Nincs játékban - Zöldsárkány fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Zöldsárkány fogadó | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 36 (701. - 720. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 727-746
720. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-10 12:12:27
Üzenet elküldve: 2015-11-10 12:12:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Rendoll//
*Szinte biztos benne, hogy ezek szerint Rendoll nem látta az ő szapora bólogatását. Szívesen megmondaná neki, ugyanakkor azzal újra vissza kellene idézni, hogy utána éppen a kisfiára terelődött a szó, és nem szeretné a kedvesét keseríteni.*
~Egyébként is szükségünk van még időre. Amikor majd Visszatérünk a karavánnal, akkor lesz jó ezt újra átbeszélni. De addig is, igen, addig is annyira jó, hogy így gondol rám!~
*Lia elmosolyodik, és közelebb bújik a párjához, nincs ebben most semmi más, mint hogy jó együtt lenni, és jó így beszélgetni vele, hogy egymást nézik, és a fejük egyazon párnán nyugszik.*
- Én is így hiszem most már *válaszolja komolyan.
Lia nem az a fajta, aki túlzottan hinne a természetfölötti dolgokban, talán mert a munkája is olyan, hogy azt követeli, álljon két lábbal a földön. Ugyanakkor már látott megmagyarázhatatlan dolgokat. És tudja, mekkora hatalma van a léleknek is.
Rendoll szavaira lágyan elmosolyodva bólint.*
- De nem csak neked.
*Visszacsókol, aztán a férfi égkék szemeibe néz.*
- Az a nap nekem is rengeteget számít. Nem számítottam rád, nem számítottam rá, hogy berobbansz az életembe, de nem bánom azt, hogy akkor szembe mentem a szabályokkal és az elveimmel, és megcsókoltalak. Sőt!
*Lia megfogja a férfi kezét, ujjait a nagyobb és erősebb ujjak közé fonja.*
- Olyan jó, hogy itt vagy.
*Kicsinységek, vagy világmegváltó szavak, csak pillantások, vagy suttogó szavak a hajnali szobában, meghittség és egy cseppnyi béke, de ez oly drága a lánynak.
Végül persze bólint, belül kicsit vonakodva, hiszen így maradna akár örökre, de külsőre igyekszik határozott benyomást kelteni.*
- Igen, vissza kell mennünk a sátrakhoz. Ne várjanak ránk!
*Lia felül, a ruháit keresi, öltözik, rendbe szedi a haját is.*
- A lovainkat is el kell látni a málhánkat összerakni, így, hogy végül nem a sátorban aludtunk.
*Finoman elpirul, mert ugyan aludtak is az éjjel, de nem olyan nagyon sokat.*
- Rendoll?
*A férfi felé fordul. Komolyan nézi, tudja mielőtt innen kilépnek mondania kell valamit, valami fontosat.*
- Mikor visszaérünk kérdezz meg újra! *Tudja, a férfi nem ostoba, leesik neki miről beszél.* Mindenképp kérdezz meg újra, hogy válaszolhassak neked!
*Nem mosolyog, sőt nagyon is komoly most Lia, de a szemeiben ott ragyog minden érzése, ahogy a szőke lovagjára néz.*
//Rendoll//
*Szinte biztos benne, hogy ezek szerint Rendoll nem látta az ő szapora bólogatását. Szívesen megmondaná neki, ugyanakkor azzal újra vissza kellene idézni, hogy utána éppen a kisfiára terelődött a szó, és nem szeretné a kedvesét keseríteni.*
~Egyébként is szükségünk van még időre. Amikor majd Visszatérünk a karavánnal, akkor lesz jó ezt újra átbeszélni. De addig is, igen, addig is annyira jó, hogy így gondol rám!~
*Lia elmosolyodik, és közelebb bújik a párjához, nincs ebben most semmi más, mint hogy jó együtt lenni, és jó így beszélgetni vele, hogy egymást nézik, és a fejük egyazon párnán nyugszik.*
- Én is így hiszem most már *válaszolja komolyan.
Lia nem az a fajta, aki túlzottan hinne a természetfölötti dolgokban, talán mert a munkája is olyan, hogy azt követeli, álljon két lábbal a földön. Ugyanakkor már látott megmagyarázhatatlan dolgokat. És tudja, mekkora hatalma van a léleknek is.
Rendoll szavaira lágyan elmosolyodva bólint.*
- De nem csak neked.
*Visszacsókol, aztán a férfi égkék szemeibe néz.*
- Az a nap nekem is rengeteget számít. Nem számítottam rád, nem számítottam rá, hogy berobbansz az életembe, de nem bánom azt, hogy akkor szembe mentem a szabályokkal és az elveimmel, és megcsókoltalak. Sőt!
*Lia megfogja a férfi kezét, ujjait a nagyobb és erősebb ujjak közé fonja.*
- Olyan jó, hogy itt vagy.
*Kicsinységek, vagy világmegváltó szavak, csak pillantások, vagy suttogó szavak a hajnali szobában, meghittség és egy cseppnyi béke, de ez oly drága a lánynak.
Végül persze bólint, belül kicsit vonakodva, hiszen így maradna akár örökre, de külsőre igyekszik határozott benyomást kelteni.*
- Igen, vissza kell mennünk a sátrakhoz. Ne várjanak ránk!
*Lia felül, a ruháit keresi, öltözik, rendbe szedi a haját is.*
- A lovainkat is el kell látni a málhánkat összerakni, így, hogy végül nem a sátorban aludtunk.
*Finoman elpirul, mert ugyan aludtak is az éjjel, de nem olyan nagyon sokat.*
- Rendoll?
*A férfi felé fordul. Komolyan nézi, tudja mielőtt innen kilépnek mondania kell valamit, valami fontosat.*
- Mikor visszaérünk kérdezz meg újra! *Tudja, a férfi nem ostoba, leesik neki miről beszél.* Mindenképp kérdezz meg újra, hogy válaszolhassak neked!
*Nem mosolyog, sőt nagyon is komoly most Lia, de a szemeiben ott ragyog minden érzése, ahogy a szőke lovagjára néz.*
719. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-09 16:11:46
Üzenet elküldve: 2015-11-09 16:11:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lia//
*A boldogság mellett, ott vannak Lia szavai, amik végül is nem szomorítják el, de igazolva látja, hogy valóban időt kell neki hagynia. Az, hogy jó most így és örül neki, nem jelenti azt, hogy úgy érzi biztosan vele akar maradni ez után is még csak él. Megelégszik most ennyivel, ennyi idő alatt nem is várhatna ennél többet. Persze azon lesz, hogy nemsokára ennél többet is kérhessen. Nem sokat, mondjuk még úgy hetven, vagy nyolcvan évet együtt. A támadás, ami előző éjjel érte Liát nem új hiszen a lány már említette, igaz nem a részleteket és nem tudta, hogy pont az előtt volt, hogy találkoztak. Tudta, hogy előtte nem volt egyedül, hanem egy kisebb csapattal, így nem gondolta, hogy ilyen súlyos volt akkor a helyzet. Megsimítja a karját miközben hallgatja és magában hálát ad a sorsnak, hogy nem vette el őt. Bármi is volt az, ott akkor az erdőben, ha ilyen súlyos sebeket okozott a vezetőnek, szinte csodával határos, hogy Lia túlélte.*
-Nem én sem gondolom, hogy véletlen. A sors akarta így, hogy mi ketten akkor nem elvesztünk, hanem egymásra találtunk.
*Csendesen mondja és öleli újra magához. Kíváncsi lehetne rá, hogy milyen lények is voltak azok az erdőben, vagy hogyan is zajlott le a támadás, de ezt későbbre halasztja. Mit számít, hogy mik is voltak, vagy mi is történt, most mindent elhomályosít, hogy itt vannak élnek és együtt tervezhetik a jövőt. Megcsókolja sokadszorra, boldogságtól átitatott szívvel.*
-Mindennél többet jelent nekem, hogy megtaláltál akkor, de szerintem ezt te is tudod.
*A sötét éjszakának lassan vége szakad, igaz még nem érkezett el a reggel. A karaván nemsokára tovább fog indulni és előtte vissza kellene térniük a sátrakhoz, hogy amikor elhangzik az indulás vezényszava készen legyenek és ne akkor kezdjék el a ruháikat keresni, mikor a karaván tagjai őket.*
-Mit gondolsz Liám, mikor induljunk vissza a sátrakhoz? Talán okosabb lenne még kora hajnalban.
*Nem tudja visszafogni a sóhajt, mert tudja jól, ha elhagyják ezt a szobát, akkor nem sokat lehetnek már kettesben, legfeljebb az egyik sátorban tudnak még összebújni egy kicsit és várni az indulást. A világosabb szoba, amiben már jól kiveheti Lia arcvonásait, pontosan jelzi, hogy bizony a kora hajnal elérkezett és menniük kell, persze csak, ha Lia nem szeretne maradni.*
//Lia//
*A boldogság mellett, ott vannak Lia szavai, amik végül is nem szomorítják el, de igazolva látja, hogy valóban időt kell neki hagynia. Az, hogy jó most így és örül neki, nem jelenti azt, hogy úgy érzi biztosan vele akar maradni ez után is még csak él. Megelégszik most ennyivel, ennyi idő alatt nem is várhatna ennél többet. Persze azon lesz, hogy nemsokára ennél többet is kérhessen. Nem sokat, mondjuk még úgy hetven, vagy nyolcvan évet együtt. A támadás, ami előző éjjel érte Liát nem új hiszen a lány már említette, igaz nem a részleteket és nem tudta, hogy pont az előtt volt, hogy találkoztak. Tudta, hogy előtte nem volt egyedül, hanem egy kisebb csapattal, így nem gondolta, hogy ilyen súlyos volt akkor a helyzet. Megsimítja a karját miközben hallgatja és magában hálát ad a sorsnak, hogy nem vette el őt. Bármi is volt az, ott akkor az erdőben, ha ilyen súlyos sebeket okozott a vezetőnek, szinte csodával határos, hogy Lia túlélte.*
-Nem én sem gondolom, hogy véletlen. A sors akarta így, hogy mi ketten akkor nem elvesztünk, hanem egymásra találtunk.
*Csendesen mondja és öleli újra magához. Kíváncsi lehetne rá, hogy milyen lények is voltak azok az erdőben, vagy hogyan is zajlott le a támadás, de ezt későbbre halasztja. Mit számít, hogy mik is voltak, vagy mi is történt, most mindent elhomályosít, hogy itt vannak élnek és együtt tervezhetik a jövőt. Megcsókolja sokadszorra, boldogságtól átitatott szívvel.*
-Mindennél többet jelent nekem, hogy megtaláltál akkor, de szerintem ezt te is tudod.
*A sötét éjszakának lassan vége szakad, igaz még nem érkezett el a reggel. A karaván nemsokára tovább fog indulni és előtte vissza kellene térniük a sátrakhoz, hogy amikor elhangzik az indulás vezényszava készen legyenek és ne akkor kezdjék el a ruháikat keresni, mikor a karaván tagjai őket.*
-Mit gondolsz Liám, mikor induljunk vissza a sátrakhoz? Talán okosabb lenne még kora hajnalban.
*Nem tudja visszafogni a sóhajt, mert tudja jól, ha elhagyják ezt a szobát, akkor nem sokat lehetnek már kettesben, legfeljebb az egyik sátorban tudnak még összebújni egy kicsit és várni az indulást. A világosabb szoba, amiben már jól kiveheti Lia arcvonásait, pontosan jelzi, hogy bizony a kora hajnal elérkezett és menniük kell, persze csak, ha Lia nem szeretne maradni.*
718. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-07 22:26:13
Üzenet elküldve: 2015-11-07 22:26:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Rendoll//
*Némán hallgatja Rendoll szavait, de a szíve dalol.
Meg sem moccan, mégis úgy érzi, mintha szárnyai nőnének, és repülni tudna. Szárnyal, csak fel, magasra, és úgy érzi sose fog lezuhanni és nincs egyedül, már sose lesz egyedül.*
– Nem ismertem, ez igaz, de elhiszem neked, hogy jó volt és kedves. Azt hiszem, nem is lehetett volna másmilyen, nem választottál volna olyat, kit… nos, akit nem szeretsz.
*Immár nem nehéz kimondania ezeket a szavakat, vagy nem annyira, mint lett volna még akár csak egy órája is. Most már tudja, hogy Rendoll elmondta Ehnorának, hogy már őt szereti. Még ha csak álmában is, mert hát hogyan máshogy tehette volna, de kimondta, és elbúcsúzott az előző asszonyától.
Lia tudja, hogy ez nem azt jelenti, hogy Ehnorára többé nem emlékeznek, főleg nem azt, hogy a férfi el tudná felejteni Rumeniont. De azt igen, hogy ők nem állnak már köztük elmozdíthatatlan akadályként.*
~Olyan mindegy, hogy valóban létezik-e másik valóság, ahonnan most Ehnora ide látogatott, vagy csak Rendoll érzései keltek életre az álmában, az eredmény ugyanaz, a szíve szabad lehet, szabad és kész arra, hogy valóban, hogy tényleg szerethessen újra.~
*Lia a férfihoz simul, apró puszit a a vállára.*
– Nekem jó *feleli egyszerűen.* Csak pár hete ismerlek, de azt hiszem, én úgy érzem, hogy jó így nekünk együtt. Örülök neked. Talán nem volt az sem véletlen, hogy éppen én találtam rád, vagy az, hogy éppen ott voltál, mikor megint magamra maradtam.
*Lia arra a reggelre gondol.*
– Előző éjjel, meghalhattam volna, Rendoll. Mielőtt találkoztunk.
*Ezt eddig még nem mondta a férfinak, nem akarta ilyesmivel felzaklatni, de most kikívánkozik belőle.*
– Támadás ért minket az erdőben. Én nem sérültem meg, de a csapatunk vezére igen. Szerencsére ő sem súlyosan. Még ma sem értem, valahogy sikerült túlélnünk. Pedig mikor a szavaim nem használtak és azok a lények megindultak, féltem, nem érem meg a reggelt. Mégis, máshogy lett, és a reggel téged is elhozott.
*Ujjai apró mintákat rajzolnak a férfi bőrére.*
– Szerinted az ilyesmi csak véletlen?
//Rendoll//
*Némán hallgatja Rendoll szavait, de a szíve dalol.
Meg sem moccan, mégis úgy érzi, mintha szárnyai nőnének, és repülni tudna. Szárnyal, csak fel, magasra, és úgy érzi sose fog lezuhanni és nincs egyedül, már sose lesz egyedül.*
– Nem ismertem, ez igaz, de elhiszem neked, hogy jó volt és kedves. Azt hiszem, nem is lehetett volna másmilyen, nem választottál volna olyat, kit… nos, akit nem szeretsz.
*Immár nem nehéz kimondania ezeket a szavakat, vagy nem annyira, mint lett volna még akár csak egy órája is. Most már tudja, hogy Rendoll elmondta Ehnorának, hogy már őt szereti. Még ha csak álmában is, mert hát hogyan máshogy tehette volna, de kimondta, és elbúcsúzott az előző asszonyától.
Lia tudja, hogy ez nem azt jelenti, hogy Ehnorára többé nem emlékeznek, főleg nem azt, hogy a férfi el tudná felejteni Rumeniont. De azt igen, hogy ők nem állnak már köztük elmozdíthatatlan akadályként.*
~Olyan mindegy, hogy valóban létezik-e másik valóság, ahonnan most Ehnora ide látogatott, vagy csak Rendoll érzései keltek életre az álmában, az eredmény ugyanaz, a szíve szabad lehet, szabad és kész arra, hogy valóban, hogy tényleg szerethessen újra.~
*Lia a férfihoz simul, apró puszit a a vállára.*
– Nekem jó *feleli egyszerűen.* Csak pár hete ismerlek, de azt hiszem, én úgy érzem, hogy jó így nekünk együtt. Örülök neked. Talán nem volt az sem véletlen, hogy éppen én találtam rád, vagy az, hogy éppen ott voltál, mikor megint magamra maradtam.
*Lia arra a reggelre gondol.*
– Előző éjjel, meghalhattam volna, Rendoll. Mielőtt találkoztunk.
*Ezt eddig még nem mondta a férfinak, nem akarta ilyesmivel felzaklatni, de most kikívánkozik belőle.*
– Támadás ért minket az erdőben. Én nem sérültem meg, de a csapatunk vezére igen. Szerencsére ő sem súlyosan. Még ma sem értem, valahogy sikerült túlélnünk. Pedig mikor a szavaim nem használtak és azok a lények megindultak, féltem, nem érem meg a reggelt. Mégis, máshogy lett, és a reggel téged is elhozott.
*Ujjai apró mintákat rajzolnak a férfi bőrére.*
– Szerinted az ilyesmi csak véletlen?
717. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-06 20:14:10
Üzenet elküldve: 2015-11-06 20:14:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lia//
*A nyugalom, amit most érez különös. Fájdalmas volt újra látnia Ehnorát, de mikor ott állt vele szemben már nem érzett olyan kínzó fájdalmat a hiánya miatt, mint eddig. Liára gondolt közben, hogy jön, hogy mit fog gondolni, hogy mondja meg Ehnorának, hogy a szívébe más is beköltözött és eközben fokozatosan rájött, hogy számára már nem csak Ehnora létezik. Elengedte őt már korábban. Az emlékeiben mindig ott lesz és a fájdalomra is emlékezni fog, amit az elvesztésekor érzett, de ez a fájdalom nem fogja kitölteni többet a napjait és gondolatait. Liát őszintén szereti és Ehnora jóváhagyásával teljesen. Sóhajt egyet, mielőtt válaszol.*
-Igen, elbúcsúzott tőlem és... én elengedtem. El tudtam engedni~ ha elfelejteni nem is fogom soha~ ezt kérte tőlem. Azt kérte engedjem most már el őket, eleget gyászoltam már és kezdjem újra... veled.
