad, lassan megerősödik, s ezúttal is hajolnia kell, méghozzá a Wegtoreni leviatán karját erősíteni.
Yeza bár szúrós teremtés, de mindig virágban van. Buja, rőt szirmai feltűnőek. Fűszeresen édes illattal csalogat. Csak olyan virágot hoz ritkán, ami nektárját mérges kis tüskék veszedelme nélkül kínálja.
A hirtelen mozdulatra, amivel D'or elkapja a csuklóját, összerándul és ösztönösen húzná is vissza a kezét, de a sivatagi férfi marka határozottan tartja a csapdába esett tagot. A helyzet bár pattanásig feszül, mégis lassan csillapodni látszik. Yeza is elernyeszti kése markolatára markoló szabad kezét.*
- Kicsi penge is ölhet *mondja.* - Apró sebek lehetnek alattomosak. *A lány szívének üteme még mindig nagyon szapora. D'or nem téved, a Rőt valóban fél belenézni a sors szemébe. Csenevész reményei szinte szűkölnek a lelke mélyén, mintha élre fent acél lenne a torkukon. Mióta számkivetett, úgy érzi magát, mint egy kóbor kísértet, aki csak addig élhet, míg valaki ki nem mondja, hogy már halott. Valóban félsz feszül a szemében. Ez csak akkor illan el, amikor a dűnék fia rámutat.
~Én NEM félek!~ Az ijedt szikrákat egy pillanat alatt elnyeli az önérzet vadul lobbanó tüze, amire D'or szeszt öntött. De ahogy az ilyen tüzek, ez is hamar lejjebb lohad. A mély zöngéken ejtett, rigmusokat idéző mondat alatt figyelemmé juhászodik a felindulása. A vendégek zsivaja egészen elveszik D'or szavainak mélységében.
~Erős. Kitartó.~ A megállapításra leheletnyit feljebb emeli az állát.
~ ...kívül.~ Villan a tekintet és Yeza visszarántja a kezét. Az igazság apró pengéje valóban kényes helyeken sebez. A szép ívű ajkak most durcásan szorulnak össze, ahogy a csuklóját dörzsöli, mint a frissen szabadult rabok.*
- Nem jobb, nem rosszabb *szúrja oda nem takargatva a sértett sziporkát a hangjában.* - D'or sem ismeri tűzliliom útját. *Ahogy megvonja a vállát, van benne egy csepp pökhendiség, de azért hajlandó kiegyezni egy döntetlenben.*
- Hajlanék rá *mondja, míg gyanakvón szűkülő pillantását a férfiéba fúrja.* - De honnan tudhatom, bízhatok-e benned? Yesza törékeny kismadár, D'or sivatagi szél. Kellemes *futtatja végig rajta szemtelen tekintetét* - de erős és vad, ha úgy D'or úgy akar. *Megdörzsöli a csuklóját, mintha csupán önkéntelen mozdulat lenne, és mintha a férfi szorítása bármi maradandót vagy fájdalmat okozott volna vékonyka kacsóján.*
4508. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-09 20:34:47
Üzenet elküldve: 2020-06-09 20:34:47
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Az eltűnt idő nyomában//
//Zárás//
*Hát ha Drann úgy vélte, a válaszból, bármi is legyen az, valami úgyis kiderül, akkor nem sokat tévedett.
Neeyiruth egyre kelletlenebb, Iannian nagybátyja említésére is épp csak egy futó megjegyzést tesz, a legkisebb érdeklődést sem mutató módon. Az apák és férfiak szóba hozása sem javít éppen a helyzeten, és amikor Drann kerek perec rákérdez újból a pirtianesi rokonságra, a sötételf nőnél úgy látszik betelik az a bizonyos képzeletbeli pohár.
Így Drann nem lepődik meg, amikor a mélységi nő úgy mászik ki a csávából, hogy gyors döntéssel feláll, és Drann vélhető sürgős teendőire hivatkozva közli, hogy nem kívánja a továbbiakban feltartani.*
- Részemről igazán remélem. Örültem a társaságodnak. *egyenesedik fel az elköszönéskor az udvariasság kínálta követelményeknek eleget téve, amikor a későbbi összefutás szóba kerül, és Neeyiruth után néz, ahogy az kilép az ajtón.
// érintőlegesen Porral kezdődött minden //
Aztán újra hátradől. ~No lám!~ döbben meg aztán, mert a homokdűnék fia, aki belép a Fogadóba, Drann szerint igencsak ritka vendég lehet a Levegő városában. ~Hiszen, amennyire tudom, még Wegtorenbe sem szívesen mennek, még ott is ritkán látni közülük valót!~
A szemével kíséri végig a tétova helykeresést, de azután a rőthajú után kezd kutatni. A korábban látott vörös hajú, wegtoreni nőt, aki Aztyannal érkezett, viszont már nem látja sehol, és a heges arcút sem.
De nem kell sokáig kutakodnia: egyszer csak lesétál odafentről, az emeletről, az élő láng vörösét idéző kelmében, hátára szíjazott karddal. ~Tehát a Kereskedőházhoz tartozik!~ állapítja meg Drann.
Azután kíváncsian követi végig az eseményeket. Egészen attól kezdve, amikor az ébenfekete bőrű sivatagi férfi, népe szokásához híven, amint a Fogadóbeliek szóba elegyednek vele ~vagy legalábbis megpróbálnak~ az asztal helyett a földre telepedik le, egészen odáig, amikor a rőthajú hirtelen magára hagyja őt egy hószakállú törpével, aki odazuttyan melléjük a földre.
Drann hitetlenkedik egy sort ~ez a fogadó mintha képes lenne ideidézni magát egész Wegtorent!~ de azután napirendre tér a dolog felett. Főként, hogy a törpe szemmel láthatóan kidől, az ébenfekete vendég pedig csak csendben ül, figyelmesen néz, senkit nem zavarva, mint aki vár valamire, ami tudja, hogy elkövetkezik.
Mivel a pálinka ki lett fizetve, végül az elf is elszánja magát a távozásra. De alaposan szemügyre veszi a földön ülő férfit a kijárat felé mentében, azzal az elhatározással, hogy hamarosan visszatér.*
A hozzászólás írója (Dranndreshiann Morla DeLhor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.09 20:40:59
//Zárás//
*Hát ha Drann úgy vélte, a válaszból, bármi is legyen az, valami úgyis kiderül, akkor nem sokat tévedett.
Neeyiruth egyre kelletlenebb, Iannian nagybátyja említésére is épp csak egy futó megjegyzést tesz, a legkisebb érdeklődést sem mutató módon. Az apák és férfiak szóba hozása sem javít éppen a helyzeten, és amikor Drann kerek perec rákérdez újból a pirtianesi rokonságra, a sötételf nőnél úgy látszik betelik az a bizonyos képzeletbeli pohár.
Így Drann nem lepődik meg, amikor a mélységi nő úgy mászik ki a csávából, hogy gyors döntéssel feláll, és Drann vélhető sürgős teendőire hivatkozva közli, hogy nem kívánja a továbbiakban feltartani.*
- Részemről igazán remélem. Örültem a társaságodnak. *egyenesedik fel az elköszönéskor az udvariasság kínálta követelményeknek eleget téve, amikor a későbbi összefutás szóba kerül, és Neeyiruth után néz, ahogy az kilép az ajtón.
