//Megnyitó ünnepség//
//Eilureen, Viaka és Kyro - Viaka szobájában//
*Olyanná válik, mint valami kéjelgő házi kedvenc, ki a gazda minden érintéséért hízeleg. Odabújik, simítja bundáját, s dorombol, bizonyítva elégedettségét, elnyerve ezzel a további jogot a maradásra. Épp így törleszkedik, és egyáltalán nincs ellenére a szerep.
Persze, fülecskéje nagyon is ott van az elhangzó dolgokon. Pro és kontra. A "lehetetlen" azonban őt is megdermeszti kicsit. Homloka érinti egy pillanatra a férfi combjait, hogy aztán az íriszeit újra a másik arcára siklassa. Sóhajt. S ahogy várja, Kyro elégedetlen a válasszal.
Ujjak siklanak álla alá, s fordítják a halovány arcot, hogy a tekintet ne futhasson tova, s a kérdés feléje száll. Nem vonja el fejét, így csak a tekintet fordul a Vörös felé, kíváncsian. S mikor mindkét fél felől felhangzik a kérés irányába, akkor sóhajt fel újra, s baljába zárja a férfi kezét, mellyel eddig állát tartotta. Apró csókot lehel az ujjak hegyére, s bizony villámlásként éri a másik bőrének közvetlen érintése.
Mondhatna egyszerű ítéletet. Szabhatna bármiféle játékot, s bírája lehetne most bárminek, mi a szobában lélegzik. Ám az út ennél sokkal messzebbről indul. Arcát fordítja Kyro tenyerébe, s ha a férfi nem húzza el kezét, akkor az ő tenyere simul a másik kézfejére. Szavai pedig mindkettőjük felé szól, bár tekintete a férfi arcán függ, neki mondja.*
-Lihanechben élt egy jósnő. A Vén Grou. Mindenki csak így hívta. Sokat járt ki hozzánk a Bárkába, s mind a lányok, mind a vendégek előszeretettel vették igénybe szolgáltatását, mely szerint mondaná meg a jövendőt. Egyszer, elbeszélgettem vele, s ő a következőképpen óvott: "Leányom, a jóslat fura egy növény. Tekergőzik erre, és tekergőzik arra is. Hogy mely ága lesz az igazi, melyen majd gyümölcs is terem, azt csak akkor lehet megtudni, ha már megtörténik. S ekkor az összes többi ág, mint ősszel a szőlő, elszárad. Ezt hívjuk hamis ágnak. De hogy melyik az igazi, azt csak a történések sorozata mutatja meg. S ha új ág sarjad, akkor mindig változik az irány is. A jóslat, veszélyes növény. Gúzsba köt, és arra késztet, hogy beteljesítsd. Láttam már olyat, hogy valaki azért halt meg, mert azt jósolták neki, hogy megfog, miközben a többi ágon haladva, tovább is élhetett volna. De hát ő elhitte, hogy csak ez az egy út lehetséges." *Sóhajt egyet.* Igen, ezt mesélte nekem a Vén Grou.
*Vajon mit is akart volna ezzel most ő tovább adni Kyronak és Viakának? Hogy a Vörös jóslata lehet igaz is, meg nem is? Teljesen attól függ, hogy Kyro hinni akarja-e vagy sem. S lehet, hogy Kyro "lehetetlen"-je épp úgy hamis, mint egy ősszel elszáradó szőlőinda? Eilie ezt meg nem mondhatja. De hát tőle nem is ezt kérték, hanem azt, hogy ítélkezzen társnője felett.
De vajon hogyan is ítéljen, mi legyen a büntetés, mely elég súlyos a vétséghez mérten, már ha elfogadjuk azt, hogy a lány szándékkal mondott hamis jóslatot. Újra csak felsóhajt, és tekintete félénken rebben Kyroról Viakára, majd vissza.*
-Én el nem dönthetem, hogy a jóslat igaz-e, vagy hamis. Ezt a jövő történései fogják megmondani, s ebbe a jövőbe te sem látsz bele Édes Úr. Ám, ha mégis büntetni kívánsz, könyörülj meg rajtam, s ne kérd, hogy bírája legyek. S ha megkönyörülsz, én leszek szolgád, ameddig csak kívánod.
*Arcára finoman fut fel némi pír, s tekintetéből Kyro pontosan kiolvashatja szavai őszinteségét.*