*Nem volt könnyű Ehnorának bevallani azt, hogy valaki más van az életében, még akkor sem, ha évekig gyászolta és tudta soha nem lehet vele többet. Nem gondolt más nőre, soha nem gondolta volna, hogy ilyen nő, mint Lia létezik és ilyen gyorsan bevésődik a szívébe, ahol Ehnora emlékével küzdött, aztán azon kapta magát, hogy Lia kitölti a gondolatait, az érzéseit. Most is vele van és él. Mielőtt vele találkozott szinte halott volt, legalábbis a szíve egész biztosan eltemetkezett és majdnem feladta. Elmosolyodik azon, hogy Lia csodálkozik rajta, hogy nem csalódott Ehnora, mikor azt mondta őt szereti.*
- Igen elmondtam neki, mert úgy éreztem ez a tisztességes és nem tudtam látom e még valaha. Elmondtam, hogy még együtt voltunk végig csak őt szerettem és utána is nagyon sokáig, egészen még... veled nem találkoztam.*tart egy kis szünetet* Nem volt csalódott, se szomorú. Azt mondta azon a helyen ahol van nem létezik szomorúság és azt szeretné, ha boldogan élnénk. Ha ismerted volna tudnád, hogy komolyan gondolta, ő olyan jó volt mindig mindenkihez.
*Elmereng rajta egy pillanatra, ha ő halt volna meg, akkor jó szívvel tudta volna e rábízni egy másik férfira hitvesét a túlvilágról. Ő vajon biztatta volna, hogy kezdjen új életet, azzal akit szeret? Biztosan nem ment volna ilyen könnyen, de Ehnora, ő más volt. Mindig önzetlen és mindenkihez jó. Bármilyen rossz sors is akarta, hogy elveszítsen mindent, ami fontos volt a számára, most megadja neki az esélyt, hogy újra kezdje.*
~Ezúttal másként lesz erre esküszöm! Nem foglak elveszíteni, ahogy őt, soha nem hagylak magadra egy pillanatra sem. A te életed is teljes lesz és nem töri meg senki még mellettem vagy.~
*Kicsit szorosabbra fonja Lia körül a karját, hogy máris védje. Tart egy lélegzetvételnyi szünetet, aztán végre kimondja, ami feszíti még legbelül.*
-Jó ez így? Azt mondod... neked is... neked is jó ez így, hogy velem vagy, hogy velem leszel?
*Tudja, hogy kedvese őszinte nő és nem természete a színlelés, de nem tudja, hogy nem korai e, neki a közös jövőjükről beszélni. Már most is megkérné, hogy legyen az asszonya és a gyermekei anyja, de még egy veszélyes karaván út áll előttük és hagyni akar időt neki, hogy biztos lehessen magában, amikor reményei szerint igent mond neki.*
//Lia//
*A nyugalom, amit most érez különös. Fájdalmas volt újra látnia Ehnorát, de mikor ott állt vele szemben már nem érzett olyan kínzó fájdalmat a hiánya miatt, mint eddig. Liára gondolt közben, hogy jön, hogy mit fog gondolni, hogy mondja meg Ehnorának, hogy a szívébe más is beköltözött és eközben fokozatosan rájött, hogy számára már nem csak Ehnora létezik. Elengedte őt már korábban. Az emlékeiben mindig ott lesz és a fájdalomra is emlékezni fog, amit az elvesztésekor érzett, de ez a fájdalom nem fogja kitölteni többet a napjait és gondolatait. Liát őszintén szereti és Ehnora jóváhagyásával teljesen. Sóhajt egyet, mielőtt válaszol.*
-Igen, elbúcsúzott tőlem és... én elengedtem. El tudtam engedni~ ha elfelejteni nem is fogom soha~ ezt kérte tőlem. Azt kérte engedjem most már el őket, eleget gyászoltam már és kezdjem újra... veled.
*Nem volt könnyű Ehnorának bevallani azt, hogy valaki más van az életében, még akkor sem, ha évekig gyászolta és tudta soha nem lehet vele többet. Nem gondolt más nőre, soha nem gondolta volna, hogy ilyen nő, mint Lia létezik és ilyen gyorsan bevésődik a szívébe, ahol Ehnora emlékével küzdött, aztán azon kapta magát, hogy Lia kitölti a gondolatait, az érzéseit. Most is vele van és él. Mielőtt vele találkozott szinte halott volt, legalábbis a szíve egész biztosan eltemetkezett és majdnem feladta. Elmosolyodik azon, hogy Lia csodálkozik rajta, hogy nem csalódott Ehnora, mikor azt mondta őt szereti.*
- Igen elmondtam neki, mert úgy éreztem ez a tisztességes és nem tudtam látom e még valaha. Elmondtam, hogy még együtt voltunk végig csak őt szerettem és utána is nagyon sokáig, egészen még... veled nem találkoztam.*tart egy kis szünetet* Nem volt csalódott, se szomorú. Azt mondta azon a helyen ahol van nem létezik szomorúság és azt szeretné, ha boldogan élnénk. Ha ismerted volna tudnád, hogy komolyan gondolta, ő olyan jó volt mindig mindenkihez.
*Elmereng rajta egy pillanatra, ha ő halt volna meg, akkor jó szívvel tudta volna e rábízni egy másik férfira hitvesét a túlvilágról. Ő vajon biztatta volna, hogy kezdjen új életet, azzal akit szeret? Biztosan nem ment volna ilyen könnyen, de Ehnora, ő más volt. Mindig önzetlen és mindenkihez jó. Bármilyen rossz sors is akarta, hogy elveszítsen mindent, ami fontos volt a számára, most megadja neki az esélyt, hogy újra kezdje.*
~Ezúttal másként lesz erre esküszöm! Nem foglak elveszíteni, ahogy őt, soha nem hagylak magadra egy pillanatra sem. A te életed is teljes lesz és nem töri meg senki még mellettem vagy.~
*Kicsit szorosabbra fonja Lia körül a karját, hogy máris védje. Tart egy lélegzetvételnyi szünetet, aztán végre kimondja, ami feszíti még legbelül.*
-Jó ez így? Azt mondod... neked is... neked is jó ez így, hogy velem vagy, hogy velem leszel?
*Tudja, hogy kedvese őszinte nő és nem természete a színlelés, de nem tudja, hogy nem korai e, neki a közös jövőjükről beszélni. Már most is megkérné, hogy legyen az asszonya és a gyermekei anyja, de még egy veszélyes karaván út áll előttük és hagyni akar időt neki, hogy biztos lehessen magában, amikor reményei szerint igent mond neki.*
716. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-06 16:37:27
Üzenet elküldve: 2015-11-06 16:37:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Rendoll//
*Rendoll nem nevet és nem is hárít, szerencsére nem is tagad semmit. Lia szíve a torkában dobog, miközben azon gondolkodik, vajon mennyire is volt ostoba, hogy felhozta ezt a dolgot.
De a lány ismeri magát, és tudja, hogy képtelen lett volna megnyugodni különben. Akármi is következik, bármit is hall majd most a férfitól, az még mindig sokkal jobb lesz, mint a kínzó bizonytalanság.
Nem attól nem tart, hogy Ren a háta mögött megcsalná, hogy más szoknyák után forogna. Ha megtörténne az, hogy más nőt akarna, akkor minden bizonnyal szólna róla. Igaz ez a lehetőség jelenleg nem áll fenn, és Lia valahogy úgy gondolja, nagyon csekély rá az esély később is. Rendoll egyszerűen nem az a fajta.
Ugyanakkor Ehnora szelleme ellen a lány nem tudna hogyan küzdeni. Vele csakis a férfi rendezheti a dolgokat. Vagy inkább magával, ha már itt tartunk.
A férfi szelíd kérésére végül csak elmondja, mi az ami bántja, mert fájó tud lenni már csak a gondolat is, hogy a másik szívében esetleg örökre egy halott asszonyé lesz a hely.*
- Nem arról? *kérdi hát bizonytalanul, de közben hagyja, hogy a férfi a karjaiba vonja. Elfészkelődik Rendoll ölelésében, arcát a mellkasa meleg bőréhez simítja, hallgatja a szívverését. Érzi, hogy Ren arca a hajához simul, a férfi végre beszélni kezd.
Amit Lia hall egyszerre szomorú és örömteli dolog, hiszen a férfi számára bizonnyal fájdalmas volt újra látni az eltávozott feleségét, és fájdalmas lehetett a búcsú is, még így egy álomban is, de talán...
A lány már épp mondana valamit, mikor egy kis szünet után a kedvese újra megszólal, és folytatja a történetet.
Lia könnyei újra potyogni kezdenek, de most nem fájdalmában. Ez az egész, ami most történik valahogy olyan keserédes, mégis talán megnyugtató.*
- Akkor, azt mondod... *halkan és bizonytalanul szólal meg, de a hangjában ott rezeg a remény*, azt mondod, elbúcsúztatok? Hogy Ehnora elenged? Hogy, hogy te el tudod őt engedni?
*nem, Lia most sem kéri, hogy felejtse el, hiszen Rendoll szerette az első asszonyát, és a kisfiukat is, és nélkülük talán más ember lenne, talán hidegebb lenne, keményebb, vagy másmilyen. Nélkülük talán nem lenne most Lia mellett. Így a lány azt nem szeretné, hogy elfelejtse a múltját, vagy azokat, akiket szeretett. Annyit szeretne, hogy ne legyen az emlékei és a kísértetei foglya.
Aztán leesik neki még valami.*
- Azt mondtad Ehnorának álmodban, hogy belém szerettél? *kérdi suttogva.* És ő nem lett dühös? Se csalódott? Se szomorú?
~Ha vannak szellemek és van másvilág, úgy köszönöm neked Ehnora. Ha pedig még sincs semmi, úgy ez azt jelenti, hogy Ren tényleg készen áll, már majdnem teljesen készen áll. ~
*Lia apró puszit ad a férfi bőrére, majd halkan sóhajt, aztán elmosolyodik.*
- Jó, hogy elmesélted. Jó így.
~Talán most már valóban lehet közös jövőnk. Igazi jövőnk.~
//Rendoll//
*Rendoll nem nevet és nem is hárít, szerencsére nem is tagad semmit. Lia szíve a torkában dobog, miközben azon gondolkodik, vajon mennyire is volt ostoba, hogy felhozta ezt a dolgot.
De a lány ismeri magát, és tudja, hogy képtelen lett volna megnyugodni különben. Akármi is következik, bármit is hall majd most a férfitól, az még mindig sokkal jobb lesz, mint a kínzó bizonytalanság.
Nem attól nem tart, hogy Ren a háta mögött megcsalná, hogy más szoknyák után forogna. Ha megtörténne az, hogy más nőt akarna, akkor minden bizonnyal szólna róla. Igaz ez a lehetőség jelenleg nem áll fenn, és Lia valahogy úgy gondolja, nagyon csekély rá az esély később is. Rendoll egyszerűen nem az a fajta.
Ugyanakkor Ehnora szelleme ellen a lány nem tudna hogyan küzdeni. Vele csakis a férfi rendezheti a dolgokat. Vagy inkább magával, ha már itt tartunk.
A férfi szelíd kérésére végül csak elmondja, mi az ami bántja, mert fájó tud lenni már csak a gondolat is, hogy a másik szívében esetleg örökre egy halott asszonyé lesz a hely.*
- Nem arról? *kérdi hát bizonytalanul, de közben hagyja, hogy a férfi a karjaiba vonja. Elfészkelődik Rendoll ölelésében, arcát a mellkasa meleg bőréhez simítja, hallgatja a szívverését. Érzi, hogy Ren arca a hajához simul, a férfi végre beszélni kezd.
Amit Lia hall egyszerre szomorú és örömteli dolog, hiszen a férfi számára bizonnyal fájdalmas volt újra látni az eltávozott feleségét, és fájdalmas lehetett a búcsú is, még így egy álomban is, de talán...
A lány már épp mondana valamit, mikor egy kis szünet után a kedvese újra megszólal, és folytatja a történetet.
Lia könnyei újra potyogni kezdenek, de most nem fájdalmában. Ez az egész, ami most történik valahogy olyan keserédes, mégis talán megnyugtató.*
- Akkor, azt mondod... *halkan és bizonytalanul szólal meg, de a hangjában ott rezeg a remény*, azt mondod, elbúcsúztatok? Hogy Ehnora elenged? Hogy, hogy te el tudod őt engedni?
*nem, Lia most sem kéri, hogy felejtse el, hiszen Rendoll szerette az első asszonyát, és a kisfiukat is, és nélkülük talán más ember lenne, talán hidegebb lenne, keményebb, vagy másmilyen. Nélkülük talán nem lenne most Lia mellett. Így a lány azt nem szeretné, hogy elfelejtse a múltját, vagy azokat, akiket szeretett. Annyit szeretne, hogy ne legyen az emlékei és a kísértetei foglya.
Aztán leesik neki még valami.*
- Azt mondtad Ehnorának álmodban, hogy belém szerettél? *kérdi suttogva.* És ő nem lett dühös? Se csalódott? Se szomorú?
~Ha vannak szellemek és van másvilág, úgy köszönöm neked Ehnora. Ha pedig még sincs semmi, úgy ez azt jelenti, hogy Ren tényleg készen áll, már majdnem teljesen készen áll. ~
*Lia apró puszit ad a férfi bőrére, majd halkan sóhajt, aztán elmosolyodik.*
- Jó, hogy elmesélted. Jó így.
~Talán most már valóban lehet közös jövőnk. Igazi jövőnk.~
715. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-05 21:43:02
Üzenet elküldve: 2015-11-05 21:43:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lia//
*Baj van ez világos, Lia hangja is olyan, mintha sírt volna és nehezére esne megszólalni.*
-De számít Lia, ha butaság is tudni szeretném. Mondd el, kérlek.
~Nem szoktál butaságok miatt aggódni, vagy sírni.~
*Lia elég nagy köröket írva és vonakodva, de csak kiböki mi a baj. Az álma Ehnoráról és amit mondott, kedvese úgy értelmezhette, hogy sajnálja, amiért vele van és még mindig Ehnorát hívja. Az igazság pedig bonyolult és nem tudja mit fog mondani, ha a tudomására hozza. Tart tőle mit fog gondolni, mégsem fordul meg a fejében, hogy elhallgassa előle.*
-Kedvesem, nyugodj meg, nem arról van szó amit most gondolsz.
*Nem érzi úgy, hogy a szavai teljesen eltaláltak, úgyhogy nekifut még egyszer.*
-Gyere ide, elmondok mindent.
*Karját kinyújtva öleli magához húzva, jobb, ha nem keresi most sem a tekintetét, sem az arcát a homályban. Meg szeretné találni a megfelelő szavakat, hogy értse mi is játszódott le álmában, ahol a túlvilágról kapott üzenetet. Megvárja még Lia elhelyezkedik újra a karjában az állát a hajához érintve halkan kezd beszélni arról ami szerinte történt és megváltoztatta.*
-Ehnorával beszéltem álmomban. Ez előtt még soha nem jött el hozzám így, csak a múlt képei kísértettek, de nem láttam még álmomban sem és nem beszéltem vele. De most eljött és... elbúcsúzott tőlem.
*Tart egy kis szünet, mert most jön az a rész amiről nincs meggyőződve, hogy Lia elhiszi.*
-A túlvilágról látogatott meg, hogy elmondja kezdjek mindent újra. Azt mondtam neki sajnálom, ami történt, hogy elveszítettem, de... megmondtam neki, hogy beléd szerettem. Azt mondta jó ez így és éljek veled, legyen családom és engedjem el őt és a kisfiúnkat, mert már boldogok.
*Hallgat, mert nem tudja, hogy amit elmondott, hogy hat Liára, de el kellett mondania. Hálás Ehnorának amiért eljött álmában és megerősítette, feloldva a bűntudatát, talán nem is csak az övét.*
//Lia//
*Baj van ez világos, Lia hangja is olyan, mintha sírt volna és nehezére esne megszólalni.*
-De számít Lia, ha butaság is tudni szeretném. Mondd el, kérlek.
~Nem szoktál butaságok miatt aggódni, vagy sírni.~
*Lia elég nagy köröket írva és vonakodva, de csak kiböki mi a baj. Az álma Ehnoráról és amit mondott, kedvese úgy értelmezhette, hogy sajnálja, amiért vele van és még mindig Ehnorát hívja. Az igazság pedig bonyolult és nem tudja mit fog mondani, ha a tudomására hozza. Tart tőle mit fog gondolni, mégsem fordul meg a fejében, hogy elhallgassa előle.*
-Kedvesem, nyugodj meg, nem arról van szó amit most gondolsz.
*Nem érzi úgy, hogy a szavai teljesen eltaláltak, úgyhogy nekifut még egyszer.*
-Gyere ide, elmondok mindent.
*Karját kinyújtva öleli magához húzva, jobb, ha nem keresi most sem a tekintetét, sem az arcát a homályban. Meg szeretné találni a megfelelő szavakat, hogy értse mi is játszódott le álmában, ahol a túlvilágról kapott üzenetet. Megvárja még Lia elhelyezkedik újra a karjában az állát a hajához érintve halkan kezd beszélni arról ami szerinte történt és megváltoztatta.*
-Ehnorával beszéltem álmomban. Ez előtt még soha nem jött el hozzám így, csak a múlt képei kísértettek, de nem láttam még álmomban sem és nem beszéltem vele. De most eljött és... elbúcsúzott tőlem.
*Tart egy kis szünet, mert most jön az a rész amiről nincs meggyőződve, hogy Lia elhiszi.*
-A túlvilágról látogatott meg, hogy elmondja kezdjek mindent újra. Azt mondtam neki sajnálom, ami történt, hogy elveszítettem, de... megmondtam neki, hogy beléd szerettem. Azt mondta jó ez így és éljek veled, legyen családom és engedjem el őt és a kisfiúnkat, mert már boldogok.
*Hallgat, mert nem tudja, hogy amit elmondott, hogy hat Liára, de el kellett mondania. Hálás Ehnorának amiért eljött álmában és megerősítette, feloldva a bűntudatát, talán nem is csak az övét.*
714. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-05 11:48:39
Üzenet elküldve: 2015-11-05 11:48:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Rendoll//
*Hosszú percekig csak fekszenek egymás felé fordulva, az épp csak világosodó szobácskában azt lesve, ébren van-e már a másik. Aztán Lia nem bírja tovább, de mint kiderül nem téved, Rendoll ugyanúgy felébredt mint ő.*
- Akkor már tudtál róla?