// érintőlegesen Porral kezdődött minden //
Aztán újra hátradől. ~No lám!~ döbben meg aztán, mert a homokdűnék fia, aki belép a Fogadóba, Drann szerint igencsak ritka vendég lehet a Levegő városában. ~Hiszen, amennyire tudom, még Wegtorenbe sem szívesen mennek, még ott is ritkán látni közülük valót!~
A szemével kíséri végig a tétova helykeresést, de azután a rőthajú után kezd kutatni. A korábban látott vörös hajú, wegtoreni nőt, aki Aztyannal érkezett, viszont már nem látja sehol, és a heges arcút sem.
De nem kell sokáig kutakodnia: egyszer csak lesétál odafentről, az emeletről, az élő láng vörösét idéző kelmében, hátára szíjazott karddal. ~Tehát a Kereskedőházhoz tartozik!~ állapítja meg Drann.
Azután kíváncsian követi végig az eseményeket. Egészen attól kezdve, amikor az ébenfekete bőrű sivatagi férfi, népe szokásához híven, amint a Fogadóbeliek szóba elegyednek vele ~vagy legalábbis megpróbálnak~ az asztal helyett a földre telepedik le, egészen odáig, amikor a rőthajú hirtelen magára hagyja őt egy hószakállú törpével, aki odazuttyan melléjük a földre.
Drann hitetlenkedik egy sort ~ez a fogadó mintha képes lenne ideidézni magát egész Wegtorent!~ de azután napirendre tér a dolog felett. Főként, hogy a törpe szemmel láthatóan kidől, az ébenfekete vendég pedig csak csendben ül, figyelmesen néz, senkit nem zavarva, mint aki vár valamire, ami tudja, hogy elkövetkezik.
Mivel a pálinka ki lett fizetve, végül az elf is elszánja magát a távozásra. De alaposan szemügyre veszi a földön ülő férfit a kijárat felé mentében, azzal az elhatározással, hogy hamarosan visszatér.*
A hozzászólás írója (Dranndreshiann Morla DeLhor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.09 20:40:59
4507. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-09 20:04:19
Üzenet elküldve: 2020-06-09 20:04:19
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
- Patetikus. *Sóhajt fel, s jegyzi meg foghegyről, miközben az almát mustrálja. Az ágról alkotott elképzelést természetesen hallotta már.*
- Ami letörik, az helyére új hajtás sarjad, feltéve, ha elég mélyre nyúlnak a gyökerei. *Pillant fel almája felett a lány szemébe nézve. A gondolatmeneten továbblépett, attól, hogy filozófiájuk nem feltétlenül egyezik, még nem von le semmilyen következtetést és nem is gondolja többnek, vagy kevesebbnek a lányt. Az éles nyelve ellenben láthatóan elnyeri elismerését, s némiképp enyhül az arcára íródott szigor.*
- Jó. *Mondja szűkszavúan. Persze ez nem jelenti azt, hogy homokviharban edződött feketeszín arca bármiféle kirobbanó kifejezést ültetne el, mely lassan terebélyesedik. De Yeza tudja, olvas a jelekből, hallotta már, ismeri a sivatagi nép érzéketlen, racionális voltát. Gondolataiba ismét egy emlékfoszlány gyürkőzik, apró hurkot formázva. ~ Vagy élsz, vagy halsz, a lényeg, hogy azt szolgáld, mit kell, s célod értelmes legyen. Ha nem... hát a halál is jobb annál. ~ Aprót biccent, tán a gondolatnak adózik egy elismeréssel, hogy ily bőszen befészkelte magát, hogy ily ragaszkodón foglalta el helyét.*
- Akkor megismerem másképp, fő, hogy így legyen... Yesza. *Simul ajka penge vékonnyá, s fejét félrebiccentve mustrálja ismét a lányt. Vörös, akár a tűz központja, éles nyelvét, mintha minden nap frissen fennék, szúr, akár a legérdesebb kaktusz, ellenben virágot bont, de talán csak évente egyszer, ha megadatik.*
- A kezed, Yesza. Add! *Ismétli meg a meglepett visszakérdezésre, majd nyomatékul sajátjával jelez ismét, s mikor kellő távolságba ér a lányé, hirtelen mozdulattal próbálja megragadni azt csuklónál, hogy aztán érdesen és mélyen kuncogjon rövidet.*
- D'or ritmusra kíváncsi, az élet táncát nézi, s a folyamatot vizsgálja, sorsvonalakhoz nem ért. *A kézről felpillant, s megrándul az ajakszél.* Vagy igen. *Még aprót vállat is von, s a lábak helyezkedése mulattatja kissé.*
- Yesza tán fél, sivatagi ember szavaitól? Ezen apró *pillant derekára* kések apró sebeket ejtenek csupán, de a szavak, ó... Des'kht, omother minas eger! A szavak, fájóbbak mindennél! *Ünnepélyesebbre vált hangja, mintha idézne, nem hagyja abba, s a lány tenyerének belső vonalán érdes ujjaival lágyan végigsimítva, majd megfordítva azt, kézfején is ugyanezt teszi az erek mentén.*
- Ne félj, Yesza... a Csend az én végzetem, a Néma az én nevem, a Hallgatás mi körbeölel, s, nem félem a Hangtalanok útját! *A csuklón kissé szorul a kéz, s tenyere alatt érzi addig az ér verését, míg esetleg el nem rántják, de ha hagyják, egy rövid idő múlva magától elengedi azt.*
- Erős. Kitartó... kívül. *Mindösszesen ennyit fűz hozzá, de hangjában nincs lesajnálás, csupán kijelentés.*
- Lehetne jobb, de nem ismered az Ihs útját, Yesza b'ht Tir Nasse, a Tüzek Hegyfala! *Még most sem bölcselkedik, bár kétségkívül hanghordozásában érezhető hasonló vonás.*
- Mi légyen hát? *Kérdezi felvont szemöldökkel.* Hová tartasz? Megismerjük e a várost?
