//A bajnok és a pillangó//
//Betérő - kitérő//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Nem túlzott italfogyasztó. Tapasztalatból tudja, miképp lassítja az érzékeket és ködösíti az elmét. Az alkohol nem barátja a harcosnak. Ám ő ezúttal nem harcolni óhajt, ezért felhajtja a felkínált harmadik kört is. Noha olybá fest, mintha vizet nyelne, a hatását, még ha csekélyen is, de érzi már. Leginkább csak vére pereg tőle hevesebben, a kótyagos mámor igen távoli állapot.
Kedvtelve vizslatja a lányt, s a finom bőrön csillanó ékszereket. Akarva is elméjébe fészkel a gondolat, miképp fakadhatnak ütemes muzsikára az összekoccanó díszek. Nem elmélkedhet ám sokat e képzeten, mert kósza pillantást érez magán. S valóban, a nem is túl távoli asztalnál ismerős alakot vél felfedezni a rejtélyes "szerencsevadász" formájában. Olybá tűnik számára, hogy amaz talált is magának időközben "elfoglaltságot". Talán egy vagyonosabb uraság a szerencsés illető. Nem is kell sok idő majd ott sem az asztalbontásra, ahogy elnézi a párost. Nem szentel a megállapításain felül több időt azonban kettősre. Nem Sura az ezúttal, aki magára vonta a figyelmét.
A nyílt lapokat kedveli. Az Aréna homokján nem kellett azon agyalnia, mi a szemben álló célja. Talán ezért is mozgott oly otthonosan ott, s kevésbé Arthenior politikai hálójában. Bárhogy is, világ életében az egyenes beszéd híve volt. A körmönfont mondatok és homályba vesző motivációk sosem nyerték el bizalmát. Ha más miatt nem is, ebből a szempontból a wegtoreni igen csak egyenes embernek mondható.
Pontosan tudja, mit akar tőle a szemben helyet foglaló elf és biztos benne, hogy az is hasonlóan viseltet az irányába.*
-Erkélyes. *Bólint sejtelmesen.* -Úgy hiszem, mindkettőnkre ráfér, hogy szokjuk egy kicsit a klímát.
*Hagyja, hogy a lány elé álljon. Nem zavarja a felállás. Szórakoztatja a játékosnak tűnő elfecske, s engedi, hogy tegye, amihez a legjobban ért: a csábításhoz. Az acélszürke tekintet elégedetten fut végig a karcsú alakon, majd ha csak Alissäna el nem illan, keményen húzza végig kezét a lány combján.*
-Úgy hiszem. De lehet, hogy csak hazug félvérek voltak. *Nehéz lenne olyat találni, amivel még nem volt dolga. A nemesek és bárók léha társasága, Wegtoren buja és igen csak hajlékony moralitású közege bizony szolgált mindennel, mit az ember szeme csak megkívánt.
Az elf tapasztaltan vezeti, ő pedig bolond lenne nem vele tartani. Tisztában van vele, hogy a fiatal külcsín bizony a hosszúéletűek esetében megtévesztő. Nagy rá az esély, hogy társasága akár jóval idősebb, mint ő maga. Nem, mintha ez a legkevésbé zavarná. Épp ellenkezőleg. Roppant irigylésre méltó, ha ily üde felszín alá ily mértékű tapasztalat szorul.
Követi a finom fehérnépet a hálószobák felé, majd a bérelt szobának zárába illeszti a kulcsot. Tágas, otthonos szoba, székkel, asztalkával, sőt, még dézsával is. Őt azonban nem fürdeni érkezett.
Résnyire nyitja a teraszajtót, beengedve némi friss levegőt a meleg szobába. Nem oly nyirkos és hideg most az idő, egészen frissítően hat a beáramló levegő.
Megfordulva még egyszer szemügyre veszi "szerzeményét", majd se szó, se beszéd vetkőzni kezd. Nem óhajtja elcsábítani társaságát, nem szerelmi légyottra vágyik. Kibújik az ingből, a nadrágból, a csizmából, de még az ágyékkötőből is. Testét a kor még nem kerülgeti, noha heg akad rajta szép számmal, még ha nem is annyi, amennyi egy viadortól elvárható lenne. Egy kifejezetten mély azonban könnyen felfedezhető szíve alatt. A férfit meglegyintette már a halál.
Az ágy szélére ül, s szemmel láthatóan éhségét már aligha kell fokozni. Az acélszürke tekintet, mi Alissänára esik, mohóságot tükröz, ahogy végigsiklik a lányon, de gazdája nemes egyszerűséggel csak terpesztve támaszkodik meg maga mögött az ágyon.*
-Gyerünk szépségem. *A szavak negédesen, mégis parancsolóan gördülnek le az ajkáról.*