*Aztán arra gondol, hogy nyilván tudta, volt már nős, bizonyára Ehnora is szólt neki róla.*
~Ehnora.~
- Semmi baj, értem én *felel suttogva.* Egyébként nem te ébresztettél fel. Illetve de, csak nem most, hanem még korábban, mikor azokat a szavakat suttogtad a fülembe.
*A simogatástól most elhúzódna, hiszen biztos benne, hogy az arca még nedves a könnyeitől, de nem elég gyors, Ren ujjai a bőrét érintik.
Gyengéden, most mégis kínzón.
A lány megremeg, próbálhatna tagadni, de tudja, hogy hasztalan. Ren pedig nem ostoba.*
- Nem kell foglalkozni vele. Női butaság csak, apró ostobaság, nem számít.
*Nem tagadja a történteket, csak próbálja semmiségnek beállítani, mintha nem számítana. Ugyanakkor nagyon is számít, a lány számára mindenképp. neki nem mindegy, hogy csak pótlék-e, valaki aki hasonlít a férfi elveszett szerelmére, vagy Rendoll képes lesz őt is tiszta szívvel szeretni? Egész szívvel. Teljesen.
reszketeg levegőt vezs.
Mondhatná azt, újra, hogy nincs semmi baj, de azzal nem oldódna meg semmi, talán csak elhalasztanák azt, hogy beszéljenek a problémákról.
Vagy mindent kockára tehet ebben a pillanatban, itt és most.*
~De vajon segíthetne- e az, ha még várakoznék? Megváltozna-e attól bármi? Sajnos, nem hiszem. Így hát...~
- Tudom, hogy nem tehetsz az álmaidról, senki sem tehet. Nem lenne szabad elszomorodnom.
*Nem moccan, de már nem a férfi arcát néz, inkább a mellkasát. Aztán reszketeg levegőt vesz és végül kimondja a szavakat, melyek akár a véget is hozhatják számára.
mert bármennyire is szereti a férfit, abba belepusztulna, ha a másik nem szeretné őt, ha helyette egy emlékképbe, még ha mégolyan csodálatos emlékképbe is, kapaszkodna.*
~Az lassan megölne engem.~
- Ehnora nevét mondtad. Őt hívtad, hogy várjon még.
*Lia büszke magára, hogy zokogás nélkül értelmesen és főleg érthetően volt képes elmondani ezt a két mondatot.
Nem moccan hátrább, nem húzódik el, de vár csendben. Valamire, maga sem tudja mire, talán csak egy kis jelre, hogy minden rendben van.*
- Ren? *kérdi végül halkan.
Annyira szeretné, hogy a férfi mondjon valamit. Bármit.*
~Nem! Nem bármit! Az igazat. Amit érez.~
//Rendoll//
*Hosszú percekig csak fekszenek egymás felé fordulva, az épp csak világosodó szobácskában azt lesve, ébren van-e már a másik. Aztán Lia nem bírja tovább, de mint kiderül nem téved, Rendoll ugyanúgy felébredt mint ő.*
- Akkor már tudtál róla?
*Aztán arra gondol, hogy nyilván tudta, volt már nős, bizonyára Ehnora is szólt neki róla.*
~Ehnora.~
- Semmi baj, értem én *felel suttogva.* Egyébként nem te ébresztettél fel. Illetve de, csak nem most, hanem még korábban, mikor azokat a szavakat suttogtad a fülembe.
*A simogatástól most elhúzódna, hiszen biztos benne, hogy az arca még nedves a könnyeitől, de nem elég gyors, Ren ujjai a bőrét érintik.
Gyengéden, most mégis kínzón.
A lány megremeg, próbálhatna tagadni, de tudja, hogy hasztalan. Ren pedig nem ostoba.*
- Nem kell foglalkozni vele. Női butaság csak, apró ostobaság, nem számít.
*Nem tagadja a történteket, csak próbálja semmiségnek beállítani, mintha nem számítana. Ugyanakkor nagyon is számít, a lány számára mindenképp. neki nem mindegy, hogy csak pótlék-e, valaki aki hasonlít a férfi elveszett szerelmére, vagy Rendoll képes lesz őt is tiszta szívvel szeretni? Egész szívvel. Teljesen.
reszketeg levegőt vezs.
Mondhatná azt, újra, hogy nincs semmi baj, de azzal nem oldódna meg semmi, talán csak elhalasztanák azt, hogy beszéljenek a problémákról.
Vagy mindent kockára tehet ebben a pillanatban, itt és most.*
~De vajon segíthetne- e az, ha még várakoznék? Megváltozna-e attól bármi? Sajnos, nem hiszem. Így hát...~
- Tudom, hogy nem tehetsz az álmaidról, senki sem tehet. Nem lenne szabad elszomorodnom.
*Nem moccan, de már nem a férfi arcát néz, inkább a mellkasát. Aztán reszketeg levegőt vesz és végül kimondja a szavakat, melyek akár a véget is hozhatják számára.
mert bármennyire is szereti a férfit, abba belepusztulna, ha a másik nem szeretné őt, ha helyette egy emlékképbe, még ha mégolyan csodálatos emlékképbe is, kapaszkodna.*
~Az lassan megölne engem.~
- Ehnora nevét mondtad. Őt hívtad, hogy várjon még.
*Lia büszke magára, hogy zokogás nélkül értelmesen és főleg érthetően volt képes elmondani ezt a két mondatot.
Nem moccan hátrább, nem húzódik el, de vár csendben. Valamire, maga sem tudja mire, talán csak egy kis jelre, hogy minden rendben van.*
- Ren? *kérdi végül halkan.
Annyira szeretné, hogy a férfi mondjon valamit. Bármit.*
~Nem! Nem bármit! Az igazat. Amit érez.~
713. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-04 21:26:21
Üzenet elküldve: 2015-11-04 21:26:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lia//
*Békesség érzés támad fel benne, amit hosszú idő óta nem érzett. Meg van győződve róla, az álom valóban Ehnora üzenete volt. Annyiszor hívta és kérte adjon jelet magáról a múltban. Hosszú évekig minden este hívta, de nem jött el hozzá. Álmaiban is csak múlt képei jöttek elő. Nem rejtett egy álma sem üzenetet tőle. Végül az jut eszébe, hogy talán azért nem jött előbb, mert most Lia oldalán végre megtalálta azt akit szerethet. Eddig, ha üzent volna csak kérlelte volna, hogy maradjon, vagy hívja magához a túlvilágra. Fájdalmat okozott volna a találkozás még álmában is mind kettőjüknek. Igazat mondott Ehnora, hívta volna, kereste volna, akkor is, ha már tudja nem lehet vele többé. Talán emiatt nem mutatkozott idáig. A mostani álombéli találkozásuk megnyugvást hozott, békét és boldogságot. Engedélyt és biztatást tőle, hogy lépjen tovább. Nem ismerte be magának, de egy része még mindig a múlt fogságában volt. Most sem felejtette el őket, sohasem fogja, de szüksége volt ezekre a szavakra, hogy szabadon szerethesse Liát lelkifurdalás nélkül. Meg szeretné osztani az álmát kedvesével, aki a karjaiban békésen pihen, bár mintha mocorogna mellette. Figyeli, de aztán olyan, mintha aludna. Nem biztos benne, ezért inkább hallgat, de egy idő után Lia halkan megszólal és kérdez.*
-Beszéltem? Ne haragudj, néha előfordul. Nem akartalak felébreszteni vele.
*Gyengéden szól és finoman végigsimít az arcán. Érzi, hogy nedves az arca és az előbbi békesség érzése elillan. Aggódni kezd.*
-Te... sírtál? Liám, mi a baj?
*Ehnora volt az álmában és, ha beszélt akkor talán bántotta Liát, de most úgy tűnik neki, ahogy visszaemlékszik, hogy szinte csak Ehnora beszélt, az nem is jut eszébe, hogy ő mit mondott. Csak azt mondta, hogy köszöni, hogy megérti meg néhány szót még.*
-Lia kérlek mondd el mi a baj, mondtam valami bántót álmomban?
*Szólni akar, hogy Ehnoráról álmodott, de nem tudja, hogy mit szólna hozzá Lia, ha elmondaná úgy gondolja üzent neki a holtak világából álmában. Talán el is mondta neki? Álmában elmondta volna valahogy ezt? Ha igen akkor vajon mit szól most hozzá Lia? Összeszorul egy kissé a szíve, ahogy a választ várja ezekre a kérdésekre.*
//Lia//
*Békesség érzés támad fel benne, amit hosszú idő óta nem érzett. Meg van győződve róla, az álom valóban Ehnora üzenete volt. Annyiszor hívta és kérte adjon jelet magáról a múltban. Hosszú évekig minden este hívta, de nem jött el hozzá. Álmaiban is csak múlt képei jöttek elő. Nem rejtett egy álma sem üzenetet tőle. Végül az jut eszébe, hogy talán azért nem jött előbb, mert most Lia oldalán végre megtalálta azt akit szerethet. Eddig, ha üzent volna csak kérlelte volna, hogy maradjon, vagy hívja magához a túlvilágra. Fájdalmat okozott volna a találkozás még álmában is mind kettőjüknek. Igazat mondott Ehnora, hívta volna, kereste volna, akkor is, ha már tudja nem lehet vele többé. Talán emiatt nem mutatkozott idáig. A mostani álombéli találkozásuk megnyugvást hozott, békét és boldogságot. Engedélyt és biztatást tőle, hogy lépjen tovább. Nem ismerte be magának, de egy része még mindig a múlt fogságában volt. Most sem felejtette el őket, sohasem fogja, de szüksége volt ezekre a szavakra, hogy szabadon szerethesse Liát lelkifurdalás nélkül. Meg szeretné osztani az álmát kedvesével, aki a karjaiban békésen pihen, bár mintha mocorogna mellette. Figyeli, de aztán olyan, mintha aludna. Nem biztos benne, ezért inkább hallgat, de egy idő után Lia halkan megszólal és kérdez.*
-Beszéltem? Ne haragudj, néha előfordul. Nem akartalak felébreszteni vele.
*Gyengéden szól és finoman végigsimít az arcán. Érzi, hogy nedves az arca és az előbbi békesség érzése elillan. Aggódni kezd.*
-Te... sírtál? Liám, mi a baj?
*Ehnora volt az álmában és, ha beszélt akkor talán bántotta Liát, de most úgy tűnik neki, ahogy visszaemlékszik, hogy szinte csak Ehnora beszélt, az nem is jut eszébe, hogy ő mit mondott. Csak azt mondta, hogy köszöni, hogy megérti meg néhány szót még.*
-Lia kérlek mondd el mi a baj, mondtam valami bántót álmomban?
*Szólni akar, hogy Ehnoráról álmodott, de nem tudja, hogy mit szólna hozzá Lia, ha elmondaná úgy gondolja üzent neki a holtak világából álmában. Talán el is mondta neki? Álmában elmondta volna valahogy ezt? Ha igen akkor vajon mit szól most hozzá Lia? Összeszorul egy kissé a szíve, ahogy a választ várja ezekre a kérdésekre.*
712. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-03 14:51:18
Üzenet elküldve: 2015-11-03 14:51:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Rendoll//
*Hallja a férfi suttogását, érzi az ajka érintését a homlokán, elmosolyodik a szoba jótékony sötétjében és közelebb fészkelődik a párjához.
Ahogy Rendoll lélegzete lelassul ő is újra becsukja a szemeit, de az álom most elkerüli, csak pihen csendesen.
Ez a kis szoba, fogadó egy karavánpihenőben, mégis olyan otthonosnak érzi, pedig itt semmi sem a sajátjuk, se az ágy, se a takarók, semmi a világon, csak a levetett ruháik.
Talán tegnap egy mélységi aludt ebben az ágyban és holnap egy törpe bérli majd ki, de most ezen az éjszakán ez a hely az övék. A falak látták és hallották őket, a tiszta ágynemű ölelte őket, és ők ketten megtöltötték ezt a helyet élettel és érzésekkel.*
~Vajon aki utánunk itt lakik majd, kicsivel boldogabb lesz attól, hogy ez a szoba most teli lett a mi boldogságunkkal? Ha hazatér a vándorútjáról, lehet, hogy a régi morózus kedvét elhagyva mosolyogva lép be majd az ajtón? És lehet, hogy akkor kedvesebben fogadják? Vajon a boldogságot szét lehet így szórni? Nekem olyan sok van most belőle, és bármennyit adok, attól nem lesz cseppet sem kevesebb.~
*A sötétben Rendoll felé fordul, próbálja kivenni az arcélét, hallgatja a férfi szuszogását, tenyerét a mellkasára simítva érzi a szíve dobbanásait is.*
~Annyira szerencsés vagyok, hogy rátaláltam. Megtalálhatta volna más is, akár egy másik gyógyító is, jó pénzért kikezelte volna, Rendoll meggyógyult volna, hisz fiatal és erős. De akkor én sosem ismerem meg és még mindig egyedül járnám az utat valahol.~
*A férfi megmoccan, halkan motyog álmában, Lia pedig apró puszit ad a bőrére.
Elszunnyadna végül ő is, de ekkor Rendoll újra beszélni kezd. A szavai elmosódottak, halkak, és Lia tudja, hogy álmodik.*
~Ő vajon tudja, hogy beszél álmában?~
*A lány eldönti, hogy majd megkérdezi, magában mosolyog azon, mit fog majd Rendoll felelni, megütközik, vagy természetesnek veszi-e.*
~Az is lehet, hogy tudja magáról. Majd kiderül. Majd reggel.~
*Lia újra elfészkelődik, és megigazítja magukon a takarót, ekkor hallja meg újra a lovagja suttogását. Egy nevet mond: Ehnora, majd azt, hogy sajnálja.
Lia szinte megdermed, mint az őz, mikor meglátja a felajzott íjat, a nyílvesszőt, ami a szíve közepére mutat.
Lia sem tud már menekülni. Hova is szaladhatna? Hova is bújhatna? Túl késő már!
A lány szemébe könnyek gyűlnek, halkan szüppögve sír, tenyerét a szájára nyomja, hogy ne ébressze fel a férfit, teste aprókat remeg, ahogy próbál nyugton maradni, aztán talán elszundít.
Lia valószínűleg álomba sírja magát, de ez nem igazi alvás, inkább csak valami felületes nyugtalan szendergés, egyfajta lebegés álom és ébrenlét között.
Egy moccanás ébreszti, hozza őt vissza, a férfi sóhaja. Lia Ren felé fordul, nézi a derengő hajnali félhomályban, ahogy a férfi is őt.
A lány arca még mindig nedves a könnyektől.
Nem akar rákérdezni, nincs semmi joga, különben is, az álmairól senki sem tehet, és ostobaság lenne féltékenykedni egy halott asszonyra. Mégis... mégis...*
~Nem azt akarom, hogy felejtse el, az kegyetlenség lenne, de én élek. Ha tudnám...~
*A lány szinte görcsösen nyel, aztán végül a józan érvek helyett mégis a szívére hallgatva halkan kiböki:*
- Tudtad, hogy beszélsz álmodban?
//Rendoll//
*Hallja a férfi suttogását, érzi az ajka érintését a homlokán, elmosolyodik a szoba jótékony sötétjében és közelebb fészkelődik a párjához.
Ahogy Rendoll lélegzete lelassul ő is újra becsukja a szemeit, de az álom most elkerüli, csak pihen csendesen.
Ez a kis szoba, fogadó egy karavánpihenőben, mégis olyan otthonosnak érzi, pedig itt semmi sem a sajátjuk, se az ágy, se a takarók, semmi a világon, csak a levetett ruháik.
Talán tegnap egy mélységi aludt ebben az ágyban és holnap egy törpe bérli majd ki, de most ezen az éjszakán ez a hely az övék. A falak látták és hallották őket, a tiszta ágynemű ölelte őket, és ők ketten megtöltötték ezt a helyet élettel és érzésekkel.*
~Vajon aki utánunk itt lakik majd, kicsivel boldogabb lesz attól, hogy ez a szoba most teli lett a mi boldogságunkkal? Ha hazatér a vándorútjáról, lehet, hogy a régi morózus kedvét elhagyva mosolyogva lép be majd az ajtón? És lehet, hogy akkor kedvesebben fogadják? Vajon a boldogságot szét lehet így szórni? Nekem olyan sok van most belőle, és bármennyit adok, attól nem lesz cseppet sem kevesebb.~
*A sötétben Rendoll felé fordul, próbálja kivenni az arcélét, hallgatja a férfi szuszogását, tenyerét a mellkasára simítva érzi a szíve dobbanásait is.*
~Annyira szerencsés vagyok, hogy rátaláltam. Megtalálhatta volna más is, akár egy másik gyógyító is, jó pénzért kikezelte volna, Rendoll meggyógyult volna, hisz fiatal és erős. De akkor én sosem ismerem meg és még mindig egyedül járnám az utat valahol.~
*A férfi megmoccan, halkan motyog álmában, Lia pedig apró puszit ad a bőrére.
Elszunnyadna végül ő is, de ekkor Rendoll újra beszélni kezd. A szavai elmosódottak, halkak, és Lia tudja, hogy álmodik.*
~Ő vajon tudja, hogy beszél álmában?~
*A lány eldönti, hogy majd megkérdezi, magában mosolyog azon, mit fog majd Rendoll felelni, megütközik, vagy természetesnek veszi-e.*
~Az is lehet, hogy tudja magáról. Majd kiderül. Majd reggel.~
*Lia újra elfészkelődik, és megigazítja magukon a takarót, ekkor hallja meg újra a lovagja suttogását. Egy nevet mond: Ehnora, majd azt, hogy sajnálja.
Lia szinte megdermed, mint az őz, mikor meglátja a felajzott íjat, a nyílvesszőt, ami a szíve közepére mutat.
Lia sem tud már menekülni. Hova is szaladhatna? Hova is bújhatna? Túl késő már!
A lány szemébe könnyek gyűlnek, halkan szüppögve sír, tenyerét a szájára nyomja, hogy ne ébressze fel a férfit, teste aprókat remeg, ahogy próbál nyugton maradni, aztán talán elszundít.