- Patetikus. *Sóhajt fel, s jegyzi meg foghegyről, miközben az almát mustrálja. Az ágról alkotott elképzelést természetesen hallotta már.*
- Ami letörik, az helyére új hajtás sarjad, feltéve, ha elég mélyre nyúlnak a gyökerei. *Pillant fel almája felett a lány szemébe nézve. A gondolatmeneten továbblépett, attól, hogy filozófiájuk nem feltétlenül egyezik, még nem von le semmilyen következtetést és nem is gondolja többnek, vagy kevesebbnek a lányt. Az éles nyelve ellenben láthatóan elnyeri elismerését, s némiképp enyhül az arcára íródott szigor.*
- Jó. *Mondja szűkszavúan. Persze ez nem jelenti azt, hogy homokviharban edződött feketeszín arca bármiféle kirobbanó kifejezést ültetne el, mely lassan terebélyesedik. De Yeza tudja, olvas a jelekből, hallotta már, ismeri a sivatagi nép érzéketlen, racionális voltát. Gondolataiba ismét egy emlékfoszlány gyürkőzik, apró hurkot formázva. ~ Vagy élsz, vagy halsz, a lényeg, hogy azt szolgáld, mit kell, s célod értelmes legyen. Ha nem... hát a halál is jobb annál. ~ Aprót biccent, tán a gondolatnak adózik egy elismeréssel, hogy ily bőszen befészkelte magát, hogy ily ragaszkodón foglalta el helyét.*
- Akkor megismerem másképp, fő, hogy így legyen... Yesza. *Simul ajka penge vékonnyá, s fejét félrebiccentve mustrálja ismét a lányt. Vörös, akár a tűz központja, éles nyelvét, mintha minden nap frissen fennék, szúr, akár a legérdesebb kaktusz, ellenben virágot bont, de talán csak évente egyszer, ha megadatik.*
- A kezed, Yesza. Add! *Ismétli meg a meglepett visszakérdezésre, majd nyomatékul sajátjával jelez ismét, s mikor kellő távolságba ér a lányé, hirtelen mozdulattal próbálja megragadni azt csuklónál, hogy aztán érdesen és mélyen kuncogjon rövidet.*
- D'or ritmusra kíváncsi, az élet táncát nézi, s a folyamatot vizsgálja, sorsvonalakhoz nem ért. *A kézről felpillant, s megrándul az ajakszél.* Vagy igen. *Még aprót vállat is von, s a lábak helyezkedése mulattatja kissé.*
- Yesza tán fél, sivatagi ember szavaitól? Ezen apró *pillant derekára* kések apró sebeket ejtenek csupán, de a szavak, ó... Des'kht, omother minas eger! A szavak, fájóbbak mindennél! *Ünnepélyesebbre vált hangja, mintha idézne, nem hagyja abba, s a lány tenyerének belső vonalán érdes ujjaival lágyan végigsimítva, majd megfordítva azt, kézfején is ugyanezt teszi az erek mentén.*
- Ne félj, Yesza... a Csend az én végzetem, a Néma az én nevem, a Hallgatás mi körbeölel, s, nem félem a Hangtalanok útját! *A csuklón kissé szorul a kéz, s tenyere alatt érzi addig az ér verését, míg esetleg el nem rántják, de ha hagyják, egy rövid idő múlva magától elengedi azt.*
- Erős. Kitartó... kívül. *Mindösszesen ennyit fűz hozzá, de hangjában nincs lesajnálás, csupán kijelentés.*
- Lehetne jobb, de nem ismered az Ihs útját, Yesza b'ht Tir Nasse, a Tüzek Hegyfala! *Még most sem bölcselkedik, bár kétségkívül hanghordozásában érezhető hasonló vonás.*
- Mi légyen hát? *Kérdezi felvont szemöldökkel.* Hová tartasz? Megismerjük e a várost?
4506. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-08 20:52:00
Üzenet elküldve: 2020-06-08 20:52:00
Rang: Játékos
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
- Behódolás? *kérdez vissza.* - Az ág, ami nem hajlik, az törik. Nem? *Inkább így válaszol csak. Az, hogy miért nem térhet vissza Wegtorenbe, egyelőre elég kényes téma. Épp elég, ha Kereskedőház illetékesei tudják. Nekik is pont elég nagy fejfájás lesz megoldást találni rá.
Nem tagadhatja, hogy tetszik neki, mikor a szavaival kibillenti D'ort a nyugalmából. Elégedetten mosolyog rajta az orra alatt, ahogy a férfi nyelve hirtelen egészen megered. Nem vág közbe. Komisz derűvel hallgatja végig a magyarázkodást, amibe D'or egészen belelovalja magát. A férfi végül talán maga is rájön, hogy nyilvánvalóan felült a provokációnak, ami a Rőt egyik legkedvesebb szórakozása.*
- Yesza jó? *kérdez vissza kissé megemelve egyik szemöldökét. A szája szegletében továbbra is ott bujkál a pimasz kis mosolygás.* - Yesza nagyszájú és nem is ismer nagyon Artheniort, hogy magyarázza. És parazsa is csak pislákol *sóhajt szemtelenül rájátszva D'or korábbi szavaira, míg visszateszi a tűzalmát.* - Ugyan mire lenne neked jó Yesza? *Épp csak ki nem ölti hozzá a nyelvét. Látszik, hogy az ilyen játékokban nagyon elemében van, és most fel is vidítja a vörös hajú lányt. Annyira, hogy jóízűt kortyol a félbehagyott sörébe is. Egy kicsit megmelegedett már és a buborék is kiment belőle, most mégis valahogy jólesik.*
- Hm? *pillant a felé kinyújtott tenyérre. Bizalmatlan azért, ez érezhető, de kíváncsi is. Némi vacillálás után végül leteszi a söröskorsót és óvatosan a férfi kezébe csúsztatja a sajátját. Előtte azért változtat egy kicsit a tartásán. Jobb lábát kihúzza a másik alól és a padlóra támasztja a talpát. Inkább ösztönös, mint tudatos dolog ez. Könnyebb mozdulni, ha váratlan dolog történne.*
- D'or olvassa talán sorsvonalakat? *kérdi, leginkább azért, hogy csitítsa az érintés miatti nyugtalanságát. Pillantása kissé azért feszülten figyeli a férfi szabad kezét és a távolságot azoktól a fent dobókésektől.*
- Behódolás? *kérdez vissza.* - Az ág, ami nem hajlik, az törik. Nem? *Inkább így válaszol csak. Az, hogy miért nem térhet vissza Wegtorenbe, egyelőre elég kényes téma. Épp elég, ha Kereskedőház illetékesei tudják. Nekik is pont elég nagy fejfájás lesz megoldást találni rá.
Nem tagadhatja, hogy tetszik neki, mikor a szavaival kibillenti D'ort a nyugalmából. Elégedetten mosolyog rajta az orra alatt, ahogy a férfi nyelve hirtelen egészen megered. Nem vág közbe. Komisz derűvel hallgatja végig a magyarázkodást, amibe D'or egészen belelovalja magát. A férfi végül talán maga is rájön, hogy nyilvánvalóan felült a provokációnak, ami a Rőt egyik legkedvesebb szórakozása.*
- Yesza jó? *kérdez vissza kissé megemelve egyik szemöldökét. A szája szegletében továbbra is ott bujkál a pimasz kis mosolygás.* - Yesza nagyszájú és nem is ismer nagyon Artheniort, hogy magyarázza. És parazsa is csak pislákol *sóhajt szemtelenül rájátszva D'or korábbi szavaira, míg visszateszi a tűzalmát.* - Ugyan mire lenne neked jó Yesza? *Épp csak ki nem ölti hozzá a nyelvét. Látszik, hogy az ilyen játékokban nagyon elemében van, és most fel is vidítja a vörös hajú lányt. Annyira, hogy jóízűt kortyol a félbehagyott sörébe is. Egy kicsit megmelegedett már és a buborék is kiment belőle, most mégis valahogy jólesik.*
- Hm? *pillant a felé kinyújtott tenyérre. Bizalmatlan azért, ez érezhető, de kíváncsi is. Némi vacillálás után végül leteszi a söröskorsót és óvatosan a férfi kezébe csúsztatja a sajátját. Előtte azért változtat egy kicsit a tartásán. Jobb lábát kihúzza a másik alól és a padlóra támasztja a talpát. Inkább ösztönös, mint tudatos dolog ez. Könnyebb mozdulni, ha váratlan dolog történne.*
- D'or olvassa talán sorsvonalakat? *kérdi, leginkább azért, hogy csitítsa az érintés miatti nyugtalanságát. Pillantása kissé azért feszülten figyeli a férfi szabad kezét és a távolságot azoktól a fent dobókésektől.*
4505. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 20:55:54
Üzenet elküldve: 2020-06-07 20:55:54
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Az apró vonások sok mindent elárulhatnak egy emberről, s a vörös arcrezdülései is árulkodóak lehetnek, bár, ha így van, D'or arcára nem csalnak érzelmeket, sokkal inkább kíváncsisággal tekint arra, ki közelebb áll származásban jelenleg mindenki másnál.*
