//Dorovundr//
*Ahogy látja a kedves, köszönő gesztust a törpe részéről, midőn a korsót egy köszönet kíséretében a magasba emeli, rajta ne múljék, ő koccint. A két korsó egy éles csengés kíséretében találkozik össze, majd ha jól gondolja, mindketten nekiveselkednek az ivásnak. Ő ugyan most nem látja, mit tesz ivótársa, csak a korsó aljáig terjed látóköre, így csak következtetni tud.
Amint azt a néhány kortynyi mézsört elpusztítja, mert az számára néhány korty, egy felüdült kilégzésre futja tőle, pont olyanra, mint amikor az emberek egy forró nyári napon hideg itallal locsolják meg a porzó, Wegtoren területeihez hasonlatos torkukat. Valójában pont ugyanez történt, csak nem emberrel... Igaz, ez mindenféle lénnyel ugyanígy működik, de hát a többség mindig jobb hasonlat, mint egy kisebbség. Neki ugyan nincs baja az emberekkel, ameddig észben tartják, hogy a föld, ahol élnek nem az ő bölcsőjük volt a Teremtés korszakában, és tudatában vannak annak, hogy eme földrészen csupán betolakodók, finoman szólva vendégek. És a gond az, hogy az ilyen emberekből alig maroknyi van, és ezt sajnálja Rhubar a legjobban.
Azonban nincs idő a búslakodásra, a törpe szóba elegyedik vele, és ennek ő kifejezetten örül.*
- Az óriások szeretik kicsi törpéket, és Rhubar is szereti kicsi törpéket, kicsi törpe jó barát. Rhubar azt gondolja, ha kicsi törpe iszik vele, akkor jobb barát lesz kicsi törpe. *mondja buzgón, bár lassan, elég nehéz számára bugyután beszélnie, ennyi év után is.* - Rhubar sajnálattal hallja, hogy kicsi törpével nem voltak kedvesek. Rhubar kedves kicsi törpével, reméli, hogy ez vigasztalja.
*Egy széles mosoly kíséretében finoman hátba veregeti újdonsült barátját, miközben halk "höhö" hangok hagyják el száját.
~Gurgothaar szerelmére! Most már ideje lelépnem ebből a koszfészekből... Te meg törpe, ha akarsz, velem jössz a valahova felé, ha nem akarsz, hát nem.~
Persze ezt a törpe nem hallhatja, az óriás csak magában zsörtölődik zsémbes öreg módjára.*