Lia valószínűleg álomba sírja magát, de ez nem igazi alvás, inkább csak valami felületes nyugtalan szendergés, egyfajta lebegés álom és ébrenlét között.
Egy moccanás ébreszti, hozza őt vissza, a férfi sóhaja. Lia Ren felé fordul, nézi a derengő hajnali félhomályban, ahogy a férfi is őt.
A lány arca még mindig nedves a könnyektől.
Nem akar rákérdezni, nincs semmi joga, különben is, az álmairól senki sem tehet, és ostobaság lenne féltékenykedni egy halott asszonyra. Mégis... mégis...*
~Nem azt akarom, hogy felejtse el, az kegyetlenség lenne, de én élek. Ha tudnám...~
*A lány szinte görcsösen nyel, aztán végül a józan érvek helyett mégis a szívére hallgatva halkan kiböki:*
- Tudtad, hogy beszélsz álmodban?
711. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-03 10:15:34
Üzenet elküldve: 2015-11-03 10:15:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lia//
*Azt hitte kedvese már alszik és nem hallja, amit mond, de a válasz, ami talán már az álom határáról érkezik, mégsem hozza zavarba. Ezek szerint hallotta, tudja, hogy élete végéig vele akar maradni és a válasz, ami érkezik álmosan és halkan örömet okoz neki. Nem gondolja, hogy ez határozott igen a kérdésre, amit még nem tett fel, de mosolyogva fogadja.*
-Jó Liám, addig.
*Magához húzza jobban és a homlokára csókol finoman. A légzését hallgatva nyugszik meg végül annyira, hogy gondolatai közepette egyszer csak elalszik ő is.
Egy tisztás, itt találkozott Liával először. Körbenéz, mert nem látja és azonnal nyugtalanná válik emiatt. Nem szereti, ha egy pillanatra is szem elől téveszti. Idegesen fordítja a fejét minden irányba, még végül meglátja a háta mögött. Távolabb van háttal neki és virágot szed. Szokatlanul sok virág van most itt és meleg az idő, mintha nyár lenne, pedig már hideg szokott lenni ilyenkor.*
~Biztos gyógyfüveket gyűjt, mindig gondol rá, hogy legyen.~
*Sötétbarna tincsei lazán vannak összefogva és hullámosan omlanak le a hátára. Sétálni kezd felé elmosolyodva a gondolattól, hogy meglepi, mert háttal van, nem tudhatja, hogy közeledik felé. Észreveszi, hogy rózsaszín ruhában van és mintha szokatlanul finom anyagból lenne, ahhoz képest, amit viselni szokott. A haja sem a megszokottan van fésülve. Egy ezüstből készült, virágokkal díszített csatt látszik benne, amivel a homlokából kifésült tincseket fogja össze hátul. Körülbelül három lépésre lehet tőle, amikor megtorpan. Különös érzése támad, mintha nem Lia felé menne, de nem marad ideje az idegen érzésnek, hogy bizonyosság legyen, mert Lia felemelkedik és felé fordul, ő pedig döbbenten bámul rá. Az íves kerek áll és a kék tóra emlékeztető szemek, a törékeny alkat... *
~Ehnora?! Mi? Miért most jött, amikor Lia is ide tart?~
*Nem is tudja mit is mondjon ez itt Ehnora, át kellene ölelnie a karjába kapnia, de visszatartja tőle egy érzés. Lia jön, itt lesz nemsokára, itt kell vele találkoznia és fájna neki, ha azt látná, hogy őt öleli. Nem is tépelődik rajta, hogy lehet most itt, amikor meghalt régen csak az foglalkoztatja mit szól, majd a két nő egymáshoz. Nyugtalanul néz körbe, miközben Ehnora rámosolyog, rendezgeti egy kicsit a virágokat a kezében, aztán csillogó szemmel néz rá és beszélni kezd hozzá.*
~ Itt lesz nemsokára Rendoll, ne aggódj, addigra elmegyek. Hiányoztál szerelmem az a nap amikor elszakadtunk egymástól, most olyan, mintha tegnap lett volna.~
-Ehnora sajnálom, úgy sajnálom!
*Fakad ki hirtelen, keserűen szól a hangja. Felesége hangja viszont, olyan, mintha távolról érkezne, olyan, int a visszhang, pedig itt áll előtte. Közelebb lép hozzá, de amikor meg akarja érinteni a keze átfut rajta, döbbenten néz rá.*
~Nem vagyok itt valójában Rendoll, csak álmodsz. *mosolyog tovább* Nem kell, hogy sajnáld, ami történt, a sors akarta így, ne hibáztasd magad többet.~
-De a kisfiúnk...
*Elakad a szava, mert az érzelmek felkavarodnak benne és nem tudja hirtelen elmondani mindazt, amit szeretett volna az elmúlt évek alatt. Össze van zavarodva és Ehnora szellemétől várja, hogy magyarázza meg mi történik most. Valóban álmodik, de akkor igaz vajon, hogy halott kedvese itt van, vagy megcsalják az érzékei?*
~A fiúnk jól van Rendoll, velem van és mind a ketten boldogok vagyunk immár. De te Rendoll, te nem voltál az. Életben maradtál, de mégis keresel még engem, pedig tudod, hogy nem lehetek többé melletted.~
*Tiltakozni akar, azonnal, de ekkor a nevét hallja a tisztás túloldalán és a hang csak Liáé lehet. Még nem volt ideje, hogy megmagyarázza Ehnorának, mi történt mióta elment.*
-Ehnora én, találkoztam valakivel és... beleszerettem. Kérlek bocsáss meg, de nem tudtam, nem tudtam, hogy te... olyan sokáig voltam nélküled, de minden nap gondoltam rád.
*Keresi a szavakat, közben Ehnora csak mosolyog és a válla felett néz, a hang irányába, aztán megint kedves mosoly játszik az arcán.*
~Különleges és szép lány Rendoll, tudom, hogy szeret téged és te is őt igaz? Jó ez így szerelmem. Kérlek ne temetkezz el többet a múltban, mint olyan sok éven át. Szeresd ezt a lányt és élj vele boldogan, különben én sem nyugodhatok békében. Az én boldogságom már teljes, olyan helyen vagyok ahol szomorúság nem létezik szerelmem.~
*Mosolya megerősíti a szavait, olyan világon túli fényben ragyog az arca, hogy nem lehet kétséges, amit mond igaz. Lassan elhalványul a teste vonala. Rémülten ébred rá, hogy nemsokára teljesen el fog tűnni.*
-Ehnora, kérlek várj még! Kérlek! Tudod, hogy mindig szerettelek és a kisfiúnkat is!
*Nem tudja miért támadt fel benne a lelkiismeret furdalás, hiszen Ehnora hangja jóindulatú és a szavai megértők. Őszintén elengedi őt, sőt kéri, hogy Liát szeresse, akinek a hangja megint hívón érkezik a túloldalról a fák közül. A nevét mondja újra a háta mögül, de még mindig nem fordul meg, Ehnora halványodó alakját nézi erőltetve a szemét.*
~Tudom szerelmem, de nem maradhatok veled és tudom, hogy szereted őt. Elbúcsúzni jöttem és, hogy megmondjam neked, azt szeretném, ha újra kezdenéd. Szeretném, ha boldog lennél újra. Kérlek szerelmem, éld meg az aggastyán kort is és legyen teljes életed. Mi jól vagyunk, nyugodtan elengedhetsz már minket. Mennem kell Rendoll. Élj szerelmem, élj és legyen újra családod. Gyermekeid, akik szeretnek és körbevesznek téged életed minden napján. Áldjon a sors minden jóval még csak élsz és azután is szerelmem.~
*Ehnora alakja lassan eltűnik a szavai nyomán pedig könnyesek lesznek a szemei.*
-Ehnora várj! Köszönöm... köszönöm, hogy megérted.
*Az alak eltűnik az álom pedig sötétséggé foszlik, aztán halvány ébrenlétté. Úgy érzi boldog és a lelke megkönnyebbülten ébred. Nem tudja, hogy minden szava, amit mondott, jól hallható volt. Álmában hangosan beszélt. Lehet Lia mélyen alszik még és nem hallotta. Lassan ébred rá, hogy ébren van a szeme pedig könnyes, ezért nehéz kinyitnia. Sötétség van még. Igyekszik kikerülni az álom hatása alól, de még nem tud egészen.*
~Lia! Beleegyezett, hogy Liával legyek, kért rá nem bánja. Ehnora jó, mindig olyan jó volt mindenkihez. Lia szerelmem, veled maradok örökre és a szívem egészen a tiéd lehet. Vajon csak álom volt? Vagy tényleg eljött a holtak világából?~
*Karja öleli maga mellett Liát, érzi a teste melegét, de a gondolatai még az álom körül járnak. Sóhajt egyet mielőtt ránéz, a sötétben is megpróbálja kivenni az arcvonásait. Különös volt ez az álom, de most valahogy nyugodtabb. Itt fekszik a karjaiban, aki jövőjének, a boldogságának kulcsát őrzi és Ehnora jóváhagyásával lelkifurdalás nélkül szeretheti. Hisz benne, hogy az iménti álom tényleg üzenet volt. Tőle, szeretett hitvesétől, a túlvilágról, onnan, ahol a halottak pihennek, ahol a kisfia és anyja is örök boldogságban létezik, ahogy ő is fog talán Liával az élők világában.*
//Lia//
*Azt hitte kedvese már alszik és nem hallja, amit mond, de a válasz, ami talán már az álom határáról érkezik, mégsem hozza zavarba. Ezek szerint hallotta, tudja, hogy élete végéig vele akar maradni és a válasz, ami érkezik álmosan és halkan örömet okoz neki. Nem gondolja, hogy ez határozott igen a kérdésre, amit még nem tett fel, de mosolyogva fogadja.*
-Jó Liám, addig.
*Magához húzza jobban és a homlokára csókol finoman. A légzését hallgatva nyugszik meg végül annyira, hogy gondolatai közepette egyszer csak elalszik ő is.
Egy tisztás, itt találkozott Liával először. Körbenéz, mert nem látja és azonnal nyugtalanná válik emiatt. Nem szereti, ha egy pillanatra is szem elől téveszti. Idegesen fordítja a fejét minden irányba, még végül meglátja a háta mögött. Távolabb van háttal neki és virágot szed. Szokatlanul sok virág van most itt és meleg az idő, mintha nyár lenne, pedig már hideg szokott lenni ilyenkor.*
~Biztos gyógyfüveket gyűjt, mindig gondol rá, hogy legyen.~
*Sötétbarna tincsei lazán vannak összefogva és hullámosan omlanak le a hátára. Sétálni kezd felé elmosolyodva a gondolattól, hogy meglepi, mert háttal van, nem tudhatja, hogy közeledik felé. Észreveszi, hogy rózsaszín ruhában van és mintha szokatlanul finom anyagból lenne, ahhoz képest, amit viselni szokott. A haja sem a megszokottan van fésülve. Egy ezüstből készült, virágokkal díszített csatt látszik benne, amivel a homlokából kifésült tincseket fogja össze hátul. Körülbelül három lépésre lehet tőle, amikor megtorpan. Különös érzése támad, mintha nem Lia felé menne, de nem marad ideje az idegen érzésnek, hogy bizonyosság legyen, mert Lia felemelkedik és felé fordul, ő pedig döbbenten bámul rá. Az íves kerek áll és a kék tóra emlékeztető szemek, a törékeny alkat... *
~Ehnora?! Mi? Miért most jött, amikor Lia is ide tart?~
*Nem is tudja mit is mondjon ez itt Ehnora, át kellene ölelnie a karjába kapnia, de visszatartja tőle egy érzés. Lia jön, itt lesz nemsokára, itt kell vele találkoznia és fájna neki, ha azt látná, hogy őt öleli. Nem is tépelődik rajta, hogy lehet most itt, amikor meghalt régen csak az foglalkoztatja mit szól, majd a két nő egymáshoz. Nyugtalanul néz körbe, miközben Ehnora rámosolyog, rendezgeti egy kicsit a virágokat a kezében, aztán csillogó szemmel néz rá és beszélni kezd hozzá.*
~ Itt lesz nemsokára Rendoll, ne aggódj, addigra elmegyek. Hiányoztál szerelmem az a nap amikor elszakadtunk egymástól, most olyan, mintha tegnap lett volna.~
-Ehnora sajnálom, úgy sajnálom!
*Fakad ki hirtelen, keserűen szól a hangja. Felesége hangja viszont, olyan, mintha távolról érkezne, olyan, int a visszhang, pedig itt áll előtte. Közelebb lép hozzá, de amikor meg akarja érinteni a keze átfut rajta, döbbenten néz rá.*
~Nem vagyok itt valójában Rendoll, csak álmodsz. *mosolyog tovább* Nem kell, hogy sajnáld, ami történt, a sors akarta így, ne hibáztasd magad többet.~
-De a kisfiúnk...
*Elakad a szava, mert az érzelmek felkavarodnak benne és nem tudja hirtelen elmondani mindazt, amit szeretett volna az elmúlt évek alatt. Össze van zavarodva és Ehnora szellemétől várja, hogy magyarázza meg mi történik most. Valóban álmodik, de akkor igaz vajon, hogy halott kedvese itt van, vagy megcsalják az érzékei?*
~A fiúnk jól van Rendoll, velem van és mind a ketten boldogok vagyunk immár. De te Rendoll, te nem voltál az. Életben maradtál, de mégis keresel még engem, pedig tudod, hogy nem lehetek többé melletted.~
*Tiltakozni akar, azonnal, de ekkor a nevét hallja a tisztás túloldalán és a hang csak Liáé lehet. Még nem volt ideje, hogy megmagyarázza Ehnorának, mi történt mióta elment.*
-Ehnora én, találkoztam valakivel és... beleszerettem. Kérlek bocsáss meg, de nem tudtam, nem tudtam, hogy te... olyan sokáig voltam nélküled, de minden nap gondoltam rád.
*Keresi a szavakat, közben Ehnora csak mosolyog és a válla felett néz, a hang irányába, aztán megint kedves mosoly játszik az arcán.*
~Különleges és szép lány Rendoll, tudom, hogy szeret téged és te is őt igaz? Jó ez így szerelmem. Kérlek ne temetkezz el többet a múltban, mint olyan sok éven át. Szeresd ezt a lányt és élj vele boldogan, különben én sem nyugodhatok békében. Az én boldogságom már teljes, olyan helyen vagyok ahol szomorúság nem létezik szerelmem.~
*Mosolya megerősíti a szavait, olyan világon túli fényben ragyog az arca, hogy nem lehet kétséges, amit mond igaz. Lassan elhalványul a teste vonala. Rémülten ébred rá, hogy nemsokára teljesen el fog tűnni.*
-Ehnora, kérlek várj még! Kérlek! Tudod, hogy mindig szerettelek és a kisfiúnkat is!
*Nem tudja miért támadt fel benne a lelkiismeret furdalás, hiszen Ehnora hangja jóindulatú és a szavai megértők. Őszintén elengedi őt, sőt kéri, hogy Liát szeresse, akinek a hangja megint hívón érkezik a túloldalról a fák közül. A nevét mondja újra a háta mögül, de még mindig nem fordul meg, Ehnora halványodó alakját nézi erőltetve a szemét.*
~Tudom szerelmem, de nem maradhatok veled és tudom, hogy szereted őt. Elbúcsúzni jöttem és, hogy megmondjam neked, azt szeretném, ha újra kezdenéd. Szeretném, ha boldog lennél újra. Kérlek szerelmem, éld meg az aggastyán kort is és legyen teljes életed. Mi jól vagyunk, nyugodtan elengedhetsz már minket. Mennem kell Rendoll. Élj szerelmem, élj és legyen újra családod. Gyermekeid, akik szeretnek és körbevesznek téged életed minden napján. Áldjon a sors minden jóval még csak élsz és azután is szerelmem.~
*Ehnora alakja lassan eltűnik a szavai nyomán pedig könnyesek lesznek a szemei.*
-Ehnora várj! Köszönöm... köszönöm, hogy megérted.
*Az alak eltűnik az álom pedig sötétséggé foszlik, aztán halvány ébrenlétté. Úgy érzi boldog és a lelke megkönnyebbülten ébred. Nem tudja, hogy minden szava, amit mondott, jól hallható volt. Álmában hangosan beszélt. Lehet Lia mélyen alszik még és nem hallotta. Lassan ébred rá, hogy ébren van a szeme pedig könnyes, ezért nehéz kinyitnia. Sötétség van még. Igyekszik kikerülni az álom hatása alól, de még nem tud egészen.*
~Lia! Beleegyezett, hogy Liával legyek, kért rá nem bánja. Ehnora jó, mindig olyan jó volt mindenkihez. Lia szerelmem, veled maradok örökre és a szívem egészen a tiéd lehet. Vajon csak álom volt? Vagy tényleg eljött a holtak világából?~
*Karja öleli maga mellett Liát, érzi a teste melegét, de a gondolatai még az álom körül járnak. Sóhajt egyet mielőtt ránéz, a sötétben is megpróbálja kivenni az arcvonásait. Különös volt ez az álom, de most valahogy nyugodtabb. Itt fekszik a karjaiban, aki jövőjének, a boldogságának kulcsát őrzi és Ehnora jóváhagyásával lelkifurdalás nélkül szeretheti. Hisz benne, hogy az iménti álom tényleg üzenet volt. Tőle, szeretett hitvesétől, a túlvilágról, onnan, ahol a halottak pihennek, ahol a kisfia és anyja is örök boldogságban létezik, ahogy ő is fog talán Liával az élők világában.*
710. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-11-01 15:39:08
Üzenet elküldve: 2015-11-01 15:39:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Rendoll//
*Rendoll egyre szorosabban öleli, érzi a férfi lélegzetét a hajában, érzi a szíve kalapálását, olyan hevesen ver, hogy szinte az ő mellkasát is döngeti, ahogy összesimulnak.
Átöleli a derekát, és közelebb húzza, öleli ő is, arcát a nyaka oldalához simítja immár, belélegzi az illatát, érzi a teste melegét, azt, hogy él.
Él és itt van vele.
Azon az első napon Lia félt, hogy esetleg mégsem sikerül, hogy hiába a tudás és az akarat a fertőzés már túl régi, túl mély és a férfi nem akar küzdeni. Nem akar, vagy nem tud, vagy csak túlságosan elfáradt már és feladta.