- Ha kell, akkor az forróság. *Mondja csendesen, míg a majdnem egészben elfogyasztott almát szemléli meg, s a hortyogó törpére tekintve jegyzi meg:*
- Bár neki nem biztos... *Szusszan fel, vélhetően ez a kuncogás jele lehet, bár ezt sem különösebben mutatja ki, ébenbe hajló arcán csupán hófehér fogai és szeme ad némi támpontot, olyan, akár az éjszaka.*
- D'or okos! *Emeli felmutatóujját.* Jó felfogás... *kocogtatja meg kobakját.* de nagyjából Yesza jól csinál, D'or nem megbántani akart. *Vonja meg a vállát, mintha ez amolyan mellékes dolog lenne. A dűnék árnyékában fontos az őszinteség, annak a kevés szónak, mi elhagyja ajkukat őszintének kell lennie.*
- Miért. *Jelenti ki az iménti kérdést.* Mert teljesség igénye nélkül a rész elveszik. *Magyaráz csendesen, majd ismét egy pillantást vet a törpére.*
- Miért apró parázs? Mi az, ami tüzed elfojtja? Kudarc? Küzdelem? Egy wegtoreni számára a hasonló hely nem más, mint behódolás. Vagy éppen az ellenkezője... az út, a dűnék közt, Yeza nem tudja? *Kérdezi, majd ismét térdén támasztja meg kezét, kihúzott vállal, s egyenes derékkal. Az utolsókat harapja, immár a csutkából. Jóízűen és láthatóan élvezettel, végezetül csak összecsapja tenyereit, s máris a tányérra szemez, de leküzdi a vágyat, figyelme ismét csak Yezáé. A leheletnyi változás a lány arcán kérdő tekintetet vonz a férfi arcára, elszólását nem veszi észre, s tekintve, hogy ebben támpontot nem kap, ez az örök homály része marad. Érdeklődve figyeli, amint a tűzalma a tenyérbe kerül, az apró szippantást, az...*
- Társat... *egy pillanatra kilép szerepéből, s tekintete kissé elnyílik. Akár azt is lehetne feltételezni, hogy felhorkan, de semmi ilyesmi nem történik, helyette úgyis megteszi a törpe.*
- D'or nem úgy keres társat... *Mondja talán egy kissé erélyesebben, mint az imént, de nem menekül a szemkontaktustól.* Társat a küzdelemben, a harcban... útmutatót, ki magyarázza várost, ki megmutatja a város hol szenved, hol igénylik Ihs'Maillon tudását. A sivatag asszonyai forróak, mint tűzben a parázs, édesek, mint a fügekaktusz gyümölcse, de olyan szúrósak is. *Szusszan ismét röviden.* D'or lelkét nem szúrják meg. A szívnek nincs szüksége melegre, a szívnek szenvedély kell. Szenvedély a napból, szenvedély a porból, szenvedély a hitből. Asszony szenvedélye olyannak kell legyen, mint férfinak szenvedélye, ágyéka tüzét tápláló, már tekintettel is. Pislákoló parazsat túl hosszú felszítani, D'ornak küldetése van. *Ejti kezét térdére gesztikulációja közben, halkan puffan egyet.*
- Asszonyi nyelved éles, mint a sivatagi fű. *Mutat Yezára.* De okos vagy, az jó. D'or kedveli okos asszonyt, csak a nagyszájút nem. *Bólint elégedetten, s ezúttal már választ ismét egy gyümölcsöt.*
- Yeszának még tűzalmára sincs szüksége. *Rándul meg a szájszél, s ha eddig bizonytalanság övezte a kérdést, most talán nyilvánvalóvá válik, hogy D'or ismeri a gyümölcsök és növények övezte legendákat. Harsan a fog alatt a gyümölcshús, kezében egy hagyományos alma.*
- Ki a sivatagban eltévelyedik egyszer, s útját találja, más emberként tér vissza. Neked talán ez a sivatag... kis Wegtoren. *Néz körbe, látszólag elégedetten.*
- Hely jó, Yesza jó, D'or lehet marad kicsit, kijelöli otthonaként. *Bólogat, majd hirtelen felpillant, s szabad tenyerét kinyitva előre tartja, majd lassan a megkezdett almát a másikból is leteszi maga mellé.*
- Add a kezed. *Néz a lányra.*
*Az apró vonások sok mindent elárulhatnak egy emberről, s a vörös arcrezdülései is árulkodóak lehetnek, bár, ha így van, D'or arcára nem csalnak érzelmeket, sokkal inkább kíváncsisággal tekint arra, ki közelebb áll származásban jelenleg mindenki másnál.*
- Ha kell, akkor az forróság. *Mondja csendesen, míg a majdnem egészben elfogyasztott almát szemléli meg, s a hortyogó törpére tekintve jegyzi meg:*
- Bár neki nem biztos... *Szusszan fel, vélhetően ez a kuncogás jele lehet, bár ezt sem különösebben mutatja ki, ébenbe hajló arcán csupán hófehér fogai és szeme ad némi támpontot, olyan, akár az éjszaka.*
- D'or okos! *Emeli felmutatóujját.* Jó felfogás... *kocogtatja meg kobakját.* de nagyjából Yesza jól csinál, D'or nem megbántani akart. *Vonja meg a vállát, mintha ez amolyan mellékes dolog lenne. A dűnék árnyékában fontos az őszinteség, annak a kevés szónak, mi elhagyja ajkukat őszintének kell lennie.*
- Miért. *Jelenti ki az iménti kérdést.* Mert teljesség igénye nélkül a rész elveszik. *Magyaráz csendesen, majd ismét egy pillantást vet a törpére.*
- Miért apró parázs? Mi az, ami tüzed elfojtja? Kudarc? Küzdelem? Egy wegtoreni számára a hasonló hely nem más, mint behódolás. Vagy éppen az ellenkezője... az út, a dűnék közt, Yeza nem tudja? *Kérdezi, majd ismét térdén támasztja meg kezét, kihúzott vállal, s egyenes derékkal. Az utolsókat harapja, immár a csutkából. Jóízűen és láthatóan élvezettel, végezetül csak összecsapja tenyereit, s máris a tányérra szemez, de leküzdi a vágyat, figyelme ismét csak Yezáé. A leheletnyi változás a lány arcán kérdő tekintetet vonz a férfi arcára, elszólását nem veszi észre, s tekintve, hogy ebben támpontot nem kap, ez az örök homály része marad. Érdeklődve figyeli, amint a tűzalma a tenyérbe kerül, az apró szippantást, az...*
- Társat... *egy pillanatra kilép szerepéből, s tekintete kissé elnyílik. Akár azt is lehetne feltételezni, hogy felhorkan, de semmi ilyesmi nem történik, helyette úgyis megteszi a törpe.*
- D'or nem úgy keres társat... *Mondja talán egy kissé erélyesebben, mint az imént, de nem menekül a szemkontaktustól.* Társat a küzdelemben, a harcban... útmutatót, ki magyarázza várost, ki megmutatja a város hol szenved, hol igénylik Ihs'Maillon tudását. A sivatag asszonyai forróak, mint tűzben a parázs, édesek, mint a fügekaktusz gyümölcse, de olyan szúrósak is. *Szusszan ismét röviden.* D'or lelkét nem szúrják meg. A szívnek nincs szüksége melegre, a szívnek szenvedély kell. Szenvedély a napból, szenvedély a porból, szenvedély a hitből. Asszony szenvedélye olyannak kell legyen, mint férfinak szenvedélye, ágyéka tüzét tápláló, már tekintettel is. Pislákoló parazsat túl hosszú felszítani, D'ornak küldetése van. *Ejti kezét térdére gesztikulációja közben, halkan puffan egyet.*
- Asszonyi nyelved éles, mint a sivatagi fű. *Mutat Yezára.* De okos vagy, az jó. D'or kedveli okos asszonyt, csak a nagyszájút nem. *Bólint elégedetten, s ezúttal már választ ismét egy gyümölcsöt.*
- Yeszának még tűzalmára sincs szüksége. *Rándul meg a szájszél, s ha eddig bizonytalanság övezte a kérdést, most talán nyilvánvalóvá válik, hogy D'or ismeri a gyümölcsök és növények övezte legendákat. Harsan a fog alatt a gyümölcshús, kezében egy hagyományos alma.*
- Ki a sivatagban eltévelyedik egyszer, s útját találja, más emberként tér vissza. Neked talán ez a sivatag... kis Wegtoren. *Néz körbe, látszólag elégedetten.*
- Hely jó, Yesza jó, D'or lehet marad kicsit, kijelöli otthonaként. *Bólogat, majd hirtelen felpillant, s szabad tenyerét kinyitva előre tartja, majd lassan a megkezdett almát a másikból is leteszi maga mellé.*
- Add a kezed. *Néz a lányra.*
4504. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 20:14:09
Üzenet elküldve: 2020-06-07 20:14:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Yeza vonásai egy kicsit megfeszülnek a férfi válaszára, de aztán igyekszik felülkerekedni a belé maró érzéseken és könnyed, nemtörődöm mosolyt varázsolni az arcára.*
- Mindenki szíve más *vonja meg a vállát.* - Én szívemnek kell meleg.
