*Akármilyen kényelmes is a Wegtoreni Kalmár erkélyes szobájának terebélyes ágya, Loralyss sokáig forgolódik álmatlanul. Egyre csak a fülében visszhangzik az a hidegen csikorgó mondat, amit a mélységi a lépcsőn felfele menet még neki címzett.
Forr a vére a dühtől, de a félsz is vasmarokkal szorongatja. Vajon abbamaradt volna az abúzus, ha csak tűri leszegett pillantással? Annyi biztos, hogy ha így tesz, többé nem tudott volna tükörbe nézni. ~Ha Heilgron itt lett volna...~ Inkább hamar elcsippenti a gondolat végét. Helilgron vagy meghalt vagy csak magára hagyta. Bármelyik is legyen az igazság, csak magát degradálja azzal, ha támaszért sopánkodik. Az anyja arra nevelte, hogy erős nővé érjen. Igaz, hogy ha nem húzta volna át a számításait a vén kappan halála, biztos háttérrel támogatta volna meg a nevelőapja családja által.
Bárhogy is, kénytelen lesz maga boldogulni. Ez épp elég nehéz dolog, hogy nyugtalanná rontsa az éjszakáját, de az eset a mélységivel végképp rémálomba taszítja.
Jeges verítékben úszik, amikor felriad. Kicsi hiányzik, hogy sikoltson, amikor rájön, hogy nem az a setétképű démon jött érte, csupán a szél dagasztja vitorlává a függönyt a nyitott erkélyajtó előtt.
Kapkodva gyújt lámpást és a hőség ellenére nyakig húzza magára a takarót. Meg is érik benne az elhatározás, hogy még pirkadat előtt elindul, hogy semmiképp se fussanak össze.
Kikészíti magának az utazóruhát. A kikötő felé menet jobb, ha minél kevésbé lesz feltűnő. Minél előbb hajóra száll, annál jobb. Ha bejönnek a számításai, megalapozhatja a jövőjét. Ennek reményét szorítja magához, hogy kicsit meg tudjon nyugodni, de a tagjaiból csak nem oldódik ki a reszketés. A pislákoló lámpás fényének óvó körébe húzódik. Egy csücsköt használ csak ki a jókora ágyból, ahogy a térdét átölelve kuporog. Szeretne odamenni, hogy becsukja az erkélyajtót, BeZÁRja!, de ébren is kísérti a lidércnyomás, hogy ott kint a sötétben, a falnak lapulva várja az a mélységi, hogy kilépjen a biztonságot nyújtó fénykörből.
Magasan jár a nap, mikor megébred. Minden tagja elgémberedett a kényelmetlen pozitúrától, amiben végül elnyomta a fáradtság. Lomha pislogással nyílik a szeme, aztán hirtelen kipattan. Elaludt!
Majd' kizuhan az ágyból, olyan kapkodásba kezd. Gyorsan öltözködik, szedi a cókmókját és kis hallgatózás után már nyitja is az ajtót, hogy az istálló felé vegye az irányt. Minél előbb nyergelni, aztán irány a Kikötő!*