Mikor először megpillantotta a férfit, nem is értette, miért fekszik a fa alatt, oly békésen és nyugodtan, mint aki mindenbe beletörődött már, és csak a végső nyugalmat várja. Most, ahogy újragondolja az akkori történéseket, most jön rá, hogy valóban így volt.
Visszatekintve, és ismerve, legalábbis egy picit már ismerve, Ren életét, szinte biztosra veszi, hogy a férfinak nem volt már túl sok kötődése a világhoz.*
– Nem a gyógyfüvek *suttogja, mert valahogy most annyira egyértelművé válik ez az igazság.*
– Nem értettem miért. Nem szokásom, hidd el, nem csókolgatom minden betegemet, sőt, egyáltalán nem csókolgatom őket. Na, jó, a gyerekek szoktak kapni puszit, de az más *mosolyodik el a lány.
Aztán a mosolyát egy csók fedi el, gyengéd és szerető, mégis tüzet gyújt benne.
Egy fél hanggal sem tiltakozik, mikor Rendoll a szemébe néz, és utána a karjába kapja.*
~Úgy emel fel, mintha pihekönnyű lennék, pedig tudom, hogy nem vagyok az. Annyira erős, teli van élettel, olyan jó, hogy itt van. Jó, hogy együtt vagyunk.~
*Rendoll az ágyra teszi, és ő felmosolyog rá, a kezét nyújtja felé, az arcát simítja meg, aztán a szőke tincseket, karjait a nyaka köré fonja, miközben visszacsókolja.
A férfi égkék szemeibe nézve bólint aprót némán.*
~Igen, én is akarlak, kellesz nekem, általad élőbb vagyok, veled jó lennem.~
*Érintésre érintés a válasz, csókra csók. Lassan és lágyan indul, de egyre magasabbra csap a láng, nem kívül, szerencsére az ilyen tűz nem perzseli fel a fogadókat, régen rossz is lenne, de áthevíti a szíveket és a testeket is.
Lia már nem olyan félénk, mint mikor először ölelték egymást, kap, de ad is, Rendollé újra és örökké, vele érzi egésznek magát, ahol ő végződik, ott kezdődik a férfi, de aztán már ez a határ is eltűnik, ők ketten egyek.
Ebben a pillanatban már egy a lelkük, a szívük, az érzésük, és talán majd egyszer, talán nem is olyan soká, a sors még nem árulja el, hogy egy perc múlva vagy egy év múlva, de kettejükből majd új egész is születik.*
~Annyira szeretlek.~
*Ez az utolsó gondolta, mikor már megnyugodva, és lecsendesülő lélegzettel simulnak egymáshoz, és az éjszaka lágyan ringatja álomba őket.
Halk suttogás ébreszti, szeretni és életem végéig, ezeket a szavakat érti meg félálomban.*
– Hmm *halk sóhajtással bújik közelebb.* Akkor még nagyon-nagyon sokáig, jó, Rendoll? Örökre sokáig…
*Lia álmoskás hangon suttog, de nagyon is tudatában van minden szavának, és azzal is tisztában van, hogy mellette a férfi ébren van, és pontosan hallja és minden valószínűség szerint érti is, hogy mit mond neki.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Rendoll//
*Rendoll egyre szorosabban öleli, érzi a férfi lélegzetét a hajában, érzi a szíve kalapálását, olyan hevesen ver, hogy szinte az ő mellkasát is döngeti, ahogy összesimulnak.
Átöleli a derekát, és közelebb húzza, öleli ő is, arcát a nyaka oldalához simítja immár, belélegzi az illatát, érzi a teste melegét, azt, hogy él.
Él és itt van vele.
Azon az első napon Lia félt, hogy esetleg mégsem sikerül, hogy hiába a tudás és az akarat a fertőzés már túl régi, túl mély és a férfi nem akar küzdeni. Nem akar, vagy nem tud, vagy csak túlságosan elfáradt már és feladta.
Mikor először megpillantotta a férfit, nem is értette, miért fekszik a fa alatt, oly békésen és nyugodtan, mint aki mindenbe beletörődött már, és csak a végső nyugalmat várja. Most, ahogy újragondolja az akkori történéseket, most jön rá, hogy valóban így volt.
Visszatekintve, és ismerve, legalábbis egy picit már ismerve, Ren életét, szinte biztosra veszi, hogy a férfinak nem volt már túl sok kötődése a világhoz.*
– Nem a gyógyfüvek *suttogja, mert valahogy most annyira egyértelművé válik ez az igazság.*
– Nem értettem miért. Nem szokásom, hidd el, nem csókolgatom minden betegemet, sőt, egyáltalán nem csókolgatom őket. Na, jó, a gyerekek szoktak kapni puszit, de az más *mosolyodik el a lány.
Aztán a mosolyát egy csók fedi el, gyengéd és szerető, mégis tüzet gyújt benne.
Egy fél hanggal sem tiltakozik, mikor Rendoll a szemébe néz, és utána a karjába kapja.*
~Úgy emel fel, mintha pihekönnyű lennék, pedig tudom, hogy nem vagyok az. Annyira erős, teli van élettel, olyan jó, hogy itt van. Jó, hogy együtt vagyunk.~
*Rendoll az ágyra teszi, és ő felmosolyog rá, a kezét nyújtja felé, az arcát simítja meg, aztán a szőke tincseket, karjait a nyaka köré fonja, miközben visszacsókolja.
A férfi égkék szemeibe nézve bólint aprót némán.*
~Igen, én is akarlak, kellesz nekem, általad élőbb vagyok, veled jó lennem.~
*Érintésre érintés a válasz, csókra csók. Lassan és lágyan indul, de egyre magasabbra csap a láng, nem kívül, szerencsére az ilyen tűz nem perzseli fel a fogadókat, régen rossz is lenne, de áthevíti a szíveket és a testeket is.
Lia már nem olyan félénk, mint mikor először ölelték egymást, kap, de ad is, Rendollé újra és örökké, vele érzi egésznek magát, ahol ő végződik, ott kezdődik a férfi, de aztán már ez a határ is eltűnik, ők ketten egyek.
Ebben a pillanatban már egy a lelkük, a szívük, az érzésük, és talán majd egyszer, talán nem is olyan soká, a sors még nem árulja el, hogy egy perc múlva vagy egy év múlva, de kettejükből majd új egész is születik.*
~Annyira szeretlek.~
*Ez az utolsó gondolta, mikor már megnyugodva, és lecsendesülő lélegzettel simulnak egymáshoz, és az éjszaka lágyan ringatja álomba őket.
Halk suttogás ébreszti, szeretni és életem végéig, ezeket a szavakat érti meg félálomban.*
– Hmm *halk sóhajtással bújik közelebb.* Akkor még nagyon-nagyon sokáig, jó, Rendoll? Örökre sokáig…
*Lia álmoskás hangon suttog, de nagyon is tudatában van minden szavának, és azzal is tisztában van, hogy mellette a férfi ébren van, és pontosan hallja és minden valószínűség szerint érti is, hogy mit mond neki.*
709. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-31 13:34:20
Üzenet elküldve: 2015-10-31 13:34:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lia//
*Elmosolyodik az emlékeket felidézve. Amikor Lia megmentette az életét, azt hitte álmodik, hogy Ehnora visszatért hozzá, lázálmában. Aztán kinyitotta a szemét és rá kellett ébrednie, hogy egy gyönyörű gyógyító mentette meg nem szeretett felesége, akárhogy is hasonlít hozzá. Bár ráébredt a valóságra, azóta is úgy érzi álmodik csupán és Lia bármelyik percben szertefoszló álomkép, aki egyszer csak eltűnhet mellőle. Először akaratlanul is azt gondolta, hogy ő a vigasztalás, amivel a sors ki akarja őt engesztelni. Egy új nő, aki szakasztott a felesége és nem lehet más, mint a kárpótlás, azért, amit vesztett. De gyorsan rá kellett ébrednie, hogy Lia más, mint Ehnora volt. Sokban különbözik tőle és meglátta benne az új nőt, aki, aztán rabul ejtette a szívét. Amióta elvesztette a családját, soha nem gondolta, hogy valaha rá tud nézni másik nőre nem, hogy azon törje a fejét, hogy feleségül is vesz valakit újra, de a sors kiszámíthatatlan. Mióta először csókolta és együtt volt vele pontosan tudja, hogy nem akarja elengedni soha, mert már rég nem a maga ura. Nem is tud róla, de az életével régen Lia rendelkezik, mert csak érte él. Neki köszönheti, hogy egyáltalán életben maradt és még dobog a szíve. Öleli ugyanolyan ragaszkodással most is, amikor végre olyan hosszú idő után együtt lehetnek kettesben az emeleti szobában. A gyengéd érintések akaratlanul is visszahozzák néha az emlékeit. Nem keresi ő Ehnorát, amikor együtt vannak, de nem tudja végérvényesen kiszorítani az érintése és a szavai emlékét. A kisfia, ha életben maradt volna, Lia jó anyja lenne most. Ebben is biztosan olyan gondoskodó és odaadó lenne, mint amikor a munkáját végzi és nagy odafigyeléssel, enyhíti a fájdalmat és a bajokat, új életet ad vissza, vagy könnyebb halálhoz segít. Először csak Ehnora mását látta, de aztán megismerte látta, hogyan gyógyít, hogyan törődik másokkal, a csípős nyelve és a tréfái, az ereje, a kitartása, a vigasztalása, mind lenyűgözte egyre jobban, még nem a múlt képe elhalványult végleg és csak néha egy-egy váratlan pillanatban kísértett.*
~Azt mondtad lehet még gyerekem, soha nem gondoltam rá, hogy legyen. Soha nem akartam mást csak utánuk menni a másvilágra. Ha törvényeink nem tiltották volna, akkor már ott lennék velük, de most… mindent megtennék, hogy minél tovább maradhassak veled. Velem maradsz mindvégig, ha majd megkérlek rá? Újra teremted velem, amit elvesztettem? Adsz nekem gyermekeket, akiket úgy szerethetek, mint a kisfiamat szerettem? Kérlek Lia, mondd, hogy te is hasonlóan érzel. Ha eljön a napja, hogy megkérjelek, te újra döntesz majd az életemről, ahogy akkor döntöttél, amikor életre csókoltál a tisztáson. Kérlek légy velem, maradj velem még el nem jön a halálom órája. ~
*Ölelése kicsit görcsösebb és egyre mélyebben temeti arcát a sötét, puha hajfürtök közé, aztán egy idő után lassan felemeli a fejét. Kék tekintete megkeresi, a csodaszép gyűrűket a lány szemei körül.*
-Azóta élek Lia, akkor a csókod volt az és nem a gyógyfüvek. A csókod, az lehelt belém életet.
*Halkan suttogja mindezt rá a sötét rózsaszín ajkakra, mielőtt gyengéden csókolja azokat, hogy újra érezze a közelséget, ami kitölti az űr helyét a szívében és újra gyorsan serkenti a vérét. Gyengéd tekintete megpihen a szép arcon, azon az imádni valóan makacs állon, miután ajkaik végül szétválnak. Lehajol és a lány térde alá nyúlva, emeli fel, hogy aztán egy mosoly kíséretében, a karjaiban vigye az ágyhoz. Egy akar lenni vele újra, egy és egész, mint ahogy először a Pegazusban. A vágy szikrái már mélyen a szemében égnek, amikor óvatosan leteszi az ágyra. Újra csak csókolja szenvedélyesebben, mint az előbb, mikor mellé fekszik. Mondana még sok becéző szót, vagy bókolna még, de csak a szeme beszél helyette és teste izzása, máris úgy érzi, mintha ezer tüzet gyújtottak volna a testében. Olyan, mintha újra erőt vett volna a láz rajta, amit akkor Lia megfékezett a tisztáson mikor, megtalálta, de ez a forróság most belülről és nem a sebéből táplálkozik. Oldalt támaszkodik és a lány arcát simogatva hatol tekintete mélyen a kék szemek gyűrűjének közepébe.*
~Én csodálatos hölgyem, ha az egész világ csap is össze a fejünk felett én kitartok melletted mindhalálig.~
*Tenyere végigsimítja az arcát, aztán tovább a kecses nyakát, hogy, aztán megpihenjen a csábító domborulaton. A szemét közben nem veszi le a lány íriszeiről, mintha csak azt akarná olvasson belőle, olvassa ki belőle, hogy mit érez iránta. Finoman kezdi csókolni a nyakát apró csókokkal, miközben keze elől keresi és találja meg a ruha nyitját. Lehúzza a felsőt, hogy szabaddá tegye a gömbölyű vállakat és csókja odavándorol, hogy beborítsa. Szíve lüktetése szinte kiveri a mellkasát, még mindig nem tudja elhinni, hogy létezhet ezen a világon egy ilyen csodálatos nő, mint Lia és ezt a nőt éppen ő tarthatja a karjaiban. Szája lejjebb vándorol, hogy a ruha kivágását megkeresve árassza el forró csókjaival. A meglazított ruha enged keze szelíd erőszakának és lejjebb csúszik, hogy az alsó ruha, szinte áttetsző takarásában megkereshesse csókjaival a lány édes domborulatait is. Az éjszaka és a szoba jótékony fedésében, szenvedélyesen szereti újra. Miután simogatások és csókok között, a ruha végleg engedett és lekerült róla, ő is utána küldi a saját testét fedő darabokat. Lesimogatja kedveséről az alsó ruhát is és forró testtel öleli magához, hogy újra kényeztesse. A combjait simogatva és csókolva szereti, mielőtt fölé kerekedve eggyé válik vele újra. Sóhajokkal kísérve temetkeznek a puha ágy ölelésébe. A szíve, a lelke, és a teste egy lesz Liáéval újra és a teljesség érzése árassza el. Megint csak úgy érzi, ketten vannak ezen a világon és mindenki más a ködbe veszik. A hajnal még nem jön el, amikor átölelve szeretett nőjét egyenletes légzéssel az álom jótékony mélységéből felébred. Megnyugtatja, hogy érzi maga mellett Liát és egy kicsit jobban öleli magához, hallgatva, ahogy légzése egyenletesen jelzi, hogy az ő álma még tart.*
-Mindig szeretni foglak, életem végéig.
*Suttogja alig hallhatóan, mert tudja, hogy a lány még nem hallja, aztán mosolyogva pihen tovább óvón ölelve az egyetlen nőt, aki valaha asszonya lehet ezen a világon.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
//Lia//
*Elmosolyodik az emlékeket felidézve. Amikor Lia megmentette az életét, azt hitte álmodik, hogy Ehnora visszatért hozzá, lázálmában. Aztán kinyitotta a szemét és rá kellett ébrednie, hogy egy gyönyörű gyógyító mentette meg nem szeretett felesége, akárhogy is hasonlít hozzá. Bár ráébredt a valóságra, azóta is úgy érzi álmodik csupán és Lia bármelyik percben szertefoszló álomkép, aki egyszer csak eltűnhet mellőle. Először akaratlanul is azt gondolta, hogy ő a vigasztalás, amivel a sors ki akarja őt engesztelni. Egy új nő, aki szakasztott a felesége és nem lehet más, mint a kárpótlás, azért, amit vesztett. De gyorsan rá kellett ébrednie, hogy Lia más, mint Ehnora volt. Sokban különbözik tőle és meglátta benne az új nőt, aki, aztán rabul ejtette a szívét. Amióta elvesztette a családját, soha nem gondolta, hogy valaha rá tud nézni másik nőre nem, hogy azon törje a fejét, hogy feleségül is vesz valakit újra, de a sors kiszámíthatatlan. Mióta először csókolta és együtt volt vele pontosan tudja, hogy nem akarja elengedni soha, mert már rég nem a maga ura. Nem is tud róla, de az életével régen Lia rendelkezik, mert csak érte él. Neki köszönheti, hogy egyáltalán életben maradt és még dobog a szíve. Öleli ugyanolyan ragaszkodással most is, amikor végre olyan hosszú idő után együtt lehetnek kettesben az emeleti szobában. A gyengéd érintések akaratlanul is visszahozzák néha az emlékeit. Nem keresi ő Ehnorát, amikor együtt vannak, de nem tudja végérvényesen kiszorítani az érintése és a szavai emlékét. A kisfia, ha életben maradt volna, Lia jó anyja lenne most. Ebben is biztosan olyan gondoskodó és odaadó lenne, mint amikor a munkáját végzi és nagy odafigyeléssel, enyhíti a fájdalmat és a bajokat, új életet ad vissza, vagy könnyebb halálhoz segít. Először csak Ehnora mását látta, de aztán megismerte látta, hogyan gyógyít, hogyan törődik másokkal, a csípős nyelve és a tréfái, az ereje, a kitartása, a vigasztalása, mind lenyűgözte egyre jobban, még nem a múlt képe elhalványult végleg és csak néha egy-egy váratlan pillanatban kísértett.*
~Azt mondtad lehet még gyerekem, soha nem gondoltam rá, hogy legyen. Soha nem akartam mást csak utánuk menni a másvilágra. Ha törvényeink nem tiltották volna, akkor már ott lennék velük, de most… mindent megtennék, hogy minél tovább maradhassak veled. Velem maradsz mindvégig, ha majd megkérlek rá? Újra teremted velem, amit elvesztettem? Adsz nekem gyermekeket, akiket úgy szerethetek, mint a kisfiamat szerettem? Kérlek Lia, mondd, hogy te is hasonlóan érzel. Ha eljön a napja, hogy megkérjelek, te újra döntesz majd az életemről, ahogy akkor döntöttél, amikor életre csókoltál a tisztáson. Kérlek légy velem, maradj velem még el nem jön a halálom órája. ~
*Ölelése kicsit görcsösebb és egyre mélyebben temeti arcát a sötét, puha hajfürtök közé, aztán egy idő után lassan felemeli a fejét. Kék tekintete megkeresi, a csodaszép gyűrűket a lány szemei körül.*
-Azóta élek Lia, akkor a csókod volt az és nem a gyógyfüvek. A csókod, az lehelt belém életet.