*A kézjelekkel félsikert ér el, de ahogy a férfi megmosolyogja, az egy kicsit megsebzi a méltóságát. Esetlennek érzi magát tőle, pedig kifejezetten elégedett volt magával, amiért eszébe jutott a dolog. Még akkor is, ha jóval kevesebb jelet ismer, mint a céh tapasztaltabb vadászai.*
- D'or ért. Igen? Akkor Yesza csinál épp elég jól *vonja meg a vállát egy kissé önérzetesen, de szó sincs róla, hogy megsértődne, egyszerűen nem tűri jól, ha rámutatnak a hibáira. Ösztönösen támad vissza ilyenkor, mert a hierarchiában ha rád vicsorognak, vissza kell villantsd a fogad, különben legközelebb beléd is marnak. Ha valamit, ezt jól megtanulta a céhben.
Nem rejti véka alá, hogy nem egészen érti, amit D'or Artheniorról mond. Inkább csak még több kérdés vetődik fel a válaszul kapott szavakra.*
- Miért? *foglalja össze végül inkább mindet egyben. Nem tér ki rá, hogy pontosan melyik részre vonatkozik, hiszen leginkább mindegyikre. De ha D'or nem akarja kifejteni, Yeza nem fogja erőltetni.*
- Yesza most csak apró parázs. Tüzet táplálni kell, hogy ereje legyen. *A miértekre inkább csak rövid választ ad, mert úgy érzi, jobb nem bolygatni mélyebben.* - Kis Wegtoren *pillant körbe a helyen* - mint tenyér apró láng körül.
*Jó nézni, hogy a férfi milyen jóízűen harapja az almát. Yeza most nem tudna gyümölcsöt enni. Éhes volt, mikor elindult, de a kínos kitérő és a kalandos visszaút alatt átesett az éhség holtpontján. Már nem érzi. Nem is kívánja a vacsorát, de ez még azért változhat, mert a Kalmár konyhája bővelkedik az ínycsiklandó illatokban.
A gyümölcsöt dicsérő, kissé rendhagyó szóhasználatra leheletnyivel feljebb kúszik Yeza szemöldöke. Aki ismeri, már sejtené, hogy itt valami turpisság lesz. A férfi szerencsétlenségére neki nincs meg ez az előnye a vörössel szemben.*
- Nem nagyon. Én csak egyszer járok dűnék között, mikor én még kicsi lány. Én nem ismerek nagyon sivatagot. *mondja és tűnődőn vesz a kezébe egy tűzalmát a gyümölcsök közül, mely lédús, élénkvörös magjai miatt közismerten a szenvedélyes szerelem és a termékenység szimbolikáját hordozza.*
- De, ha igazat szólsz *szippant mélyet az illatából* - úgy nem csodálom, hogy D'or inkább itt keres társat *mosolyodik a gyümölcsről felpillantva. A pajzán kis csillogás a szemében elárulja, hogy nem szégyelli meglovagolni a véletlen nyelvbotlást.* - De Yesza nem hiszi, hogy a sivatag asszonyai mind ilyen ridegek lennének. Talán D'or csinál rosszul *billenti félre a fejét, ahogy odaszúrja a végére a pimasz replikát, nyilvánvalóan a korábbi megjegyzésért a kézjelekkel. Nem véletlenül intenek óva a wegtoreni nők bosszújától, mert a természetük büszke, a nyelvük meg éles, és nem felejtenek könnyen.*
*Yeza vonásai egy kicsit megfeszülnek a férfi válaszára, de aztán igyekszik felülkerekedni a belé maró érzéseken és könnyed, nemtörődöm mosolyt varázsolni az arcára.*
- Mindenki szíve más *vonja meg a vállát.* - Én szívemnek kell meleg.
*A kézjelekkel félsikert ér el, de ahogy a férfi megmosolyogja, az egy kicsit megsebzi a méltóságát. Esetlennek érzi magát tőle, pedig kifejezetten elégedett volt magával, amiért eszébe jutott a dolog. Még akkor is, ha jóval kevesebb jelet ismer, mint a céh tapasztaltabb vadászai.*
- D'or ért. Igen? Akkor Yesza csinál épp elég jól *vonja meg a vállát egy kissé önérzetesen, de szó sincs róla, hogy megsértődne, egyszerűen nem tűri jól, ha rámutatnak a hibáira. Ösztönösen támad vissza ilyenkor, mert a hierarchiában ha rád vicsorognak, vissza kell villantsd a fogad, különben legközelebb beléd is marnak. Ha valamit, ezt jól megtanulta a céhben.
Nem rejti véka alá, hogy nem egészen érti, amit D'or Artheniorról mond. Inkább csak még több kérdés vetődik fel a válaszul kapott szavakra.*
- Miért? *foglalja össze végül inkább mindet egyben. Nem tér ki rá, hogy pontosan melyik részre vonatkozik, hiszen leginkább mindegyikre. De ha D'or nem akarja kifejteni, Yeza nem fogja erőltetni.*
- Yesza most csak apró parázs. Tüzet táplálni kell, hogy ereje legyen. *A miértekre inkább csak rövid választ ad, mert úgy érzi, jobb nem bolygatni mélyebben.* - Kis Wegtoren *pillant körbe a helyen* - mint tenyér apró láng körül.
*Jó nézni, hogy a férfi milyen jóízűen harapja az almát. Yeza most nem tudna gyümölcsöt enni. Éhes volt, mikor elindult, de a kínos kitérő és a kalandos visszaút alatt átesett az éhség holtpontján. Már nem érzi. Nem is kívánja a vacsorát, de ez még azért változhat, mert a Kalmár konyhája bővelkedik az ínycsiklandó illatokban.