*Halkan suttogja mindezt rá a sötét rózsaszín ajkakra, mielőtt gyengéden csókolja azokat, hogy újra érezze a közelséget, ami kitölti az űr helyét a szívében és újra gyorsan serkenti a vérét. Gyengéd tekintete megpihen a szép arcon, azon az imádni valóan makacs állon, miután ajkaik végül szétválnak. Lehajol és a lány térde alá nyúlva, emeli fel, hogy aztán egy mosoly kíséretében, a karjaiban vigye az ágyhoz. Egy akar lenni vele újra, egy és egész, mint ahogy először a Pegazusban. A vágy szikrái már mélyen a szemében égnek, amikor óvatosan leteszi az ágyra. Újra csak csókolja szenvedélyesebben, mint az előbb, mikor mellé fekszik. Mondana még sok becéző szót, vagy bókolna még, de csak a szeme beszél helyette és teste izzása, máris úgy érzi, mintha ezer tüzet gyújtottak volna a testében. Olyan, mintha újra erőt vett volna a láz rajta, amit akkor Lia megfékezett a tisztáson mikor, megtalálta, de ez a forróság most belülről és nem a sebéből táplálkozik. Oldalt támaszkodik és a lány arcát simogatva hatol tekintete mélyen a kék szemek gyűrűjének közepébe.*
~Én csodálatos hölgyem, ha az egész világ csap is össze a fejünk felett én kitartok melletted mindhalálig.~
*Tenyere végigsimítja az arcát, aztán tovább a kecses nyakát, hogy, aztán megpihenjen a csábító domborulaton. A szemét közben nem veszi le a lány íriszeiről, mintha csak azt akarná olvasson belőle, olvassa ki belőle, hogy mit érez iránta. Finoman kezdi csókolni a nyakát apró csókokkal, miközben keze elől keresi és találja meg a ruha nyitját. Lehúzza a felsőt, hogy szabaddá tegye a gömbölyű vállakat és csókja odavándorol, hogy beborítsa. Szíve lüktetése szinte kiveri a mellkasát, még mindig nem tudja elhinni, hogy létezhet ezen a világon egy ilyen csodálatos nő, mint Lia és ezt a nőt éppen ő tarthatja a karjaiban. Szája lejjebb vándorol, hogy a ruha kivágását megkeresve árassza el forró csókjaival. A meglazított ruha enged keze szelíd erőszakának és lejjebb csúszik, hogy az alsó ruha, szinte áttetsző takarásában megkereshesse csókjaival a lány édes domborulatait is. Az éjszaka és a szoba jótékony fedésében, szenvedélyesen szereti újra. Miután simogatások és csókok között, a ruha végleg engedett és lekerült róla, ő is utána küldi a saját testét fedő darabokat. Lesimogatja kedveséről az alsó ruhát is és forró testtel öleli magához, hogy újra kényeztesse. A combjait simogatva és csókolva szereti, mielőtt fölé kerekedve eggyé válik vele újra. Sóhajokkal kísérve temetkeznek a puha ágy ölelésébe. A szíve, a lelke, és a teste egy lesz Liáéval újra és a teljesség érzése árassza el. Megint csak úgy érzi, ketten vannak ezen a világon és mindenki más a ködbe veszik. A hajnal még nem jön el, amikor átölelve szeretett nőjét egyenletes légzéssel az álom jótékony mélységéből felébred. Megnyugtatja, hogy érzi maga mellett Liát és egy kicsit jobban öleli magához, hallgatva, ahogy légzése egyenletesen jelzi, hogy az ő álma még tart.*
-Mindig szeretni foglak, életem végéig.
*Suttogja alig hallhatóan, mert tudja, hogy a lány még nem hallja, aztán mosolyogva pihen tovább óvón ölelve az egyetlen nőt, aki valaha asszonya lehet ezen a világon.*
708. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-29 12:34:10
Üzenet elküldve: 2015-10-29 12:34:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Rendoll//
*Nem veszi észre, hogy Rendoll félreértette, hiszen ő bólogatott, ugyanakkor annyira örül, hogy arra nem is igazán figyelt, hogy ez a férfi számára esetleg nem volt egyértelmű.*
~Gyorsan történik. De hát nincs erre szabály. különben is ha hetente egyszer találkoztunk volna három órára, akkor jó másfél év alatt töltöttünk volna el együtt ennyi időt. Hány és hány pár határoz ennél sokkal gyorsabban?~
*Bár nem könnyű egyiküknek sem, Lia mégsem bántja, hogy a kisfiúról kérdezett, aki Rendoll szeme fénye volt.*
~Nincs annál nagyobb fájdalom, mikor a szülő veszti el a gyerekét.~
*Mélységesen sajnálja emiatt a férfit, ugyanakkor nem akarja, hogy a párja azt higgye, nem említheti előtte az első gyermekét. A néhai feleségéről viszont már nehezebb lenne hallania, talán érthető okokból. Nem mintha féltékenységet érezne, de tudja, hogy külsőleg hasonlít Ehnorához, ugyanakkor azt szeretné, hogy Ren őt magáért szeresse, hogy valóban őt akarja, és ne pótlékot az elvesztett szerelme helyett.
Ezért is nem kérdez a nőről. Mert véletlen sem szeretné őt másolni. Lia önmaga akar lenni, és arra vágyik, ha a férfi rá néz, vagy rá gondol, akkor ne álljon közéjük egy szellemalak.*
~Nem azt akarom, hogy teljesen kitépje a szívéből, de azt igen, hogy csak szép emlék legyen neki, és ne őt keresse bennem.~
*Átöleli a lovagja nyakát, arcát a szőke hajához simítja, egész halkan súgja:*
- Szeretlek.
*Megfogja a felé nyújtott kezet, együtt megy fel a párjával az emeletre, a szobájukba.
Mikor Rendoll odafent magához öleli, homlokát a homlokához érintve néz bele az égkék szempárba.*
- A szemeid fogtak meg először. Ahogy felnéztél rám és azt mondtad, egy csókért megiszol bármilyen kotyvalékot. Azt éreztem, nem mondhatok nemet, mindegy mi jön, és most azon gondolkodom, a csók vagy a gyógyfüveim nyugtattak-e le annyira, hogy elláthassam a sebeidet.
*Lia elmosolyodik.*
- De bármelyik is volt, a végeredménynek igazán örülök. Jó, hogy velem vagy.
//Rendoll//
*Nem veszi észre, hogy Rendoll félreértette, hiszen ő bólogatott, ugyanakkor annyira örül, hogy arra nem is igazán figyelt, hogy ez a férfi számára esetleg nem volt egyértelmű.*
~Gyorsan történik. De hát nincs erre szabály. különben is ha hetente egyszer találkoztunk volna három órára, akkor jó másfél év alatt töltöttünk volna el együtt ennyi időt. Hány és hány pár határoz ennél sokkal gyorsabban?~
*Bár nem könnyű egyiküknek sem, Lia mégsem bántja, hogy a kisfiúról kérdezett, aki Rendoll szeme fénye volt.*
~Nincs annál nagyobb fájdalom, mikor a szülő veszti el a gyerekét.~
*Mélységesen sajnálja emiatt a férfit, ugyanakkor nem akarja, hogy a párja azt higgye, nem említheti előtte az első gyermekét. A néhai feleségéről viszont már nehezebb lenne hallania, talán érthető okokból. Nem mintha féltékenységet érezne, de tudja, hogy külsőleg hasonlít Ehnorához, ugyanakkor azt szeretné, hogy Ren őt magáért szeresse, hogy valóban őt akarja, és ne pótlékot az elvesztett szerelme helyett.
Ezért is nem kérdez a nőről. Mert véletlen sem szeretné őt másolni. Lia önmaga akar lenni, és arra vágyik, ha a férfi rá néz, vagy rá gondol, akkor ne álljon közéjük egy szellemalak.*
~Nem azt akarom, hogy teljesen kitépje a szívéből, de azt igen, hogy csak szép emlék legyen neki, és ne őt keresse bennem.~
*Átöleli a lovagja nyakát, arcát a szőke hajához simítja, egész halkan súgja:*
- Szeretlek.
*Megfogja a felé nyújtott kezet, együtt megy fel a párjával az emeletre, a szobájukba.
Mikor Rendoll odafent magához öleli, homlokát a homlokához érintve néz bele az égkék szempárba.*
- A szemeid fogtak meg először. Ahogy felnéztél rám és azt mondtad, egy csókért megiszol bármilyen kotyvalékot. Azt éreztem, nem mondhatok nemet, mindegy mi jön, és most azon gondolkodom, a csók vagy a gyógyfüveim nyugtattak-e le annyira, hogy elláthassam a sebeidet.
*Lia elmosolyodik.*
- De bármelyik is volt, a végeredménynek igazán örülök. Jó, hogy velem vagy.
707. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-28 22:28:29
Üzenet elküldve: 2015-10-28 22:28:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lia//
*Valamennyire félre érti a kérdést és Lia izgatottságát, amikor a közös ház kerül szóba. Tartott attól, hogy ez túl gyors lesz a lánynak és nem akarja elveszíteni emiatt. Már pár napja menetelnek a karavánnal, de még mindig csak rövid ideje vannak együtt. Úgy érzi most nem fogja erőltetni ezt tovább. Beszéltek róla és hagyja, hogy kedvese barátkozzon a gondolattal, hogy esetleg vele éljen. Biztos a saját döntésében, mert már régen tudja, hogy élete végégig Lia mellett akar maradni. Nincs más célja, se vágya, se jövőképe, de tudja jól, hogy a lánynak joga van nála többet kérni, vagy másra vágyni. Be akarja neki bizonyítani, hogy senki nem szeretheti jobban nála. Ehhez pedig tudja, hogy időre van szükség. A fájdalmas emlékek viharában jólesik neki, amikor Lia nyugtatóan beszél hozzá. Kedvese szavai megnyugtatják és vigasztalják is. Valamiért azt gondolta az emlékei közéjük ékelődnek, de Lia annyira megértő. Amit a kisfiáról mond mélyen megérinti és meghatja. Mikor mellé ül, nem tudja leküzdeni a késztetést és átöleli szorosan fejét a nyakába temetve.*
-Olyan jó vagy Lia. Köszönöm, hogy megérted. Köszönöm, hogy vagy nekem.
*A kérdésre csak rábólint. Szerinte is ideje lenne felmenniük, mert ez a hely itt nem éppen alkalmas arra, hogy utat engedjenek az érzelmeknek. Feláll az asztaltól és megfogja Lia kezét.*
-Menjünk.
*Elindul vele a lépcsőn fel a szobák felé, miután elkérte a kulcsot. Odafent aztán kinyitja az ajtót Lia előtt és belép vele. Bezárja az ajtót maguk után, aztán szabad utat enged végre érzelmeinek, gyengéden öleli magához.*
-Bármit is vesztettem a múltban, mikor velem vagy nem érzem, hogy ne lennék teljes.
*Mondja halkan, keze Lia hátát simogatja miközben a homlokát a lányéhoz érinti. Kedvese maga a vigasztalás fájó múltjára.*
//Lia//
*Valamennyire félre érti a kérdést és Lia izgatottságát, amikor a közös ház kerül szóba. Tartott attól, hogy ez túl gyors lesz a lánynak és nem akarja elveszíteni emiatt. Már pár napja menetelnek a karavánnal, de még mindig csak rövid ideje vannak együtt. Úgy érzi most nem fogja erőltetni ezt tovább. Beszéltek róla és hagyja, hogy kedvese barátkozzon a gondolattal, hogy esetleg vele éljen. Biztos a saját döntésében, mert már régen tudja, hogy élete végégig Lia mellett akar maradni. Nincs más célja, se vágya, se jövőképe, de tudja jól, hogy a lánynak joga van nála többet kérni, vagy másra vágyni. Be akarja neki bizonyítani, hogy senki nem szeretheti jobban nála. Ehhez pedig tudja, hogy időre van szükség. A fájdalmas emlékek viharában jólesik neki, amikor Lia nyugtatóan beszél hozzá. Kedvese szavai megnyugtatják és vigasztalják is. Valamiért azt gondolta az emlékei közéjük ékelődnek, de Lia annyira megértő. Amit a kisfiáról mond mélyen megérinti és meghatja. Mikor mellé ül, nem tudja leküzdeni a késztetést és átöleli szorosan fejét a nyakába temetve.*
-Olyan jó vagy Lia. Köszönöm, hogy megérted. Köszönöm, hogy vagy nekem.
*A kérdésre csak rábólint. Szerinte is ideje lenne felmenniük, mert ez a hely itt nem éppen alkalmas arra, hogy utat engedjenek az érzelmeknek. Feláll az asztaltól és megfogja Lia kezét.*
-Menjünk.
*Elindul vele a lépcsőn fel a szobák felé, miután elkérte a kulcsot. Odafent aztán kinyitja az ajtót Lia előtt és belép vele. Bezárja az ajtót maguk után, aztán szabad utat enged végre érzelmeinek, gyengéden öleli magához.*
-Bármit is vesztettem a múltban, mikor velem vagy nem érzem, hogy ne lennék teljes.
*Mondja halkan, keze Lia hátát simogatja miközben a homlokát a lányéhoz érinti. Kedvese maga a vigasztalás fájó múltjára.*
706. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-28 11:37:32
Üzenet elküldve: 2015-10-28 11:37:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Rendoll//
*Ujjaik egymásba fonódnak és Lia Rendoll tekintetét keresi.*
- Azt hiszem, igazad van, mire az üzenet odaérne, addigra mi is ott lehetünk. Bár kérdéses a fivérem mit fog szólni a látogatáshoz, mert azt nem tudom megjósolni. De talán örülni fog. Még mindig ő az akivel a legközelebb álltunk egymáshoz a családban.
*Évek óta először érzi Lia úgy, hogy lenne értelme megkeresni az övéit, vagy legalább újra megpróbálni a dolgot. Talán pontosan Rendoll miatt, talán mert szeretné, hogy a férfi jobban ismerje és megértse őt, akár csak azt, hogy igen, néha úgy alkudozik, mint egy piaci kofa, de nem azért teszi, mert attól fél a férfi nem képes vagy nem akar megvenni valamit, nem őt járatja le, sőt a vérében van. Lia valahogy inkább azt szeretné, ha Rendoll büszke lenne rá, hogy ő az ilyen dolgokban is ügyes. És nem csak egy egyszerű piaci alkudozásban, hanem általában a kereskedésben. Igaz, ezt a tehetségét ritkán használja, hiszen gyógyítónak állt.
Elmerengve nézi a kedvesét, majd elmosolyodik az indulatos szavain.*
- Ebben igazad van. Ő biztosan tudta magáról, hogy a nőkkel képtelen, nem kellett volna elvennie. Választhatott volna olyan nőt is, aki csak üzletet látott volna benne, és eljátszotta volna a szerepét. Mikor kiderült, nekem is felajánlotta, hogy választhatok magamnak ágyasokat, de azt ő akarta megszabni, melyiktől szüljek gyermeket, hogy az örököse hasonlítson legalább rá *árulja el a lány egy apró kis grimasz kíséretében.
A kétszavas válaszra lágyan elmosolyodik. Aprócska titok, vagy talán nem is az, lehet, hogy Rendoll világgá kiabálná, ha kevésbé lenne úriember, lehet, hogy ő maga is megsúgná a barátnőinek, bár nincs olyan sok belőlük. talán csak Jane, de ő ki tudja, hogy merre jár éppen a lovagjával.
A mosoly lassan fordul megdöbbenésbe, a lány szemei tágra nyílnak.*
- Nincs miért bocsánatot kérned, nem tettél semmi rosszat, és nem gondoltam, hogy kihasználnál. Én is akartalak, akkor is.
~Most is.~
*Csak hallgatja a férfi szavait, elpirulva, csillogó szemekkel, az ajkát beharapva, miközben szinte már kapaszkodik az ujjaiba.*
- Egy ház. Együtt, veled?
*Képtelen többet mondani, csak aprókat bólogat. Szeretné, persze, hogy szeretné, de még alig meri hinni. Remélte, hazudna, ha tagadná, azt remélte nem csak szalmaláng lesz ez a kapcsolat, de még minden olyan új, ezért is lepi meg, amit Rendoll most mond.*
~Együtt, vele. Az egekre, hiszen házasságról beszél!~
*Lia szíve őrült mód kalimpál, még mindig alig hiszi, hogy ez valóban megtörténik, itt és most.
Igazán nem akarta elrontani sem a hangulatot, sem ezt a boldog pillanatot mikor rákérdezett Rendoll kisfiára, de valahogy úgy érzi, a kisbaba történetét ismernie kell.*
- A kisfiad volt, egy részed. Szeretted, és ha most élne *szinte görcsösen nyel*, ha ő élne még, szóval érted, ha Rumenion élne, de az édesanyja nem, és úgy találkoztunk volna, akkor... *újra megakad*, akkor őt is szeretném, mert a tied. És reménykednék, hogy talán majd elfogad engem. Nem kérem tőled soha, hogy ne gondolj rá. Olyat egy apa úgysem tehetne.
*Lia mozdul, felemelkedik, közvetlen Rendoll mellé húzódik.*
- Annyira sajnálom, olyan pici volt még.
*Látja a férfi könnyeit, látja, ahogy letörli őket, bánatos ő is, de nem megbántott, egyszerűen csak neki is a fáj a másik fájdalma.*
~Mit lehet ilyenkor A kicsi nem beteg volt. Erőszakkal ragadták el.~
- Ő biztos nem hibáztatna téged, Ren. Biztos szeretett. A kisbabák is tudnak szeretni, és nem csak az anyjukat.
*Nem tudja mennyire jelenthetnek vigaszt a szavai, csak reménykedik.*
~És lehetne még gyermeked. Nem Rumenion helyett, de lehetne még fiad.~
*A vacsora nagyjából elfogyott, kár lenne itt üldögélni, ahol sokan láthatják őket, ez nem olyan pillanat.*
- Felmegyünk? *kérdi hát csendesen.*
//Rendoll//
*Ujjaik egymásba fonódnak és Lia Rendoll tekintetét keresi.*
- Azt hiszem, igazad van, mire az üzenet odaérne, addigra mi is ott lehetünk. Bár kérdéses a fivérem mit fog szólni a látogatáshoz, mert azt nem tudom megjósolni. De talán örülni fog. Még mindig ő az akivel a legközelebb álltunk egymáshoz a családban.
*Évek óta először érzi Lia úgy, hogy lenne értelme megkeresni az övéit, vagy legalább újra megpróbálni a dolgot. Talán pontosan Rendoll miatt, talán mert szeretné, hogy a férfi jobban ismerje és megértse őt, akár csak azt, hogy igen, néha úgy alkudozik, mint egy piaci kofa, de nem azért teszi, mert attól fél a férfi nem képes vagy nem akar megvenni valamit, nem őt járatja le, sőt a vérében van. Lia valahogy inkább azt szeretné, ha Rendoll büszke lenne rá, hogy ő az ilyen dolgokban is ügyes. És nem csak egy egyszerű piaci alkudozásban, hanem általában a kereskedésben. Igaz, ezt a tehetségét ritkán használja, hiszen gyógyítónak állt.
Elmerengve nézi a kedvesét, majd elmosolyodik az indulatos szavain.*
- Ebben igazad van. Ő biztosan tudta magáról, hogy a nőkkel képtelen, nem kellett volna elvennie. Választhatott volna olyan nőt is, aki csak üzletet látott volna benne, és eljátszotta volna a szerepét. Mikor kiderült, nekem is felajánlotta, hogy választhatok magamnak ágyasokat, de azt ő akarta megszabni, melyiktől szüljek gyermeket, hogy az örököse hasonlítson legalább rá *árulja el a lány egy apró kis grimasz kíséretében.
A kétszavas válaszra lágyan elmosolyodik. Aprócska titok, vagy talán nem is az, lehet, hogy Rendoll világgá kiabálná, ha kevésbé lenne úriember, lehet, hogy ő maga is megsúgná a barátnőinek, bár nincs olyan sok belőlük. talán csak Jane, de ő ki tudja, hogy merre jár éppen a lovagjával.
A mosoly lassan fordul megdöbbenésbe, a lány szemei tágra nyílnak.*
- Nincs miért bocsánatot kérned, nem tettél semmi rosszat, és nem gondoltam, hogy kihasználnál. Én is akartalak, akkor is.
~Most is.~
*Csak hallgatja a férfi szavait, elpirulva, csillogó szemekkel, az ajkát beharapva, miközben szinte már kapaszkodik az ujjaiba.*
- Egy ház. Együtt, veled?
*Képtelen többet mondani, csak aprókat bólogat. Szeretné, persze, hogy szeretné, de még alig meri hinni. Remélte, hazudna, ha tagadná, azt remélte nem csak szalmaláng lesz ez a kapcsolat, de még minden olyan új, ezért is lepi meg, amit Rendoll most mond.*
~Együtt, vele. Az egekre, hiszen házasságról beszél!~
*Lia szíve őrült mód kalimpál, még mindig alig hiszi, hogy ez valóban megtörténik, itt és most.
Igazán nem akarta elrontani sem a hangulatot, sem ezt a boldog pillanatot mikor rákérdezett Rendoll kisfiára, de valahogy úgy érzi, a kisbaba történetét ismernie kell.*
- A kisfiad volt, egy részed. Szeretted, és ha most élne *szinte görcsösen nyel*, ha ő élne még, szóval érted, ha Rumenion élne, de az édesanyja nem, és úgy találkoztunk volna, akkor... *újra megakad*, akkor őt is szeretném, mert a tied. És reménykednék, hogy talán majd elfogad engem. Nem kérem tőled soha, hogy ne gondolj rá. Olyat egy apa úgysem tehetne.
*Lia mozdul, felemelkedik, közvetlen Rendoll mellé húzódik.*
- Annyira sajnálom, olyan pici volt még.
*Látja a férfi könnyeit, látja, ahogy letörli őket, bánatos ő is, de nem megbántott, egyszerűen csak neki is a fáj a másik fájdalma.*
~Mit lehet ilyenkor A kicsi nem beteg volt. Erőszakkal ragadták el.~
- Ő biztos nem hibáztatna téged, Ren. Biztos szeretett. A kisbabák is tudnak szeretni, és nem csak az anyjukat.
*Nem tudja mennyire jelenthetnek vigaszt a szavai, csak reménykedik.*
~És lehetne még gyermeked. Nem Rumenion helyett, de lehetne még fiad.~
*A vacsora nagyjából elfogyott, kár lenne itt üldögélni, ahol sokan láthatják őket, ez nem olyan pillanat.*
- Felmegyünk? *kérdi hát csendesen.*
705. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-27 20:11:26
Üzenet elküldve: 2015-10-27 20:11:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lia//
*A simogató ujjak a csuklóját érik, ahogy megérzi másik kezével végigsimít kevese puha kezén.*
-Legjobb, ha mi megyünk el oda. Szerintem felesleges üzeneteket küldeni, akkor ha ennek vége, akár vehetjük oda az irányt egyből.
*A testvére hasonlít Liához, akkor pedig jó rokont ismerhet meg talán a személyében. A lány szüleivel nem sok kedve van találkozni, bár az illendőség nyilván azt követelné meg, hogy az apjától kérje meg a kezét. A szokásjog is ezt diktálja, de vajon mit szólna ehhez Lia? Ő már régóta tudja vele akar élni és őt akarja asszonyának. Ezt már akkor is tudta valahol mélyen, amikor először meglátta, de mostanra teljesen biztos benne, hogy az élete csak vele lehet teljes, újra, de nem biztos benne, hogy Lia igen mondana neki. Túl korai lenne őt lerohanni egy ilyen kérdéssel, hiszen alig találkoztak még. Nem érdekes, tud várni rá, amennyit csak kell. Soha nem akar eltávolodni tőle egy percre sem. Egyszer elkövette azt a hibát, hogy szem elől tévesztette akit szeretett, de soha többé nem fogja. *
-Sajnálom, de nem ígérhetem meg, ha összefutunk vele nem rázom ki a gallérjából. Nem érdekel miféle, akkor is tanulja meg, hogy az asszonyokkal, hogyan kell viselkedni. Állítólag valami gazdag ficsúr, akkor mi lett volna neki, hogy ellásson téged, miután elvált tőled? Különösen az után, hogy tudjuk nem a te hibád volt, ami történt. Kezdjük azzal el sem kellett volna, hogy vegyen, ha tudja hogy nem tud az asszonyává tenni.
*A hangja egyre bosszúsabban szól.*
~Ha már itt tartunk nekem meg el kellett volna, hogy vegyelek mielőtt ezt teszem.~
-Igen tudom...
*A kék gyűrűs szemekbe néz mélyen most ő is, aztán kezébe fogja Lia kezét és ujjával simogatja meg, mielőtt újra ránéz.*
-Kérlek bocsáss meg... el kellett volna, hogy vegyelek, úgy lett volna becsületes. Azt is gondolhatod, hogy kihasználtalak pedig nem is szerethetlek talán ennél is jobban.
*A szemeiből kiolvasható, hogy őszintén beszél, de aztán vesz egy mély levegőt és mivel ezt már úgy sem tudja megmásítani igyekszik túllépni a dolgon. Az igazat megvallva, akárhogy is lett volna becsületes, nem bánja ami történt. Lia az övé teljesen és ami kettőjük közt volt, az olyan természetesen jött, hogy nem kellett hozzá előzetesen semmiféle szerzetes, aki elmormol néhány igét meg kiállít egy papírt.*
-Lesz, majd rendes konyhád is, ha akarod felépíthetünk egy házat, vagy akár vehetünk majd egyet. Kitaláljuk ha eljön az ideje, feltéve, ha akarod.
*A tekintetében ott van a kérdés, hogy ehhez a tervhez, vajon mit szólsz?*
-Ami engem illet én örülnék, ha ezetúl te főznél rám a saját konyhánkban.
*Mosolyogva képzeli el, hogy sürög és forog Lia az edények körül és süti a kenyeret meg a süteményeket. Ez a kép nagyon tetszik neki. A halk kérdés előtt már elgondolkodva néz a lányra, valahogy megérzi, hogy nehéz téma lesz, amit felhoz és valóban. A kisfiáról kérdezi. Fájó pontja ez neki, tele fájó emlékképekkel. Elengedi kedvese kezét és a vonásai megkeményednek, ahogy legyűri őt a fájdalom és egyre erősödve taglózzák le az emlékek. Felidézi a kis embert, ahogy rúgkapál és az ujját szorítja. Hosszú percekig hallgat, mielőtt kisvártatva megszólal.*
-Rumenion volt a neve. Ehnora nevezte el így, a nagyapja után.
*A hangja halk és érzelem mentes.*
-Nagyon kicsi volt még nem volt még egy éves sem, de már éreztem, hogy erős lesz. Úgy szorította az ujjamat, mintha birkózni akarna máris.
*Szeme fátyolossá válik, ahogy beszél, de valahogy jó érzés is, hogy elmondja mindezeket Liának. Egyszer meg akarta osztani vele, de még várni karat vele. Most is érzi, hogy fájdalma olyan erős a veszteség miatt, mint akkor volt amikor a kicsi test már holtan hevert előtte.*
-Olyan szép gyerek volt, pont mint...
*Elcsuklik a hangja és nem is csak azért, hogy visszatartsa a könnyeit. A mondat végét már nem akarja befejezni, mert a kisbaba az anyjára hasonlított jobban. Keze ökölbe szorul, ahogy küzd, hogy könnyei szeme sarkaiból ne csorduljanak le. Végül elveszíti a csatát és a könnygolyó gyorsan gurul le az arcán. Szemeit az asztalra szegezve törli le gyorsan.*
-Ne haragudj, még mindig nem szoktam meg a gondolatot, hogy elveszítettem.
*Szól bűnbánóan a hangja, de nem néz még Liára, nem akarja az emlékeivel megbántani. Olyan sok éve volt mégsem tud szabadulni a veszteség fájdalmától.*
//Lia//
*A simogató ujjak a csuklóját érik, ahogy megérzi másik kezével végigsimít kevese puha kezén.*
-Legjobb, ha mi megyünk el oda. Szerintem felesleges üzeneteket küldeni, akkor ha ennek vége, akár vehetjük oda az irányt egyből.
*A testvére hasonlít Liához, akkor pedig jó rokont ismerhet meg talán a személyében. A lány szüleivel nem sok kedve van találkozni, bár az illendőség nyilván azt követelné meg, hogy az apjától kérje meg a kezét. A szokásjog is ezt diktálja, de vajon mit szólna ehhez Lia? Ő már régóta tudja vele akar élni és őt akarja asszonyának. Ezt már akkor is tudta valahol mélyen, amikor először meglátta, de mostanra teljesen biztos benne, hogy az élete csak vele lehet teljes, újra, de nem biztos benne, hogy Lia igen mondana neki. Túl korai lenne őt lerohanni egy ilyen kérdéssel, hiszen alig találkoztak még. Nem érdekes, tud várni rá, amennyit csak kell. Soha nem akar eltávolodni tőle egy percre sem. Egyszer elkövette azt a hibát, hogy szem elől tévesztette akit szeretett, de soha többé nem fogja. *
-Sajnálom, de nem ígérhetem meg, ha összefutunk vele nem rázom ki a gallérjából. Nem érdekel miféle, akkor is tanulja meg, hogy az asszonyokkal, hogyan kell viselkedni. Állítólag valami gazdag ficsúr, akkor mi lett volna neki, hogy ellásson téged, miután elvált tőled? Különösen az után, hogy tudjuk nem a te hibád volt, ami történt. Kezdjük azzal el sem kellett volna, hogy vegyen, ha tudja hogy nem tud az asszonyává tenni.
*A hangja egyre bosszúsabban szól.*
~Ha már itt tartunk nekem meg el kellett volna, hogy vegyelek mielőtt ezt teszem.~
-Igen tudom...
*A kék gyűrűs szemekbe néz mélyen most ő is, aztán kezébe fogja Lia kezét és ujjával simogatja meg, mielőtt újra ránéz.*
-Kérlek bocsáss meg... el kellett volna, hogy vegyelek, úgy lett volna becsületes. Azt is gondolhatod, hogy kihasználtalak pedig nem is szerethetlek talán ennél is jobban.
*A szemeiből kiolvasható, hogy őszintén beszél, de aztán vesz egy mély levegőt és mivel ezt már úgy sem tudja megmásítani igyekszik túllépni a dolgon. Az igazat megvallva, akárhogy is lett volna becsületes, nem bánja ami történt. Lia az övé teljesen és ami kettőjük közt volt, az olyan természetesen jött, hogy nem kellett hozzá előzetesen semmiféle szerzetes, aki elmormol néhány igét meg kiállít egy papírt.*
-Lesz, majd rendes konyhád is, ha akarod felépíthetünk egy házat, vagy akár vehetünk majd egyet. Kitaláljuk ha eljön az ideje, feltéve, ha akarod.
*A tekintetében ott van a kérdés, hogy ehhez a tervhez, vajon mit szólsz?*
-Ami engem illet én örülnék, ha ezetúl te főznél rám a saját konyhánkban.
*Mosolyogva képzeli el, hogy sürög és forog Lia az edények körül és süti a kenyeret meg a süteményeket. Ez a kép nagyon tetszik neki. A halk kérdés előtt már elgondolkodva néz a lányra, valahogy megérzi, hogy nehéz téma lesz, amit felhoz és valóban. A kisfiáról kérdezi. Fájó pontja ez neki, tele fájó emlékképekkel. Elengedi kedvese kezét és a vonásai megkeményednek, ahogy legyűri őt a fájdalom és egyre erősödve taglózzák le az emlékek. Felidézi a kis embert, ahogy rúgkapál és az ujját szorítja. Hosszú percekig hallgat, mielőtt kisvártatva megszólal.*
-Rumenion volt a neve. Ehnora nevezte el így, a nagyapja után.
*A hangja halk és érzelem mentes.*
-Nagyon kicsi volt még nem volt még egy éves sem, de már éreztem, hogy erős lesz. Úgy szorította az ujjamat, mintha birkózni akarna máris.
*Szeme fátyolossá válik, ahogy beszél, de valahogy jó érzés is, hogy elmondja mindezeket Liának. Egyszer meg akarta osztani vele, de még várni karat vele. Most is érzi, hogy fájdalma olyan erős a veszteség miatt, mint akkor volt amikor a kicsi test már holtan hevert előtte.*
-Olyan szép gyerek volt, pont mint...
*Elcsuklik a hangja és nem is csak azért, hogy visszatartsa a könnyeit. A mondat végét már nem akarja befejezni, mert a kisbaba az anyjára hasonlított jobban. Keze ökölbe szorul, ahogy küzd, hogy könnyei szeme sarkaiból ne csorduljanak le. Végül elveszíti a csatát és a könnygolyó gyorsan gurul le az arcán. Szemeit az asztalra szegezve törli le gyorsan.*
-Ne haragudj, még mindig nem szoktam meg a gondolatot, hogy elveszítettem.
*Szól bűnbánóan a hangja, de nem néz még Liára, nem akarja az emlékeivel megbántani. Olyan sok éve volt mégsem tud szabadulni a veszteség fájdalmától.*
704. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-27 09:19:21
Üzenet elküldve: 2015-10-27 09:19:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Rendoll//
*Óvatosan nyúl át az asztal felett, és megsimogatja Rendoll csuklóját, jeléül, hogy köszöni az együttérzését és a támogatását is. A családja fájó pont a lánynak, sose volt túl meleg az otthoni légkör, sőt állandó otthona sem volt, hacsak egy szekeret nem nevezünk annak.*
- Esetleg megpróbálhatjuk, Wegtorenbe kellene menni, vagy legalább egy üzenetet eljuttatni, de azzal az erővel már akár magunk is mehetnénk. De ez majd kiderül, miután visszatérünk a mostani útról, gondolom.
*Liának feltűnik, hogy Rendoll arca elkomorodik, és égkék szemei viharfelhőkhöz válnak hasonlatossá, mikor a volt férje kerül szóba. Ugyanakkor a lány úgy érzi, nem ér annyit az egész, hogy a férfi bajba kerüljön miatta.*
- Nem hiszem, hogy lenne értelme. Ő az, ami. Én csak alibi voltam a számára, velem takargatta azt, hogy valójában a fiúkat szerette. *Lia megvonja a vállát.* Tudatlan kislányként jó ideig semmit sem vettem észre, aztán pedig nem volt egyszerű kimódolnom a válást. Úgy engedett el, hogy a hajlama nem kerül a nagy nyilvánosság elé, mert az szerinte rontaná az üzleti esélyeit. Meggyőződése volt, hogy egy ripacs megengedhet magának ilyesmit, de ő, mint úriember, nem. De tenni sem tudott ellene. Mondjuk ezért nem hibáztatom. Az meg, hogy minden nélkül jöttem el? Ő úgy gondolta, hogy öt évig tartott, ruházott, etetett a nagy semmiért.
*Lia vág egy apró fintort, majd megcsóválja a fejét.*
- És végtére is igaza is volt, ezt te tudod a legjobban, Ren. *Egyenesen a lovagja szemébe néz, és biztos benne, hogy a férfi ugyanúgy emlékszik az éjszakájukra a Pegazusban, ahogy ő.
Szerencsére a vacsorájuk pont jó téma ahhoz, hogy ne kelljen a volt férjére gondolnia. Rendoll kedves hízelgésére elmosolyodik.*
- Ó, azt nem is tudom. Nekem még sosem volt rendes konyhám tűzhellyel, meg minden, ahol én magam főzhettem volna. De jó lenne majd egyszer kipróbálni. *A hangjából hallatszik némi vágyakozás valami után, amit még nem ismer, ami neki még nem adatott, de amit remél.*
- Bármit? Egy csókért? *halkan kuncog.* Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, akkor biztos nem kísért majd a kezdő szakácsnők átka.