A gyümölcsöt dicsérő, kissé rendhagyó szóhasználatra leheletnyivel feljebb kúszik Yeza szemöldöke. Aki ismeri, már sejtené, hogy itt valami turpisság lesz. A férfi szerencsétlenségére neki nincs meg ez az előnye a vörössel szemben.*
- Nem nagyon. Én csak egyszer járok dűnék között, mikor én még kicsi lány. Én nem ismerek nagyon sivatagot. *mondja és tűnődőn vesz a kezébe egy tűzalmát a gyümölcsök közül, mely lédús, élénkvörös magjai miatt közismerten a szenvedélyes szerelem és a termékenység szimbolikáját hordozza.*
- De, ha igazat szólsz *szippant mélyet az illatából* - úgy nem csodálom, hogy D'or inkább itt keres társat *mosolyodik a gyümölcsről felpillantva. A pajzán kis csillogás a szemében elárulja, hogy nem szégyelli meglovagolni a véletlen nyelvbotlást.* - De Yesza nem hiszi, hogy a sivatag asszonyai mind ilyen ridegek lennének. Talán D'or csinál rosszul *billenti félre a fejét, ahogy odaszúrja a végére a pimasz replikát, nyilvánvalóan a korábbi megjegyzésért a kézjelekkel. Nem véletlenül intenek óva a wegtoreni nők bosszújától, mert a természetük büszke, a nyelvük meg éles, és nem felejtenek könnyen.*
4503. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 15:15:26
Üzenet elküldve: 2020-06-07 15:15:26
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
*Emlékek. Akár a füst, töményen lélegezve megkeserít, s fullaszt, de elmélkedve, apró falatokban nyelve még emészthető. Persze megrohanják, némelyik villámcsapásként, némelyik pedig csak óvatosan lehunyt tekintete elé kúszva, akad, mi megül felfelé tartott nyitott tenyerén, melyet szánt szándékkal rítus szerint helyez így ültében. Orrába sülő hús illata, némi fűszer és zöldség kúszik, D'or ideje megáll míg a fogadóé folytatódik. A törpe halk hortyogása nem szab gátat emlékeinek, szabadon áramolnak, megnyitva az élő csakrát szervezetében, mintha szeme egy kapu lenne, melyet résnyire nyitottak.
A fiú túléli a homokvihart, bár látása sokat romlott, helyrejön majd idővel, amint tiszta forrást talál, lelkének és szervezetének is. Ó, a hűs vizű, mennyire kívánatos, mennyire vágyik rá, pedig még egy jó darabig tartózkodnia kell tőle, messze van, legalábbis, ha a csillagok nem hazudnak, melyre most éjjel szemeit tapasztja. Apró, szikrázó kis jelzőkövek, az égbolt peremén elhelyezve, pontosan tudják, hogy mi hol és merre található. Az ifjú D'or pedig kihasználja nyíltságukat, hogy ráleljen leendő otthonára.
Tompán érzékeli, hogy nyílik az ajtó, s ki belép, megtorpan egy pillanatra. Mielőtt még elindul orrába kúszik illata, vörös haj, tétova és összeszedetlen beszéd, barátkozási kísérlet, míves kard. ~ Yesza. ~ Gyorsan visszaérkezett, s D'or lehunyt szemmel vár rá, nem siet elébe, s nem is mutat túláradó örömet, csak sivatagi szokás szerint nyitja lassan tekintetét, hogy biccentve, kifejezéstelenül és büszkén vegye tudomásul érkeztét. Halkan felsóhajt, s ölében nyugtatott kezeit térdéről levéve, egy újabb almáért nyúl, az odakészített gyümölcstálba. Biccent a lánynak:*
- Vegyél. *Aztán némán nézi végig, ahogyan a lány helyet foglal.* Magára olvasott... *Válaszol szűkszavúan, s csak szeme sarkának apró hunyorítása jelzi, hogy értette a célzást, de nem ugrik be a próbálkozásnak. A sivatagiak múltja, jelene, s jövője is titkokkal bélelt, apró kis szelence, mely nem nyílik meg csak úgy, bár a válaszból arra is lehet következtetni, hogy megtehetné, ha akarná. A törpe felé fordul, majd vissza a lányra, szemmel kísérve a kecses mozdulatokat, a vállra terített vastag, valaha volt élőt, mi már holt, s mi korábban testének melegét adta, most Yezának adományozza azt.*
- Szívet? *Emelkedik meg a szemöldök, hisz egyetlen mondatban több fájdalom lapulhat, mint azt kimondott jelentése sugallná.* A szívnek nincs melegre szüksége. *Keményedik meg a szájszél.* Omot, Ihs tokh'ver tán! Vigasztalanok, kikkel a por ereje nincsen. *Idézi a Tkh'tert határozott hangon, miközben a gesztusok esetlen mozdulatát figyeli, ezen egy kicsit elmosolyodik.*
- Yesza rosszul csinálja. *Rázza meg fejét, majd megismétli a mozdulatot.* Törekvés jó, kivitelezés nem jó. *Vonja le a következtetést, láthatóan, már amennyire a zordon arcról leolvasható, élvezi a helyzetet.*
- D'or sok mindent keres. *Bólint, majd az almába harap.* Tudást, társat, hitet, erőt... nem lehet elmondani. *Sóhajt fel, s az almára pillant, melyet félig már elfogyasztott.*
- Nem teljes. *Mutatja fel, majd másik kezét emeli.* Arthenior nem teljes... Ko'kh nart, nost Arthenior. *Komorul el arca, a mondat jelentését nem tisztázza, de rögtön hozzáfűz egy másikat ismét wegtoreni dialektusban.* Én Artheniort keresem. *Hallgat el egy pillanatra, tekintete a lányt fürkészi.*
- Úgy érzed tested fázik. *Mutat a prémre, s a fedetlen vállra.* Pedig a tűz benned van, rajtad van, érzem, hogy Yesza izzó parázzsal éget. Hát találd meg. Knot'taro so fama teres, mana der, Yesza. Te miért vagy itt? *Kérdezi ismét, s szemöldöke homloka felé kúszik lassan, miközben ismét az almába harap, szája sarkát egyik ujjával törli meg.*
- Nedves, édes. Jó. *Emeli fel az almát, vélhetően elvétve a szófordulatot, s a lédúst másképp használja.* Otthon semmi sem nedves. Szikár. Forró, éget. De az jobb. Yesza ismeri otthont? A dűnék izzó világát? A homokszemek táncát, a szélfútta Csendet? *Kérdezi miután lenyelte a falatot, szemei ismét Yeza tekintetét keresik. Megszokás. Úgy tartják, minden reakció eredete a szemből indul, bár kétségkívül szokatlan és zavaró és félreérthető lehet azoknak, kik nem szokták.*
*Emlékek. Akár a füst, töményen lélegezve megkeserít, s fullaszt, de elmélkedve, apró falatokban nyelve még emészthető. Persze megrohanják, némelyik villámcsapásként, némelyik pedig csak óvatosan lehunyt tekintete elé kúszva, akad, mi megül felfelé tartott nyitott tenyerén, melyet szánt szándékkal rítus szerint helyez így ültében. Orrába sülő hús illata, némi fűszer és zöldség kúszik, D'or ideje megáll míg a fogadóé folytatódik. A törpe halk hortyogása nem szab gátat emlékeinek, szabadon áramolnak, megnyitva az élő csakrát szervezetében, mintha szeme egy kapu lenne, melyet résnyire nyitottak.
A fiú túléli a homokvihart, bár látása sokat romlott, helyrejön majd idővel, amint tiszta forrást talál, lelkének és szervezetének is. Ó, a hűs vizű, mennyire kívánatos, mennyire vágyik rá, pedig még egy jó darabig tartózkodnia kell tőle, messze van, legalábbis, ha a csillagok nem hazudnak, melyre most éjjel szemeit tapasztja. Apró, szikrázó kis jelzőkövek, az égbolt peremén elhelyezve, pontosan tudják, hogy mi hol és merre található. Az ifjú D'or pedig kihasználja nyíltságukat, hogy ráleljen leendő otthonára.
Tompán érzékeli, hogy nyílik az ajtó, s ki belép, megtorpan egy pillanatra. Mielőtt még elindul orrába kúszik illata, vörös haj, tétova és összeszedetlen beszéd, barátkozási kísérlet, míves kard. ~ Yesza. ~ Gyorsan visszaérkezett, s D'or lehunyt szemmel vár rá, nem siet elébe, s nem is mutat túláradó örömet, csak sivatagi szokás szerint nyitja lassan tekintetét, hogy biccentve, kifejezéstelenül és büszkén vegye tudomásul érkeztét. Halkan felsóhajt, s ölében nyugtatott kezeit térdéről levéve, egy újabb almáért nyúl, az odakészített gyümölcstálba. Biccent a lánynak:*
- Vegyél. *Aztán némán nézi végig, ahogyan a lány helyet foglal.* Magára olvasott... *Válaszol szűkszavúan, s csak szeme sarkának apró hunyorítása jelzi, hogy értette a célzást, de nem ugrik be a próbálkozásnak. A sivatagiak múltja, jelene, s jövője is titkokkal bélelt, apró kis szelence, mely nem nyílik meg csak úgy, bár a válaszból arra is lehet következtetni, hogy megtehetné, ha akarná. A törpe felé fordul, majd vissza a lányra, szemmel kísérve a kecses mozdulatokat, a vállra terített vastag, valaha volt élőt, mi már holt, s mi korábban testének melegét adta, most Yezának adományozza azt.*
- Szívet? *Emelkedik meg a szemöldök, hisz egyetlen mondatban több fájdalom lapulhat, mint azt kimondott jelentése sugallná.* A szívnek nincs melegre szüksége. *Keményedik meg a szájszél.* Omot, Ihs tokh'ver tán! Vigasztalanok, kikkel a por ereje nincsen. *Idézi a Tkh'tert határozott hangon, miközben a gesztusok esetlen mozdulatát figyeli, ezen egy kicsit elmosolyodik.*
- Yesza rosszul csinálja. *Rázza meg fejét, majd megismétli a mozdulatot.* Törekvés jó, kivitelezés nem jó. *Vonja le a következtetést, láthatóan, már amennyire a zordon arcról leolvasható, élvezi a helyzetet.*
- D'or sok mindent keres. *Bólint, majd az almába harap.* Tudást, társat, hitet, erőt... nem lehet elmondani. *Sóhajt fel, s az almára pillant, melyet félig már elfogyasztott.*
- Nem teljes. *Mutatja fel, majd másik kezét emeli.* Arthenior nem teljes... Ko'kh nart, nost Arthenior. *Komorul el arca, a mondat jelentését nem tisztázza, de rögtön hozzáfűz egy másikat ismét wegtoreni dialektusban.* Én Artheniort keresem. *Hallgat el egy pillanatra, tekintete a lányt fürkészi.*
- Úgy érzed tested fázik. *Mutat a prémre, s a fedetlen vállra.* Pedig a tűz benned van, rajtad van, érzem, hogy Yesza izzó parázzsal éget. Hát találd meg. Knot'taro so fama teres, mana der, Yesza. Te miért vagy itt? *Kérdezi ismét, s szemöldöke homloka felé kúszik lassan, miközben ismét az almába harap, szája sarkát egyik ujjával törli meg.*
- Nedves, édes. Jó. *Emeli fel az almát, vélhetően elvétve a szófordulatot, s a lédúst másképp használja.* Otthon semmi sem nedves. Szikár. Forró, éget. De az jobb. Yesza ismeri otthont? A dűnék izzó világát? A homokszemek táncát, a szélfútta Csendet? *Kérdezi miután lenyelte a falatot, szemei ismét Yeza tekintetét keresik. Megszokás. Úgy tartják, minden reakció eredete a szemből indul, bár kétségkívül szokatlan és zavaró és félreérthető lehet azoknak, kik nem szokták.*
4502. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 09:06:02
Üzenet elküldve: 2020-06-07 09:06:02
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 654
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Megfontolt
//Kufárok a toronyból//
*Nem is telik bele sok időbe, hogy az utazótárs is teljes valójában megmutassa magát, első látásra is meg tudja állapítani róla, hogy neki se kéne az a faláda, amin ő épp ácsorog. Maga elé is veszi az étlapot, hátha valami furcsaságot szeretne kérni az illető. ~Nos…nos… nos… nem nos kezdetű kaja nincs. ~ Állapítja meg miután egy pillanat alatt átfut a szemével az étlapon, eztán felnéz, hátha több információt is kap az elképzelt dologról. Bizonyára, ha tudná, hogy aranyosnak találják, azért akadt így meg a gondolatmenet, még fokozná a látványt összeborzolva két sűrű szemöldökét és hullámokba rendezve sértett ajkait. Ám így csak félrefordítja a fejét és vár. ~Talán nem tud ő se olvasni. ~ Hiszen lett volna rá már példa, hogy neki kell felolvasni az étlapot, hogy dűlőre jusson a vendég. Ekkor megérkezik a teljes mondat és egy gondolat erejéig felszöknek a szemöldökei a meglepetéstől a padlásra, majd gyorsan visszazuhannak. Egy fél perc tanakodás után benéz a pult alá, eltűnik így a szem elől, majd visszaegyenesedve feleli.*
-Oh sajnálom, az imént itta meg az utolsó az a férfi. *Bök a szerecsenbőrű felé az állával, majd egy bamba mosolyt varázsol az arcára, hiszen ez már nem azaz őszinte. ~Szórakoznak ezek itt velem! Hogy rágná le a kislábujját egy csótány!~ *
-Áh! *Emeli a hirtelen felismerést játszva a szája elé az egyik kezét.*
-Most jut eszembe, ha szeretnének egy üzletkötővel találkozni, akkor a kovácsműhelyben meg is találják. Jelenleg oda helyezte át magát a sok rendelés miatt. *Magyarázza és tényleg, pont most jutott eszébe, hogy Aztyan merre is leledzik. Persze az ételajánlásra máris felcsapja maga elé az étlapot és olvassa, szinte már monoton hangon.*
-Vááándorok eledele, sok kis apró falatka, Haamuban sült tepertős pogácsa, Sűrű barna raguleves cipőben…khm… nem, cipóban, sűűlt vadkanpecsenye, úúúrnőőkedvence pipihusi, egészben sült akasztó, kolbásszal töltött sertéskar, citromos- mézes süteméény és kürtöskaláács. *Rakja le utána az étlapot és várja a választást.*