~Nem mintha nem tudnék főzni, de azért a tábortűz meg a tűzhely között csak van különbség. Izgalmas lenne a másodikkal boldogulni.~
*Viszonozza Rendoll elgondolkodó pillantását, és türelmesen vár, fogalma sincs mire számítson, de a párja szavai megmelengetik a lelkét.*
~Ha bemutatna az édesanyjának is, akkor tényleg számítok neki.~
*Ettől függetlenül valami cseppnyi szorongást is kelt benne ez a terv. nem mintha ennyitől visszakozna, egyáltalán nem, csak nem teljesen nyugodt. Lia tart kissé attól, hogy a férfi anyja szemében esetleg kevésnek bizonyulhat Rendoll előző párjához képest.*
~Főleg mert az a nő volt az unokája édesanyja. Rendoll kisfiának az édesanyja.~
*Lia görcsösen nyel egyet, majd összeszedi minden bátorságát, mert ha most nem teszi meg, akkor fél, hogy sosem lesz rá képes.*
- Mesélnél nekem valamit a kisfiadról? *halkan, nagyon óvatosan cseng a hangja, tekintetét felemeli a tányérjáról, és pillantása Rendoll tekintetét keresi.*
//Rendoll//
*Óvatosan nyúl át az asztal felett, és megsimogatja Rendoll csuklóját, jeléül, hogy köszöni az együttérzését és a támogatását is. A családja fájó pont a lánynak, sose volt túl meleg az otthoni légkör, sőt állandó otthona sem volt, hacsak egy szekeret nem nevezünk annak.*
- Esetleg megpróbálhatjuk, Wegtorenbe kellene menni, vagy legalább egy üzenetet eljuttatni, de azzal az erővel már akár magunk is mehetnénk. De ez majd kiderül, miután visszatérünk a mostani útról, gondolom.
*Liának feltűnik, hogy Rendoll arca elkomorodik, és égkék szemei viharfelhőkhöz válnak hasonlatossá, mikor a volt férje kerül szóba. Ugyanakkor a lány úgy érzi, nem ér annyit az egész, hogy a férfi bajba kerüljön miatta.*
- Nem hiszem, hogy lenne értelme. Ő az, ami. Én csak alibi voltam a számára, velem takargatta azt, hogy valójában a fiúkat szerette. *Lia megvonja a vállát.* Tudatlan kislányként jó ideig semmit sem vettem észre, aztán pedig nem volt egyszerű kimódolnom a válást. Úgy engedett el, hogy a hajlama nem kerül a nagy nyilvánosság elé, mert az szerinte rontaná az üzleti esélyeit. Meggyőződése volt, hogy egy ripacs megengedhet magának ilyesmit, de ő, mint úriember, nem. De tenni sem tudott ellene. Mondjuk ezért nem hibáztatom. Az meg, hogy minden nélkül jöttem el? Ő úgy gondolta, hogy öt évig tartott, ruházott, etetett a nagy semmiért.
*Lia vág egy apró fintort, majd megcsóválja a fejét.*
- És végtére is igaza is volt, ezt te tudod a legjobban, Ren. *Egyenesen a lovagja szemébe néz, és biztos benne, hogy a férfi ugyanúgy emlékszik az éjszakájukra a Pegazusban, ahogy ő.
Szerencsére a vacsorájuk pont jó téma ahhoz, hogy ne kelljen a volt férjére gondolnia. Rendoll kedves hízelgésére elmosolyodik.*
- Ó, azt nem is tudom. Nekem még sosem volt rendes konyhám tűzhellyel, meg minden, ahol én magam főzhettem volna. De jó lenne majd egyszer kipróbálni. *A hangjából hallatszik némi vágyakozás valami után, amit még nem ismer, ami neki még nem adatott, de amit remél.*
- Bármit? Egy csókért? *halkan kuncog.* Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, akkor biztos nem kísért majd a kezdő szakácsnők átka.
~Nem mintha nem tudnék főzni, de azért a tábortűz meg a tűzhely között csak van különbség. Izgalmas lenne a másodikkal boldogulni.~
*Viszonozza Rendoll elgondolkodó pillantását, és türelmesen vár, fogalma sincs mire számítson, de a párja szavai megmelengetik a lelkét.*
~Ha bemutatna az édesanyjának is, akkor tényleg számítok neki.~
*Ettől függetlenül valami cseppnyi szorongást is kelt benne ez a terv. nem mintha ennyitől visszakozna, egyáltalán nem, csak nem teljesen nyugodt. Lia tart kissé attól, hogy a férfi anyja szemében esetleg kevésnek bizonyulhat Rendoll előző párjához képest.*
~Főleg mert az a nő volt az unokája édesanyja. Rendoll kisfiának az édesanyja.~
*Lia görcsösen nyel egyet, majd összeszedi minden bátorságát, mert ha most nem teszi meg, akkor fél, hogy sosem lesz rá képes.*
- Mesélnél nekem valamit a kisfiadról? *halkan, nagyon óvatosan cseng a hangja, tekintetét felemeli a tányérjáról, és pillantása Rendoll tekintetét keresi.*
703. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-26 16:13:49
Üzenet elküldve: 2015-10-26 16:13:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Lia//
*Sajnálattal hallja, hogy Lia anyja és apja ennyire nem voltak mellette. Házassága körülményei és az, hogy válásra kényszerült, azért ezt sejtették már. Gondolta, hogy Lia nem véletlenül nézett annyi nehézség elé már az életében. Együtt érzővé válik a tekintete, tudja, hogy nem lehetett ez könnyű neki, amikor szüksége lett volna a támogatásra. Mikor végül az öccsét hozza szóba, már el tud mosolyodni. A hangból világos, hogy Lia hiányolja és érdekelné mi is van vele. Jó, hogy a családból legalább valakire szívesen gondol.*
-Akkor az öcsédet megnézzük, ha ennek vége. Biztosan örül, ha hírt kap felőled.
*A volt férjjel az ő érdekében reméli, hogy nem találkozik. Nem tud eltekinteni a ténytől, hogy Liát a sorsára hagyta. Ha válás is lett a vége, mégis csak a felesége volt és kötelessége lett volna gondoskodni róla, legalább addig még új életet kezd valahol. Akármilyenek is voltak akkor a körülmények elfogadhatatlan, ahogy bánt vele.*
-Ha véletlenül összefutunk vele, nekem lenne egy-két szavam hozzá. Tartozik neked még egy bocsánatkéréssel. Ha, úgyis arra járunk elintézem, hogy ne maradjon adósod.
*Nincs a hangjában semmi fenyegető, a tekintete is nyugodt, de érződik rajta az elszántság és az, hogy tényleg jobban jár a férfi, ha a jó sorsa megkíméli a vele való találkozástól.*
-Ez is, meg az is. *mosolyog*
-Jobb étel és jobb is, mert régóta esszük a karaván fogásokat, de ne akard azt mondani nekem, ha a tűzhely előtt foglak látni, akkor nem eszem majd jobbat, mint ez itt.
*Bök a fejével a tál felé, amiben nagyon finom az étel, szóval a bók félre érthetetlen.*
-Amúgy meg bármit főzöl, most már tudod, hogy szívesen lenyelem egy csókért cserébe, szóval, nem aggódom.
*Elszélesedik a mosolya, mikor visszagondol rá, hogy is kapta meg első ízben az altató orvosságot a lánytól. Aztán, mikor az anyja szóba kerül, vagyis az, hogy meglátogassák egy kicsit elkomolyodik. Sokáig nem gondolt rá, hogy újra lássa. A gyász lesújtotta őket, amikor elindult vissza sem nézett. Elnézi Liát egy darabig és elképzeli mit is szólna anyja, ha meglátná. Biztosan örülne, hogy hazatért hozzá, de Lia, ha sokban más is, azért hasonlít Ehnorára. Nem tudja anyja örülne e, hogy új életet és szerelmet talált a személyében, vagy inkább úgy ítélné meg, hogy csak vigaszt, vagy felejtést keres Liában. Anyja nem láthat bele a lelkébe, nem tudhatja mennyire szereti Liát. A kis szünet után végül bólint egyet.*
-Rendben Liám, akkor látogassuk meg anyámat is, biztosan örülni fog nekem és téged is szívesen lát majd.
*Látszik, hogy még kikívánkozna valami belőle, amit elmondana még, de halogatja még magában. Abban biztos, hogy Liát maga mellett szeretné tudni most már. Ha rajta múlik, akkor az idők végezetéig, de ki tudja, hogy anyja erre hogyan reagálna. Szerette a menyét, nagyon is. A gyásza, mikor legutóbb látta a temetésen sírva és bosszúért kiáltva nagyon mély volt. Nem tudja az öt év alatt megbékélt, vagy megkeseredett e, benne az emlék. Reméli, hogy ennyi év alatt, ha nem engedett a gyászából, talán ahogy vele történt, Lia hatására, majd enyhül az ő bánata is. Ahogy ránéz és a kék gyűrűs szemek visszanéznek rá, ahogy hol komolyan, hol mosolyogva válaszol, lehetetlennek tartja, hogy anyja ne kedvelje meg azonnal.*
//Lia//
*Sajnálattal hallja, hogy Lia anyja és apja ennyire nem voltak mellette. Házassága körülményei és az, hogy válásra kényszerült, azért ezt sejtették már. Gondolta, hogy Lia nem véletlenül nézett annyi nehézség elé már az életében. Együtt érzővé válik a tekintete, tudja, hogy nem lehetett ez könnyű neki, amikor szüksége lett volna a támogatásra. Mikor végül az öccsét hozza szóba, már el tud mosolyodni. A hangból világos, hogy Lia hiányolja és érdekelné mi is van vele. Jó, hogy a családból legalább valakire szívesen gondol.*
-Akkor az öcsédet megnézzük, ha ennek vége. Biztosan örül, ha hírt kap felőled.
*A volt férjjel az ő érdekében reméli, hogy nem találkozik. Nem tud eltekinteni a ténytől, hogy Liát a sorsára hagyta. Ha válás is lett a vége, mégis csak a felesége volt és kötelessége lett volna gondoskodni róla, legalább addig még új életet kezd valahol. Akármilyenek is voltak akkor a körülmények elfogadhatatlan, ahogy bánt vele.*
-Ha véletlenül összefutunk vele, nekem lenne egy-két szavam hozzá. Tartozik neked még egy bocsánatkéréssel. Ha, úgyis arra járunk elintézem, hogy ne maradjon adósod.
*Nincs a hangjában semmi fenyegető, a tekintete is nyugodt, de érződik rajta az elszántság és az, hogy tényleg jobban jár a férfi, ha a jó sorsa megkíméli a vele való találkozástól.*
-Ez is, meg az is. *mosolyog*
-Jobb étel és jobb is, mert régóta esszük a karaván fogásokat, de ne akard azt mondani nekem, ha a tűzhely előtt foglak látni, akkor nem eszem majd jobbat, mint ez itt.
*Bök a fejével a tál felé, amiben nagyon finom az étel, szóval a bók félre érthetetlen.*
-Amúgy meg bármit főzöl, most már tudod, hogy szívesen lenyelem egy csókért cserébe, szóval, nem aggódom.
*Elszélesedik a mosolya, mikor visszagondol rá, hogy is kapta meg első ízben az altató orvosságot a lánytól. Aztán, mikor az anyja szóba kerül, vagyis az, hogy meglátogassák egy kicsit elkomolyodik. Sokáig nem gondolt rá, hogy újra lássa. A gyász lesújtotta őket, amikor elindult vissza sem nézett. Elnézi Liát egy darabig és elképzeli mit is szólna anyja, ha meglátná. Biztosan örülne, hogy hazatért hozzá, de Lia, ha sokban más is, azért hasonlít Ehnorára. Nem tudja anyja örülne e, hogy új életet és szerelmet talált a személyében, vagy inkább úgy ítélné meg, hogy csak vigaszt, vagy felejtést keres Liában. Anyja nem láthat bele a lelkébe, nem tudhatja mennyire szereti Liát. A kis szünet után végül bólint egyet.*
-Rendben Liám, akkor látogassuk meg anyámat is, biztosan örülni fog nekem és téged is szívesen lát majd.
*Látszik, hogy még kikívánkozna valami belőle, amit elmondana még, de halogatja még magában. Abban biztos, hogy Liát maga mellett szeretné tudni most már. Ha rajta múlik, akkor az idők végezetéig, de ki tudja, hogy anyja erre hogyan reagálna. Szerette a menyét, nagyon is. A gyásza, mikor legutóbb látta a temetésen sírva és bosszúért kiáltva nagyon mély volt. Nem tudja az öt év alatt megbékélt, vagy megkeseredett e, benne az emlék. Reméli, hogy ennyi év alatt, ha nem engedett a gyászából, talán ahogy vele történt, Lia hatására, majd enyhül az ő bánata is. Ahogy ránéz és a kék gyűrűs szemek visszanéznek rá, ahogy hol komolyan, hol mosolyogva válaszol, lehetetlennek tartja, hogy anyja ne kedvelje meg azonnal.*
702. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-22 22:37:46
Üzenet elküldve: 2015-10-22 22:37:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1663
OOC üzenetek: 314
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
- A falumba, bizony. *Bólint, immár sokadjára. Egy huncut félmosoly is jár most hozzá, tudja ő, hogy talányos, de egyelőre hagyja, hadd gondoljon róla Rhebosse azt, amit szeretne. Ha majd szükségét érzi, akkor felvilágosítja az igazságról. Esetleg további félreértésekbe hajszolja, ha azt teszi szükségessé a helyzet.*
- Hát mire várjunk? *Visszakérdez, amikor a nő csodálkozását fejezi ki. Igaz, hogy jó ejtőzni egy kicsit a finom falatok után, de a nap koránt sem olyan hosszú, mint amilyennek szeretnék, ezért nem vesztegethetnek túl sok időt, ha rendesen meg szeretnék nézni maguknaka települést.*
- Ez a helyes hozzáállás! *A nőre kacsint, aztán igazít egy kicsit a saját öltözékén, főleg a kalapján, hogy tényleg készen álljon az indulásra. Akárhogy csak nem mehet a helyiek közé, még mindenféle dolgokat gondolnának róla!*
- Irány az a szentély! *Ezzel a felkiáltással indul kifelé a fogadóból, hogy aztán tényleg a szentély felé vegyék az irányt.*
- A falumba, bizony. *Bólint, immár sokadjára. Egy huncut félmosoly is jár most hozzá, tudja ő, hogy talányos, de egyelőre hagyja, hadd gondoljon róla Rhebosse azt, amit szeretne. Ha majd szükségét érzi, akkor felvilágosítja az igazságról. Esetleg további félreértésekbe hajszolja, ha azt teszi szükségessé a helyzet.*
- Hát mire várjunk? *Visszakérdez, amikor a nő csodálkozását fejezi ki. Igaz, hogy jó ejtőzni egy kicsit a finom falatok után, de a nap koránt sem olyan hosszú, mint amilyennek szeretnék, ezért nem vesztegethetnek túl sok időt, ha rendesen meg szeretnék nézni maguknaka települést.*
- Ez a helyes hozzáállás! *A nőre kacsint, aztán igazít egy kicsit a saját öltözékén, főleg a kalapján, hogy tényleg készen álljon az indulásra. Akárhogy csak nem mehet a helyiek közé, még mindenféle dolgokat gondolnának róla!*
- Irány az a szentély! *Ezzel a felkiáltással indul kifelé a fogadóból, hogy aztán tényleg a szentély felé vegyék az irányt.*
701. hozzászólás ezen a helyszínen: Zöldsárkány fogadó
Üzenet elküldve: 2015-10-22 21:01:49
Üzenet elküldve: 2015-10-22 21:01:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 755
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 755
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
- Valahogy úgy. *egyezik bele. Hiszen ezért él, hogy minél többet lásson, minél többet hallhasson. Természetesen kíváncsi, mi van a banditákon meg a nagy tón túl. De az igazat megvallva, még a világ ezen felén sem tapasztalt meg mindent, amit lehetett. Minek tehát siettetni a dolgot? Puszta kíváncsiságból nem fog a halálába rohanni.*
- A falujába? *húzza föl a szemöldökét a lány. A kalap miatt városi embernek nézte a férfit. Mármint, a városból származónak, hiszen úti köpönyege arról árulkodik, hogy sokat utazhat. Szívesen megtudna többet a fickó hátteréről, de ha az nem mond mást, nem erőlteti a dolgot.*
- Mi? Most? *kerekednek el a szemei, ahogy amaz felhajtva az italát föláll az asztaltól. Pár pillanatig meglepetten pislog. Hiszen csak nemrég ültek le! Majd fölkacag a már korábban hallatott, rövid, enyhén rekedtes nevetéssel. Megfogja a poharát, és a még benne lévő unikornisvért egy hajtásra kiissza. Hirtelen áll föl, hátratolva a széket, amely a lökés hatására el is borul. ~Hoppá.~ Húzza be a nyakát, ahogyan ügyetlenül fölemeli és helyére teszi a bútordarabot. Táskája szíját átveti a mellkasán, majd széttárva karját, enyhén meghajolva néz Svirre.*
- Felőlem indulhatunk!
- Valahogy úgy. *egyezik bele. Hiszen ezért él, hogy minél többet lásson, minél többet hallhasson. Természetesen kíváncsi, mi van a banditákon meg a nagy tón túl. De az igazat megvallva, még a világ ezen felén sem tapasztalt meg mindent, amit lehetett. Minek tehát siettetni a dolgot? Puszta kíváncsiságból nem fog a halálába rohanni.*
- A falujába? *húzza föl a szemöldökét a lány. A kalap miatt városi embernek nézte a férfit. Mármint, a városból származónak, hiszen úti köpönyege arról árulkodik, hogy sokat utazhat. Szívesen megtudna többet a fickó hátteréről, de ha az nem mond mást, nem erőlteti a dolgot.*
- Mi? Most? *kerekednek el a szemei, ahogy amaz felhajtva az italát föláll az asztaltól. Pár pillanatig meglepetten pislog. Hiszen csak nemrég ültek le! Majd fölkacag a már korábban hallatott, rövid, enyhén rekedtes nevetéssel. Megfogja a poharát, és a még benne lévő unikornisvért egy hajtásra kiissza. Hirtelen áll föl, hátratolva a széket, amely a lökés hatására el is borul. ~Hoppá.~ Húzza be a nyakát, ahogyan ügyetlenül fölemeli és helyére teszi a bútordarabot. Táskája szíját átveti a mellkasán, majd széttárva karját, enyhén meghajolva néz Svirre.*
- Felőlem indulhatunk!
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 727-746