*Nem is telik bele sok időbe, hogy az utazótárs is teljes valójában megmutassa magát, első látásra is meg tudja állapítani róla, hogy neki se kéne az a faláda, amin ő épp ácsorog. Maga elé is veszi az étlapot, hátha valami furcsaságot szeretne kérni az illető. ~Nos…nos… nos… nem nos kezdetű kaja nincs. ~ Állapítja meg miután egy pillanat alatt átfut a szemével az étlapon, eztán felnéz, hátha több információt is kap az elképzelt dologról. Bizonyára, ha tudná, hogy aranyosnak találják, azért akadt így meg a gondolatmenet, még fokozná a látványt összeborzolva két sűrű szemöldökét és hullámokba rendezve sértett ajkait. Ám így csak félrefordítja a fejét és vár. ~Talán nem tud ő se olvasni. ~ Hiszen lett volna rá már példa, hogy neki kell felolvasni az étlapot, hogy dűlőre jusson a vendég. Ekkor megérkezik a teljes mondat és egy gondolat erejéig felszöknek a szemöldökei a meglepetéstől a padlásra, majd gyorsan visszazuhannak. Egy fél perc tanakodás után benéz a pult alá, eltűnik így a szem elől, majd visszaegyenesedve feleli.*
-Oh sajnálom, az imént itta meg az utolsó az a férfi. *Bök a szerecsenbőrű felé az állával, majd egy bamba mosolyt varázsol az arcára, hiszen ez már nem azaz őszinte. ~Szórakoznak ezek itt velem! Hogy rágná le a kislábujját egy csótány!~ *
-Áh! *Emeli a hirtelen felismerést játszva a szája elé az egyik kezét.*
-Most jut eszembe, ha szeretnének egy üzletkötővel találkozni, akkor a kovácsműhelyben meg is találják. Jelenleg oda helyezte át magát a sok rendelés miatt. *Magyarázza és tényleg, pont most jutott eszébe, hogy Aztyan merre is leledzik. Persze az ételajánlásra máris felcsapja maga elé az étlapot és olvassa, szinte már monoton hangon.*
-Vááándorok eledele, sok kis apró falatka, Haamuban sült tepertős pogácsa, Sűrű barna raguleves cipőben…khm… nem, cipóban, sűűlt vadkanpecsenye, úúúrnőőkedvence pipihusi, egészben sült akasztó, kolbásszal töltött sertéskar, citromos- mézes süteméény és kürtöskaláács. *Rakja le utána az étlapot és várja a választást.*
4501. hozzászólás ezen a helyszínen: Wegtoreni Kalmár
Üzenet elküldve: 2020-06-07 08:48:33
Üzenet elküldve: 2020-06-07 08:48:33
Rang: Játékos
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 886
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Porral kezdődött minden//
- Assale nok aikum. A forró szél kísérje lépted *suttogja szeretett vadásza emlékének, utoljára még felpillantva a csillagképre. Wäor talán él, talán halott, de érzi, hogy el kell engednie. Hogy a sivatagi nyelvből újonnan tanult mondat csupán messziről is szívből jövő köszönet vagy búcsú, azt nehéz volna eldönteni. Talán még Yeza sem döntött benne. Most azonban itt vár rá valami új.
Az ajtón belépve nem indul el azonnal a fotelok félkörében kijelölt hely felé. A szokás hatalma, hogy először körülnéz, még mielőtt becsukná maga mögött az ajtót. Még biztos kell egy kis idő, amíg biztonságban tudja itt érezni magát.
Ahogy nézi, Sergretor valóban itt marasztalta a fekete bőrű férfit, de valami... Yeza oldalra biccenti a fejét, hogy jobban rálásson a törpére. ~Alszik?~ Feljebb szökik a Rőt szemöldöke. Nem csodálkozna rajta, ha az öreg kapott volna ehhez egy kis segítséget, mert sejti, hogy a törpe virtus eléggé felkavaró lehet a sivatagi férfinak.
Visszasétál a helyére és először csak megállva a párna előtt, szemügyre veszi a sörfőző mestert, aki egy széknek támasztott, hátranyaklott fejjel durmol. Nem háborgatja, de egy idő után azért majd tervezi felkelteni, mert így bitangul el fog macskásodni szegény nyaka. Csendesen visszaül a helyére és D'or Gaiffarra pillantva elmosolyodik.*
- Te mondtál rá igét? *kérdi csipkelődve egy kicsit akadozó wegtoreni dialektusban. Rég használta már. Odahaza is inkább már csak az idősebbek ragaszkodnak hozzá. Az ifjabb nemzedék leginkább a közöst preferálja.
Egy kicsit megrázkódik, mert a tagjaiba még mindig makacsul kapaszkodik a kinti hideg. Egy kicsit nyújtózkodva lehúzza az egyik fotelt takaró szőrmét és a vállára kanyarítja. Szorosan beleburkolózva sóhajt.*
- Ez kis darab Wegtorennek, de Levegő Városa nem melegít úgy testet, mint otthon. Sem szívet *teszi hozzá kissé szomorkásan. Beszéd közben balját kidugja a szőrme alól és egy-egy szót kisegít néhány kézmozdulattal. Úgy hallotta, hogy a vadászok küldetésen használt jelelése is a sivatagi néptől ered, akiknél alapvetően szokás jelentőségteljes gesztikulációval kísérni a beszédet.*
- Te miért itt? *kérdi.* - Te keres valakit?
- Assale nok aikum. A forró szél kísérje lépted *suttogja szeretett vadásza emlékének, utoljára még felpillantva a csillagképre. Wäor talán él, talán halott, de érzi, hogy el kell engednie. Hogy a sivatagi nyelvből újonnan tanult mondat csupán messziről is szívből jövő köszönet vagy búcsú, azt nehéz volna eldönteni. Talán még Yeza sem döntött benne. Most azonban itt vár rá valami új.
Az ajtón belépve nem indul el azonnal a fotelok félkörében kijelölt hely felé. A szokás hatalma, hogy először körülnéz, még mielőtt becsukná maga mögött az ajtót. Még biztos kell egy kis idő, amíg biztonságban tudja itt érezni magát.
Ahogy nézi, Sergretor valóban itt marasztalta a fekete bőrű férfit, de valami... Yeza oldalra biccenti a fejét, hogy jobban rálásson a törpére. ~Alszik?~ Feljebb szökik a Rőt szemöldöke. Nem csodálkozna rajta, ha az öreg kapott volna ehhez egy kis segítséget, mert sejti, hogy a törpe virtus eléggé felkavaró lehet a sivatagi férfinak.
Visszasétál a helyére és először csak megállva a párna előtt, szemügyre veszi a sörfőző mestert, aki egy széknek támasztott, hátranyaklott fejjel durmol. Nem háborgatja, de egy idő után azért majd tervezi felkelteni, mert így bitangul el fog macskásodni szegény nyaka. Csendesen visszaül a helyére és D'or Gaiffarra pillantva elmosolyodik.*
- Te mondtál rá igét? *kérdi csipkelődve egy kicsit akadozó wegtoreni dialektusban. Rég használta már. Odahaza is inkább már csak az idősebbek ragaszkodnak hozzá. Az ifjabb nemzedék leginkább a közöst preferálja.
Egy kicsit megrázkódik, mert a tagjaiba még mindig makacsul kapaszkodik a kinti hideg. Egy kicsit nyújtózkodva lehúzza az egyik fotelt takaró szőrmét és a vállára kanyarítja. Szorosan beleburkolózva sóhajt.*
- Ez kis darab Wegtorennek, de Levegő Városa nem melegít úgy testet, mint otthon. Sem szívet *teszi hozzá kissé szomorkásan. Beszéd közben balját kidugja a szőrme alól és egy-egy szót kisegít néhány kézmozdulattal. Úgy hallotta, hogy a vadászok küldetésen használt jelelése is a sivatagi néptől ered, akiknél alapvetően szokás jelentőségteljes gesztikulációval kísérni a beszédet.*
- Te miért itt? *kérdi.* - Te keres valakit?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7390-7409